Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. AUGUSZTUS 31. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIGETI LÁSZLÓNÉ Jakab Erzsébet gyógyszerész súlyos betegség után, augusztus 28-án életének 47. évében elhunyt. Temetése 1988. szeptember 1-jén délután 4 órakor lesz a cserkeszőlői temetőben. A gyászoló család, Szolnok, Hunyadi út 58. Ill 1. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FANCSALI IMRE 65 éves korában augusztus 27-én, türelemmel viselt súlyos betegség után elhunyt. Temetése szeptember 2-án 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család, Szolnok, Debrecen. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapám, GARICS KALMAN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyilvánításaikkal mély gyászunkban velünk éreztek. Gyászoló Garics István és családja, Besenyszög. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, jó barátoknak, akik ANNUS ZSÓFIA búcsúztatásán megjelentek. Gyászoló Munkácsi József. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett fiunk, BARTHA JÓZSEF sírjára virágot és koszorút hoztak, és részvétüket nyilvánították. örökké bánatos édesanyja és apu, Üjszász. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, az Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, az AÉV rendészeti és a tanműhely dolgozóinak, a Bölcsődék Igazgatósága dolgozóinak és a nógrádkövezsdi tantestület pedagógusainak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem, TÓTH MÁTÉ hamvasztás utáni búcsúztatásán részt vettek, jelenlétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. EXPRESSZ v 3 éves, frissfejőstehén megtermékenyítve eladó. özv. Tímár Lászlóné, Szolnok, Ugar 100. Megközelíthető 32-es út mentén. (12061) DACIA Combi színválasztási lehetőséggel eladó. Érdeklődni Szolnok, K. Bózsó K. 9. 18. (12063)_________________ GARÁZS eladó Szolnok, Jászi Ferenc út 20. IV/19. (12013) SZOLNOK, Szanda- szőlősön két telek sürgősen eladó, megosztva is. Érdeklődni Gerencsér József, 2221 Vecsés, Pf. 16. (12074) STEREO-MUSIK center, 2 kazettás, originál eladó. Érdeklődni hétköznap du. 17—18 óráig hétvégén egész nap. (12057) _ SZOLNOK. Szilvás út 57. sz. alatt kétszobás, összkomfortos kertes családi ház eladó. Érdeklődni 16 óra után. (12029) ________________ K ÖZÉPFOKÚ végzettségű, mezőgazdaságban dolgozó, 176/70 45 éves elvált férfi élettársat keres. „Komoly szándék” jeligére a Mezőtúri Hirdetőbe. RÖVID szőrű törzskönyvezett magyar vizslakölykök eladók. Karcag, Kinizsi út 23. Telefon: 611. (11551) SZAJOLBAN, Fő út 53. sz. 3 szobás komfort nélküli családi ház eladó. Irányár 500 ezer Ft. Érdeklődni .16 óra után a helyszínen. ]U681) ELADÓ új társasházban 145 m2-es II. emelet ; tetőtéri lakás 2 loggiával, garázzsal, kertrésszel kp. + OTP-átválla- lással. „Hunyadi út” jeligére a kiadóba. (12021) VADONATŰJ össze- csukhatós sport babakocsi eladó. Szolnok, Molnár Anna út 6. VII/56. (12070) MARABU II. kazánt keresek megvételre. Ajánlatokat Szolnok ll-454-es tele- f9J3ra vá rok. (12078) 54 méhcsaládos konténer eladó. Kun- szentmárton. Kfllián György lakótelep S ép 1/3 Telefon: 105. (11971) INGATLAN NAGYKÖRŰBEN kőút mellett építési telek, érvényes építési engedéllyel, lábazatig kész állapotban eladó. Érdeklődni bármikor, Nagykörű, Rákóczi út 86. (11576) ________ K OCSOROS 33. szám alatti kis kertes családi ház azonnal beköltözhetően, áron alul eladó. Érdeklődni Szolnok, Vörös Csillag út 62. II. emelet 8. Telefon 14- 389.