Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. DECEMBER Holnap is aktuális kérdésünk: Miben bízhat, aki Lehelre vár Válaszol Szabó István, a Hűtőgépgyár vezérigazgatója Azt mondom én is: a jó cím sok mindent kifejez. Érdeklődést kelthet avagy ásításra késztet. Olvadásra csábít, vagy lapozásra buzdít. Ezért igyekszem riportalanyaim mondandójából a legtalálóbb mondatokat címként választani. Most azonban, amikor azt kutatom, hogy a Finommechanikai Vállalat 2. számú Törökszentmiklósi Gyárában miért kell több tucat embertől búcsút venni az új év beköszöntésével, az érintettek nem válogatják a szavakat, tolulnak a címbe kínálkozó, sűrített gondolatok. Közülük íme néhány: — Látszatdemokráciába csomagolt parancsok — Eddig futott, most döcög a vállalat szekere — Kész tények előtt — Ha minden kötél szakad — A rossz jobb mint a bizonytalan — Sok a jólértesült. A helyzetből adódóan talán mégis az kívánkozik címként, hogy egyedüli gyógyszer az elbocsátás? — Amennyire én ismerem, a Hűtőgépgyár jó évet zár, a két ünnep között üzemei már nem termelnek, külön- böző termékeikből eleget gyártottak ahhoz, hogy a kiszállításokat az év végéig folytatva szerződéses köte- lezettségeiket teljesítsék. Először mégsem egy vállalati mérleg összeállítását kérném öntől, hanem egy, a hazai fogyasztók tapasztalatai szerint, a mostani évzáráskor is időszerű kérdést hoznék szóba. Elegendő Lehel háztartási gép az idén sem került a magyar boltokba, a hiányt — az új lehetőségekkel élve — jugoszláviai, ausztriai magánvásárlásokkal pótolta, aki tehette... — A kérdést már nem is kell feltennie... De hadd vágjak én is a válasz közepébe. Jól fogalmazott, amikor az előbb azt mondta, vállalatunk szerződéses kötelezettségeit teljesítette. A 25 literes kemping boxtól a 400 literes fagyasztó ládáig mint egy 580 ezer háztartási készüléket gyártottunk az idén, ezekből körülbelül 260 ezier jutott el a hazai vásárlókhoz. Ez a mennyiség természetesen nem elégíti ki az évi 450—480 ezer gépet is felvenni képes hazai piac igényeit. — Kevesebbet exportálva, a magyar hűtőgépipar szin- te egyedüli képviselőjeként is eleget tehetne a vállalat az itthoni elvárásoknak. — Ki és hogyan fogalmazza meg ezeket az elvárásokat, no és milyen alapon éppen a hazai hűtőgép-piac feszültségeit kérik a nagy nyilvánosság előtt a leggyakrabban számon rajtunk. Évente 320—340 ezer háztartási hütő berendezést értékesít vállalatunk konvertibilis valutáért külföldön. Lehet, lesz akinek elkoptatott érvként hangzik már, hogy az ezért kapott konvertibilis valutára szüksége van az országnak, így italán inkább saját vállalati érdekeinkről beszélnék kicsit bővebben. „Külkereskedelmi vonalon ’ az idén mi úgynevezett szaldó érdekeltségben dolgoztunk. Ez azt jelenti, nogy nem kellett minden egyes Import tételt engedélyeztetnünk, „csupán” azért, mert kötelezettséget vállaltunk, hogy konvertibilis behozatalunk és kivitelünk korábbi egyenlegét javítjuk. Zavartalanul is érkezett be a 2 milliárd forintos exportunk „fejében” 900 millió forint értékű különböző fajta alapanyag. alkatrész, részegység. Az említett, import nélkül mi nem tudnánk hűtőszekrényt gyártani, hisz a gépek „béléséhez”, vagy szigeteléséhez -használt műanyag egészét a fejlett ipari országokból vesszük, innen származik a hőfokszabályzók és a kompresszorok jelentős része is. Nemcsak azért vagyunk kénytelenek külföldről megvenni ezeket az anyagokat, mert a kész termékeket csak „ezt a minőséget beépítve ’ tudjuk eladni ugyanott: az élelmiszertörvények, a formatervezési, divatigények diktálnak. Hazai vevőink is ugyanazt a terméket kapják, mint a külhoniak, vagyis az exportból az itthoni eladások ellenértékét is ki kell termelnünk. Nem akarok azonban „szemforgató” lenni, és azt állítani, csakis a termelés anyagszükséglete kényszeríti a Hűtőgépgyárat a kivitelre. Jó részben a tőkés exporthoz kapcsolódó preferenciáknak köszönhetően fizethettünk átlagosan egy tizenharmadik havi fizetésnek megfelelő év végi prémiumot művezetőtől felfelé a különböző szintű vezetőknek, illetve 3—5 ezer forintot fizikai dolgozóinknak. Korántsem szociálpolitikai megfontolások alapián. hanem differenciáltan, egész évi teljesítményük elismeréseként. —■ Példáiból az látszik, erős érdekei fűzik c Hßtö- gépgyárat tőkés exportjának megőrzéséhez. De nem lehelne jobban építeni a hazai iparra, így kevesebbet importálni — és kevesebbet el- adni külföldön. — Még abban sem vagyok biztos, hogy a jövőben any- nyira építhetünk a hazai vállalatokra, mint eddig. Az idén például 8500 tonnás alumínium felhasználásunkból 15Q0 tonnát már konvertibilis valutáért vettünk meg itthon — konvertibilis valutáért. (Megtehettük, hisz a tőkés export-import szaldónk ezt megengedte, így is eleget tettünk az előírásoknak.) Szóval, minden arra képes magyar vállalatot a keményvalutában elszámolt eladások növeléséhez fűzi az érdeke. De nehogy azt higy- je, panaszkodom, amikor ezt felemlegetem. Sőt, az a véleményem, igenis rang a magyar kampresszorgyártónak ott lenni például a világ- szintű olasz háztartási gépgyárak „beszállítói” között. Hasonló pozíciókat üzletpolitikai baklövés lenne feladni. hisz a most megszerzett bizalom, elismertség későbbi üzletkötéseket alapoz meg. Hogy a magunk példáján folytassam: ha a Hűtőgépgyár becsukná a kaput néhány hagyományos partnere előtt, a világ különböző részeiből sok vállalat jelentkezne. és mutatná meg, képes betölteni azt az űrt, amit kilépésünk a háztartási készülékeinket választékuk teljessé tételére használó világcégeknél okozott. Aligha kerülhetnénk valamikor vissza a piacra.- Tudom, nem csak itthon, külföldön is „vevőelhárító” kereskedelmi taktikára kényszerülnek. És mji't évek óta ez a helyzet, nem jelenthetne-e mindenki számára jó megoldást a termelés növelése, egy kapacitás- bővítő beruházás? — Jó megoldás lenne, de ilyenre a Hűtőgépgyárnak nincs pénze. Fejlesztési forrásaink éppen a technológiákat, a gyártmányokat korszerűsítő beruházásokra elegendőek. Ezeket a korszerűsítéseket soha nem is halogathatjuk. Termékeink azért keresettek, mert — kategóriájukban — mindig is lépést tudtak tartani a piaci igények változásával. Az ilyen „szinten tartás” pedig meglehetősen sokba kerül. És különben is, hogy egy termelést növelő beruházást komolyan fontolgassunk, nem „csak valamennyivel” több pénzre lenne szükségünk. Kifizetődő csak egy, a mostani jászberényi termelést produkáló üzem felépítése lenne, csupán százezres szériával egy hűtőgépüzem csak ráfizetéssel dolgozhat.- Mostanában sok cég próbálkozik közös vállalato • kát alapítva tőkéhez futni... —7 Ilyen u'tak keresésén mi sem csupán gondolkodunk. Tárgyaltunk és tárgyalunk is hasonló ügyben külföldi cégekkel, például részegységek gyártására. A hazai igényeket jóval meghaladó, például 2 millió darabos termelés eladására azonban még nem találtunk megfelelő megoldást. — Az ön által felrajzolt „ördögi kör" szerint: az itt- hon népszerű Lehelek gyár- tásához import anyagok kellenek, a behozatal ellenértékét viszont csak az export - ból lehet „kitermelni” — az itthonra talán éppen elegen- dő háztartási hűtőszekré- nyék többségét tehát kény- telenek külföldön eladni. Jövőre változik a konvertibilis import szabályozása. Jelenthet ez valami könnyebbséget a Hűtőgépgyárnak és valami vigaszt a magyar vásárió- nak? — Lényeges változásra nem számítok. Az év eleién az említett szaldó érdek ;it- ségben dolgozunk tovább, és hogy később mi lesz?... Az új import-szabályokról valami olyasmi szivárgott ki, hogy a külföldön vásárolni akaró vállalatok a kereskedelmi bankoknál versenyeznek a devizáért, és a kereslet függvényében változik majd. hogy a külföldi fizető- eszközt milyen áron vehetik meg... Remélem, nagyon hiányosak az információim, mert ha nem így van, és a hazai devizapiacon tényleg ilyen értelemben lesz szabadság, az importkötöttségek amúgy nagyon kívánatos enyhítése csak a gondokat szaporítja. Nagyon is elképzelhető: a hirtelen megdráguló dollárt, márkát éppen azok a termelők nem tudják maid megfizetni, akik a valutáért vett