Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-01 / 182. szám

1988. AUGUSZTUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Új vezetés — megújult célok Vége a vesszőfutásnak Tisza földváron ? A tagság nem ígéreteket vár az építő- és vasipari szövetkezetben Látványos zuhanórepülést mutatott be az utóbbi esz­tendőkben a Tiszaföldvári Építő-, Vasipari és Szolgál­tató Szövetkezet F. Nagy Já­nos elnök irányításával. Már amennyire egy gazdálkodó szervezet ilyen mutatványát egyáltalán lehet látványos­nak nevezni. Váltásra volt szükség az elnöki székben, így akarta a tagság, s a több­ség szerint ezt kívánta a szövetkezet érdeke is. Tavaszi fagyszabadság Amikor az utódot, Szikszay Ádámot arról kérdeztem, mi okozhatta vajon az előző ve­zetés ilyen nyilvánvaló csőd­jét, s hogy egyáltalán milyen úton jutott idáig a szövetke­zet, azt mondta, ezt kérdez­zem inkább az érdekvédelmi szervnél (Kiszöv). ö inkább arról beszélne, hogy milyen állapotokat talált itt a meg­választásakor, és mekkora erőfeszítésekre van szükség már a puszta talpon mara­dáshoz is. A nyolcvanas évek elején még kifejezetten jól gazdál­kodó szövetkezet a megyei élvonalba tartozott. Mindezt Szikszai Júliától, a Kiszöv titkárától tudtam meg, aki mint az érdekvédelmi szerv vezetője, közvetlen közelből kísérte figyelemmel a ké­sőbb megindult vesszőfutást. 1981-ben azonban — beje­lentés alapján — NEB-vizs- gálat indult a szövetkezetben néhány vezető, többek kö­zött az elnök ellen. Bizalmat­lanság, széthúzás uralkodott el, s ebben a légkörben nemigen lehetett már szó színvonalas, fegyelmezett gazdálkodásról. A vizsgálat hosszan elhú­zódott, és 1985-re a megye leggyengébb ipari szövetke­zetei közé süllyedt a cég. Nemcsak gazdaságilag, ha­nem morálisan is a mély­pontra került. (A NEB egyéb­ként, vizsgálatai befejeztével büntető eljárást kezdemé­nyezett az elnök és két társa ellen. Ennek során azonban — bűncselekmény hiányában — felmentették a gyanúsí­tottakat. Egy másik eljárás­ban viszont a szövetkezetét gazdasági bírság megfizeté­sére kötelezte a bíróság.) Eddig a tények, amelyek nyomán — belső kezdemé­nyezésre — lemondott F. Nagy János az elnöki tiszt­ségről. Helyét a bevezetőben már bemutatott Szikszay Ádám gépészmérnök vette át, akit a szövetkezet jelölő- bizottsága keresett meg előző munkahelyén, a szomszédos Lenin Tsz-ben. (Nemcsak az elnök személye változott per­sze. Távozott az előző vezetői garnitúra hetven-nyolcvan százaléka is — a váltás, a megújulás jegyében.) — Arra gondoltam, amikor elfogadtam a jelölést — mondta saját döntéséről az immár néhány hónapja hiva­talban lévő vezető —, hogy egy ilyen viszonylag kis lét­számú, rugalmasan mozgat­ható szervezetnek feltétlenül életképesnek kell lennie. Ezt a véleményemet most is tar­tom ... A kerítésen belülre kerül­ve azonban sokkal nagyobb­nak bizonyultak a bajok, mint az kívülről látszott. A kapacitás nem volt lekötve, nem volt munka, februárban pedig, a tavaszias idő ellené­re „fagyszabadságra” küld­ték az embereket. Pedig en­nek éppen az ellenkezőjére lett volna szükség. Munkára és a munka révén pénzre, hogy a szövetkezet folyama­tosan fizetőképes legyen. Ta­valy alaphiányos volt a cég, és idén már nemigen enged­heti meg magának ugyanezt. — Nem jó most a hírünk a szakmában — folytatta Szikszay Ádám gondterhel­ten. — Sok régi üzletfél el­pártolt a szövetkezettől az utóbbi években, s most azt tartom az egyik legfontosabb ^ feladatnak, hogy őket újra' visszahódítsuk. Ezt elsősor­ban a munkánkkal tehetjük meg. Elmegyünk mindegyi­kükhöz, és elmondjuk nekik, hogy itt most egy új vezetői garnitúra „állt fel”, akik tisztességes partnerek sze­retnénk lenni. Nehéz lesz az „örökségtől” szabadulni, de megpróbálunk. A cél, a stabilizáció — És a gazdasági bajoktól? — A legélesebb a helyze­tünk április elejétől május