Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-15 / 88. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. ÁPRILIS 15. 5 Egyik pártból a másikba Eszmét cserél, ki pártot cserél? Az év első három hónapjában a megyében ötszázhar- mincan úgy döntöttek: nem kívánnak tovább tagjai maradni az MSZMP-nek. Mindenkinek joga — és persze felelőssége is — annak eldöntése, tud-e azonosulni a párt politikájával, részt kíván-e venni gyakorlati megvalósításában. Alakulhatnak úgy az egyéni körülmények, lehetnek tartósan olyanok a környezeti hatások, a politikai élmények, hogy megérlelik a kilépés gondolatát. Manapság különösen nagy ennek valószínűsége. A politikai folyamatok szinte átláthatatlanul bonyolultak, alig követhetők — emiatt sokakban felmerülhet a kirekesztettség, a tehetetlenség, a kilátástalanság érzése. Egy dolog azonban elvárható a kilépőktől: döntésük legyen megalapozott, átgondolt, ne a pillanatnyi hangulat, benyomás alapján fordítsanak hátat. Egy karra dolgozni! Az egyik karcagi kilépési eset első részében nincs semmi meglepő: Hubay Imréné, a Május 1. Tsz párttagja kilépett a pártból. A hír második fele viszont már nem szokványos: Hubay Imréné néhány nappal kilépése után (megalakította Karcagon a Független Kisgazdapárt helyi szervezetét. Tehát az egyik pártból a másikba! Eszmét is cserélt a pártcserével? A vélemények természetesen megoszlanak az esetről Másként értékeli a termelőszövetkezet pártbizottsága, és nyilván Hubay Imrénének is megvannak a maga indokai. Mit mond az egyik, mit a másik fél? Nagy András, a termelő- szövetkezet pártbizottságának titkára: — Hubayné tizenkét évig volt párttag. A pártrendezvényekre rendszeresen eljárt, sokszor szólt hozzá a napirendekhez. Legutóbbi pártmegbízatása: információfelelős ; ezt megfelelően ellátta. Kilépése nagyon meglepett bennünket. Február végén összevont taggyűlést tartottunk a megyei pártbizottság „nyílt levelével” kapcsolatban. A tagság úgy szavazott, hogy nem tartja szükségesnek a megyei pártértekezlet összehívását. Margitka a pártértekezlet mellett érvelt és igennel szavazott. Másnap jelentette be: kilép a pártból. Csodálkoztunk a döntéJ egyzettömbömbe tétova krikszkrakszokat rajzolgatok már jó ideje. Használható információk helyett teszek rovásokat a lapra. Tanácstalanságom nőttön nő. Egy fiatalasszonyról kellene portrét írnom, mert magas kitüntetést kapott. Ehelyett kollégái felháborodását hallgatom. Lusta, csak a köny- nypbb munkát hajlandó elvégezni, meg azt, aminek jó a normája és könnyű teljesíteni. Nagyszájú, mindenbe beleszól. Ha valaki elmondja neki kifogásait, szalad panaszra a főnökhöz, a szakszervezethez, a párthoz. Ha munkatársait kérdezték volna, tíz másik dolgozót tudtak volna javasolni a kitüntetésre, de hát őket senki sem kérdezte. Máshol döntöttek. A portré igencsak elmarad. De eszembe ötlik, amikor a kitüntetők — valahol nagyon fönt — rendre előírták hány kitüntetés adható, hogy fizikainak, nőnek, harminc évnél fiatalabbnak kell lenniük, mikor mit diktált a politikai elvárás. A helyzet egyre liberálisabb, de görcseink nehezen oldódnak. Mert tudtuk, akkor sem mindig az kapta az elismerést, aki megérdemelte, hanem aki „belefért” az ügyeletes ideológiába. Ha nem volt vezérfonal, hát gyártottunk mi magunk. Ismerek olyan asszonyt, aki azért nem lehetett Kiváló Dolgozó jelvény tulajdonosa, mert egy családtagja valamikor disszidált. Aztán őrült kapkodás mutatkozik a nyugdíjba vonulók körül is. Csendesen, szerényen ledolgozott húsz, huszonöt, harminc évet Pista bácsi, Mariska nésén. Kilépésének okáról nem nyilatkozott, így nem is próbáltuk maradásra bírni. Akkor mi még nem tudtunk a Független Kisgazdapárt alakulófélben lévő helyi szervezetéről. Később hallottuk, hogy értekezletet tartanak és Hubayné is megy. Az üzemi pártbizottság is foglalkozott az esettel. Ügy döntöttünk, hogy ezek után