Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-05 / 289. szám

1988. DECEMBER 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 „Édes” hasznot hoz a savanyúság Beszéljünk róla I Üzenetek gondolati cébén Évközben szívesen adjuk napjainkat, he­teinket, hónapjainkat valamilyen ügynek. Élelmezési, színházi, távközlési világnapot tartunk számon, aztán műszaki, közgazda- sági heteket, egészségvédelmi hónapot és még lehetne sorolni őket. Szerintem de­cember az üzenetek hava. Ami nemcsak abból derül ki, hogy roskadoznak a posta­ládák, tornyosulnak a csomaghegyek, s vastagra duzzadnak a táviratkihordók tás­kái. Már maga december is üzen: megint elmúlt egy év. Szóval, ilyenkor jönnek- mennek az üzenetek, én ebből választot­tam ki négyet. Az első: ezek az arcok nem varázslato­sak, noha a színek, amelyek megfogalmaz­ták őket cseppet sem valóságosak. Kigu­vadt és beesett szemek, homályos, mámo­ros tekintetek, eltorzult szájak, göcsörtös fülek, apró fejek lehetetlenül hosszú nya­kakon. Dienes Gábor festményei elbűvö- lőek szörnyű szépségükben. A televízió Stúdiójában láthattunk belőlük néhányat, s most a főváros Vigadó Galériájában. Mi­lyen véleménye lehet a művésznek az em­berekről? S milyen véleményük van a művészeknek az emberekről? Nem tudom. Illetve gondolom, olyannak látnak ben­nünket pontosan, amilyenek vagyunk, amilyen a korunk. Ha ezzel szembe aka­runk nézni, akkor is. Ezt üzeni rólunk a festő. A második: karácsony táján persze, nem illik ilyesmire felhívni a figyelmet, hiszen mindenki futkos az ajándékok után, s nem veszi jónéven, ha megállítják, és tükröt tartanak elé. Pedig, egyre inkább szükség van arra, hogy akár az ember maga, akár társadalma olyan képet alkosson magáról, ami a valósághoz legközelebb áll. Ebben segíthet mondjuk egy művész, s ezt teszi például egy országgyűlési képviselő is, le­gyen az éppen egy megyénkbeli, amikor azt mondja: Szeretné tudni választói ne­vében is, hogy pontosan miként állunk az adósságainkat illetően, hol vannak kintlé­vőségeink, kinek tartozunk, mennyivel és ki tartozik nekünk? Kérdéseinek üzenete hasonlóan a festőéhez — igaz a gondolatok más régiójában — segít tisztábban látni. A harmadik: az ember szereti tisztának érezni magát. Igaz, ez nemcsak a szó fizi­kai, hanem lelki életében is. Ilyenkor ka­rácsony előtt talán ezért is a nagy futko- sás, mert önmagunk előtt is bizonyítjuk, hogy a megvásárolt kisebb-nagyobb tár­gyak hozzáfűznek valakihez. Mindenkinek persze nem jut vagy másképpen jut ki eb­ből az ajándékviharból. Egy, szűkebb ha­zánkban élő művész üzeni képeivel, hogy EGHIVO gondoljunk rájuk is. Hét nap múlva nyí­lik meg kiállítása Szolnokon — íme a meg­hívó, rajta egy kisfiú s egy nővér. A képek alkotója egyben eladásra kínálja műveit, hogy az érte járó forintért rögtön akár ajándékot venni a Szolnoki Gyermekvá­rosé lehessen. A jótékony célú kiállítás, amit a Szakszervezetek Művelődési Házá­ban lehet látni majd, megint csak egy de­cemberi üzenet. Azokon kívül, akikről mi tudjuk, hogy szeretjük őket, vannak olya­nok, aprók és kiszolgáltatottak, akik csak annyit tudnak: vágynak valamire, talán olyasmire, mint ami é képen látható. A negyedik: megsértem egy személyiség jogát. Nyilvánosságra hozom féltett gon­dolatát Gergelynek, ő