Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-06 / 160. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 6. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyám, testvérünk, DÉVAI LAJOSNE szül. Horváth Mária hosszú szenvedés után 57 éves ko­rában, július 2-án elhunyt. Temetése július 6-án 11 óra­kor lesz a szeghalmi teme­tőben. Gyászoló lánya, öcs- cse és húga. Ezúton értesítjük a rokono­kat, ismerősöket, hogy sze­retett nagynénénk, ÖZV. KÉSMARKI MIKLOSNÉ szül. Réti Mária július 1-jén 94. évében elhunyt. Temeté­se július 7-én 13.3Ó órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti katolikus temetőben. A gyá­szoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édes­apám, apósom, nagyapánk, KOVÁCS JÓZSEF a Kőolajkutató Vállalat nyug­díjas gépkocsivezetője 58 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése július 7-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család. Köszönetét mondunk min­den közeli és távoli rokon­nak, az ismerősöknek, szom­szédoknak, akik szeretett fe­leségem, anyánk, nagyma­mánk, SZENTESI BALINTNÉ szül. Takács Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek, fáj­dalmunkban osztoztak. Gyá­szoló család, Mezőtúr. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, a Jász-Nagy­kun Vendéglátó Vállalat és leányvállalatai dolgozóinak, a barátoknak, társ- és part­nervállalatoknak, társadalmi szervezeteknek, akik LUKACS FERENC temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot hoz­tak, mélységes gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló család, Szolnok.- -------­E XPRESSZ V TARSASHAZ épí­tésére alkalmas te­lek eladó a Tompa M. u. 10. alatt. Ér­deklődni a helyszí­nen du. 17 óra után. (8951) _________________ Ü J sarokköszörü, 1800 wattos eladó. Tiszaföldvár, O Nagy B. út 3. Telefon: 240, Kiss. (9059) NSZK 4 személyes új sátor eladó. Szol­nok, Balassa út 6. III/7, (9055) _ VOSZTOKON garázs eladó. Érdeklődni a 14-295-ös szolnoki telefonon. (8975) 1,5 szobás, teher­mentes, szövetkezeti lakás eladó. Érdek­lődni lehet: Szolnok, Szántó krt. 12. II. em. 10. szám alatt, 15 óra után. (8988) CIROKSZAKALL el­adó. Szandaszőlős, Krúdy Gy. út 3. (8986) ____________ V ENNÉK befejezés előtt álló vagy új családi házat. ,,Te- tőtér-beépítéses” jel­igére a kiadóba. (8994)_________________ M Z 250-es motorke­rékpár, friss mű­szakival eladó. Szolnok, Kert út 37. (8991)_________________ G ONDOZONÉNIT keresek fél napra, járóképes bfeteg lá­nyom mellé. Köny- nyű munka, ebéd, fizetés. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csil­lag út 76. III. em. 4., naponta 16 órá­ig. (8571) INGATLAN SZANDASZÖLÖ- SÖN belső telek el­adó Érdeklődni: Gorkij út 38. 