Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-30 / 207. szám

1988. AUGUSZTUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Karcagi KÁTISZ öt éve kezdte meg saját fejlesztésű védőgázos hegesztő berendezései­nek gyártását tőkés exportra. Az első évben még csak hárommillió forint bevételt jelentett ez a tevékenység, de azóta folyamatosan bővült a termelés. Az idén 85 millió forint érték­ben a fémhegesztők és plazmavágók tizenöt típusát gyártja exportra a karcagi kisszövet­kezet (Fotó: D. G.) Vizes iparosok szárazon Jászboldogházán Felújítják a legelőt A Jászboldogházi Arany­kalász Tsz az 1500 hektáros legelőjéből négyszázhúszat öntöz. Árasztásos öntözése a Tápióból történik, ami azon­ban a forró nyári napokban, éppen akkor, amikor legna­gyobb szüksége volna a gyepnek a vízre, rendszere­sen kiszárad. Ezen úgy segítenek, hogy tavasszal és ősszel gondos­kodnak a föld vízkészletének feltöltéséről. Beiszapoló ön­tözés azonban csak ott lehet­séges, ahol árasztaná lehet a legelőt. A magasabban fek­vő területek öntözése, illetve a 420 hektáros gyep fokoza­tos felújítása érdekében a tsz a közelmúltban öntöző berendezést vásárolt. Ezzel most megkezdik 40 hektár legelő felújítását, amit ké­sőbb szakaszosan folytatnak. (Folytatás az 1. oldalról) ták át rendeltetésének a Ti- szaföldvári Lenin Tsz-ben a lineár szuperintenzív öntö­zést kiszolgáló csatornát, és a kiskörei szennyvíztisztító telep bővítését is az első fél­évben fejezték be. Építőipari kapacitásának jobb kihasználása érdekében külső megrendeléseknek is eleget tesznek a vízművek építői. A nem vízgazdálkodá­si ágazathoz kapcsolódó ki­vitelezési munkák közül át­adás előtt áll a Tigáz haj- dúszoboszlói központi üzem­viteli épülete. Ugyancsak be­fejezés előtt áll — a jövő hét közepén adják át — azt a Mongóliában, magyar beru­házásban megvalósult volf- rambányát, amelynél három éven át mintegy 140 millió forint értékű munkát vég­zett a TRV szolnoki építő­ipari üzemének nyolcvan dolgozója. A felszíni felvo­nulási épületek, a bánya la­kótelepének ivóvízellátását és szennyvízelhelyezését szolgáló létesítmények vala­mint az ércdúsító berendezés szerelése adott ott munkát a szolnokiaknak. Arra, hogy jó munkát végeztek Mongóliá­ban, mi lehetne kézzelfogha­tóbb bizonyíték, mint a már előkészítés alatt álló két újabb szerződés. Amennyi­ben a vállalat ajánlatát a megrendelők elfogadják, jö­vő tavasztól egy magyar be­ruházásban készülő bőrcser­ző üzem épületeinek kivi­telezésére és a fővárostól, Ulan-Batortól ötven kilomé­terre lévő település ivóvízel­látásának és szennyvízcsa­tornázásnak elkészítésére utaznak Mongóliába a Tisza- menti Regionális Vízművek építői. T. F. Tájékoztató politikai főiskolásoknak Tegnap a megyei pártbi­zottság székházában Szűcs János, a megyei pártbizott­ság titkára fogadta az MSZMP Politikai Főiskolá­ján tanuló, illetve a tanul­mányaikat most kezdő nap­pali és levelező tagozatos Szolnok megyei hallgatókat, s tájékoztatót tartott ré­szükre időszerű pártpolitikai kérdésekről. Az eseményen részt vett Fodor Gyula, a megyei pártbizottság osztály- vezetője. Otto Lambsdorff előadása Otto Lambsdorff, az NSZK-beli Szabaddemokrata Párt gazdaságpolitikai szó­vivője hétfőn, Budapesten az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemen előadást tartott Magyarország, az NSZK és Európa címmel. A Magyar Külügyi Intézet szervezésé­ben összehívott rendezvé­nyen részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes, ke­reskedelmi miniszter is. A szóvivő kiemelte: a ke­let—nyugati kapcsolatokban, s az összeurópai béke meg­teremtésében lényeges fordu­lat következett be azzal, hogy az új szovjet vezetés átfogó belső reformprogramot foga­dott el. Pártja képviseleté­ben elmondotta, semmi két­ségük nincs az iránt, hogy a szovjet vezetés komolyan ve­szi a reformokat. Nyugaton a mélyreható reformok sike­rét elsősorban azon mérik le, hogy a szovjet gazdaságot miképpen s mennyi idő alatt sikerül átállítani az új kö­vetelményekhez. Az NSZK- ban úgy ítélik meg, hogy a reformcélok kiválasztása és végrehajtásának üteme kizá­rólag a szovjet vezetésre tar­tozik. A második otthonban “Társak között jobban múlik az idő Merre szemnek tetszik, kanyarog s ameddig engedi a te­kintet, fut előttünk a 32-es országút. Elhagyjuk Rékast, Szászberekét, Jászalsószentgyörgynél intünk a medre alján folydogáló Zagyvának. Alattyánba érve megtorpan a széles betonszalag, hogy némi jobbraívelés után tovább pántlikáz­zon Jászberény felé. Nem követjük a szolgahű utat — itt, az alattyáni kertek alatt, a balra hajló főutcán gurulunk egy kerítéssel ölelt parkig, melynek közepén vadonatúj épület áll. Szépen nyírt vadseprő-sor övezi az idősek klubja épü­letéhez vezető betonjárdát. A pázsitszőnyeges parkban évszázados fák őszbe múló leveleit vacogtatja az esőho­zó szél. Az épület fehér hom­lokzata előtti teraszon idős férfiak sütkéreznek a déli napsütésben. Szó nem esik, kérdés nem halliík — egy­szerűen csak pihennek, el­mélkednek a tegnapról a sok vi-rgát megélt alattyáni öre­gek. Múltidéző gondolataikat kuszálom össze most, amikor ellépek mellettük. Üdvözlé­semre fejbillentés a válasz. Belépek az előtérbe. Megle­pő a patilkatisztaság és a rend, szembeötlő, mint aho­gyan a szobák, mosdóhelyi­ségek felszereltsége, beren­dezése is említésre méltó. Csoszogó, idős néni kér­dezi, kit keresek? Mondom, Faragó Gyulánét, a klubve­zetőt. — Az' Icuika benn van, a tálalóban, porciózza a mai ebédet. Nem is egy — két fehér­köpenyes fiatal asszony se­rénykedik a tisztaszagú he­lyiségben: a klubvezető Fa­ragó Gyuláné és Józsa Fe- renoné, azaz Ani, a gondo­zónő. — Ma csontlevest és tar- honyás húst ebédelnek az öregek — mondja Icuka, miközben megpúpozza tar- honyás hússal a tányérokat. — Napjában háromszor ét­keznek, a reggelit, aiz ebé­det és az uzsonnát a helyi áfész konyhájáról szállítják. — Hány ebédet porcióznak most? — Tizenkettőt. Bár a július elsején, tehát két hónapja megnyitott napközis klubot húsz személyre méretezték, egyelőre tíz bejáró lakónk van, akik reggel nyolctól délután négyig itt múlatják idejüket. Pihennek, olvas­nak, kézimunkáznak, kár­tyáznak. Van televíziónk, rá­diónk is, társasjátékokban sincs hiány. — Miért csak tíz a mosta­ni létszám? — Nagyon új még ez a humánus szolgáltatás s talán idegenkednek is ettől az öre­gek és hozzátartozóik, mond­ván, nem szarul a mama vagy a tata közellátásira.. Pedig Alattyánban sok a magányos, idős ember, aki otthon tétlenül tölti a napo­kat. A gyerekek és az uno­kák dolgoznak, járják a ma­guk útját. Itt pedig minimá­lis térítésért kap a klubtag meleg ételt s ami megfizet­hetetlen: kortársaikkal együtt lehetnek, beszélget­hetnek. — Kinek az ötlete volt az alattyáni klub? — A tanácstagoké.. Ennek az épületnek egyik szárnya valamikor iskola volt, maid igvenmeknapközi s hogy bő­vítették az úi iskolát, nem akartuk kihasználatlanul hagyni ezt az épületet sem. Űijáénítécén — melvet a ta­nácsi építőbrigád végzett — nagyon sokan fáradoztak a falu lakosai közül társadalmi munkában. Űgv alakítottuk ki az épületet, hogy ha majd szükséges, bővíteni lehessen, azért is hagytunk ilyen nagy parkot körötte. Közben megterített a két asszonyka; a tágas, világos és mégis otthonos ebédlőben szótlanul kanalazzák a le­vest, villázzák a tarhonyát az éhes öregek. Nem sok szó fogy, hamar elköltik az ebé­det s aztán ki-ki megy meg­szokott helyére a társalgó­ban, vagy ledől pihenni ágyára. A társalgókban ren­geteg újság, színes magazin, könyvek — van miből válo­gatni. Faragó Gyuláné füzeteket mutat, mindegyik irkán egy-egy név. — A körorvos e nyilván­tartás alapján vizsgálja meg hetente egyszer klubunk tag­jait — folytatja. — A szük­séges gyógyszereket is meg­kapják a rászorultak. Az öregek között vannak hat- van-hetven évesek is, leg­idősebb tagunk most tölti be a 94. életévét! Nagy Józsefnek hívják az alattyáni klub legidősebbjét, vélném, elesett aggastyánt látok majd, hogy belépünk a férfiak társalgójába. De nem: ott ül társai között, éppen kártyát oszt a szálfa- termetű matuzsálem. Snap- szero znak, négyen verik most a blattot. Wolmer Zol­tán, az egyik partner piro­sat hív. Most jó a lapjárása a szikár férfiúnak. Divéki Béla elfogadja a kihívást, Fekete Zakariás rákontráz. — Két kilométerre lakom innen, minden reggel gyalog jövök — mondja Nagy Jó­zsef bácsi s hozzáteszi: — Hétfőtől péntekig. A hétvé­ge a családé... A nők társalgójában két asszony bújja az újságokat: Juhász Istvánné és Feren- csik Gyuláné. S mikor sze­mük fölmerül a betűtenger­ből, akkor látom, mennyire hasonlít egymásra a két hölgy. — Testvérek vagyunk — nevet Ferencsiikné. — Ügy is írhatja, Burka Anna és Erzsébet. Mindkettőnknek nagy családja van már, ne­kem például hat déduno­kám. Alig végez a szóval, belép az ajtón egy kisangyal. Ha­jas Renáta ő, Ferenesik Gyu­láné egyik dédunokája, aki most szeptembertől lesz el­ső osztályos a helyi általá­nos iskolában. De addig még van néhány szabad nap, hát meglátogatja a dédit. — így telnek a napok eb­ben az épületben — mondja, immár az irodájában Fara­gó Gyuláné. — Szíves örö­mest vállaltam ezt a mun­kát, amikor a nyáron föl­kértek ró. — Arra voltam kíváncsi, hogyan egyeztethe­tem össze a csöppnyi embe­ri lelket az időmérte tapasz­talattal. Úgy érzem, nem nagy a különbség, hiszen mindkét területen ugyanaz a kulcsszó: a türelem, a sze­retet. — Kik segítik munkájá­ban? — önzetlen