egy kisfiú, aki el­mondta a titkát nekem. Azt, hogy a te­nyérnyi nagyságú télapóval, amit az isko­lában hajtogattak papírból, este lefekvés után szokott cébézni. Tudod, mondja: ez olyan gondolati cébé. Mindent elmondok neki őszintén. A jót is meg a rosszat is. Gergely módszerét ajánlhatom mindenki­nek, bár tudom, ilyenkor télen, a hideg miatt általában, rosszabbak a vételi vi­szonyok. Mégis, nem árt a cébénket beál­lítani. Hátha üzen valaki! Hajnal József Nevelésügyi kongresszus összehívását javasolták (Folytatás az 1. oldalról) sasi határban termett szőlő leve tartályokban várja, hogyan alakul a bor keres­let-kínálat. Ami az idei szőlő eladási lehetőségeket illeti, nem csak a téesznek okozott vol­na jelentős jövedelemki­esést, ha a korábbi évekhez hasonlóan, a felvásárlók ké- nye-kedvének kitéve szőlő­ként kellett volna értékesí­tenie a termés 80 százalékát. Azon túl, hogy a nagyüzemi táblákról szüretelt 1500 ton­na szőlőt feldolgozta, há­romszáz tonna bornak valót a szakcsoport tagoktól is át tudott venni a gazdaság. Mégpedig kilónként három forinttal drágábban, mint amennyiért a szabadpiacon Közismert a mezőgazda- sági nagyüzemek pénzügyi helyzete, hitel felvételi le­hetőségek és a kamatfeltéte­lek szigorodása, ami nem kis mértékben apasztja a helyben történő feldolgozás, a végtermék értékesítés hasznát. A csépai szőlészek- borászok számításai szerint azonban így is öt-nyolc szá­zalék közötti jövedelemre tesznek szert, szemben az idei szőlő termelési önkölt­ség és a szőlő felvásárlási ár közötti negatív előjelű 20 százalékos különbséggel. Az óborral együtt, mintegy 16 ezer hektoliter borkészlete van jelenleg a Tiszamenti Termelőszövetkezetnek, aminek a felére már van vevőjük. A szovjet borex­port újbóli fellendülésével kapcsolatos hírek is azzal bíztatnak, nem lesz gond a tüzesi Kadarka, a tüzesi Olasz Rizling és a többiek eladásával. Elősegíti ezt a főágazaton belüli vertiku­mot újabban kiegészítő ke­reskedelmi hálózat is, azaz a téesznek Csongrád, Békés és Szolnok megyében nem­rég megnyitott 22 borkimé­Bízom benne, hogy az em­beriség még sokra viszi, hi­szen egyetlen példányában is felsejlik a majdnem — hal­hatatlanság csodája. A szol­noki Eötvös téri Szociális Otthon férfi lakói a délelőtti órákban csendes pihenőt tar­tanak. Azt mondanám, hogy lustálkodnak egy jó ízűt, ha nem lenne sértő íze a szó­nak — ámbár számukra már ez is kiérdemelt program. Az ablak melletti ágyon egy szép arcú, kortalan ember szendereg. Legényesen félre­fésült haja, hó tiszta ágy­neműje, inge, törődő gondos­kodásról árulkodik. Mikor megtudja — bizony, hango­san, kiabálva ejtett szóból érti csak meg —, hogy ven­dége érkezett, a hófehér pergament bőr kiszínesedik, szemében az érdeklődés fé­nye gyullad, az áramkör vil­lamossággal telik kettőnk között, kezdődhet a beszél­getés. — Mikor született Török István Szolnok városi tiszti­szolga? — 1887. május 26-án. Apám Török István, anyám Bar­csik Éva volt. Tanyán lak­tunk, Szolnok környéki ta­nyán. Az öcsém Lajos még él, ő a 93. évét tapossa. Ti­zenegy éves voltam, amikor az apám meghalt. Nagy­apám — aki még látta Dam­janich vörössipkásait — ma­gához vett a tanyájára. Olyan kevés föld jutott volna ne­kem, hogy azt mondtam ne­ki: az öcsémet vegye maga mellé