közepéig volt. Hitel és mun­ka kellett, hogy dolgozhas­sunk ... Megpróbáltunk első­sorban Tiszaföldváron és környékén szétnézni meg­rendelések után, mert nekem meggyőződésem, hogy ennek dogulnia. Ez persze nem je- doglunia. Ez persze nem je­lenti azt, hogy távolabbra egyáltalán nem megyünk, ha jó üzlet adódik, de célunk a közelben maradni. Tárgyal­tunk Martfűn a cipőgyárral és a sörgyárral, de szerződést kötüttünk a helyi téesszel is, bizonyos beruházások kivite­lezésére. Szóval: van már munkánk. Persze, azért sincs könnyű helyzetben a szövetkezet, mert az építőipari piac ma nagyon nehéz terepnek szá­mít. A gazdaságban kevés a beruházásra fordítható pénz, és ezért most a kivitelezők kénytelenek „talpalni” a munka után. Ilyen viszonyok között valóban csak korrekt, kifogástalan piaci magatar­tással, no meg gyorsasággal lehet teret nyerni, illetve megőrizni a kivívott pozíció­kat. Az idei év nagy kérdése, hogy sikerül-e talpon marad­ni, sikerül-e stabilizálni a szövetkezet pénzügyi helyze­tét. Még ma is gyakorta ke­rülnek elő olyan teljesítetlen számlák, amiket az előző ve­zetés nem fizetett ki. Az adósságok összegét is nagy tűréshatárral adta meg az el­nök — 4—7 millió forint —, mert újabb és újabb tartozá­sok derülnek ki, nem ritkán még 1985—86-osak is. A bel­ső pénzügyi számítások sze­rint 90 milliós árbevételt kell produkálni ahhoz, hogy a jö­vő esztendőt már az előrelé­pés jellemezhesse. — Ha idén sikerül stabili­zálni a helyzetünket — ma­gyarázta az elnök —, akkor a következő év már a ke­zünkben lesz. Csaknem két­százötven ember és a család­juk sorsa függ ettől. Nekik kell nyugodt légkört terem­teni a munkához, és ez óriási felelősség. Felelőtlen ígérge­tésekkel itt már rövid távon se lehet boldogulni. Ígéretből kaptak már eleget ezek az emberek. A hangulat a szö­vetkezetben még mindig nem jó, s ez csak akkor változik meg alapvetően, ha az új ve­zetés ígéreteit tettek igazol­ják. Útkeresés közben — És mi lesz, ha nem si­kerül bizonyítani? — Ezzel az eshetőséggel még nem foglalkoztam. Az energiámat az köti le, hogy miként léphetünk tovább, nem pedig az, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Arról rá­érek utána gondolkozni, ha netán bekövetkezik. De.. . hiszem, hogy nem kerül rá sor. Szikszay Ádám egyelőre nem tervez nagy, látványos lépéseket. Nem tervez szer­kezetváltást, sem profilbőví­tést, hanem „csak” annyit, hogy a jelenlegi ágazataikat megerősítse. Gyors, látvá­nyos sikereket várni és ígér­ni felelőtlenség lenne, azt vi­szont, hogy munka és tisz­tességes jövedelem legyen, joggal várja el a tagság az új vezetéstől. Már ma is. L. M. L. A Vízkutató és Fúró Vállalat gyógy- és ás vány víz üzemének tiszajenői Mira üzem­egységében naponta 11—12 ezer palackot töltenek meg Hunyadi János vízzel. Az epe-, máj- és gyomorbetegségekre fogyaszt ható gyógyvizet szovjet exportra szállítják (Fotó: Mészáros) Beszéljünk róla! Pille és Günter Pille elröpült. A dolog így önmagában nem kiáltana nyomdafestékért, de elszállt Günter is. Még mielőtt azonban a tények elferdítésé­nek hibájába esnék, rögtön hozzáteszem, az utazás e mozzanata előtt mindketten vonatra ültek. Pille ábrándos, szerelmes szemű, észt leány. A nyelv különlegessége, hogy egy név gyanánt öt olyan betűt ra­kott egymás mellé észtül, amelyek ma­gyarul pillangót jelentenek. Amit tudomá­sára hozva viselője, tizenéves korára jel­lemzően, kedves vihorászással nyugtáz Günter hasonló korú, nyurga, szőke „fér­fiú”, az NSZK-ból jött pár hétre hozzánk. Ha egy miniszter, egy államférfi érke­zik, azt mondjuk jeles személyiség, Pille és Günter esetében nyugodtan beszélhet­nénk arról, hogy jeltelen emberkék voltak vendégeink, ami azonban nem egészen igaz, mert mindketten igazán kitettek ma­gukért. Mit is csinált Pille és Günter? Jöt­tek, láttak, győztek — lehetne Cézár kis­sé elferdített soraival jellemezni hőseink tetteit. A hangsúly e cselekvéssorozatban a győzelemre esik, a kérdés azonban ese­tükben szerintem az, mit láttak? Pille Jászberényben várost védett egy táborban, utcákat, tereket, sírokat gondo­zott sokadmagával két héten át. Míg Gün­ter sportolt Abádszalókon, több napon keresztül. És most taglalhatnánk tetteiket a lant húrjaiba csapva, miként került kö­zel Kempelen Farkas özvegyének sírjához kezében kapával az egyik, s miként több alkalommal a focikapuhoz a .másik, miként szépültek meg az észt táborozok keze nyo­mán több helyen, a város egyébként nem gondozott, de ápolatlan területei, miként került a labda annyiszor a hálóba. Meg­bocsátanak a tábor és a sportprogramok szervezői, most mégis Pille és Günter utó­dairól fogok beszélni. Nem a leány ábrán­dos szeme, s a fiú másik nemét méregető tekintete indíttat erre, inkább az a gon­dolat, vajon majdan Günter paipa és Pille mama olykor-olykor felemlegeti-e lányai, fiai előtt, hogy „akkor és Magyarorszá­gon...”? Netán eljut-e odáig, hogy gépre száll, autóba ül kis famíliájával,, felkutat­ni valamikori élményeinek színhelyeit? S eszükbe jut-e később Magyarország vala­mikor? S most megérkezvén, mit válaszol­nak a kérdésre: „Na, milyen volt?” Az vesse rám az első követ, aki arra gondol, hogy Günter papa márkájára és Pille mama rubeljére kacsingatok, bár úay vélem, hiba lenne megfeledkezni ar­ról, hogy eme „jeltelen”, de mégis külön­leges vendégeink lehetnek majdani ide­genforgalmunk alanyai. S márcsak ezért sem mindegy, jó vagy rossz emlékekkel távoztak szőkébb hazánkból. Azon a ponton, már talán túl van az ország legtöbb polgára, hogy feltegye a kérdést, minek is ez a sok külföldi? I' szén, éppen az idegenforgalom az, amely milliárdokkal gyarapíthatja devizabevéte­leinket. Mégis felvetődik gyakran a kér­dés, miért szolgáljuk ki így a külföldit, s nem szolgáltatjuk-e ki magunkat a külho­ni idegennek? A válasz a kérdésre: ki kell szolgálni! Adni kell az idegennek progra­mot, jó érzéseket, kellemet, szép látványt — hiszen kell külföldön a jó hír, ha vala­mikor, akkor most igen. Igyekvéseinket — ha vannak — ismerje meg az idegen. Aho­gyan kell minden aprópénz, amely javít­ja meglehetősen labilis egyensúlyi helyze­tünket, úgy kell minden szál, minden kis kötél, mégha csak cérna vastagságú is, amely a világhoz köt bennünket. A napokban egy tárgyalás Szünetében megkérdezte a többieket az eszmecsere egyik alanya, tudnak-e arról, hogy van-e megyei tagja a magyar—japán kereske­delmi kapcsolatokat gardírozó társaságnak. Már miért lenne? — így a kérdés. A vá­lasz: Már miért ne? S következik a fan- táziálás, ami cseppet sem az, inkább le­hetne követelménynek nevezni. Vagyis, vajon honnan tudja meg azt valamelyik világcég képviselője, legyen az éppen ja­pán. hogy Szolnok megyében található olyan közművesített infrastruktúrával el­látott terület, ahová gyárat, gyártást tehe­ne telepíteni? Majd ha véletlenül erre té­ved, mint Günter klubjának főnöke Tisza­füredre? S azt mondja; ez a terveim meg­valósításához éppen alkalmas vidék. A vi­lágszínvonalú gyártmány elkészüléséhez, ahhoz, hogy itt magyar—japán vegyes vál­lalat működjék, erre így az esély csekély. A dolognak elébe kell menni, akár a szó szoros értelmében, ahogyan szereplőink élé siették a jászberényi vagy az abádsza- lóki vendéglátóik. E felfogás eredménye­ként érkezett hozzánk nemrégiben több autóbusszal egy NSZK-beli társaság, csu­pán csak sportolni, e szemléletnek volt egyik látványos megnyilvánulása a me­gyében megrendezett francia napok ren­dezvénysorozat. Egy ilyen felfogás- vezette nemrégiben a Tallinnban járt gazdasági kérdésekkel foglalkozó, megyei pártdele- gációt Pille és Günter elröpült. A búcsúban nem volt semmi kü­lönleges. Mosolyok, ölelések, puszik, csó­kok. És integetés. Ha valaki elmegy, min­dig marad az emberben egy kis üresség, amely olykor kérdéssé, máskor tanulság­gá álakul. Például valami olyasmivé, hogy egy kapcsolatot jelentő szál nemcsak erős lehet, nemcsak kedves, mondjuk barátsá­gos, hanem hasznos is. Hajnal József Jászalsószentgyörgyön az'idősekről Előtérben a házi szociális gondozó MÁTÓL Drágulnak a hűtőszekrények és a tűzhelyek A Lehel Hűtőgépgyár, a MIRKÖZ Diesel- és Hűtő- technikai Szövetkezet, vu’a- mint a forgalmazó kereske­delmi vállalatok tájékoztat­ják vásárlóikat, hogy 1988 augusztus 1-jétől — óón’.ően az import, és részben a ha­zai alapanyagok árenviíte- dése miatt — a hűtőszekré­nyek árai 4—5 százalékkal, a kombinált hűtőszekrényeké 7—8 százalékkal, a fagyasz­tóládáké 7,7—12 száza lék Ital emelkednek. Nem változik a Hűtőgépgyár által gyártott abszorciós hűtőszekrények a H 60 F fagyasztószekrény, valamint a HB 160, 200, 240 Hteres háromcsillagos ener­giatakarékos hűtőszekré­nyek ára. A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, az Elekther- max Vállalat és a forgalma­zó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy az import és a belföldi alapanyagok áremelkedése miatt a gáz-, az elektromos és a vegyestüzelésű tűzhe­lyek, az olaj- és szilárdtúzc- lésű kályhák fogyasztói árát augusztus 1-jétől átlagosan 7,8 százalékkal, az 50 centi- méteres háztartási villamos tűzhelyek árát átlagosan 9,1 százalékkal emelik. Négy év után a közel­múltban ismét ülésének na­pirendjére tűzte a helyi idősek klubjának tevékeny­ségét és a szociális gondo­zás helyzetét Jászalsószent- györgy Községi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. Akkori­ban huszonötnél több idős ember járt naponta a klub­ba, s vette igénybe az in­tézmény ellátását, kulturális programjait. 1988-ra a hely­zet némiképp változott Jász­alsószentgyörgyön. Az idő­sek klubjába ma már csak tizenketten járnak, de a mostani gondozottak életko­ra is olyan magas, hogy to­vábbi csökkenésre • kell szá­mítani. A csökkenés főleg őszre, télre vonatkozik, hi­szen esőben-hóban az idős emberek nem szívesen hagy­ják el otthonukat, inkább a házi szociális gondozást igénylik. Ez utóbbi, a házi szociá­lis gondozás Jászalsószent­györgyön is azt jelenti, hogy az idős embereknek ebédet visznek a gondozók, elinté­zik kis és nagy bevásárlásai­kat, s némi házimunkában is segítségükre vannak. Jász­alsószentgyörgyön jelenleg egyre nő a házi szociális gondozottak száma, most öt­vennyolcán igénylik a rend­szeres látogatást. ebédhor­dást, kisebb mosást, takarí­tást és bevásárlást. A há­zi gondozók nem panasz­kodhatnak unalomra, hiszen átlagosan egy-egy gondozó­ra nyolc idős ember patro- nálása jut. Különben az idősek klub­jának is vannak patronálói. A Titász helyi dolgozóinak szocialista brigádja és a nő­bizottság rendszeresen meg­látogatja és köszönti a klub tagjait. A helyi cipőüzem dolgozói a szociális gondo­zóknak segítettek: ebédki­hordó táskákat készítettek, és megígérték, folyamatosan ellátják őket ételszállító táskákkal. Az idősek klubjának ve­zetősége már most a télre gondol. Szeretné ha a ta­nács kocsija szállítaná na­ponta az idősek klubjába azokat az öregembereket, akik szeretnének, de ma­guktól képtelenek a klub­ban tölteni nappaljaikat. Valamiféle kis pénzkereseti lehetőséget is szeretnének szerezni a klubtagságnak, mert bármennyire is idő­sek már, a tétlenségre pa­naszkodnak leginkább. ugy tervezik, az egészségügyi dolgozók is rendszeres ven­dégei lesznek a klubnak, s így kisebb egészségügyi szol­gáltatásokat élvezhetnek ott a falu öregjei. A gondozók legnagyobb bánata, hogy két év óta nem mehettek el az öregjeikkel egy kis üdülésre. Korábban volt ilyenben részük. A he­lyi Petőfi Tsz 1986-ban pél­dául saját költségén egyna­pos kirándulásra hívta meg a falu öregjeit.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents