Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-12 / 295. szám
1988. DECEMBER 12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A megyeszékhely ezüstvasárnapja a kora reggeli órákban a lengyelpiaci bevásárlással kezdődött. Ezrek tolongtak a sáros, lucskos piactéren, de úgy látszik számukra megérte. A városközpontban megnyílt a karácsonyi falu, és amint Márton Ernő, a városi tanács termelési és ellátási osztályának vezetője elmondta, a húsz faházban 18 magánkereskedő kínálja a legkülön- « félébb árut, de kivonult a Jászsági Áfész, az Ideál és az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat is. Több cég főiskolásokat foglalkoztat, ami mindenképp jó ötletnek számít —, más kérdés, hogy például Fekete István vásárló arra panaszkodott, hogy bizony neki többet számoltak, dehát rövid szóváltás után tisztázódott a helyzet, Tóth Béla az ÉKV áruforgalmi igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy a vevők a szerényebb árukat keresik. Egyébként több a nézelődő, mint a komoly vevő. Ami sikernek számít, az az olcsóbb bor, melyet több mint fél esztendeje leértékelt áron adnak a szállítók. Ami a karácsonyi falu nyit- vatartását illeti, hétköznapon 9—19 óráig, szombaton és vasárnap 9—16 óráig várják a vevőket. A Skála forgalmára legjellemzőbb az az egyetlen ízes megjegyzés, amit egy parasztbácsi mondott az ajtón ki-be áradó tömeg láttán: „Ügy dúródnak, mintHáromszázötvenezer forintos forgalmat bonyolított le ezüst- vasárnap az Ideál Kereskedelmi Vállalat sport-játék boltja. A legkapósabbak a gyermekjátékok voltak, melyekből bő választékot kínáltak, de kelendőek voltak a sportruházati termékek is A Megyei Ifjúsági és Művelődési Központ előcsarnoka a finomabb portékák kínálóié volt. A kecskeméti Kara Péter furulyát, bűrökfuvolát, pánsípot és nádsípot árult. Aki kíváncsi volt rá, annak a készítés titkát is elmondta. Érthetetlenül áll azelőtt a rejtély előtt — mesélte —, hogy százból egy-két hangszer a jóistennek sem akar megszólalni. A nádsípot a gyerekek viszik, főleg azután, miután az óvodában megtanulták a bájos gyerekmondókát: „Lementem a pincébe vajat csipegetni . . .” A nádsíp egyébként 30 forint, a furulya nádból 150, bodzából 250. És, hogy milyen szépen hangzik a hatlyukú pásztorfurulya, ha szakértő ember emeli a szájához, azt a készítő a helyszínen be is bizonyítja. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a hagyományokhoz híven tegnap rendezték a karácsonyi népművészeti és iparművészeti vásárt, melyen sokféle portéka, tűzzománcékszerek, bőrműves termékek, gyerekjátékok, szőttesek vártak a vevőkre (Fotó: D. G.) érkezett, 10 százalékkal több, mint tavaly, és méterenként 75 forintért adták. Alighanem lesz helye^a 18 féle szaloncukornak, ami november 30-án egyszerre érkezett valamennyi üzletbe. — Ha két nappal később van az ezüstvasárnap, egy félmillióval többet árulunk, mert többen kapnak fizetést — sóhajtott fel az értékeléskor Mezei Imre, a Jászberényi Skála Nagyáruház vezetőjének egyik helyettese. Mindamellett elégedettek voltak a közel kétmilliós forgalommal, ami 10 százalékkal hozott magasabb bevételt a tavalyi ezüstvasárnapénál. A Szupermarket banán-, narancsárusítással nyitott, más osztályok is tartogattak, valamilyen meglepetést a napra. Sokan érkeztek vidékről, sőt