Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
Irodaiéin» művészet- • ,;v : : '■?' iként a bölcs rátó- tí mondás is tartja: minden csoda három napig tart, ami a mi esetünkben is. igaznak lát- 'í 5- szik, mert rövid, háromnapos részegség után a falu elfelejtette hatalmas bánatát. .. mivel rájuk köszöntött a szent karácsony ünnepe, mi koron a szeretet és megbocsátás szellemében mindenki mindenkivel összecsó- kolózott, mindenki mindenkinek mindent megbocsátott, majd egymást átölelve rágyújtották a kis Józsira a házat... aztán békében hazamentek, elénekelték a „Mennyből az an- gyal”-t, megették a töltött káposztát és a beiglit, s hogy mindez ne feküdje meg a gyomrukat, ittak rá három nap, három éjjel. . . Alig józanodtak ki, máris rájuk köszöntött az újév, ezért szilveszterkor újólag berúgtak... alig józanodtak ki, rájuk köszöntött a farsang. . . alig józanodtak ki. rájuk köszöntött a húsvét... Addigra Józsiéknál is kiheverték a tűzvészt, ami szerencsére nem okozott nagy kárt, mert csak a ház égett porig, az istálló megmaradt, igy volt fedél a fejük felett. Ezt nem kis részben köszönhették a helybéli önkéntes tűzoltóparancsnoknak, amely halált megvető bátorsággal igyekezett oltani a tüzet. A kovács, aki egyben a tűzoltóparancsnoki tisztet is ellátta, amint észrevette a lángokat, összetrombitálta a csapatát, előkapta a fészerből a vízágyút, és rohant az égő háznak. Amint odaért, nyomban be is kapcsolta... de a vízágyú az istennek sem indult be... nem használták öt éve. berozsdásodott. .. De a mi kovácsunk nem vesztette- el a fejét. Otthagyta az egész tűzvészt a francba, elment a tanácsházára, azonnali végrehajtó bizottsági ülést követelt, mert úgymond, ilyen körülmények között nem lehet dolgozni. össze is ült a végrehajtó bizottság megtárgyalta az ügyet, majd az iskolaigazgató úr javaslatára hozott egy rendeletet, amely előírta, hogy ezután: kötelező a vízágyút három nappal a tűzvész előtt kipróbálni! Szóval miként már említettem volt, elmúlt a karácsony, el a húsvét, aztán még egy karácsony, még egy húsvét. a mi kis Józsink meg egyre nőtt, cseperedett... Egészen helyre kis legényke lett volna. Ha nem Józsi hanem Béla! De még így sem vetették ki maguk közül a kis Bélusok, szépen játszottak vele... körbeállták, énekeltek neki, le- köpdösték, aztán tréfából elásták. .. jó mélyre... hanem az anyja, az a félbolond Szűcs Rozi, nem kiásta mindég. .. ? Pedig nem gonoszságból művelték mindezt a kis Bélucik, hanem szeretetből, mert mind szerette a Józsit, csak azért az egyért haragudtak kissé, mert Józsi igen bőgős természetű volt. Alig köpték le játékból egyszer kétszer, máris elkezdett bőgni. Ez pedig, valljuk be, igen csúnya tulajdonsága volt. Különösen Rátóton, ahol a Bélák igen büszkék voltak arra, hogy sohasem sírták el magukat ok nélkül. Egy igazi Béla még csecsemőkorában sem fakad sírva, hanem amint megszületik, és először megéhezik, rendesen odaszól az anyjának: — Édesanyám! Adja mán a csö- csét, mert úgy fejbe rúgom kigyel- medet, hogy zúgva száll, mint a győzelmi zászló! Hanem ez a sötétagyú Józsi még beszélni is csak kétesztendős korára tanult meg. ötévesen még nem ismerte a legelemibb dolgokat. Egyszer a szomszédból átmászott hozzá játszani Ágika, a kovács világszép kislánya, aki épp egykorú volt Józsival... — Játsszunk papást-mamást! — javasolta az ötéves kislány a bokorban. — Azt meg, hogy kell? — kér- lezte a visszamaradott fiú. — Jaj, de buta vagy te! — mondta megütközve Ágika, azzal egy határozott mozdulattal lerántotta Józsi gatyáját, majd a saját bugyiját... Sajnos nem sokáig játszhatták ezt az önfeledt népi játékot. Néhány nap múlva a kovács rajtuk ütött a bokorban, és úgy elverte Józsit, hogy attól kezdve csak öt- dioptriás szemüveggel látott valamennyire. El is ment a kedve a lányoktól jó időre, aminek később meg is itta a levét... No de ezt az egy-két rossz emlékű esetet leszámítva békében és boldogságban telt el Józsi gyerekkora. Az