Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-11 / 243. szám

1988. OKTÓBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 4 A siker titka a jó tanító ötkarikás szemek cím alatt egészoldalon a magyaroknak oly sok sikert hozó olim­piáról írt az Élet és irodalom egyik utóbbi számában Szálé László. Bár sok minden­ben igazat adtam neki, csak a vége felé lettem kíváncsi: hová is lyukad ki a té­ma, mi lesz a csattanó? Nos, a csattanót szó szerint idézem: „Szerintem tehát az olimpia legfőbb üzenete az, hogy föl kell emelni a pedagógusok fizetését.” Ennyi. Fölötte van egy sor, amivel a mostani, olimpiai sikereket magyarázza a szerző: „jó tanítók tanítottak benne jó ta­nulókat”. Ha jól belegondolunk, ezzel aligha le­het vitatkozni. S így van ez a világon min­dennel, még a mi világunkban is, minden­nemű emberi siker titka a tanulás és a jó tanító. Ezért nem csodálkozom, ha azt hal­lom, hogy szakmunkástanulók kínlódva olvasnak, alapvető dolgokat nem tudnak, s különösképp nem is érdeklődnek az is­meretek iránt. Nem berzenkedem, ha hal­lom, az olvasás tudományával a kisisko­lások is nehezen birkóznak, s hol van az a régmúlt idő, amikor az iskola első osztá­lyában karácsonyra már mesekönyvet kért a gyerek, mert tudott folyékonyan olvas­ni! (Különben is a mai gyerek már nem mesekönyvet, videót szeretne, mert meg­látja egyik a másiktól, s nem megy a fejé­be a telik, nem telik igazsága ...) Nézem a tévében a reklámot. Rokon­szenves a Művelt Nép Könyvterjesztő ak­ciója: a könyv azoknak legyen a legol­csóbb, akiknek a legdrágább! — Rokon­szenves, de van benne valami torokszo­rongató. Engedményt kell adni a pedagó­gusnak mert a könyv drága, s neki nehe­zen telik rá. A pedagógusnak, akit hajda­nán csak könyvek között képzeltünk el, akinek valóban munkaeszköze a könyv, a folyóirat, az újság. Ugyanis nem az iskolá­nak, az életnek tanít. És nemcsak tanít, hanem nevel is. Volt egy időszak a ma­gyar iskolatörténetben, amikor meg is sér­tődött a pedagógus, ha tanítónak, tanár­nak szólították, jó oka volt rá, hogy ki­igazítsa a megszólítót: ő nevelő. Persze hogy az, annak kell, kellene lennie. A csa­lád, a családok nagy többsége ugyanis reg­gel búcsúval, vagy anélkül „beakasztja a gyereket a fogasra” — szomorú dolog, de igaz, a gyerek napja az iskolában telik el. Nemcsak tanítják, hanem ebédeltetik és uzsonnáztatják, lefektetik és leckét írat­nak vele, játszani engedik, ha van hová — s este a szülő „átveszi” a megőrzött ér­téket, hogy hosszabb-rövidebb ébrenlét, vacsora, mosdás után az álomvilágba se­gítse. Rendszerint gépmesével — mert mióta a rádió, tévé átvállalta az álomba- ringatást, ez a legegyszerűbb. A szülő ad­dig mos, takarít, fölkészül a következő napra. Tehát a pedagógus nevel is. Türelem­mel, jósággal, okosan. Lehet, hogy közben az ő gyereke sír legtovább az óvodában, vagy csavarog társaival amerre szem el­lát. Türelemmel, jósággal, okosan? És ha közben mindennapos filléres gondok gyöt­rik? S ha fizetés előtt egy héttel már kun­cog a krajcár, hónapról hónapra? Azt mondják, az egyedülálló-élő pedagógusok­nál és a pedagógus házaspároknál rendre igy megy mostanság az élet. Nincs olyan fórum, ahol szóba ne hoznák, nincs olyan nap, amikor újságok, rádió ne cikkezne erről. Ismeretségi körömben vannak pedagó­gusok. Tíz éve tanító férj, feleség, hatezer forintos bruttóbérrel, tavaly diplomázott egyedülálló négyezer-hatszáz forinttal, nyugdíj előtt álló özvegyasszony nyolcez­res bruttóval. Lakni, enni öltözködni ne­kik is éppúgy kell, mint másoknak. A fia- talabbjának gyermeket, gyermekeket ne­velni. S közben haladni a világgal — ol­vasni, tájékozódni, érteni az újat. Senki­nek nem olyan fontos, hogy ismerős le­gyen a változó világban, mint annak, aki erre a változó világra készíti fel a jövő embereit. S mégis, mi a helyzet? Az, hogy a peda­gógus lassan nem vesz könyvet — és könyvtárba se megy. Eladja szabad ide­jét. Vállal jó esetben házi tanítást, rossz esetben házépítést kalákában, segédmun­kát. A nő köt, horgol, varr, hogy legyen picivel több. Jó ez nekünk? Igazat adok Szálé Lászlónak. Nem kell megvárni, amíg a dombóvári általános is­kola pedagógusainak levele nyomán (or­szágos fölhívás készült, már postázták pár napja) a pedrgógusok is a végső figyel­meztetésre szervezkednének. A lehető leg­gyorsabban változtatni kell erkölcsi-anya­gi megbecsülésükön. Ennek első és elen­gedhetetlen föltétele: főt kell emelni a bérüket. Jórészt rajtuk múlik a jövő! S már any- nyit vétettünk a jövendő ellen, ne gyara­pítsák hibáinkat! (SJ) Nyelvvizsgareform-tervek Nagyobb nyilvánosság és gyorsaság A vizsgaeredmények gyor­sabb közzétételével, a nyelv­vizsgák