Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
8 1988. AUGUSZTUS 6. Irodalom» művészet----Tóth-Máté Miklós: A doboz mikor a színes tévét két szerelő kiviszi a lakásból, mintha nagybeteg, szeretett rokontól búcsúznának Bal- láék. Az ablakból nézik, hogy teszik be a gelkás kocsiba, és szinte azt várnák, szirénázva induljon el az autó, mint a rohammentő. — Tíz nap ... — sóhajt Balláné, majd szemrehányóan tekint a férjére: — Megrövidíthetted volna, ha ígérsz nekik pénzt. Vagy egy üveg Napóleon konyakot. De a te smucigságod ... — Nem azon múlott — legyint Bállá —, beszéltem az egyik szerelővel. Nem lehet előbb. Magyarázta is, hogy miért, de hát én a műszaki dolgokhoz hatökör vagyok ... Bemennek a szobába. A nagymama, Balláné anyja, most is úgy ül ott a fotelban, mintha a műsorkezdésre várna. A televízióújságot böngészi. — Lesz egy jó operett — tekint fel jöttükre, megigazítva orrára csúszott vastag szemüvegét. — A Sztambul rózsája. Láttam is én ezt vagy harminc éve ... Már nem emlékszem, kik játszották, de igen jó színészek voltak. Sokat nevettem a táncoskomikuson. No, kíváncsi vagyok, milyen lesz a tévében .. . — Semmilyen — mondja Bállá. — Ne tegyen úgy a mama, mintha nem tudná, hogy most vitték el a televíziót! — Elvitték? Hová? — A szervizbe. Megjavítani. Ugyanis bedöglött. — Édes fiam — mondja sértetten az anyósa —, ne használj ilyen alpári szavakat, hogy bedöglött. Előttem legalábbis. Az én jó uram mindig választékosán beszélt velem, igaz, hogy neki a neveltetése ... Bállá teleszívja a mellét levegővel, mintha a víz alá akarna merülni. Ezt a műveletet gyakran megcsinálja az anyósával folytatott rövidebb-hosszabb , dialógusaik közben. Minél ingerültebb, annál több levegőt szippant be, így szavak helyett csak ezzel a hangos légvétellel véleményez, mintegy eldugaszolva ezáltal az ilyenkor«fel- színre kívánkozó vaskos gorombaságokat. Feszülő mellkassal megy át a másik szobába a gyerekekhez. — Phüüüü ... — engedi ki a szelepet Bállá. — Na, mi van. srácok? Egyikük sem felel. Karcsi, a tizenkét éves fiú és Icu, a nyolcéves kislány nagy doboz előtt térdepelnek. Nem kétséges, a televízió doboza. Lent volt a pincében. — Ki engedte meg, hogy ezt felhozzátok? — Senki — mondja Karcsi. — Senki — visszhangozza Icu is. — No, ha senki, akkor már viszitek is vissza! — Nem lehet — mondja Karcsi. — Mert ez most kell a játékhoz. — Miféle játékhoz? — Majd meglátod. Bállá nem vitatkozik tovább. „Bánja a fene — gondolja —, legalább csendben vannak.” Kimegy a konyhába, megiszik egy pohár bort. Nemsokára utána jön a felesége is. Vacsorát készít, rántott májat. Bállá ül az asztalnál, hallgatja, hogy serceg a máj az olajban. önkéntelenül az órájára néz. Mennyi idő van még a híradóig? Rajta kapja magát, elvigyorodik. „De nagy marha vagyok” — gondolja. — Szólhatnál valamit — mondja az asszonynak. — Nem látod, hogy mit csinálok? — Látom, de azért szólhatnál. — Jó, akkor szólok. Pucold meg a krumplit. Bállá bólint, újságpapírt terít az asztalra, kezdi pucolni a krumplit. — Ne olyan vastagon vágd a héját — néz arra az asszony —, csak pocsékolsz. Bállá igyekszik vékonyan vágni a krumpli héját. Ahogy elkészül vele, a hulladékot összefogja a papírral, és bedobja a szeméttartóba. — Ha már úgyis ott vagy — mondja az asszony —, egyúttal le- vihetnéd a szemetet is. Felőled egész éjszaka