a távolabbi városokból is. bár a tömeg úgy 10 óra után kezdett növekedni. Szerepet játszott ebben az is, hogy éppen ezen a vasárnapon rendeztek állat- és kirakodóvásárt Jászberényben, ami bizonyosan megosztotta a vásárlókat, no meg a pénztárcák tartalmát is. Az iparcikkosztályon csillárból bonyolítottak le nagy forgalmat, ahol előszeretettel vásárolták az olcsó NDK-beli áruktól a 11—12 ezer forintos kristálycsillárokig. Jól keltek a férfikabátok, vitték a rövid szőrmebund^kat, a bútorosztályon pedig egyes függöny- és szövetféleségből kedvezményes vásárt tartottak. ha ingyen adnák a mennyei mannát.’’ A Centrum Áruházban Lugosi Lászlóné igazgató elmondta, hogy nagyon kapósak a férfiingek, alig távozik úgy valaki, hogy ne lenne a kosarában ebből az olcsó ajándékból. Forintért kapható legó, ám a forgalmon, nem tagadja, megérzik a lengyel piac pénzelszívó hatását. A kozmetikumok terén bécsi színvonalú a kínálatuk, és aranyvasárnapra is hagytak meglepetést: olcsó román dzsekik, steppelt nadrágok, síoverá- lok kerülnek majd a polcokra. Ami a szolnoki keresletet illeti ? Tájékozódás, puhato- lódzás a vevők részéről — hümmögés és némi titkolódzás az eladók táborában. Ha lesz, úgy a karácsonyi nagy roham alighanem még hátra van. Tiszafüreden a Sztár Áruház ezüstvasárnapon 9—13 óráig tartott nyitva, és számos jó ötlettel csalogatta a vevőket. Mikulástól karácsonyig „egyet fizetett és kettőt kapott” az, akinek kínai férfi flanelingre volt szüksége, de ugyancsak reklámáron kelt a leányka pa- mutpizsama — 150—200 forintért — és a férfi kasmírsál 59-ért. Aki 2000 forint fölött vásárolt: 500 forint engedményt kapott. A Tisza 1. Áruház 9-kor nyitott és délben zárt, ide játékokért volt érdemes betérni, az Amfora osztályon pedig tányérokat kaphattak olcsóbban, a műszaki osztályon viszont magnót, rádiót és fekete-fehér televíziót. A Tisza II. Áruház ugyancsak délben húzta le a rollót, itt karácsonyfadíszek, .ajándék- csomagok és déligyümölcsök kellették magukat. Itt árulták a karácsonyfát is. méghozzá 100 forintért méterét, de a szövetkezeti tagoknak a tagsági igazolvány felmutatása 60 forint kedvezményt jelentett. A ruházati osztályon használt télikabátot 600 forintba számoltak be, alighanem a kismamák örültek az olcsó bébioverállnak — ha ugyan az 5—600 forintos ár olcsónak számít? Az ágyneműk 30—50 százalékos árengedménye viszont biztos, hogy nagy siker volt. Mezőtúron az ezüstvasárnapi forgalom némileg elmaradt az elmúlt esztendőkben megszokottól. A túri vevők úgy látszik nem kapkodták el az ajándékvásárlást, pedig az Iparcikk Áruház 50 millió forintos árukészlettel várta őket. Az ezüstvasárnapon az olcsóbb, de praktikus termékek voltak a keresettek, melyek ajándékozásra alkalmasak. Minden bizonnyal a nagyobb kínálat, no meg a fent ernlí-. tett vevői szemlélet is hozzájárult, hogy a kozmetikumokban megugrott a kereslet, és kapósak voltak az előre elkészített tlíszcsoma- gok is. A játékok közül az elemes járműveket és a gondolkodásra serkentő építőket keresték. A háziasszonyok boltjában pangott az üzlet, pedig érdemes lett volna körül nézni. A Kossuth téri ABC-be 1800 fenyő Soös Csilla „előadásában" — eladásában — Pálinkás László drágakőesiszoló féldrágakövei kacérkodnak a hölgy vásárlókkal. Ametiszt, ' citrin, Jáspis, kalcedon, kri- zopráz fényei pompáztak, és szinte csak az áruk árulkodott arról, hogy a pompás ékszerekben féldrágaköveket tisztelhetünk. Amint a bűbájos eladó elmondta, „bűnük” az, hogy sok van belőlük, egyébként épp úgy készülnek, olyan műgonddal és fáradsággal, akár az igaziak. A keletjük is azt bizonyította, hogy az ajándékot keresők is szívesen „tévesztik össze" az értékesebb „rokonokkal". Jászberény más üzleteiben áltálában a várakozásnál gyengébb eredménnyel zárták az ezüstvasárnapot, bár az elmúlt napok forgalma mindenhol erős volt. A műszaki boltban az olcsó ajándék- és használati tárgyakat (vasaló, hajszárító, lemezjátszó) keresték hiába, és hiába volt gazdag kínálatuk drága rádiós magnókból, a bevételkiesést azokkal nem tudták pótolni. Kevés vásárló kereste fel az óra-ékszer boltot is, pedig most igazán ki tudták volna elégíteni az igényeket. Volt aranygyűrű, nyaklánc, több választékban 30 féle falióra, svájci és japán karórák. Majd az „arany” elviszi a megmaradt aranyokat, — kiváltképp ha egyes munkahelyek még előre is hozzák a fizetéseket. PB.—LP.—KNÉ — Kovácsné Beszóljunk rólaI Helyzet az van Bár nem vagyok nyelvész, bizton állíthatom, hogy egy-egy kor jellemzését tökéletesen visszaadják a divatosan használt fordulatok, kifejezések. Mire gondolok: például ha kiejtem: Szabadság! — s mögéje, mint tettem, felkiáltójel kerül, senkinek se az 1848-as forradalom jut eszébe, hanem az ötvenes évek. pedig tudjuk — most már egyre több feltárt dokumentum bizonyítja — hogy árnyaltabb kifejezéssel is beléphettek volna mondjuk egy szobába, nagyot köszönvén. Ha azt mondom: begyűrűzés, akkor a hetvenes évek elejének felkapott szóhasználatát idézem. Ha hozzáteszem: takarékosság, akkor már az energiaválság hónapjainál tartunk, s ha lépegetünk időben előre, elég annyit mondani: felajánl, csatlakozik, majd tovább haladva: hatékonyabban, majd: kreatív, majd: innovatív (mint például én innoválok. te innoválsz, ő inno- vál) s már eljutottunk napjaink szóhasználatáig. Ülök egy bizottsági ülésen, ahol azt mondja az egyik felszólaló: kérem engem hozzanak helyzetbe. Egy pillanatra megállt az idő, a levegő sűrűbb lett, s ha drámai módon tudósítanánk a helyszínről, azt mondhatnánk, légy legyen a talpán, amelyik ilyenkor meg mert volna mukkanni. Én magam is meglepődtem, mert azt hittem, hogy ebben az országban helyzetben van mindenki, és lám akad egy ember, akit helyzetbe kell hozni. Egy másik helyen az előadó ugyanezt fogalmazta meg: „Hozzanak helyzetbe bennünket az apparátus tagjai". A dolog immár kezdett izgatni. Mindenki tudja, hogy a költségvetés deficites, hogy a tanácsok kevesebb pénzzel gazdálkodhatnak, hogy az egyensúly... Hogy az oktatás, ... hogy az adósságok. Tehát helyzet van, és akkor itt helyzetért kiált ismételten valaki. A dolog azután megoldódott: mindkét ember ugyanazért szólt, igaz egyik a saját döntéséhez, másik a testület határozathozatalához kívánta, hogy készítsék azt alaposan elő, adjanak hozzá elegendő támpontot, soroljanak fel kellő számú döntési variációt. S itt ismét meg kell állni, mert az igény megfogalmazása nem egészen így hangzott, hanem eképp: adjanak elegendő muníciót, és legyenek alternatívák. Bevallom, amikor munícióért folyamodott ,az illető, magam is meglepődtem, hiszen nemzetközi konferenciák serege foglalkozik a hadifelszerelések csökkentésével, már gázpisztolyhoz sem lehet egykönnyen jutni, mint azt gondoltuk volna pár hete, szóval minden a hadviselés ellen szól, amikor valaki muníciót kér. Talán mert nincs helyzetben? Még szerencse, hamar kiderüli; szellemi munícióról van szó. Mondom, nem vagyok nyelvész, bár közel állnak hozzám a szavak, éppen ezért én a helyzetbe hozatal elé, ha már használjuk, odatennék valami kis minősítő jelzőt. Talán egy példa illusztrálja miért? Mrozek Emigránsok című darabjában van egy jelenet, amikor az egyik főhős eldönti, véget vet az életének. Már ott áll, nyakában a nadrágszíjjal az asztal tetején, amikor megkérdezi tőle a másik szereplő, hogy nem ír búcsúlevelet? De — így a válasz és diktálja: „Kedves feleségem és gyermekem! Tudatom veletek, jól érzem magam” Azután a levél befejeztével, természetesen, lejön az asztalról. Helyzet tehát, mint tudjuk, többféle létezik, például ilyen groteszk is. Szóval kell, szólni kell azért, hogy az ember helyzetbe kerüljön (legyen éppen egy döntésről szó), az sem árt persze, ha tesz érte valmit. De ne feledkezzünk meg erről a kis jelzőről, tegyük a „jobb”-ot elé. Hajnal József Nem juhászkodtak^neg Mire volt jó ez az egész hercehurca? A tiszaderzsi kistenyésztök kálváriája Tiszaderzs nem tartozik az ország gazdagabb falvai közé. Sőt korábban nem volt ismeretlen arrafelé a móri- czi hétkrajcáros szegénység, sem. Így aztán, amióta világ a világ, az ott élőknek igencsak meg kellett izzadniuk minden fillérért, s szorgalmas, igyekvő emberek lévén, mindig valamiféle kiegészítő munka után néztek, hogy pótolják havi fizetésüket vagy nyugdíjukat. Tulajdonképpen így van ez mostanában is. És mindenki úgy boldogul, ahogy éppen tud. Vannak, akik például a háztájiban juhokat tartanak, mivel ez a tevékeftység, ha nem is túl sokat, de valamicske pénzt Richter Lajos bácsi tiszaderzsi otthonában már sokan- ülik körbe az asztalt, amikor betoppanok. Szó, szót követ, panaszkodnak, és nem kis indulattal mesélik az elmúlt néhány hónap eseményeit. Mindenkinek van véleménye, egymás szavába vágnak, azt sem tudom kire figyeljek. — Tulajdonképpen ott kezdeném — csitítgatja a többieket a ház ura, aki egyébként a juhtenyésztő társulat elnöki teendőit is ellátja —, hogy a háztáji juhállományainkat sokáig az Abádszalóki Lenin Termelőszövetkezet keretein belül tartottuk, ami valójában az jelentette, hogy a téesz legelőin harapdálták a füvet a birkák. Igen ám, csakhogy az év elején szóltak, hogy a téesz fölszámolja a juhágazatát, s így a továbbiakban a háztáji juhok legeltetését sem biztosítják. — Amikor aztán kérdeztük, hogy képzelik ezt az — Persze, menet közben azért történt egy és más... — kapcsolódik a beszélgetésbe Bopdás László. — mert amikor tudomásunkra jutott, hogy mit akar a téesz, még a párttaggyűlésen is szóba hoztuk a dolgot. Erre aztán a termelőszövetkezet ígére- tett tett arra, hogy mégis támogatja a juhtartókat, fogjunk össze, alakítsunk egy társaságot, s akkor legemégis hoz a konyhára. A következőkben róluk lesz szó. ötvenketten vannak, ők azok akik az év elején a megyében, — s meglehet, hogy az országban is — elsőként megalakították az egyéni kistermelők juhte- nyésztö társulatát, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ha összefognak, köny- nyebben megy majd a munka, és együtt gyorsabban haladhatnak előre. S, ha most valaki azt gondolná, hogy minden simán ment, akkor, az nagyon téved, hisz a mostani nyugalmat komoly háborúság előzte meg. De ne vágjunk a dolgok elébe. egészet — szól közbe az egyik asszony —, úgy feleltek, hogy mindeki oldja meg ahogy tudja. Hát mondja meg válasz ez? Ma, amikor mindenki arról papol, hogy ilyen, meg olyan nagy szükség van a kistermelőkre, így, meg úgy kell támogatni a háztáji gazdálkodást, ilyen is előfordulhat? Amikor mindezt a tée- szesek szemébe mondtuk, olyan nevetséges javaslattal álltak elő, hogy a tiszaszent- imrei, vagy a kunmadarasi termelőszövetkezet háztáji juhászatához csatlakozva oldjuk meg a juhok legeltetését, vagyis vigyük el több tíz kilométerrel arrébb az állatokat, amikor itt a falu alatt hatalmas legelők vannak. — Hát, mi ebbe nem mentünk bele — csap az asztalra Richter Lajos —, sőt én végigkilincseltem a legkülönfélébb hivatalok^, írtam még a minisztériumba is. Szerencsére mindenfelé támogattak bennünket. löt is adnak részünkre. A társaság már szervezőiéiben volt, amikor furcsa dolog történt. Ugyanis az idén január 18-án a téesz szinte az egyik óráról a másikra lebontatta a falu alatti legelőn lévő juhhodályt, s ezen igencsak felháborodott a nép, mert ugye a karámra, meg a hodályra szükség van. — S ráadásul ezt a ho- dályt a juhtartó gazdák valamikor régen társadalmi munkában építették — bizonygatja Somodi Zsig- mondné — részben saját anyagaikból, s így sohasem volt ez a téesz tulajdona — legfeljebb az államé — így végképp' nem értem, milyen jogon bontották el és hordták szét az anyagokat. — Szó, ami szó, házigazdánk közbenjárásának köszönhető — mutat Richter Lajosra dr. Lőrincz József, a falu nyugdíjas állatorvosa —, hogy ma már úgy tűnik nyugvópontra jutott az ügy. Hiszen a hatóság kötelezte a termelőszövetkezetet, hogy az eredeti állapotot állítsa helyre, és biztosítsa a legelőt. Ez megtörtént, hisz felépítették ismét a juhhodályt. Csak azt nem tudjuk, hogy mire volt jó ez az egész hercehurca? Az ígéret már megvan Pár óra múltán ezt a kérdést én is fölteszem Dóczi Jánosnak, az Abádszalóki Lenin Tsz nemrégiben megválasztott fiatal elnökének, amikor Richter Lajos társaságában bekopogtatok hozzá. — Az elődöm utasítására bontották le a hodályt — mondja — noha, amikor a tudomásomra jutott a dolog, én nem értettem vele egyet. S azzal sem, hogy miért kellett fölszámolni a termelőszövetkezet juhállományát, hisz nagyon hiányzik az az 1300 anyajuh, ami itt volt. Mert egyrészt hatalmas legelőink vannak, amelyeken a birka megélne, másrészt pedig úgy tartom, hogy a juhok a betakarító gépsor utáni legolcsóbb „gépsorok”, hiszen fölszedik, megeszik az elszórt magvakat, szárakat, tehát hasznosítják azokat, és így nem vesznének kárba. Persze ma már kár siratni a múltat, ami pedig a jövőt illeti, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a korábbi hibákat kijavítsuk. Richter Lajos, aki mindvégig figyelmesen hallgatta Dóczi János szavait, most csak ennyit mond: —. Szaván fogjuk elnök elvtárs, — miközben kezet nyújt, s mint aki jól végezte dolgát, kilép az irodából. N, T, Oldják meg, ahogy tudják Lebontották a hodályt Ml KERÜL A KARÁCSONYFA ALÁ?
