Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
7 MaaazL. Csendes, mondhatni diszkrét születésnap volt. A legközelebbi hozzátartozók alighanem koccintottak egyet a tározó vizével. Merthát tavaly volt éppen tizenöt éve, hogy a kiskörei vízlépcső árama kigyújtotta az első villanyégőt. Ennyi ideje élünk hát együtt ezzel a létesítménnyel, s ez már elégnek látszik ahhoz, hogy feltegyük a kérdést: A válaszadásra dr. Hegedűs Lajost, a Közép-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott igazgatóját, a megyei tanács volt elnökét és dr. Nagy Istvánt, a Kötikövizig jelenlegi igazgatóját kértem meg. — IMiért éppen Kisköre térségben épült meg a Tisza II? — teszem fel a kérdést dr. Hegedűs Lajosnak. — A válaszért kanyarodjunk vissza történelmünkbe. A török hódoltság után az Alföld elnéptelenedett a megmaradott lakosok szinte gyűjtögető életmódot folytattak az ártérben. Később kezdett visszatérni az élet a Tisza könyékére, és mindez teret követelt magának. Égető szükséggé vált az árvízmentesítés és a folyamszabályo- zás. Ám ahogy ez már a történelemben lenni szokott, a feltételeknek kellett szerencsésen egybeesni ahhoz, hogy a munka megkezdődjön. Széchenyi István volt az a nemzetgazdász, aki összefüggésében látta, milyen haszonnal járna a Tisza szabályozása az ország számára. Vásárhelyi Pál személyesen azt a szakembert is megtalálta, aki képes volt megvalósítani gondolatát. Mindez vita nélkül zajlott? — Hát ezt nem mondhatnám: sokáig az érdekek „véres” ütközetének volt színtere a Tisza-mente. Vásárhelyi Pál is egy ilyen vita közben halt meg. Öehát végül győzött az előrevivő szándék és az ország területének egyharmadát érintő munka elkezdődött. Első lépésként a kárelhárítást kellett megoldani: kiépíteni az árvízvédelmi töltéseket, és szabályozni a belvizet. Ezután kellett hasznosítani azt, amit az így komfortosí- tott térség immár nyújtani tudott. Az akív vízgazdálkodás során a hajózásnak, az energiatermelésnek, öntözésnek, a térség vízellátásának és csatornázásának feltételeit kellett megteremteni. — Tehát elmondhatjuk, hogy napjainkban is Széchenyi programjának realizálásán dolgozunk? — Egyértelműen, és úgy hiszem, hogy még generációk fognak ezen mu.a.cáí- kodni. Mert milyen tennivalóink vannak? A jelenlegi magyarországi Tisza-szaka- szon öt vízlépcső épülhet meg. Mint köztudott 1954- ben adták át a tiszalökit, ezt követte 1973-ban a kiskörei. Miután ezek 100—120 kilométer hosszan duzzasz- tanak. hatásuknak egybe kell érni ahhoz, hogy például a hajózás zavartalan legyen, így Csongrádnál, Városnaménynál és Záhonynál újabb vízlépcsők létesítésére kerülhet sor. A ju- goszlávok Óbecsénél építettek egyet, így azzal tulajdonképpen hat vízlépcső lelhet majd a Tiszán. — (Ezefe mind energiatermelő objektumok is lehetnének? — Igen: a kiskörei vízlépcső évi 120 millió kilo- watt/óra termelésére képes, méghozzá milyen olcsó és milyen fontos az az elektromos áram, hiszen az erőmű egyetlen csengőhangra akkor képes üzembe állni, amikor a csúcsfogyasztás zajlik az országban Kiváltani tehát ezért nem lehet a vízi energiát mondj ík az atomerőművel, mert ezekre a lökésszerűen jelentkező igényekre az atomerőmű nem tud ilyen gyorsan reagálni. — Ha csak áldásai vannak egy vízlépcsőnek, miért olyan nagy a felzúdulás ha Bős—Nagymaros kerül szóba? — Az okot én abban latom, hogy a tervezés időszakában nem kapott nyilvánosságot. Sőt. nemcsak hogy nyilvánosságot nem kapott, de igen nagy volt a titkolózás is körülötte. Hogy kezdtünk az építéshez mi? Először is jártuk a környező falvakat, és szinte minden egyes ember véleményét kikértük. Nem mondom én, hogy tökéletes volt az egyetértés, hiszen elsősorban azok ágáltak ellene, akiket a kisajátítás érintett valamilyen formában, de amikor már velük is megegyeztünk, ellenállás nem volt. Az más kérdés, hogy a kifizetett kártalanítás — aminek pedig feltétele volt, hogy a kiesett termelőkapacitás pótlására fordítódjék — egészen máshová került. Mi akkor ennek a 300 millió forintnak nem követtük a sorsát, ezt ma már belátom, hogy nagy hiba volt, ugyanis a meliorációt később meg kellett oldariT a térségben, de újabb állami pénzből. De térjünk vissza a nyilvánossághoz: mi a hírzárlattal szemben KISZ éní- tőtábort szerveztünk a térNapjainkban a Tisza vidékén él a lakosság 40 százaléka, és ide összpontosul a nemzeti vagyon valamivel több mint 40 százaléka. A gazdasági életben kiemelkedő szerepe van a dinamikusan fejlődő mezőgazdaságnak, ugyanis itt terül el az ország művelt területének egyharmada. Az ipari termelés 30 százaléka erről a vidékről származik. Az összes vízigény több mint 50 százaléka, az ipari vízigény 40 százaléka a Tisza völgyében jelentkezik. Erre a területre azonban az ország összes felszíni vízkészletének mintegy 20 százaléka jut. A vízigények kielégíthetőségének labilitását jelzi, hogy a vízkészlet 96 százaléka külföldről származik. A terület aszályos jellegét mutatja, 10 évből legalább 3 évben szárazsággal kell számolni. A csapadék — átlagban 550 milliméter — éven belüli eloszlása sem felel meg az igényeknek, mivel a lefolyás maximuma március-április, a vízigény maximuma július-augusztusra esik. ségben. így ma azok a középkorú családapák is ott pihennek egy-egy nyári hétvégén az abádszalóki Tisza- tó mentén, akik annak idején a tó fenekén a bokrokat irtották. Ügy látom Bős— Nagymarosnál, hogy a titkolózás végül visszaütött. — Mennyibe került nekünk Kisköre, és mennyire van készen napjainkban? — A vízlépcső járulékos beruházásokkal együtt mintegy 5 milliárd forintban van. A duzzasztótér kiépítése körülbelül 80 százalékos, az öntözési lehetőségeké 50 százalékos, az üdülőkörzet pedig csak egyharmadában van készen. Évtizedekre van tehát itt tennivalónk. ♦ * • A következő beszélgető- partner dr. Nagy István, akivel inkább napi aktualitásokra tereljük a szót. A Tisza II. kapcsán a térség lakói gyakran felemlegetik, hogy a tárolt víz megemelte a környék talajvíz- szintjét, így összedőlt házakat, eliszaposodott kutakat írnak a rovására. Valóban igazuk van a vízlépcső ellenzőinek? — Mérési tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a tározó hatása egy-másfél kilométernél távolabb nem terjed. De mihez képest is mérjük a talajvíz növekedését? A mezőgazdasági kutatók Kisköre térségében az optimális nívót másfél méteren határozták meg, az eltérés tehát ehhez képest lehet fölfelé és lefelé tendáló, a mély fekvésű területeken vagy a talajösszetétel függvényében. Ha a talajvíz- szint a fent említett optimum közelében van —és jóllehet magasabb mint korábban voit — mindez nem káros: a tározó mentén a kialakult talajvízszint 90— 95 százalékban a legideálisabb nívó körül van, és ez a mezőgazdaság számára kedvező. — Konkrét kérdés: Kulcsárba határában, ahol ve- szélyeshulladék-lerakót kívánnak építeni, létfontosságú kérdés a talajvízszint emelkedése, amire egyébként esküsznek a helybeliek, és amit a Tisza II. üzembe állításával magyaráznak. Valóban lehetséges, hogy az építkezést veszélyeztető mértékben megemelkedett itt a víz szintje? — A nagykunsági főcsatorna mentén észlelőkutakat létesítettünk. Ezek mérési adatait bárki megtekintheti. Mi nem vagyunk, úgymond, titkosítva, így szívesen várjuk az érdeklődőket. Nos, elmondhatom, hogy a csatorna mentén valóban van talajvízszint-emelkedés mivel ott nem épült ki az a rendszer, ami a tározótó környékén. Viszont ez az aszály hatását nagymértékben csökkentette a nyáron, A küncsorbaiaknak azt tudom mondani, hogy a nagykunsági öntözőcsatorna emelkedő víznívója a tervezett építési terület talajvíz- szintjét már nem befolyásolja. Természetesen rendkívüli időjárás esetén, vagy ésszerűtlen vízhasználat során változhat a talajvízszint, de ez egy olyan műszaki probléma, ami köny- nyen beszabályozható, és a kívánt értékben tartható. — A belvízkárok növekedését is összefüggésbe szokták hozni a tározótó megépítésével. Erről mi a véleménye? — Nagyon szeretném, ha a konkrét esetek kapcsán mindig megnyugtató kivizsgálás tenne pontot egy-egy ügy végére. Kiderülne ugyanis, hogy a belvizük gyakoriságához a tározónak semmi köze. Belvíz keletkezhet úgy is, hogy a talajvíz mélyen van, a felszínen viszont összegyűlik a csapadékvíz egy vízzáró réteg fölött, így mondhatni a két vízfelület emeletesen heA Kiskörei Vízlépcső teljes kiépítése lehetővé teszi: a) Az 196«. évi kiépítettség szerint számított mértékadó július-augusztus havi csúcsidei vízmérlegből hiányzó 30 ml/sec. vízmennyiség pótlását. b) 900 000 ha hatóterületen mintegy 300 000 ha öntözését és 12 000 ha halastó vízellátását. c) 6000 ha víztározó féllni- tenzlv és 12 000 ha víztározó extenzív halászati hasznosítását. d) Évi 120 millió kW óra villamos energia termelését. e) Az érintett 120 kilométer Tisza-szakaszon a hajózáshoz szükséges víziút és a folyó1 szabályozás megvalósításáf. f) Az árvízvédelem biztonságának fokozását a böge mentén. g) A belvízvédelmi főművek kiépítettsége fokozását közel egy millió ha területen. h) Biztosítja a vízellátás javításán keresztül a térség ivóvízellátási és vízigényes ipartelepítési lehetőségeit. 1) És végül: a 120 négyzet- kilométer területű tározó, mesterséges tó létrehozásával a Tiszafái üdülési, idegenforgalmi és vízisport-le- hetőségeinek kihasználását. lyezkedik el egymás fölött, úgy. hogy egymáshoz semmi közük nincsen. — ön szerint is olyan szükség van a Tiszán további vízlépcsőkre, mint ahogyan elődje állította? — Ez évben összesítjük egy tanulmányban az elmúlt másfél évtized tapasztalatait, természetesen a különböző érdekszférák képviselőivel szoros együttműködésben dolgozunk ezen és az sok mindenre választ ad majd. — Merthát milyen érdekek vannak? — Az igazgatósági érdek: az öntözési idény után minél gyorsabban leengedni a tározót, mert így a költségeink csökkennek. Az energiatermelés igénye viszont, hogy minél tovább minél magasabb vízszintet tartsunk. A MÉM rendelet előírja számunkra, hogy december 15-ig kell a halastavakra frissítő vizet adni. Ha decmeber 15. előtt csökkentem a vízszintet, csak szivattyúkkal tudnám ezt a frissítést megoldani, ami többletköltséget jelent. Soroljam még? Azt viszont minden esetben szem előtt kell tartani, hogy az adózók zsebére megy a játék! Hogy szükség van-e további tározókra? Dr. Nagy István egy hivatalos irományt tesz elém, talán perdöntő bizonyítékul. Íme: ,,A Körösök rendszerébe nyári időszakban víz egyáltalán nem fog érkezni. Amennyiben a magyar fél a jelenlegi vízhasználatnak megfelelő vízkészletet, kíván, az csak román területen a magyar fél beruházás: és üzemelési költségeinek hozzájárulásával létrehozott, vízhozam-szabályozási létesítményekkel biztosíthatja. Magyar—román vízügyi műszaki vegyesbizottság 1975. február 20-i jegyzőkönyve, II'4 pontja. A román fél ezt az álláspontját a közelmúltban folytatott magas szintű tárgyalások során fenntartotta. A rendelkezésre álló adatok szerint 1990 után a természetes vízkészletből csak annyi érkezik külföldről. amennyi az 1970. évi hazai igényeknek a 15 százalékát teszi ki.” Palágyi Béla Szénguberálók A tlszapüspöki Tüzép-telepen évek (évtizedek?) óta halmozódik a széntörmelék. Hovatovább az udvar közel egynegyedét foglalja el az eladhatatlan szénpor. Nemrég döntés született arról, hogy a szénporhegyböl megmenthető használható szenet ingyen viheti bárki. Akadtak jelentkezők. Rostával, (szerszámokkal, zsákokkal — vagy éppen puszta kézzel — hozzáfogtak ... Fotó: T. K. L.