gazdálkodni, én pedig elmentem a vasúthoz. A fű­tőháznál kezdtem a munkát. eladhatták volna. A szerző­dött nagyüzemi szőlőn is ki- lencforihtos átlagáron tud­tak volna túladni, holott an­nak termelési önköltsége 11 forint körül alakult az idén. Persze azzal együtt is, hogy a szürettől számítva akár másfél évig is úgymond ki­várhatják a kedvezőbb vég­termék eladási lehetősége­ket, nem probléma mentes a szőlő telepítéstől a bor ér­tékesítéséig a teljes verti­kumot megvalósító főágazat munkája. Jólehet — ellen­tétben azzal, hogy a szőlőt a szüret után azonnal szál­lítani kell, olyan, amilyen áron a fevásárlókhoz — a bor értékesítés folyamatos árbevételt biztosít a szövet­kezetnek, viszont nagy gon­dot okoz a készletek finan­szírozása. rője, amelyeknek a számát ötvenre kívánják szaporíta­ni. A nagyüzemi zöldségker­tészet sem volt éppen jó passzban, amikor a Cibak- házi Vörös Csillag Tsz-ben a helyben történő feldolgo­zással és a végtermék érté­kesítéssel láttak lehetőséget arra, hogy az ágazatot jöve­delmezőbbé tegyék. Miköz­ben más gazdaságokban, a kedvezőtlen bérszabályozás miatt leépítették a meglehe­tősen kézi munkaerő igé­nyes zöldségtermesztést a háztájiba. Hogy egyre-más- ra halljuk a híreket a nem kellően megalapozott piaci információk miatt hónapo­kon át eladatlan, háztájiban termett hagyma, mák és más termékkészletekről? Nos, a Vörös Csillag Tsz tagjai ál­tal száz hektáron termelt al­mapaprikának és uborkának biztos piacot, jelentett ezen nyáron a tavaly üzembehe­lyezett tartósítóüzem. Egy­úttal jó kiegészítő jövedel­met is, az idén háromszáz tagnak hétmillió forintot. Almapaprikából például 580 tonnát, nyolc forintos kilo­Aztán kitalálták, hogy te­gyek fűtő vizsgát. Én nem! Nagy szerencsével bejutot­tam a Járműjavítóba, ott szerencsétlenségemre 1912- ben felrobbant egy tartály, amiből a gázt engedtük a hegesztéshez, és a karom csúnyán megégett. Mutatja a karját: az át­tetsző bőrön át élesen lát­szanak a kék erek. Az örök­kévalóság borostyántömbjé­be öntött embermodell. — Család? — Nem volt, nem lehetett. Pedig nem lett volna rossz módja a gyereknek: amikor a kezem miatt a vasúttól el­jöttem, a városhoz álltam hajdúnak. Az első háború volt éppen, amikor elvettem feleségül Simon Erzsébetet. Többet, mint 50 évet éltünk békességben a Scheftsik te­lepen. Házat építettem, két szobát, előszobát. Nem fize­tett rosszul a város: a dol­gom az volt, hogy a polgár- mester telefonjait vigyáztam: Harsányt Gyuláét, Tóth Ta­másét, Tóth Ferencét, mikor kiét. Aztár az én dolgom volt a hatósági mérleg keze­lése is. 1946-ban egy visszér elfakadt a lábamon, menni kellett a jó helyről, mert nem bírtam a futkározást a lépcsőkön. Amikor rendbe jöttem, elmentem a városi kertészethez, ott töltöttem 9 évet. A nyugdíjat jól kiszol­gáltam: 1956-ban hagytam abba a munkát. — Jó dolga volt egy vá­rosi hajdúnak? — Sokat sejtetően int a kezével, így a válasz Tnár nem ér meglepetésként. grammonkénti áron vettek át a tagoktól, amikor más gazdaságok nagy tételeket ajánlottak fel kilónként hat forintért a tartósítóüzem­nek. Nyomasztó kamatterhek A működésének első egész eszendejében már 60 millió forintos — a tsz állatte­nyésztési főágazatáét meg­haladó! — árbevételt pro­dukáló cibakházi tartósító üzemben is gondot okoz, hogy a nyár elején felvásá­rolt, alapanyagból gyártott végtermékért valamikor ilyentájt, a hónap utolsó ne­gyedében látnak pénzt. Köz­ben a téesznek kell finan­szíroznia a palánták árát, a művelési és öntözési költsé­geket, a felvásárlási árat, a feldolgozási ráfordításokkal. Az erre a célra felvett üzemviteli hitelek nem ke­vés, újabban már húsz szá­zalékot közelítő kamatai mi­att, így csak hat-nyolc szá­zalékos árbevétel arányos nyereséget hoz az idei más­fél millió üveg savanyúság készítése a téesznek. Nem csak a közös gazdaság több­let jövedelmével mérhető persze a vertikum haszna: jelentős annak foglalkozta­tás-politikai előnye is, A szezonban két, a téli hóna­pokban egy műszakban dol­gozó üzem folyamatosan hatvan-száz téesztagnak biz­tosít munkát. A dohányter­mesztők például, beszorulva a határból most a félkész alapanyagot töltik az üve­gekbe. A tartósítóüzem ál­landó dolgozóinak pedig, ha majd nyílik ismét az idő, kora tavasztól az uborka­érésig a palántanevelés ad majd munkát. TF — Hajaj! Kaptunk ruhát, őszit, tavaszit, kétévenként köpenyt, évi 20Ö pengő lak­bért. Jó volt, olcsó volt min­den ... A szobatársak kara, mint a görög tragédiák kórusa kíséri a beszélgetést. A düny- nyögő közbeszólások felérnek egy közvéleménykutatással. A fenti mondatoknál felerő­södik az ellenvélemény. — Lassan tíz éve, hogy itt lakom. Kijöttek hozzám a Vöröskereszttől, hogy jöj­jek, mint egyedülálló a szo­ciális otthonba. Azt mond­ták, egy évbe is beletelik, míg elintézik a felvételemet — és két hét múlva már itt voltam. Mennék én a város­ba is csavarogni, ha nem kötne ide ez a cső — és a hasából előkígyózó katéterre mutat. A társak már nem is tit­kolt irigységgel mesélik, mi­lyen hallatlan életereje van az egykori hajdúnak. Kéthe­tente viszik a MÁV-kórház- ba az urulógiára, ilyenkor elhárítja a segítséget, kielőz­ve mindenkit egyedül fut a mentőhöz, de benne a kór­házban is maga rohan fel a harmadik emeletre. Iszik bort, pálinkát jó egészséggel. Éppen a végszóra érkezik a bevásárló ember: Török bá­csi ágyánál három hosszú­nyakút, egy fél liter pálin­kát és három doboz sertés­májkrémet rak ki a szatyor­ból. Ha nem látom, nem hi­szem el. De így hinni kell, hogy az embernél valóban nincs csodálatosabb! — Pb — Háztáji és kisegítő gazdaságok Megvizsgálja a tanács Ideiglenes munkabizottsá­got hívott létre Törökszent- miklós Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, hogy kellő alapossággal készítsen jelentést a háztáji és kisegí­tő gazdaságok helyzetéről a decemberi vb-ülésre. A szeptember óta vizsgáló­dó bizottságban — Agócs József nyugdíjas tanár, a Hazafias Népfront városi el­nökségének tagja elnökleté­vel — helyet kaptak a Béke és Tiszatáj Tsz, valamint az állami gazdaság háztáji ága­zatvezetői, az áfész felvá­sárlási osztályvezetője, a Ba­romfifeldolgozó Vállalat mezőgazdasági osztályveze­tője, a GMV körzeti üzemé­nek helyettes vezetője és az ÁHV kirendeltségvezetője. Feladatul kapták a város háztáji és kisegítő gazdasá­gainak vizsgálatát, a fejlő­dést gátló, a termelési ked­vet befolyásoló tényezők fel­tárását, a jelenlegi helyzet megítélését, az előre vivő megoldást jelentő javaslatok kidolgozását. A termeltető és felvásárló szervek tevé­kenységének megítélése, a kapcsolatrendszer, az