Hubayné nem képviselheti a termelőszövetkezetet a Vöröskeresztben és a Hazafias Népfrontban. Az ügyet a magunk részéről lezártnak tekintjük. Margitka „egyik pártból a másikba” lépése azt mutatja, hogy korábban nem meggyőződésből volt az MSZMP tagja. Az emberek — pártonkívüliek is — felháborodtak az eseten. Azt mondják, az ember legyen hű az elveihez, a nehezebb helyzetben is. Nem etikus, hogy ellene fordult a korábban vallott elveknek. Az ilyen esetek gyengítik a pártot. Tanulság: körültekintőbben végezzük a tagfelvételi munkát, és ismerjük meg jobban párttagságunkat. Hubay Imréné agrármérnök, környezetvédelmi előadó: — Tizenkét évvel ezelőtt meggyőződésből léptem be a pártba. Az információim alapján szimpatikus volt az MSZMP. A kilépés gondolata fokozatosan érlelődött ni, és a nyugdíjas-búcsúztató előtt derül ki: egyetlen kitüntetés sem jutott nekik az évtizedek során. Nosza, szalad a főnök, hadd legyen emlékezetes az utolsó munkanap. Virágcsokros köszöntő, könnyes búcsúzás, s a lelkiismeret is megnyugodhat. Megéltem a demokrácia olyan gyakorlatát, mely érvényesült, s a valóban kiváló kollégát rendre megfosztotta egy kitüntetéstől. A kollektíva fizikai és értelmiségi tagjainak aránya, helyesebben aránytalansága révén a tehetséges, kimagasló munkát végző mérnökre a fizikai állományú hölgyek rendre nemet mondtak. A szemérmes fiatalember ugyanis csak hébe-hóba köszönt nekik a folyosón. .. Találkoztam olyan szerencséssel, aki csak tippelt: miért is jutott neki elismerés? Jól dolgozott, szorgalmasan, szerényen? Vagy mert kinyitotta a száját, szóvá tette a hiányosságokat, rámutatott a hibákra, megoldást talált a problémákra? Nehéz eldönteni, mert amikor kezet rázott vele a főnökség, nemigen mondtak neki mást, csak azt, hogy erőt, jó egészséget. Azt is a megtörtént esetek között sorolják egy munkahely beosztott dolgozói, amikor kollektívájuk kapott egy lehetőséget kitüntetés odaítélésére. Főnökük azonban megköszönve a magas megtiszteltetést, szerényen „visz- szaadta” azt az igazgatónak, mondván köztük nincs méltó az elismerésre. Ezután az igazgató díjazta a szerény főnök reális helyzetértékelését. Rengeteg esetet lehetne még sorolni ki, mikor, homeg bennem. Szerettem volna -megvalósítani a hirdetett eszméket, taggyűléseken ilyen szándékkal és szellemben nyilvánítottam véleményt, ami sokszor nem egyezett meg másokéval. Ezért én a párton belül „fekete bárány” lettem. Szélmalomharcot vívtam. Kilépésemnek két közvetlen oka volt. Az egyik — és a döntő —■ a Független Kisgazdapárt színre lépése. Kedzett érdekelni a párt története, mai programja. Megtudtam, hogy a Kisgazdapárt nagy egyéniségeket nevelt ki működése során. Karcagon is számottevő volt a párt jelenléte. Programtervezete jövőbe mutató, korszerű, rugalmas. A másik ok: az összevont taggyűlés nyomás hatására döntött úgy, hogy ne legyen megyei pártértekezlet. A döntés antidemokratikus voltával nem értettem egyet. A pártcsere elvcsere is? Nem tudok erre válaszolni. Az MSZMP-nek most nini\ hosszú távú programja. Igaz, a Kisgazdapártnak sincs, de irányelvei vannak. Nem érzem „hűtlenségnek” a döntésem. Egyáltalán: milyén elvekhez lettem volna hűtlen? Annyi a tisztázatlanság, az elméleti zavar az MSZMP elveiben! A közvélemény részéről -nem kaptam szemrehányást, sőt többen érdeklődnek a Kisgazdapárt iránt. A férjem egyébként MSZMP-tag és biztos, hogy az is marad. * * * Mit lehet az esetről mondani? ' legfeljebb annyit, -hogy az üzemi pártbizottság álláspontja, miszerint az ügyet lezártnak tekinti, helyeselhető, de tanulságait érdemes levonni. Berki Imre gyan került fel a kitünteten- dők listájára, és milyen indokok alapján került le onnan. Ismerünk neves közéleti személyiséget is a lehú- zottak között. Sikerült lejaratni egy-egy kitüntetés erkölcsi értékeit. Gondolom, sokan átélték azt a pillanatot, amikor egy ünnepségen őket szólították, s oklevéllel, plakettel a kezükben tértek vissza a helyükre. Közben hallgatták, vajon tapsolnak-e nekik. Lábuk remegett és minden mozdulatukra vigyázniuk kellett, nehogy felbukjanak a szőnyegben, nehogy nevetség tárgyai legyenek. Mert elég, hogy összesúgnak a hátuk mögött, nem kell hogy még nevessenek is rajtuk. Attól a naptól pedig irigye- ik. ellenségeik száma megsokszorozódott. Senki sem gondolta, hogy valóban megérdemelték, megdolgoztak az elismerésért. Inkább az vált meggyőződéssé ismerőseik körében, hogy ezt is kibulizta magának. S ez még jóindulatú megfogalmazás. A kegyetlenebbek — ha nő volt a kitüntetett — a legközelebbi férfi főnökkel hozták kapcsolatba, s Tnást is tudni véltek rögtön. A kitüntetés átadásának pillanatától minden negatív jellemvonás markánsan kirajzolódik egyéniségünkből. Ertékzavaros világunkban leértékelődünk. Csak rosszat hallani eztán rólunk. A „dögöljön meg a szomszéd lova is” elv alapján, inkább lepocskondiázzuk a másikat, örülni sem tudunk a jónak. Miért? ' Kiss Erika A napjainkra már ősnek távozott, vagy a megélhetés határán még tengődő kétkeziek hajdanán jól isimerték az egykarra dolgozás fogalmát. A falu közössége, egy tyúkalja népe rendszerint veszélyhelyzetben dolgozott egy 'karra, amikor már a puszta létük is megkérdőjeleződött. Egy karra vállaltak munkát az uraságtól, az árvízmentesítő társulattól, „átaljában” — ez volt az egy karra dolgozás másik fogalma — építették a halastavat, mikor milyen munkalehetőségük akadt. Az egy karra dolgozás azt jelentette, hogy közös volt a munka, a kapott összeget pedig arányosan osztották el egymás között. Természetes volt mindenki számára a módszer karizmatikus vonása is, de erről senki sem beszélt, nehogy valaki is sértve érezze me igát. Nagyon .nyilvánvaló ugyanis, hogy az éppen- hoigy katoniaviselt, húszon^ valahány éves férfiak kétszer vagy többször jobban bírták erővel a munkát, mint a hetvenhez közeledő csupa csont, csupa ránc öregemberek. De hát valahogy nekik is meg kellett élniük, szegénységi bizonyítványért a múltban is nagy szégyen volt bemenni a községházára, így a segítőszándék. amely a lét peremén élő magyar és magyar között valamikor igen erős volt, kegyesen segített a rászorulókon. A közgazdászok bizonyára feketén-fehéren tudják bizonyítani az effaiita egy 'karra dolgozás mai célszerűt- lenségét, avittságát. Feltételezhetően igazuk is lenne, hiszen a messianizmus és a komputerrel vezérelt gazdaságirányítás tűz és víz. Mégis példaértékűnek tartom a kicsiinyeskedésen fölülemelkedő összefogást. A vállalásban természetesen Ibenne volt a tévedés lehetősége is, hiszen a képzett és képzetlen emberek szerződése volt. A szükség azonban diktált. S különben is minden új vállalkozás velejárói az előre nem látott tényezők. így van ez ma is. A baj akkor kezdődik, ha a vállalkozásban mindenki téved, az állampolgár is, meg azok is, akik a jelent s a jövőt tervezik. A tévedés értéke és hatása között azonban igen nagy lehet a különbség. A legfájdalmasabb esetek akkor adódnak, amikor a támogatott elgón- gondolásról kiderül, hogy téves volt, esetleg káros. Ilyenkor alakul ki az egymásra mutogatás, gyengül a maradék bizalom is, esetleg teljesen elfogy. Divat manapság — az előzőekkel összefüggésben — a vita mindenek fölöttiségé- nek hangsúlyozása. Célravezető ez? Módjával igen, bár manapság az esetek többségében csupán a felgyülemlett feszültségek levezetéséről van szó. Ezt a folyamatot is meghatározza persze a vitakultúra teljes hiánya. Nagyon ,is egyszerű igazság, hogy érdemben csak arról tudok vitatkozni, amit ismerek. Tényanyag nélkül, az ok és okozati összefüggések ismeretének hiányában csak mondom a magamét! S ezt lehet jól vagy rosszul tenni, hiszen amihez nem értek, azt nem képviselhetem jól! S amit én rosszul értelmezek, azt miért fogadná el a vitapartner. így alakul ki ama bizonyos süketek párbeszéde. Sajnos napjainkban ennek igen sok jelét lehet tapasztalni. Mindenki mondja a magáét, már-már teljesen sokadlagos, hogy valaki odafigyel-e egyáltalán a replikákra ? Nagyon is érthető, hogy honnan napjaink vélemény- zu hat aga. Egyszerű képlet: az elhallgattatás zsilipéit felhúzták. Eddig is volt véleményük az embereknek a saját életüket érintő dolgokról, csak nem mondták el, nem tárták a nyilvánosság elé. Helyettük a hivatalból beszélők mondták el nézeteiket, olyan látszatot teremtve, mintha az a köz véleménye volna. Igen örvendetes, hogy ez már a múlté, s hogy ki-ki mondhatja a magáét, csakhát egy bökkenő: a beszéd kényszere és értéke között szakadék is lehet. Mindezek ellenére ne adj isten, hogy valamilyen képzeletbeli erő egy még inkább képzeletbeli szűrőt alkalmazzon a nyilvánosság számára, csak éppen azért aggódom, hogy elfeledjük sűrű mondökáink közben az alapkérdést: mi lesz a gazdaságunkkal? A sók fontos kérdés közepette arról vitatkozunk-e a legnagyobb nyomatékkai, nélkülözhetetlen felelősséggel, hogy holnap hogyan élünk meg? Az átlagpolgár lépten-nyo- mon azt hallja, hogy a kibontakozás érdekében ilyen meg olyan megszorítások szükségesek. Biztos igaz ez is, rendben van, majd ezután még vékonyabban kenem a vajat a kenyeremre, aztán már nem is kenem, csak elhúzom a kést fölötte, a vajat a gyereknek adom. Tudom, i-gen sokan í-gy gondolják, de köziben figyelnek, várnak: mennyi az előremutató a tervekből, az ígéretekből. S közben újabb intézkedések születnek, némelyikek nyomán már a mindent kétségbe vonók hangja is felerősödik, olyan érzése van az átlagpolgárnak, hogy élőről is, hátulról is húzzák a hintót. Mozdul-e valamerre, vagy netán csak csupán az általános bizalmatlanság irányába halad a szekér? Kinek, kinek jó ez? A kérdés csak költői lehet, a válasz — ha úgy tetszik — meg egyenesen föld- ihözragadott: senkinek sem! Sok szó esik manapság arról, hogy a monolitikus egység nem egység, csak lát- szatiság. Ez — adottak voltak rá a példák — kétségbevonhatatlan, csak vélemények ütköztetése vezethet célszerű döntésekhez, jól bevált forma ez — mások gyakorlatában. Csak hát azoknál a kérdéseknél tart-e a megfontolt vita, amelyek a legfontosabbak lennének?! Látjuk-e egyáltalán a fától az erdőt, fel tudjuk-e mérni — állampolgári oldalról is —, hogy a magyar gazdaság egyre kétségbeejtőbb helyzetbe kerül. Az össztársadalmi érdek — jó jó, tudom, nem divatos ezt így emlegetni — a véget nem érő viták hevében nerh került-e a gondolkodás perifériáira? Nemzeti érdek ■lenne, hogy sokkal több szó essék a gazdaságról, a munkáról, arról, hogy érdemes legyen többet és jobban dól- gozni. Nemzeti érdekünk, ■hogy a megváltozott körülményekhez igazodva alakítsuk a piacgazdálkodást, tisztességesen megfeleljünk a ipartnereinlk elvárásainak. Ezek azok a meghatározó jelentőségű tényezők, amelyek érdekében igenis egy karra kellene dolgoznunk, a fogalom mai, modernizált értelmében mindannyiunk, a jövő, a haza javára. Ez nem lehet csupán a deklarációk kérdése. Minden Démoszthenésznél szebben beszél a tett — ma is így igaz! Tiszai Lajos A Kunszöv termékbemutatója Kisújszálláson termékbemutatót rendezett az év második félévében gyártásra tervezett textilruházati és bőrdíszmű modelljeiből a Kunszöv. A saját tervezésű alsó- és felsőruházati cikkek főként jól viselhető pamut és vászon alapanyagúak, a nők részére készített összeállítások variálhatók. Szívesen látnánk belőlük az üzletekben is, a tetszetős gyermekruhákkal együtt. A kereskedelmi megre ndelések az idén visszafogottabbak a megszokottnál, fazononként kisebb tételűek. Eddig 15—16 nagykereskedelmi vállalat és több kiskereskedelmi vállalat adta le megrendelését a bemutatott cikkekre, melyek közt közel 60-féle vízhatlan anyagú könnyű, sport- és utazótáska is látható. Fotó: Korányi Kitüntetettnek lenni veszélyes