anyagból gazdaságosan exportálható terméket gyártanak. Akkor' ped'g gyorsan leapad az exportőrök által a Nemzeti Bankba befizetett valuta mennyisége és osillagászati forintösszegekért sem lehet majd dollárhoz jutni. Szóval, ez is lehet egy ördögi kör. V. Szász József E körül a gondolat körül forog most minden nemcsak a gyárban, hanem a portán kívül is. Érthető ez, hiszen a FMV helyi üzeme mind a munkalehetőség, mind a politikai-társadalmi élet tekintetében meghatározó jelentőségű Törökszentmiklóson, illetve annak körzetében. A gyár létszámcsökkentése sok gondot okoz a városi pártbizottságnak is. Papp Lajos, a városi pártbizottság első titkára azt mondja erről: — A vállalat központjában bizonyára több irányú elképzelés van a közeljövőről, de hozzánk csak a várható elbocsátások híre jutott el. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény, határozott intézkedések nélkül nem oldhatók meg a vállalat gondjai. Többirányú intézkedések kellenek vállalati és gyári szinten egyaránt. A vezérigazgatóság véleménye: A vállalat karcsúsításának, áramvonala- sításának a törökszentmiklósi gyárat érintő első hatása a közeljövőben várható, viszonylag nagy létszámú leépítés lesz. Sokat gondolkozom azon, hogy állhatott elő ez a helyzet? Feltételezésem szerint azért következett be, mert a vállalat vezetésében az előrelátás nagyfokú hiánya tapasztalható, amit tetéz a nemzetközi piac szorítása is. Vélhető, hogy eddig az állami megrendelések sok mindent elfedtek. Szerintem korszerűtlen a vállalat belső irányítási rendszere, annak egész mechanizmusa. A törökszentmiklósi gyár a mai napig tervutasításos rendszerben dolgozik- Fogalmazhatnék úgy is, hogy „fent” látszat- demokráciába csomagolt, jól átgondolt parancsokat adnak. Az itteni gyár igazgatójának voltaképpen nincs más feladata, mint azokat maradéktalanul végrehajtani. Azokhoz kap létszámot, keresettömeget, normaórát, anyagot, stb. Túlélte magát ez az irányítási rendszer. Ennek is betudható, hogy valamikor futott, ma pedig döcög az FMV szekere. — Ennyit „fentröl”. És a helyiekről? — Nem elég csak felfelé Elszalasztott — Korábban mit javasoltak a vállalat vezetőinek? — Azt, hogy tegyék önállóbbá a törökszentmiklósi gyárat, alakítsanak ki olyan vállalti irányítási rendszert, melyben az itteni üzemet értékén lehet kezelni. Mindez vállalati hatáskörbe tartozik. Mondanom sem kell: az intézkedés elmaradt. Ajánlottuk azt is, hogy beosztástól függetlenül hívják össze a gyár szellemi krémjét és személyre szólóan határozzák meg, hogy mit akarnak tenni, tudnak-e új termékkel megjelenni a piacon, kooperációs partnert szerezni, tudnak-e vállalkozni. Figyelmükbe ajánlottuk azt is, hogy személyre szólóan tekintsék át a munkaerő-helyzetet és tegyék meg azt amit eddig elmulasztottak. Szabaduljanak meg a hanyagoktól, szüntessék meg a látszatstátuszokat. Balogh -Lajos, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára rezignáltan sorolja: — Néhány hete itt volt Fenyvesi Ferenc vezérigazgató és Mérai Ferenc, a hemutogatni, tükörbe kell nézniük a helyi vezetőknek is. Kényelmességre szoktatták őket, leszoktatták őket az önálló gondolkodásról. Most meg azt várják tőlük, hogy önállóan keressenek munkát. Erre nincsenek felkészülve. Eddig ugyanis csak lelkiismeretes, fegyelmezett, végrehajtók voltakBátortalanság és koncepciótlanság van a gyárban, ami kapkodással párosul. A gazdasági vezetőség nem ismeri, mi a vállalkozás, nem is volt rákényszerítve. Jószerével a szomszédjukat sem ismerik és őket sem ismerik. — Mit tehetnek ilyen helyzetben a gyár politikai szervei? — Azt vallom: az üzemi pártbizottság ne legyen operatív, intézkedő, hanem politizáló szerv. De ilyen körülmények között ki vállalja az ügyintézést...? — A létszámcsökkentés ügyében tárgyalt a vállalat vezetőivel? — Igen, és sajnos, az a tapasztalatom, hogy a szó és a tett nem esett egybe. Az áldozatot meg azoknak kell vállalni, akik nem tehetnek a kialakult helyzetről, a helyi gyár tisztességes dolgozóinak. Közeljövőbeni bizonytalan