Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-08 / 82. szám
Nemzetközi körkép 6 1989. ÁPRILIS 8. Történelmi esély a kapcsolatok átalakítására Negyvenéves a NATO Négy zenekar is vonult fel-alá a NATO jellegtelen brüsszeli barakképületének bejáratánál, 17 lobogó (a tizenhetedik magáé a NATO-é) előírásszerűén lengett a fagyosra vált áprilisi szélben, a NATO-tábornokok a díszemelvényen és a ceremóniára odaengedett kíváncsi csemetéik a korlátok mellett dideregtek, az emelvényről pedig kishitűséggel korántsem gyanúsítható beszéd hangzott el Manfred Wörner NATO-főtitkár szájából. Majd az ülésteremben, a NATO-nagykövetek tanácsának ünnepi ülésén még rá is dupláztak a szónokok. Egyszóval a NATO elégedett hangulatban ünnepelte kedden negyvenedik születésnapját — az ilyen alkalmak pontosan erre valók. Derűlátó hangulatban A derűlátás két forrásból fakadt: egyrészt a Wörner és a többi szónok — a korelnök holland és a házigazda belga NATO-nagy- követ — által egyaránt örömmel üdvözölt szovjet és kelet-európai változások té- nyéből, másrészt annak NA- TO-magyarázatából. Maga Wörner jelentette ki sajtó- értekezletén: Mihail Gorbacsov szándékai békések, a szovjet társadalom mélyreható reformjára törekszik, nem akar háborút viselni. Vagyis a NATO egyszercsak arra ébredt, hogy nem kell tartania ellenfele szándékaitól, még ha továbbra is aggasztónak tartja katonai erőit. Ami a keleti változásokra vonatkozó NATO-magyará- zatot illeti, az meglehetősen sommás: minden a NATO szilárdságának, összetartásának, az általa vallott értékek fölényének tulajdoníthaÉs itt, a kissé tétovázó válaszokból sejlik ki, hogy a keleti változások nyugaton is a korábbi bizonyosságoknak legalábbis megkérdőjelezésére indítanak. Wörner például azzal érvel: ha Gorbacsov jászándékát nem vonja is kétségbe, nem lehet egy vagy néhány személyire alapozni a védelmet. „Minden nyugati vezető azzal a tudattal tér esténként nyugovóra, hogy reggelre más partnere akadhat a túloldalon.” Amíg a másik félnek megmaradnak az eszközei egy másfajta politika megvalósítására is, készenlétre van szükség. S ha nincs is szó „fenyegetésről”, a változás maga szintén is kockázatos folyamat, a tó. Ezzel magyarázható, hogy „a kommunizmus megbukott”, és a kelet a nyugat technológiája mellett rászorul immár a nyugati értékrend behozatalára is. A NATO így minden idők legsikeresebb és leghatalmasabb katonai szövetsége, főtitkára pedig egy „bajnokcsapat kapitányaként” nyilatkozhat. Nem csoda tehát, hogy sokan feltették a kérdést a sajtóértekezleten, az évfordulót megelőző különböző politikai fórumokon, a hivatalos eseményeket követő fogadáson: ha így megváltozott a helyzet, ha ilyen sikeres a NATO, akkor miért készül fegyverzetének további modernizálására, miért nem von vissza az Egyesült Államok csapatokat Nyugat- Európából, miért nem tesz a szövetség a felajánlott 5—10 százalékos csökkentésnél jelentősebb ajánlatot a hagyományos fegyverzetről folyó bécsi tárgyalásokon? . NATO-nak e kockázatokra is fel kell készülnie. S ha minden jól megy, a Szovjetunió akkor is szuperhatalom marad a jövőben, tehát kell egy „transzatlanti” kapcsolat, ami alatt a Nyugat- Európának nyújtott amerikai katonai segítség értendő. Vagyis a születésnapon is hosszú jövőt ígérnek a katonai szövetségnek. Másfelől — mert másfelől is van — ki tagadhatná, hogy ez az átalakulás a Nyugat számára is történelmi esélyt ad a kelet-nyugati kapcsolat javítására, a Szovjetunióban és Kelet-Európá- ban kibontakozott fejlődés békés befolyásolására. az együttműködésre, vagy éppen közös vállalkozások megvalósítására. A NATO- központ bejáratánál kicserélik a jelmondatot: egy új