ellátó szervezetek munkájának vizsgálata és megítélése is a munkabizottságra vár, amelyben segítséget kapnak a tanács városfejlesztési és gazdálkodási osztályától. Je­lentésüket december 22-én tárgyalja meg a végrehajtó bizottság. (Folytatás az 1. oldalról) mokráciájának zavara — mondta — érzékelhető az is­kolában is, mely az elmúlt évtizedekben bürokratikussá tette az oktatást, és meg­fosztotta az iskolák saját belső öntörvényű fejlődésé­től. Az új oktatási törvény modell értékű változtatás igényével született, de még csak nyomai lelhetők meg ennek a változásnak. Az ok­tatásügy több reformot meg­élt már, de azok mindig csak részterületek megújítá­sát vállalták fel, és ezért nem is voltak végigvihetők. Az érdekeltek bizalmatla­nokká váltak a reformokkal szemben, de — mondta a miniszterhelyettes —, a pe­dagógus értelmiségnek a kö­zelmúltban tapasztalható „bűntudatra ébredése” ki­kényszerítheti majd az ok­tatásban a modell értékű változást. Nagy József, a JATE pro­fesszora az alkotó pedagó­giai munka feltételeiről, az iskola önállóságának szük­ségességéről beszélt, külföl­di példákkal megvilágítva a nemzetközileg folyó kísérle­teket. Lukács Péter szocio­lógus pedig Demokratikus iskola: értékek és érdekek címmel tartott előadást. Visszatekintett arra, hogy az elmúlt négy évtizedben milyen súlypontok szerint változott a demokrácia az iskolákban, és ez hogyan ve­zetett el napjaink pedagó­gus és egyetemista követe­léseihez. A száznyolcvan résztvevő {óvónők, tanítók, tanárok, kutatók és irányítók) öt szekcióban ismerkedett a pályázatokkal, vitatta meg a különböző témakörökben felvetődött gondolatokat, véleményeket. Csorna Gyu­la, a TIT Pedagógiai Vá­lasztmányának elnöke, az Országos Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese a vándor- gyűlés befejeződése után elégedetten értékelte a két és fél napos munkát. A 9 órás élénk szekcióviták so­rán a jelenlévőkben kiala­kult egy közös álláspont, melyet tegnap délelőtt a szekcióvezetők értékelése is igazolt. Az oktatási törvény valóban modell értékű vál­tozásokat készít elő, állapí­tották meg, de ahhoz, hogy a még ma is élő „silabusz pedagógiát”, vagyis az uta­sításokkal 'történő oktatást egy újfajta képzés váltsa fel, még meg kell teremte­nünk a gazdasági, oktatás- politikai és pedagógiai fel­tételeket is. Nélkülük az autonóm iskola csak fikció marad, mégis nehéz körül­mények között ma is dol­goznak alkotó pedagógusok. Csorna Gyula elmondta, hogy a vándorgyűlés anya­gát, fontosságára való te­kintettel, szeretnék kötetben megjelentetni, és nemcsak a pedagógusokhoz, hanem az oktatáspolitika irányítóihoz is eljuttatni. Eredeti szán­déka ellenére a vándorgyű­lés ajánlást nem fogadott el, mert az eszmecsere olyan széles mederben folyt, hogy az összegzés érdekében leg­alább még egy nappal meg kellett volna toldani az or­szágos fórumot. Értékéből azonban ez mitsem von le, mert szellemiségét a jelen­lévők így is szétviszik az országba. A jászberényi pe­dagógus vándorgyűlés részt­vevői javaslatot tettek (az 1970-ben tartott legutóbbit követően) a VI. Nevelésügyi Kongresszus összehívására. L. P. A készlet felét eladták Százkét éves a városi hajdú Ma is felfut a harmadik emeletre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents