Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
1088 OKTÓBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 I Munkásőrség a társadalmi-gazdasági kibontakozást szolgálja (Folytatás az 1. oldalról) A következő időszak állományépítő és szervezési feladatai között a legfontosabbnak a munkásőrök személyes felelősségének, példamutatásának és a politika melletti kiállásának erősítését tekintik — számolva azzal, hogy egy egészséges, reális ütemű és mértékű cserélődés valósul meg az állományban 1989-ben is. Szabó István hozzászólásában megállapította, hogy a Munkásőrség Szolnok megyében eredményes évet tudhat maga mögött, melyről objektív értékelést adott a parancsnoki beszámoló. Jó színvonalon teljesültek az országos parancsok által célul tűzött feladatok. A megyei parancsnokság és az egységparancsnokságok elismerésre méltó munkát végeztek a kiképzési követelmények megvalósításában, az utánpótlás szervezésében, nevelésében. Megnyugtató számunkra — hangsúlyozta a megyei pártbizottság első titkára —, hogy a megyei állomány erkölcsi, politikai állapota folyamatosan javul, a munkásőrök a nehezedő helyzetben is helytállnak, élénkül közéleti tevékenységük, jelentős hányaduk tölt be a társadalmi és tömeg- szervezetekben választott tisztséget. A munkásőrök tevékenysége igazán abban a környezetben bontakozik ki, amelyben élnek és dolgoznak. A politika melletti kiállásuk ezért példaadó. Az elmúlt időszak is bizonyította, hogy a munkásőrök a megyében a megújulás, a fordulat legszilárdabb közösségei, és ez a megye politikai életének megbecsült értéke. A munkásőrök politikailag egységes közösséget alkotnak, azonban körükben is tapasztalható olykor kiábrándultság, demagógia, amely főként az információk és ismeretek hiányából és nem helytelen politikai beállítódásból ered. Fontos tehát, hogy a nevelőmunkában a jövőben ezzel jobban számoljanak. A továbbiakban arról szólt Szabó István, hogy az egységek munkája az utóbbi időben lényegesen nyitottabbá vált, ami kedvező hatással van a munkásőrök feladatvállalásának munkahelyi megítélésére, elismerésére is. Az állományból való kilépés elenyésző, okai ösz- szefettek, nem politikai természetűek, mégis nagyobb figyelmet igényelnek, különösen az egyéni gondok megoldása, amelyben fokozottabb tapintat és segítőszándék szükséges. A céltudatos állományépítő munkában az alapot továbbra is a munkásközösségek jelentik, de az eddiginél job-* ban kell szorgalmazni a műszaki értelmiségiek felvételét a munkásőrség soraiba. Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy a pártszerveknek is fokozniuk kell érzékenységüket a Munkásőrség munkája, az állomány hangulatát érintő jelzések iránt. Lényeges, hogy minden szinten nagyobb figyelemmel kísérjék a kiképzési feladatok megvalósítását, az állomány életét, szolgálati és közösségi rendezvényeiket. Segítsék elő, hogy a téves nézetek, az új, szokatlan jelenségeket kísérő eszmei kérdések politikus vitákban tisztázódjanak. A Munkásőrség országos parancsnoka a megyei parancsnok beszámolóját elfogadta, az 1988. évi politikai és kiképzési munkát igényesnek, jó színvonalúnak minősítette. Hangsúlyozta, hogy a Munkásőrség mozgalmi természeténél fogva önmagában hordozza a megújulás lehetőségét, ebben jó hagyományokra építhet. Az elkötelezettség mellett azonban nélkülözhetetlen ehhez az ésszerű vállalkozói szellem és a demokratizmus további erősítése és a mflnkás- őri szolgálatot vállalók jobb megbecsülése. Változatlanul a legfontosabb politikai követelmény az állomány fo- 'vamatos, jó színvonalú felkészítése a megnövekedett feladatokra, a szolgálat biztonságos ellátására. A parancsnoki munkaértekezlet a megyei törzs állománygyűlésével fejeződött be. L. Gy. Vita a társasági törvényről Nem motor, csak egy fogaskerék A Debreceni Déyntf Művelődési Központ színháztermének nézőterén ülők •— vállalatok, szövetkezetek igazgatói, elnökei — közül senki nem tartotta fel a kezét a múlt hét végén rendezett úgynevezett pódiumvitán, amikor Lipovecz Iván, a HVG főszerkesztője feltette a kérdést, ki akarja cégét a mostani tulajdonformában működtetni ? Hasonlóan egyöntetű — igen — volt a válasz, amikor a kérdés úgy hangzott: magánszemélyt, netán külföldi kapitalistát el tudna-e tulajdonostársként képzelni? És az előzőekhez hasonló egyöntetűséggel lendültek a kezek igenlően a magasba, amikor azt kérdezték, hogy a tulajdonosi jogok ilyen „felosztását” kívánatosnak tartják-e a résztvevők, illetve a vállalkozásba pénzzel beszálló új társ akaratának alávetnék-e magukat? Egyértelmű volt tehát, hogy a művelődési központ és a Magyar Gazdasági Kamara Észak-alföldi Bizottságának dicsérendő kezdeményezésére vállalatvezetők-^ nek szervezett vitasorozat első rendezvényének résztvevői az Országgyűlésen nemrégiben elfogadott társasági törvény mellett voksoltak. Hogy miért? íme az indokok közül egy csokor. A tulajdonosi érdekeltség az állami tulajdon esetében eddig! nem volt érzékelhető, pontosabban nem a gazdasági racionalitás érvényre juttatását szolgálta, nem a tőke hatékony működtetésére, a vagyon gyarapítására ösztönzött, a tulajdonos jogait inkább politikai, szociálpolitikai célok elérésére használta fel, a gazdálkodó szervezeteket olyan, a „piaci viselkedést” bénító kötelezettségekkel terhelte meg, mint például az ellátási felelősség. Az eltérő gazdasági szabályozók miatt a különböző tulajdonformák — állami, szövetkezeti, magán — kombinációjára nem volt lehetőség, az együttműködés lehetőségei korlátozottak voltak. Az rt.-ből és a kft-ből nem lehet kivonni a vagyont (mint például a mai gazdasági társaságokból), a tulajdonosi rész csak eladható. A „papírban” levő vagyon könnyen mozgatható. Ha a gazdaságban nagy súlya lesz a társasági formában működtetett tulajdonnak, ez ki fogja kényszeríteni a piaci viszonyok fejlődését korlátozó gazdasági szabályozók megszüntetését, hiszen a részvényeseknek csak egyetlen érdeke van, minél nagyobb osztalékot kapni befektetett tőkéjük után. A lehetőségek és a remények után persze igen gyorsan megfogalmazódott társasági törvényhez kapcsolódó legfőbb kérdés is: pénzt a törvény nem teremthet, csak a tőke mozgására ad lehetőséget. Ez pedig igencsak megkérdőjelezi néhány, a részvénytársasággá alakulástól mintegy megváltást váró vállalatunk már-már eufórikus várakozását. Mert különböző trükkökkel megoldható, hogy az állami vállalat vagyonának akár 99 százalékát is részvényekbe helyezzék. De ez csupán formai változás, ha a részvények nem találnak vevőre, és a korábbi vezérigazgatóságból alakult vagyonkezelő központ szekrényeiben őrzik az értékpapírokat. Csupán annyi történik — fogalmazták meg éppen a vállalati vezérigazgatók a vitán —, hogy a korábbi egy helyett újabb vezérigazgatói székekre lesz szükség. Ráadásul a formailag független részvénytársaságok szabadsága sem lesz nagyobb, hiszen a korábbi vállalati központ birtokolja a részvényeket, így egykori üzeme gazdálkodásába korlátlan beleszólási joga lesz. A csupán formai változás után javulhat-e az eddig csődöt csődre halmozó vállalat gazdálkodása? A válasz aligha lehet kérdéses. Bár elképzelhető, ha a profitot mindennél fontosabbnak tartó részvényesek kezébe kerül a hatalom, tűzön-vízen át kikényszerítik a vállalat gazdaságos működését. Már meglevő vállalataink esetében csak abban reménykedhetünk, hogy részvényeikre megfelelő gazdasági és piaci tapasztalattal rendelkező vevő akad. Hogy a mostani állami szektorba juthat-e új tőke? A magántőke aránya oly elenyésző gazdaságunkban — hangzott el —, hogy jelentős összegekre ebből a forrásból még évtizedekig nem szabad számítani. Maradna a külföldi működő tőke bevonása. De — sorakoztatták fel kételyeiket a debreceni vita résztvevői — miért éppen hazánkat választanák a külföldi befektetők. Aki például a KGST piacára törekszik, annak a kelet-európai országok közül talán valóban a magyar gazdaság a leginkább vonzó, mert működése „nyugati logikával” is elég jól követhető. Ám: magyar hídfőállásból tényleg be lehet-e törni például a szovjet piacra? A magyar munkaerő egyáltalán nem olyan olcsó, mint hittük sokáig és a munkakultúra jóval alacsonyabb színvonalú a délkelet-ázsiainál. Katasztrofális infrastrukturális helyzetünk egyenesen taszítja a külföldi vállalkozót. („Egy most alakuló közös vállalat kormánygaranciákat kér három telefonvonal megkapására.”) Á jogszabályok dzsungelében nehéz kiigazodni, a normatív, mindenkire érvényes előírásokkal szemben túl nagy súlya van az egyedi szabályozásnak — ez pedig bizalmatlanságot kelt, hisz bármikor visszavonható az engedély. Minden dilemma ellenére — fogalmazódott meg a vita summázata Debrecenben — a társasági törvény nagyon is fontos eleme gazdaságunk megújulásának. Csak helyesen kell értékelnünk. Egyáltalán nem cél, hogy ezentúl minden vállalat rt.-ként vagy kft- ként működjön tovább, hiszen a formai átalakulásuk kézzelfogható haszna a legtöbb esetben nincs. Az új törvény csak annak jogi feltételeit teremti meg, hogy a társasági formában valóban hatékonyabban dolgozó cégek megalakulhassanak. A társasági törvény — sajnos — nem lehet a gazdaság fejlődésének motorja, csak a gépezet egyetlen fogaskereke. Szerepe már csak azért is korlátozott lehet, • mert a piac- gazdaság kialakulása nálunk egyelőre késlekedik. VSZJ A k utalásokban megjelent az ifjúság Jövöcentrikussá telt gondolkodás — Meztelen a király — mondta az ifjúságpolitikai döntésekről szólva a nemrégiben tartott pécsi ifjúságkutató konferencia egyik előadója, összefoglalva a tanácskozás három napja alatt elhangzottakat. Az említett döntések ugyanis megkésettek hiányos információkra épültek, vagy éppen a megszerezhető információkat is figyelmen kívül hagyva hozták azokat az arra illetékesek. Mire jó hát akkor az ifjúság- kutatás? S kik, hogyan, mit használnak föl az eredményeiből? Erről kérdeztük az idézett résztvevőt, Soltész Anikót, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének munkatársát, aki nemrégiben még a KISZ KB Ifjúság- és Közvéleménykutató Csoportjának vezetője volt. — Kezdetben mindenképpen vesztes volt az ifjúság- kutatás a Dolitikával szemben. Ha a kutatók javaslatot tettek a feltárt problémák megoldására, azt a politikusok lesöpörték, mondván, hogy keresztülvihetet- len. Lehet, hogy néha igazuk is volt, de rendszerint nem volt lehetőségünk ezt megvitatni. Ha viszont nem tettünk javaslatot, akkor az volt a baj. Ebben a helyzetben az hozott fordulatot, hogy — ha nem is nyíltan bevallva — többször kiderült: nem politikai akarat, hanem szakértelem, hozzáértés dolga a helyes döntés. — Mióta létezik egyáltalán ifjúságkutatás? Miért jött létre? — Röviden azt mondhatnám. hogy azóta van ifjúságkutatás. mióta az ifjúság- politika komolyabbá vált. De közrejátszottak ebben például a nemzetközi hatások is. Közülük ki kell'emelni a hatvanas évek végének nyugat-európai diákmozgalmait, amelyek felhívták a figyelmet a fiatalok nemzedéki szerveződésének lehetőségére. Ráadásul a hatvanas évek végének magyar reformkezdeményezése során sok kérdés más megvilágításba került, s ez óhatatlanul hatott az ifjúsággal kapcsolatos gondolkodásra is. A harmadik összetevő a szociológia létjogosultságának elismerése volt, s az ennek nyomán megkezdődő kutatások. Hazánkban olyan mobilitás indult meg a negyvenes évek végén, amely átrendezte az osztályok belső szerkezetét és kapcsolatukat. Nagyon fontos felismerés volt, hogy ez az átrendeződés nem a tulajdonhoz való viszony. hanem a munkamegosztásban elfoglalt hely alapján történt. Ezek a kutatások új távlatokba helyezték az ifjúság kérdését is. Ügy látszott, hogy a fel- szabadulás után meginduló mobilitás, ha összekapcsolódik a gazdasági növekedéssel — mint ahogy feltételezhető volt —■, akkor mindenki előtt megnyílik a „társadalmi fel- emelkedés útja”. Még ez a kép élt az 1970-es MSZMP KB-határozat idején is. Az állásfoglalás kimondta, hogy összhangban a felnőtt politikával — ifjúsággal kapcsolatos döntések se születhessenek előzetes kutatások nélkül. Így alakult meg a KISZ KB Ifjúsági és Közvéleménykutató Csoportja. Ekkor bontakoztak ki a Központi Statisztikai Hivatalban az alapkutatások ifjúsági metszetéből kiinduló életmód- és időmérleg-vizsgálatok, amelyek tartalommal töltötték meg a szabadidő fogalmát, megmutatva, hogy milyen eltérő foglalatosságokat takar a munkán kívüli idő. Ez már a hetvenes évek végéig nyúlik, s akkor kezdődött — előbb a Magyar Tudományos Akadémia. majd az MSZMP KB agitációs és propaganda bizottságának megrendelésére, a Társadalomtudományi Intézet koordinálásával, más kutatási irányokhoz hasonlóan — az „ifjúsági főirányként” emlegetett kutatássorozat. — A hetvenes évek elejéről csak a párthatározatot említette, holott ezt követte egy ifjúsági törvény is. — Igen. És ez a törvény több ponton — a jogok és kötelességek leírásával, azzal, hogy felhívta a figyelmet a fiatalok problémáira, egyike volt azoknak a jogi eszközöknek, amelyek a társadalom demokratizálását szolgálták. Az már más kérdés hogy nem mindenben sikerült megfelelő intézkedéseket hoznia. Például a hetvenes évek eleje óta nincs olyan rétege az ifjúságnak, amelyiknek ne okozott volna szocializációs károsodást az ifjúsági parlamenteken való részvétel, hiszen saját bőrükön tapasztalhatták, hogy ezen a fórumon visszhangta- lanul mondhatják a magukét, mert garancia a keretjellegű törvényben nincs arra. hogy bármit is meg kelljen valósítani az elhangzott javaslatokból, kérésekből, követelésekből. — Kanyarodjunk vissza beszélgetésünk elejéhez: hogyan alakult a továbbiakban a politika és a kutatás kapcsolata? — Sokáig minden politikai visszhang nélkül dolgoztak a kutatók: határozott cezúra volt politikai és szociológia között, szigorúan elhatárolt illetékességi területekkel: miről beszélhet az egyik és miről a másik képviselője. A nyolcvanas évek elején szerepváltás következett be: a politikusok politikai hitelüket tudósi és fordítva: kutatók tudósi hitelüket politikai szerepléssel próbálták megszilárdítani. A szakértelem demokratikus kontrollja nélkül a politika változatlanul megteheti, hogy csak annyit fogad el a társadalomtudományok eredményeiből. amennyi beleillik az elképzeléseibe. Most szemmel látható a törekvés, hogy fölhasználják a kutatók munkáját: az ÁISH elnöke is beépítette a pécsi konferencián elhangzott előadásában a fő irány tapasztalatait. De ahogy gyakran megesik: a koncepció és a pénz megint elkerülik egymást. Most már nemhogy az eredmények hasznosítására, de a kutatásokra is egyre kevesebb jut. — Már jó ideje beszélünk a „kutatási eredményekről”. De tulajdonképpen mit hozott például a kutatási főirány, csaknem tíz éves működése során? — Például a fiatalok egészségi, mentális állapotának kutatása hézagpótló volt. Addig azért inkább csak annyit lehetett erről tudni, hogy a mai fiatalok gyorsabban nőnek, mégis gyengébbek. Hogy ennek milyen társadalmi. környezeti okai vannak arról most tudtunk meg többet. Ugyanígy kimozdult az általánosságokból a falu és városlakók közti különbség. A vizsgálatok megmutatták. hogy a lakáshoz jutási esélyekre, foglalkozásválasztásra, a szabadidős szokásokra milyen hatással vannak a települések közti eltérések. De foglalkozott a kutatási főirány azzal is, hogyan helyezkedik el az ifjúság a munkaszervezetben, az értékek generációs átörökítésével. a szocializációval, az ifjúsági mozgalom kérdéseivel. Ezek a kutatások azt is bebizonyították, hogy a gyorsan változó helyzetben egy alapozó jellegű, a társadalmi összefüggéseket feltáró vizsgálat is elveszti az aktualitását néhány év alatt, de ahhoz, hogy az ifjúságpolitikai döntések hiteles információkra támaszkodhassanak, mégis folyamatosan szükség van ilyenekre. Gyakran szó esik arról, hogy van-e önálló ifjúságpolitika vagy — s ma inkább ez az általános nézet — a társadalompolitika része. Akár így van, akár úgy, nagyon nagy eredmény, hogy a kutatásokban megjelent az ifjúsági nézőpont, ami jövőcentrikussá tette a gondolkodást. Az ifjúság napjainkban kiszorul a társadalmi újratermelési folyamatokból: lakása, munkahelye, jövője van veszélyben. Ezek megteremtése pedig nem pusztán elosztási kérdés, hanem egy, az eddiginél hatékonyabban működő gazdasági-társadalmi intézmény- rendszer függvénye. R. A. A Martfűi Tisza Cipőgyár az év háromnegyed részében több mint hat és fél millió pár cipőt gyártott. A termékszerkezet igen széles, hiszen a papucstól az utcai és munkavédelmi cipőkön keresztül a legdivatosabb és a legmodernebb technológiával készülő sportcipőkig mindent készítenek. Felvételünk az egyik Adidas cipőt gyártó szalagról készült, amelyről naponta egy műszakban kilencszáz pár cipő kerül le (Fotó: D. G )
