Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

Az Országgyűlés márciusi ülésszakán

(Folytatás az 1. oldalról)

házás sál kapcsolatban elmondta: a kormány úgy döntött, hogy folyamatosan vizsgálja a beruházás költségvetését, menetét, és erről rendszeresen tájékoztatni fogja az Országgyűlést, Németh Miklós bejelentette ^továbbá: a Minisztertanács kész megvizsgálni a bősnagymarosi -beruházásról tartandó népszavazás lehetőségét. A kormány tanulmányozza a népszavazás előkészítésének feltételeit, lehetséges módját, nemzetközi és egyéb összefüggését. A vizsgálat eredményét a parlament májusi vagy júniusi ülésszaka elé terjesztik úgy, hogy addigra a népszavazásról szóló általános törvény- tervezet is — a társadalmi vita tapasztalatai után — elkészül, s a képviselők elé kerül.

A napirendre tett indítvány vitájában szót kért Szigethy Dezső (Győr-Sop- ron m. 14. vk.), aki Király Zoltán hozzászólására reagált.

Avar István (Bp. 17. vk.), a kormányfő felszólalásához fűzött észrevételt. Ügy vélte: „nem szabad még egy rossz politikai lépést elkövetni azzal, hogy a Parlament nem tűzi napirendjére Bős-Nagymaros ügyét, annak bármilyen formájában”. Ezután az elnök határozathozatalra bocsátotta a napirendi javaslatot. A szavazást ügyrendi felvetések szakították meg. Végülis a törvényhozó testület az elhangzottak szellemében 337 szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadta a napirendre tett indítványt.

Horváth Lajos «ezután javasolta, hogy az 1848—49-es forradalomról és szabadság- harcról i március 14-én ünnepi ülésen emlékezzék meg az Országgyűlés, s helyezzenek el koszorút Koss,uth Lajos szobránál. Az indítványt egy ellenszavazattal, négy tartózkodás mellett elfogadták a képviselők.

Az ülés elnöke ajánlotta: amennyiben az ülésszak három nap alatt sem fejeződne be, március 22-én folytassák a munkát. Az Ország- gyűlés nyolc ellenszavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta ezt az ügyrendi javaslatot is.

A törvényhozó testület ezután a képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről határozott.

Elsőként Kőrös Gáspárnak '(Bács-Kiskun m. 4. vk.), azon indítványáról határoztak, hogy az Országgyűlés 1989Az Országgyűlés többségi szavazattal, három tartózkodás mellett egyetértett a javaslattal.

Bubla Gyula (Budapest 3. vk.), a Ganz Villamossági Művek központi forgácsoló gyáregységének vezetője több képviselőtársával együtt nyújtott be javaslatot, hogy az Országgyűlés vizsgálja felül az 1988 októberi ülésszakon hozott a bős—nagymarosi vízlépcső beruházással kapcsolatos határozatát. A soros elnök elmondta, hogy az Országgyűlés bős—nagymarosi ad hoc bizottsága a téma napirendre tűzésével nem ért egyet, s kérte a képviselőket: az Országgyűlés az indítványt ne fogadja el, a témát most ne tűzze napirendre.

Bubla Gyula szót kért. Indokoltnak tartotta az építkezés 8—10 évre szóló elhalasztását. Egyetértett azonban azzal a kompromisszummal, hogy bízzanak meg szakértői csoportokat újabb tudományos vélemények, tanulmányok kidolgozásával, s májusban felkészültebben vitassák meg a képviselők a beruházás sorsát. Az indítvány második részét azonban — némileg módosítva — fenntartotta: kérte, hogy a nagymarosi gát alapozási munkálatainak folytatásával a vizsgálat lezárásáig, a parlamenti döntésig ne okozzanak helyrehozhatatlan kárt az ökológiai egyensúlyban. Elmondta még, hogy az indítványt alá*> .

ben komplex módon tárgyalja meg a lakosság életszínvonalának és életkörülményeinek helyzetét, annak alakulását. Az indítványt — amellyel a Minisztertanács elnöke is egyetértett — a Parlament egyhangúlag elfogadta.

Polgárdi József (Pest m. 17. vk.), képviselő azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Állami Számvevőszék . jogállásáról, szervezetéről, működéséről készüljön egy koncepció-gyűjtemény, s . a számvevőszék létrehozásáról szóló törvényjavaslatot még az új alkotmány elfogadása előtt tűzze napirendre az Országgyűlés.

A? ülésszak elnöke elfogadásra ajánlotta az indítványt.

Az erről szóló szavazás előtt szót kapott Varga Imre

(országos lista), Biacs Péter (Bp. 30. vk.) és Antal Imre (Pest m. 19. vk.) — mindhárman az érdemi országgyűlési munkát elősegíteni szándékozó javaslatukat mondták el.

E kitérő után folytatódott az egyéni indítványok tárgyalása. Polgárdi József indítványát többségi szavazattal fogadta el az Országgyűlés.

Ezután Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m. 3. vk.) és más képviselők előterjesztése alapján a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény módosítására vonatkozó indítvány sorsáról döntött az Ország- gyűlés. Horváth Lajos javasolta, hogy azt még a mostani ülésszakon tűzzék napirendre.

írásukkal támogató képviselők: Berdár Béla, Bognár József, Börcsök Dezső, Gregor Péter, Gágyor Pál, Horn Péter, Juhász Mihály, Huszár István, Nagyiványi András, Szabó Kálmán, Tóth János és Morvay László.

Szavazás következett: az Országgyűlés négy ellenszavazat és 36 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a bősnagymarosi beruházással kapcsolatos kormánytájékoztatót ezen az ülésszakon nem tűzi napirendre.

Ezt követően az elnök bejelentette, hogy az ülés megkezdése előtt hét nappal Szirtesné. dr. Tomsits Erika (Bp. 22. vk.), egyéni indítványt nyújtott be, ám a házszabályokban foglalt határidő után. Ezért az indítvány napirendre tűzéséről az Országgyűlés március 22-ei ülésén döntenek.

Ezután — az elfogadott napirendnek megfelelően ^— dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette elő az alkotmány szabályozási elveit. Bevezetőben vázolta a hazai alkotmányozás sok évszázados történeti hátterét, társadalmi, politikai körülményeit, az alaptörvény megalkotásának erkölcsi, szokásjogbeli indíttatásait. Majd rámutatott: az alkotmányok többnyire egy- egy szituációt megoldó eszközként is szerepeltek, nem ritkán éppen konszenzust teremtő eszközként. Elsőrendű nemzeti érdekünk, hogy az alkotmányozás mint konszenzust teremtő — vagy legalábbis kialakulását segítő — folyamat olyan alkotmányt hozzon létre, amely a jövőben a konszenzus fenntartására is képes eszköznek, vagy legalábbis a folyamatos megegyezést biztosító eszköznek bizonyulna. A „történelmi kiegyezést” nem csak megelőzheti az alaptörvény megalkotása, hanem hozzájárulhat megszületéséhez. Feltéve, ha mindenki kész ebben a rendkívüli felelősséggel járó munkában a felelősségteljes közreműködésre.

Az alkotmány jogszabály. Politikai tartalmával és hatásával természetesen politikai dokumentum, de ez a politikai jelleg a jogi szabályozáson át jut kifejezésre, s ez azt is jelenti: a jog belső logikáján, racionalitásán keresztül is: hiszen bármennyire is ki van téve maga az alkotmányozás folyamata is a különböző hatásoknak, végül is — hosszabb távra is sikeresen — nem jelenítheti meg a napi politikai erőviszonyokat, rövid lejáratú törekvéseket, és ezek indokául szolgáló eszméket.

Az alkotmány jogszabály volta és az ebből adódó következmények segítenek eligazodni egy másik, sokat vitatott kérdésben is: a társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, illetőleg e jel'eg megfogalmazása problémájának megoldásában, a politikai erők, szervezetek, pártok és az állam viszonyának alkotmányos megjelenítésében is. Ezek a viták ma még nem fejeződtek be, sőt nagyon valószínű, hogy a szabályozási elvekről, a tervezett jogszabályszövegről kialakuló társadalmi méretű vita még sok új szempontot is hoz majd már meglévők megerősítése vagy elvetése mellett.

Az alkotmány a jogállam eszméjére épül, s az olyan alkotmányos állam, amely elismeri és garantálja az emberi és állampolgári jogokat, megvalósítja a hatalom- megosztást, kialakítja azt az alkotmányos jogokat, tételeket védő rendszert, amely az alkotmány társadalmi érvényesülését biztosítja.

„A szabályozási elvek” tehát a korábbi, az 1949-es alkotmányhoz képest minőségűé*? más módon közelítik meg az államot; elválasztják az államot a politikai párttól, úgy rendezik az állam és az állampolgár viszonyát — szakítva a túlsúlyos államfelfogással —, hogy az új alkotmány egyértelműen állampolgár-centrikus legyen. Az állam nem „adományozó”, gondoskodó, paternalista állam, hanem „szolgáltató” állam; az egyén pedig, polgári létéből eredően az alapvető személyiség és politikai szabadságjogok , birtokosa”. Ezzel a felfogással is illeszkedünk azokhoz a nemzetközi okmányokhoz, dokumentumokhoz, amelyeket 1976-ban a jogrendszerünk részévé tettünk.

A párt és az állam elhatárolásának több évtizedes dilemmája, sikertelensége — az alkotmányos hatalom- megosztás rendszerében, mely ma már a pártok és nem az egypárti politikai rendszer alkotmányos intézménye — úgy vélem sikeresen megoldható. Kialakulhat a társadalmi-politikai és az állami szféra kölcsönös ellenőrzöttsége, más szóval az ellenőrzött, demokratikus hatalomgyakorlás.

A hatalom megosztásának régi doktrínáját — amelyet klasszikus formájában csupán a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztásában és egyensúlyában értelmezünk — négy síkon kell vizsgálnunk és érvényesítenünk.

Az első dimenzió a hatalom, általános politikai értelemben. Mennyiben van helye ilyen értelmezésnek az alkotmányban? Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány az ország alaptörvénye, hogy csak akkor teremthet konszenzust vagy egyáltalában egyetértést és együttműködést a sokféleképpen differenciált érdekek és az ezekből absztrahálódó politikai felfogásokat, meggyőződéseket „hordozó” társadalmi rétegek, csoportok és szervezetek között, az emberek között, akik az „élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez” való jogaik érvényesítésére törekszenek, akkor egyrészt minden politikai erő számára biztosítani kell a működés lehetőségét, másrészt csak azzal a feltétellel működhetnek, ha nem sértik mások jogait és szabadságát. Erre tekintettel azonban a politikai érdekérvényesítést és hatalomra való törekvést mindenki számára korlátozni kell. A korlát tehát nem csupán abban a formában állítandó fel, hogy egyetlen, egyébként bármilyen tiszteletre mértó célok megvalósítására tételezett politikai párt vagy szervezet sem kaphat privilegizált helyet az alkotmányban, hanem többről van szó. „A szabályozási elvek” között található ama megfogalmazás, amely szerint „az állam egyetlen szervezetének, illetve a társadalom egyetlen szervezetének vagy tagjának a tevékenysége sem irányulhat a hatalom kizárólagos, illetve erőszakos úton történő megszerzésére vagy birtoklására”; nem különben az, hogy „ilyen törekvésekkel szemben mindenki jogosult és egyben köteles fellépni”, ezt a törekvést fejezi ki.

Hadd ál jak itt meg egy pillanatra. Mióta „A szabályozási elvek” nyilvánosságra .kerültek, többször hallottam már, hogy a kizárólagos hatalomra való törekvés korlátozása egyrészt elvileg helytelen, hiszen minden politikai erő végül is erre törekszik, másrészt éz a korlátozás a gyakorlatban úgy sem működhet, hiszen koalícióra kötelezne bármilyen uralkodó politikai erőt, akDr. Kulcsár Kálmán előterjesztése

kor is, ha egyedül is képes lenne kormányozni. Azt hiszem, ez az értelmezés vas-, kos félreértést takar. A kizárólagos hatalomra való törekvés tilalma ugyanis azt jelenti, hogy egyetlen politikai szervezet sem kerülheti meg vagy függesztheti fel az alkotmányos intézmények működését, nem gyakorolhatja közvetlenül a hatalmat, nem törekedhet más politikai szervezet vagy éppen ilyen szervezet által képviselt társadalmi csoportok felszámolására, sőt akár az alkotmányban foglalt elvek érvényesítésén túlmenő korlátozására sem.

A hatalom megosztásának második dimenziója az államhatalmi ágaknak funkcionális meghatározottságuk mentén való elválasztása és egyensúlya.

A hatalmi ágak elválasztásának és egyensúlyának elve — amely sajnos országunkban és régiónkban lényegében soha nem érvényesült teljesen, így nem gyökerezhet politikai kultúránkban sem.

Alkotmányosan működő jogállam számára az állam- hatalmi ágak, a törvényhozás, a* végrehajtás és a bíráskodás elválasztása, és egyensúlyuk biztosítása nélkülözhetetlen, s „A szabályozási elvek” ezt következetesen érvényesítik is.

Fékek és egyensúlyok

1 A hatalom megosztásának harmadik dimenziójáról kevés szó esik. A három hatalmi ágazat elválasztása és egyensúlya ugyan elengedhetetlen, de mind a hatalomkoncentrálódás veszélyének elhárítása, mind a politikai pluralizmus (amely nem jelszó, hanem mindig is valóságos állapot, még ha létét nem is ismernénk el) következményeinek érvényesítése, mind pedig az egyén jogai szempontjából is fontos a „fékek és egyensúlyok” rendszerének kialakítása az egyes hatalmi ága- kpn belül, illetőleg ennek, biztosítása e hatalmi ágak szervezeti felépítésében. „A szabályozási elvek” — talán nem olyan következetesen, ahogyan szeretnénk, hiszen itt még alternatívák jelennek meg — tartalmazzák az ebből a dimenzióból fakadó követelményeket is.

A törvényhozás a népszuverenitás letéteményese ugyan, s ebből fakadó jogosítványai államszervezetünket erősen közelítik is a parlamentarizmushoz, hatalmában három vonatkozásban mégis korlátozott. Egyrészt a népszavazás intézményesítésével, másrészt olyan köztársasági elnöki pozícióval, akit a lakosság választ, végül azzal, hogy az alkotmánybíróság — az alkotmányosság szempontjából — a törvényeket is felülvizsgálhatja. Belső működésében is felmerül azonban további szempontként annak biztosítása, hogy ne rendelkezhessék eltúlzott hatalommal, főleg hogy biztosíthatók legyenek a parlamenti kisebbség, illetőleg az általuk képviselt lakossági rétegek, csoportok jogai, politikai nézeteinek kifejeződése, hogy a többségi elv ne vezethessen a gyakorlatban visszaélésekre. Ezért merült fel — ismétlem, „A szabályozási elvekben” talán nem elég hangsúlyosan — a két

kamarás Országgyűlés gondolata. Sokan, akik az alkotmányozást és a kialakítandó alkotmányt talán túlságosan is a mai politikai viszonyokhoz kötik, és e viszonyokban felmerülő problémák számára keresik a megoldásokat, a két kamarás Országgyűlést is ebből a szempontból közelítik meg, helyeselve és ellenezve egyaránt. Ám ilyen konkrét, adott esetben átmeneti politikai helyzetből születhetnek alkotmányos megoldások akár hosz- szú távra is. A „fékek és egyensúlyok” elve — ha a szervezeti forma és tartalom változhat is — mély politikai bölcsességet fejez ki hosszú távra is, akár nálunk is, ma még előre nem látható helyzetekre. Így ha felteszik nekem a kérdést, hogy mi más indokolhat egy esetleges második kamarát, a protokolláris szempontokon túlmenően, mint a fékezés, akkor a válaszom akár igenlő is lehet. És éppen ebben látom értelmét is, hangsúlyozottan nem vagy nem elsősorban jelenlegi viszonyainkra gondolva.

— Arra kérem, tehát a Tisztelt Házat, szíveskedjék ezt az alternatívát is megfontolni, mérlegelni. A második kamara többféleképpen kialakítható, az egyedüli kívánalom, hogy ne az első kamara választására érvényes elvek alapján. így a jogok pontos körülírásával, az ügydöntő hatalmat mindenképpen az első kamarának biztosítva, sok évszázados politikai bölcsesség is kifejeződhet alkotmányozásunk folyamatában.

Biztosítandó azonban a hatalom megosztása a végrehajtó hatalom esetében is.

„A szabályozási elvek” egyértelműen a köztársasági elnöki pozíció mellett foglalnak állást, s ezt talán ma már nem is kell különösebben indokolni.

A kormányzás felelőssége

Mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Elnöki Tanács intézménye nem csupán idegen a magyar jogtól

— végtére is nem építkezhetünk és az előkészítés alatt álló alkotmány sem építkezik csak a magyar jogfejlődésben megjelent intézményekre —, hanem az a funkció, amit a legutóbbi időkig ellátott volt idegen, sőt veszélyes, nem kis mértékben lehetővé téve puszta létével is a tekintélyuralmi rendszer működését. Ne feledjük, az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlést helyettesítő jogköre volt, s ha volt valami indoka a kollektív jellegének, ez lehetett: ne egyszemélyi államfőben mutatkozó végrehajtó szerv kerüljön a törvényhozói pozícióba. Az imént már utaltam arra, hogy a lakosság álfa1 választott köztársasági elnök — a maga ilyen módon megalapozott legitimitásával

— bizonyos mértékben jelenthet korlátot a parlamenti hatalom számára. Ahogyan azonban szükség van a korlátra az egyik viszonylatban, ugyanúgy szükség van erre a másikban is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a végrehajtó hatalom a köztársasági elnök és a kormány között megosztva is tartalmazza, már szerkezetében is a ..fékek és egyensúlyok” ama rendszerét, amelyre már többször utaltam. A köztársasági elnök természetesen nem lehet „protokolláris” pozíció ebben az. esetben, de a kormány úgy véli, hogy nem is ilyen típusú elnöki intézményre van szükség. Egyéb lehetséges jogosítványai mellett — amelyekről ’ „A szabá'vozás* elvek” adnak képet — a köztársasági elnök jelölné ki a miniszterelnököt, aki azonban a parlamentnek lenne felelős, így a parlament is választaná meg (és a miniszterelnök prezentálná kormánya ^tagjait. akiknek kinevezését a parlament csupán jóváhagyná a kormány programjának elfogadásával), a köztársasági elnök nevezné ki a bírákat (az alkotmánybíróság tagjai és a Legfelsőbb Bíróság elnöke esetleg elnökhelyettesei kivételével, akiket az Ország- gyűlés választana), ő nevezné ki a fegyveres erők tábornokait, és ő lenne a hadsereg főparancsnoka is.

A végrehajtó hatalom így bizonyos fokig megosztana a kormány és a köztársasági elnök között, úgv azonba '., hogy a kormányzást felelősen a kormány végezné ko?.(Folytatás a 3, oldalon)

A márciusi ülésszak első napján a napirendről szavaznak a képviselők