Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
Irodalom» művészet Molnár C. Pál fametszete: István törvényt ad a nemzetnek Váci Mihály: kegyetlenül kiszámított, egymást égre tartó, feszítő Építs tetőt gondolattól boltozatot. Az alapot mélyre lerakták. Építsd világod: - lenn a Te emeltél rá falakat. mélyben Reád dőlne, ha nem tervezi lombját a gyökér; folytatnád. tudatos rendszere készen, Eltemet, amit abbahagysz■ mire győztesen fénybe ér. A ház azé, ki betetőzd. Építsd magad - mint csont a Másra hagynád? - Majd testben — kizavar. észrevétlen: - a szervezet Mire építsz: - tiéd az ősi köréd rendeződik s te telek, s mit raktál rá - a fal. csendben Tetőt fölé! - ha gerendának örök jövőd így szervezed. magad feszülsz is - magasan. Csak annyi légy, mint a kés éle, Csak építsz? - Foglald el hazádat, mert gürcölhetsz benn Ne látssz, ne légy, helyet ne hontalan. kérj.- A bajban ott leszel a Építsd magad: kézben, egymásbaillő, s ha szegésre kész a kenyér. özv. Bácskái Andrásné naiv művész: Arató ünnep című temperája te az apró magot, mint a pelyvát, s hol szemenként hullajtottá el, hol csomósain ágyazta bele a földbe. — Adtál, Unam, segítséget, de nincs benne köszönet — sóhajtották a testvérek, akik az első szántóvetők voltak a világon. Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fűtött kemence, hullott a verejték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mint a beteg. Külön kellett le- szakajtani minden szál búzácskát, kézzel kipergetni minden kalászát, s utoljára se lett több az egész itenmés egy-egy zsák búzánáL Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér bekötötte ■a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre, és csak a másik felét hagyta a zsákban. — Hát azzal mit akarsz? — kérdezte a felesége. — Ezt átviszem a bátyám szérűjére, odaöntöm az övéhez. Nézd, nekünk van fiunk, lányunk, aki segítsen kenyeret keresni. Neki nincs se kicsi, se nagy, aki segítségére legyen. — Isten segítsen meg jó szándékodban! —• igazította az asz- szony a vállára a zsákot. Az ember azzal nekivágott az éjszakának. Hát ahogy a földje széléhez ér, és át akar bújni az eleven sövényen, összeütődik valakivel, annak is zsák van a vállán, mint neki, az is hátnahök- ken, mint ő. — Te vagy az, öcsém? — Én ám, bátyám. Hát te hová igyekszel éjszakának idején? — 'kérdezte a fiatalabb testvér, lecsúsztatván válláról a zsákot nagy meglepetésében. — Én bizony tehazzád indultam — tette le az öregember is a zsákját. — Azt gondoltam, hogy jó lenne megfeleznem veled, amit •az Isten adott. Magános ember vagyok én, kicsivel beérem; ti meg sokan vagytok, sok éhes szájat kell megelégítened. Abban a percben nagyot villant a fejük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat, s ami búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon. — Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet megszentelt — mosolyodott le az Isten az égből. S azóta olyan bokros növésű, dús kalászú, kövér szemű, istenáldotta növény a búza. De mikor gyűlölködés hatalmasodik el az amlbertesitvérek között, akkor alacsony a szára, taradkos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme. .. — Az Isten tudja, lelkem, mitől van — simogatta meg a kar- bátom ujját búcsűzóhan Méri néni —, de mintha csupa vadbúza nőne mostanában a világon. Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz (Részlet) /50 éve - /Í3Í. augusztus 24-én - bal meg Kölcsey Ferenc, a reformkor kimagasló költője. Unokaöccsébez intézett ,,filozófiai végrendeletében” „ a Parainesisben korunknak is szóló érvényességgel fogalmazta meg gondolatait a hazaszeretetről, a közösség szolgálatáról. Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen föltétele. Az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyike tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatunkra egyformán számot tart. Azonban jól megértsd! az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat. Ezért ne hidd. mintha isten bennünket arra alkotott volna, hogy a föld minden gyermekeinek egyforma testvérük s a föld minden tartományainak egyforma polgáruk legyünk. A nap temérdek égitesteket bevilágít, de a világegyetem minden részeire mégsem hat ki: így az ember, ha nagy erőt nyert örökül, s erejének megfelelő állást von a sorstól, ezrek, sőt milliomok előtt jótékony napként világíthat; de az egész emberi nemre jóltevő hatást gyakorolni, az a nagyok legnagyobbikának sem adaték. Sohasem tudtam megérteni: kik azok. kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcolta- tik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden ami szerfeletti sok részre ősz tátik. önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irán- tok keblében? Leonidás csak egy Spártáért; Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg. Nem kell erre hosszú bizonyítás; tekinsts szívedbe, s ott leled a természettől vett tudományt, mely szerelmedet egy háznéphez, s ennek körén túl egy hazához láncolja. Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érezhetni. mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek; de sok kívántatik, míg annak tiszta birtokába juthatunk. Ezreket fogsz láthatni, kik ajkaikon hordozzák a szent nevet; kik magasztalva említenek mindent, ami a honi föld határain belől találta- tik; kik büszkén tekintenek az idegenre, s hálát mondanak az égnek, mely őket magyaroknak születni engedé: s véled-e, hogy ezen hazaszeretet az. mely az erények koszorújában olthatatlan fénnyel ragyog, s a történet évkönyveiben tisztelő bámulattal említtetik? Minden erény önfeláldozással jár, feláldozással pillanatnyi kényüknek, megtagadásával önhasznunknak, s nem ritkán hajlandóságunk vagy gyűlöitésgünk elné- mításával: azonban minden áldozat kicsiny azokhoz képest, miket a hazának kívánni joga van. Mindent, amit élted folyta alatt arcod izzadásában gyűjtöttél; mindent, amit lángoló szerelemmel fűztél magadhoz, javaidat, kincseidet, házad népét és saját éltedet naponként és pillanatonként érette fel kell szentelned. Mert tudd meg: e szóban: haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátaid, rokonaid s polgártársaid: egytől egyig csak egészítő részei annak. Hány embert láttam én, ki meggyűlt háza égő üszkei közé életét veszélyeztetve rohant, hogy némely hitvány eszközöket kiragadjon? s nem sokkal inkább termé- szetés-e. ily valamit a hazáért, azaz. mindnyájunknak, az egész nemzetnek mindenéért cselekednünk? és mégis kevesen vágynak, kik e gondolatot felfogván sajátokká tehetnék! Mert az ember, ha értelme s érzelme körét gondosan nem szélesíti, keskeny s mindég keskenyebb határok közé szorul; szemei az egész tekintetétől elszoknak; s parányi birtokában, háza falai közt elszigetelve csak önmagát nézi. s a legszorosabb, leg- egyetemibb, legszentebb kapcsolatokat nem láthatja. Ezért a haza- szeretet valóságos példái oly igen ritkák; ezért vágynak, kik annak való értelmét soha magukévá nem tehették; s azt, amire saját szívünk oly természetesen vezethetne, rendkívüli tüneménynek tartják, mely szemeiket, mint az égen széjjelpattanó tűzgömb, legelteti, de telkeikre benyomást nem teszen. Jókor szokjál e gondolathoz: a társaságban született ember nem önmagáé. Számtalanok a jótétemények, mik a társas életben naponként reánk háramlanak; lehet-e kívánnunk, hogy e jótéteményekkel ingyen élhessünk, mint zsarnok a más izzadása bérével? Használni akarod a társaságot? úgy mindent kell tenned annak fenntartására, mi saját erődből kitelik. Mi a haza, mint a legszentebb kapcsokkal egybefoglalt emberek társasága? Ezerféle édes emlékezet, megszokás, haszon és szeretet ösz- szefont érdekei teszik azt a szív előtt kedvessé a társaság ideája egyesíti magában nemcsak azon érzeményeket, melyek kebledet mint háznép tagjának, barátnak és rokonnak betöltik, e társaság ideája egyesíti magában nemcsak birtokod és élted bátorságos voltát: de az önzést is. melyet^ mint szabad ország polgára, magadban hordasz; mely veted született, mely gondolataidra, tetteidre s egész lényedre törölhetetlen befolyást gyakorol; melyet tisztán meg nem őrizve ten emberi becsedet alacso- nyítod te. Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s telkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt. Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásáért zsákmányt keresve bolyong. Emberi ész és erő csak társaságban fejük ki; s amint valamely embertársaság szerencsésebb, szebb, dicsőbb házává alkotta magát; polgárai minden szépben és jóban aszerént haladhatnának. Ezért kell minden mívelt embernek a hazát legfőbb gondjává tennie; s ez mindenekfelett oly hazákról értetik, hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van. Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók. KÖLCSEY FERENC: A szabadsághoz Nyisd fel ó lángzó kebeled dicső Hölgy, Nyisd fel a küzdő szeretőre kebled, Fennröpültedből kegyesen mosolyogván, Égi Szabadság! Nékem is forrtak szemeiben égő Könnyek, éreztem haza szent szerelmét, Ints, zajos babként dagadozva várom Lengeni zászlód. Járom a gyáván! ki remegve futja Fenndicsőséged ragyogó világát, S megszokott rabság kezein tudatlan Csörgeti láncát. Átok a gyáván! ki nevedre borzad, Mert gyakor szélvész kavarog fölötted, Mert halálbörgés diadalmi pályád Mennyei bére. Szállj ki felhődön, s noha szózatod mint Villogó szélvész dörög is körülem, S zöld borostyánod noha fürteid közt Vérbe fiiredt is: Kellemed látom, s dobog érte mellem, Csókodat várom szerelemben égve, Csókodat szomjún epedő ajakkal, Jer, ne tagadd meg! (Cseke, íizy. dec.) Összeállította: Kékasy Ildikó Hincz Gyula gobelinje (részlet)