itt büdösödhetne. Bállá leviszi a szemetet. Visszajön, vacsorához ülnek. Csöndben esznek, a két gyerek nagy harapásokkal, gyorsan tünteti el a májat, a krumplit otthagyják, szaladnak be a szobájukba. — Mi van a rádióban? — szól oda az asszonynak Bállá. — Nyisd már ki! A felesége bekapcsolja a hűtő- szekrény tetején álló kis Szokol rádiót. Klasszikus zene. — No, most pont ehhez van hangulatom — morogja Bállá —, tekerd már jobb irányba! Az asszony a rádióhoz indul, amikor beszalad a konyhába Karcsi. — Gyertek már, mindjárt kezdődik a műsor a családi televízióban! — Miben? — bámul rá értetlenül Bállá, de azért feláll, megy a fia után, és int az asszonyoknak, hogy jöjjenek ők is. Az üresen maradt tévészekrényen ott áll a nagy kartondoboz, középen téglalap alakban kivágva, mely valóban úgy hat most, mint egy képernyő. Különösen Karcsi fejével együtt, mely csakhamar megjelenik az üres keretben, bemondói pózban. — Kedves nézőink, megkezdi műsorát Balláék családi televíziója. Elsőnek bábjátékot adunk a gyerekeknek. — No, nézd csak — neveti el magát Balláné —, ezek aztán feltalálják magukat! lhelyezkednek a fotelekben. és nézik a mesét a farkasról meg a bátor kiskutyáról, melyet természetesen Karcsi és Icu ad elő saját rendezésükben, saját bábokkal, maguk ötlötte történet alapján. — Most pedig tornázni fogunk — mondja a bábjáték után Karcsi —, álljanak fel a fotelekből, és csinálják frissen, ruganyosán a gyakorlatokat! Helybenfutással kezdjük ... — Ezt azért nem — mondja Balia. — Ugyan már — néz rá Balláné —, ne légy lusta! Tegyünk kedvére a gyerekeknek. — Bizony, kedves vöm uram — mondja az anyós —, nem árt egy kis mozgás. Csinálom én is. Csinálják. Legalább tíz percig tart a Karcsi diktálta esti torna, utána lihegve ereszkednek vissza a fotelekbe. — Te jössz, apa — mondja most Karcsi —, találj ki valami jó kis műsort. De vidám legyen! — Én? Mit? Nem jut semmi az eszembe. — Dehogynem — kiabál Icu —, amikor itt voltak Lajos bácsiék. vicceket meséltél! Hallottuk a másik szobában is, hogy nagyokat nevettetek. — Ahhoz hangulat kell, gyerekek. — Ne kéresd magad — mondja Balláné —, adj elő néhányat a sze- lídebbekből. — Hát jó — törődik bele Bállá, és beáll a keretbe, önmagában is mulatságos, ahogy felbukkan ott nagy, busa feje, nevetnek rajta, Bállá is saját magán. Ettől a kedve is felszikrázik, és a vicceket már vidáman, felszabadultan mondja el. — Most anya következik — rendelkezik Karcsi —. énekelj valamit. — Nincs jó hangom, ezt ti is tudjátok. — Akkor verset mondj — kérleli Icu. — Amikor kisebbek voltunk, sokat mondtál nekünk lefekvés előtt. — Igaz — simít végig a felesége karján Bállá —, én is szívesen meghallgatnék egyet. Lánykorodban irodalmi színpados voltál... Nem emlékszel, hányszor kísértelek el a próbákra? — Istenem — sóhajt Balláné —, de régen volt. Na, jól van, nem bánom. Beáll a keretbe, és elmondja József Attila Betlehemi királyok című versét. — Most az Altatót is! — kiabálják a gyerekek. Balláné mosolyog, egy pillanatra a siker ízét érzi, mint valamikor a Antal Barnabás: Akvarell sűrű fénykazlak bokra árnyak megkötve bogra csobban a délibábban a lovacska s a fátlan ablaktalan táj nádsíp katángkék mennybolt ásít csöndiiszkös üvegágán megfeszül a szivárvány színpadon. Elmondja József Attilától az Altatót is, majd ráadásként még Petőfi Négvökrüs