Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-26 / 282. szám
6 Wenmflcaillciykép 1988. NOVEMBER 26. Mi lesz holnap a glasznoszttyal? Namíbia Új év — Új állam? A peresztrojka során ez a kérdés többször szerepelt a legaktuálisabbak között. Az idén tavasszal például, amikor a Szovjetszkaja Rosszi- ja közölte Nyina Andre ieva úgynevezett levelét és az hideg zuhanyként érte a szovjet társadalmat. Később Az átalakítás vívmányainak védelmezői minden ilyen alkalommal szorosabbra fűzik soraikat. A glasz- noszty elleni egyetlen konzervatív támadás sem vezetett eddig komoly eredményre: a lapok, folyóiratok folytatják az éles vitát történelmi, gazdasági, szociális problémákról. Nyíltan bírálják egyik, vagy másik politikai struktúra hatékonyságát, fény derül a szovjet hadsereg, az állambiztonsági bizottság, a kormányszervek korábban „zárt” oldalaira. De újságíró körökben ismét felvetődik a kérdés, mi lesz holnap a glasznoszttyal? Igaz, azt nem „provokálja” semmilyen átalakítás elleni akció, a változások ellenfeleinek ügyeletes tiltakozása. Minden nyugodtabb és ugyanakkor bonyolultabb lesz. Nem az átalakítás híveinek és ellenfeleinek összeegyeztethetetlen nézeteiről, hanem a megújítok táboráNem akarok vitába szállni ezekkel a nézetekkel, sem alátámasztani azokat tényekkel. Most az a lényeg, hogy a társadalom különböző rétegei elégedetlenek a nyíltság jelenlegi állapotával, főleg annak alacsony hatásaggodalmas gondolatokat keltett, hogy a pártértekezleten sok nomenklaturás tisztségben dolgőzó felszólaló támadta a szovjet sajtót. A nyilvánosság útján pedig teljesen váratlan akadályként jelentkezett a népszerű kiadványok előfizetésének korlátozása... ban meglévő véleményeltérésekről van szó. Az országban járva azt tapasztaltam, hogy a munkások és parasztok körében növekszik az elégedetlenség a szovjet sajtó konkrét cím nélkül közölt kritikái miatt. Azt mondják, meddig lehet „beszélni a semmiről”, utalgatni a tegnapra, az üres üzleti polcokért az egész rendszert hibáztatni, amikor vannak konkrét emberek, akik magas tisztségekben ma sem tesznek semmit és rossz gazdálkodással pocsékolják a nép pénzét. Ez a dolog egyik oldala. A másik — és egyre érzékelhetőbb! — a csalódás. Mi értelme van a vezetők kritikájának, ha az egyik bürokrata helyére egy másik ül. Mi értelme van a hibák feltárásának, ha a hétköznapi életben erőteljes változás nem észlelhető. Jobb lenne valami más módszerrel élni, mert ez így a fiatal nemzedékben nihilista szellemet ébreszt. fokával, azzal, hogy a sajtó leragadt az agyoncsépelt témáknál. Ebben nem az újságírók hanem a hatalmon lévő funkcionáriusok a hibásak, akik gyakorta „nem veszik észre” a körzetük és hatóságaik hiányosságait feltáró írásokat. A funkcionáriusok nyilván abban reménykednek, hogy majd csak elül a hiábavaló kiáltás és kifullad a nyíltság. Ezek a vezetők ma megpróbálnak a sajtóval elégedetlen tömeghangulatra játszani és a maguk módján magyarázzák az olyan véleményeket, hogy nem kell általánosítani a hibákat, nem kell vájkálni a történelemben, nem szabad megfosztani a fiatalokat az ideáloktól, és így tovább. Megfontoltabb sajtó Szerintem a nyíltság akkor válik valóban nyíltsággá, ha többletet hordoz a puszta elutasításnál. Az átalakítás évei alatt a sajtó megfontoltabb lett és a lényege ma — az alkotó konstruktív szemlélet. A sajtó a közvéleményre orientálódik, de az ma nem egységes. Maga a peresztrojka folyamata korántsem mentes fájdalomtól és konfliktusoktól, így a glasznoszty is a nézetek ütközésével, elégedetlenséggel, idegességgel jár. Nem állítom, hogy a szovjet sajtó már holnap mélyebbre szánt, vagy ellenkezőleg — tömegében nem fog megelégedni az elért színvonallal. Egyelőre nincs garancia arra, hogy a peresztrojka. visszafordíthatatlan, és nincs garancia a nyíltság kiterjesztésére. De bízunk abban, hogy a szovjet társadalom ma más, mint amilyen tegnap volt. Nem gondol visszatérésre, tudja, hogy nincs más fejlődési út, mint a haladás, tehát a nyíltság fegyverét nem hagyja berozsdásodni. Mihail Poltoranyin Elégedetlenség és csalódás A funkcionáriusok felelőssége Mongólia Az egy főre jutó vízkészletek mennyisége Mongóliában mintegy kétszerese a földi átlagnak, de a 3800 víz- forrás megoszlása nagyon egyenetlen. A problémákat újabban tetézi, hogy egyre nagyobb mértékű az elpárolgás, amelyet nem pótol megfelelő mértékben a csapadék, valamint az is gond, hogy számos helyen nem tartják be az alapvető kör- nyeztvédelmi előírásokat. A Mongolpress sajtóügynökség egyik anyaga szerint a problémával mind gyakrabban foglakozik a helyi sajtó is. A párt központi lapja, az Unen, például arra a fenyegető tendenciára figyelmeztet, hogy felelőtlen erdőirtásokat végeznek a vizek forrásvidékén, ami az érintett vidékeken a vízhozamok egyharmados csökkenésével jár. Egyes helyeken 3000 hektárról is kivágták a fákat és az a készletek már említett csökkenése mellett számos tó kiszáradásával is fenyeget. Annál is inkább aggasztó a vízhozamok zsugorodása, mert a népgazdaságnak egyre több vízre van szüksége, mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A mongol szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy növekszik a vizek szennyezettsége, ma már a felhasznált víz 46 százaléka piszkosan, fertőzötten kerül vissza a vízforgalomba. Gondot jelent a • fokozódó pazarlás is. A fővárosban, Ulán-Bátorban például a szakemberek szerint kívánatosnak tartott napi 180—250 literes egy főre jutó lakossági fogyasztás meghaladja a 400 litert. Ezt a jelenségei aligha az állapolgárok megnövekedett higiéniai követelményeinek tulajdoníthatjuk — jegyzi meg a lap — inkább a természeti kincsek védelme iránti közömbösségnek. Mindez olyan időszakban, amikor már hosszú évek óta nem esik elegendő csapadék az országban. — dl — Kútfúrók — valahol a mongol sztyeppén Miközben a világsajtó még mindig tele van az amerikai elnökválasztás és a palesztin állam kikiáltásának elemzésével, viszonylag kisebb terét szentelnek egy másik állam közelgő megszületésének, illetve az erről Genfben kötött megállapodásnak. Márpedig nem kisebb dologról van szó, mint Namíbia, a térképen Délnyugat-Afrika- ként jelzett ország függetlenné válásáról és a vitatott kubai katonai jelenlét megszüntetéséről. A múlt heti 9. forduló hozta meg az áttörést, amelyen a diplomáciai nyelv szerint elvi egyetértésre jutottak a csapatkivonás menetéről és Namíbia függetlenségének megadásáról. Chester Crooker, a május óta közvetítő amerikai külügyminiszter-helyettes mindent megpróbált, hogy az éjszakába nyúló tárgyalásokon közös nevezőre hozza a kubai, az angolai és a dél-afrikai álláspontot. Egyfajta számháborúban kellett igazságot tenni. Kuba és Angola eredetileg 48 hónapot javasolt, Dél-Afrika 12-t, míg az Egyesült Államok, valahol a középúton, 36-ot. A május óta eltelt időben .mindhárom fél engedett valamit, s rriost Genfben végre megállapodtak, hogy a kubaiak 27—30 hónap alatt távoznak. Diplomáciai bravúrnak számít, hogy Crocker elérte: a kubai csapatkivonás kérdését kapcsolják össze a Namíbia függetlenségét biztosító folyamattal. Angola és Kuba hónapokig hallani sem akart erről. Vélhetően azért mentek bele a dologba, mert időközben augusztusban tűzszünet jött létre a térségben harcoló felek között, majd később egy háromoldalú egyezmény értelmében Pretoria szeptember elsejéig kivonta 2000 fős katonai egységét Angola déli területeiről. Az sem elhanyagolható, hogy az elhúzódó konfliktus súlyos károkat okoz az angolai gazdaságnak. A menetrendről egyelőre annyit tudni, amennyit a nyugati diplomaták és néhány Havannában dolgozó el nem kötelezett diplomata kiszivárogtatott. Ezek szerint az első évben —feltehetően január elsejétől — 36 ezer, míg a másodikban a maradék 14 ezer kubai távozna Angolából. Nagy feltűnést keltett, hogy Kuba, 1975, a kubai hadosztályok megjelenése óta először nyilatkozott a múlt héten csapatainak létszámáról. A csapatkivonás mellett természetesen Namíbia függetlensége, illetve a nemzetközi garanciák kérdése volt a legfontosabb Genfben. Az egykori német gyarmat, Déínyugat-^Afrika függetlenségéről az ENSZ BT 1978-ban