Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-15 / 247. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 15. SaLorudjpcdbC itxjfjXAJf Itt a papír hol a papír? Nem tudom, hogy (központilag kik és mi­lyen nyelvek alapján szabályozzák az újsá­gokra és könyvökre szánt papír szétosztá­sát, de gyanítom, hogy nemrégiben aligha­nem egy csapásra megbolydult addigi nyu­godt életünk. Tudomásul kellett ugyanis venniük/vennünk, hogy előre meg nem ha­tározott ideig jó néhány országos és megyei sajtóorgánum csökkenteni kénytelen ter­jedelmét, és számos könyvkiadó termelé­kenységét. Hiába, papírból soha sem volt elég nálunk, köztudottan mindig is im­portra szorultunk. (Figyelmeztető jelek már korábban is voltak, ennek nyomán közelmúltban össze kellett vonni néhány kevésbé sikeres lapot). Hogy mindezt miért bocsátottam előre? Mert a napokban egy újságcikkben újra találkoztam Fekete Gyula nevével, és egyik közismert gondolatával. A jeles író már régóta élharcosa a sekélyes irodalom (vagy az általa elterjesztett kifejezéssel élve” „kulturális szennyhullám”) elleni küzde­lemnek. Ö a jelenség legújabbkori elbur­jánzásának kezdettől fogva szemtanúja, s egy idő óta ostorozója. Amikor Fekete „szennyhullámiról” beszél, ez alatt nem csupán a mai magyar irodaiam el'korcso- sult vadhajtásait érti, hanem globálisan egész kulturális életünk torzulásait. Mondom, találkoztam a nevével, s ha mindenben nem is osztom a nézetét, alap­jaiban egyetértek vele — már ami a „nagy egész” 'kultúrában tekintélyes helyet el­foglaló hazai irodalmi vonulatot illeti. Ebi­nek szapulása persze, nem az én felada­tom, ezt nyugodt szívvel bízom irodalmá­rainkra, kritikusainkra. Csak éppen azt kívánom szóvá tenni, hogy ama bizonyos hullámnak az utóbbi időben egy újabb, nem egészen ártalmatlan felerősödését ta­pasztalom. Ászt hiszem, a gazdaság kultúrán is csa­pódó válságterületei ellenére is vagyunk még sokam, akik nem tudunk úgy elmenni a könyvesboltok előtt, hogy meg ne néz­nénk a legfrissebb magyar irodalmi ter­mést, illetve szellemi életünk legújabb le- tétaményeit. Hogy mit látunk? Olykor bi­zony megütközünk, hogy a 'boltok kiraka­taiban, polcain egyre nagyobb számban sorakoznak olyan alkotások, amelyek csak kis jóindulattal érdemlik az említett hí­zelgő főnevet. Az emberben menten ágas­kodik a kérdés: hogy mire nincs papír ná­lunk? S ez az, ami fölöttébb bosszant. Ki­vált manapság, amikor éppenséggel nem mondható, hogy papírhegyek tornyosulná­nak raktárainkban. Ugyanakkor a kiadók, a nyomdák rekordidő alatt ontják a si­lány, majdhogynem értéktelen termékeket. És az érveik nem is hangzanak rosszul: ké_ rém, az ilyen és olyan témájú könyvekre 'kimutatható igény van, s ez, akárhogyan is vesszük, a szélesedő demokratizmus jegyé­ben zajlik. Ehhez járul a szintén nem mel­lékes, és egyre inkább előtérbe kerülő nye­reségérdekeltség kérdése. Nem könnyű cáfolni e kikezdhetetlen- nek tűnő érveket, amelyek valamilyen mó­don igazolni látszanak a kiadók, nyomdák és mások érdekeit, törekvéseit. Mégis, en­gedtessék meg elmondani szerény vélemé­nyem: a jelentkező igények kiszolgálása még nem szabadna, hogy feltétlenül ízlés- rorribolást ás jelentsen egyben. Ugyanis az irodalomnak — sok más egyéb mellett — nem kisebb a feladata, minthogy neveljen, ízlést formáljon. De mit kezdjünk az olyan zöld utat élve­ző kiadványokkal, amelyek rámenősen vonják el a papírt jobb sorsra érdemes művektől? Mert kérdem, vajon adnak-e valami értékes pluszt a neves táncdaléne- kesnő szexuális ömlengéseit, kalandjai? (Félreértés ne essék, e sorok írója egyál­talán nem érzi magát prűdnek!) Vagy •mennyire tekinthető kompetensnek az a befutni szándékozó, leginkább Balzac Ras- tignac-jára emlékeztető fiatal közgazdász elsárkányosodó nőkről szóló- álelmélkedé sei ? Az olykor megmosolyogtató példák vég 'nélkül sorolhatók, de talán fölösleges a helyet tölteni velük. Most inkább az a lé­nyeg, hogy gyors sikerre és még gyorsabb meggazdagodásra áhítozó, önjelölt írók ko­pogtatnak nagy létszámban a kiadók ajta­jai«, és sajnos többnyire be is bocsáttat­nak. Bent pedig részt kémek a rendelke­zésre álló kevés papírból, fogyasztják az egyre drágább papírost, s lekötik a nyom­dai kapacitást. Közben asztalfiókök mé­lyén porosodnak nehéznek, keménynek ítélt, egyébként fajsúlyos kéziratok, nyo­mólemezeken pihennek klasszikus költőink halhatatlan versei (nemzeti tudatunk éb- rentartái), és még hosszan sorolhatnám. Az úgynevezett sikerkönyvek csak özön­lenek feltartóztathatatlanul, el nem té­veszthetnem megcélozva a légesrég tuda­tosan kiszemelt fogyasztói réteget. Tegnap még a szexualitás dívott, s ezen belül is ki­emelkedő helyen a promiszikuitás, ma más csámcsogni való kerül terítékre. S hogy holnap mi következik a sorban? Bizonyá­ra lesznek továbbra is népszerű, könnyen megfogható témák. Bár jó lenne, ha vég­re igazi, elemző művek születnének, pél­dául a sorsüldözött erdélyi menekültek helyzetéről, kiteljesednének a jelenlegi po­litikai féligazságok, és így tovább. Csak most már azt kellene megfontol­nunk, hogy addig amíg el nem jövend a Kánaán, vagyis egy papírban dúskáló szebb kor, mely kiadványok esetében mérsékel­jük, uram bocsa’ vonjuk meg az alap­anyagot? Mert most. egyelőre sok-sok poli­tikai és közéleti lap, tényfeltáró kötet síny­li meg az úgynevezett papír-recessziót, s éppen akkor, amikor a társadalmi-politikai élet pezsgése esetenként bővebb terjedel­met igényelne. Ott van a keze munkája Jászapáti Makovecz szellemében, de nélküle épít önkéntelenül is lassul a forgalom a főúton, az autó­sok leveszik lábukat a gázpe­dálról. Nem lehet elhajtani anélkül a művelődési ház előtt hogy néhány pillanat­ra el ne időzne rajta a tekin­tet. A Jászapáti legforgal­masabb útján álló épület el­üt a környezetétől, ugyanak­kor harmonizál is velük. A hatalmas sátorra emlékezte­tő hajlott hátú palatetőt mozgalmas homlokzat tartja: oszlopsor. ívelt korlátú er­kélyek, középen hangsúlyo­san kiemelkedő torony. Vele konkurál egy dísze, megjele­nésű középület, a tornyos is­kola. A századforduló sze­cessziós hatását hordozó épület a díszítő gipszfigu­rákkal, hajlított attika fa­lakkal. merészen ívelt kupo­lával különös rangot nyer a szomszédos művelődési ház­tól. Egymás értékeit hang­súlyozza a két épület. A falu zárt maradt Szemközt építkezés folyik, az elbontásra váró takarék­szövetkezeti székház mögül pedig ugyancsak tekintélyes építmény villan elő. A szol­gálati lakásokból és üzlethe­lyiségekből álló épület a mű­velődési ház stílusához, meg­jelenéséhez méri magát. Egy határozott elgondolás látszik tehát ott kirajzolódni egy egységes építészeti együttes kialakításáról. Makovecz Imre tervei alapján a művelődési ház a múlt év augusztusában ké­szült el. öt bízta meg a ta­nács a négy utcával határolt szemközti lakótömb beépíté­si tervének elkészítésével is. A tüzéptelep, valamint a nagyrészt szanálásra meg­érett épületek helyén így 180 lakásból és néhány középü­letből álló együttes alakult volna ki hangulatos belső terekkel, lakóházakkal. A beépítési terv után Mako­vecz Imre és munkatársai hozzá is láttak az egyes épü­letek tervezéséhez. mire azonban a művelődési ház megnyílt, a nemzetközi hírű építész kivonult Jászapátiról. — Nem kivonultam, ha­nem egyszerűen kiebrudaltak onnan — jelenti ki a pesti tervező az irodájában. — Szívesen dolgoztam pedig Jászapátin. szót értettünk a tanácselnökkel, a kivitele­zőkkel, végülis a művelődé­si ház úgy épült meg, ahogy elgondoltam. És azután mégis történt valami, amit máig sem értek. Nem tudtam megismerni a falut, zárt ma­radt előttem, pedig évekig jártam oda. — Talán a jász zárkózott­ság? — Nem. A szomszédos Jászkiséren, ahol szintén áll egy művelődési házam, nem volt ilyen gondom. Azt hi­szem, nem az emberek má­sok. a kapcsolatok, a hatal­mi struktúrák. Makovecz Imrét a világ legjobb ma élő építészei kö­zött tartják számon. Ke­mény, határozott ember esz­tétikai és erkölcsi ítéletei­ben. A nemzetközi szakte­kintélyek után figyel rá a — Panelből kétszer annyi­ba került volna. .. — érvel az építész, s azt nem teszi hozzá, hogy még akkor nem is lett volna olyan barátsá­gos, meleg, emberi léptékű. A tanács egyébként a beépí­tési tervet meghirdette a lakók között, és az első tá­jékoztatón mintegy hatva- nan-nyolcvanan gyűltek ösz- sze. Konkrét egyeztetésre a tervezőkkel már csak né­gyen, majd hárman, ketten ültek le, végül elfogyott mindenki. Nem értették az érdektelenséget, hiszen igye­keztek a megrendelők igé­nyeinek megfelelni, elbeszél­gettek velük, ismerkedtek elképzeléseikkel, életmód­jukkal, terveket készítettek ingyen, bérmentve, vázla­tokkal. javaslatokkal álltak elő. A szakítást mégis egy másik megbízás okozta. — Megrendelte tőlünk a tanács a művelődési ház mö­götti orvosi rendelő bővítését is — emlékszik vissza Mako­vecz Imre. — Közös szándé­kunk volt. hogy a környéket is átformáljuk, és el is ké­szítettük a vázlatokat, alap­rajzot. Sürgős volt a munka, ezért a tervezői szerződés csak később ment, de azután megkezdődött az időhúzás, majd visszavonták a megbí­zást. Az ott lévő rajzok, váz­latok alapján pedig elkészít­tettek valakivel egy tervet és benyújtották a tervzsűrinek. Hogy sokallták a tervezési díjat? Ezen lehet vitatkozni, és megértem, hogy a har­mad- negyedpénzen készült korábbi tervek után megle­pődtek a reális áron, de ezt a módszert nem fogadom el. Az egy-két kitartó építte­tő hiába várta újabb egyez­tetésre Makovecz Imrét. Pe­dig a tervek tetszettek, az hazai közvélemény is, egy új Makovecz-ház országszer­te esemény, amit meg lehet, meg kell vitatni. Vitatták, s vitatják azóta is a művelődési házát Jász­apátin. A tanácselnöknek, Török Sándornak a tekinté­lyét is latba kellett vetnie, hogy kiálljon az újszerű, ..pénzrabló” elképzelés mel­lett. A ház felépült és az ünnepélyes beiső terében megnő az ember, más lesz, mint volt odakint. Húszmil­lió. szisszent fel a falu 3 éve, s ha azóta maradtak is. akik sajnálják a pénzt, c^sak azért, mert olyan elzárt, mint a tisztaszoba a paraszt­házakban. építés kilátástalansága tán­torította el a többi jelent­kezőt is. Illés Péter az 1986 tavaszán tartott egyeztetések óta már az új házában la­kik, igaz nem Makovecz ter­vezte, de neki fontosabb, hogy túl van rajta. Dr. Czif- ra László állatorvos volt az utolsó kuncsaft — Rendkívül megnyerő el­képzelései voltak, egyedül a garázson volt vita. Abban is megegyeztünk volna, mert megértettem, hogy tervezés­kor nemcsak az épületben gondolkozik. És azután mégis elmaradt, nem jött többet. — Nem tudom, hogy végül is hányadán állunk — értet- Jefnkedik a történtek után a tanácselnök, hiszen itt van a keze munkája a faluban, a tömbépítés is az elképzelése szerint folyik. Nagyszerűt alkotott, és szeretnénk, ha folytatná a munkát. A ta­nács anyagilag azonban nem tudja kézben tartani az ügyet. Tény, hogy sokalltuk a fél milliót egy bővítési tervre, akármilyen szépet is ígért az az orvosi rendelő. Bármennyire is szerettük volna, nem bírtunk vele, meg a tízmilliós kivitelezési költséggel sem. Honnan vet­tük volna a pénzt, hogyan álltunk volna meg a falu előtt? A vb döntése alapján egyszerűbb megoldást vá­lasztottunk. Az egyik helyi építész, tel­jesen díjtalanul, a makoveczi szándékot nem titkolva, ké­szített egy programjavasla­tot az orvosi rendelőre. A költségek és hosszadalmas kivitelezés miatt azonban ezt is átvetették, és végül ötöd- áron a volt tanyasi kollégi­umot alakították át az or­vosok, betegek részére, az orvosi rendelőt pedig meg­kapta az iskola. Megnyerő elképzelések Szüret a Virág- hegyen Felvételeink Ti- szaföldváron, Szűcs Gábor kis­termelő szőlőjé­ben készültek Eladható házakat akar — Az is tény — folytatja az elnök —. hogy a beépítés körül volt huzavona. A Be­loiannisz út szabályozási szé­lessége miatt hosszú ideig nem tudtuk megkezdeni az üzletek, szolgálati lakások építését, a magánlakások pedig még csak azután jö­hettek. Kiderült, hogy egyéni kezdeményezésből nem ha­lad a beépítés, és mivel a ta­nács nem vállalhatta a beru­házást, az OTP-nek adtuk át az egész lakótömböt. Az OTP-t azonban nem kötötte ígéret, esztétikai megfontolás. Eladható háza­kat akart építeni, és minél előbb. A tervezéssel a szol­noki Profil Mérnöki Iroda Kisszövetkezetet bízta meg idén nyáron, és nagy lendü­lettel meg is kezdődtek az előkészületek, hogy 2 év múlva az első 15—20 lakásba beköltözzenek a vásárlók. Deák László főmérnök - sze­rint tisztességes és jó megol­dás az lett volna — ha már a falu vette a bátorságot, hogy egy nemzetközi hírű építész mellett kötelezi el magát —, hogy Makovecz viszi végig az építkezést. Így legfeljebb követni lehet csak (s ez szándékukban is áll) az ere­deti elképzelést. Lukácsi Pál

Next

/
Thumbnails
Contents