Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-19 / 116. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 19. ülést tartott a Minisztertanács Országos mozgalommá szerveződött az Agrár Reformkor Ideiglenes választmány működik Szolnok megyében (Folytatás az i. oldalról) lődéssel várt döntéséről, az áremelkedésekről Vissi Fe­renc, az Országos Árhivatal elnöke adott tájékoztatást. A döntés előzményeiről el­mondta, hogy a kormány valójában már tavaly de­cemberben elhatározta a háztartása energiahordozók árának átlagosan 30 száza­lékos emelését. Az idei inf­lációs folyamatokat figye­lembe véve azonban az Or­szágos Árhivatal a terve­zettnél kisebb mértékű vál­toztatásokat javasolt a kor­mánynak a Minisztertanács a SZOT-tal folytatott meg­beszélések után e javaslat alapján hozta meg döntését. A fogyasztói árak emelkedé­sei mindenekelőtt az indo­kolja, hogy a lakosság a háztartási energiahordozó­kért jelenleg általában jó­val kevesebbet fizet, mint amennyi a beszerzés, az elő­állítás költsége. A különbö­zeiét állami támogatás fe­dezi. A népgazdaság egyen­súlyi helyzete, a nemzetközi pénzügyi szervezetek irá­nyában vállalt kötelezettsé­gek szükségessé teszik e tá­mogatások csökkentését. A leépülő költségvetési támo­gatások gyakorlatilag a fo­gyasztói árak automatikus növekedését idézik elő. Útalapot létesítenek A benzináremeléssel kap­csolatban Vissi Ferenc el­mondta, hogy azt megelőző­en számos más elképzelés is felvetődött az úthálózat fej­lesztési forrásainak pótlásá­ra. Miután az autópálya-díj megbukott, az autó-adó be­vezetését pedig elvetették, a szokványos benzináremelés­nél kötött ki a kormány. A döntés lényege: a közforgal­mi úthálózat fejlesztésére és fenntartására útalapot léte­sítenek, s a benzináremelés ennek részleges pénzügyi fe­dezetéül szolgál. Az alap bevételeinek, kiadásainak és működtetésének rendjét a közlekedési, hírközlési és építésügyi miniszter dolgoz­za ki, a pénz felhasználását pedig egy társadalmi bizott­ságnak kell ellenőriznie. A Tv Híradó riportja nyo­mán többen felvetették, mi­ért nem közölte korábban az árintézkedést a kormány. Vissi Ferenc leszögezte: eb­ben a kérdésben nem etikai, nanem praktikus forgalom­szervezési szempontok vezé­relték a Minisztertanácsot. Mindenképpen el akarták kerülni, hogy a forgalmat megbénító tülekedés alakul­jon ki a benzinkutaknál. Visszamenőleges adőkedvezmény Békési László pénzügymi­niszter arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a Minisz­tertanács jóváhagyta azt a módosítást, amelynek lénye­ge: minden magyar állam­polgár, aki saját anyagi erő­forrásaiból bármilyen köz­művet épít, 30 százalékos adókedvezményben részesül, mégpedig visszamenőleges hatállyal 1988. január 1-jé­­től. A Magyar Rádió kérdésé­re válaszolva a pénzügymi­niszter elmondta, hogy a kormány csütörtöki ülésén megvitatta az adórendszer hároméves korszerűsítési programjának téziseit. En­nek részeként a kormány a közeljövőben bemutatja a Parlamentnek a személyi jö­vedelemadó, illetve a csalá­di jövedelemadó különböző változatait. Ezzel az össze­hasonlítással azt szeretnék elérni, hogy világossá vál­jon: a magyar jövedelmi vi­szonyok, a magyar család­­struktúra, á foglalkoztatási szerkezet mellett a lakosság számára melyik adóztatás az előnyösebb, s közben az adószint se változzon. Je­lenleg az összes lakossági jövedelemnek 10—11 száza­lékát teszi ki az adó, s ezt a szintet hosszú távon sem kívánják növelni; azonban csökkentésére sincs lehető­ség. Ez Európa legalacso­nyabb adószintje A szakér­tők véleménye szerint a klasszikus családi jövede­lemadó — amely valameny­­nyi jövedelemforrást össze­vonja családon belül, s az eltartottak létszámával oszt­ja — a magyar viszonyok közepette egyértelműen ked­vezőtlen. Sokkal rosszabb helyzetbe kerülnének példá­ul a nyugdíjas-családok. Drasztikusan romlana a fia­talok és az egy-gyermekes családok helyzete. Abban vi­szont teljes az egyetértés, hogy a jelenlegi megkülön­böztetést, amely a gyerme­kek számának alapján biz­tosít adómentességet, min­den körülmények közt meg kell szüntetni, már 1991-től. A sajtókonferencián szóba került az a sajtójelentés, mi­szerint Románia kezdemé­nyezni kívánja, hogy a Var­sói Szerződés tárgyalja meg a magyar demokratizálódással kapcsolatos kérdéseket. Ma­rosán György szóvivő leszö­gezte: a Minisztertanács csü­törtöki ülésén erről nem tár­gyalt, a kormánynak hiva­talosan nincs tudomása ar­ról, hogy ilyen kezdeménye­zés történt. Ugyanakkor hoz­zátette: nehezen képzelhető el, hogy a Varsói Szerződés beavatkozzon az egyes tag­országok belügyeibe, „azok az idők elmúltak”. A ma­gyar—román problémákat — mint. ezt a magyar kormány már többször kinyilvánítot­ta — kétoldalú tárgyalásokon kell rendezni. Újbél Nagymaros A nagymarosi építkezés felfüggesztéséről hozott kor­mányhatározat kapcsán meg­kérdezték Marosán György­től: voltak-e előzetes konzul­tációk az osztrák, illetve a csehszlovák kormánnyal; mekkora a valószínűsége an­nak, hogy Csehszlovákia nemzetközi bíróság elé viszi Nagymaros ügyét, ha leállít­ják az építkezést. A szóvivő elmondta, hogy a következő héten sor kerül kormányközi konzultá 'óra Nagymarossal kapcsolatban. Ez megalapozza a kormány döntését a beruházás sorsá­ról, s azt a jelentést is, ame­lyet végül a kormány két hónap múlva a parlament elé terjeszt. Marosán György elmondta azt is: nincs tudo­mása arról, hogy az esetle­ges magyar—csehszlovák kártérítési ügyben nemzetkö­zi bíróság döntene. A KGST- ben egyébként az a szokás, hogy az ilyen jellegű vitákat a felek egymás között dön­tik el. A Szolnok Megyei Néplap május 6-i számában közöl­­teknek megfelelően május 12-én megyénkben is meg­alakult az Agrár Reformkor. A körnek, amely megvitatta az országos felvetést és ki­alakította saját álláspontját, ideiglenes választmánya van. Ez a végleges szervezet ki­alakításáig irányítja az ér­demi munkát. A választmány 7 tagú, elnök Gyulai Lajos, a kunszentmártoni Körös­­menti Tsz-ből, titkára Ko­vács Tibor, a Teszöv munka­társa, helyet kaptak benne a tsz-ek, állami gazdaságok és kistermelők képviselői. Az alakuló ülésen a vitá­ban m'egerősíttetett, hogy az agrárvilágnak, a vidéknek, a vidékhez kötődőknek szük­sége van egy egységes moz­galomra, amely azonban a szektorsemlegesség elvén, a párt, állami hatalomtól, a meglévő és szerveződő ér­dekképviselettől függetlenül kell, hogy tevékenykedjen. A közös platformon kiala­kult mozgalom támogat min­den olyan pártot, szerveze­tet, csoportot, amely érdeke­it felvállalja. A célok, illet­ve az azokat elérhető út ki­munkálásában, véleményezé­sében és a megvalósításban Néhány órás sanghaji programját befejezve csütör­tök délután elutazott Kíná­ból a Mihail Gorbacsov ve­zette szovjet küldöttség. A delegáció elutazása után Pe­­kingben közzétették az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksé­ge elnökének hivatalos kínai látogatásáról szóló közös közleményt. A szovjet vezető május 15 —18. között megbeszélést folytatott Teng Hsziao-ping­a reformkör tagjai tevéke­nyen részt kívánnak venni. Ez erősödött meg az orszá­gos Agrár Reformkör május 16-i budapesti alakuló ülé­sén, ahol a megyénk képvi­selői is aktívan részt vettek. Az országos rendezvény után állásfoglalás készült, amely eljut a pártok, a kor­mány és az érdekképviselet illetékeseihez. Az alakuló ülésen felhívás hangzott el a helyi és megyei Agrár Re­formkörök széles körű ki­építésére. A szervező mun­kához a már működők min­den segítséget megadnak. A fórumon megtörtént né­hány halaszthatatlan kérdés­ben a közös álláspont kiala­kítása. így például az orszá­gos Agrár Reformkor támo­gatja a Szolnokon május 12- én kilenc Teszöv vezetője által megfogalmazott gabo­naágazat helyzetével kapcso­latos felhívást. A MÉM— TOT—Gazdasági Kamara— Állami Gazdaságok Központ­jához kezdeményezéssel élt, hogy a megújuló érdekképvi­selet elveinek tisztázását bíznák az érintettekre, és az Agrár Reformkör bevonásá­vá] legyen egyeztetés. A Me­zőgazdasági Kamara — melynek jövőbeni szükséges­gel, a kínai politikai élet leg­tekintélyesebb személyiségé­vel, tárgyalt Jang Sang-kun államfővel, Csao Ce-janggal, a Kínai KP KB főtitkárával és Li Peng miniszterelnök­kel. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kínai—szovjet csúcstalálkozó a két ország közötti kapcsolatok normali­zálását jelképezi. Ez össz­hangban van a két nép ér­dekeivel, vágyaival, s hozzá­járul a világ békéjének, sta­ségét az Agrár Reformkor sem tagadja —. közösen ki­alakított vélemény alapján az érintettek által elfoga­dott formában és tartalom­mal indokolt, hogy szerve­ződjék. A monopóliumok felszá­molásával egyetértettek, vi­szont újraszerveződésükei helytelenítették. Legsürge­tőbb feladatként az Ország­­gyűlés elnökével, az Ország­­gyűlés agrárfrakciójával, í képviselőcsoportok vezetői­vel való kapcsolatfelvételi határozták el, mivel a má­jus 30-ra meghirdetett Or­szággyűlés törvénytervezete (földtörvény, átalakulási tör­vény, szövetkezeti törvény' fölött élénk vita volt, töb­ben alkalmatlannak tartottál az Országgyűlés elé vitára A közeljövőben enne! megfelelően várhatóan létre­jön az érdemi kapcsolatfel­vétel az érintettek között. Jövőnk érdekében munká­ra, véleménynyilvánítása szólítunk fel minden érde­keltet, aki mezőgazdaságból vagy ehhez kötődően kivár elvárható módon élni ma é: holnap — közli Gyulai La­jos, a megyei Agrár Reform­kor Ideiglenes Választmá nyának elnöke. bilitásának fenntartásához A közös közlemény hangsú­lyozza, hogy e kapcsolatot nem irányulnak egyetler harmadik ország ellen sem A Gorbacsov-látogatás al kaimat adott a két párt há rom évtizeden át hiányz kapcsolatainak felújításár is. Ezzel összefüggésben közös közlemény leszögez hogy a párkapcsolatoknak függetlenség, a teljes egyen lőség, a kölcsönös tisztelet éí a be nem avatkozás elvein kell épülniük. A csúcstalálkozó a kapcsolatok normalizálását jelképezi Mihail Gorbacsov befejezte kínai látogatását ItAIjen a lArlAnalem A nagy éhínség délen A szovjet falu számára az első ötéves tervidőszak vé­ge nem csak a tömeges kol­lektivizálást hozta meg, ha­nem az emberéletek millióit követelő szörnyű éhínséget is. Az egyre súlyosabb élel­miszerhiány 1930—-1931-bei i érződött a falvakban. Á me­zőgazdaság termelése csök-Méreteit tekintve ez az éhínség jelentősen felülmúl­ta az 1921-es Volga-vidéki éhínséget, és amelyről va­lamennyi újság írt. Akkor az egész országban gyűjtést rendeztek, nemzetközi se­gélyakciókat szerveztek, kü­lön szervezeteket alakítottak az éhező kormányzóságok megsegítésére. 7932—1933- ban semmi ilyesmi nem tör­tént. Hírzárlatot rendeltek el. Sem a Szovjetunióban, sem külföldön nem kezdtek semmilyen kampányt az éhezők megsegítésére. Sőt hivatalosan cáfolták a töme­ges éhínség puszta tényét is. Az éhezők százezrei, sőt mil­liói menekültek a városok­ba és a szerencsésebb terü­letekre, de kevesen értek célba, mivel az utakon és a vasútállomásokon katonai kordont állítottak fel, s nem engedték ki a parasztokat az éhínség sújtotta körze­tekből. De aki eljutott a vá­kent, az államilag begyűj­tött gabona mennyisége vi­szont növekedett. 1932 késő őszén kegyetlen éhínség súj­totta az ország kiterjedt kör­zeteit. Különösen vadul tom­bolt Dél-Ukrajnában, a Kö­­zép-Volga vidékén, Észak- Kaukázusban és Kazahsztán­ban. rosba, az sem kaphatott se­gítséget. A parasztoknak nem volt élelmiszerjegyük, és az üzletekben nem adtak el nekik kenyeret. Kijevben és sok déli városban korán reggel azzal kezdődött a nap, hogy összeszedték az éhen halt parasztok hulláit, sze­kéren ki hordták a város szé­lére és jeltelen tömegsírok­ban temették el őket. Egyetlen szó sem esett az éhínségről az élenjáró kol­­hozparasztok első orjszágos kongresszusán sem. A ta­nácskozást 1933 februárjá­ban tartották Moszkvában, vagyis éppen akkor, amikor az ország déli részén tom­bolt az éhínség. Sztálin ezen a kongresszuson adta ki a jelszót: „Jómódúvá kell ten­ni minden kolhozparasztot”. Sztálin az éhínség kérdését nem volt hajlandó megvi­tatni még a Politikai Bizott­ság ülésein sem. Például, amikor Ukrajna Kommu­nista (bolsevik) Pártja Köz­ponti Bizottságának egyik titkára, R. Tyerehov arról számolt be Sztálinnak, hogy a rossz termés miatt súlyos helyzet alakult ki a harkovi terület falvaiban, és gabona­kiutalást kért a terület szá­mára, Sztálin fölöttébb fur­csán reagált a falusi nehéz­ségekről szóló jelentésre. Hirtelen belefojtotta a szót Tyerehovba, és ráförmedt: „Azt mondták nekünk, hogy maga, Tyerehov elvtárs, jó szónok, kiderül most, hogy jó mesemondó is. Ilyen me­sét kitalálni az éhínségről?! Azt gondolta, megijeszt ben­„... És száll a por — szállt a por éjjel-nappal, amíg a gabonát hordták... Az em­berek meg ott álltak zava­rodottan... A föld is megre­pedezett... aztán eljött az ősz, az eső, majd a tél is megjött a hóval. Kenyér meg nincs. A kerületi szék­helyen sem lehet venni a boltban — mert a katonai őrség nem engedi oda az embert. Gabonát sem árul­nak sehol. Ősztől nekiestek a krump­linak, de kenyér nélkül ha­mar elfogyott. Karácsonykor elkezdték levagdosni az ál­latokat. A csupa csont-bőr jószágok húsa ugyan nem sokat ért. Persze a tyúkokat is levágták. A húst hamar felették, tej pedig már nem maradt egy kortynyi sem, az nünket, de ez nem fog sike­rülni ! Nem lenne jobb, ha ott hagyná területi titkári, meg KB-titkári tisztét, és belépne az írószövetségbe: meséket írna, az ostobák meg olvasnák?...” Egyébként meg kell je­gyeznünk, hogy a harmin­cas évek szovjet irodalmá­ban semmilyen „mesét” nem lehetett olvasni az 1932— 1933-as éhínségről. Az 1932 —1933-as éhínségről tilos volt a sajtónkban említést tenni egészen 1956-ig. A har­mincas években a „délvidé­ki éhínség” szavakért soka­kat letartóztattak „ellenfor­radalmi agitáció” vádjával. Csak a XXI. pártkongresz­­szus után kezdte feszegetni néhány író műveiben ezt a korábban tiltott témát. egész faluban egy darab to­jást nem lehetett keríteni. De a legnagyobb baj: nem volt kenyér... Éjnek évadján felébred az ember, minden csöndes, sehol egy szó, nem szól még a harmonika sem. Mint a sírban, csak az éh­ség nem alszik, terjed. A gyerekek a házakban kora reggeltől sírnak, kenyeret kérnek. De mit adjon nekik az anyjuk: havat? És nem segít senki sem... Az állam egy szem gabonát sem adott az éhezőknek, pedig a pa­rasztok gabonája tartja fenn. Talán Sztálin nem tudott erről?... Minden utat őrség zárt el — katonaság, rend­őrség, NKVD, az éhezőket nem engedik ki a falvak­ból, a városba nem lehet be­jutni, a vasútállomás körül őrség, őrzik a legkisebb fel­tételes megállót is.,. Amikor aztán olvadni kez­dett a hó, a falu már nya­kig benne volt az éhínség­ben. A gyerekek ordítanak, nem alszanak: éjjel is ke­nyeret kérnek. Az emberek arca olyan, mint a föld, sze­mük zavaros, mintha része­gek lennének... Az éhség le­dönti a lábukról az embe­reket. Kevesebbet járkálnak, egyre többet fekszenek. És egyre csak álmodoznak: ke­rekek nyikorognak, jön a szekérkaraván, a kerületi székhelyről Sztálin lisztet küld, hogy megmentse a gyerekeket. Az asszonyok szívósabbak, mint a férfiak, elszántabban kapaszkodnak az életbe. Pedig az ő válluk­­ra nehezedik a legnagyobb teher: a gyermek az anyjától kér enni. Vannak olyan anyák, akik csókolgatják, ba­busgatják a gyerekeket: „No, ne ríjatok már, maradjatok békén, hát honnan vegyek kenyeret? ' Mások meg mint-Sztálin a döbbenetes éhín­ség ellenére ragaszkodott ahhoz, hogy exportálják a gabonát a tőkés országokba. Még 1933-ban is, amikor a legjobban tombolt az éhín­ség, körülbelül 10 millió má­zsa gabonát vittek ki az or­szágból, Ráadásul a tőkés országok ekkor gazdasági válsággal küszködtek, úgy­hogy a szovjet gabonáért alacsony árat fizettek. És még valami; az 1932—1933- ban exportált gabona fele elég lett volna ahhoz, hogy ha az eszüket vesztették vol­na, ordítanak: „Ne bőgj, mert megöllek!” És mát csépelik is a gyereket azzal, ami a kezük ügyébe kerül, csak hogy ne kelljen hall­gatni... A gyerekek arca meg olyan öreges, elgyötört mintha már hetven évet él­tek volna, tavaszra meg már emberi arcuk sem volt és a szemük, uram terem­tőm! Sztálin elvtárs, istenem láttad te ezeket a szemeket) És Sztálin talán csakugyar nem tudta ezt, hiszen cikkel is írt azokról, akiknek a si­ker a fejükbe szállt... Aztán járvány söpört vé­gig a falun: először a gyere­keket meg az öregeket vitte el. utánuk következtek í középkorúak. Eleinte elföl­delték őket, aztán már erre sem volt erő. Így hevertek í hullák szanaszét az utcákon az udvarokon, az utolsói meg a házakban feküdtek ahol a halál érte őket. Csönd lett. Kihalt az egész falu”. az ország déli körzeteit meg­óvják az éhínségtől. Ma sem tudja senki pon tosan, hány paraszt hal éhen a Szovjetunióban 193! —1933-ban. Sok kutató ö millió embert valószínűsít mások nyolcmilliót emleget nek. Ez utóbbi szám való színű leg közelebb áll a: igazsághoz. (Következik: Szergej Kirov meggyilkolása) Rój Medvegyev Hírzárlat és katonai kordon A gyerekek sírnak, kenyeret kérnek A gabonaexport ára

Next

/
Thumbnails
Contents