Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP m 1989. FEBRUÁR 25. A Néplap vendége: Őkrösné Bart ha Júlia, a Nagykun Múzeum munkatársa Törököt fogott a népművelő Nem tudom, ki hogy van vele, de bennem Karcag az „érdekes emberek” városaként él. Felhívták már a figyelmem hagyományőrző nyugdíjas tanárnőre, száz kilométereket utazó zenetanárra, neves és névtelen amatőr művészekre. A sor persze vég nélkül folytatható lenne. Karcagra vetődésem legutóbb újfent sikerrel járt, ugyanis találkoztam egy lelkes, megszállott népművelővel, akiről már jó előre elmondták, ha csak tehetem: ékes török nyelven köszöntsem őt. Nos, törökül sajna nem tudván, anyanyelvűnkön voltam kénytelen szóba elegyedni Ökrösné Bartha Júliával, a Győrffy István Nagykun Múzeum népművelőjével. A fiatal nő ötödik éve dolgozik a múzeumban — ami önmagában véve még a legcsekélyebb mértékben sem jelent szenzációt, ám amibe „beleártotta” magát, már inkább. — A Nagykunság kultúrája fantasztikusan gazdag — mondja átszellemült arccal —, sok területe még feltáratlan. Miután engem a folklór érdekel elsősorban, beleástam magam egy speciális területbe. Hogy úgy mondjam, a szívem szerelme lett egy ma már meglehetősen ritka textília, a nemez, vagy németes nevén, a filc. Azzal kezdődött, hogy a Nagykunság nemezhagyományait kutattam fel, de jórészt csak írásos emlékekre bukkantam. Úgy döntöttem, nyomába szegődöm az anyagnak, s az összehasonlító néprajzhoz keresek adatokat. Hamarosan kiderült, hogy a szálak Keletre vezetnek. Elkezdtem törökül tanulni, és rádöbbentem, hogy milyen csodálatos ez a nyelv. — Miért éppen törökül tanult? — Egy magyar származású kanadai kutató. Veronika Gervers több mint tíz évvel ezelőtt megfordult Kis- Ázsiában (Iránt és Törökországot járta be), s nagyjából felvázolta a török nemezközpontokat. Részletes leírást adott róluk, amolyan felderítő munkát végzett. Elhatároztam, hogy folytatom a kutatást. Jó érzés tudni, hogy a világon senki nem sejti: én folytatom Veronika Gervers munkáját. Ehhez azonban törökül kellett tanulnom, mégpedig autodidakta módon. Hogy miért éppen törökül? Mert úgy gondolom, a Kunság népi kultúrájának megértéséhez, a gyökerek feltérképezéséhez közel visz a török nyelv. — Ügy képzelem, nem könnyű á törökkel autodidakta módon ismerkedni... — Valóban nem az, de nekem szerencsém volt. Két éve nyáron három török diákot láttam vendégül. Mindhárman az ankarai egyetem hungarológiai tanszékének voltak a hallgatói, így hát szépen beszéltek magyarul. Olyannyira, hogy egyikőjük például, Cemal Senol Kazinczy nyelvújító munkájáról, a másikuk, Naciye Gün- görmüs őstörténetünkről, Hilmi Ortac pedig Kosztolányi Dezső munkásságáról írta diplomamunkáját. Másfél hónapig voltak Magyar- országon, tőlük elleshettem a török nyelv fonetikáját. Az ittlétükért cserébe egyébként folklór jellegű könyveket kértem, amelyeket már el is kezdtem fordítáni. — Gondolom, idő kérdése volt. hogy mikor látogat el Törökországba. — Igen, 1988 augusztusában a Szolnoki Tudományos Koordinációs Bizottság segítségével végre kiutazhattam Törökországba. A családommal mentem, és Cemal Senol kalauzolt minket Nyugat- Anatóliában, Balikesirben és környékén. Necatye falu határában egy érdekes eset történt velünk. Megálltunk pihenni, amikor a közeli dinnyeárusok megkérdezték, honnan jöttünk. Mondtuk, Magyarországról, Karcagról. Erre egyikőjük — mintegv ismerkedésképpen — Németh Gyula nevét említette. Menten leesett az állam a csodálkozástól, tudniillik még a karcagiak sem nagyon tudják. hogy a kiváló turkuló- gus, Németh Gyula városukban született. Itt pedig az initen háta mögött.... szóval, volt