Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 9. A Néplap vendége: Dr. Hajnal József, a Pécsi Orvostudományi Egyetem főtitkára Javunkra fordul a világ... Hogy stílszerűek maradjunk: nemcsak a Néplap vendége,. hiszen vendége volt a héten Szolnoknak a hadtudományi nyári egyetem hallgatójaként. Megírtuk a Tisza Nyári Egyetem programjainak beharangozójában. hogy — négy társával együtt — „veterán” hallgató, azaz mind a négy eddigi szolnoki hadtudományi nyári egyetemen itt volt. Mielőtt megkérdezném, mi vonzotta Szolnokra, a Tisza partjára, engedje meg, hogy otthoni munkájáról érdeklődjek: mi a feladata az egyetemi főtitkárnak? — Jogot végeztem. 1956- ban — még az ellenforradalom előtt — friss diplomásként kerültem a Pécsi Orvostudományi Egyetem hivatalnoki karába, egy akkori kampány szele sodort oda. Akkoriban kapott szárnyra az az irányzat, amely meghirdette: diplomás emberek kellenek az egyetemek hivatalaiba. Megragadtam az orvostudományi egyetemen, 1972-ben neveztek ki főtitkárrá. Mit csinál az egyetemi főtitkár? Az egyetemek választott vezetői a rektorok. Az esetek döntő többségében egy-egy szakma kiváló művelői. Az már nem biztos, hogy bizonyos vezetői teendőkkel is célszerű őket terhelni, ráadásul ugyanaz a személy legfeljebb két ciklusban töltheti be a rektori posztot. A választott vezető mellett dolgozik a kinevezett főtitkár. — Az állami ember... — Valahogy úgy. Biztosítja az egyetem vezetésében a folyamatosságot, segít a szakembereknek. Gondolja csak végig: a Pécsi Orvostudományi Egyetem felelős egy időben 1300 betegért — ennyi ágyunk van —, három ezer dolgozóért — ebből hatszáz az oktató —. az éves költségvetésünk 700 millió forint. Nem tarthat kezben mindent a rektor, s nem változhat az egyetem politikája mondjuk két ciklusonként! — Most már föltehetem tehát a kérdést, s lám, így máris érdekesebb: mi vonzza évről évre egyik nagy egyetemünk ,.állami emberét” egy kifejezetten katonapolitikai. hadtudományi nyári kurzusra? — Ha arra kíváncsi, mit hasznosíthatok közvetlenül a hallottakból közvetlenül a munkámban, hát semmit. De mégis! A mi egyetemi politikánk Pécsett, hogy mindenekelőtt mániákusan ifjúságcentrikusak vagyunk, nyitottak kifelé és befelé egyáránt. Jómagam a főtitkárt a portáshoz hasonlítanám, aki ott áll a kapuban és nyitogatja. Hogy tehessem ezt meg. ha mindig csak saját köreimben ücsörgők? Honnan szerezzek aktuális információkat? Itt pedagógusokkal találkozom, akik a mi majdani egyetemi polgárainkat nevelik. — Ilyen alapon inkább a gimnáziumi oktatók nyári egyetemén lenne a helye... — Jó, megadom magam! A környezetem úgyis eléggé ..militaristának” tart. Alapító munkásőr vagyok. Ha nem hordanék ilyen vastag szemüveget, lehet, hogy most más minőségemben beszélgetne velem egy hadtudományi egyetemen. Ezzel elárultam vonzódásomat a katonai pálya iránt. Az eredete családi, hiszen édesapám is katona volt. Bizonyos „katonás” tulajdonságokat mindig nagyra értékeltem. Ügy vélem, a társadalom elvárja a férfiaktól a tartást, a munka pedig nagy-nagy fegyelmet kíván bárhol. — Nem lehetett tehát katona, ezért lett jogászként munkásőr, s hordja alkalmanként az apélszürke egyenruhát immáron 32 éve... — ... 58 évem ellenére szeretem időről időre lemérni, mit bir el a korom! — A munkásőrség 1957- ben, különleges helyzetben szerveződött a hatalom megvédésére. Miben látja a feladatát ma? — Megvallom, ez a kérdés engem is erősen izgat. Egy pillanatig nem vitatom, hogy azt a szellemet, azt tettrekészséget, ami a testület erejét adja, meg kell őrizni! Ugyancsak meg kell őrizni a munkásőrséget, mint a társadalom egészét megtestesítő szervezetet. Éppen e tekintetben kínálkoznak e „különleges” szervezet különleges feladatai napjainkban ; a környezetvédelemben, az alkoholizmus elleni küzdelemben, a társadalmi tulajdon védelmében, az ifjúságvédelemben. Ezek csak példák, ötletek. Csodálkozik ugye? Higgye el, ezek a nézetek is megférnek a munkásőrségben ! Azt gondolom, ha különleges fontos feladatot találunk a munkásőrségnek. p, társadalom máris másként vélekedik; nem tartja fölösleges szervezetnek. — Tanulságos, megszívlelendő gondolatok. Az egyem indíttatást már értem. Ám úgy tudom, családi vonzalom is hívta hozzánk. — Valóban. Édesapám Kőtelken született. Amikor négy évvel ezelőtt, az első szolnoki hadtudományi egyetemre jelentkeztem, tényleg szerepet játszott döntésemben a kíváncsiság is. Kíváncsi voltam édesapám szülőfalujára, ahol korábban nem jártam. Igazán kellemes élményben lehetett részem. Kőtelken gyakori családnév a Hajnal. Négy éve fölkerestem a Tisza partján e név akkori legidősebb viselőjét, egy nyolcvanhoz közeli bácsikát. Mintha a saját apámat láttam volna viszont. Azt a kemény, konok, elszánt Tisza-parti embert. — De aztán jött a következő évben is, és jön azóta is... — Igen. Ügy vélem, Szolnok ezzel a hadtudományi nyári egyetemmel új hagyományt teremtett. -Olyan kérdésekről ejtünk szót. mindig a legnyíltabban, amelyek sokhelyütt sokáig tabunak számítottak. Ez is megtetszett. hiszen nem szorosan vett katonai szakmai kérdésekről van szó, hanem politikaiakról! Úgy vélem, ez a nyári egyetem több tekintetben megelőzte a korát. Nézetem szerint a következő években az országban a különféle érdeklődésű emberek számtalan, a saját érdeklődésüknek megfelelő kurzust fognak szervezni, ha úgy tetszik sok-sok „kis egyetem” fog alakulni. Hogy mást ne mondjak az idős emberek, a fiatalok, a gyeden lévő kismamák különböző csoportjainak. Ilyen értelemben is jó a szolnoki példa. Ha ebben a városban mindenről ilyen .nyíltan lehet beszélni, mint ahogy mi tettük a héten a honvédelemről, a katonapolitikáról, önöknek nem lehet okuk panaszra ! — Ha az országos politikára és a megyehatárra céloz, önök Baranyában sem szenvednek hiányt tettre készségből. Pécsett is szimpátiára lelt a kibontakozás politikája. Éppen c baranyai fiatalok írták transzparenseikre, hogy a megyehatár nem határ, s szerveztek Pécsett nagyhatású rokon- szenvtüntetést a társadalom átalakítása mellett. — Ott voltam, s mondhatom életem utóbbi éveinek egyik legnagyobb élménye volt! Csoda, ahogy a megye ifjúsági vezetői a megyei pártbizottsággal, a város közvéleményével elfogadtatták egy ilyen rokonszenv- tüntetés szükségességét, ahogy minden kölöncöt levetve képiek, voltak azt megszervezni. 1988 nyarán tüntetni az utcán a kormány, a párt megújult elképzelései mellett, amikor úgy tudjuk, hogy a KISZ elveszítette tömegbefolyását, az ifjúság elfordult a politizálástól stb? Élvezet volt nézni Pécs városának érdeklődőit, a meglepetésüket, s aztán az elégedettségüket ! Jómagam megéltem 1948- at. a fordulat évét. Akkor tényleg úgy éreztük; fordul, a javunkra fordul § világ. Lehet, hogy most újra ezt érzik a fiatalok? Lehet, hogy megint lesz fényes szelek nemzedéke? Lehet, hogy ez az érzés, s ez a fiatalos mentalitás húzza ki az országot a bajból? Egri Sándor Mintegy ötmillió forintos költséggel modern urológiai műtőt alakítottak ki a veszprémi kórházban. Ezzel itt is megteremtették az endoszkópos vesekő-eltávolító operációk feltételeit. A műtő berendezéseit a Fűzfői Nitroké- mia és az Állami Biztosító vásárolta meg a kórház számára. (MM-fotó: Arany Gábor) Két malomkő között A névtelen levélről, annak lélektanáról és hatásmechanizmusáról kétségkívül órákon át lehetne értekezni. Jelzőket és jellemzőket, okokat és következményeket sorolhatnánk hosszan, sőt e „jeltelen” írásmű társadalmi kölcsönhatásai is megérnének egy külön vitát. A névtelen levél egyik legfőbb sajátossága kétségtelenül az, hogy feladó híján nem lehet válaszolni rá. Pedig a nyílt, tisztességes párbeszédhez, az érvek és ellenérvek csatájához elengedhetetlen a közvetlen kontaktus. Mindig érdekes lehet tudni, hogy mit gondol a másik fél. mi a véleménye, mik az indokai. Ez azonban így eleve kizárt! A tiszaburai tanácsot is feljelentették nemrég. (Máskor is megesett már, mondta Szekeres János tanácselnök, de ez most jóval fontosabb eset azoknál. Az ok: a közhasznú munkavégzés. Idézzünk egy rövid gondolatot a népi ellenőrzéshez küldött, kézzel írt levélből: „A falu nyolcvan százaléka felháborodással figyeli, hogy 30—35 börtönviselt cigányt foglalkoztatna a község, de munkát nem tudnak adni nekik.” A folytatásban szemléletesen kifejti a bejelentő, hogy azért a piszmogásért, amit a közhasznú munkások csinálnak, mennyire kidobott pénz az, amit kifizetnek nekik. Ilyen gazdag ez az ország? — teszi fel a kérdést a névtelenségbe burkolódzó szerző, tulajdonképpen választ sem várva rá. A közhasznú munkavégzés viszonylag fiatal „intézménye” a magyar foglalkoztatáspolitikának. Először tavaly kapott engedélyt a megye néhány kritikus foglalkoztatási helyzetben lévő térsége arra, hogy bizonyos kommunális és településpolitikai feladatok elvégzésére munka nélkül lévőket alkalmazzon. Idén kibővült a kör, s már tizenkét megyebéli település élhet ezzel a lehetőséggel. A dologhoz tartozik, hogy az így kifizethető munkabérek hetven százalékát a költségvetés fedezi, s csak a fennmaradó rész terheli a tanácsokat. A foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer többi elemét (átképzési támogatás, felmondási idő meghosszabbítása, elhelyezkedési támogatás stb.) felhangok nélkül, a helyzetet megértve fogadta a közvélemény, csak a már említett közhasznú munkával más a helyzet. Sok az ellenérzés, a kétkedés, aminek jórészt az az alapja, ami a levélben is áll: a külső szemlélő — a dolgozó ember — nem látja egyenes arányban állónak az elvégzett munkát az érte kifizetett bérrel, Nem is véletlenül. Legtöbb helyen csapnivaló a munkafegyelem, az emberek csak téblábolnak, bár az is tény, hogy a három-négyezer forintnyi keresmény nem is ösztönzi őket többre. Ne szítsuk az ellentéteket! Mégis szükség van a közhasznú munkavégzésre. Szembe kell néznünk ugyanis azzal, hogy ez tulajdonképpen a munkanélküli segélynek egy olyan sajátos változata, amelyért cserében munkát kell végezni. Hogy gazdagok lennénk — lásd: a névtelen levélíró kérdését —, azt nem hinném. Sőt! Azt viszont tudom, hogy az állás nélküliek létfeltételeinek biztosítása szociálpolitikai feladat, s a szociálpolitika szerte a világban állami funkció. — Tiszaburán jelentős foglalkoztatási gondjaink vannak — kezdte szinte kérdezés nélkül is beszélgetésünket a tanácselnök. Mondandójának alátámasztásául aktákat, jelentéseket rakott ki az asztalra, ezek valamilyen fórum elé készültek a közelmúltban, a község munkaerőhelyzetéről. — Egyetlen nagyobb termelési egységünk a téesz, de újabban már ott is csak szakképzett vagy legalább az általános iskola nyolc osztályát elvégzett dolgozókat keresnek. Akiknek ez nincs meg, azoknak nagyon nehéz munkát biztosítanunk. Csaknem reménytelen ... Szekeres János kissé félSegélyért Abból a kétszázhetven - kétszáznyolcvan tiszaburai- ból, akinek nincs munkája, csak minden másodikkal kell potenciális munkát keresőként számolni. Szerencsére! Sajnos! Szerencsére, mert így ennyivel kevesebb a foglalkoztatási gond, és sajnos, mert ennyien — igaz, egy részük nő — egyelőre nem is akarnak dolgozni. Pedig családjuk érdekei valószínűleg mást kívánnának. ve mondta, hogy a község lakóinak több mint negyven százaléka cigány. A kétezer- hétszázötven lakosból ezerszázötven. Gesztusain világosan érződött a két malomkő között őrlődő tanácsi ember aggodalma: jaj, csak tovább ne szítsuk az ellentéteket! Lehetne most továbbmenni, (ál) szemérmesen, lehetne alkalmazni a jobb nem bolygatni elvet," de mivel a burai bajok egyik legfőbb gyökere éppen ez, nem lenne célszerű. A tények magukért beszélnek: a felnőtt cigányok túlnyomó többsége néhány osztályt végzett csupán, s a gyerekek nagy része még ma sem jut el a nyolcadik osztályig. A szakképzetlen, alacsony is- kolázottságú munkaerő tehát újratermelődik, miként vele együtt minden foglalkoztatási és egzisztenciális gond is. A tanácselnökkel tovább lapozgattuk a statisztikákat. A település ezernégy- száznegyvennégy munkaképes lakójából a legutóbbi adatok szerint ezerszázhat- vanhat állott munkaviszonyban. Legtöbben a helyi termelőszövetkezetnél találtak munkát, ötszázhetven ember viszont eljár dolgozni a községből. Ingázik. sorban állva Szekeres János —, elmondtam volna neki, hogy a jelenlegi harminc közhasznú munkáson keresztül száz- húsz-százharminc felnőtt és gyerek jut némi pénzhez. Nincsenek persze illúzióim arról, hogy a teljes összeget a családra fordítja mindenki, sajnos az így megkeresett pénz jelentős része a kocsmába vándorol. A fontos, hogy otthonra is jut belőle. * * A családot, legfőképpen a gyerekeket büntetnénk azzal. ha elvennénk tőlük ezt a jövedelmet. Hozzá teszem azt is, hogy ezek az emberek, akik most a közhasznú munkára járnak, e lehetőség híján segélyért állnának sorban a tanácsnál. És akkor is gondoskodni kellene ezekről' a családokról! A költségvetésünk tíz százaléka már így is a különböző segélyekre megy el. Nem mellékes ugyanakkor az sem, hogy a közrend és a közbiztonság sokkal rosszabb lenne a községben, ha a közmunkázók az utcán lennének, jövedelem és munka nélkül. Mindez az érem egyik oldala. A szociálpolitika és a munkára nevelés. A másik: a közmunka haszna (a munka közhaszna). * Merthogy, haszon is van ám rajta! Tényleges, kézzel fogható. A tiszaburai adatok szemléletesen bizonyítják ezt. A község belvízelvezető rendszerének rekonstrukciója 15 millió forintba kerülne, ha azt külső vállalkozókkal végeztetnék el. Ennek az összegnek legfeljebb az egyötöde állt volna a tanács rendelkezésére, ezért az árkok rendbetétele és az átereszek elkészítése nagyon elhúzódott volna. Most — mivel a közhasznú munkát hetven százalékban a' központi költségvetésből fizetik — már a kétharmadánál tartanak a betervezett munkáknak. A 17 kilométernyi belvízelvezető, árokból 12,6 kilométert tisztítottak ki nem egészen egy év alatt, a hozzá tartozó átereszekkel együtt. A munka értéke az előbbi számítások szerint meghaladja a 9 millió forintot, ugyanakkor a kifizetett bér csak valamivel több mint egymillió. Ezek az adatok teljesen nyilvánosak, bárki bármikor betekinthet az igazoló iratokba is. Már ... ha valaki tényleg betekinteni, meggyőződni, magyarázatot nyerni akar. s nem csupán feljelenteni. Indulatok nélkül Tiszaburán járva, személyes meggyőződésem, hogy a közhasznú munkavégzéssel kapcsolatos feszültségek jórészt abból is erednek, hogy a foglalkoztatottak cigányok. A tanácselnök letompítva fogalmazott e kérdésben, ami tökéletesen érthető, hiszen az újságíró elmegy, ő viszont marad. Irányítania kell a község szekerét az egyetértés, a közmegegyezés irányába. — A lakosság indulatosan kezeli a cigánykérdést — mondta gondosan ügyelve minden szóra, piinden hangsúlyra. — És ennek sajnos, nagyon sokszor megvan az alapja. A Tiszaburán élő cigányok egy részének életmódja, életvitele ugyanis szemet szúr az embereknek, ellenszenvet vált ki, és ennek következményeit viselnie kell sajnos minden cigánynak. Azoknak is, akik rendesen élnek, tisztességesen dolgoznak. A közhasznú munkára járók között olyanok is akadnak, akiknek ez az első állandó munkahelyük. őket itt kell munkára, egyáltalán a munkába járásra és némi fegyelemre szoktatni. Határozott véleményem, hogy ezt vállalnunk kell, mert nem is létezik más értelmes megoldás! Ilyen foglalkoztatási helyzetben nem csoda, hogy a község vezetése kapva kapott a közhasznú munka lehetőségén. Folyamatosan harminc embert tudnak így foglalkoztatni, jövedelemhez juttatni. Igaz, hogy csak a létminimum szintjén, de már ez is valami. Az már egy sajátos helyzet, hogy Burán és a többi közmun- káztató településen is túlnyomóan — vagy teljes egészében — cigányok töltik ki az engedélyezett létszámot. — Ha névtelen bejelentés helyett hozzám fordult vqI- na a levélíró, — fakadt ki A törökszentmiklósi NEB a névtelen bejelentés nyomán lefolytatta a vizsgálatot Tiszaburán. Visszaélést, szabálytalanságot nem, találtak a népi ellenőrök, csupán annyit állapíthattak meg — összhangban a levél tartalmával —, hogy a munkatempó és a munkafegyelem bizony gyenge. És ezt vizsgálat nélkül is tudtuk. Eddig a tények a tiszaburai feljelentéssel és általában a közhasznú munkavégzéssel kapcsolatban. Ki milyen szemüvegen nézi, olyan színben látja ezt a kérdést, tehát ahány- féle szemüveg, annyiféle megítélés. Hogy miként bánjunk ezekkel, milyen módon tegyünk igazat közöttük, arra a tanácselnök szerkesztőségünkbe küldött levelének záró gondolatát tudnám idézni — megfontolásul ajánlva. ,,Á levélben megfogalmazottak részben valósak, de az ésszerű, átgondolt véleménynyilvánítást az indulatok nem befolyásol-, hatják. A reális tények figyelembevételével lehet csak minősíteni az egyes jelenségeket. L. Murányi László