követelményrendsze­rének, körülményeinek na­gyobb nyilvánosságával igyekeznek segítséget nyúj­tani a nyelvtanulóknak az ELTE Idegenyelvi Tovább­képző Központjának szak­emberei. Az intézmény, ame­lyet korábban gyakran ért kritika a vizsgáztatási mo­nopóliumából adódó nehéz­kesség. hatósági szemlélet miatt, már dolgozik az igé­nyekhez jobban alkalmazko­dó, differenciáltabb vizsga- rendszer kialakításának ter­vein is. Miként dr. Horváth Iván, az intézet igazgatója el­mondta: a már korábban be­vezetett módosításokat — így a szóbeli eredmény azon­nali közlését és az írásbeli dolgozat megtekintésének lehetőségét — a most kez­dődő őszi vizsgaidőszaktól újabbak követik. A változ­tatások közé tartozik, hogy az írásbeli vizsgaeredménye­ket a dolgozatok értékelését és az összesítést követően mintegy három hét múlva kifüggesztik a központ Rigó utcai épületében. Erre azért van szükség, mert a bizo­nyítványok postázása a nagy mennyiségű adminisztrációs munka miatt 6—8 hetet is igénybe vehet, a vizsgá­zók viszont érthetően mi­előbb szeretnék megtudni az eredményt, különösen ha például új állás betöltésének vagy külföldi munkaválla­lásnak a feltétele a nyelvtu­dást bizonyító hivatalos ok­irat. Ezzel egyidejűleg a vttzsgáztatók kilépnek a névtelenségből: valamennyi­ük nevét kifüggesztik a szó­beli előtt. Ugyancsak a nyitottságot hivatott szolgálni, emellett a felkészülést is segíti az a tájékoztató füzet, amelynek első száma a napokban je­lent meg az ITK gondozá­sában. Ebben a nyelvvizs­gák követelményrendszeré­rői. és módszertani kérdé­sekről szóló írások mellett részletes gyakorlati tudni­valókat is közölnek. Kiadá­sát rendszeressé kívánják tenni, mindig a vizsgaidő- szakok előtt, így évente há­romszor jelenik majd meg. Az ITK központjában ok­tóber 13-án fórumot rendez­nek a nyelvtanulás és a vizsga iránt érdeklődők szá­mára. Ezen a „nyílt napon” betekintést engednek a la­boratóriumok munkájába, és az oktatók segítségével bár­ki összemérheti megszerzett készségeit az intézmény kö­vetelményszintjével. E fó­rumon is szó esik majd a nyelvvizsga tervezett re­formjáról. A most formáló­dó elképzelések lényege, hogy differenciálják a tudás- felmérést: egy leendő ide­genvezetőnek például inkább a beszédkészség és -értés el­sajátítására van szüksége, míg mások munkájához az Írott idegen nyelv ismerete fontos. Indokolt tehát két különálló vizsgatípust kiala­kítani. lehetővé téve, hogy azokon külön-külön is felső vagy középszintű vizsgát te­gyenek a jelentekezők. Emellett megmaradna a tu­dás komplex felmérésére szolgáló vizsga is. A központ tervezd az idegennyelv meg­értésének fejlesztésére al­kalmas hangszalagok ké­szítését, sokszorosítását is. Megnyílt a dél-alföldi fotószalon Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye fotósainak hagyományos évi seregszem­léje, a dél-alföldi fotósza­lon vasárnap nyolcadik al­kalommal nyílt meg a Szen­tesi Művelődési Központ­ban. Az e területen lévő fo­tókörök tagjai közül 36-an pályáztak — 276 felvétellel — a bemutatkozásra a tár­laton. A zsűri döntése alap­ján, a rendelkezésre álló ki­állítási területet is figyelem­be véve 28 szerző 65 képe került a közönség elé. A felvételek a mai élet- és munkakörülmények mellett bemutatják az alföldi táj, a Tisza-part Szépségeit. Nyo­mon követhető a képeken a fotózás új módszereinek egyre szélesebb körű alkal­mazása. A kiállítás kollekció-díját a Szegedi Fotóklub nyerte el. Nyolc egyéni különdíjat is kiosztottak a tárlatnyitón. A kiállítást két hónapig te­kinthetik meg az érdekődők. Pécsi polgárok adományai A századunk első éveiben, évtizedeiben élt jeles szemé­lyiségek gyakran hagyomá­nyozták szellemi és tárgyi értékeiket a városi közgyűj­teményre. Ezt a példát kö­vették, illetve követik a mai pécsi lokálpatrióták. A tavaly elhunyt Fetter Antal építész várostörténeti jelentőségű hagyatékát is in­gyen kapta meg a múzeum. A kiváló szakember több mint fél évszázadon át ku­tatta Pécs építészeti múlt­ját, óriási dokumentációt gyűjtött össze a hajdan volt, illetve ma létező házakról, utcákról, városrészekről. Volt egyszer egy cigánybúcsú Régi hagyomány, hogy minden év szeptemberében cigányok adnak egymásnak találkozót a Komárom me­gyei Csatkán. A híres búcsú­járó helyen Magyarországon és külföldön élő cigányok ütötték fel sátraikat. A két­napos búcsúban különböző nyelvű istentiszteleteket tar­tottak, művészeti csapatok adtak műsort, kirakodóvá­sárt rendeztek. A jó hangu­latú összejövetelen Szolnok megyeiek is részt vettek, a tavalyihoz hasonlóan az idén is megszervezték szá­mukra a közös utazást autó­busszal. Képeink a búcsú hangulatából adnak ízelítőt Fotó: Nagy Orsolya.

Next

/
Thumbnails
Contents