__(12048)______ T ISZA FÖLDVÁR, Baross krt. 161. sz. családi ház 2 szoba, konyha, melléképület 400 négyszögöl telekkel mű- út mellett eladó. Ugyanitt 46 szál 6 m-es 3/«-es bordás fűtőcső fóliázáshoz kapható. (11834) ELADÓ NAGYKÖRŰBEN 450 négyszögöl gyümölcsös és S—100 SKODA .gk. Érdeklődni Szolnok, Pintér L. út 15. délután 17 órától. (11613) BELVÁROSBAN családi ház eladó, 433 m2, ebből házrész 70 m'2, esetleg 2 családnak is alkalmas. Érdeklődni 17—20 óráig szombat. vasárnap egész nap. Juhász József, Szolnok, Keskeny János út _30. (11791) 3 szoba, étkezős teljes közmüvei ellátott családi ház eladó. Szolnok, Vadvirág u. 2. Érdeklődni a fenti címen, illetve a 11-725-ös telefonon 17 óra után. (12244) KENDERES. Zrínyi út 23. sz. alatti ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni Kisújszállás 133-as telefonon, Tóthné. (11916) Tiszavárkonyban, a Magnezit úton 230 négyszögöl telek házalappal eladó. Érdeklődni Tisza- várkony, Somogyi Béla rit 35. (11534) Szolnokon! Dráva út 38. szám alatt családi ház eladó. Érdeklődni Dráva út 40. minden nap 18 óra után. (12071) 3 szoba, összkomfortos lakás sürgősen eladó. Karcag, Halom út 5. Érdeklődni lehet 18 óra után és vasárnap egész nap. (11896) __ S ZAJOLBAN, a vasútállomástól 1 percre (Lenin út 42.) 400 négyszögöl kerttel nagy családi ház eladó. Villanyfűtés, hideg-meleg víz. Érdeklődni a helyszínen minden nap. * i SZÉCHENYIN 51 négyzetméteres lakás eladó, telefonbekötés folyamatban. ,,80u ezer Ft 4- OTP- átvállalással” jeligére a kiadóba. (11869) CSALÁDI ház nagy kerttel, melléképülettel eladó. Tisza- földvár, Baross krt. 147. (11222) SZOLNOK, Rákóczi út környékén üresen álló kétszobás lakás hosszabb időre kiadó szeptember 1-jétöl. „Igényes 483” jeligére a kiadóba. (11781) HOLT-TISZ A-PARTI üdülőtelepen az Agnes u. 51. számú hétvégi ház eladó. Érdeklődni lehet 18 —20 óráig a 17-739- es szolnoki telefonon. (12077) __________ K IS családi ház fürdőszobával, hétvégi háznak is alkalmas, ejadó. Tiszapüspöki, Bajcsy-Zs. u. 35. (11938)__ TÖRÖ K S Z ENTMIK - LÓS, Szivárvány út 1. számú ház eladó. Irányár 420 ezer Ft. Érdeklődni levélben Törökszentmiklós, Dózsa György út 2. Kovács___Sándorné. i szobás, tetötér- beépitéses. központi fűtéses új családi ház 135 négyszögöl telekkel eladó, nagy melléképülettel, Rá- kóczifalva, Rákóczi út 105/a. Érdeklődni a helyszínen 8—18 óráig. (12403) TANYA eladó 534 négyszögöl telekkel, melléképülettel, villany van OTP-át- vállalással és bérházi lakáscsere is érdekel. Tószeg, Abonyi út 2. Érdeklődni Szolnok, Sirály út 12. Tóth Tibor. (12165)_______ J ászjákóhalmán 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni lehet Jászberény 12- 506-os telefonon. (12097)______________ N AGYKÖRŰBEN komfortos 4 szobás szép családi ház nagy termő kerttel eladó. Donkó József né, Nagykörű, Petőfi út 33. (11679) SZOLNOKON"....... 200 n égyszögöl hobbitelek, komfortos épülettel eladó. „Vegyiművek” jeligére a k i adób a. (11695) CIBAKI gátőrháznál 170 négyszögöl hobbitelek fele szőlő 14 m- beépített épülettel eladó. Érdeklődni Martfű, Szamuely Tibor út 1.' 14 óra után. Békési. (11805) KÉT db 500 négyszögöles, ikerház építésére is alkalmas telek sürgősen eladó az Alma utcában. Érdeklődni: Szolnok, Zagyvaparti sétány 5. IV/73. 17 óra után. DÉVAVÁNYA, Köleshalmi út 32. sz. alatti nagy családi ház 200 négyszögöl telekkel eladó. Központhoz közel fekszik aszfaltút mellett. Víz, villany van, azonnal beköltözhető. Irányár 290 ezer Ft. (11819) GONDOZOTT 300 négyszögöl gyümölcsös kis faházzal Rákóczifalván, a Rózsa Ferenc út 60. szám alatt eladó, vagy hosszabb időre kiadó. Fiatal gépkocsit beszámítok. Érdeklőim Szolnok, Szántó krt. 56. (11467)^ TÖRÖK SZENT MIKLÓS, Fáy lakóteler pen IV. emeleti másfél szobás, er- kélyes lakás eladó. ..Szeptember" jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (12019) KARCAG, Munkácsy út 1. számú kertes házat elcserélném kis méretű szövetkezeti lakásra OTP-átvn Palással, III. emeletig. Érdeklődni lehet 17 óra űTán, szombat, vasárnap egész nap. (12988, ABADSZALOKON 3 szobás, kertes ház fürdőszobával eladó. Érdeklődni Nagy Lajos. Abál- szalók, Micsurin út 14. (11986) ÖSSZKOMFORTOS, telefonos. garázsos családi ház eladó. Törökszentmiklós, Rozmaring út 19. (11942) GÉPJÁRMŰ WARTBURG Tourist 5 éves eladó, vagy kis Polskira, I5ü0-as LADARA cserélhető. Törökszentmiklós, November 7. út 30a. (11877) 1310 DACIA eladó. Érdeklődni lehet: Üjszász, Hunvadi u. 23. UR írsz. Zsiguli lejárt műszakival kisebb karosszériahi- bával, üzemképes állapotban eladó. Törökszentmiklós, Táncsics út 27. (11736) _____ Ü ZEMKÉPES IZS gépkocsi bontásra vagy egyben is eladó. Kisújszállás, Bállá Imre, Szabadság tér Í3/b. 1V/28. 10 EVES 1200 LADA eladó. Irányár 60 ezer Ft. Érdeklődni Cibakháza, Almos u. 2. (11571) ELADÓ felújított 353-as Wartburgmotor hengerfej nélkül. Törökszentmiklós. Hunyadi út 55. (11737) _ 8 éves Trabant Combi eladó. Irányár 42 ezer Ft. „Felújított” jeligére a kiadóba. (11695)_________ 1 1 éves Trabant friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet Jászberény, Lant út 12^ 02307)________ 4 éves S—105-ös SKODA újszerű állapotban eladó — (Szolnok), Ady E. út 2 0. IV/6.__(12355) S IMSON SCHWALBE vizsgáztatott segédmotorok régi és új típusúak, eladók. Ugyanitt' 1 db OLIMPIA típusú modern betűsoros amerikai gyártmányú táskaírógép eladó. Karcag. I. László út 46. (11963) DACIA lejárt műszakival eladó. Szolnok, Kürt út 7. Göblyös. (11527) ELADÓ személy- szállításra is alkalmas NYSA tehergépkocsi. Érdeklődni Zagyvarékas, Május 1. Út 2. (12245) MTZ 50-es traktor 3,5 t pótkocsival, 5 éves műszakival eladó, lóra vagy borjúra cserélhető. Érdeklődni Beliczai István, Tiszaföldvár, József Attila út 18. (11786) KORALLPIROS 426- os Moszkvics Combi vonóhoroggal, friss • műszakival eladó. ..Ármegjelöléssel” jeligére a kiadóba. (11775) IV írsz. Wartburg vonóhoroggal januárig érvényes műszakival eladó. „Olcsó ár" jeligére a kiadóba. (11775) WARTBURG Limousin Babettára. Simsonra cserélhető. Vennék kocsiba szerelhető sport gyermekülést. Kunmadaras, Flirts S. Út 19. (11848] _ PM írsz. 1200-as LADA friss műszakival 43 ezer km-rel eladó. Tánczos Péter. Tiszasas. Vörös Hadsereg 9 a. (11809) ADÁSVÉTEL SZOVJET táskavarrógép eladó. Törökszentmiklós, Táncsics lakótelep II. épület 11/12. (11733) KUVASZKÖLYKÖK törzskönyvezve, 6 hetesek, kitűnő elődöktől, eladók. Karcag, Csokonai út 31. (11847) _________ H ŰTŐLÁDA, 310 1, eladó. Tiszaföldvár, Ókincsem főút. 25. Törőcsik. (12235) _ ÉPÍTKEZŐK, figyelem! 8 méter magas felvonó jutányos áron eladó. Törökszentmiklós. Móra Ferenc út 23. (11886) MAGYAR mély babakocsi és szovjet sport babakocsi eladó. Törökszent- miklós. November 7. út 30/a. (11876) KUVASZKÖLYKÖK kaphatók, illetve előjegyezhetők CAC. CWC, CACIB, magyar és lengyel faj- tagyöztes apától, kitűnő anyától, HCH nagyszülőktől, Maj- tényi, 5310 Kisújszállás, Rákóczi út 16. (12041)____________ LIGNATONE dob- felszerelés újszerű állapotban eladó. Karcag. Veres István. Liliom u. 26. (11987) GYERMEKJÁROKA és autóba szerelhető gyermek biztonsági ülés eladó. To- rökszentmiklós. Kun Béla út K18. (11884) FÉM nyulketrecek jó állapotban reális áron eladók. Törökszentmiklós. Sziklai u. 30. (12009) ELADÓ egy 8 hónapos vemhes magyar- tarka tehén. Mezőtúr ART 245 a. Csatorna őrház. (11766) .JÓ állapotban levő 25 000 kalóriás kazán (monori) eladó. Tiszafüred. Hold út 33. (12321) ELADÓ Hi-íi torony és kétkazettás, gyor.smásolős. rádióval egybeépített magnetofon. Érdeklődni Zagyvarékas. Májusi, út 2. (12218) C Írok szak áll-I eh ú- zógép eladó. Tiszaföldvár. öcsodi út 55. szám. (11487) COLOR Sztár sztereó rádiómagnó, mono rádiómagnó 2 db autó sztereó lemezjátszó, 2 t autórádió hangfal eladó. Érdeklődni: Abony, Beloiannisz Út 8. (11784) 5 éves 130 cm-es csődör póniló eladó, kancapóni csere is érdekel. Érdeklődni Jászkisér, Nagykör út_ 88. (11820) PATTOGATNI való kukoricát vásárolnék. Árajánlatokat a következő címre. Fekete Jánosné, Szolnok, Gorkij út 44. (11808) 12 hl-es, 14 hl-es fenyőfa nagy kád eladó és l db 6 hl-es cefréshordó. Érdeklődni lehet Tiszákéi rt. öregszőlő 17. (11806) | 3 lapos originál villanytűzhely eladó. Füzesgyarmat. Vörösmarty út 15. (11895) HALKONZERVVÁSÁR 6» o V) U/ X 1988. szeptember 1-jétől \ > o • * Ui AMÍG a KÉSZLET TART! A SZOLNOK. t o < JÁSZBERÉNY, TÖRÖKSZENTMIKLÓS. tA O MARTFŰ, KARCAG. KISÚJSZÁLLÁS, 'P' *** MEZŐTÚR, TŰRKEVE TERÜLETEN ^ 3 ffl ~ ÜZEMELŐ ÉKV-BOLTOKBAN. %. Pályázati felhívás A Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (5001 Szolnok, Ságvári krt. 32.) pályázatot hirdet hulladékgazdálkodási csoportvezetői munkakör betöltésére. BÉREZÉS: a 13 1987. ABMH sz. rendelkezés alapján, felkészültségtől, gyakorlattól függően, megállapodás szerint. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: — vegyészmérnöki végzettség, — legalább 3 év szakmai gyakorlat, — feddhetetlen erkölcsi előélet. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK IDŐPONTJA: 1988. október I. A PÄLYAZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1988. szeptember 9. A pályázatot a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság személyzeti és oktatási osztályára (5001 Szolnok, Ságvári krt. 32.) kell benyújtani. _____________________________(11755) O Jf.UJl OJ! ŰJ! ÚJ! OJ! ÜJ! Szolnokon a Centrum Áruházban iratmásolás szolgáltatásunkkal állunk a lakosság és a közületek rendelkezésére. Világszínvonalú japán másológépünkkel levelek, tervrajzok, jegyzőkönyvek, könyvek, folyóiratok, okiratok stb. normálpapíros másolása megvárható. Kifogástalan minőségű kicsinyítési, nagyítási lehetőség A 6-tól A 3 méretig. TÓNUS G. T. Kecskemét (11967) EGYÉB MÁSFÉL szobás I. emeleti bútorozott lakás hosszabb időre kiadó. „Zagyvapartra" jeligére a kiadóba. (11824) KÉT fiatalember fizikai munkát vállal hétvégeken, esetleg hétköznap. Szolnok, Ady E. út 22. 1/2. Borbély Miklós. (11049) ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Lakások villanyszerelését rövid határidőre, garanciával vállalom. Varjú János villanyszerelő kisiparos, Jászszent- andrás, Járási Iskola út 67. (11703) EGYETEMISTA német nyelvoktatást vállal „DEUTSCH" jeligére a kiadóba. (11845) KŰLÖNBEJARATÜ bútorozott szoba egy személynek kiadó. Törökszentmiklós, Lenin út 71. (l5oi7) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNEM Szentes városköz- ponti, másfél szobás, 47 m2-os, gázfűtéses, IV. emeleti tanácsi lakásomat szolnoki hasonlóra „Szeptemberi költözés 398" jeligére a kiadóba. ELCSERÉLNEM Tö- rökszentmjklós, Fáy 11. 6. ép. 2. lh. II. e. 7. Egy | félszobás, étkezős OTP-s lakásomat, gázfűtéses, fürdőszobás családi házra. Lehetőleg központ felé. (11944) HÁZASSÁG ÉLETTÁRSI kapcsolat céljából. jó anyagiakkal rendelkező 173'40 éves nő keres intelligens, széles látókörű férfit „EZERMESTER" jeligére a kiadóba. (11822) _________ 7 4 éves özvegyember fiatalos életté rsal keres 68—74 éves korig. komoly szán- dékúak levelét várom. „Kölcsönös bizalom" jeligére í kiad óba. _J.11581) 64 éves, 175 cm magas, 60 kg súlyt férfi vagyok, keresek egy hűsége? igaz szívű asszony' házasság céljából nem dohányzói „Bízzál bennem szeretni foglak” jeligére a tiszafüred tak arékszövetkezel- be (12420) 51 éves özvegyasz- szony, vidám. jé megjelenésű, hasonló adottságú, józar életű férfi levelé: várja, szimpátia esetén házasság lehetséges. „BÉKESSÉG’ jeligére a kiadóba 30 170 elvált nő vagyok. egy 6 éves kislányom van, megismerkednék magas intelligens férfival akivel együtt szívesen eltöltenénk szabadidőnket. Lehetőleg telefonszámos leveleket várok „Diszkréció” jeligé- re a kiadóba. (11680) 63 éves özvegy nyugdíjas asszony megismerkedne korbar hozzáillő férfival „Együttlét” jeligére a kiadóba. (11821) ' ------ ~~~V D olgozókat alkalmazunk .................. —' Centrum Aruház vas-műszaki osztására szakképzett munkaerőt keres. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. (12390) A Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. gyáregysége felvételre keres automatika és karbantartó villanyszerelő szakmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán 7—16 óráig. Szolnok, Vörös Hadsereg út 40—42. (12409) SZMT Vasipari Vállalat Alkatrészgyártó Üzeme munkatársakat keres 1 esztergályos és 1 Noviki kisüzemi innovációs iroda szentesi fejlesztő iroda vállal — vízellátó rendszerek szakszerű évi gépészeti és villamos-karbantartását. valamint az iroda által menedzselt szaba. dalom és találmányok alkalmazásával — mélyfúrású kutak kútfelújítási és kútfúrási munkáinak elvégzését. Cím: 6600. Szentes, Aranv J. u. 6. Tel.: 454. Telex: 82250. Ügyintéző: Paulik Tibor. (10025) KUNSÁG-FÜSZÉRT szolnoki raktárháza jó kereseti lehetőséggel felvételre keres: — kocsikísérőket, —- E-kategóriás gépkocsivezetőket. — targoncája vitásban jártas lakatost. — 5 éves gyakorlattal rendelkező autószerelőt. Jelentkezni lehet Szolnok. Csaba u. 26. (10105) lakatos szakmunkást. Bérezés közös megegyezés alapján. Jelentkezés SZMT Vasipari Vállalat Alkatrészgyártó Üzeme Szolnok, Hunyadi út 4. (12297) A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat termelési osztáya felvételre keres szakirányú középfokú végzettséggel rendelkező teljesítmény elszámoló!. Jelentkezés személyesen vagy írásban, részletes önéletrajz egyidejű benyújtásával a személyzeti és oktatási osztályon (Szolnok, Május J. út 10. szám). A Szolnoki Ingatlankezelő Vállalat termelési osztálya keres jó kereseti lehetőséggel: kőműves, tetőfedő, bádogos, asztalos, ács szakmunkásokat. Jelentkezés a vállalat Thököly úti telepén. A GEODÉZIAI és Térképészeti Vállalat felvesz középiskolát végzett — lehetőleg katonaidejüket letöltött — fiatalokat. Szakirányú végzettséggel rendelkezők előnyben. Bővebb felvilágosítás Szolnok, József A. u. 46. II emelet 37. szobában. Munkanapokon 8—16 óra között. (11004) A SZOLNOKI VAS- ÉS FAIPARI KISSZÖVETKEZET felvesz lakatos, hegesztő, minősített hegesztő (EL—2B. COL—2B, EC— 2B), valamint tmk-kőműves szakmunkást. Kereseti lehetőség gyakorlattól függően: hegesztőknek, lakatosoknak: 30—47 Ft óra, minősített hegesztőknek: 50—56 Ft óra. Jelentkezni: Szolnok, Ostor út 1. (10679) A SZOLNOKI Ingatlankezelő Vállalat igazgatási és jogi osztálya keres, határozott idejű munkaszerződéssel, jogtanácsos munkakörbe munkavállalót. Jelentkezés és részletes felvilágosítás az igazgatási és Jogi osztályvezetőnél (Szolnok, Május 1 út 10. szám). (12030) Hirdetmények Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy szeptember 3- án a tiszaligeti strandfürdőnk a bányásznapi rendezvényeknek ad otthont. Ezért a fürdőt ezen a napon zárva tartjuk. Szeretettel várjuk vendégeinket a Damjanich uszodában. A tiszaligeti strandfürdő szeptember 4-én már zavartalanul üzemel. (12223) A Hortobágyi Állami Gazdaság környezetvédelmi üzeme Szolnok város belterületér és az árterületeken 1988 szeptember 1—10. közötti időszakban a késő esti órákban és a kora hajnali órákban szúnyogirtást végez, meleg- ködképzéssel és permetezéssel. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a hatás fokozása érdekében a szúnyogirtást a lakásaikban is végeznék el. (11668)