elfogadott 435. számú határozata rendelkezik. Ez mindezidáig csak papíron létezett, mert Pretoria — a kubaiak angolai jelenlétére hivatkozva — elutasította azt. Genf után, úgy tűnik, a 435-ös határozat végre életre kel. A BT terve szerint a dél-afrikai katonák hét hónap alatt hagyják el Namíbiát, amely így jövő év júniusában önálló állam lehet. A politikai önállóság azonban csak csekély esély Namíbiának a saját útikez- déséhez. A délről évtizedek óta rátelepedő gazdaságikatonai nyomás alól nehéz lesz kibújni. Ehhez félre kellene tenni a törzsi-vallási ellentéteket, másképp a tervezett választások után a hatalomhoz legközelebb kerülő érdekcsoportok egymás félreállításával töltik majd a függetlenség első hónapjait-éveit, miközben semmit sem tesznek a déliek befolyásának végleges felszámolásáért. Hogy egyáltalán kézzelfogható közelségbe került a függetlenség, az a konfliktusban közvetlenül érdekelt Szovjetunió érdeme is. Az elmúlt évtizedben — különösen az új szovjet vezetés megjelenése óta, — rendszeresen Moszkva vendégei voltak az angolai és a kubai diplomácia különböző szintű vezetői. Mester Nándor Négy brit Panavia Tornado F—3 típusú harci repülőgép húz el Sydney-i kikötőváros központja felett azon az ünnepségen, amelyen az első telepesek Ausztráliába való érkezésének 200. évfordulóját ünnepük. (Telefotó — MTI Külföldi Képszerkesztőség) Ciprusi rendezés Erősödő kompromisszumkészség Hosszú, vagy éppen reménytelenül rövid idő-e hat hónap egy tragikus, történelmi gyökerekből táplálkozó nemzetközi válság megoldásához? — a 'kérdést annak kapcsán tehetjük fel, hogy újabb fordulóponthoz közeledik a kis földközi-tengeri szigetország, Ciprus évtizedes krízise. November 23-án és 24- én találkozik a háromnegyed milliós körül járó népességű, ám stratégiai fekvésű állam két vezetője. Pontosabban: a helyi görög, illetve török népközösség vezetője egyaránt New Yorkba látogat, hogy az ENSZ főtitkárának jelenlétében és közvetítésével számoljon be arról, menynyire sikerült előrehaladniuk a rendezés kétségkívül rögös és nehézségekkel teli útján. Pérez de Cuellar jelentős szerepet vállalt az 1974-es török katonai beavatkozás óta két részre szakadt sziget politikai jövőjének alakításában, s az elmúlt hónapok . fejleményei arra utalnak, hogy erőfeszítései kezdik meghozni a sikert. Persze nem csupán arról van szó, hogy a tekintélyes diplomata személyes erőfeszítései teremnének babért. Ellenkezőleg, Aphrodité istennő egykori szigetén, amely nevét a rézről kapta, s amelynek történelme még európai mércével mérve is ritka hányatott volt, jónéhány belső feltételnek kellett megváltozni ahhoz, hogy — a viszonylag kedvezőbb külső lehetőségekkel párosulva — biztatóbbá váljanak a kilátások. Ilyen tényező a két népközösség politikai irányítóinak — a korábbinál érezhetőbb — kompromisszumkészséget Georgiosz Vasziliu, a (görög) Ciprusi Köztársaság idén megválasztott új elnöke, elődjénél, Kiprianunál jóval rugalmasabbnak mutatkozott az eddigi megbeszéléseken. Ügy tűnik, felismerte: nem reális immár a szigetország hajdani, 1974 előtti politikai viszonyainak maradéktalan helyreállításában bízni. Egyfajta, jelentéstételre” utazik hát New Yorkba a két politikus, s a Cuellarral tartandó hármas megbeszélések során várhatólag kiderül, reális-e az ENSZ-fő- titkár által kitűzött rendezési határidő. A perui diplomata ugyanis (s innen a bevezetőiben említett, féléves terminus körüli találgatás) 1989 júniusát jelölte meg a dialógus kívánatos lezárásaként. Kétségtelen, hogy ezalatt számos tárgyalási forduló, egyeztető tárgyalás beiktatására lehetőség nyílik — ám az is igaz, hogy nem kevés a még nyitott, változatlanul vitás kérdés. Akad tehát érv bőségesen az optimista helyzetértékelők számára éppúgy, mint a borúlátóbbaknak. Kezdeményezésekben, s reményekben tehát nincs hiány. A nagy kérdés csak az, hogy a mostani New York-i forduló után bevé- gezhetőnek tűnnék-e a hátralevő fél esztendő diplomáciai teendői? Vagy, mint már sajnos oly sokszor, -ismét távolabb tolódik a határidő? Szegő Gábor
