Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
1988. AUGUSZTUS 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé Iképernyőie előtt Az elmúlt héten a Ki mit tud-tól volt hangos a képernyő, többször is jelentkezett, két teljes esténket töltötte le, de videóműfiorok bemutatójából jutott a délutánokra is. Egyébként befejeződtek a verseny elődöntői. Most már ismerjük a teljes mezőnyt. S ez óhatatlanul néhány megjegyzésre, észrevételre ingerel. Félidőben a Ki mit tud Mindenekelőtt megállapítható: sajnos, igazán kiugró, friss tehetségekben nem bővelkedtek a bemutatók. Ellenkezőleg, sok olyan résztvevőt láthattunk és hallhattunk, aki valamilyen formában már évek óta űzi választott művészi mesterségét, és most alkalom kínálkozván, megragadta az alkalmat a népszerűséget növelő televíziós szereplésre. Kevés olyan produkcióval találkozíhat- tunk, amelyben ott érezhettük volna az amatőrizmus friss, ropogós ízét, s teljesen egyet lehet érteni a zsűri elnökével, aki nem egyszer épp ezt értékelte és jutalmazta akár bírálótársaival ellentétben is egy-egy versenyző esetében. Zömmel olyanok vonultak fel a képernyőn, akik kacérkodnak a művészet hivatásos gyakorlásával, sőt nem egy induló, például a Rajkó zenekar tagjai, többen is bemutatkoztak a közismert együttesből, mondhatni hivatásszerűen muzsikálnak, zenekaraikkal bejárva országot-viilágot. Valami rutinszerűség, kísért ebben a Ki mit tud-ban, ami elfásíthatja az embert. A folytatás? Aligha cáfolhat rá az eddig tapasztaltakra, hisz bemutatkozásiként ki-ki igyekezett legjobb erényeit felmutatni. Kevés igazán érdekes, felfedezés erejű produkciót üdvözölhettünk, — eddig. A minőség is főleg a (Hagyományos műfajokban nutatkozott meg. Az újszerűnek tűnő modem táncok, nodern „akrobáciák” a színpadon aránytalanul jutották >zóhoz; tartalmuk nem igen ndokolja, hogy csaknem kü- ön kategóriát alkossanak. Sisz múló divat ez, semmi más. Egyébként, hogy az elő- iöntők nem túlságosan vil- amyozták fel a nézőiket, bi- sonyság rá, a közönségszavazatok feltűnően alacsony .zárna is. Hol vannak már izok az idők, amikor tízezrek voksoltak egy-egy indu- ó versenyzőre! Ma a Ki nit tud egy a televíziós >nognamok közül, nem tu- lott i— eddig legalábbis nem — igazában országos ese- nénnyé, össznépi szórakozássá válni. Pedig a műsorvezető Antal Imrére nem lelet semmi panaszunk. ö nindent tud. amit egy mű- orvezetőnek tudnia kell, sőt innál is többet. S a humo- ért sem megy a szomszéd- >a. Ha valaki vagy valami imlékezetessé teszi ezt a nostani ’88-as vetélkedést, tz az ő színes egyénisége, zellemi talpraesettsége, szó- akoztató könnyedsége. Vadjaiban ő testesíti meg azt i játékos szellemet, aminek l versenyek egészét kellene tthatmia. Némi túlzással — íz az ő Ki mit tud-ja. No meg a zsűrié is, mert ik is „vigyáznak”. Jól tud- uk, tökéletes zsűri sohasem rolt és nem is lesz sohasem, logy megítélés dolgában gy-egy produkció esetében átérések adódhatnak, lám z Előszó, Vörösmarty költe- nényének előadása körül lalakult kisebb vita a színművész Bánffy György és a endező Szinetár Miklós kö- ött, merthogy az utóbbi lényének fogadta el azt, a aodern természetességet, mit az előbbi inkább hibá- ául rótt fel a versmondó- iak, keveselivén az előadás omamtikus hevét és erejét- ilyen nézetkülönbség műbírálat esetében természetes. Mindez jócskán belefér a zsűrizés kereteibe. Csupán az nem, s ez szembeszökően, olykor már-már bosszantóan Ungár Anikó értékelő megjegyzéseiben jelentkezett, ha a szakember okos eligazító szavak helyett csak dadog, vagy semmitmondó közhelyekkel mérlegel. Igaz viszont, hogy Vásárhelyi László szakértelemtől duzzadó véleménye, formás értékelése szinte üdítő, akárcsak a Petrovics Emilé, alki érzelmeit, indulatait is kifejezi, nem rejti véka alá, így mondanivalója mindig figyelemireméitóan egyéni. Jó érzés őket hallgatni. Persze talán korai volna elparentálni a Ki mit tudót, a folytatás szolgálhat kellemes meglepetéssel is, ismétlem azonban, a látottak alapján gyökeres fordulatra aligha számíthatunk. Tudomásul kell vennünk: ez a vetélkedő sem a régi már, elismervén azok igyekezetét, akik sikerén fáradoztak eddig és fáradoznak ezután is. Röviden Fejezetek az első világháborúból címmel érdekesnek ígérkező sorozat kezdődött csütörtökön este, ugyanis Burton Benjamin — ő készítette a tizenhárom részes dokumentumfilmet — archívumokban őrzött filmekből, filmrészletekből építi fel az első világháború idejét, és történéseit, s így hiteles képet igyekszik nyújtani történelmünk közismert de még mindig talán nem eléggé ismert korszakáról, új összefüggéseket is keresve az események között. Ismét Karinthyra emlékezett, illetve az ő szellemét idézte a televízió vasárnap este, az író halálának ötvenedik évfordulójára szánva műsorát. Ezúttal új arcáról kívánta bemutatni Karinthyt a harmincperces összeállítás, melyet Kuczka Judit szerkesztett. Jelenthette volna tehát a program eddig ismeretlen Karinthy-művek felvillantását a képernyőn, csakhogy: ezúttal is közismert alkotásaiból csipegetett a program, méghozzá oly szerencsétlenül, hogy Karinthy művészi arcvonásai ettől nemhogy élesebbé váltak volna, sőt inkább elmosódtak. Felesleges igyekezetnek bizonyult a szellemes, szatirikus íróból mindenáron valamiféle modern bölcselőt kifaragni szándékozó összeállítás. A „Legenda az ezerarcú lélekről” — célt tévesztett vállalkozás. Manapság gyakoriak a jótékonysági koncertek, a nagyvilágban is, meg ideihaza is; amikor művészek fognak össze, például az éhező afrikaiak megsegítésére. Szombat este zenés filmet sugárzott televíziónk amerikai forrásból arról, hogy miiként született meg a híres „Mi vagyunk a világ” című sláger. A könv- nyűzene világhírességeit láthattuk együtt a képernyőn, egy zenei felvétel részleteit követhettük úgyahogy nyomon. De valójában a nemes szándékról, a vállalkozás nagyszerűségéről semmi többet, lényegesebbet nem tudhattunk meg a fűimből, mint. amennyit az eredményként ismert dal kifejez. A folyók nem állnak meg — hirdeti címében az ausztrál sorozat, amelyből a tegnap estivel együtt már három rész „csordogált le” a képernyőn. Mert a folyók ugyan nem állnak meg, de ez a dráma igen lassan hömpölyög; viszont a sorozat főszereplőjét, Philadelphiát, a nyűt szívó, tiszta lelkű leányzót lassan-lassan mégis megszeretjük. Fokozódó érdeklődéssel követjük alakuló sorsát. Végül ez a sorozat is siker lesz? V; M. Műemléki szaktábor Csengeren ■■ | r ■■ | ■ mm r rr ■ Örökségünk ifjú őrei Csenger. Mond ez a név valamit önnek, kedves olvasó? Ne szégyellje nagyon magát, ha nem tudja, merrefelé található ez a település, hisízen korábban mostani beszélgetőtársaim sem hallottak róla. Most pedig itt ülünk a csengeni úttörőtáborban, ugrásnyira a Szamostól, pár autóspercre, a román államhatártól. Jászberényi, jászapáti és kisújszállási középiskolások mondják el miként kerültek ide. Szolnokon nyílik Bokros László kiállítása Szeptember 3-án, szombaton délelőtt 11 óraikor a Megyei Művelődési és Ifjúsá- .gi központban nyílik meg Bokros László Szolnokon élő festőművész gyűjteményes kiállítása, a művész 60. születésnapja alkalmából. A tárlatot szeptember 23-ái.g te- ikinthetik meg az érdeklődők. Nyertes amatórfilmesek Tallinnba utaznak a videósok Az elmúlt hét végén a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalatnál megtartott megyei amatőrfilmes és videós fórumon mintegy húsz alkotást láthattak az érdeklődők. Első helyezést ért el Barna Sándor a Napjaink, Szuszó és In memóriám Dr. Gruber Gábor című videofilm-kollekciója. Második lett a szolnoki Helyőrségi Klub Hemopta filmklubja vezetőjének, Kovács Jánosnak Az ember tv-tragédiája című alkotása. A harmadik helyen végzett az ugyancsak Hemopta Mubos Sárkány Sándor—Pálinkás , Imre alkotópáros Ingrid és Marionett című két műve, negyedik pedig Csete Miklós Vak- ablak című paródiája. A zsűri a szeptember 8-án Észtországban kezdődő Tallinn—Szolnok amatőrfilmes és videós fesztiválra javasolta Barna Sándor Napjaink és In memóriám Dr. Gruber Gábor, valamint Balázs József Becsüld meg! című műveket. Információs vetítésen bemutatják Esztó- nia fővárosában Csete Miklós Elhozza a szél című clip- paródíáját is. Az előzmények: az elmúlt tanévben sok fordulós vetélkedőt hirdetett az Országos Műemléki Felügyelőség Örökségünk őrei címmel. Hazánk minden tájáról hatszáz csapat nevezett, és kedden fejeződött be az a tábor, amit a legjobbak számára szerveztek meg Szabolcs- Szatmár megyében. Nem mindennapi siker. hogy a műemlékekben szegénynek számító Szolnok megyéből öt csapat is kiérdemelte a részvétel lehetőségét. (A török- szentmiklósiak sajnos nem tudtak eljönni.) Kiesét nehéz a krónikás dolga, hiszen élménydús, ugyanakkor fárasztó napok után igyekszik szóra bírni a diákokat. Némelyek szerint ilyenkor már fenyeget a „templom-mérgezés” veszélye . . . Amikor viszont úgy tesszük fel a kérdést, hogy pár hónap múltán hogyan emlékeznek majd vissza a csengeni táborozásra és a vetélkedősorozatra, megoldódnak a nyelvek. — Talán az a legérdekesebb. hogy ezentúl sokkal inkább felfogjuk, mit is jelent egy műemlék — fogalmazza meg Kispál Mónika, a Jászberényi Lehel Vezér Gimnázium kilencedik helyet szerzett csapatának egyik vezéregyénisége. Társa, Kemenesi Zita pedig azt fűzi hozzá. hogy jobban megismerték a környéket, és bárhol járnak is, más szemmel nézik az épületeket. Olyan dolgokra is felfigyelnek, amelyek melett korábban szó nélkül elmentek volna. (Mónika és Ziita mellett Kemenesi Gabriella, Leb- lancz Szilvia és Dobos Eszter dolgozott még a csapatban, Hortiné Bathó Edit muzeológus irányításával.) Szolnok megyéből a legelőkelőbb helyezést a Kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola diákjai szerezték meg, ők hatodikok lettek az Örökségünk őrei vetélkedőn, Társai — Túri Agnes, Vas Zsófia, Pál Anikó és Sebők Mariann — képviseletében Németh Erika idézi fel az élményeket. Dr. Kiss Kálmánná tanárnő segítségével hajtották végig a vetélkedőt, és Erika is helyesli a jászberényiek ösz- szegző szavait. Bár rengeteg elfoglaltsággal járt, de megérte részt venni a vetélkedőn. A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnáziumból két csapat is a legjobb húsz között végzett. Külön érdekesség, hogy mindannyian a második, illetve már a harmadik osztályba járnak. Kovács Annamária, Tánczos Anikó és Galambos Anna sajnos nem lehet itt, a többiek viszont egyenként is megfogalmazták legmaradandóbb élményeiket. Bagi Imre a riportok készítésére emlékszik szívesen, Nagy Tünde annak örül, hogy saját faluját, Jásztelket is jobban megismerte a műemléki vetélkedő során. Agócs Judit első gondolata erről, hogy olyan vidékre juthatott el a jutalomtáborozás segítségével, ahol még nem járt, és kár lett volna kihagyni. Czakó Jóska komolyan fogalmaz: a műemlékvédelem új fogásait ismerhettem meg — mondja, s hozzáteszi — ma is sok új barátot szereztem. Sütő József, népszerűbb nevén „Izsák” a tábori tévé fővilágosítója azt említi meg, milyen jó érzés számára, hogy a közeli kihalásra ítélt Nagygécen dolgozhatott egy olyan 13. századi templomért amit vétek lenne pusztulná hagyni. És nagyon tetszett neki az a demokrácia, ami itt a táborban megvalósult. A jászapáti diákok egyébként — saját magukon kívül — Molnár István nyugdíjas jászszentandrási igazgatónak és tanárnőjüknek, László Péternének köszönhetik a kettős sikert. Mi mindent csináltak e?ek a gyerekek? A vetélkedő alatt például összefogott az öt Szolnok megyei csapat és tanulmányt készített a Jászkunság szélmalmairól. Olyan színvonalasat, hogy a jelek szerint a müemékvédelem című folyóirat vállalkozott a közlésére. Valamennyien bejárták a környéküket, s javaslatot kértek tőlük, mi az amit még érdemes lenne felvenni a védett értékek listájára. A jászberényiek indítványozták például Kerekudvaron a Gosztonyi kastélyt. (Még a „városvédő” Ráday Mihállyal is beszéltek ez ügyben.) A kisújszállásiak a kenderesi kastélyt találták értékesnek, a jászapátiak pedig a jászszentandrási templom műemlékjellegűvé nyilvánítását javasolták — több más mellett. A táborban pedig? Megismerkedtek Szatmár páratlan szépségű műemlékeivel, és mindről értékes, okos tájékoztatást kaptak. Ásatáson vettek részt, megvitatták mi a személyes közünk korunk értékeihez. Díszlettervező segítségével kúriává vagy éppen szatmári portává varázsolták át a tábori barakkokat. Reneszánsz kutat, útmenti feszületet évi- tettek, a már említett Nagygécen pedig lapátot, talicskát fogtak, és még hosszan folytathatnánk a sort. Az Örökségünk őrei című vetélkedő már korábban befejeződött, a szakmai táborozásról is hazaértek a diákok, mégis talán inkább elindult valami. Fiatalokat sikerült megnyerni egy valóban nemes ügynek. Remélhetőleg nem csak szép élmény marad számukra Csenger, hanem másokat is sikerül „megfertőzniük” pusztuló értékeink megvédésének akaratával. Papp Dénes Holnaptól a katedrán Megvalósulnak-e az álmok? Fejünk fölött rongyfelhők kergetőznek, az imént hagyott alább a nyárvégi eső; fölfrissülve, újra zölden tartják érett terheiket a gyümölcsfák a monostori kertek alatt. Mozdulatlan a Rákóczi utca, tócsák tükrében nézi magát a fénytelen ég. Keresem Molnár Csillát. A tovasiető kerékpárosok egyike értetlenül kérdez vissza,: Molnár Csilla? Ja, igen ... A Tamusné. Talán ott, abban a lugasokkal ölelt szülői házban fölleli. A kapucsengő hangjára gyönyörű németjuhász rohan ugatva a kerítésig, kisvártatva föltűnik egy csinos, szőke hölgy. Otthoni köntösben, kézzel fésült, köznapi frizu- rásan fogad Tamusné Molnár Csilla, a szeptembertől pedagógusi hivatását kezdő négy pusztamonostori tanárak egyike. Megköttetett a derék házőrző, békében sétálhatunk a lakáshoz vezető járdán. Köröttünk megannyi virág: a kertben, az előtérben és Csilla szemeiben. Váltjuk a szót és a lépést. — Itt született, ebben a jászsági „ékszerdobozban”? — Jászberény a szülővárosom, ide nyolcéves koromban költöztünk — feleli, s beljebb invitál, a ragyogóan tiszta nappaliba. — Az általános iskolát itt végeztem, az érettségit már a herényi Lehel vezér Gimnáziumban szereztem meg. — Mikor tett hitet a pedagógus pálya mellett? — Ötödikes koromban még régész akartam lenni, vagy orvos, esetleg színésznő. “És akkor, a felsőtagozatos tanárnőmtől, Molnár Évától kaptam ihletet, vonzást a tanári pálya iránt. Megfogott az a személyes varázs, mely Molnár tanárnőből áradt. A gimnázium után Egerbe kerültem, ott végeztem el a tanárképző főiskolát. De akkor már asszony voltam; még az érettségit követően férjhez mentem ... — A férje is pedagógus? Az emberi lelkek mérnöke? — Nem. ő villanyszerelő az egri Borgazdasági Kombinátban. Erősáramú szakközépiskolát végzett, s most, hogy én hazatelepültem, szeptember első napjaiban ő is ide költözik Egerből. Hogy hol dolgosak majd? Fogalmunk sincs, hiszen itt, Pusztamonostoron nemigen van az ő szakképzettségének megfelelő munkalehetősége. Oj otthonunk viszont már van: kétszobás szolgálati lakást biztosított számunkra a tanács. — Milyen szakon végzett a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán? — Magyar—történelem szakon. Vdlágéletemben kedveltem a magyar nyelv- és irodalomtudományt,, a történelmet pedig megszerettették velem Egerben. Ó, azok a boldog évek ott, a hegyek alján! — Így csak az szól, aki szíve jogán maradt volna városban, távol e csöndes vidéktől — provokálom. — Szó sincs róla! — igazít helyre. — Csakhát a nosztalgia ... Ám amikor februárban, a kötelező négyhetes gyakorlatra Pusztamonostorra kerültem, tudtam, itt a helyem. Ezek között az értelmes gyerekek között. És tudja, kiket tanítottam akkor? Leendő, (immár nyolcadikos tanítványaimat. Harmincnégyen lesznek az osztályomban, csupa nyitott szavú, fedetlen arcú emberkék. Van közöttük nagyon tehetséges, nem is egy, szeretném, ha munkásságom eredményeképpen ők is követnék azok példáját, akik ebből az iskolából jutottak el „az Értől az Óceánig”. — Mint osztályfőnök, tehát már megismerte majdani tanítványait. És a szüleiket? — Arra valók a családlátogatások és a fogadóórák... Legtöbb anyukát és apukát ismerem — hiszen, említettem már, én is itt végeztem a nyolcadik általánost —, s azt hiszem, látatlanban ők is befogadtak engem. Csak az a furcsa, amikor a nagyfiúk, meglett lányok tétováznak utcai találkozásunkkor: hogyan szólítsanak? Tegezzenek, vagy magázzanak? Csillának szólítsanak, avagy tanárnéninek? — Állása megvan, lakása is. örökre szól ez a helyi elhivatottság? — Egyelőre szerződés köt az iskolához: Nagy József né szakvezető, magyar—történelem szakos tanár helyét „foglaltam el”, most gyesen van a nagyszerű pedagógus. Remélem, ha újból, munkába áll, akkor sem kötnek útilaput a talpam alá. — Mint pályakezdő pedagógus, mennyi lesz a havi illetménye? — Az alapfizetésem úgy ötezer-ötszáz forint, erre jön az osztályfőnöki pótlék, meg az állandó helyettesítés után járó bér. — Istmeri leendő kollégáit? — Legtöbbjét igen. Jólkép- zett és becsületes pedagógusok. A tantestületben tizenhat tanító és tanár dolgozik, immár velem együtt... — Ha leadja az órákat s hazatér, mihez kezd? — Fölkészülök a másnapi órákra. Hobbim, szenvedélyem nincs, csak egy: kiépíteni egy jól működő könyvtári hálózatot. A helyi könyvtárossal együtt szeretnénk Pusztamonostoron is létrehozni egy könyvbarát klubot. Móra Ferenc nevének égisze alatt. — Szavaiból kitűnt, szereti faluját és szereti a gyerekeket ... — ... ne folytassa, tudom, mit akar kérdezni. Hát persze, hogy nekem is lesznek gyermekeim idővel. Egyelőre azonban harmincnégy kis ta nítvánnyal kell foglalkoznom szeptember elsejétől... Beszc Imre