iskolában jó tanuló volt, példás magaviseletű. Nem isdsán- tották soha. csak akkor, ha valamelyik Béla rossz fát tett a tűzre. Akkor aztán mindjárt kihívták Józsit, és a tanító úr úgy elverte mind a tíz körmét a vonalzóval, hogy három napig sem fogott a kezébe se villát, se kanalat. Igaz, első osztályos korában történt vele egy apróság, de annak aztán végképp nem volt köze a józsisághoz. Egy reggelen, november vagy december lehetett, mert leesett már az első hó, baktatott szépen az iskolába Józsi. Egyszer csak észreveszi, hogy az utca túlsó végén, szemben vele, jön három Béla. . . hetedikesek vagy nyolcadikosok. . . Jönnek. . . zsebre dugott kézzel. . . vigyorogva. . . A kis elsős ösztönei azt súgták, jó lesz átmenni a túloldalra. . . Átment... A három Béla is átballagott. .. erre ijedtében vissza. . azok is vissza. . . Akkor a kis Józsi megadta magát a sorsának. . . megállt... és várta a Bélákat... Meg is érkeztek... eléb levették a kicsi sapkáját, szemüvegét, mindkettőt a hóba taposták, majd hajánál fogva megragadták, néhányszor a hóba csapkodták. aztán jóindulatúan ott hagyták. .. Ha Béla lett volna, nem fakad sírva. De Józsi volt. Ezért zokogott, bömbölt, és fázott, mert mindene átázott.. . Aztán összeszedte magát és holmiját felrakta orrára megmaradt fél szemüvegét, és bement az- iskolába. .. Másnap ismét jöttek a Bélák... harmadnap is. . . két hét múlva nem ment át a túloldalra... fél év múlva már nem is sírt. . . egy év múlva nem hordott szemüveget többé. . . mert az anyja nem tudott újat csináltatni. . . Talán harmadikos vagy negyedikes lehetett, mikor egy szép májusi reggelen nem jöttek szembe a Bélák. .. ment. ment az utcán, de azok csak nem jelentek meg. . . tétován megállt. . . és várt... Állt és várt... Az iskolában már rég elkezdődött a tanítás, de ő nem mert elmozdulni helyéről. . . órákig ott állt, és várt... fél tizenkettőkor nem bírta tovább. .. bepisilt... erre sírva fakadt... zokogott, bömbölt... de nem mert elmozdulni. . . csak állt... állt... és várt... Az anyja csak másnap reggel talált rá. Próbálta hazavinni, de a gyerek nem mozdult az istennek sem. Így hát Szűcs Rozinak nem volt más választása, minden áldott nap odahordta a reggelit, az ebédet, a vacsorát, ott mondta el fiának az esti mesét, ott ágyazott neki. ott takargatta, ott vigyázta álmát. Sőt még azt is elintézte hogy oda járt ki a tanító különórákat adni, hogy ne maradjon el a tanulásiban Józsi.. . Bizony még talán most is ott »11- *na a fiú, ha a kovácsnak nem jut eszébe, hogy épít magának egy új házat, szépet, emeletest, épp azon a helyen, ahun a Józsi áll. Fogta, odébb rakta a kölyköt, és nekilátott az építkezésnek, de nem akárhogyan ám! Mert ez a kovács nemhiába volt tűzoltóparancsnok meg Hazafias Népfront titkár, ez igencsak megadta mindennek a módját. Nem csak új házat épített, de még Ágikát, a világszép kislányát is a városba adta, gimnáziumba, hogy kisasszony legyen, igazi, bőrkötéses érettségivel, mint a doktornő. . . Mire felépült a ház, addigra Ágikának is lett akkora érettségije, hogy a fél falu csodájára járt... A mi Józsinknak bezzeg, hiába lett közben tizennyolc éves, egy fia érettségije sem volt. mert csak ott állt a süket barma, csak állt, és várt... Közben, mi mást tehetett volna, bámult... Schwajda György: A rátóti legényanya {RÉSZLET} Nézte az építkezést, bámulta a készülő házat.. . Hát volt is mit! Olyan emeletes ház volt az. hogy olyat még nem látott a világ! Csak a bejáratot nyolc oszlop tartotta! Egyenesen Törökországból hozta egy kamionos a carrarai márványt! És milyen olcsón megszámította a kovácsnak! Hanem amikor készén állott a ház! Akkor csudálkozott ám el a Józsi! Egyszer csak mit lát?! Az összes ács, az összes kőműves, összes tűzoltó, az összes rokonság, az összes Béla, mind. mind sürög-forog. . . mind hátán zsák... jönnek ki a házból... nyitják a zsák száját... gyorsan becsukj át... szaladnak a házba.. . ki újra napvilágra, ki a zsák