Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1988. DECEMBER 17.

SamuJípeJU

Az angolórának vége, ne felejtsétek el!

Szeptember közepétől a megyeszékhely nyolc-tíz óvodájában a szülők s a gyerekek nem kis örömére angol, illetve német nyelvtanfolyam indult középső- és nagy- csoportosoknak. A gyerekek szépen is haladtak, játék közben megtanulták angolul vagy németül a számokat, és így tovább.

Egy hete, mint derült égből villámcsapás, közölték a mintegy kétszáz szolnoki óvodás gyerekkel s a szülőkkel, hogy vége; nem lesz több angolóra az óvodában. — Ki igy, ki úgy vette tudomásul, a legnehezebben persze a gyerekek. A megyei tanács művelődési osztályától ugyanis a nyelvtanfolyamokra vonatkozó vagy 15— 20 kérdést tartalmazó levelet kapott a városi tanács művelődési osztálya. Ebben az oktatási törvényre hivatkozva sérelmezik, hogy az óvodák nem kértek engedélyt a kísérlethez, mivel az óvodai nyelvoktatás annak minősül. „Ki, milyen összeget fizet az eszköz használatért, a helyiség használatáért, milyen napirend terhére tartják a foglalkozásokat, milyen meggondolás alapján választották ki a nyelvet tanuló gyerekeket?” — Ízelítőül néhány kérdés, majd a következőképpen zárul a levél: „Szeretnénk kérni, hogy az óvodáskorú gyermekek biológiai, pszichikai fejlődése, az óvodáskorú gyermek alaptevékenysége ne sérülne, felelőtlen kísérle- tezgetők miatt, a különleges szolgáltatásban részesülőkkel való foglalkozás idején ne szenvedjenek semmiben hátrányt az abból kimaradók, s az óvodai munka fegyelmét, szervezettségét, rendjét ne zavarja meg a különleges bánásmódot igénylőkkel való foglalkozás.”

Ezek után az óvodavezetők úgy döntöttek, jobb ha véget vetnek a tanfolyamnak, amelynek egyébként csak helyet adtak, mintegy szolgáltatást, lehetőséget nyújtva a szülők és a gyerekek részéről megnyilvánuló igen örvendetes, idegennyelv tanulási igény kielégítésének. A tanfolyam költségeit egyébként a szülők vállalták, s mivel fontosnak érzik, hogy gyermekeik eredményesen sajátítsanak el idegen nyelveket, az óvoda után olyan iskolába szeretnék íratni őket, ahol folytathatják angol vagy német tanulmányaikat — létezik ugyanis szabad iskolaválasztás (!) — vagy esetleg a TIT gyermektanfolyamain tanulnak tovább. A heti kétszer fél óra óvodai „angolórára” egyébként abban a késő délutáni időpontban, 4 órától fél 5-ig került sor, természetesen, a gyermekkori sajátságokhoz igazodva, játékos formában, amikor az óvodában már kötetlen foglalkozás van. A gyerek ugyanúgy játszott, mintha csoportjában tette volna, de többet tanult, mintha a legót illesztgette volna össze. S

nem valószínű, hogy ezzel biológiai, pszichikai fejlődése sérült volna-.. Azokkal a gyerekekkel, akiket nem írattak be a szüleik a tanfolyamra, óvónőik foglalkoztak.

A felettes szerv joggal teheti szóvá, hogy a nyelvtanfolyamot vezető főiskolai hallgatóknak nincs pedagógiai végzettségük- De vajon ki tehet arról, hogy nincs elég idegennyelv szakos tanár? S nemcsak idegennyelv szakos. Történelmet, irodalmat és mást taníthat képesítés nélküli nevelő?

A megyei tanács művelődési osztályának levele kísérletnek minősíti a vállalkozást. Nem tudom, meddig kell még kísérletezni azon a tényen, amelyet a külföldi és hazai szakemberek már régen bebizonyítottak: annál eredményesebb az idegennyelv oktatás, minél korábban kezdik el a gyerekek a tanulást.

Az előző okfejtésre támaszkodó véleményünkben a megyei óvodai felügyelő nem erősített meg bennünket. Szerinte az óvodáskorúak nyelvtanulásra fordított energiája nem áll arányban az eredménnyel. A nyelvtanfolyamok körül „bábáskodó” óvónők és a laikus szülők viszont eredményesnek vélik — kísérleti jelleg nélkül is — az eddigi néhány hónapos nyelvtanulást.

A két ellentétes nézőponthoz hozzátesszük: külföldi partnereink lépten nyomon elmarasztalnak bennünket, hogy nem beszélünk idegen nyelveket. Jóllehet főleg az oktatás hiányosságaiból adódik ebbéli műveletlenségünk. Ezért is gondoljuk, hogy mihelyt a gyerek alkalmasnak bizonyul rá, kezdjen el idegennyelvet tanulni. Az utóbbi években néhány általános iskolában már tanítanak második idegen nyelvet is, a legtöbb ember azonban tizenöt éves korában a gimnáziumban fogott hozzá angolt, németet, franciát tanulni. Gimnáziumba viszont egy-egy korosztálynak jelenleg mindössze csak 16 százaléka jár.

S ha mindez még nem elég meggyőző, hadd hivatkozzunk az oktatási törvénynek azokra a paragrafusaira, amelyekben az intézmények szakmai önállóságát deklarálja, kívánatosnak tartja az egyéni arculat megteremtését, a helyi társadalom elvárásaihoz való igazodástígy a kudarc több annál, mint hogy 200 gyerek tíz hónap alatt megtanul-e száz idegen szót, vagy sem.

Karácsonyi ajándék Jászszentandrásnak

gyit»g|if H'* IbUaniülIlllli HÜPiÜit

az önkéntes tűzoltók

Jól kezdődött a karácsony a jászszentandrá- si önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Tegnap

ugyanis Puskás Ernő osztályvezető, a Tűzoltóság Országos Parancsnoksága nevében egy új 800-as motoros fecskendővel lepte meg a kollektívát. Erre azért volt égetően szükség, mivel a környéken még mindig sok a tanya. Ásott kutakból gyorsabb így a vízkivétel, hiszen ez a fecskendő 800 litert emel ki percenként.

Puskás Ernő kitért arra, hogy az utóbbi időben nem csökkent hanem — sajnos — növekedett a tűzesetek száma és kárértéke is. Ezért nagy szükség van az önkéntes tűzoltók munkájára, a hivatásosak egyedül nem tudják megoldani a feladatokat. Ehhez nincsenek meg jelenleg az anyagi, személyi és tárgyi feltételek. Az országban pedig az egyesületek széthullottak, stagnálnak vagy középszerűen dolgoznak, örvendetes,

Válogatott versenyzőkkel is ' rendelkeznek. Hazai és nemzetközi versenyeken majdnem mindig dobogós helyezéseket értek el. Szerencsére jó az utánpótlás nevelésük is. Az egyesület taglétszáma hatvanegy, illetve a fiatal korosztállyal kiegészülve százan vannak. Segítséget kapnak a tanácstól, a Haladás Tsz-től, áfésztől illetve kisszövetkezetektől.

Képünkön az új 800-as motoros szivattyú. TZ

hogy Jászszentandráson kiváló egyesület működik, amely eredményesen segíti a tűzesetek elhárítását megelőzését. Különböző versenyeken ife bizonyítják rátermettségüket.

A szentandrási egyesület 1925-ben alakult kisiparosokból, segédekből. A fel- szabadulás előtt zenekaruk, színjátszó csoportúk is volt. Meghatározó szerepet játszottak a község kulturális életében. Jelenleg hat versenycsapatot működtetnek.

Hogyan dőlt el,

ki lesz az igazgató?

A sörgyárban „irányított" szavazásra gyanakodtak

A Néplapban egy héttel ezelőtt adtunk hírt arról, hogy az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár igazgatósága martfűi üzemének élére új igazgatót választottak. A személyi kérdés a négy jelölt közötti választásnál folytatott vita zárt ajtók mögött zajlott, és végül az igazgatóság tagjai egyhangúlag voksoltak Dudás János, a megyei tarács mezőgazdasági osztályának csoportvezetője mellett. De pont került-e ezzel a döntéssel minden, válaszra váró kérdésre? Ennek már csak azért is igyekeztünk utána járni, mert még az igazgatósági ülés előtt a martfűi sörgyár dolgozóinak egy csoportja — közöttük a helyi pártalapszervezet, illetve a szakszervezeti bizottság titkárai — ,,segítségért” fordultak a szerkesztőséghez.

Igaz, hogy a pályázatokat titkosan kezelik — mondták el —, de ők már most tudják, ki lesz az új igazgató, „minden előre el van döntve”. A sörgyárban kezdettől fogva főmérnökként, a nyár óta pedig megbízott igazgatóként tevékenykedő Urbán Istvánt eleve vesztesként kezelte a részvénytársaság vezetősége — vélték munkatársai, esélyei rontására az üzem termelésének zömét forgalmazó, a gyártóval rendszeresen konfliktusba keveredő Kunság Fü- szért vezérigazgatója — „igen jól időzítve” — pár nappal a választás előtt fegyelmit is kezdeményezett az rt-nél Urbán ellen. Megválasztására nem is sok esély van, amit a már elmondottakon kívül az is igazol, hogy a mostani (második) igazgatói pályázat feltételeit úgy állították össze, hogy a „már kiszemelt jelölt” beleférjen: ezért kellett az elsőhöz képest kevésbé szigorú szakmai követelményeket állítani, és csak az egyetemi végzettséget előírni, illetve az első pályázatban szereplő, szigorúan ötven év alatti életkort előíró követelményt enyhíteni.

A sörgyáriakkal folytatott beszélgetés után két nappal ülésezett a részvénytársaság igazgatósága, a részvényesek képviselőinek itteni döntése — legalábbis a jövedő igazgatót illetően — igazolni látszik a martfűi üzemben dolgozók jóslatát: ahogy „borítékolták”. az igazgató Dudás János lett . Nagy Frigyest, az rt igazgatóságának elnökét pár nappal később nyertük meg, hogy váltsunk szót arról, miért voltak „jólértesültek” a szerkesztőséget is megkereső martfűiek.

— Menjünk sorjában — foglalta össze a múlt heti döntés előzményeit Nagy Frigyes. — Az előző igazgató távozása után Urbán István főmérnök megbízott igazgatóként is tevékenykedett, sőt már korábban is ő végezte az igazgatói munkakörhöz tartozó feladatok jó részét. Nem voltunk elégedetlenek munkájával, sőt mindig is vallottam; hogy a sörgyár jól dolgozó üzem, ez elsősorban az ő szakmai fel- készültségének köszönhető. Igazgatói kvalitásait sem vontuk kétségbe, mégis úgy láttuk célszerű pályázatot kiírni az igazgatói munkakör betöltésére. Az igazgatói és a főmérnöki feladatokat hosszú ideig nem oldhatja meg egy ember, és mert az üzem szakmai vezetőgárdája mostanra kialakult, a gyár ügyvezetői székében szívesen láttunk volna egy jó menedzsert.

Az első pályázatra négyen jelentkeztek, úgy láttuk nem elég nagy ez a „merítés”, hogy a pályázók között megalapozottan választhassunk. Ennek a „merítésnek”, a választási lehetőség gazdagításának érdekében enyhítettünk valamicskét a második pályázat feltételein. Nem kötöttük iki például szigorúan, hogy a jelentkező ötven évesnél fiatalabb legyen. A második pályázatra tizen jelentkeztek, az előzetes bírálat után az igazgatóságnak a négy legmegfelelőbbnek tűnő jelölt közül lehetett választani

— A döntés zárt ajtók mögött született. Nem mondana mégis valamit, milyen érvek hangzottak el a végül is a győztesen kikerülő mellett? 1

— Egyáltalán nem úgy

tűnt, hogy már minden előre eldőlt. Élénk vita alakult ki, ami nem is csoda, az egyik jelölt söripari jártasságát, egy másik kereskedelmi területen szerzett ismeretével, vagy közgazdasági felkészültségével kellett egybevetni. (A négy közül egy jelölt nem jött el az igazgatósági ülésre.) Az igazgatóság végül egyhangúlag döntött Dudás János mellett, ha azonban — mint az ökölvívó meccseken — lettek volna pontozó lapok, akkor szerintem azt lehetett volna megállapítani, hogy a „Dudás—Urbán mérkőzés” nagyon szoros volt, a nyertest csak 51—49 arányban látták jobbnak a pontozók. Igaz. mindegyikük ezt az eredményt hozta ki... És hogy mi szólt Dudás János mellett? Azt hiszem, az igazgatóság tagjai azt vették figyelembe, hogy a szakmai, termelési vonal a sörgyárban kellően erős, az igazgatónak erre a bázisra építve menedzselnie kell a gyárat. Ennek a feladatnak a megoldására pedig Dudás János szerintem kiválóan alkalmas.

— Milyen szerepe lehetett

annak a voksolásnak, hogy az igazgatóság tagjai közölt többségben vannak a termelőszövetkezeti vezetők, akik a most megválasztott igazgató döntéseitől megyei tanácsi csoportvezető korában

„függtek”?

— Az kétségtelenül számított, hogy ezek az emberek éveken át szinte napi munkakapcsolatban voltak Dudással. Ez azonban a jelölt hátránya is lehetett volna, hogy nem az lett. azzal magyarázható, hogy munkájáról, rátermettségéről a szövetkezeti vezetők jó véleménnyel vannak... Ügy látták, új munkakörében képes hatékonyan képviselni a részvényesek érdekeit. Egy általuk jól ismert emberről döntöttek.

— Két kérdésem maradt. Az Urbán István ellen kezdeményezett fegyelmi szóba került-e az igazgatóság ülésén? A másik: egy néhány nappal ezelőtti beszélgetésen sörgyári dolgozók azt panaszolták, hogy az ő véleményükre senki nem volt kíváncsi. ..

— Ezzel az utóbbi problémával kezdeném. Az ügyvezető igazgató megválasztásának kérdésében az igazgatóságnak sem a helyi párt-, sem a szakszervezet véleményét nem kell meghallgatnia, csak a részvényesek érdekeit kell szem előtt tartani. Formai hibát tehát biztos nem követtünk el, és én arról is meg vagyok győződve, hogy Martfűn csupán egy kisebb csoport hallatja a hangját. Úgy határoztak, főmérnökükből — talán egy kicsit az ő akarata ellenére is — igazgatót csinálnak, és most racionálisnak tűnő érveket keresnek tervük magyarázatára.

A fegyelmiről azt kell elmondanom. hogy szóba ke rült az igazgatóság ülésén. A Kunság vezérigazgatójának kezdeményezését indokolatlannak tartottuk, a tények elemzése alapján úgy lábuk, a fegyelmi mellett felhozott tények nem mindegyike fedi a valóságot, Urbán István nem sértette meg a részvényesek érdekeit. Vagyis a javasolt fegyelmi nem hozhatta hátrányos helyzetbe a főmérnököt a választáson. Megjegyzem: ez az ügy az igazgatóság állásfoglalásával nem zárulhatott le, a szabályok értelmében a fegyelmi ügyet átadtuk a felügyelő bizottságnak kivizsgálásra.

A választás után természetesen megkerestük Urbán Istvánt:

— Pályáztam az igazgatói székre, persze, hogy nem mindegy megválasztottak-e vagy nem. Nem én nyertem, nem sújtott ez le, igaz, arra sem számítottam, hogy egyetlen szavazatot sem kapok. Azt gondoltam, valaki mégis lesz, aki a söripari tapasztalatokat tartja a legfontosabbnak. Természetesen kicsit megnyugtat a „pontozólapos” magyarázat

— zárta le a „múltat” ironikus mosollyal a főmérnök.

— Az én helyzetem tulajdonképpen nem sokat változott, végzem tovább a főmérnöki teendőket. Sőt, remélem erre joggal számítok, több energiám jut a .termelési, műszaki feladatokra. Gondolom, az új igazgató — ahogy ismerem, erre képesnek is tartom — valóban a gyár első számú vezetőjeként tud és akar dolgozni, és nem másnak kell — mint eddig a gyár születése óta nálunk szokás volt — az ő területéhez tartozó munkákat is elvégezni.

Dudás Jánost arról kérdeztük, szerinte mi táplálta azt a gyanút, hogy már a választás előtt eldőlt, ő lesz az igazgató?

— Magam is nehezen döntöttem el, pályázzam-e, hiszen a megyei tanácsnál megbecsült embernek éreztem magam, az ott végzett munkám is tetszett. Végül is a kínálkozó feladat újszerűsége, a részvénytársasági formában rejlő lehetőségek miatt határoztam úgy, beadom pályázatom. Az első pályázaton nem indultam, a másodikra is a határidő utolsó napján küldtem el jelentkezésemet — ezért nem értem, miért állítja valaki, hogy már hónapokkal ezelőtt eldőlt én leszek az igazgató.

— önnek nincsenek söripari tapasztalatai...

— És nem is én akarom a sört főzni, egyáltalán a termelési problémákkal csak annyit kívánok foglalkozni, amennyit feltétlenül muszáj. A gyár kitűnő szakmai gárdájára támaszkodva azt hiszem, ezekben az esetekben is biztonságosan dönthetek... Én a martfűi sörgyár menedzsere akarok lenni, legfontosabb feladatomnak a jövedelmezőség növelését leginkább segítő üzletpolitika kialakítását tartom.

— önnek elsősorban államigazgatási gyakorlata van, miként fog megbirkózni a vállalatvezetési teendőkkel?

— A kertészeti egyetemi diplomám mellé később vállalatgazdálkodási szakmérnöki oklevelet is szereztem. Tehát az alapképzettségem nem idegen ettől a munkától. Ráadásul a közgazdasági csoportnál a mezőgazda- sági osztályon éppen a vállalati gazdálkodás elemzése adja a teendők jelentős részét. De az üzemi munkát nem csak a számokból ismerem, dolgoztam kétszer négy évig a Rákóczi Tsz faiskolai rendszerénél, illetve a Tiszántúli Takarmánygazdál- kodási Társaság igazgatójaként. .. Természetesen nem hiszem, hogy nincs mit tanulnom. Különösen egy részvénytársaság ügyvezető igazgatójaként.

Sokkal kiélezetebben jelentkezik tehát az üzemben dől gozó kollektíva érdekei és gazdasági hatékonyság közötti ellentét, hisz a bér költség. ami a nyereséget, az osztalékot csökkenti. Biztosan rengeteg buktatót kell megjárni mindenkinek, míg megtanuljuk ezt a konfliktust Magyarországon mindkét félnek elfogadhatóan kezelni.

V. Szász József