létviszonyaikkal fizetnek mások mulasztásaiért. Nem kizárólag a létszámcsökkentés ellen vagyunk. Bizonyságul említem erre, hogy amikor még szóba sem került ilyesmi a megyében, a városi pártbizottság szorgalmazta az Alföldi Építőipari Szövetkezet kétszáz dolgozót érintő önfelszámolását, — de az FMV- nél egészen más a helyzet- Ebben az esetben kész tények elé állították a gyár kollektíváját. Tétlén és tehetetlen a gyár vezetősége is. Figyelmeztető jelzéseket pedig bőven kapott a központtól szeptember óta, igaz viszont az is, hogy jogosítványokat nem. Az a legnagyobb gond, hogy csak parancsok vannak, alternatíva nincs. Egyedüli gyógyír, az így tervezett elbocsátás nem lehet, ehhez a városi pártvégrehajtóbizottság semmilyen politikai támogatást nem ad. lehetőségek helyettese. Tájékoztatták a munkáskollektívát arról, hogy jövőre jelenősen csökken a vállalat rendelésállománya. Elmondták: hány normaóra, milyen kapacitás szabadul fel. Ígérték, hogy mindent megtesznek a munka biztosításáért, és csak akkor lesz létszámcsökkentés, ha minden kötél szakad. — Ilyen körülmények között milyen álláspontra helyezkedett az üzemi szak- szervezeti bizottság? — A felsőbb, szervektől és a gyár vezetőitől azt kérjük. haladéktalanul tegyenek intézkedéseket a szabad kapacitás lekötésére. Keressenek lehetőséget arra, hogy létszámleépítésre csak a szervezet korszerűsítése kapcsán kerüljön sor. Pochner Béla, a gyár igazgatója különböző eshetőségeket latolgatva az utolsó pillanatokban is reménykedik pedig január elsejétől már ketyeg az óra, értesíteni kell a tanácsokat arról, hogy kitől szándékoznak majd megválni. Ezért mondja: — Jobban szeretném, ha néhány nap múlva beszélgetnénk. Eddig sem téti kedtünk. Tárgyalások v nak, munkatöbblet m nincs. Ezt a kényszerpál öntisztulási folyamatnak felfogjuk. Célunk nem a csületes. jól dolgozók bocsátása, inkább a sz mai intelligencia átmenti 1989-et átmeneti évnek kintjük. A felmondási is több hónapra elhúzóc Nem arról van tehát í hogy holnap már nem 1 kenyere néhány családn A munkásol szemével Nézzük, hogyan vélek* nek a pillanatnyi helyzet a gyár munkásai, aki nemcsak a holnapi kenj hanem a holnapután gom is aggaszt: Hajnal Ferenc berni széles látókörről tesz tar bizonyságot: — Meg van kötve a 1 zünk, hiszen eddig telje! Pesttől függtünk, piacku tással, fejlesztéssel nem fi lalkoztunk. Nem csoda, he most a kapkodás, a bizor talanság jellemző a gyár pedig a rossz is jobb, m a bizonytalan. Senki s* tudja, hogy marad-e, ve mennie kell. Nehéz he zetben van a szakszeri zet is. hiszen szociálpolitil érdekek is csorbulnak. £ itt a nő. A környéken m kapnak munkát. Kremzer György csopo vezető a szakmai színvoi lat félti: — Az a baj, hogy má azok keresnek máshol mi kát, akiket biztos, hogy m küldenének el. — Azt mondják a mi katársaim. — tolmácso Fehér Imre műszerész hogy a boltokban jósze: vei más sincs, mint thiár cikk. Lehetne tehát mi kát találni, csak vállalki ni kellene. A városban n hónapok óta beszélnek itteni elbocsájtásról. — ig hivatalosan csak a napokb szereztünk erről tudom — mégsem történt semmi megelőzésére. A válla vezetői egyből a legvés eszközhöz nyúltak. Soltész Lajos üzemi pá titkárt is az indulat heví — A vállalat veze mondták ugyan az utói időkben, hogy „növelni k a vitalitást, párttitkár e társ” de hogy miért és 1 gyan, arról nem szólt! Most már kézenfekvő s; murikra, hogy a fennmai dáshoz kevés a másokba r tett bizalom. Szeptembert mondták, hogy önállóan vállakozhatunk. Októberb azt mondták erre a gyár i zetői; „majd ha papír 1< róla”. Egy hónap lóf kellel mert decemberben sei sem kapunk munkát. Tö türelmet kérünk tehát vállalati vezetőitől, a gyár tói pedig nagyobb öntet kenységet. • * • A beszélgetésekhez tar1 zik a hír: a városi párti zottság kezdeményezési december 29-én a vállal vezérigazgatója és helyetl se Törökszentmiklóson a gyár vezetőinek jelenlét ben — tárgyalt a vári pártbizottság tisztségvii lőivel. A megbeszélés i nyege: többirányú intézi dés a helyzet rendezésére Simán Béla