szája.. . be a zsák szája... futnak be.. . futnak ki... Nézi vagy egy óra hosszat Józsi. . . nézi. . . aztán csak nem bírja tovább, megkérdi a kovácsot: — Mit csinálnak, Béla bátyám? — Hogyhogy mit, te ökör?! — mordul rá a kovács. — Nem látsz? Hordjuk be a világosságot a házba! — De hiszen nem ez a módja! — csudálkozik a gyerek. — Mi az. hogy nem, te vaddisznó?! — köp egyet a kovács. — Mi vagy te, hogy jobban tudod, mi?! Talán a Jóisten, aki azt mondja: legyen világosság, és lön?! A mi Józsink erre már nem válaszolt semmit, csak mosolyogva fölkapott egy csákányt azzal szépen bement a házba, be egyenest a nagyszobába, és kivert a szoba egyik oldalán egy ablaknyi téglát. .. A kovács házának tisztaszobájába beáradt a napfény... A Bélák elámultak, a kovács szégyenkezve megvakarta a feje búbját. . . — Az anyja parasztja! — káromkodott a derék tűzoltóparancsnok, mert igencsak röstellte, hogy egy senkiházi Józsi akar tanítani egy olyan embert, akinek a lányának érettségije van... — Lepipálom én ezt a senkiházit! — szólalt meg benne a Bélák örök büszkesége, és rögvest kiadta a parancsot a többieknek: — No, Béláim! Mindőnk ragadjon csákányt, oszt verjük ki mind a négy oldalt, akkor lesz csak igazi világosság! Ki is verték! Lett is világ! A fél tűzoltócsapat ott maradt, a másik fele lesántult. magát a kovácsot is úgy fejbe csapta egy gerenda, hogy fél lábon ugrálva rohant a tanácselnökhöz, miközben vadul ordította, hogy agyonveri Józsit. Még szerencse, hogy Józsi ' egy évtized után végre úgy döntött, hogy nem álldogál ott tovább hanem idejében kereket old. Bizony először fordult elő. hogy a nyugalmukról ismert rátóti kovácsok közül egy elvesztette a türelmét. Lett is a dologból három nap, három éjjel tartó vb-ülés! Az egész végrehajtó bizottság ott ült étlen-szomjan a kocsmában, mígnem meghozták a döntést: Józsinak menni kell a faluból! De hogy senki ne vádolhassa őket elfogultsággal, telefonáltak jobbra, telefonáltak balra, sőt még magasabb helyre is, mire meg is érkezett két napon belül egy helyre kis behívó Józsi címére, hogy azonnal vonuljon be önkéntes traktoros iskolába. Mert. akkoriban igen nagy gondot fordítottak a békés építőmunkára, a mező- gazdaság átszervezésére. . . kellett a jó szakember. . . Aztán, mivel Rátóton amúgy sem volt traktor, gondolták, úgysem látják többé viszont... Józsi édesanyja egész éjjel sütötte a hamuban sült pogácsát, hajnalban sírva búcsúzott fiától, mire Józsi is sírva búcsúzott az anyjától, de még az apja is sírva búcsúzott, mert megint berúgott valahogy, azt’ a Rozi megint meg- püfölte a piszkaiéval. .. Zogokva kísérte a derék kisbíró fiát egészen a ... kocsmaajtóig... Ott aztán a lelkére kötötte Józsinak. emberelje meg magát a városban, legyen méltó szüleihez, majd hanyatt esett, pont a frissen csapolt söröshordó alá... Józsi pedig kiment az állomásra. fölszállt a vonatra, és délután négykor meg is érkezett a traktorosiskolába. . . Ott aztán szépen lajstromba vették. ráadták a traktoros-egyenruhát — szép ruha volt, amolyan zöldes-barnaféle, meg szűk se volt. ha itt lett volna Bélus, a csacsi. még ő is beleférne —. aztán rögvest megkezdte a tanulást.. . Elsőnek háromszor körbekúszta az iskolaudvart, majd csinált ezer- kétszáz feküdj-t és ezerkétszáz állj !-t, aztán felmosta kétszer a folyosót, négyszer a klozettot, majd pihenőre tért.. . Útközben legnagyobb örömére, kivel nem találja magát szembe, mint egy földijével, egy rátótival, aki ugyanolyan egyenruhában sétált szembe vele, csak tele volt csillaggal a válla... — Szervusz, Béla bátyám! — csapott a földi csillagjaira Józsi nagy örömmel. A csillagos rátótinak elkékült a feje. amikor rájött, hogy egy Józsi veregette a vállát, és akkora ordí- tozást csapott, hogy hősünk béka- ügetésben járta körbe az udvart vagy tízszer, majd bevonult háromnapi sötétzárkába... Ettől kezdve vidáman teltek napjai. . . kúszás, ki özet tmos ás, kúszás, békaügetés, kúszás és fogda váltogatták egymást... Traktort ugyan égy fikarcnyit sem látott a két év alatt — mert akkoriban kétéves volt a békés épitőmunkára szánt traktorosiskola , viszont több százszor szétszedett néhány első világháborúból megmaradt tankot, aminek később igen nagy hasznát vette, ezenkívül még sok szép és hasznos dolgot tanult. például azt, hogyan kell lőni pisztollyal... interkontinentális rakétára... De a két év legszebb emléke mégiscsak az maradt, hogy saját szemével láthatott egy ötszáz éves tábornokot! Hogy miképpen került egy igazi tábornok a traktorosiskolába, azt nem tudta, de egyszer csak ott masíroztak előtte az iskolaudvaron, és ekkor látta, alig karnyújtásnyira, magát a tábornokot, és a tábornok mellén a rengeteg kitüntetést. A kitüntetésekből jött rá a tábornok korára. Mert bár igen buta gyerek volt, de annyit még ő is tudott, hogy katonákat győztes csaták után szoktak kitüntetni. Arra is emlékezett a történelem- órákról. hogy a mi hadseregünk utoljára ötszáz évvel ezelőtt, mint Mátyás király fekete serege, nyert háborút. Namármost... ezt a két dolgot összeadva — mármint a rengeteg kitüntetést és Mátyás király uralkodásának idejét —, még n hülye is kiszámolhatja, hogy a tábornok minimum ötszáz éves, ha nem több. .. Ezen felfedezését nyomban közölte őrmesterével, egyben szerényen javasolta, tartsanak rövid ünnepséget a tábornok fél évezredes fennállásának alkalmából. Hogy az ünnepégek miként zajlottak le, arról sajnos nem tudott otthon beszámolni, mert rövid úton ismét sötétzárkába került kerek egy hónapra. Mire előkerült, és szeme újra megszokta a napfényt, le is telt a két év és ünnepélyes keretek közt megkapta bizonyítványát, mely szerint okleveles traktoros lett, sőt kapott egy igazi traktort is, mely kint állt az iskola kapuja előtt, és őt várta vigye haza Rátótra. fellendíteni a mezőgazdaság fellendülését. Józsi ismét magára ölthette a civil ruháját, kiment az utcára, fölpattant traktora nyergébe és beindította a motort... illetve beindította volna, de nem indult. — Sebaj! — gondolta. — Nem azért jártam két évig traktorosiskolába, hogy ilyen csekélységtől meghátráljak. Azzal leugrott a nyeregből, és roppant szakértelemmel felnyitotta a motorház fedelét. Rögtön felismerte, mi okozta a hibát. Hiányzott a motor. Visszament az iskolába, ahol azonnal előadta panaszát, de az őrmester azt mondta, ne pofázzon annyit, inkább becsülje meg, hogy az ipar ilyen hatalmas erőfeszíté- seket tesz a mezőgazdaság fellendítéséért, örüljön inkább annak, hogy a traktor még egyben van, fz aPróbb hiányosságokat pedig küszöbölje ki saját maga, végtére nem azért taníttatta ki a faluja. Mit volt mit tenni. Józsi nekifeküdt, és elkezdte tolni haza a traktort. Tolta hét nap, hét éjjel, amikor végre rájött, így nem lesz jó hét évig se ér haza... ondolt egy nagyot, ott hagyta az út- szélen a traktort, fölült az első vonatra és hazautazott. Éjszaka, titokban lopózott a faluba, be az istállójukba. ott nesztelenül elkötötte Bélust, a szamarukat. A falu szélén fölült a hátára, és visszaügetett vele a traktorhoz. Ott aztán szépen elé kötötte a jámbor állatot, és haza vontatta vele a drága gépet. Igaz, előfordult útközben egyszer-egy- szer. hogy Béla megmakacsolta magat, és az istennek sem volt hajlandó továbbmenni, de ilyenkor Józsi leszállt a nyeregből, és maga kezdte el tolni... A traktort is. meg a szamarat is... így érkezett haza két hosszú ntán éppen vasárnap délután, mikor az egész falu kint sétált a korzón, a főutcán. Igazi diadalmenet volt! Az egész falu megcsudálta, ki a traktort ki a szamarat —. ki — főképp a lányok — Józsit.. Mert ami igaz az igaz, ugyancsak szép sudár legény vált belőle, izmos mellel, még izmosabb vállakkal. ami nem is csoda, ha valaki kétszáz kilométeren át tol egy traktort meg egy szamarat.'. . Még Agika, a világszép kovács- kisasszony is meredten bámulta a fiú izmait, miközben nagyokat sóhajtott, pedig neki érettségiie is volt! M G---------Bíró Attila: Felhőszobrász
