Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-06 / 160. szám
1988. JÚLIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgás — a lemondások után Ismert, hogy hétfő délután lemondott Somogyi Jenő, a Miagyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Ugyanígy döntött a magyar válogatott tedhniikaii Igazgatója Bálint László is, sőt Töröik Péter főtitkár is hasonló elhatározásra jutott. Török Péter nem sokkal később, még hétfő este meggondolta magát, kijelentette: továbbra is ellátja a főtitkári teendőiket. 'Kedden délelőttre rendelte magához Deák Gábor ál- lamtiktáir, az ÁISH elnöke Bálint László technikai igazgatót, mert véleménye szerint a szakvezető lemondása egyet jelentene az őszi VB- selejtezőlkre készülő nemzeti együttes oserbenhagyasá- val. A szövtségnek jelenleg tehát nincs elnöke. Az élet viszont nem állhat meg. Augusztus 13-án kezdődik az NB I es bajnokság, előtte Mikor lesz elnökségi ülés? július 18-tól tervben volt a válogatott tatai edzőtáborozása, Van feladat, de mikor válaszitamak új elnököt? — kérdezte Czékus Lajos főtitkárhelyettest az MTI munkatársa. — Somogyi Jenő betegsége miatt már korábban ideiglenes elnöki teendők ellátá- sávai bízta meg Tisza Lászlót az MLSZ elnöksége — mondta Czékus Lajos. — Somogyi Jenő és Bálint László lemondása valósággal sokkolt engem és szövetségünk valamennyi munkatársát. A sportág érdeke, hogy munkáinkat folytassuk. Tisza László hétfőn és kedden is vidéken tartózkodott, így hirtelenjében nehézségekbe ütközött a rendkívüli elnökségi ülés összehívása. A új elnököt pedig csak így választhatjuk meg. Az elnökség javasol egy új személyt, majd szavaz, és az ÁISH-nak kell jóváhagynia az előterjesztést. És persze mielőbb meg kell találni a magyar válogatott új technikai igazgatóját is, hiszen október 19-én Észak-Írországgal VB-selejtezőt játszik csapatunk. A barátságos mérkőzésekről nem is szólva. . . A kedd délelőtti helyzet szerint a főtitkárhelyettes 'nem tudott arról nyilatkozni, mikorra várható a rendkívüli elnökségi ülés összehívása. Az NB Il-es bajnoki sorsolást pénteken délelőtt tartják meg az MLSZ-ben. Ismert, hogy 16—16 csapatból álló keleti és nyugati csoportban folytatódik a küzdelemsorozat az új idényben. A javaslat már elkészült a két csoportra való felosztásra, de a csoportbeosztásokat az MLSZ versenybizottságának kell szentesítenie. Erre szerdán kerül sor. Búvár-tábor az Ecsédi tónál A Magyar Honvédelmi Szövetség 11 Könnyűbúvár Klubjának mintegy 100 békaembere vett részt az Ecsédi tónál megrendezett Könnyűbúvár-táborban. Itt bonyolítják le az MHSZ Egri Dobó István és a Gagarin Hőerőmű Vállalat Könnyűbúvár Klubjai által kiírt Bornemissza és Avar Kupa versenyeit is. (MTI-fotó: H. Szabó Sándor) Pólós monológ „Amikor megszülettem, már el is dőlt a sorsom” „Nem, ez az uszoda nem egészen így nézett ki még akkor. Mikor is? Kimondani is sok: huszonöt éve kezdtem el itt úszni. Na persze, apám hozott le, ki más? Amikor én megszülettem, már el is dőlt a sorsom, hogy csak pólós lehetek. Gondolod, apám hagyta volna, hogy a fia mást csináljon? Persze, hogy nem hagyta. Na, azért évekig nyomtam az ipart faltól-falig, gyerekként a négyszer ötvenes gyorsváltóban bajnokságot is nyertünk. Kétszáz mellen serdülőkoromban országos csúcstartó is voltam. Két napig... Ilyen az én för- mám! Vidék-bajnokság volt, akkor úsztam meg a csúcsot, rá két napra Pesten egy fickó jobbat úszott nálam. Aztán jött a póló. Párhuzamosan az úszással, de azért már inkább a labda volt a fontos. Jó alapokat kap az ember az úszással. A mai gyerekek között nem egy akad, aki nem tud úszni! Hát azt hogyan lehet terhelni? Sehogy. Na, mindegy, nem erről akartam beszélni. Szóval jött a póló. Életem első meccsén, éppen tizenhat éve, harminckilenc nullra vertük az MTK-t! Alighanem világcsúcs volt az akkoriban. Rá öt évre már játszottam az ifi válogatottban, akkor jártam először életemben nyugaton is. Hollandiában ... Persze azért a csapattal sem tétlenkedtünk, kétszer nyertünk az ifiben is. ahogy a serdülők között is magyar bajnokságot. Hát nem én voltam az ász, az biztos. De játszottam. Bartalis Pista bácsinál lettem a felnőtt csapat tagja, játszottam párszor, azután egy évre elfelejtett. Még cserepadra sem ülhettem. Urbán Lajosnál három-négy edzésünk is volt egy nap néha, olyan erősek voltunk, mint a bivaly, nagy csúcsokat mégsem döngettünk. így ment ez nap mint nap. Edzés, edzőtábor, túra, meccs. Ezt csak azok tudják, akik csinálták. Az élsportoló is olyan, akár a művész. Más világ, más gondolkodás. De ki a fene törődik velük? Még inkább megszólják, hogy milyen fura figura, meg hogyan is gondolkodik . .. Anyám tiltakozott a legjobban, amikor a pólót választottam, ö tudta, mi várna mellettem egy feleségre. De hát egyelőre nem vár semmi, mert nincs feleségem ... Babarczy Roland hívott meg a „B” válogatottba, igaz nem sok mindent csináltunk a néhány edzésen kívül. Azután Mayer Miska beszólított a nagyválogatottba, ez hét éve volt. Négy kapitány ténykedését értem meg, engem nem kényeztettek el. Gyarmati elképzeléseibe nem fértem be ... Á, kár is beszélni róla. Mit mondjak, elvittek nyolcvanegyben a Long Beach-i Világkupára. Nagy dolog volt, hiszen akkor még a menők nyomták, a nagymenők. Faragó, meg a többiek. Na, harminc, azaz harminc másodpercet játszottam mindössze. Arról még csak any- nyit: most tudtam meg, a nagymenők vérig voltak sértve, hogy én is közéjük kerültem. Akkoriban így működtek a dolgok. És én nem szerettem, hogy igy működnek. Mondtam is, és sajnos nekem lett igazam: amíg Faragóék játszanak, én túl fiatal leszek, mire meg abbahagyják, majd jön a szöveg, öreg vagy. Hát nem igazam lett? Kásásnak tavaly megmondtam a véleményem, le is mondtam a válogatottságról. Nem érzem jónak azt a csapatot, de ez már nem is az én dolgom. Hagyjuk. Már a mi uszodánk sem a régi. Ha visszagondolok erre a huszonöt évre, azt mondom: nem érte meg. Semmit sem értem el, amit én szerettem volna. Például az olimpiai bajnoki cím. Már nem érhetem el, hiszen a válogatottságról lemondtam. Pedig én olimpiai bajnok akartam lenni! Elúszott a magyar bajnokság is. Az ember lehet második, harmadik, nem rossz dolog az sem, de kit érdekel? A bajnok, az igen. Hát ez sem jött össze. Rengeteg idő elment az életemből és nem jutottam el a célig. Sok ellenséget szereztem mégis, sok irigyem akadt. Pedig nem nagyon van mit irigyelni tőlem. Amíg sportolsz, amíg melléd lehet állni mindenféle embereknek és dicsekedni veled, mintha ők teremtettek volna téged ... addig kellesz. Amikor abbahagyod, már senki sem emlékszik rád, senki sem segít. Elfelejtenek. Nem tagadom, keserű vagyok, mert amit magam körül látok, az nem tetszik. Rossz, hogy sok hozzá nem értő ember hangoskodik a medence körül. Nem szeretem. Vízilabdásnak akarod adni a fiad? Válassz inkább neki valami egyéni sportágat! Ott nem függ senkitől! Volt nekem olyan válogatottbeli társam, aki amikor megúsztam odanézett és azt mondta: te vagy. Hasznos? Azzal megfordult és visszafelé játszott. Nehogy gólt lőhessek . . . Most elmegyek Hollandiába, ha minden igaz. Ott fogok dolgozni. Elektronikai műszerész vagyok, megpróbálom kiteljesíteni, amit abból tudok. Elsősorban video-ügy- ben. Ha még maradhatok, azt hiszem a harmadik évet is lehúzom. Azután? Azután megnézem, mi van a medence körül. Ha olyan lesz akkor a világ, ami nekem is tetszik, akkor megpróbálom megmutatni, hogyan kell csapatot csinál. Amit nem sikerült nekem elérnem, azt megpróbálom egy csapattal. Benne lenne az én munkám is. Hát ez van. Most búcsúzom a Damjanich uszodától. Többet voltam itt, mint otthon. Sokat változott, öregszem, hogy arra gondolok megint, régen szebb volt...? Ha ugyan érted, mire gondolok. Hát... szervusz. Szervusztok. Azért csak hozd le a srácot.. (Elmondta ifjabb Hasznos István, aki három nappal ezelőtt elbúcsúzott az aktív játéktól.) H. Z. I MŰSOROK I SZOLNOKI STÜDIO: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Benkő Imre. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útlnform — Az ügyeletek- röl jelentjük — Könyvajánlat —’ 1.30: Hírek. Lapszemle (Kossuth) — Reggeli körkép — Tegnap történt — 7.00: Krónika (Kos- •uth) — Ma történik — Sport — Lapszemle a Szolnok Megyei Néplapból.) KOSSUTH: 8.20: Eco-mix. — 9.00: Napközben. — 11.00: Társalgó. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. -14.10:- A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Szóról szóra. — 16.04: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Múltidéző. — — 17.33: Népdalok. — 19.15: A Rádiószínház bemutatója. — 20.02: Lehár Ferenc saját műveit vezényli. — 20.30: A külpolitikai rovat műsora —21.00: Bartók Béla zongorázik. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Vallások világhíradója. — 23.00: Operaest. PETŐFI: 8.05: Napraforgó. — 9.05: Idősebbek hullámhosszán. — 9.50 Rivaldafényben. — 11.10: Térkép és útravaló. — 12.10: Népi zene. — 12.30: Postabontás. — 13.05: A kincses sziget. — 14.00: Sokféle. — 15.05: Nyári délután — zene mellett. —15.05: Könnyűzene. — 16.13: „Az itáliai csődör”. — 17.05: Intimlista. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Garázs. — 19.05: Albumajánlat. — 20.00: Mi történt? — 20.3Ó: Big Maybelle felvételei. — 21.05: Az aranyszamár — Apuleius regénye. — 21.28: Könnyűzene. — 21.58: Rádiószínház. — 22.41: Nóták. — 23.10—0.14: Zeneközeiben a magnósok. BARTÓK: 9.08: Üj lemezeinkből. — 9.57: Altáriák. — 10.13: Schiff András (zongora), Rolla János (hegedű) és Banda Ede (gordonka) triófelvételeiből. — 11.10: Századunk zenéjéből. — 12.12: Operaáriák. — 12.40: Bioritmus. — 13.05: Visszaszámlálás. — 14.00: Bemutatjuk' új kóruslemezünket. — 14.29: „Ajánlom művemet . . .!” — 15.00: Nagy siker volt! — 16.30: Opera-mű- vészlemezek. — 17.35: Látogatás a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. — 18.06: Kosa Gábor ütőhangszereken játszik. 18.30: Szlovák nyelvű műsor.— 19.05: XIII. Nemzetközi Bartók Béla kórusverseny. — 19.35: Cseh zeneszerzők müveiből. — 20.40: Holnap közvetítjük. — 21.00: Dzsessz. — 21.30: Az ez- redesné sebe. — 21.57: Händel- művek. — 22.40: Vonzódások.— t. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.00: Képújság — 9.05: Szünidei matiné. — 9.05: Csak gyerekeknek! — 1. Aranyszabályok. NDK kisfilm. — 2. Csak ide, a világűrbe (ism.). Csehszlovák rajzfilm. (Csücsök az űrben c. sorozat.) — 3. Lehetetlen történetek (ism.). Szovjet rajzfilm. — 9.35: Allatszelídítők. Szovjet filmsorozat IV/3. rész: A viszatérés. — 10.00: Képújság. — 16.40: Hírek. — 16.45: RTV Közönségszolgálat. — 16.50: Kézenfogva. Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi műsora. — 17.00: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabilitációs magazinja. — 17.20: Front kegyelem nélkül. NDK tévéfilmsorozat XIII1. rész: Az utolsó pillanatban. — 18.20: Álljunk meg egy szóra! Grésty László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 18.30: Reklám. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Címeim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Dickens: Twist Olivér. — 18.10: Esti mese. — í*9.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Kék fény. Riportműsor. — 21.05: Az ördög sokat tudat. Csehszlovák %évékomédia. — 22.00: Hazatérés . . . Bartók Béla hamvainak hazatéréséről, nyomon követve az esemenyeket New Yorktól ^Budapestig. — 22.20: TévétüköT. Dr. Szecskó Tamás jegyzete. — 22.35: Híradó 3. t. MŰSOR: 17.50: Képújság. — 17.55: Nachrichten — hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18.00: Pannon Krónika. Portrék, riportok, dokumentumok. Válogatás a pécsi stúdió körzeti és nemzetiségi műsoraiból —-19.00: Ábrahám gyermekei. Paul Jacques Callebaut és Nicole Saey sorozata XIII 1. rész: Mezopotámiától az ígéret Földjéig. — 19.30: Egy kocsi apának Finn tévéfilm. — 20.00: Képújság. — 20.05: Egy pár cipő. Walesi tévékomédia. — 21.00: Híradó 2. — 21.15: Áldozatos szerelem — Péchv Blanka-portré. — 22.15: Képújság. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Rajzfilmek. — 7.05: Keserű bogyó — film. — 8.05: Világjárók klubja. — 9.05: Hírek. — 13.30: Hírek. — 13.45: Dokumentumfilmek. — 14.20: Gyermekbalettverseny. — 15.05: Hírek. — 15.10: Az orosz kultúra forrásainál. — 16.45: Világhíradó. — 17.05: Találkozás a XIX. párt- értekezlet résztvevőivel. — 17.55: A szovjet—amerikai csúcstalálkozó visszhangja. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Kentaurok — 2. rész. — 21.00: Kosárlabda olimpiai selejtező (férfiak). — A szünetben: Világhíradó. — 22.00: Délibáb — film, 3. rész. — 23.04: Hírek. — 23.09: „Dal—88”. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 18.15!** Beszélgetés a csehszlovák atlétikáról. — 18.45: Fasí- rozott — tévésorozat. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Est W. A. Mozarttal — koncert helyszíni közvetítése. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Horvát választása — jugoszláv film. ŰJ VIDÉK: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. — 16.30: Tv-napló — magyarul. — 16.45: Reklám és műsorismertetés. — 16.50: Gyermekműsor — ismétlés. — 17.20: Külföldi dokumentumfilm. — 17.40: Tv-napló. — 18.00: Az egészség és az élet. — 18.30: Tájékoztató blokk — románul. — 18.55: Reklám. — 19.00: Tájékoztató blokk. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám — 20.00: Edip király — angol játékfilm. — 21.30: Tvnapló. — 21.45: Más tv-közpon- tok műsorából. — 22.15: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Híradó. — 20.25: Az RKP KB plenáris ülésének előkészítésére. — 20.45: Hazafias versek. — 21.00: Kiemelt gazdasági feladatok. — 21.20: Ember és egészség. — 21.50: Híradó. Kajak-konu Tizenegy bajnokság Velencéről Az elmúlt hét végén Velence adott otthont az országos vidélkii ikajak-kenu bajnokságnak. A Szolnoki Vízügy SE sportolói . tizenegy bajnoki címmel tértek haza és az egyesületeik közötti pónt- vensenyiben a harmadik helyen végeztek. Vidékbaijnak- kok. Férfi felnőtt C—1 500 és 1000 méter: Szabó Lajos. K—1 serdülő leány 500 m: Fodor Judit. K—2 serdülő leány 500 m: Fodor Judoit, Milibiik Yvett. K— 2 nőii junior 500 m: Tóth Lilién, Fusch Rita. K—4 női junior 500 m: SZVSE (Tóth Lilán, Fuohs Rita, Nyírni Tünde, MiiJjbük Yvett). K—2 serdülő leány 2000 m: Mu'hari Mónika, Moehimás Mónika. MK—1 úttörő fiúik 2000 m: Klapper Csaba, K—2 férfi ifjúsági 6000 m: Gojdos Csaba, Csömör Tamás. C—1 férfi ifjúsági 1000 m: Tóth Zoltán. K—4 férfi felnőtt 10 ezer m: SZVSE (Gonda Béla, Szabó László, Szakái Ló- ránd, Pásztor Attila). Szabó Lajos két bajnokságot nyert