Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-15 / 247. szám
1988. OKTÓBER 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 T Üresen marad a rubrika Rövid séta kulturális kiadásaink körül Sokan sokféleképpen kalkulálunk a fizetésünkkel, hogy lehetőleg elegendő legyen a hónap végéig. Osztunk, szorzunk, kivonunk, újabban a jövedelemadó miatt százalékot számolunk — egyszóval nem engedjük feledésbe merülni az általános iskolában tanult matematikai ismereteket. A rugalmas árak ugyanis egyre inkább próbára teszik „be- osztó-képességünket”. A piacról élünk — szoktuk volt egymás között mondogatni. S ez a piac, napjainkban feltűnően nem olcsó. Ma be kell vásárolnunk hétvégére az alapvető élelmisze- rekbőá, holnap érkezik a gáz- és villanyszámlás, holnapután új cipő és dzseki kellene a gyereknek, azután pedig... De elég a felsorolásból. hisz’ úgyis betéve tudja mindenki a listát. Nemrég a kezembe akadt egy könyv, amelynek szerzője a hatvanas évek végéről megőrizte családja egy havi költségvetését, s ezt összehasonlította a maival. Ha túllapozunk a húsz évvel ezelőtti élelmiszerekre és egyéb alapvető szükségletekre kiadott összegek tételén, szembeötlik egy olyan rubrika, amely manapság — feltételezem — igen sok család költségvetési keretéből hiányozhat. Nevezetesen a kulturális kiadásokról van szó. Míg a hatvanas évek végén hellyel-közzel futotta a pénzből könyvekre, mozira, esetenként színházra vagy más kulturális rendezvényekre, addig ma jószerével alig lehet megnevezni valamit a felsoroltak közül. No, persze mindez hangsúlyozottan az átlagos keresetű családokra vonatkozik. Mert kétségtelen tény. hogy a társadalom egy vékony, gazdagodó rétege anyagi helyzeténél fogva többet is megengedhet magának. Ugyanakkor egy másik, népesebb rétegnek kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy kultúrára fordítsa jövedelme egy részét. Hogyan is állunk ma a kulturális kiadásokkal? Mennyit költ egy család kultúrára? (E cikk természetesen nem szociográfiai igényességgel és főleg nem statisztikai adatok felhasználásával, csupán a szolnoki utca emberének megszólaltatásával szeretne rávilágítani egy társadalmi jelenségre, amely persze korántsem újkeletű a hazai sajtóban, de mélyülése okán beszélni nem árt róla.) Az utca forgatagában lehetőség szerint nem értelmiségieket kerestem, tudniillik ők — hasonló témában — már korábban szerepeltek egy cikkben lapunk hasábjain, feltételezem; ez a réteg legalább az átlagot költi kultúrára. Kivételek nyilvánvalóan itt is akadnak szép számmal, de ez már egy másik írás témája lenne. Íme néhány csokorba szedett vélemény: Balogh József 23 éves betanított segédmunkás, a Városi Tanács Közterületfenntartó Intézmények alkalmazásában dolgozik. Az utcán viráglocsolás közben szólítom meg. — Kevés a fizetés, nehéz megélni 4600 forintból. Én vagyok a családfenntartó; édesanyám és édesapám rokkantak. Alig tudunk kijönni a pénzből. Kulturális dolgokra én nem költők, bár olvasni szeretek, de inkább a könyvtárból kölcsönzők könyveket. Moziba utoljára tíz évvel ezelőtt voltam, színházban meg életemben soha. Macsik Ferenc középkorú kubikos brigádvezető á SZO- TÉV-nél. Arra a kérdésemre, hogy mennyit áldoz kultúrára, mintha csak viccet mondtam volna, akkorát derül: — Miből? A borítékban alig valamivel több. mint 4000 forint lapul. A feleségem beteges, nem dolgozik. Az OTP-nek jócskán tartozunk még. Nekem a kultúrát a tévé jelenti, a szórakozást pedig néha egy-két üveg sör. Nagyon be kell osztani a pénzt, mert enni muszáj, ha nem eszik az ember, nem bír dolgozni. Tudja nem is emlékszem már, hogy például ruhát mikór vettem magamnak. Most egy használt öltönyért jártam dolgozni néhány napot. Mert erre se futná. Vass Zoltánná 30 éves pénzügyi előadó a TITÁSZ- nál. Férje kőműves, jövedelmük havi tízezer forint. — Szinte egyik napról a másikra élünk. Az én fizetésemet elviszi a rezsi. Az OTP-nél nyugdíjazásom előtt egy évvel jár le a kölcsö- nünk. Pedig most kellene élnünk, most vagyunk fiatalok. Szeretnénk mi többet költeni kultúrára, de egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy ha megtetszik egy könyv vagy lemez, megveszszük. Moziba ritkán jutunk el. egy négytagú családnak már ez is komoly összegbe kerülne. Rácz Zoltánná, a hangszerbolt vezetőhelyettese: — Nekem sajátos a helyzetem. A férjem másfél éve elhunyt, a fiamat egyedül nevelem. Neki lehetőség szerint megveszem a kiszemelt könyveket, ugyanis imád olvasni. Egyébként én négy éve voltam utoljára moziban, színházba nem is emlékszem, mikor. Fótos Lajos osztályvezetőhelyettes a Közúti Igazgatóságnál : — A feleségemmel egyértelműen gyermekcentrikusak vagyunk, vagyis a kultúrára szánt összeg nálunk a gyerekek igényére megy el. Pontos számot nem tudok mondani. mert. ez havonta változik. öt tömör, kiragadott vélemény — meglehet, szélsőséges felhangokkal, és konkrét összeg megnevezése nélkül. Csak becslések alapján lehet elmondani, hogy egy át- lakos család nagyjából 100 és 1000 forint közötti összeget áldoz kultúrára saját költségvetéséből. A családok többsége a biztos megélhetését kockáztatná, ha erején felül költené kultúrára. Nem véletlen, hogy mostanában gyakorta hallani olyan családokról, ahol a tagok munkahelyükön olvassák el az újságokat, mert képtelenek előfizetni rájuk, szüleik vállalják át a tévé előfizetési díját, s egymás között cserélgetik a könyveket. S ezek még csak a kisebb dolgok. Egyik ismerősöm szokta emlegetni; a színházjegyet általában a piacon „felejti”, a mozijegyet az élelmiszer- boltban, a koncertjegyet a ruházati boltban... Sejthetjük; nem azért, mert valóban feledékeny lenne, hanem mert erre kényszerítik az életkörülményei, a szűkös anyagiak. Sokan kényszerülünk jókorát húzni derékszíjunkon — a kultúra rovására. És egyre inkább meg kell barátkoznunk a gondolattal : a gazdaság most mind kevesebbet képes áldozni a kultúrára, következésképp az egyén is kevesebbet tud. A kultúrát pedig továbbra sem adják ingyen, most és a belátható jövőben még kevésbé. J. J. MROZEK ÉS ÖRKÉNY üz Újvidéki Állami Magyar Színház vendégjátéka Szolnokon Mrozek: Mészárszék. Jelenet az előadásból. Képünkön Ven- czel Valentin (Hegedűművész) és Szilágyi Rövid Eleonóra (Fuvolamű vésznö) Október 23-án. tehát holnaphoz egy hétre — vasárnap este — kezdi meg vendégszereplését — a Szigligeti Színházban az ÜjvidéKi Állami Magyar Színház társulata. A vendégszereplés első napján Slawomir Mrozek Mészárszék című játékát mutatja be az újvidéki társulat. A Tangó — 1978-ban — és az Emigránsok — 1983. november 10-e után — ez lesz a harmadik Mrozek-bemuta- tó Szolnokon, mely egyben valószínűleg magyarországi ősbemutatónak számít. Tudomásunk szerint ugyanis a Mészárszéket hazai magyar színpadon még nem játszották. A szolnoki bemutatót ezért is várjuk, hiszen az itteni közönség által már látott Tangó Mrozek első, konfliktusában és gondolati tartalmában is igazán „há- romfelvonásos” töltöttségű műve. Ezután az író játékos kedvét töprengés váltja föl, munkássága árnyaltabbá válik, és művészete nagy formátumú drámáiban az Emigránsokban és a Mészárszékben lesz még teljesebbé. A három dráma nagyjából egy évtized művészi terméke, a Tangót 1963-ban, a Mészárszéket pedig 1974-ben írta Mrozek. Az újvidékiek Pályi András fordításában, Luboslav Majera rendezésében. két részben játsszák a Mészárszéket. Örkény István Tóték című tragikomédiája lesz az újvidéki színház vendégjátékának következő előadása, október 24-én, hétfőn este. A Tóték úgy tűnik új reneszánszát éli a világ színpadain, s csaknem két évtized után visszatér a Tisza- parti deszkákra is. A Szigligeti Színház 1969 késő tavaszán mutatta be a drámát, Székely Gábor rendezésében. Az előadás a pályakezdő fiatal rendező első nagy erőpróbája volt. Beré- nyi Gábor igazgató-főrendező elfogadta Székely véleményét, hogy Latinovits Zoltán után egy őrnagycentrikus előadás már nem lenne eredeti, így a fiatal rendező az egyenlő erők drámájává tette az előadást, a lázadás drámáját formálta meg. Kétszeresen is örülhetünk a Tóték „visszatérésének”, hiszen az 1969-es bemutató ■óta új generációk nőttek fel Örkény házi színházának városában, — s az újvidéki előadást is Székely Gábor rendezte. Más, ha szabad így illetnünk, szolnoki vonatkozása is van az előadásnak. Az őrnagy szerepét Derzsi János a Szigligeti Színház tagja játssza — vendégként — az újvidéki Totókban. A postás legendássá vált figuráját pedig Fejes György — aki élete delén már a jugoszláviai magyar színjátszás egyik '„nagy öregje” — formálja meg. Fejes György gyermekkorával, iskolai éveivel kötődik szűkebb hazánkhoz. Tót szerepében Soltis Lajost láthatja majd a közönség, Tótné pedig Ladik Katalin — aki egyaránt ismert nálunk színészként és költőként — lesz. T. L. A Tóték szereplői: (balról jobbra) állnak: Pásthy Mátyás, László Sándor, Várady Fischer Hajnalka, Simon Mihály, Szilágyi Nándor, (ülnek) Szilágyi Rövid Eleonóra, Soltis Lajos, Ladik Katalin, Derzsi János, (előtérben) Fejes György (Dor- mán László felvételei) Szerétéiből fogant világ Megnyílt a Kevi Kör XIX. őszi tárlata Tegnap Szolnokon a Varga Katalin Gimnáziumban MAIL-ART (postaművészeti) kiállítás nyílt, melyen a világ harminc országából százharminc alkotó műve került bemutatásra két régi vargás diák gyűjteményéből Fotó: Korényi A túrkevei Finta Múzeumban az év végéig nézhetik meg az érdeklődők a Kevi Kör XIX. őszi tárlatát. S nagyon reméljük, a helybéliek és a városba látogatók nem fukarkodnak nagyon az idővel, érdemes egy-egy órácskát eltölteni a kiállítóteremben. Meglehetősen sokrétűek a látnivalók, a festők, szobrászok, grafikusok és fotósok munkái közül ki-ki megtalálhatja azt a képet vagy szobrot, amely képzeletvilágához legközelebb áll. Ha csak festők vagy csak szobrászok állítottak volna ki, akkor is természetes lenne az alkotói megközelítések sokfélesége, hiszen minden csoportos kiállítás velejárója a stíluskeveredés. A Kevi Kör tárlatán a népművészeti ihletettségű munkáktól az elvont megjelenítésig számos művészeti meggondolás jelen van. Ez adja meg a tárlat jellegét, ha úgy tetszik, a látnivaló egészének ízét. zamatét. Az egyes kiállítók is különféle elképzeléseiket tárják a nézők elé, s éppen ez az egyik erénye a Kevi Körnek, hogy mindig is tiszteletben tartotta tagjainak művészi szuverenitását, — vagy éppen az első próbálkozásokat. A mostani tárlatra is igaz, hogy jól elférnek egymás mellett a kialakult, sőt beteljesedett- életművek és az útkeresés zsengéi is. A szobrászati anyag talán ezúttal is a tárlat legerősebb része, pedig Iván Sándor — sajnálatos betegsége miatt — csak egy munkával — Nagyapám — van jelen. Vad András két keményfa portréja munkásságának javát idézi, Finta Sándor (ifjú) Tér című leheletfinom, megvalósításában bravúros kompozíciója már névjegyként is elfogadható; Talamasz Lajos Magorja mítosz és erő, a Szélmolnárok emlékére című munkája pedig nemcsak a téma eredetiségével tűnik ki. hanem a megvalósítás egyszerűségével is. Bácskai Bertalan megka- póan kifejező színvilágú képei közül az Árteret és a Téli képet véljük legsikerültebbnek; a fiatal Kovács István, úgy tűnik, egyre kidolgozottabb szürrealista ihletésű képeket fest. Fehérvári Béla Csőszháza igen figyelemre méltó, Füleki Gábor festményei közül a Tanyát érezzük kiforrottabbnak, a Berettyó-part még nagyon magán viseli a novum esetlegességeit. Kissné Iván Ildikó akvarelljei költői csendet árasztanak, igen szépek, Szenti Ernő linómetszetei igényes munkák. A fotósok — ifjú Papi Lajos, Pólya Pál — a felfedezés örömével most nem leptek meg, jobb képeket is láttunk már tőlük. Szatmári Imre, Koszta tanyája és a Mirjamja viszont sajátos látásmódú. autonóm munka. Külön kis gyűjtemény ad válogatást a néhány éve elhunyt Bodnár Lajos munkáiból. Az eredeti tehetségű ezermester parasztemberről addig is tudjuk, hogy népi fafaragóink egyik legjobbika volt. a most kiállított miniatűrjei — Patkoló, Küllő- ző stb — is bizonyítják ezt. Östehetsége vászonra álmodott képeit kevésbé ismertük, de most meggyőződhettünk arról, hogy az ecset legalább akkora erőssége volt, mint a faragóvéső. A Mélyszántás helye, úgy hiszem, a magyar naiv festészet remekei között van, de a Gőzeke is annyira kifejezi a kor és a barázdák világát, amennyire csak teheti. — ti —