szekerét. — Most a nagyi ad műsort — szalad az öregasszonyhoz Karcsi. — Tessék beállni a keretbe! — Jaj, gyerekem, én aztán igazán nem tudok semmit. Hagyjatok engem csak nézőnek. — Hogyisne — mondja Icu —, ez családi televízió, itt mindenkinek szerepelnie kell! — Ügy van — mondja kicsit kaján éllel Bállá —, a mama sem maradhat ki. — Hát ha semmiképpen sem menekülhetek — áll fel az öregasz- szony, és óvatosan betipeg a keretbe —, akkor elmondom nektek az alföldi túrós lepény receptjét. Szegény nagyapátok igen szerette. Amikor udvarlóként először jött hozzánk látogatóba, jó anyám megengedte, hogy én készítsem el. Bár ne engedte volna, mert izgalmamban kifeledtem belőle a cukrot meg a kaprot is. De, ugye, mondanom sem kell, hogy nagyapátok így is megdicsérte. Nevetnek a történeten, meghallgatják a receptet, majd általános kívánságként közük, hogy holnap készítse is el. — De aztán ne tessék belőle kifelejteni semmit! — mondja Bállá. A nagymama után Karcsi tűnik fel ismét a keretben, és jó éjszakát kíván mindenkinek. — Nahát, gyerekek — mondja az öregasszony —, régen szórakoztam ilyen jól. Emlékszel, lányom? Apád tudta ilyen hangulatossá tenni az estéket. Meg Feri bátyád. De sokat nevettünk akkoriban ... Másnap ismét műsort sugároz a családi televízió, aztán harmadnap újra. ötletekben nincs hiány. Kicsoda-micsodát játszanak, társasjá- tékoznak, és rendeznek kerekasz- tal-beszélgetést az iskolai dolgoktól kezdve a munkahelyen történtekig. Nagyi a múltból szemezget vidám és szomorú eseményeket, melyek legtöbbjét ugyan hallották már, de így műsorra tűzve most mégis másképpen hatnak. Icu javaslatára rögtönzött divatbemutatót is tartanak. (ö egyébként is mindig az anyja- ruháiban, cipőiben szeret mászkálni otthon.) Karcsi pedig az esti tornán kívül más sporteseményre is vágyik. Gombfocira. Kemény csatákat vívnak az apjával, melyek kimenetelére a házi totó- szelvényeken fogadást is lehet kötni. Szombat este látogatóba jönnek Feriék, két gimnazista fiukkal. Nem sokat kell őket nógatni a családi televíziózásra. Feri rögtön benne van a mókában, de Klári, a felesége sem húzódozik, a fiúkról nem is beszélve. Amolyan családi gálakoncert kerekedik éjfélig. Akad benne még bűvészmutatvány is (Feri kápráztatja el őket néhány trükkel), de ének, sőt tánc is. Közben meg nagy családi kerekasztal- beszélgetés mindenféléről. — Nem gondoltam volna — mondja Feri búcsúzáskor —, hogy ilyen jó találmányotok van. Ezt a családi tévézést mindenütt be kéne vezetni. Adjátok be szabadalomként, hátha még pénz is üti a markotokat érte. — Beadjuk — mondja nevetve Bállá. ztán egyik nap visszahozzák a gelkások a színes televíziót, és a nagy kartondoboz átkerül a gyerekek szobájába. — Apa, ugye azért nem hagyjuk abba? — Mit, Karcsiként? — Hát... a családi televíziózást. Csak ettől kezdve majd a mi szobánkban lesz a műsor. — Jó ötlet — mondja szórakozottan Bállá. — Akkor majd szólok, ha kezdünk ma este. — Ma este? Na ne hülyéskedj. Lesz egy jó krimi. — Előtte is lehet. — Hagyjam ki a híradót? — Akkor hát mikor, apa? — Majd megbeszéljük fiacskám. Rendben? Karcsi nem válaszol. Az apja után néz, aki siet bekapcsolni a televíziót. Az igazit, a színest. A nagyi már bent ül, és tudja, hogy nemsokára megy anya is, csak még gyorsan elmosogat. Karcsi bemegy a szobájukba, tanácstalanul toporog a nagy