Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-19 / 116. szám

Ára: 4.30 Ft. XL.évf. 116. sz. 1989. május 19., péntek Pártszervezetek a munkahelyeken Zelenyánszki Andrással, a megyei pártbizottság tit­kárával és Bóka Jánossal, a megyei pártbizottság osz­tályvezetőjével beszélgettünk a párt gazdasági szerepéről. Az eszmecsere alapján készült cikkün­ket a 3. oldalon közöljük. Ülést tartott a Minisztertanács Társadalmi bizottság ellenőrzi az útalap felhasználását — Szóvivői tájékoztató A Minisztertanács csütörtöki ülésén át­tekintette az Országgyűlés legutóbbi ülés­szakának tapasztalatait, és meghatározta az ebből adódó feladatokat. A kormány |megvitatta az 1988. évi ál­lami költségvetés végrehajtásáról, a Köz­ponti Népi Ellenőrzési Bizottság ezzel kapcsolatos állásfoglalásáról és a pénzügyi szervek ellenőrzési tapasztalatairól szóló előterjesztéseket. A Minisztertanács a költségvetés végrehajtásáról szóló beszá­molót az Országgyűlés elé terjeszti. A kormány ülésének na­pirendjéről, határozatairól Marosán György szóvivő tá­jékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselő­it délután a Parlamentben. Elmondta, hogy a kormány a belügyminiszter jelentése alapján megtárgyalta a ha­tárőrizet hosszú távú felada-A kormány megtárgyalta az új adórend­szer működésének tapasztalatait, és mó­dosította a magánszemélyek jövedelem­­adójáról szóló törvény végrehajtási ren­deletét. A Minisztertanács előterjesztést hallga­tott meg az értékpapírok forgalmazásáról, a tőzsdéről és az Állami Értékpapír Fel­ügyelet létrehozásáról. A Minisztertanács megvitatta a gabona­vertikum érdekeltségi lés szervezeti fej­lesztéséről készített anyagot. elfogadva a Minisztertanács támogatja a statisztikai adatlap megszüntetését, il­letve a külföldiek határát­lépésével kapcsolatos admi­nisztráció csökkentését. A Minisztertanács minden bizonnyal legnagyobb érdek­(Folytatás a 2. oldalon) tairól szóló előterjesztést. A testület szükségesnek tartot­ta egy törvény kimunkálá­sát az államhatárról, a ha­tárőrizetről és határőrség­ről. Ugyancsak fontosnak ítélte a határforgalom ellen­őrzési módszereinek egysze­rűsítését és gyorsítását. A belügyminiszter javaslatát Szolnoknál szombaton tetőzik a Tisza Kiskörénél 760 centiméter­rel tegnap tetőzött az áradás a Tiszán. A vízügyi hatóságok előrejelzése szerint Szolnok­nál holnap lesz legmagasabb a folyó szintje, előrelátható­an 765—770 centiméter kö­zötti magasságot ér el. Ez néhány centivel már meg­haladja a másodfokú ár­­vízvédelmi készültséget in­dokló vízmagasságot. Amint azt dr. Csikász Sándortól, a KÖTIVIZIG árvízvédelmi és folyamszabályozási osztály­­vezetőjétől megtudtuk, még­sem rendelik el a magasabb készültségi fokot. — Költségtakarékossági okokból nem tesszük. A mindössze néhány centis vízszintküilönbség ugyanis nem jelent nagy veszélyt, az árhullám nagy valószínűség­gel a tavalyival azonos szin­ten vonul le. A május 10 óta érvényben lévő elsőfokú ké­szültség megváltoztatása vi­szont jelentős bérköltség nö­vekedéssel járna. Megszigo­rítottuk a figyelőszolgálatun­kat és órára pontosan nyil­vántartjuk hol, merre dol­goznak munkáscsapataink, a gépeink, hogy nem várt ve­szélyhelyzetben azonnal be­vethetők lehessenek. A Ti­­szaíiget átlagos talajszintje viszont jó négy méterrel ala­csonyabban van, mint az áradó folyó szintje például tegnap. A már víz alatt ál­ló szandai rét felől a ligetet Ha elkészül az új gát, árvízmentes lesz a számlái rét határoló körgát védelme a városi tanács kommunális üzemének a feladata. Ve­szélyben van a terület és rajta a mintegy 2 milliárd forintnyi értékű létesítmé­nyek? — kérdeztük Molnár Gyulától, az üzem igazgató­jától. — Egy hete tartunk elsőfo­kú készültséget a Tiszaliget­­ben és fokozott figyelőszol­gálatot a 3,7 kilométer hosz­­szú, az állagát tekintve már igencsak felújításra szoruló körgáton. A vízügyi hatósá­goktól kapott előrejelzések alapján az árhullám valószí­nűleg elvonul anélkül, hogy az utoljára 1986-ban, főleg buzgárok miatt előfordult veszélyhelyzet teremtődne a liget körül. A szandai rét elöntése nem csupán az MHSZ sportrepü­lőinek okoz bosszúságot. Kényszerpihenőre vonultak azok a földgépek is, ame­lyek már megkezdték az M4-es főútvonal Szolnokot kikerülő szakaszának és az új Tisza-híd építésével kap­csolatos munkákat. A teg­nap éppen ügyeletes véde­lemvezető-helyettesi szolgá­latot is ellátó dr. Csikász Sándortól kérdeztük: — A munkálatok befejez­tével árvízvédelmi szem­pontból mi változik majd a szandai réten? — A mostani elöntés a hídépítők próbacölöpözési és a vízügyesek gát-áthelyezé­si munkáit szakította meg. A jelenlegi fővédvonal mint­egy hat kilométeres szaka­szát áthelyezzük, hogy ne hullámtéren kelljen rendkí­vüli nagy költséggel utat, hidat építeni. Az új fővéd­vonal elkészültével mente­sül a tiszai árvizektől a szandai rét nagyobb része. A megyeszékhely szempont­jából is hasznos ez a meg­oldás, egyrészt mert lehető­vé válik olyan úgynevezett árapasztó csatornának a ki­alakítása, amellyel a na­gyobb áradások vízszintje mintegy 20 centiméterrel csökkenthető. Másrészt pe­dig mert mentesül a folyó szeszélyeitől egy olyan, az új M4-es bal parti szakasza és az új főútvonal által köz­refogott, korábban a szandai réthez tartozó terület, amely a későbbiekben városfejlesz­tési célokból is számításba vehető. Az áradó Tisza uralja teljes egészében a szandai rétet. Belső fotónkon: kényszer­­pihenőre vonultak az űj gátat építő gépek Grósz Károly fogadta a VSZ politikai főcsoportfőnökeit Megnyitó Jászberényben Természet- és kürnyezetvédelmi napok A természet- és környe­zetvédelmi rendezvénysoro­zat megyei nyitányának Jászberényben a Jászsági Építőipari Kisszövetkezet díszterme adott otthont. Má­jus 18-án délelőtt Rakon­­czay Zolán, a Környezetvé­delmi és Vízgazdálkodási Minisztérium miniszterhe­lyettese arról beszélt, hogy a természetet megismerni, s megszeretni keli, mert meg­védeni csak az tudja, aki is­meri és szereti környezetét. „A kétezredik év felé halad­va új korszak kezdődik az emberiség életében. A lako­soknak kell birtokba venni­ük a természet értékeit, s megőrizni továbbadni újabb generációknak. Egyetlen hi­vatal sem védheti meg a ter­mészeti környezetet, csak az emberek összefogása” — mondta a miniszterhelyettes. Előadása után a Kiskunsá­gi Nemzeti Parkban május 17-én befejeződött középisko­lai verseny díjait osztották ki. Emléklapot és köryvju­­talmat nyolcán vettek át, Ra­­konczay Zoltántól. Czajiik Péter természetku­tató emlékezett meg Jászbe­rény szülöttéről, Vásárhelyi Istvánról, születésének 100. évfordulóján. Élete, mun­kássága kis részben a Jász­sághoz, nagyobb részben a Bükkhöz kötődik. A Bajcsy- Zsilinszky úti iskola udva­rán e napon felavatott em­lékhelyre is a Bükkből érke­zett az a több mint 100 éves tölgyfarönk, melyre a város­védő és szépítő egyesület helyezett el emléktáblát. A Jász Múzeumban Vásárhelyi István munkásságát repre­zentáló kiállítást Faragó László, az úttörőház vezetője nyitotta meg. A délutáni órákban is folytatódott a „bükki polihisztor” emléké­nek szentelt rendezvény. A Jászság természetkutatásáról dr. Móczár László profesz­­szor. a Jászság élővilágával foglalkozó előadást Busch­mann Ferenc természetkuta­tó tartotta. Kiss Erika ítéljen a történelem A sztálini korszakról szóló sorozatunk a 2. oldalon Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára csütörtökön fogadta a VSZ-tagállamok hadsere­geinek politikai főcsoportfő­nökeit, akik Budapesten tartják soros tanácskozásu­kat. A küldöttségek nevében Alekszej Lizicsev, a Szovjet Hadsereg és Haditengerésze­ti Flotta politikai főcsoport­­főnöke adott tájékoztatást munkájukról. Grósz Károly az MSZMP legfontosabb feladataként a stabilizáció megteremtését, a szocialista társadalmi rend megőrzését, a politikai és gazdasági reformok követke­zetes folytatását jelölte meg. Aláhúzta, hogy fel kell lépni a hadsereg és más fegy­veres testületek depolitizálá­­sa ellen. A fegyveres erők­nek az alkotmány szellemé­ben a szocialista rendet kell védeniük. Az állami költségvetés hiá­nya szükségessé teszi a kü­lönböző támogatások csök­kentését. Erre a kormány a gazdaság külső pénzügyi egyensúlyának fenntartható­sága érdekében is kötelezett­séget vállalt. A háztartási energiák fogyasztói árának korábban elhatározott, és most megvalósuló emelésére alapvetően a támogatások mérséklése miatt kerül sor. A háztartási energiahordo­zók ára (díja) 1989. június 1-jétől átlagosan 20 száza­lékkal növekszik. Ezen belül a szén ára átlagosan 47 szá­zalékkal, a briketté 39 szá­zalékkal, a kokszé 30 száza­lékkal, a tűzifáé 43 százalék­kal, a háztartási tüzelőolajé 15 százalékkal, a propán-bu­tán gázé 20 százalékkal, a távhőszolgáltatásé 27 száza­lékkal emelkedik. A vezeté­kes gáz díja 20 százalékkal nő. Egyidejűleg az ország néhány területén még érvé­nyesülő alacsonyabb díjak — a területi különbségek mér­séklése érdekében — az át­lagosnál nagyobb mértékben emelkednek. A villamosener­gia nappali díja — ugyan­csak a területi különbségek Az MSZMP főtitkára el­mondta, hogy a Politikai Bi­zottság a közelmúltban ki­alakította álláspontját a Var­sói Szerződés korszerűsítésé­ről. A Politikai Bizottság ér­tékelése szerint a VSZ betöl­ti küldetését, biztosítja a tag­államok békéjét és biztonsá­gát. A Politikai Bizottság többek között szükségesnek tartja a politikai elemek erő­sítését a VSZ tevékenységé­ben, a belső demokrácia fej­lesztését, a formalitások megszüntetését, szorgalmaz­za a leszerelési különbizott­ság rendszeres munkáját, tá­mogatja, hogy a VSZ más kérdéseknek is nagyobb fi­gyelmet szenteljen, beleértve az emberi jogok, a környe­zeti biztonság kérdését is. A találkozón jelen volt Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter és Krasznai Lajos, a Magyar Néphadsereg po­litikai főcsoportfőnöke. csökkentése miatt — csak Budapesten emelkedik 36 százalékkal. Az országosan egységes éjszakai áram ta­rifája, valamint a vidéki áramdíjak nem változnak. A háztartási tüzelőolaj li­terenkénti ára 8,00 forintról 9.20 forintra emelkedik. Az 5 kilogrammnál nagyobb töltési súlyú palackban for­galmazott propán-bután gáz kilogrammonkénti ára a fűtési idényben 9,20 forint, a fűtési idényen kívül 6,80 forint lesz. A távfűtés légköbméte­­renkénti díja 34,20 forintról 43.20 forintra, a táv-meleg­­vízszolgáltatás vízköbméte­renkénti díja pedig 17,40 fo­rintról 22.20 forintra emelke­dik. A villamosenergia nap­pali áram kilowattóránkénti díja Budapesten 45 fillérrel, 1,25 forintról 1,70 forintra nő. A vezetékes gáznál és a vil­lamosenergiánál a felemelt díj csak az augusztus 1. után leolvasott fogyasztásra érvé­nyes. A motorbenzin fogyasztói ára 1989. május 19-től lite­renként 2 forinttal, a kevés­bé környezetszennyező ólom­mentes benziné literenként 1 forinttal emelkedik. A kormány közleménye Emelkedik a benzin és az energiahordozók ára A BNV-ről jelentjük D kiállítás kéltségei megtérülnek A felületes szemlélő köny­­nyen azt állíthatja, hogy en­nek a vásárnak a külső ké­pe szinte semmiben sem kü­lönbözik akármelyik koráb­biétól. Hisz ugyanaz a cere­mónia a megnyitón, lehet, hogy ugyanazoknak a nem­zeteknek a zászlait ringatja a májusi szél, mint tavaly, ugyanolyan sokan vannak, s ugyanúgy hopszasszázik, árad a zene a hangszóróból, mint az elmúlt esztendőkben. Ám valami mégis más: ez pedig a gazdasági környezet. Most már fehéren—feketén látni, hogy a magyar gazdaság tő­keszegénységgel küzd, mi­ként az egyszerű ember is. Ez itt is nagyon jól tetten érhető. A Centrum Áruházak vá­sári pultjai előtt sokan áll­dogálnak. A táskák, cipők, pulóverek, játékok, meg a különféle dísztárgyak hívo­­gatóan kínálják magukat, de úgyszólván egy kéz sem nyúl feléjük. Túl drágák. Lehet, hogy ez érvényes a magyar termékek teljes körére is? Pedig nekünk létkérdés, hogy áruféleségeink vevőkre ta­láljanak, vagy hogy más or­szágbeli cégekkel kooperáci­ós kapcsolataink bővüljenek. Erre a BNV kétségkívül ió alkalom, hisz itt egy helyen megtalálható szinte minden, mondhatnánk úgy is, hogy ez egy koncentrált piac. A Tiszamenti Regionális Vízművek kiállítási területén jókora narancssárgára meg szürkére festett masinák hívják fel magukra a figyel­met. Mellettük szinte eltör­pül az ember. Gyarmathy József, a cég gépészeti osz­tályvezetője nagy szakérte­lemmel magyarázza, hogy melyik berendezés mire való, s amikor a vásár jelentősé­gére terelődik a szó, így vá­laszol : — A BNV-t több szem­pontból is hasznosnak tart­juk. Egyrészt gyártmányain­kat mindazok a szakembe­rek megismerhetik, akik el­jönnek ide, másrészt P>edig ha itt üzletek nem is szület­nek, tapasztalataink szerint, akik érdeklődtek terméke­ink felől, pár hónapon vagy egy-két éven belül vásárlók­ként keresnek meg bennün­ket. S így azok a költségek, (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents