Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
1989. JANUÁR 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Ezerrel több nyolcadikos Kölcsön tantermek A pincére is szükség van A középiskolák kapuin „kopogtat” a demográfiai hullám Alig több mint egy hónapja — pályázaton nyert összegből — Commodore 64 típusú számítógépet vásárolt a kisújszállási művelődési ház. A berendezést egyelőre játékprogramokra használják (Fotó: T. K. L.) Merre tovább. Jászkunság? Pályaválasztás előtt Az elmúlt tanév vége felé hatszáztizenhárom nyolcadikos kereste fel a megyei pedagógiai intézet pályaválasztási csoportját tanácstalanul, mivel a továbbtanulási lapján megjelölt valamennyi középfokú oktatási intézményből elutasították. Többségüknek a nyári vakáció elejére megoldódott a sorsa a csoport munkatársainak segítségével. Száznegyvenen azonban nem találtak megfelelő iskolát, illetve nem éltek a felkínált lehetőséggel. Az ő lapjaikat azóta visszaküldték azokba az általános iskolákba, ahol befejezték a 8. osztályt. Mi lett velük? Néhányan valószínűleg találtak valamilyen munkát, másokat továbbra is eltartanak a szülők, s lehet hogy akad olyan is köztük,, aki mégis bejutott valamilyen középfokú iskolába. Az igazsághoz tartozik, hogy a száznegyven gyerek — száz lány a többi fiú — bizony nem volt eminens, gyenge bizonyítvánnyal jelentkezett továbbtanulásra. A nyáron lesz 35 éve, hogy megjelent a Jászkunság, az akkori Társadalom, — és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat negyedévenkénti kiadványa, folyóirata. A szerény, akkor még legegyszerűbb sokszorosítási eljárással készült Jászkunság bölcsője körül az ország szellemi életének kiválóságai is bábáskodtak, köztük Darvas József, akinek támogató véleménye sokat segített abban, hogy a folyóirat megjelenhessen. 1955. februárjában „Üj köntösben” — nyomdai úton előállítva kapták kézhez az olvasók a hamar népszerűvé vált folyóiratot. Az első szám Beköszöntőjében a következőket olvashatjuk: „A Jászkunság azt a célt tűzte maga elé, hogy segítse a megye szellemi életét, keltse 'fel, erősítse az értelmiség tevékenységét a tudományos munka végzésére is. Szeretnénk mielőbb elérni, hogy a vidéki jelző csak területi megjelölés legyen, nem pedig értékmérő.” A folyóirat profilját illetően a lapalapítók véleménye egyöntetű volt abban, hogy a tudományos ismeret- terjesztés a feladata, s a megye adottságaiból következően szépirodalmi törekvéseknek nem tud eleget tenni. Mindezek ellenére — az első húsz évfolyam erre a bizonyíték — a Jászkunság nem vált sem a technokraták', sem a szűkebben értelmezett muzeológusi tevékenység zárt fórumává. — s amit szőkébb hazánk irodalmi hagyományairól tudunk, azt csaknem teljes egészében ez a folyóirat tárta föl. A magyar irodalom jelességeinek — Adytól — Vörös- marty-ig — megyénkhez fűződő életrajzi, irodalmi kapcsolatairól csaknem nyolcvan, különböző színvonalú és terjedelmű publikáció jelent meg. Ezek jórészt a megyében élő kutatók, irodalmárok munkái, de szívesen írt a Jászkunságba Benda Kálmán, Bóka László, Darvas József, Kiss Tamás, Mesterházi Lajos, Mezősi Károly, Varga Balázs és más, országos szaktekintély is. Ha igaz, hogy szőkébb hazánk irodalmi kapcsolatait a Jászkunság tárta föl — erről bárki meggyőződhet aki előveszi az évfolyamokat — méginkább valós, hogy a megye 1975 előtti művészeti életének csaknem teljes értékű forráshelye volt a TIT megyei szervezetének lapja. A Szolnoki Művésztelep évtizedeinek, jubileumainak leghűségesebb és legpontosabb dokumentációja — Végvári Lajos és Egri Mária későbbi monográfiáját leszámítva — ma is az említett húsz évfolyam. Csaknem száz, a különböző művészeti ágakkal foglalkozó híradás, cikk, tanulmány, visszaemlékezés jelzi, hogy a szerkesztők komolyan vették a megye szellemi életének feltárására irányuló elhatározásukat. A publikációk nagyrésze napi aktualitásokhoz fűződött, gondolunk a különböző tárlat- és színikrití- kákra, olvasónaplókra, hangversenyekre, stb. A TIT kiadásában megjelent 20 évfolyam teljes tartalmi elemzése nem feladatunk, így csak a folyamatosan élő főbb tendenciákat említjük, például azt a tényt, hogy 1955—1975 között a megye gazdasági életéről — mezőgazdaság, ipar, közlekedés, kereskedelem, stb. — csaknem kétszáz tanulmány, publikáció jelent meg. Külön értékelést kívánhatna, hogy a megye művelődésügyével — 88 tanulmány, cikk, stb — hogyan foglalkozott a folyóirat. Hasonló elemzés mutatná meg, hogy mennyit tett a Jászkunság szőkébb hazánk történelmi múltjának feltárásáért. Igen sokat! A fel- szabadulás utáni első, marxista szemléletű helyi tudományos kutatások — munkásmozgalom, történeti események, stb. — megjelentetésének a neves szerzőkben bővelkedő, de szinte állandóan anyagi gondokkal küszködő folyóirat folyamatosan helyet adott. A folyóiratnak fennállása 35 éve alatt sohasem volt főhivatású szerkesztője, az első húsz évfolyamban megjelent publikációkért a szerzőknek csak jelképes TIT „tiszteletdíjat” fizetett. A csaknem társadalmi munkában publikáló szerzők száma ennek ellenére igen nagy volt, értelmiségi presztízst jelentett a megjelenés. „A TIT anyagi lehetőségei az 1970-es évek elején — sajnos — tovább romlottak, a nyomdai előállítás költségeivel a megyei szervezet nem tudott megbirkózni, s a . Jászkunság az 1975 március—június összevont — számával megszűnt a TIT kiadványaként megjelenni s az új lapgazda, a Szolnok Megyei Tanács VB Művelődési Osztálya profilmódosítást hajtott végre, a folyóirat új számai Irodalmi, társadalmi, művészeti és kritikai folyóiratként jelentek meg. Máig is vitatható, hogy nem célszerűbb lett volna-e az értelmiségi tömegszervezetnél hagyni a folyóiratot, — a megyei tanács anyagi és erkölcsi támogatásával, hiszen az akkoriban egyre erőteljesebben kibontakozó értelmiségi politikát a helyi döntés nem erősítette. *A TIT tagjai akkoriban nem titkolták sértődöttségüket, hogy „már a lapunkat is elvették”. Vita tárgya lehetne a profilmódosítás kérdése is» bár a lap szellemi eleganciájára törekvő szerkesztő jó érzékkel éltette — ha megváltozott formában is — a régi rovatokat, vagyis a tudomány, a helytörténet sem szorult ki teljes egészében a folyóiratból. Mennyire maradandóak azok az irodalmi publikációk, amelyek az elmúlt másfél évtizedben megjelentek az új profilú Jászkunságban? Valószínű, hogy ió néhány érték nem pottyan ki az idő rostájából, és lesz olyan írás,' amelyet nem őriz meg az- emlékezet, de hiszen még nem is volt olyan irodalmi folyóirat, amelyben minden egyes publikáció értékként maradt volna az utókorra. A folyóirat legutóbbi száma örvendetes bejelentéssel lepi meg olvasóit: az idén már hat alkalommal, 96 oldalon, tehát dupla terjedelemben jelenik meg. A lapstruktúra átalakítását is bejelentette a szerkesztő bizottság, új rovatokat ígér, amelyek szőkébb hazánk a tudományos életének különböző területeiről merítenek. Nagyon indokolt a döntés, hiszen a tudományos műhelyek száma igen jelentősen szaporodott az elmúlt évtizedekben, a Debreceni Akadémiai Bizottság munkájában is számosán részt vesznek a megyében élő szakemberek; több mint harminc tudományos társaság, egyesület működik a megyében. A különböző intézményekben országosan is érdeklődésre számot tartó tudományos kutatásokat, elemzéseket végeznek. Több megközelítésből is létfontosságú, hogy a tudományos munkáknak legalább egy általános— tehát nem szakmai! — folyóirat szintjén helyi megjelenési lehetőségük is legyen, különösen egy olyan régióban, amely nem rendelkezik önálló könyvkiadással. Szabadjon még hozzátenni: egy olyan közigazgatási egységben, amelyikről mindezidáig még nem sikerült korszerű, monografikus igényű dokumentációt készíteni, különösen szükség van az esetleges résztanulmányok közzétételére. Tiszai Lajos í A tavalyi év volt az első, amikor ekkora számban kimaradtak a középfokú oktatásból a még tanköteles korú fiatalok. „Nem túl szerencsés csillagzat alatt születtek” — írtuk róluk tavaly június 11-i számunkban, ők a hetvenes évek közepén született nagyobb létszámú évfolyamok előőrsei, negy- venedmagukkal jártak egy óvodai csoportba, majdnem ugyanennyien az általános iskola osztályaiba, s nem tudta fogadni őket a középfokú oktatás. ...” jövőre kopogtat a középiskolák kapuin a demográfiai hullám legnagyobb létszámú évfolyama”. — írtuk a már említett tavalyi cikkünkben. — A megyében körülbelül ezerrel több nyolcadikos végez, mint az idén. Ha harminc tanulóból álló osztályt Veszünk alapul, akkor ez azt jelenti, hogy harminchárommal több első osztályt kell indítani a jövő év szeptemberében, mint az idén.” E szeptembertől esedékes harminchárom osztályt kerestük — mérsékelt sikerrel — középfokú oktatási intézményekben. — A tavalyi öt helyett az idén hat első osztályt indítunk — mondja Zsidai Emil, a Vásárhelyi Pál Közgazda- sági és Postaforgalmi Szak- középiskola igazgatója. — Méghozzá egy új profilú, úgynevezett igazgatás ügyviteli ágazati osztályí. így körülbelül negyvennel több elsőst fogadunk az idén, mint tavaly. Nem csak emiatt kellett azonban tanterem után néznünk, hanem már élévé zsúfolt az iskolánk. Az osztálylétszámok 40 körül vannak, csoportbontásra nemigen van lehetőség, jelenleg a pincében is tartunk órákat. Szeptembertől a Csanádi Körúti Általános Iskolától kell „kölcsönöznünk” három tantermet. Hasonló gondokkal küszködik a Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szak- középiskola és Szakmunkás- képző Intézet is, ahol tavaly több mint kétszáz százalékos volt a túljelentkezés, és várhatóan az idén is sokan „megpályázzák”. — Nemcsak a szűkös hely miatt kell elutasítanunk jelentkezőket, hanem azért is, mert korlátozott a végzősök elhelyezkedési lehetősége. — sajnálkozik Tóth József, az iskola igazgatója. — Hány elsőst vesznek fel? — Hetvenhat középiskolást és háromszázhuszonhét szakmunkástanulót. Az utóbbi két évben néggyé] növeltük az első osztályok számát. Jelenleg 36 osztályunk van 24 tanteremben, de szinte minden helyiségben tanítunk. Váltott „műszakra” nincs lehetőség, hiszen délután felnőtteket oktatunk. Az egyetlen járható út, hogy tantermeket kölcsönözzünk a Mátyás király úti iskolából. Azokban a középfokú intézményekben, ahol elkezdődött a technikusképzés, tovább növeli a gondokat, hogy Az angol után magyar nyelven is n Magyar Holocaust I—II. A New York-i Blackburn International és a Gondolat Könyvkiadó közös gondozásában elkészült az erdélyi származású amerikai történész, Randolph. L. Braham A Magyar -Holocaust című kétkötetes műve. A szerző — az antiszemitizmus egyik legkitűnőbb történész szakértője — a magyarországi zsidóság több mint kétharmadának a második világháború utolsó évében bekövetkezett tragikus pusztulását dolgozta fel. A kétkötetes mű először 1981-ben jelent meg angol nyelven. A Magyar Holocaust a Magyarországon és külföldön megjelent történeti munkákra, dokumentumokra és memoánirodalamra, a magyar, az európai, valamint az izraeli levéltárak és a zsidóüldiözések dokumentumait gyűjtő különféle intézmények forrásaira épül. A Magyar Holocaust a könyvesboltokban nem kapható, a mű a Gondolat Könyvkiadónál (.1368 Budapest, Pf: 225) rendelhető meg. Átvehető személyesen, s postán is megrendelhető utánvéttel. A könyv szerzője, Randolph L. Brahrn hamarosan Magyarországra érkezik, s január 23-án 17.30-kor a TIT Kossuth Klubjában találkozik az olvasókkal. az első technikus-osztályok diákjai szeptembertől ötödévesek lesznek, tehát eleve növekszik a tanulólétszám. A legkritikusabban érinti ez talán a Pálfy János Szakközép- iskolát, ahol pontosan emiatt az idén eggyel kevesebb első osztályt indítanak. — A két vegyész és két műszerész első osztályba összesen száznegyvennégy tanulót tudunk felvenni, de hogy szeptembertől hol tanítunk, azt még nem tudjuk — tárja szét a karját Misu- rák Dénesné igazgatónő. Nem lesz hát könnyű- dolguk az idei nyolcadikosoknak sem. Sőt talán még nehezebb mint az előző évfolyamé. A megyei tanács művelődési osztályának számításai szerint a középiskolák körülbelül négyszázzal több tanulót tudnak fogadni az idén. mint tavaly, a szakmunkásképző intézetek pedig kétszáznegyvennel. A végzősök viszont ezerrel vannak többen. Ebből az következik, hogy az idén is számítani lehet arra, hogy tanköteles korú gyerekek kimaradnak az oktatásból. Valószínűleg többen mint tavaly. Az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, , hogy a nyolcadikosok csaknem fele (49 százaléka) szakmunkás- képző intézetekbe jelentkezik. Az idén hétezerhétszáz körüli diák fejezi be az általános iskolát a megyében, a szakmunkásképzők úgynevezett tervszáma azonban csak 3370. A középfokú oktatási intézmények fejlesztésének hosszú távon történt háttérbe szorítása most érezteti hatását. Az ötödik, a hatodik és a hetedik ötéves tervidőszakban ^ középiskolák és a szakmunkásképző intézetek fejlesztésére a közoktatásra rendelkezésre álló összegnek 27,3 — 21,8 illetve 34,1 százalékát fordították illetve fordítják. Az előzetes számítások szerint 1985-höz képest 1990-ig mintegy háromezer- hétszázzal több tanulót kell elhelyezni a megye középfokú iskoláiban. Az idei, már láthatóan kedvezőtlen helyzet a jövőben tovább romlik, az elkövetkezendő három évben is több mint hétezer nyolcadikos végez a megye általános iskoláiban, miközben az újabb feljövő technikusosztályok miatt eleve növekszik a középiskolák tanulólétszáma. A diákok továbbtanulásának gondjait a tárgyi feltételek hiányosságai mellett tovább növeli az elképzelések, egyéni vágyak és a lehetőségek között örökkön lé- tező ellentmondás. Jóllehet az idén a tavalyi kudarcból okulva a megyei tanács művelődési osztálya útmutatót adott ki a középfokú beiskolázás lépcsőzetes végrehajtá- sára, hogy eredményesen pályázhassanak a diákok a második helyen megjelölt intézménybe — nem valószínű az idén sem, hogy minden diák a képességeinek megfelelő iskolát választja. — Diákokkal, szüleikkel, középiskolák képviselőivel közös értekezletet tartottunk még decemberben — mondja László Árpádné, a Szolnoki Beloiannisz Üti Általános Iskola igazgatónője, — s ezen nyomatékosan felhívtuk a figyelmet a reális döntésre, hiszen ez talán sohasem volt olyan fontos, mint manapság. Emlékszem, mennyi utánajárásunkba került tavaly, amíg három diákunkat nagy nehezen a nyár kellős közepén sikerült felvetetnünk az akkor már negyedik kiszemelt iskolába. A képességekkel összhangban lévő pályaválasztás valóban igen fontos tényező, de aligha pótolja a hiányzó középiskolai tantermeket. Tál Gizella Párádon él és dolgozik Baji Imréné és ifjabb Baji Imre kosárfonó népi iparművészek. A családi tradíciónak számító mesterséghez jó formaérzék, az anyag ismerete és nem utolsó sorban ügyes kezek kellenek. Tárgyaikban — amelyekhez nagyrészt Körös-vidéki fűzfát használnak — a régi hagyomány és mai kor igénye ötvöződik. Fonott tárgyaikkal, használati eszközeikkel sikeresen szerepelnek a hazai kiállításokon. Ifjabb Baji Imre és édesanyja kosárfonó népi iparművészek (MTI-fotó: H. Szabó Sándor)