kartondoboz körül, mely most némg és üres, mintha elromlott volna. Aztán szól Icunak, hogy segítsen levinni a pincébe. Kiss Benedek: Apám kertjében Napáldozó apám kertjében, elhalt a kaszasuhogás, égi vér ragyog a levélen, s mint Krisztus sebét szent Tamás-. megtapintom a vén fák. kérgét körte, meggy, szilva, őszibarack; apámat régen eltemették, de fái gyümölcsöt ontanak, nem vagyok apátián velük mégsem, ki elment, ím, föltámadott. Öt látom a varasait fényben, ahogy hiánya fölsajog. Pelle János: A táltos „Kötegyán Gáspárt nyugdíjba vonulása alkalmából az Elnöki Tanács elnöke a Szocialista Magyar- ország Érdemrenddel tüntette ki.” Kötegyán Gáspár nyugdíjazása megrázta Semjén vezető köreit. A városon katasztrófahangulat lett úrrá, a pártbizottságon olyan sötét képpel jártak-keltek a munkatársak, mintha most kelitek volna fel a fogorvosi székből. A tanácselnök magába roskadt, s közben lázasan gondolkodott azon, hogy kiből lehetne kinevelni a .város új patró- nusát. Mert Kötegyán Gáspár valóságos védőszent volt, hozzá hasonlót találni reménytelen vállalkozásnak tűnt. Évtizedek telhetnek el, míg Semjén újra elküldi követét az országos vezetésbe, állapította meg szomorúan Boros Pál, s az elnöki szobáját díszítő mázol- rnányra — egy semjéni származású művész alkotására meredt. A középnemzedék ígéretesen induló tagjai sorra megfeneklettek a megyei apparátusban: B kategóriájú vállalat igazgatója bármelyikükből lehet, de már arra sincs esélyük, hogy Pestre helyezzek őket. Gazdasági strapakáderekkel pedig nem megy sokra a város; azoknál csak a középszerű festők rosszabbak, mert azok még életükben emlékmúzeumot akarnak emelni maguknak a tanács pénzén, azzal az ürüggyel, hogy a város örökli majd senkinek sem kellő vásznaikat. Boros Pali gyerekkorától ismerte Kötegyán Gáspárt. Rendszerint együtt náspángolta el őket a tanyasi iskola tanítója, aki nem vesződött azzal, hogy megállapítsa, melyikük kezdett el verekedni. Együtt szegődtek el bojtárnak az uradalomba, de még a lányokhoz is együtt jártak. Csak 1946-ban szakadtak el egymástól, amikor Gáspár váratlanul felkapaszkodott egy Pestre tartó falujáró teherautóra, s meg sem állt vele a ME- FESZ-székházig. Attól kezdve jó darabig csak kósza hírek érkeztek Kötegyán Gáspárról: különféle társadalmi szervezetek munkatársa volt, melyeket rendszeresen feloszlattak, és más néven alakítottak újjá. 1946 és 1958 között legalább tucatnyi pártiskolát és tanfolyamot végzett el. Ezek többsége bentlakásos volt, s mire végzett velük, rendszerint nyomtalanul eltűnt az az intézmény is, amely káderutánpótlás biztosítása céljából tanulni küldte. 1958-ban, mikor Kötegyán Sáspár visszatért a Szovjetunióból, ahol három évi főiskolai szintű politikai végzettséget szerzett, megnősült, s pályája üstökössze- rűen ívelt fel. A megye ekkoriban figyelt fel rá: elvégre az már nem csekélység, ha egy semjáni fiút egy országos társadalmi szövetség elnökségébe kooptálnak. Ekkortól kezdve valóságos ünnepszámba ment, amikor hazalátogatott. Fehér asztal mellett tárták elébe Semjén és vidéke gondját-baját, s ő rendre ígéretet is tett orvoslásukra. S bár ekkoriban helyezték fontos ideológiai munkakörbe, melyben olykor havonta kellett elvi útmutatásokkal és állásfoglalásokkal segíteni az alárendelt vállalatok és intézmények munkáját, gondja volt rá, hogy szülőA E A