támogatást adnak a tömegszervezetek éppúgy, mint a Vöröskereszt, vagy a Jászteleki Tolbuhin Téesz. Apró ajándékokkal kedveskednek a klub lakói­nak, pénzt adnak, melyet majd kirándulásra haszná­lunk föl. A területi pártalap- szervezet titkáraiként el­mondhatom, jó a kapcsola­tunk a tanács vezetőivel is. — A család? — A férjem személyszál­lító gépkocsivezető, kisebbik gyermekünk hetedikes lesz szeptembertől, nagylányunk az idén végzett a tiszaiföld­vári óvónőképző szakközép- iskoláiban. ö természetesen itt, a helyi óvodában dolgo­zik majd... Besze Imre —Jegyzetlapok-' Örökölt kölöncök A történet, amely követ­kezményeivel a mába nyú­lik és jövőt formáló szere­pe elkerülhetetlen, akkor kezdődött, amikor a szá­zadfordulót követő évti­zedben az egykori MÁV- gyári munkás házat épí­tett. Fiai, lányai, születtek, megtoldotta az épületet egy-egy szobával, majd az udvaron „felhúzta” a nyá­ri konyhát is, ahol az „asz- szony” főzött. Aztán még szaporodtak, nem fértek el a konyhaasztal körül, ve­randát is „raktak” a nyá­ri konyha elé, ahol a csa­lád ebédelt, vacsorázott ha az időjárás engedte. Telt, múlt az idő, a gye­rekek kirepültek a két kéz­zel rakott fészekből, a má­sodik világháború után hirtelen naggyá is vált a ház, a porta. A munkás­ember meg, hogy-hogy nem „háziúrrá”, változott, akinek tengernyi veríték­kel évtizedekig épített há­zacskájába, nyári konyhá­jába lakókat utaltak be a hatóságok. Szükségszerű lépés volt, hiszen a hábo­rú alatt sok ház elpusztult, minden lakható fedélre szükség volt. De amire nem volt semmi szükség: a hangyaszorgalmú MÁV- gyári munkás a bérkaszár- nyák tulajdonosainál is rosszabb helyzetbe került. Az ő házát ugyanis nem államosították, nála hagy­ták a „háziúr” minden kö­telességét, de annak jogát hogy megállapítsa mennyi legyen a lakbér, természe­tesen nem. Ugorjunk most a törté­netben néhány évtizedet. Tisztességes munkásélet után az egykori fészekra­kó meghalt. Akik ismerték elmondták, hogy pontos, lelkiismeretes jó munkás­ember volt, két nagyfröcs- csöt nem ivott meg életé­iben, a családjának élt, épí­tette a házát, soha semmit nem kért az államtól, büsz­ke volt arra, hogy felne­velte, tanította a gyermeke­it. Amikor idegeneket utal­tak be a házába, tudomá­sul vette az idők szavát: „Azoknak is lakniuk kell valahol”. Később szomorú­an tapasztalta, hogy ház- tulajdonosként azok közé került, akikhez sohasem tartozott, .kizsákmányoló” lett, a számára fizethető lakbért maximálták 40, il­letve 60 forintban, még a ,/nehéz évek” elején. Ter­mészetesen a ház adóját ő fizette, közben elerőtlene- dett, megöregedett, vele pusztult — kellő renoválá­sok hiányában a ház is. Nem elégtétel annak mai megállapítása, hogy ezt az igyekvő munkásembert tu­lajdonképpen megbüntet­ték a szorgalmáért, hiszen még ennél is többről van szó: a nemzeti vagyon, a ház állagmegóvását lehe­tetlenné tette a szűklátókö­rű intézkedés. Mondhatná a tisztelt ol­vasó, ne hánytorgassuk, ennek már vége, — régen volt... Csakhogy kezemben van egy — egyébként tel­jesen jogszerű — határo­zat, amely arra kötelezi az egykori munkásember fiát — aki szintén MÁV-mun- kás volt, de már nyugdí­jas — hogy mint tulajdo­nos állítsa helyre azt a bi­zonyos volt nyári konyhát és csatolt részeit, mert ha nem 10 ezer forintra bün­tetik. A helyreállítást elrende­lő határozat ugyan megál­lapítja, hogy „az épület alapozás és szigetelés nél­kül épült, vályog alapzat­tal”. Azt is leírják abban a határozatban, hogy a fö­dém és a tetőszerkezet is szakszerűtlenül épült,... Csak éppen nem teszik hozzá: kár lenne erre a jó háromnegyed évszázada épült vályogházra egy fil­lért is rákölteni —, de a jogszabály ilyen és ilyen számú pontja alapján a tu­lajdonos köteles az épület megfelelő állagáról gondos­kodni. Mielőtt az ügyben eljáró, tiszteletre méltó műszakiak kellő haragját kivívnám magam ellen, gyorsan le­szögezem, nem az érvény­ben lévő jogszabály alkal­mazóival van bajom, ha­nem magával a kérdéses jogszabállyal. Kezdjük azzal, hogy a házat önerejéből felépítő vasutas a kényszernek en­gedelmeskedett amikor kénytelen volt befogadni a lakókat. De ezt talán tény­leg hagyjuk, sokkal lé­nyegesebb ennél, hogy az 1950-es évek elején még szükségszerű intézkedésnek milyen a mai hatása? Nem kerülgethetem a kérdést: az a jogszabály, amely nem gondoskodott a nemzeti vagyon állagá­nak megóvásáról, hiszen nem juttatta a háztulajdo­nost megfelelő jövede­lemhez, — a lakó még mindig 40 forint havi lak­bért fizet — milyen éssze­rűségi alapon követelheti meg, hogy a tulajdonos ál­lítsa helyre a házat?! Miből? A megélhetésre éppencsak elég nyugdíjból? Talán kitetszik a törté­netből, hogy nem egyszerű panaszos ügyről van szó, hanem a más történelmi helyzetben hozott, az élet álltai ma már túlhaladott, nyilvánvalóan igazságta­lan jogszabályok tarthatat­lanságáról. Mit tehet az állampol­gár a sérelmére hozott ál­lamigazgatási határozattal szemben? Sajnos, Európában talán nálunk a legkevesebb azon államigazgatási határoza­tok száma, amellyel szem­ben bírósághoz lehet for­dulni — olvasom az ál­lamjogász professzor nyi­latkozatát. Mit is üzenhetnék ezek után az egykori házépítő vasutas mai nyugdíjas vas­utas fiának, aki azt kérdi: hol az igazság...? Csak együttérzésemről biztosíthatom. Sajnos a ki­látásba helyezett 10 ezer forintos pénzbírsághoz ez egy fillérnyi hozzájárulást sem jelent. S a kérdés is kérdés marad: az elavult, az emberek érdekeit alap­vetően sértő jogszabályo­kat meddig kénytelen még alkalmazni — újak, megfe­lelőek hiányában — a köz­igazgatási joggyakorlat?! Tiszai Lajos Állatorvosok, gyógyszerészek Nemzetközi tanácskozás Hétfőn Budapesten, az Ál­latorvostudományi Egyete­men megkezdődött az Állat­orvos Farmakológusok és Toxikológusok Európai Szö­vetségének (EAVPT) 4. kong­resszusa. A tanácskozáson 45 ország 400 állatorvosa és gyógyszerésze — köztük a meghívott amerikai, ausztrál, japán szakemberek — az ál­latgyógyításhoz szükséges új gyógyszerek kikísérletezésé­ről, előállításáról és felhasz­nálásuk eredményeiről szá­molnak be. Az ötnapos nemzetközi konferencia helyszínén hu­szonnégy külföldi és hazai gyógyszergyár, illetve keres­kedelmi cég termékeiből ki­állítást nyitottak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents