Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-31 / 311. szám
1988. DECEMBER 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Új esztendő küszöbén a mcjye téeszei A nyereségért igen meg kell dolgozni Kemény feltételek, aggasztó tünetek A mezőgazdaság végleges zárszámadására ugyan még várni kell néhány hetet, de már szerte az országban tudják a termelőszövetkezetekben, hogy milyen szájízzel búcsúzhatnak az óévtől. A mezőgazdasági nagyüzemek idei gazdálkodása alapvetően más volt, mintáz egy évvel korábbi. Rosszabb körülmények között indították az esztendőt, s az eltelt tizenkét hónap mindegyikében akadt olyan momentum, ami heves gazdasági és persze hangulati — viharokat kavart. Kezdődött az új adók bevezetésével és az év eleji sgyéb jogszabály-változásokkal. Ezek együtt akkora adminisztrációs terheket róttak a téeszekre. hogy azokat még a nyár elejére sem heverték ki. Még június elején sem voltak tisztában a várható kilátásokkal, így pontos, teljesen helytálló tervet sem tudtak készíteni. Ismétlem: június,elején! A március — emlékszünk rá jól! — soha nem látott, irasztikus hitelszűkítéssel köszöntött a téeszekre (is). A jegybank pénzpolitikájának következményeként rendkívül nehéz, helyenként kritikus pénzügyi helyzetbe került a szövetkezetek egynegyede. Fenyegetően tornyosult föléjük a fizetésképte- enség veszélye, hiszen már iosszú évek óta arra kényszerül a túlnyomó többségük, íogy a betakarítási üzemviteli hitelekből „éljen”. Hitelek híján most csak rend- dvüli manőverek révén tudlak — olykor még a tagokiak is — fizetni. Nagy-nagy téesz-elnöki leleményre volt izükség ezeknél a gazdaságoknál, hogy megőrizzék fizetőképességüket. Sajnos hasonló volt a hely- ®t a felvásárló vállalatoktól is. Emiatt sűrűn előfor- lult, hogy a téeszek csak így-két hónapnyi késedelemnél kapták meg pénzüket az Értékesített termékükért. A kedélyeket csak tovább >orzolták az esztendő közeién — az aratáskor — fel- “rősödött váltóügyek. A »énzügyi tárca ugyanis a 'áltóforgalom élénkítésével zándékozott ellensúlyozni a dtelszűkítés hatásait, a lénzhiányt. A kormányzati zándék azonban gellert ka- >ott a vállalatok elutasító nagatartásán. Jónéhány »artnercég ugyanis egysze- űen nem fogadta el a válót fizetőeszközként. A Ti- ász és a Tigáz kategóriku- an elzárkózott, de idősza- :onként az Agroker és más tereskedelmi vállalatok is lasonló álláspontra helyez- tedtek. Nem volt a gazda- ágoknak lehetőségük arra em, hogy adót fizessenek a áltóval, mivel a váltóforga- om élénkítését szorgalmazó lénzügyi tárca adóhatósága, . sokat emlegetett APEH em fogadja el fizetségként zt az eszközt. Zavarok keletkeztek a áltóforgalomban, és így a ténz helyettesítésének ez a náshol jól bevált eszköze em „forgott”, egyszerűen lem tölthette be a neki zánt szerepet. A váltótulaj- onosok arra kényszerültek, ogy rohanjanak a bankba, aszémítoltatni — vagyis az 1 nem ismert pénz helyette- ftőt csengő forintokra vál- ani. Fokozta a nehézségeket a endkívül nagy kalászos terítés, és új feszültségeket is sremtett a betakarításra. Ügy látszik, nálunk már az ; baj tud lenni, ha valamiül rekord mennyiség teem 1?) Az aratás idején megugrott kombájnosi fizetéseket ugyanis akkora személyi jövedelemadó-előleg terhelte, ami e nagyobb keresetek jelentős részét elvitte. Nem túlzás, néhány helyen sztrájkhangulat alakult ki az érintett dolgozók körében, s ez bizony akadályozta a betakarítást. A búzarekord pénzügyi hatásait persze kár lenne túlértékelni. A termésért kasz- szírozott árbevételből annyi maradt a szövetkezeteknél, hogy legtöbb helyütt csak szeptember elejéig biztosította a működés pénzügyi feltételeit. Arról pedig alig lehetett szó, hogy a gazdaságok esetleg nagyobb lélegzethez jussanak, s az eladósodottak nagyobb összeggel „előtörlesszenek” a bankok felé. Elég nagy pontossággal prognosztizálható már ma is, hogy valahol 840 millió forint körül alakul várhatóan a megye termelőszövetkezeteinek idei nyeresége. Ebből az adózás és az egyéb elvonások után mintegy 350—400 millió marad csak a gazdaságoknál. Hogy ez mi- 're lesz elegendő? A megyei Teszöv szakembereinek számításai szerint még arra sem egészen, hogy a növénytermesztés műszaki színvonalát szinten tartsák belőle. Ez pedig újabb kritikus helyzetet jelez- Már-már közhely- szerű gyakorisággal emlegettük ugyanis egész évben az elöregedett gépparkot, s a leromlott műszaki állapotot. Nem szintentartásra, sokkal inkább fejlesztésre lenne szükség! Ezzel szemben erőteljesen csökkentek a beruházási lehetőségek, s a tavalyi összegnek csak a 60— 70 százalékát fordíthatták a nagy üzemek e célra. Tény az is, hogy az idén a gazdaságok a tavalyi műtrágyamennyiségnek csak a 85 százalékát juttatták ki a földekre, és mivel ez már évek óta tartó folyamat, nem véletlenül emlegették néhány gazaság vezetői — kritikai éllel — a föld kirablását. Tallózzunk tovább az 1988-as esztendő adataiban, még akkor is, ha azok nem túl szívderítőek a téeszek számára. Tovább nyílt, némi túlzással már-már teljesen kiegyenesedett az agrárolló: az alkatrészárak átlagosan 35 százalékkal növekedtek, a növényvédőszerek és műtrágyák pedig — szintén átlagosan — 15 százalékkal lettek drágábbak. A nagy teljesítményű gépek — kombájnok, traktorok — két-há- rom millióba kerülnek már, a mezőgazdasági felvásárlási árak viszont 1988-ban is csak alig — vagy egyáltalán nem — változtak. A megye 55 mezőgazdasági termelőszövetkezete közül várhatóan két, esetleg három lesz veszteséges, további ötnél pedig csak minimális eredménnyel lehet számolni. Aki csak kevéssé is járatos a gazdaság dolgaiban az tudja, hogy tapasztalt főkönyvelőnek egy-két millió forint mindig van a bűvészkalapjában, amit néhány ügyes könyvelési manőverrel könnyedén elő tud húzni onnan. Ezeket az apró nyereségeket így igazán nem szabad túlértékelni. Jelenleg már csak a megye öt-hat szövetkezete képes szinten tartani vagyoni viszonyait, a termelést megalapozó bővített újratermelésre viszont már egyetlen gazdaság sem gondolhat. Az esztendő végén járunk, és ismertté váltak a jövő évi szabályozók. Ha az ideivel azonos terméseredményekkel számolunk, akkor a szabályozók változásainak, valamint a bejelentett áremeléseknek az együttes hatásaként mintegy 200—250 millió forinttal még kevesebb pénz marad a megye termelő gazdaságaiban, mint idén maradt- És ez mindenképpen figyelmeztető. Megalapozott gazdasági számítások szerint, ha ez a folyamat tovább tart, 1990-re a megye termelő- szövetkezeteinek jelentős része nem lesz képes nyereséges gazdálkodásra. Ezt pedig egyszerűen nem engedheti meg magának az. ország, a magyar gazdaság. Ha a mezőgazdasági nagyüzemek tovább is önmaguk felélésére kényszerülnek, akkor újabb — évtizedeken át sikeres és eredményes — ágazatra aggathatjuk rá a „válság” jelzőt. Nem árt ezt sem átgondolni most, két esztendő fordulóján. Már csak azért sem, mert Szolnok megye tradicionálisan agrártérség, s nem mindegy, hogy milyen hangulatban búcsúztatjuk majd az elkövetkező, egymást váltó, újabb esztendőket. L. Murányi László ,,H fellendülést nem a magántőkétől várom Beszélgetés Nyers Rezső államminiszterrel ff Államminiszten-é választása után Nyers Rezső azt mondta, hogy fő feladata a gazdasági és politikai reform összehangolása, valamint annak biztosítása, hogy a pénzügyi stabilizációt a távlati reformelképzelésekkel é6 ne azok ellenére hajtsuk végre. A parlament decemberi ülésszakán arról kérdeztük, hogyan kívánja ezt a programot végrehajtani, milyennek képzeli el a közeljövő magyar tulajdoni szerkezetét. — Rövid