Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-07 / 6. szám
6 Nemzetközi körkép 1989. JANUÁR 7. Csapatkivonás Angolából Véget ért a „történelmi küldetés” Havannában hosszú évek óta „történelmi küldetésnek" minősítik a kubai csapáitok angolai szerepvállalását. Hosszas diplomáciai egyeztetések eredményeképpen azonban 27 hónap alatt kivonulnak a kubai katonák az afrikai országból. Hazatérésük részleteiről, a délnyugat-afrikai térséggel kapcsolatos nemzetközi diplomáciai csatározás végkifejletéről tárgyalt Ha-i vannában Jósé Eduardo dós Santos államfő. Talán azért is kell kibeszélniük — legalább egymás között —a kérdéskört, mert azt a közelmúltig a kubai hírközlő eszközök tabuként kezelték. Éveken keresztül csak a hivatalos állásfoglalásokat, javaslatokat közölték a sajtóban, a kubaiak angolai jelenlétének okaáróll, (távlatairól, részleteiről nem látott napvilágot egyetlen értékelés sem a szigetországban. A kubai pártlap, a Granina másfél évvel ezelőtt közölt először részleteket arról, hogyan is bontakozott ki a kubai szerepvállalás Angolában. Az írásból kiderült, hogy az MPLA kérésére 1975 augusztusában, három hónappal a függetlenség kikiáltása előtt érkeztek meg az első kubai tanácsadók Luandába, őket egy nagyobb tanácsadói csoport, majd november elején egy belügyi zászlóalj 'követte, és november 27-től kezdtek érkezni a kubai A legritkább esetben és csak a legutóbbi időben láttak napvilágot Havannában híradások kubaiak angolai el estéről. A rendezési megállapodások aláírása előtt is csak a legfelső kubai vezetésnek lehet tudomása arról, hány kubai vesztette életét az elmúlt 13 év alatt. A nyugati tájékoztatás ezrekben méri a halottakat. Risquet az említett interjújában cáfolta azokat az amerikai feltéteA havannai megbeszélésekről — csakúgy, mint dós Santos előző négy kubai látogatásáról — szinte csak protokoll-híreket hoztak nyilvánosságra. Angola ugyanakkor olyan témakör, amely közvetve vagy közvetlenül, minden kubait érint(ett) és a- „történelmi küldetés” — há nem is nyilvános formában — érthető okokból állandó beszédtéma kubaiak között. néphadsereg alakulatai. Csak tavaly májusban fedte fel egy beszédében Fidel Castro államfő, hogy 1976 márciusában 36 ezer kubai tartózkodott már Angolában. Kubában funkcio- Iraárilisok úgy emlókeznjek vissza a 13 évvel ezelőtti tömeges behívásra, hogy az egy ország titka volt, mely akkor nem jutott a külvilág tudomására. Három évvel ezelőtt közölte ugyancsak Fidel Castro, hogy 200 ezer kubai fordult meg Angolában, később 300 ezerre módosult ez az adat. Januárban fedte fér egy interjúban Castro „jobbkeze”, a KKP PB Afri kar-felelőse, Jorge Risquet, hogy az 1987 novemberben kezdődött kubai csapaterősítések után 40 ezerre emelkedett az Angolában tartózkodó kubaiak létszáma. Most 50 ezer katona kivonásáról szólnak a küszöbön álló rendezéssel foglalkozó jelentések. lezéseket, hogy tízezer kubai életet követelt az angolai jelenlét. — Ezek az állítások legalább megtízszerezik a valódi számot; valójában a kubai katonák többsége nem harci cselekmények, hanem betegségek, balesetek következtében halt meg Angolában — állapította meg Jorge Risquet. a kubai halottakat egyébként nem szállítják haza. Mint Angolában jártak mondják, több olyan temető is van az afrikai országban, ahol csak kubaiak nyugszanak. A kubai televízió tavaly márciusban sugárzott először összeállítást kubaiak angolai életéről, majd egy jná j us ban indult soroz'a t korábban soha nem látott részleteket mutatott be. Kiderült egyebek között — ami egyébként másként aligha volt elképzelhető —, hogy Fidel Castro államfő idejének jelentős részét szenteli az angolai helyzet elemzésének. Részletesen tájékozódik a harci cselekményekről. döntéseket hoz. utasításokat ad. A filmsorozat, a Granma több nyári összeállítása is említést tesz arról, hogy olykor reménytelenül nehéz helyzetbe kerülnek kubai katonák. A kubaiak moráljára, illetve a velük szemben támasztott követélményekre ugyanakkor jellemző példa az egyik katona televízió által is sugárzott kijelentése: „azt üzenjülj. Fidel Castro főparancsnoknak: teljesen bizonyos, hogy az ellenség a mi állásainkon nem tör át". Kubából kísérik figyelemmel... Sok kubai a hetvenes évek második felében még valóban önkéntesen vállalta az angolai missziót. (Az in- ttejnaci on ali sta küldetésért — egyáltalán nem mellékesen — a későbbiekben előnyöket is élvezhetett Kubában.) Az elhúzódó háborúskodás, a katonai rendezés kilátástalansága azonban sokakban kétségeket ébresztett és az utóbbi időben, aki csak tehette, elkerülte a távolba szakadást. A „történelmi küldetés” célja — mint Áldana KB- titkár á közelmúltban kifejtette — a törvényes MPLA-kormány megszilárdítása és az angolai függetlenség biztosítása volt. A rendezési megállapodás aláírása után visszatérő kubaiak immár a szigetországból kísérhetik figyelemmel, valóban megkezdődhet-e a békés építőmunka a távoli Angolában. Simárdi Tamás Már nem tabu Külön temető kubaiaknak Chile és a görögdinnye pártja A chilei ellenzék nem marxista baloldali erejének nevezi pártját. 65 ezer tagjuk többsége fiatalokból és nőkből áll. Átlagos életkoruk 23 év. Vágyuk egy szabad társuláson alapuló, az emberi jogokat tisztelő társadalom kialakítása. Nagy reményt fűznek a peresztrojkához, a szocializmus megújulásához.'Tornas Hirsch, a Chilei Humanista Párt elnöke az MTI dél-amerikai tudósítójának adott interjújában tréfásan megjegyzi: Pártját sokan görögdinnyéhez hasonlítják, mondván, hogy kívül zöldek, belül meg vörösek. Mindenesetre az ellenzéki erők közül elsőként állíthatták helyre jogaikat. A legtöbben aj'prt csatlakoztak hozzájuk, mert erő- szakmentes, pacifista álláspontra helyezkednek, s nem nosztalgiáznak. Abból indulnak ki, hogy Chilében helyre kell állítani a demokráciát, s Pinochetnek mielőbb távoznia kell. Néhány hetet, • legfeljebb hónapot ad Pinochet hatalmon maradásának. Népi mozgalommal alátámasztott párbeszéd híve a fegyveres erőkkél. Egyetlen követelésük, melyet egyben a helyzet kulcsának is tart, a pinocheti alkotmány azon cikkelyének módosítása, mely kimondja az alkotmány módosíthatatlansá- gát. Ma a Nemzetbiztonsági Tanács teljhatalmat gyakorol a társadalom felett. Súlyos volna, ha a parlamenti és elnökválasztást az alkotmány módosítása nélkül tartanák meg, hiszen gúzsba kötnék az új elnök és a törvényhozó atyák kezét, mielőtt még bármit is tettek volna. T Hirsch lehetségesnek tartja, hogy a választásokat 1989. december 14->ről előbb-” re hozzák, de csak népi mozgósítással. Az időnyerést annál is fontosabbnak tartja, mivel az új Pinochet-kor- mány erőteljesen kiárusítja a külföldi tőkének a chilei állami és vegyesvállalatokat. Külföldiek a chilei állam- adósság egy részének névleges átvállalásával a vállalatok tényleges értékének kb. 60 százalékáért juthatnak hozzájuk. A kis- és a középtőke ellenzi ugyan a kiárusítást, de a viszonylagos gazdasági egyensúlyban nem feszíti a húrt. Ám ennek az „egyensúlynak” még meglesz a böjtje — vélekedik. A gyümölcs-, a fa-, a halexport terén tapasztalt látványos növekedés mögött látni kell, hogy a forgalmat mindössze néhány nagyvállalat bonyolítja lé. Transznacionálisok kezébe került a telefonvállalat, az acéltermelés, a chilei légitársaság, a szállítás, több nagy bánya, s a kőolajtermék-forgalmazás is. A humanista párt a kereszténydemokrata tengelyű polgári ellenzék részeként Pinochet utáni nemzeti egységkormányon gondolkodik, de szélesebb összefogásban, mint a szűkén vett centrista erők. Hangsúlyozottabban épít a társadalmi igazságosságra, s az emberi jogokra. „Most és még valószínűleg sokáig abban a szakaszban leszünk, hogy valahogyan össze kell hangolnunk a leköszönő régi gárda (a diktatúra) félelmét a helyébe készülő új erők vágyaival” — mondja. A fiatalokban látja Chile jövőjét, a bennük élő felsza- badítási gondolatban. Azonosul azzal a törekvésükkel, amelyek célja, hogy bekapcsolódjanak a diktatúrát követő új társadalmi átalakulásba. Latin-Amerikát a fiatalság kontinensének ne>- vezi, amolyan társadalmi kutatólaboratóriumnak. Szemünk láttára hullik darabjaira minden olyan rendszer, amely képtelen válaszolni a fiatalok igényeire. Nem csak anyagi kérdésről beszél, hanem az egyén képességeinek átfogó kibontakoztatásáról is, amelyet — mint mondja — sem a kereszténydemokrácia, sem a szociáldemokrácia nem tudott megoldani. A humanista társadalmi cél egy pluralista, szabad lelkiismereti- választáson, a kisebbségek jogainak elismerésén és szabad véleménynyilvánításán alapuló társadalom. Gazdasági alapjául a szabad szövetkezést jánlják, melyet nem azonosítanak a kapitalizmuson belüli szövetkezeti formával. Autonómiára várva A Szovjetunióban élő németek helyzetéről közöl érdekes írást egyik í legutóbbi számában a Znamja című folyóirat. A cikk szerzője, G. Vormsbecher emlékezteti az olvasókat arra az 1941. augusztus 28-i legfelsőbb tanácsi) rendeletre, amelynek értelmében a Volga menti németeket kitelepítették. A dokumentum alapján a háború legnehezebb napjaiban született intézkedést az indokolta, hogy a mintegy 200 ezer német ajkú lakosság körében a katonai hatóságok szerint „diverzánsok és kémek tízezrei találhatók." Sok részletről, tényről az olvasók először értesülhettek. Mint például arról a megdöbbentő dologról, hogy a Volga menti német falvak lakosságának megbízhatóságát milyen megalázó módon „ellenőrizték”. A falvakba német egyenruhába öltöztetett ejtőernyős állambiztonsági egységeket dobtak, ám a szemtanúk szerint a maskarás provokáció kudarcba fulladt: nem sikerült bizonyítani az ott lakók árulását. Az alaptalan és igazságtalan szégyenbélyeget csak 1964-ben törölték le a szovjetunióbeli németekről, ám szülőhelyükre való vissza- költözésükre újabb tíz évet kellett várniuk. Mindez természetesen nem maradt következmény nélkül a lakosság sorsának alakulásában. Különösen azután, hogy lehetőség nyílott családegyesítés céljából a Német Szövetségi Köztársaságba utazni. Feltehetően a kivándorlók többségét ténylegésen a családegyesítés vezérelte, ám nem hagyható számításön kívül, hogy sokaknak más volt az indítéka. Az, hogy ezáltal fejezzék ki elégedetlenségüket azzal a politikával szemben, amelyik a németek egyenjogúságát csak papíron deklarálta. A mindennapok gyakorlata viszont korántsem volt felhőtlen a német nemzetiség számára. Hiába próbálták például 1965-ben kétszer is elérni, hogy biztosítsák számukra a korábbi autonómiát. követeléseiket nacionalizmus vádjával illették, s attól fogva még nemzeti kultúrájukkal sem foglalkozhattak kedvükre. Központi helyről azt javasolták nekik, „énekeljenek inkább együtt, a közös kórusban”. A legfájóbb gondot pedig az anyanyelvi oktatás csaknem teljes hiánya jelentette, hiszen a nemzetiségi isNémetek a Szovjetunióban kóláikat megszüntették, és a gyerekek közül csak keveseknek sikerült megtanulniuk a nyelvet. Hosszú évek során felhalmozódott égető gondokat kellene tehát most megoldani a peresztrojka beköszöntésével. Az új gondolkodás mindenesetre már most érezteti hatását, hiszen az autonómia ügyét nyíltan vitathatják a helyi sajtóban. A többség természetesen igennel szavazna már most, ha lehetne, hiszen ez végre a Szovjetunió többi népével teljesen egyenrangúvá tenné a németet is. Korántsem elhanyagolható körülmény. hogy a várva várt pozitív fejlemények megszüntethetik a szovjet németek pesszimizmusát és a jövő iránti kilátástalan- ságát. Néhányan azzal hárítják el az autonómia kérdését, hogy „nem késő-e már er- rőá gondolkodni?” A válasz csak egy lehet: természetesen nem. Az igazságosságnak, az emberek egyenjogúságának helyreállítása, orvoslása sohasem lehet késő, bárhol, bármikor aktuális. — daróczi — Vegyi fegyverek Szegényember atombombája Párizsban ima nemzetközi értekezlet kezdődik egy rég megoldásra váró ügyben. A vegyi fegyverek betiltását kísérlik meg — vagy legalábbis gyártásának, tárolásának, bevetésének korlátozását. A katonai csúcstechnológia korában ósdinak számító, 50—70 éves technológia alapján előállított vegyi fegyverek ma is nagyon élő fenyegetést képviselnek, használatuk embertelen halálra ítélik az embereket. A modern, nagyszabású hadviselés történetébe 1915 áprilisában „vonultak be”: a németek 168 tonna klói gázt zúdítottak az ellenségre a belgiumi Ypres-nél (leper), noha a vegyi fegyverek bevetését az l899-es és 1907- es hágai egyezmény már tiltotta. Az első világháború végéig, csak a gáztámadások következtében 100 ezer ember vesztette életét, több mint egy millió pedig maradandó károsodásokat szenvedett. Könnyen és olcsón A hagyományos vegyi fegyvereknek két ördögi sajátosságuk van: közönséges, könnyen hozzáférhető anyagokból viszonylag olcsón előáll íthatók, gyártásuk komolyabb szakértelmet, ipari hátteret alig igényel. A jól bevált mustárgáz alapanyaga a thiodiglikol. (Általában textilem rögzítenek vele színes festőanyagokat, de alkalmazzák go- lyóstollakban is, hogy fenntartsák bennük a festékanyag viszkozitását, kenhe- tőségét.) Ha sósavval vegyítik — kis ként, szenet, klórt, hidrogént adnak hozzá — kész a mérgező gáz (voltaképpen gőz). Olaj szerű, mustárillatú folyadékként szállítják és töltik bombákba. Nehezen oszlik szét a levegőben, és különösen meleg időben hatásos. Felmarja, hólyagossá teszi a szabad bőrfelületet, a légutakat, a tüdőt is, maradandó károsodást okoz a látásban és a vérsejtekben. Még a gázmaszkok sem nyújtanak ellene biztos védelmet. A Népszövetség 1925-ben a genfi jegyzőkönyvben bevetésüket megtiltotta — gyártásukat, birtoklásukat azonban nem. A „szegényember atombombáját” azóta a világ sok részén számtalanszor használták — de az esetek túlnyomó többségében erre nincs bizonyíték. Még ma is csak az Egyesült Államok A vegyi fegyverek elleni védőruhák kipróbálására szolgáló robotember, Manny, akit a sajtó képviselőinek mutattak be a Dugway kísérleti löterén. A robot itt nem viseli azt a vastag gumibőrt, amelybe érzékelőket építettek be a védőruhákon esetleg előforduló apró rések felfedezésére. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) és a Szovjetunió ismerik el nyíltan, hogy van vegyi fegyverük. Diplomatáik gyanítják, hogy Franciaországnak és Iraknak is van, a minap pedig az Egyesült Államok Líbiát vádolta meg azzal, hogy vegyifegy- vergyárat épített. 1925 óta azért akadt néhány bizonyított eset is. Olaszország 1935-ben Abesz- szinában (a mai Etiópiában); Japán 1937-—42 között Kínában, és Egyiptomban a 60-as években Éiszak-Je- menben . vetett be vegyi fegyvereket. Ideggáz Hitler hadseregének is volt raktáron. A fronton — a megtorlástól félve — a náci Németország ezt nem vetette be, inkább a gázkamrákhoz tartotta fenn. Az ideggáz alaptípusait — a Tabunt és a Sarint — az I. G. Farben német cég a harmincas években fejlesztette ki — féregirtásra. Később ez a cég látta . el a nácikat a Zyklon B-vel. Az idegmérgek blokkolják a szervezet vegyi folyamatait, s végül halált okoznak. Érintésük, belégzésük végzetes, erős fájdalom, görcsök, eszméletlenség, vakság és egyéb tünetek sorozata előzi meg a pusztulást. A régóta ismert vegyi fegyverek alaptípusához tartozik a vérméregként számon tartott ciánhidrogén is. Belégzés után 15 percen belül öl, hatását a vérre fejti ki, szinte megfosztja a testet az energiaellátástól,', az oxigéntől. „Hátránya” viszont, hogy a levegőben gyorsan eloszli k. Az alaptípusok közé tartoznak a fojtógázok: a foszgén vagy .az elég ártalmatlan eszközként számon tartott — de tüntetők ellen hatásos — könnygázok, ingerlő gázok. Nehéz az ellenőrzés A vegyi fegyvereik alaptípusait szerény vegyiparral rendelkező ország is tömegesen állíthatja elő — képletük valamennyi jobb lexikonban megtalálható. Titkos hadiüzemekben manapság már bonyolultabb vegyi anyagok is készülnek. Az Egyesült Államok például „bináris” fegyvereket gyárt: ezek két, külön-kü- lön ártalmatlan, közömbös anyagból állnak, de ha vegyítik őket, gyilkos idegméreg keletkezik. A „bináris” fegyver, csakúgy mint az alaptípusok esetében majdnem áthidalhatatlan nehézségekbe ütközik az ellenőrzés. A közönséges^ önmagukban ártalmatlan vegyi anyagok akár kirakatban is tárolhatók — de rövid idő alatt tömeghalált okozó fegyver gyártható belőlük, mégha a „szegényember atombombájának” hatását nem is lehet az igaziéhoz hasonlítani. Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy amilyen mértékben az atomfegyverek körül szőriül a ,jhurtok”, úgy növekszik a bevált, régi jó anyagok potenciális katonai jelentősége. Erre utalnak az inaki—iráni konfliktus idején állítólag végrehajtott vegyi támadások, a velük kapcsolatban elhangzott, de nem blzo- nyitott vádaskodások is. összeállította; Zsoldos György