min csodálkoznunk. — Milyen eredménnyel járt az útja? — Két hétig voltam kim, bejártam jó néhány nemezkészítő műhelyt, szorgosan jegyzeteltem, rengeteget fotóztam. Megörökítettem a nemezkészítés legapróbb fázisait is; az eszközöket, a rendkívülien gazdag mintákat, ezek neveit. A művelet rögzítése azért is érdekes, mert, mint mondottam, nálunk nem maradtak fönn adatok erre vonatkozóan. A nemezkészítés nálunk a középkortól kezdve fokozatosan elhalt. Legtovább — a múlt századig — a süvegkészítés élt. Mellesleg az is érdekes, hogy Európában mi vagyunk a legnyugatibb ország, ahol valaha nemezt készítettek. — Meg jcell vallanom, ismereteimben \él egy nemezféle anyag, amely azt gondolom, nem ugyanaz, mint a Keletről származó eredet]. — Nos, a nemez állati szőrből vízzel tömörített anyag, amely vastag, ennélfogva igen jól véd a hidegtől. (Nem véletlen, hogy a nomád népek is nemezsátorban laknak.) A ma gyártott filcek, műnemezek csak igen tág értelemben emlékeztetnek a kézzel készült, valódi nemezekre. — Mihez kezd a gyűjtésével? — Már írtam egy nagyobb lélegzetű dolgozatot, valahol szeretném megjelenhetni. De ezzel természetesen nem zárom le a kutatásaimat, mindenképp folytatni szeretném — most már mond ák Dél- Anatóliában meg máshol. Nagv álmaim között szerepel a hidirellez ünnepen való részvétel. Május 6-án ülik a törökök, ez az a nap, amikor a nyájat kihajtják a legelőkre. Afféle pásztorünnep ez. — Nem tart attól, hogy akár a szakmai körök, akár a közvélemény megvádolja: miért kell- nekünk más, távoli országokban kutatni, amikor még a mi kulturális értékeink sincsenek teljességgel feltárva? — Azt gondolom, a magyarországi kutatások tervszerűen haladnak. Meg hát végtére is ez a néprajzosok dolga, én pedig népmű/elő vagyok, csupán érdeklődésből fordultam a téma feie. Az én munkám határa a csii- lagos ég, így hát bőven belefér a nemezkutatás is. Jurkovics János Új díszítőkő-üzem Perkupán Perkupán a múlt év végén elkészült az új díszítőkő- és őrlőüzem. Az üzemet a Borsodi Ércelőkészítő Mű az egykori anhidritbánya perkupái külszíni területén létesítette. A mónosbéli diabázból, a tornanádasi és rakacai márványból, a recski és tarcali andezitből, a királyréti mészkőből évente 50 ezer négyzetméter díszítőkövet készítenek. A darabolással, csiszolással készülő kövek sokoldalúan felhasználhatók a különböző burkolatok készítésénél, újabban a bútorgyártásban is. Képünkön: Szabados Szabolcs a nagy tömbökben érkező ásványokat darabolja. (MTI-fotó: Kozma István) s Uj életre várva — Nemsokára tavaszodik f— mondta nem kevés iróniával a hangjában Béla a lépcsőházból kiköltözhetek újra a szabadba. Ott nem háborgatnak annyit a zsaruk, mint... mondjuk, a váróteremben. Híd olatt, parkban, vagy a parti bokrok alatt, 'szerencsére nem járnak túl sűrűn ... Béla nem bűnöző. (Legalábbis nem tudom, hogy az lenne.) „Csak” laknia nincs hol. Hogy miért, azt nem tudom. A köztünk lévő viszony nem jogosít fel ilyenfajta kérdezősködésre, megelégszem hát a nyilvánvaló tények regisztrálásával. __ A kár a vándormadarak Északról Délre és megfordítva, úgy költözik be fedett helyre ősszel ő is, majd tavasszal vissza. A különbség közöttük UáncSak annyi, hogy Bélának rövidebb az útja, belefér az egész egy másfél kilométeres körbe. Börtönből szabadultakról gyűjtöttem nemrég anyagot, és a bírósági hivatásos pártfogókkal beszélgetve derült ki, hogy a frissen szabadulok legfőbb, s legelsőbben jelentkező gondjai bizony nem lelkiek ám, hanem nagyon is egzisztenciálisak. Pénz, szállás, munka. Ebben a gondhármasban kellene új életet kezdeniük. Néhány száz forintnyi rabkeresmény- nyel a zsebben, egyetlen ágy nélkül, ami szigetet, kikötőt jelenthetne éjszakára, és a munkakeresés reménytelenségével átitatva — nos, nem így képzelem az új életet. Gyanítom, a szabadulok legtöbbje sem. A hivatásos pártfogóktól Átmeneti szállásra persze nemcsak a szabadulóknak lenne szükségük. Dr. Kollár Józsefnek, a megyei tanács társadalompolitikai titkárának, kialakult elképzelései vannak egy ilyen intézményről. Pénze persze — lehetősége! — már neki is kevesebb. Ennek ellenére korántsem tett le egy ilyen intézmény megvalósításáról. — Meggyőződésem szerint nálunk is ki kellene végre dolgozni a szegénység felszámolásának, megszüntetésének taktikáját. Azért, hogy legalább már taktikánk legyen. Vannak ugyan részintézkedéseink, mint péládul a közhasznú munka is, ezek azonban, a tapasztalatok szerint, önmagukban nem oldhatnak meg semmit. A kidolgozandó taktikának lehetnének részei az átmeneti szállások, amik a rászorulók foglalkoztatását is megoldanák. Naponta fordulnak meg nálam abszolút gyökértelen, sehová nem tartozó, céltalanul tengő-lengő emberek. Bejön a tizennyolc éves, terhes cigánylány, akit otthon rugdosnak, mert nem kell a családnak; bejön a zalaegerszegi cigányfiú. akit kitettek a munkahelyéről, ki a munkásszállásról, és most pénz nélkül van. Még vonatjegyet sem tud váltani. A hatóságok küldözgetik az embereket, hatáskörön és illetékességen vitatkoznak, ugyanakkor az egyszerű, napi problémákon nem tudunk segíteni. Az NSZK-ban működő átmeneti szállásokat Kollár József irodájának tőszomszédságában Paróczai Dezsőné egy munkatervet rak elém. Az Alkoholizmus Elleni Bizottságét, ami azóta a Megyei Egészségvédelmi Tanács részévé vált. Ebben az 1986. december 9-én keltezett jelentésben az alábbi feladat is szerepel: „Meg kell vizsgálni a tervidőszakban egy bentlakásos védő- munkahely létrehozásának feltételeit, amelyet önfenntartó intézményként lenne célszerű működtetni.” — De mondja meg, hogy hol, miből és milyen tevékenységgel indíthatnánk — mondja, mielőtt még rákérdezhetnék. hogy mi történt a határozat óta eltelt cirka két esztendőben. Ebből aztán kitalálom: semmi. — Nagy eredménynek tartom már azt is, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága hallottam először arról, hogy égető szükség lenne a megyében átmeneti szállásra, ahol a rászorulók fedelet találnának a fejük fölé. Legalább addig, amíg gondjaik másként meg nem oldódnak. Skandináv államokban, de más fejlett országokban is, egészen másként foglalkoznak a szabadulókkal, mint nálunk. Még a börtönben megkeresik őket, és szükség esetén felajánlják: költözzenek be átmenetileg egy erre a célra szolgáló intézménybe. Szükség esetén, tehát minden kényszer nélkül! A munkavállalást helyben megoldják, ám mindenki bármikor elköszönhet, ha a helyzete megoldódni látszik. ismerem, ahol az ilyen sehová sem tartozó emberek kapaszkodót találhatnak. Oda bárki betérhet, s bárki, bármikor el is mehet onnan. A nők főznek, mosnak, takarítanak, a férfiak termelő munkát végeznek ... — Szép, szép, de miként alkalmazhatók mindezek a magyar viszonyokra ? — Ennek az intézménynek el kell tartania önmagát, tehát olyan tevékenységet szükséges keresni oda, ami jövedelmező. Hiszem, hogy egy ilyen közösség irányításában szerepe lehet az egyháznak is. Drogosok, alkoholisták, börtönből szabadultak, pszichiátriai esetek között egy pap is jelenthet igazi kohéziós erőt, nemcsak egy fizetett szociális gondozó. Szükség lenne természetesen orvosra, pedagógusra és valószínűleg pszichológusra is. — Kicsit idealisztikusnak tűnik számomra a kép . . . — Biztos vagyok benne, hogy nem az. Ez az egyetlen kielégítő megoldás. Tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen közegben legtöbb bekerülőnek nem is a bér lenne az igazán fontos, amit meg lehet keresni, hanem a séták, a beszélgetések, a kézfogások, tehát mindaz, amiben most nincs részük ezeknek az embereknek. — Pénz...? — A szociálpolitika minden jól működő rendszerben kormányzati feladat, így van ez nálunk is. így kellene lennie ... most újra foglalkozik ^ dologgal. Én magam már jártam egy hasonló intézményben, Hajdú-Bihar megyében. Ott egy régi uradalomba telepítettek bentlakásos védőmunkahelyet. Főként mező- gazdasági termelés folyik, a hely jellegének megfelelően. Szolnok megyében is van elhanyagolt, felújításra váró kastély, major. Valamelyik közülük nagyon jól megfelelne ilyen célra. — Tapasztalatai szerint mekkora szükség, mekkora igény lenne egy ilyen szállás-foglalkoztató együttesre? — Pontos adataink nincsenek a rászorulókról, de a számuk rohamosan növekszik. Gondolja végig, hogy a hivatásos pártfogóknál a börtönből szabadultak, a munkaerőszolgálati irodánál a munkanélküliek jelentős része ilyen helyzetben van. Nem beszélve a Családsegítő Központról és rólunk, az egészségvédelmi tanácsról, ahol mindenfajta magatartászavarral is találkozhatunk, nemcsak önmagában a szegénységgel. — ön szerint kinek kellene végre igazán fölkarolnia ezt az eddig helyben topor- gó ügyet? — A tanácsoknak nemigen van rá pénzük. Ez állami feladat, csakhát.. . ott is kicsik a lehetőségek. Kiírtak most egy pályázatot, amelynek révén hasonló célokra lehet pénzt szerezni. Megpróbáljuk ... Jó lenne azonban, ha a vállalatok is segítenének . .. Ebben persze nemcsak anyagi akadályokat látok. Igen erősek a társadalmi előítéletek is. Hajlamosak vagyunk a deviáns magatartásúakra rásütni, hogy saját hibájukból váltak ilyenekké, kecmeregjenek is ki saját maguk. Pedig ez korántsem minden esetben igaz. És a többiek? A Családsegítő Központban olyannyira élő gond a szállás nélkül utcára kerültek sorsa, hogy már jóval korábban megoldást kellett találni rá. Ézsiás Kálmánná központvezető meséli, hogy nagykapu híján kiskaput találtak: munkásszáláson bérelnek egy szobát, ahol rövid időre el tudják helyezni a leginkább rászorulókat. Abban hamar megegyezünk a központvezetővel, hogy amennyiben ilyen ütemben növekszik tovább a szegénység, rövidesen szűkössé válhat a bérelt szoba nyújtotta lehetőség. — A legfőbb gondot abban látom — teszi hozzá még —, hogy a kényszergyógykezelés után hazaengedettek, visszakerülve a régi közegbe, két-három héten belül visszaesnek, s inni kezdenek újra. Számukra lenne nagyon fontos, hogy a avógykezelés után olyan közegbe kerüljenek, ahol közösséghez tartozhatnak, s ahol nagyobb az esély a gyógyulásukra. Kell, hogy belátható időn belül a rendelkezésünkre álljon egy ilyen bentlakásos foglalkoztató! * * * Béla idén tavasszal ia fogja kis motyóját — ösz- szes vagyona egy Szokol zsebrádió —, és kiköltözik a szabadba. Ö valószínűleg végleg túltette már magát önmaga összes egzisztenciális baján, s még az is elképzelhető, hogy időnként jól érzi így magát. Nem Béla miatt van szükség arra, hogy belátható időn belül rendelkezésre álljon végre — valamelyik vázolt elképzelés szerint, vagy azok ötvözeteként — egy átmeneti szállás, ahol lehetőség szerint munkája és lelki támasza is legyen az oda betévedőknek. Béla már masz- szív, megkérgesedett szellemű ember — már amennyire a külsőből, s néhány személyes gesztusból következtetni lehet mindarra, ami belül, a kabát alatt zajlik. Béla él, Béla költözik, Béla elpusztíthatatlan. És a többiek? A bélák? L. Murányi László A szegénység ellen Példa már van