távon stabilizálni a gazdaságot, megőrizni a gazdasági-pénzügyi egyensúlyt, közben pedig megteremteni a növekedés, a felzárkózás feltételeit — nem fából vaskarika ez? Nem lehetetlenre vállalkozott ön? — A pártnak a politikai feladata, a kormány kormányzati problémája ma olyan, amit eddig senki sem vállalt fel és nem csinált. Minden reform, minden igazi reform a mindennapi élet logikájával gondolkodva fából vaskarikának látszik. Hiszen ha már hétköznapi politikával meg lehetne valósítani a reformot, akkor minden csak evolúciós úton mehetne előre. Mint ahogy egy házat építenének, mindig ráraknának valamit, és csak ebből állna a politika. A politika viszont abból áll, hogy építjük a házat — ha már ezt a hasonlatot alkalmaztam —, aztán le kell bontanunk egy részét, helyette mást építeni, ha megvan a műszaki terv, a terven módosítani kell — ezek a reformok. — Mi újat hozott a kormányzatba? Mert az ön által említett, gazdasági és politikai reformok összehangolásával, legalábbis elvben, már többen próbálkoztak, kevés sikerrel.- Én nem hoztam semmi újat. illetve igyekszem egy új szellemiséget szélesíteni ez az új szellem már megvan, ezt nem kell feltalálnom, hanem a meglevőt kell bátrabban és demokra- tikusabban belevinni a gazdaságpolitika szélesebb szférájába, tehát a kormányzás egészébe és a kormányzás körében dolgozó szakértői rétegbe. Most ez a feladat, ami egyet jelent a gazdasági refoimprogram újragondolásával és következetes kidolgozásával. I — Tehát akkor a programot még ki kell dolgozni, az nincs meg? '— Van program, s ez alkalmas a pénzügyi stabilizálásra. Máris egyéves késésben vagyunk, ezt a programot tehát sürgősen végre kell hajtani. Amire viszont nincs még világos programunk, az egy új növekedési szakasz megindítása a gaz- | daságban. Mára kiderült, A két ünnep között is dolgoztak a Ganz Danubius tiszafüredi gyárában, álló síkszalagos szénadagoló berendezések NSZK exportra készülnek A szerelés alatt — nzs — hogy a stabilizációnak a végét. a teljessé, tartóssá tételét csak egy új növekedésnek a keretében lehet megvalósítani. — De ez a jelenlegi stabilizációs elképzelés maga a program, nem teszi lehetetlenné a kibontakozást? — Tényleges ellentmondásban van a kibontakozással azért is, mert amíg a stabilizációs programban szereplő veszteségcsökkentő intézkedéseket nem valósítjuk meg, addig bizonyosan az új növekedés sem indulhat meg. Nem kell vámunk persze az új növekedéssel addig, amíg teljesen be nem fejeződik ez a nyírás-vágás, a veszteségforrásoknak az eldugulása. De el kell érni egy bizonyos szintet ahhoz, hogy megindulhasson a vállalkozásélénkítés a jövedelmező szférában. 89-ben valami kicsi vállalkozásélénkítés előkészületei kezdődnek meg, az importliberalizálás mellett például egy olyan vállalkozásélénkítő program, mely főleg a kis- és középvállalatokat érinti. A hiteleket, döntően a külföldi hiteleket nem szabad ugyanúgy deficitfinanszírozásra felhasználnunk, ahogyan eddig tettük. A külföldi kölcsönök jelentős részét ezentúl a kis- és középvállalkozások fogják kapni, melyek eddig szinte semmit sem kaptak. Ez a változás persze csak fokozatosan történhet, nem máról holnapra. — Ha jól tudom, azok a külföldi hitelek, amelyekhez ma hozzájuthatunk, hosszú távon nagyjából arra elegendők, hogy a külföldi fizetési kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Tehát a kibontakozást saját forrásból, saját erőből kellene végrehajtani. Milyen belső tőkefelhalmozásra számíthatunk? — Eddig csak a hitelekről beszéltünk, a működőtőkeimportot viszont teljes egészében a dinamizálásra tudjuk felhasználni. — De hát a működőtöké legalábbis ami eddig bejött, alig néhány százmillió dollár ... — Igaz. de már ez is valami. és ezt a fajta importot továbbra is mindenképpen növelni kívánjuk. Éppen az a mai helyzet kulcsa, hogy nem tudunk megszabadulni a fizetésimérleg-hiány egy részétől, évi mintegy 400 millió dollártól, ha közben nem liberalizálunk . Ez a közbenső liberalizálás viszont egy esztendőre megakasztja a fizetési mérleg javulását. Ez a róka fogta csuka esete, ez az az ár, amit meg kell fizetnünk. — Hogy világosabban kérdezzek rá a finanszírozásra, úgy tudom, egy új Marshall-terv elgondolása is az ön nevéhez fűződik. Ilyen Marshall- tervnyi nagyságrendű külföldi tőkebevonás nélkül, ön szerint van-e Magyarországnak reális lehetősége a felzárkózásra? — Elméletileg igen. gyakorlatilag valószínűleg nem. Elméletileg igen, hisz a tőkét és a technikát mi más formában is bevonhatjuk, — Mennyi van most egy tervnek? realitása ilyen új — Ez, véleményem szerint, nem a következő hónapok kérdése, leghamarabb a következő évtizedben lehet realitás. — A sajtóértekezleten azt mondta, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag elképzelhetetlennek tartja a magántőke túlsúlyra jutását Magyar- országon. Mégis milyennek képzeli el a közeljövő magyar tulajdoni szerkezetét? — Először tisztázzuk, hogy a vegyestulajdont én nem sorolom a magántulajdon kategóriájába. Tehát abban, amiben az állam 30—40—50 százalék erejéig részt vesz, az ilyen mértékben köztulajdon. ott_az államnak komoly befolyása van. Azt el tudom képzelni, hogy például a nagy- és középiparban a társasági tulajdon, a vegyestulajdon akár többségivé válik. De ezt sem lehet biztosra venni, nem szabad előre, központilag meghatározott arányokból levezetni a tulajdoni szerkezetet. Ami a tőkeképződést illeti, a társadalmi tőke domináns szerepe meg kell hogy maradjon. Egyszerűbb közgazda- sági törvényszerűség ez, hisz az állam és a szövetkezetek kezében van a társadalmi tőkének a túlnyomó hányada. A magántőke akkumulációját kétségkívül elő kell segíteni, fokozni kell, de őszintén szólva a gazdasági realitás alapján nem tudom elképzelni, hogy az itthoni magántőke a mostani 5 százalékos arányáról túlsúlyra jusson. A külföldi tőkeimport pedig? Ha annak az arányát 5„ netán 8 százalékra fel tudnánk vinni, már nagy siker lenne. — Ezzel együtt, ha a gazdasági folyamatok iránya arra mutatna, hogy a magántulajdon váratlanul viharosan előretör, lennének — politikai akadályok ennek az útjában? — Elméletileg nehéz erre válaszolni. Attól függ, hogy milyen társadalmi hatásokat kifejtve, egyáltalán ,,tár- sadalmi-konform” módon működne-e ez a magántőke. Ha előretörése beleférne egy rugalmasabb, dogmáktól mentes társadalmi értékítéletbe, akkor nem hiszem, hogy e folyamat különösebb politikai akadályokba ütközne. A kormány jelenleg egyértelműen azon van, hogy szélesítse, de nem idealizálja a magántevékenységet. Az embereket, mint munkavállalókat, sem szabad idealizálni, hát még mint tőketulajdonosokat! Születhetnek a nyereségre törekvés során olyan gondolatok, melyek sértik a társadalom érdekét. • — Dehát ehhez nem kell magántulajdonosnak lenni! — Nem kell magántulajdonosnak lenni, ugyanilyen emberek vannak a társadalmi szférában is. Mind az állami monopolszervezetek, mind a magántőke kinövéseit korlátoznunk kell. — Politikusként ezt nevezik kétfrontos harcnak, nem? — Ezt a fogalmat eddig másnak a kifejezésére kötöttük le. de valószínűleg ebben az értelemben is használni fogjuk. A piac és a tőke semmiképpen nem lehet olyan szabad egy szocialista társadalomban, mint egy tőkés piacgazdaságban. Ezért vagyok én nagyon óvatos ezeloiél a megfogalmazásoknál — nem mintha akár a kormány, akár én félnék a magántulajdontól. A magyar gazdaság fellendülését mindenesetre én nem a magántőke részvételétől várom; mert egyszerűen nem is lesz annyi magántőkénk, hanem az a dinamizálás motorjaként szolgálhatna. Fahidi Gergely