11/13., Gál. (7997) __________ T ISZAFÖLDVAR, Körösi Cs. S. u. 22. szám alatti ház el­adó, 300 négyszögöl kerttel, két család részére is alkalmas. Érdeklődni: egész nap. (8614)___________ S ZOLNOK, Csokonai út 41. III/ll. számú 60 m2-es lakás el­adó. Érdeklődni: hétköznap 16 órától, hétvégén egész nap. (8592) _________________ J ÁSZBERÉNY, Bo­gár köz 1. szóm alatti, összkomfor­tos. kertes családi ház, melléképületek­kel reális áron azonnal, beköltöz­hetően eladó. Ér­deklődni : Lévai Osz- kár u. 6. (8564) KIS családi ház el­adó. Rákóczifalva, Dózsa Gy. út 7/a. (8576)__________________ KÖZVETLEN befe­jezés előtt álló ház lakható melléképü­lettel, reális áron, 200 négyszögöl ter­mő gyümölcsössel Ttszajenőn eladó. Víz, villany beve­zetve. Érdeklődni lehet: hétköznap 7— 16 óráig a 17-500/212 melléken, 17 óra után. Szolnok, Csa­ba út 25., Szolnoki Károly. (8834) _______ H AROMSZOBAS, összkomfortos, ker­tes családi ház el­adó vagy elcserélhe­tő jászberényire. Érdeklődni: Jászdó- zsa, Szabadság út 10. (8366)_____________ J ÁSZBERÉNY köz­pontjában 3 szoba, összkomfortos, ker­tes családi ház sür­gősen eladó. Nádor u. 11. (Strand mel­lett). Telefon: 11-325. Érdeklődni: 18.30-tól szombat, vasárnap egész nap. (4305) CSALÁDI ház el­adó, azonnal beköl­tözhető. Jászbe­rény. Néphadsereg út 67. Érdeklődni: Béke u. 44.. min­den nap. (2127) PUSZTAMONOS­TORON főút mel­lett nagy telek kis házzal, fóliákkal el­adó. Cím: Szabad­ság jít 106. (7626) HAROMSZOBAS, kertes ház eladó. Jászberény, Traktor u. 3. Érdeklődni le­het: Szikszai Ba­lázs. Lázár Henrik u. 36. Telefon: 12- 897. (8482) TANYA, kétszobás, fürdőszobás, telje­sen berendezett, víz, villany megoldott, 54 anyás nyúlte- nyésztéssel, 1 hold földdel eladó. Gaj- zágó Imre, Jászbe­rény, Tőtevény ta­nya 156. (8492) _____ K ÉTSZOBÁS. OTP-s II. emeleti örökla­kás eladó. Karcag, Vörös Hadsereg út 5—7. II. lh. 8. (8751) ÉPÍTÉSI telek el­adó 60 m3 sóderrel. Tiszaföldvár, Ady E. út 16. alatt. Érdek­lődni lehet: Tisza­földvár, Baross krt. 161. vagy Martfű, Lenin út 18. fsz. 4. (8514)_________________ 4 9 m2-es OTP-s la­kás eladó. Szolnok, Ady E. út 18. VIII/3. Érdeklődni: 16 óra után. (8549)_________ Ü RESEN álló fél ház haláleset miatt sür­gősen eladó. Szol­nok, Béke út 73. alatt. Érdeklődni: Dráva út 44. Irány- ár: 180 000 Ft. (8513) KUNHEGYES, Bese­nyő út 21. szám alatti felújított, ker­tes ház műhellyel, garázzsal eladó. (8522)_________________ L AKÁS eladó Jász­berény központjá­ban, Zagyva-parti sétány 10. Érdek­lődni : délután 15— 18 óráig. (8767) VILLAMOSÍTOTT tanya, másfél hold földdel eladó Pór­telek központjában, a 197. szám alatt. Buszmegálló közel, kertészkedésre, jó­szágtartásra alkal­mas. Érdeklődni le­het minden nap, Gömöri Imréné, Jászboldogháza, Má- jus 1. u. 2 a. (8616) KÉTSZOBÁS ház eladó felújított te­tőszerkezettel, 400 négyszögöl telekkel. Tiszaföldvár, .Zrí­nyi út 27. Érdek­lődni: Bárándi Im­re, Budapest, XVI. kér.. Farkasszőlő Út 14. 1165. (8443) ELADÖ elköltözés miatt Szolnokon 1600 m2 kertrész körbe kerítve, ter­mő gyümölcsfákkal, málnával, piszkével, szamócával betele­pítve. Minden idő­ben megközelíthető kocsival is. Villany van. öntözés meg­oldható Érdeklődni a 17-510-es szolnoki telefonon. (8557) HÁZ eladó 407 négy­szögöl telekkel. Két család részére is Rákóczifalva, Sallai u. 6. szám. (8560) _ ELADÓ Szolnok központjában levő másfél szobás. Össz­komfortos, teher­mentes öröklakás. „Szolnok 234” jel­igére a kiadóba. 0)566) ________________ S ZOLNOK, Napsu­gár út 42. szám alatti 2 szpbás, für­dőszobás házrész, 860 m-i területtel el­adó. (8547) BELVÁROSI, csen­des utcában épülő társasházban 100 m2-es lakás leköt­hető. ~ Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 56. 1/6. (3536) FÜRDŐSZOBÁS ház eladó vagy lakóte­lepire cserélhető. Törökszentmiklós, Marx K. út 28. (8325) CSOKONAI úton épülő társasházban 82 m--es lakás el­adó, garázzsal, be­indult építkezéssel 600 ezer forintért. Érdeklődni: Szol­nok, Kassák L. út 15. 1/6., 16 óra után és hétvégén. (9295) ELADÓ Szolnok, Balassi Bálint út 19'a. alatti felújítás­ra szoruló 2 szo­bás családi ház, ga­rázzsal, 200 négy­szögöl telekkel. Ér­deklődni a helyszí- nen 9—10-én. (7771) IKERHÁZ építésére alkalmas közműve­sített, 500 négyszög- öles telek Szolno­kon, az Alma utcá­ban eladó. Érdek­lődni a 12-896-os te­lefonon. (6572) GÉPJÁRMŰ 250/1 MZ megkímélt állapotban 23 000 Ft-ért, és mini hi­fi torony 15 000 Ft­ért eladó, fizetés részletre is. Török- szentmiklós, Kállai út 3. (8757) __________ S —51 Simson Elekt- ronic eladó. Érdek­lődni délután 15 órától, Kunszent- márton. Liszt F. út 2. (8722)__________ E TZ 250-es motor- kerékpár extrákkal, kifogástalan álla­potban eladó. Tö­rökszentmiklós, Marx Károly út 35. (8644) KJ frsz. 1300 S La­da személygépkocsi igényesnek eladó. Tiszaföldvár. Ujte- mető 13. (8447) MÁSFÉL éves 4x4- es platós Aró ma­gasított platóval, 5 db új szovjet gu­miköpennyel, 180 ezer forintért eladó. HosszÚDlatós, 6 éves Ifát beszámí­tok. Jászárokszál- lás. Ficzok termény- kereskedő, Tompa Mihály U. 16. (8769) ZF-es, 1200-as olaj- zöld Lada eladó. Tö­rökszentmiklós,. Mártírok út 192. (8725) _______ 8 éves, 1200-as Lada ió állapotban eladó. .Tászárokszállás, De- ák út 6. (8484) PY 38—14 rendszámú Trabant eladó Kar­cag. Kossuth Lajos út 16. (8749) ELADJUK, illetve bérbe adjuk Ikarus 211-es, 37 férőhelyes A FOTK Kisállatfeldolgozó Üzeme egy műszakos munkakörbe jó kereseti lehetőséggel húsipari szakmunkásokat vesz fel Jelentkezni lehet: FOTK Kisállatfeldolgozó Üzeme, Jászberény, Szelei u. 1. Telefon: 12-377. Munkaügy. Dolgozókat alkalmazunk autóbuszunkat. Szo­ciális Otthon, Tö­rökszentmiklós. (8854)__________ T A frsz. Wartburg Combi megkímélt állapotban, vonóho­roggal eladó. Ken­gyel. Áchim András út 2. (8920)___________ S KODA 105 S. PB-s frsz. eladó. Új- szász, Hold út 3. (8626)_________________ M ÁSFÉL éves Wart­burg taxi teljes fel­szereléssel, sok al­katrésszel eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Kazinczy út 4. (8623) HÁROMÉVES, 29 ezer kilométert fu­tott Lada 1200 S személygépkocsi el­adó. Megtekinthető minden nap 17 óra után. szombaton és vasárnap egész nap, Szolnok, Fazekas M. u. 19. (9293) ADÁSVÉTEL BOROSHORDO el­adó. 500, 400, 300, 200 literes kád, prés, olcsó áron. Kiárusítás. Rimó- czi József. Jászla- dány, Kossuth út 45. (2215)__________ B ERNÁTHEGYI kis­kutyák kitűnő #rzil­lőktől eladók. Med­ve, Jászberény, Néphadsereg út 59. (7301) _ VER IT ASZ kéttű- ágyas kötőgép, alig használtan, beteg­ség miatt eladó. Érdeklődni: Kiss Sámuel. Tiszabura, Dózsa út 54. (8515) Száraztészta-készítő felszerelés eladó. Érdeklődni: Cser­keszőlő, Szabadság út 35. (8713) vásárolok 1000— 6000 Ft-ig régi nyakbavaló Mária tűzzománc medálo­kat. Ezüst vagy ele­fántcsont nyelű sé­tabotokat. Telefon: Szolnok 12-890. (8838) _________________ N ÉGY magyar-tar­ka üszőborjú eladó, kettő hasas. Tisza­földvár, Hold út 6. (8444)_________________ S AMSUNG videore- korder eladó. Ér­deklődni : Jászbe­rény, Gács László u. 1U_111/13.__(8483)___ O RIGINAL állapot­ban szovjet automa­ta mosógép eladó. Jászberény, Mátyás u. 26, (8487)______ H ATSZOROS kitűnő minősítésű újfullan- di kanommal fedez­tetést vállalok. Ur- szosz Pauda Karel. Érdeklődni: Szajol, Orgona út 2. (8559) KÉT világos akasz­tós szekrény, sö­tét dohányzóasztal jó állapotban el­adó. Telefon: 123 Karcag. Érdeklődni: Püspökladányi út 9., kora reggel és es­te. (8750) _____________ K OMBINÁLT gyalu­gép, faeszterga el­adó. Törökszentmik­lós. Kossuth út 160. *8724) HÁROMHONAPOS németjuhász farkas­kutya eladó. Szol­nok, Kassai út 79. (8602) GYORSASÁGI bu­kósisak eladó. Ér­deklődni: 17 óra után, Szolnok, K. Bozsó Károly út 24. II 11., Széchenyi. (8593)________________ E LADÓ páncéltőkés bécsi zongora és 12 db-ból álló ébédlő- garnitúra. „Hagya­ték 128” jeligére a kiadóba. (8589) MŰANYAG motor­csónaktest, szörf, kempingsátrak el­adók. Szolnok. Baj­nok, u. 15. (8472) ELADÓ 17 db 6 m- es fűrészelt geren­da, 30 db különbö­ző méretű palló. Érdeklődni: Szol­nok, Palla I. krt. 19. 3/2. Minden nap 17.30 órától. (9238) ELADÖ gáztűzhely palackkal, szenes­kályha. ebédlő ülő- garnitúra, olajkály­ha. gyermekágy, kátránypapír, szö­gesdrót, palacsavar, bakancsok, bőrcsiz­mák. Szolnok, Szel­lő út 3 1.. Kóczián János. (8565) NAGY teljesítményű asztali fúrógép, egy- és háromfázisú kompresszor, kettő- és négyfőzőkoron- fios gáztűzhely, 80 literes szölőprés, 25 literes boroshordó, kézi fúfó- és gya­lugép. mind új, el­adó. Tiszaföldvár. strandfürdő. Né- methné. (9291) ÚJ fémvázas már­vány asztal fél áron eladó. Szolnok, Al- végi út 1. (8624) EGYÉB MATEMATIKA, ké­mia korrepetálás, pótvizsgára felké­szítés, Szolnok, Ady Endre út 16. II/6. Telefon: 12-158. (2163) GOLD-STAR NSZK videólejátszó eladó. Szolnok, Ecseki út 3. V/43. (8546) KÉT tarka Wels póni kanca csikójá­val eladó. Gyön- gyössolymos, Jókai Mór u. 90. (8084) ELADÓ vegyestüze­lésű bojler, vala­mint gyermekke­rékpár támasztóke­rékkel. Megtekint­hető: Szolnok, Bo- tond u. 12., szom­bat, vasárnap. (8351) ÜJ menyasszonyi ruhámat és fehér szmokingomat köl­csön adom. Érdek­lődni : 17 óra után ll-388-as telefonon. (8389) NAGY kézügyesség­gel otthon végez­hető női munkát vállalok. Minden megoldás érdekel. „Univerzális 127” jeligére a kiadóba. 01588) GÉPELÉST válla­lok. „Rövid határ­időre" jeligére a kiadóba (8574) ELCSERÉLNÉM nagyképernyös, fe­kete-fehér televízió­mat. új képcsővel, különböző ruhane­műkért vagy hasz­nált dolgokért. „Megegyezünk 124” jeligére a kiadóba. (8776) MENYASSZONYI és koszorúslány ruhák kölcsönözhetők, ki­egészítőkkel együtt. Törökszentmiklós. Kossuth L. u. 176. (4-es számú főút.) (8581) _________________ É RTESÍTJÜK a la­kosságot. hogy Szol­nokon, a Csokonai út 64. számú társas­ház földkábelét fe­szültség alá helyez­tük^ (8587) MATEMATIKA. fi­zika pótvizsgára fel­készítés Szolnok, Jósika út 9. I'6. (7389) LAKÁSCSERE SZOLNOKI 2 szo­bás tanácsi, első emeleti, erkélyes, telefonos, gázfűté­ses lakásomat, ha­sonló kecskemétire cserélném. Sima csere. Érdeklődni: 13-869-es szolnoki telefonon. (8102) rAkoczifalvai 94 m2-es családi há­zam kis másfeles szolnokira cserél­ném, Kun Béla krt. és környéke előny­ben. „Széchenyi ki­zárva” jeligére a kiadóba. (8622) HÁZASSÁG 51 éves, szolid öz­vegyasszony vagyok. Keresem azt a szo­lid, józan életű, 55— 58 éves férfit, aki megértő társam len­ne. „Nem jó a csa­lódás” jeligére a kiadóba. (8552) ______ 5 5 éves, 155 cm ma­gas özvegyasszony megismerkedne kor­ban hozzá illő nem italozó. férfival. „Kocsi jó ha van” jeligére a kiadóba. (8550) __ 3 1 éves, 154 cm ma­gas, emberi érté­kekre igényes, füg­getlen, csinos, bar­na lány társaság hiányában keres korban hozzá illő férfit kizárólag há­zasság céljából. Fényképes levelek előnyben. „Sárga rózsa” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (8440) KIVONAT AZ ELEKTROSOFT Kisszöve tkezet árjegyzékéből (Érvényes a 88 június 1. után kötött szerződésekre) 1. XT TURBÓ 185 000,— Ft — 640 KB RAM — 27 MB Winchester — 360 KB floppy — színes grafikus csatoló, monochrome monitor — soros, párhuzamos interface-k — DOS 3.21 installálás (egyszeri 4 órás betanítással) garancia 2. AT TURBO — 640 KB RAM — 27 MB Winchester — 1.2 MB floppy — színes grafikus csatoló, monochrome monitor — soros, párhuzamos interface — DOS 3.21 installálás (egyszeri 4 órás betanítással) garancia 3. EPSON FX1000 installálás, egy év garancia 4. EPSON LX800 installálás, egy év garancia 5. SOFTWARE — Főkönyvi könyvelés (hálózatra is) kartonnyomtatással — Folyószámlakönyvelés AFA-kezeléssel és könyveléssel (hálózatra is) Referenciahely: AHV, Szolnok. Szállítás: egy hónapon belül. Átalánydíjas (48 órás) szerViz. ELEKTROSOFT Kisszövetkezet 5000 Szolnok, Zrínyi u. 3/A. Telefon: 13-813. és egy év 25 000,— Ft 275 000,— Ft és egy év 35 000,— Ft 139 000,— Ft 15 000,— Ft 68 000,— Ft 8000,— Ft 120 000,— Ft 140 000,— Ft A SZOLNOK MEGYEI TANÄCS HETÉNYI GÉZA KORHAZ- RENDELÖINTÉZETE FELVÉ­TELRE KERES: — 2 fő gyengeáramú villamos üzemmérnököt, — 1 fő asztalos szakmunkást, — 1 fő kárpitos szakmunkást, — 1 fő központi fűtésszereld szakmunkást, — 1 fő lakatos szakmunkást, — 1 fö kazánfűtőt, — 2 fő hőtechnikai karbantartó műszerészt. A kazánfűtő és hőtechnikai kar­bantartók követelménye az alábbi: kazánfűtő 12 t ó telj., — hőtechnikai karbantartó műsze­rész elektronikai műszerész. JE­LENTKEZNI AZ INTÉZET SZE­MÉLYZETI ÉS OKTATÁSI OSZ­TÁLYVEZETŐJÉNÉL LEHET. (8880) SZOLNOK MEGYEI TANACS HETÉNYI GÉZA KORHAZ-REN- DELÖINTÉZETE FELVÉTELRE KERES kazánházi üzemvezetőt, legalább középfokú végzettség­gel, kazánfűtői vizsgával (12 Uó) és 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkezőt. Jelentkezni az in­tézet energetikai csoportvezető­jénél lehet. (8881) A VÁROSI TANACS KÖZTERÜ­LETFENNTARTÓ INTÉZMÉNY Városgondnoksági Irodája fel­vételre keres főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendel­kező, mélyépítésben jártas dol­gozót műszaki ellenőri munka­kör betöltésére. Jelentkezni le­het: VT Közterületfenntartó In­tézmény Városgondnoksági Iro­da Szolnok, Pólya Tibor u. 9. sz.. Veréb Sándor irodavezető. Telefon: 13-033. (9114) Növénytermesztő agrármérnök tízéves termelőszövetkezeti gya­korlattal és vetőmaggazdálkodá­si szakvizsgával állást változ­tatna. „Szolnok és környéke” jeligére a kiadóba. (2235) A VETŐMAG VÁLLALAT, SZOLNOK, PANEL ÜTI ÜZEME azonnali belépéssel alkalmaz rakodókat, valamint portás — éjjeliőrt, raktárost (középisko­lai végzettséggel), karbantartó csoportvezetőt fizikai állomány­ba gépipari technikumi vég­zettséggel. Bérezés: a kollektív szerződésben foglaltak alapján. Jelentkezés: Szolnok, Panel u. 5. (Déli ipartelep). (7926) A GÉPGYÁRTÓ ÉS -JAVÍTÓ IPARI SZÖVETKEZET, TÖRÖK­SZENTMIKLÓS, DÓZSA GY. ÜT 54. sz. öntödéjét leányválla­latként kívánja üzemeltetni 1988. július 1-jétől. Olyan szak­mai és vezetői gyakorlattal ren­delkező öntődevezetőt keresünk, aki a leányvállalat igazgatói te­endőit el tudja látni. Pályáza­tokat és a szakmai önéletrajzot a szövetkezet címére kérjük megküldeni. (6740) A GÉJA, TÖRÖKSZENTMIK­LÓS, DÓZSA GY. ÜT 54. sz. pá­lyázatot hirdet sztk-ügyintézői munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint a szakmai gyakorlattól függően. Jelentkez­ni lehet a szövetkezet személy­zeti vezetőjénél. (6740) A VÍZGÉPÉSZETI VALLALAT KUNHEGYESI GYARA gépész- mérnököt vagy gépész-üzem­mérnököt keres felvételre. Fize­tés megegyezés szerint. I>akás szükség esetén megoldható. Je­lentkezés : személyzeti vezetőnél személyesen vagy telefonon: 10811. (7748) AZ „A” KATEGÓRIÁS KOS­SUTH TERMELŐSZÖVETKEZET, KUNMADARAS, szarvasmarha- ágazat-vezetői, egyben állatte­nyésztési főágazatvezető-helyet- tesi munkakör betöltésére pá­lyázatot hirdet. Felvételi köve­telmény: szakirányú felsőfokú végzettség. Bérezés: a 25/1983. (XII. 29.) MÉM. sz. rendelet alapján. A munkakörökhöz gáz­fűtéses szolgálati lakást biztosí­tunk. Házaspárok előnyben ré­szesülnek, ahol a feleség köz- gazdasági végzettségű. Jelent­kezés személyesen vagy írásban a termelőszövetkezet címén: A tiszaföldvári ÉVASZ bádogos, vízvezetéksze­relő, központifűtés sze­relési munkák elvégzé­sét vállalja soron kívül, családi házak, társashá­zak s egyéb intézmények részére. Megrendeléseket az aláb­bi címre várjuk: Építő- Vasipari és Szolgáltató Szövetkezet, Tiszaföld­vár, Kossuth út 109. Pf.: 19. 5430. f AAA A Cibakházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet pályázatot hirdet tartésftó üzemébe üzemvezetői munkakör betöltésére. Pályázati feltétel: szakirányú felsőfokú iskolai végzettség. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személye­sen vagy írásban a termelő- szövetkezet elnökénél. (8634) 5321 Kunmadaras, Majakovszkij u. 21. Telefon: 11 vagy 25. A munkakör azonnal betölthető. (7721) A MARTFŰI NÖVÉNYOLAJ- GYAR érettségizett gyors- és gépírót keres az áruforgalmi osztályára, határozott időre. Je­lentkezni lehet a gyár árufor­galmi osztályvezetőjénél szemé­lyesen, naponta 7.30 órától du. 16 óráig. (7003) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁL­LALAT azonnali belépéssel fel­vételre keres szakirányú közép­fokú végzettséggel rendelkező statisztikust, számlázót. Vidék­ről bejárók részére albérleti hozzájárulást biztosítunk. Je­lentkezés : Szolnok, Mártírok út­ja 13. szám alatt a személyzeti vezetőnél. (7888) AZ ALFÖLDI SZILIKÁTIPARI VALLALAT, ÜVEGTECHNIKA ÜZEM azonnal belépéssel alkal­maz elektrolakatos és szerszám­készítő szakmunkást. Jelentke­zés Törökszentmiklós, Hámán Kató u. 1. (7892) A SZOUVOK MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VALLALAT fel­vételre keres férfi raktárost. Felvételnél előnyben részesítjük a középiskolai végzettséggel és gépjárműalkatrész-ismerettel rendelkező személyeket. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Vízmű út 1., Vígh Bálint osztályvezetőnél. (7817) A TISZAFÖLDVAR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ négyszemélyes vegyes­boltba boltvezetőt és boltvezető­helyettest azonnali belépéssel felvesz Martfű községbe. Érdek­lődni lehet: Tiszaföldvár, Rákó­czi út 5. (7048) A DOHÁNYFERMENTÁLÓ ÜZEM felvételre keres vagyon­őri munkakörbe munkavállaló­kat. Jelentkezés az üzemben. (8870) AZ ORSZÁGOS TAKARÉK­PÉNZTÁR SZOLNOK MEGYEI IGAZGATÓSAGA programozói munkakörbe számítástechnikai szakembert keres. Jelentkezés a személyzeti főelőadónál. (8792) A SZOLNOKI INGATLANKE­ZELŐ VALLALAT I. SZ. házke- zelősége felvételre keres, napi négyórás munkaidőben férfi dolgozót kerti munkás munka­körbe. Jelentkezni lehet: Szol­nok, dr. Sebestyén krt. 2. szám alatt. (8723) Hirdetmény A Hortobágyi Állami Gaz­daság környezetvédelmi üze­me Szolnok város belterüle­tén és az árterületeken 1988. július 1—10-ig közötti idő­szakban a késő esti és a ko­ra hajnali órákban szúnyog- irtást végez melegködkép- zéssel és permetezéssel. Felhívjuk a lakosság figyel­mét, hogy a hatás fokozása érdekében a szúnyogirtást a lakásaikban is végezzék el. (9173) Villanymotorok 200 kW-ig, egyéb villamosgépek és hegesztő berendezések, FLYGT típusú búvárszivattyúk felújítását és helyszíni karbantartását, f BHKV—UM akkumulátortöltők javítását és helyszíni karbantartását vállaljuk rövid határidővel. Gelka Viiiamosgép Felújító Üzem, Debrecen, Vágóhíd u. 12 a. Telefon: 19-299. (7512)

Next

/
Thumbnails
Contents