Wörner-idézet olvasható arról a reményről, hogy most talán új kor kezdődik, amelyben voltaképpen eltűnik a Kelet- és Nyugat- Európa népeit megosztó szakadék, például a jog és az emberi méltóság biztosítása terén is. A főtitkár és az újságírók találkozóin pedig arról folyik az eszmecsere, miként kell e folyamathoz hozzájárulnia a Nyugatnak: valamiféle hivatalos megállapodással, mint azt Kissinger javasolja, avagy inkább az atlanti szövetség politikájának, céljainak, a pluralista társadalom elveinek világos kifejtésével, továbbá diplomáciai jelzésekkel? Átalakul a Nyugat is? A NATO-főtitkár az utóbbi híve, valamiféle új Jalta elképzelhetetlen, s kudarcra is lenne ítélve, fejtegeti, a történelmet nem lehet kívülről szabályozni, korlátozni — felesleges is. De milyen jelzést küldjön a NATO „bajnokcsapata”, amikor felszerelése, doktrínája még egy olyan „kommunizmus” feltartóztatására hivatkozik, amely most főtitkára szerint már kudarcot vallott? Amikor a másik fél ma elismer-, ten nem fenyeget, hanem együttműködést ajánl, leszerel, „nyugati” értékeket ismer el? Új rakétákkal jelezzen a NATO, mint a modernizálás hívei hirdetik? Üj koncepcióval, mint a változások láttán a szövetségesek kinyilvánították — anélkül, hogy sikerült volna eddig kidolgozni? Üj elvvel Pierre Harmel volt belga miniszterelnök huszonkét éve elfogadott — biztonság és párbeszéd — doktrínája helyett, figyelembe véve, hogy a két tömb kapcsolatainak már nemcsak katonai és tárgyalási, de jogi, emberi, gazdasági, világproblémák megoldására irányuló együttműködést érintő aspektusai is vannak, és főleg lehetnek? Röviden: a Kelet átalakulását követi-e a Nyugat változása? Baracs Dénes Kicserélt Jelmondat Kína: Mérsékelt sebességgel Kedden befejeződött a kínai Országos Népi Gyűlés, vagyis a parlament 16 napos ülésszaka, amelynek egyik látványos eredménye az volt, hogy ellenszavazatok is akadtak. A mintegy 3 ezer honatya azonban túlnyomó többséggel megszavazta a kormány „fontolva haladási” programját, amely elsősorban a gazdasági szigoron nyugszik, és azt deklarálja, hogy a politikai demokrácia továbbra változatlanul fontos célkitűzés — de annak a „társadalmi stabilitáson” kell nyugodnia. Eközben Kína hangadó felsőoktatási intézményében, a pekingi egyetemen, „megjelent” egy tacepao. amelyen a diákok követelik, hogy beleszólhassanak az országos vitákba, és szóvá teszik a szólás és a gyülekezés-egyesülés jogának hiányát is Kínában. A tacepaót azóta a hatóságok eltüntették. Külföldi megfigyelők a kínai parlament most befejeződött ülésszaka után elsősorban azt tartják figyelemre méltónak, hogy Kína mintegy megrettent a változások ütemétől, és a fékpedálra lépett; a viharos reformok korszaka véget ért, s a képviselők — bármennyire is kritizálták Li Peng kormányfő programját — mindössze két ellenszavazattal és négy tartózkodással elfogadták, hogy ezentúl a gazdasági korlátozások, a nadrágszíj meghúzásának évei következnek. A hangulatra jellemző, hogy a kéz- feltartásos szavazásoknál fotósok özöne örökítette meg a nemmel szavazók karját — a kormány tehetetlenségét. valamint a parlamentek a kormány felett gyakorolt felügyeletének hatástalanságát bíráló hangok azonban jószerivel pusztába kiáltott szavak maradtak. Li Peng kormányfő a támadások valóságos össztüzében állt e 16 nap alatt, de látszólag sértetlenül túl- éle a rohamokat. Hétfőn sajtóértekezletet tartott — ami ritkaságszámba megy —, és elismerte ugyan, hogy kormánya követett el hibákat, egyebek között vitathatatlan a felelőssége az áremelkedésekért, de azt kizártnak tartotta, hogy ezekért a hibákért bárkit is felelősségre vonnának Kínában. A „múlt „hibái” a kollektív felelősség homályába vesznek Li Peng nem tagadta felelősségét — miniszterelnökként és politikai bizottsági tagként —, de ezen túl egyéb nem történt. A miniszterelnök szerint Kína nem tudja lemásolni a szovjetunióbeli reformokat — ezt a sajtóértekezleten jelenlévő 300 kínai és külföldi újságíró nem is kérte tőle számon —, és a politikai reformok nem elsietett és nem túlzó megvalósítását helyezte kilátásba. Nyugati diplomaták szerint Li Pengre nagy nyomás nehezedett, miután — hogy szavaikat idézzük — Kína a gazdasági és politikai bizonytalanság korába lépett. Érdekes, hogy a rekordszámú ellenszavazatot és tartózkodást éppen az a javaslat kapott, amely a Hongkong közelében lévő Sencsent felruházta azzal hatáskörA BAM sorsa flz évszázad anyagi csődje? Csillagászati összegekbe került már eddig is a BAM Megépítéséről már a két világháború között tervéket gyártottak, a konkrét mérnöki munkákhoz mégis csak a hatvanas évek végén fogtak hozzá. Az első .^kapavágásokat” 1974-ben tették meg, s akkor egy egész ország ünnepelte a komszo- molisták gigantikus munkáját. Tizenöt éve, hogy útnak indították az „évszázad vasútvonalának” kikiáltott Bajkál—Amur vonalon az első sínpárt. A 3100 kilométeres pályaszakaszt a nyugati és keleti irányból érkező brigádok 1984 végén kapcsolták össze. A jelképes „aranysín” letételét az egész világnak megmutatták, s akkor sokan azt hitték, hogy 1985 végéig készen áll majd az egész pálya. Nos, nem így történt, sőt a BAM-on a legújabb határidők szerint még 1992- ben is dolgozni fognak. Néhány szovjet közgazdász fjedig felteszi a roppant ‘kényes kérdést: vajon nem az évszázad anyagi csődjét jelenti az évszázad vasútépítése? 1985 februárjában, moszkvai tudósítói koromban magam is végigutazhattam a BAM nyugati szárnyán, egy héten át majdnem 1600 kilométert zötykölődtem társaimmal. Most mégis nehezen tudom elképzelni, hogy az akkori lelkesedésnek alig találni nyomát, a hőskorszak végeztével a kihalás rel, hogy a terület megszabja saját jogait. Nyilvánvalóan főként gazdasági jogokról van szó, hiszen Sencsen körzetének éppen az lenne a dolga, hogy becsalogassa a külföldi tőkét és techológiát. Ezt 274 képviselő ellenezte, 805 másik pedig tartózkodott, jelezvén, hogy Kínában is jelentős „konzervatív” réteg áll szemben a gazdasági — és politikai — átalakítás mai értelmezésével. A példa azért is fontos, mert a kínai dilemma lényegét mutatja. A gazdaság korlátozása nem éppen gyógyszer a bajokra — hiszen ez egyben a politikai reformok korlátozásával is jár—. de a nekilódult infláció, az egyre szaporodó úgynevezett ideológiai korlát, a társadalom „nyuga- tiasodása” az idegen erkölcsök, értékrendek, gondolatok behatolása megannyi gond a kínai párt és állam számára, amelynek vezető rétegében nem éppen a lendületes reformgondolkodású politikusok vannak többségben. Kínában főként a hivatalosan évi 18,5 százalékosnak minősített infláció váltott ki riadalmat — amelyet nem hivatalosan 30 százalékosnak tartanak.. Li veszélye fenyegeti a szibériai vasútvonalat. Azonban, ha azokra a statisztikákra pillantok, amelyek azt igazolják, hogy még ma is az építők egyharmada a régi barakkokban. Vomfort nélküli faházakban lakik, kezdem megérteni az emberek elkeseredését. Ehhez jön még hozzá az akadozó élelmiszer- és fűtőanyag-ellátás, a munkához szükséges elavult technikával folytatott hétköznapi küzdelem, a szervezetlenség és a konkrét tervek hiánya. A BAM-on évek óta súlyos a helyzet, s erről beszámoltak Mihail Gorbacsov főtitkárnak is a Szibériában tett látogatásai alkalmával. A vasútvonal helyzete és megítélése sokban hasonlít a távoli hatalmas országrész egész jövőjének gondjaihoz. Nem kevés azoknak a szakembereknek a száma, akik a brezsnyevi pangás újabb hibás döntését látják a szupervasútvonalban. Szerény szovjet becslések szerint eddig már 15 milliárd rubelt áldoztak a vasútra, s többször is átlépték a módosított költségvetési határokat. Nyugati szakemberek és a térségben érdekelt japán üzletemberek azonhan tudni vélik, hogy az összeg csil- lagászatibb, 25 milliárd dollár! A BAM-on nem is abban látják a legnagyobb hibát, hogy csupán egyetlen sínpár lefektetését végezték Peng szavaiból most az derült ki, hogy a kínai gazdaságot két—három évre., takaréklángra” állítják — azaz egyelőre a szőnyeg alá söp- rik a gondokat. Az Országos Népi Gyűlés mostani ülésszakát az jellemezte, hogy valójában nem fogadott el igazán mérföldkőnek számító döntéseket, mégis talán a kínai reformok lefékeződése kezdeteként fogják számon tartani Hogy a lassítás miként sikerül, az egyelőre kérdés. Nemcsak a kínai egyetemisták sürgetik már a politikai reformokat^ Kínát is „elérte” a nemzetiségi kérdés: Tibet- tel kapcsolatban Li Peng az emberi jogok,, elvont koncepcióját” emlegette, ami nem szolgálhat senkinek sem ürügyként a belügyekbe való beavatkozásra. Megemlítendő, hogy a 84 éves Teng Hsziao-ping. a reformok szülőatyja, ezen az ülésszakon nem vett részt: egészségi állapotára hivatkozott — és arra, hogy szeretné átengedni a helyet a fiatalabb nemzedéknek. Teng amúgy az elmúlt évtized legsúlyosabb hibájának „az oktatás elhanyagolását” nevezte. Fodor György el, amely ilyen hosszú szakaszon képtelen biztosítani a problémamentes forgalmat, hanem a koncepció hiányát emlegetik. Újra dúl a csata, a pragmatikusok és a reformerek között. Az előbbiek Szibériát, s így a vasút vonzási körzetét is kizárólag nyersanyagbázisnak tekintik. Míg az utóbbiak amellett hadakoznak, hogy a kis települések iparközpontokká nőjék ki magukat, vagyis helyben teremtsék meg a bányászattal együtt a feldolgozást is. A jelenleg kilátástalan harc eredményeként a BAM fővárosában, Tindában már 60 ezren élnek (a vasút előtt néhány ezres kis település volt), illetve napjainkban a vasúiból nem tudnak megélni. Szibériában mindig is problémát jelentett a munkaerővándorlás, a kemény klímát és a ma már csökkenő fizetéseket egyre kevesebben szokják meg, de a BAM-on, ha így megy tovább, kritikus ponthoz ér a munkaerőhiány. Az egykor fiatal komszomolfsta önkéntesek is 15 évet öregedtek, és az alapítók közül egyre többen adják fel a küzdelmet, visszamennek Európába. A reformerek legújabb kísérlete arra irányul, hogy önfinanszírozó, szövetkezeti rendszert honosítsanak meg, hiszen az államkasszába már alig tudnak belenyúlni. Nagy a valószínűsége, hogy a kísérlet még a bevezetési stádiumba sem kerül, hanem elakad a bürokratikus engedélyező hivatalokban. Pedig a reformereknek igazuk van, ha most nem teremtik meg a munkások érdekeltségét, akkor a vasút egyik évről a másikra kihal. Az emberek között az elkeseredés szemmel láthatóan növekszik, ma már csak kevesekben lobog a lelkesedés hajdani tüze. Tulajdonképpen egyetlen komolyabb sikerről számolhatunk be. A jelek szerint a „kis BAM”, a Tindától Jakutszk irányába vezető északi szárny sokkal jobban működik nagytestvérénél. Ebben a térségben, Nyer- jungri város medencéjében elképesztőén gazdag széntelep húzódik alig néhány méternyire a föld felszíne alatt. Innen évente ötmillió tonna, kokszolásra kiválóan alkalmas szenet szállítanak Japánba, amelyért cserébe a szigetország biztosítja a legmodernebb technikát. A vasút a tervek szerint Szibéria gyémántfővárosáig, Jakutszkig kúszik fel, ezzel ú’abb nagy központot kapcsolva a Szovjetunió vérkeringésébe. Szerdahelyi Csaba
