Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
1989. JANUAR 7. 8 Irodalom, művészet város kifelé fiatalos külsőt mutatott, a főutakra néző oromzatok egy operettdíszlet friss tarkaságával pompáztak, a sétálóutcákban esi 11 ogtak- v.i 11 ogtaik a méregdrága termoplámüveges portálok, itt azonban, a városnak ezen a főutaktól elkerült, a divatos vásárlóhelyektől távol eső, de meglehetősen központi részén még a háború után negyven évvel se gyógyultak be a golyóütötte sebek, az idő megkoptatta, a levegőben szállongó mocsok nemes penésszel vonta, be őket, de azért kitartottak. A törmeléket azonban mindenütt eltakarították a leomlott házak helyéről. Az ilymódon megürült telkek mára csaknem mind gazdára találtak, szép lassan birtokba vette óikét a korlátozott, de csak annál ólthatatlanabbul burjánzó gazdasági spekuláció. Raktárak, fészerek, hétvégi háznak álcázott irodák, horgásztanyára hasonlító portásfülkék tenyésztek rajtuk. A Balzsam és a Ketrec utca sarkán álló telek mégis, mindezek ellenére félig-meddig gazdátlan maradt. A Villanyművek ugyan létesített egy közepes teljesítményű transzformátort az egyik tűzfal tőszomszédságában, de a telek kiürült szeméttelepre valló kietlen jellegén nem sokat változtatott, egy árva fűszál, egy csenevész bozót, semmi nem hajtott ki a törmelékes földből, mintha a háború, amely tulajdoniképpen fölszabadította ezt a területet a hajdani bérház ránehezedő nyomása alól, egyben örök terméketlenséggel fertőzte volna meg. Aztán egyszeresek mégis megtört a jég, a meszes-téglás talajból közvetlenül a transzformátor mellett ikerecetfa nőtt ki. vele szemközt, a kapu tőszomszédságában pedig egy mindenre elszánt juhar, és sorra ütötték fel a fejüket a kelletmetlen klímát, a kevés napfényt jól tűrő mindenféle árokparti giz-gazok. Ékkőt még lehetett azt hinni, mindez puszta véletlen csupán. Amikor azonban a paradicsom, a paprika, a bab, a spenót s más efféle konyhakerti növények is feltünedeztek a lassan-lassan általánossá váló burjánzásban, kezdett gyanússá válni a helyzet. Hiszen ezeknek ahhoz, hogy egyáltalán kihajthassanak, különös védelmet kellett élvezniük. A túlnépesedett városi madárseréglet csillapíthatatlan éhsége különben aligha ‘kímélte volna meg őket. Az ágyások fölé terített zöld madárháló képében ekkor már a bűnjelet is föl lehetett fedezni. Egyre több gyanús körülmény vallott a tudatos művelésre. A sárgára meszelt tűzfalak tövében kerti földet tartalmazó, kimustrált reklámszatyrok bukkantak föl, aztán foglalt helyet egy felhólyagosodott furnérzatú, intarziás női bider- meier öltözöasztalka előtt. Indi- ánarcéle a transzformátorra meredt. Az asztalon egy tintatartós egy régimódi, mártogatós toll társaságában nehezékkel leszorított ívpapírt kapkodott a szél. A papíron egy félbehagyott perirat szálkás betűi voltak láthatók, akár egy szívrendellenességre valló elektrokardiogram. A férfi fakult-szürke munkás- nadrágot viselt, amelynek jobb térde ki volt szakadva. A többi ruhadarab is meglehetősen siralmas állapotban leledzett. A barna, kézzel kötött pulóver roj- tosodott. A kőkemény orrú kincstári bakancsot kiverte a só, és talán sohase látott életében zsírt vagy cipőkrémet, de még fűzőt se, kilógott a nyelve, mint kánikulában a juhászkutyának. Csupán a zöld-sárga kockás sál képviselt kivételt az újdonságával, rikító, összeférhetetlen színeivel. A férfi kényelmesen elnyújtózva inkább feküdt, mint ült a karosszékben, hosszan kinyújtott lábát odalenn az asztal alatt keresztbe vetette, a kezét meg összekulcsolta a hasán. Kézfeje messzire világított a lemenő nap dermedtsárga fényében. Az asszony már régóta körözött a háztömb körül, nem mert megállni a kerítés mellett, csak futtából lesett be, de akárhányszor ismételte meg a mutatványt, mindig csak ugyanazt látta. Talán a tizedik kört is megtette már, amikor rászánta magát, hogy benyissa a barátságtalan, zártnak mutatkozó vaskaput. A napsütéses idő ellenére olyan hidegnek érezte a kilincset, hogy szinte odaragadt hozzá a keze. Otthagyta hát a kaput. Lehajolt, s egy követ emelt fel az útszélről. A férfi felé dobta. A dobás váratlanul jól sikerült. A kő pontosan a kis asztalkán koppant. csaknem felborította a tintásüveget, de a férfi nem neszeit föl. A nő erre, mivel betegesen irtózott minden feltűnéstől, újabb figyelemelterelő sétára indult a ház körül. Azon volt, hogy minden áron a gondatlan sietség látszatát erőltesse magára, a szatyrát ló- bálva úgy próbált viselkedni, mint aki éppen csak bevásárolni indul. Néhány kör után azonban nem bírta tovább, lesz ami lesz, gondolta, és vállával nekifeszüli a makacs kapunak. A kapu engedett. Az asszony óvatosan járt a kertben, háltulrlbli; lopakodva próbálta megközelteni a férfit, de egészen nem lépett oda hozzá. Néhány lépésnyire tőle megállt, s onnan szólongatta. — Mit keresel itt? Gyere haza! — csak amikor nem jött válasz, akkor szánta rá magát az utolsó lépésekre. Tekintete a férfi válla fölött a félbehagyott írásra tévedt, A föld azé, aki megműveli, ez volt az első mondat. Az asszony jól ismerte a fogalmazványt. A férfi, amióta szemet vetett erre a gazdátlan telekre, tíz éve pontosan, mást sem tett egész nap, bírósági beadványokat fogalmazott. Törvénykönyvek sorát búvárolta át, retorikai tankönyveket forgatott, és közben e félbehagyott beadványnak több ezer piszikozatát készítette el. Csak arra várt, hogy a tíz év leteljék. A törvény szerint ekkor nyújthatta volna be a bírósághoz elbirtoklási keresetét, amelyben azt kéri, írják telek- könyvileg is a nevére a mindezidáig háborítatlanul birtokolt és megművelt földdarabot. Igen, minden ki volt tervelve, elő volt készítve, csupán a pont hiányzott az i-ről. Az asszony a férfi vállára tette a kezét, de akármilyen óvatos volt is, nagy bajt csinált. A magatehetetlen test menten félre- csu'klott tőle, olyannyira, hogy a szék karfája belereccsent, amikor fölfogta a súlyát. Az asszony elkapta a kezét, de közben hozzáért a férfi arcához, amely olyan hideg és viaszos volt, mint a szalamandra bőre. udta, ekkor már tudta, mi történt, nem kiabált mégse segítségért. A vérében volt, hogy a feltűnést kerülni kell, igen, kerülni minden áron. A férfi feje hátrahanyatlott, az asszony jól látta hát a szemét, amely tágra meredt ugyan, de a tekintet hiányzott belőle. Ösztönösen nyúlt oda, megpróbálta lezárni a szemhéját, de sikertelenül. Túl bátortalan volt, úgy látszik, a mozdulat. Ettől az asszonyban valamiféle értelmetlen reménykedés ébredt. Amikor elindult a telefon- fülke felé, azt gondolta: igen, mégis a mentőket hívom inkább, és nem a hullaszállítókat. Huh István; Vagyok buta kondás Ne féljetek Vagyok a buta kondás Napjaim szegényesek De végül is leszek Gyönyörű csontváz A víztől féljetek Mert a borongás Vállai Szélesek És felhallatszik a kongás A lentiek éhesek Eszi a föld a földet Ezért van A buta kondás Szívében nagy szorongás Mert a földnek Alapja lön tetőzet A. Monaszelidze; Szamáron Sárándi József: Röpdolgozat a tetőről Bevezetés Akiről a tető megérzi hogy fél azt ledobja magáról A tetőnek, lelke van akár az oroszlánnak mely alkalmasint szorongó idomárját tépi szét Tárgyalás Alit keresek, megint a tetőn, az újmódi hagymakupolán, a gőmbőlyded ácsszerkezeten mért szegzek a p at in paláié Aliért nem érdeke! a napraforgó, mely'óvóként veszi körül a falut? Alitól fogtam a körülírt szét pörgésben. a le is útban, föl-is-nt-gyanút? Talán csak nem a rend rendült meg tőlem, bennem, belém? - Már magamra sem kacsintgatok, csupán a megrendültek felém. Befejezés Magaslatáról hova látni? A távlat talán: maga a tető?- mit háló nélkül, pénzért, s feketén miivel a tetőfedő. Kényszermunkára ítélt a kor. Uzsorakamatra megy az élet. Csalok, lopok., hazttdok. Becsületesnek, lenni vétek.. Tahi Losonci Miklós: Szentendrei hangulat Serfőző Simon: Távolodnak A fölbiztatott igények nekilendülve húznak fölfelé, kanyáritfák az irányt a magasba. Utánuk csak a lemondások sóhaja száll, s vad kapor-. lit széli radar fordid. S szem golyók.: dinnyék, tökök gúvadnak ki, hisz már nyomukat is alig látni. Lehetőségeinktől messze, rég az elérhetetlenségben, azon is túl szárnyalnak, távolodnak egyre. Oláh János: Perirat öntözővízzel töltött étolajas flakonok. Maga a kertész azonban nem jelent meg a színen. Évekig csak a találgatás járt a nyomában, szemtől szembe nem látta senki sem. Egy furcsán verőfényes, mégis szokatlanul hideg ősz eleji napon, meghazudtolva a láthatatlanságáról szőtt legendákat, mégiscsak kilátogatott a maga teremtette édenbe, s leplezetlenül megmutatta magát mindenkinek, aki csak belesett a kerítést elborító futóbab egynyári lugasának levél résein. Egy foszladozó kár- pitú, oroszlánkörmös karosszékben Szathmáry Gyöngyi: Moholy Nagy László