Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-08 / 162. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 8. Feltárt hiányosságok, új koncepciók (Folytatás az 1. oldalról) lag teljes egészében a munkatermelékenység fokozása révén biztosították. Az ülésszakon ugyanakkor megállapították, hogy még mindig nem használják ki teljes körűen a lehetőségeket a KGST-tagországok népgazdaságainak erősítésére. Hangsúlyozták, hogy gyorsítani kell a minőségileg új műszaki és technológiai bázisra, a fejlődés erőforrástakarékos útjára való átállást. Megállapították, hogy az együttműködés és a szocialista gazdasági integráció fejlesztése, a szocialista nemzetközi munka- megosztás elmélyítése egyre fontosabb tényezővé válik a KGST-tagországok politikai és gazdasági életében, társadalmi-gazdasági fejlődéseben. Közös erővel folytatódott a KGST-tagországok komplex programjának, a tudományos-műszaki fejlődés 2000-ig szóló komplex programjának a valóra váltása. Integrációs létesítmények épültek: ilyenek voltak többek között a jamburgi gáz- lelőhely kiaknázásához szük- séges létesítmények, a Haladás-gázvezeték, a hmei- nyickiji atomerőmű. Mindamellett kijelentették, hogy a KGST-tagországok gazdasági együttműködése még nem fokozza kellőképpen a népgazdaságok hatékonyságát. Nem a megfelelő ütemben fejlődik a gyártásszakosítás és a kooperáció. lelassult a kölcsönös kereskedelem növekedése, a több ország gazdasági fejlő- lődésében felmerült nehézségek miatt nő számos ország külső eladósodása. Az ülésszakon az 1991 és 2005 közötti időszakra elfogadták a szocialista nemzetközi munkamegosztás kollektív koncepcióját. Ezt a tagországok testvérpártjainak a gazdasági és társadalmi fejlődéssel foglalkozó kongresszusi határozatai alapján dolgozták ki. Figyelembe vették a KGST-tagországok felső szintű gazdasági értekezleteinek határozatait, a tagországok testvérpártjai vezetőinek munkatalálkozóján, 1986-ban Moszkvában kifejtett elgondolásokat, a Tanács 43. (rendkívüli) ülésszakának határozatait. A koncepció fokozatosan válik majd valóra. A KGST- tagországok nagy figyelmet összpontosítanak a gyártásszakosítás és a kooperáció elmélyítésére, a nemzetgazdaságok egymást kölcsönösen .kiegészítő jellegének erősítésére, a feldolgozó iparban az exportképesség erősítésére — a komplex program teljesítése alapján. A kölcsönös cserében nő az új technológiák és a termelési jellegű szolgáltatások szerepe, növekedik a legújabb gépek és berendezések, az egységesített alkatrészek és részegységek hányada. Az ülésszakon hangsúlyozták, hogy a kollektív koncepció és a távlati programok megvalósításának fő eszközévé kell tenni a KGST-tagországok népgazdasági terveinek a kordiná- cióját. Csütörtökön hazaérkezett Prágából a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 44. ülészakán részt vett magyar küldöttség, amelyet Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, hazánk állandó KGST-képviselője vezetett. A magyar delegáció tagja volt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke, Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár és Szigeti István hazánk állandó KGST-képvi- selőjének helyettese. Északi-tengeri katasztrófa Robbanássorozat egy olajfúrótornyon Ülést tartott csütörtökön a brit kormány az amerikai Occidental Petroleum tulajdonában levő északi-tengeri olajfúrótornyon, a Piper Alphán törtéht robbanássorozat ügyében. A Piper Alpha körül egyébként a helyzet a kora délutáni órákban még mindig meglehetősen áttekinthetetlen volt, az eltűntek és sérültek számáról nincsenek igazán megbízható adatok. A legfrissebb jelentések szerint holttestet eddig csak egyet találtak ugyan, de még mindig mintegy 170-re tehető az eltűntek száma. A reggeli órákig kórházba kerültek közül többeknek igen súlyos az állapota. Sokan nem csupán megégtek, hanem egyéb sérüléseket is szenvedtek, amikor leugrottak a lángoló toronyból. Az első robbanás többeket álmukban ért, s így feltételezhető, hogy akadtak olyanok, akik egyáltalán nem tudtak menekülni a percek alatt égő pokollá változó fúrótoronyból. Folytatódtak a munkabeszüntetések Továbbra is feszült a helyzet Jerevánban Jerevánban továbbra is feszült a helyzet, a munkabeszüntetések folytatódnak, de egyes üzemekben különféle napszakokban teljesen vagy részlegesen felveszik a munkát — közölte Jerevánból telefonon az Armenpressz hír- ügynökség munkatársa az MTI moszkvai tudósítójával. A városi tömegközlekedés részlegesen üzemel, a repülőtér a hétfői és keddi megmozdulásokat követően normálisan működik. A jereváni Tyeatralnaja téren szerdán este megszüntették a katonai kordont. Csütörtökön sem felvonulás, sem tömegggyűlés a déli órákig nem volt, bár a városban továbbra is feszült a légkör. Az örmény belügyminiszter csütörtökön sajtónyilatkozatban cáfolta a hírt, miszerint a repülőtéri összetűzések következtében egy személy életét vesztette volna. Az ismét kiéleződött helyzet miatt az örmény miniszterelnök szerdán este televíziós beszédet mondott. Ebben nyugalomra és önmérsékletre szólította fel Jereván és a köztársaság lakóit. Az Izvesztyija helyszíni tudósítása elmarasztalja a jereváni párt- és állami vezetést, mert nem tudja kézben tartani az eseményeket: a különböző rangú vezetőír között alig-alig akadt valaki, aki az emberekkel folytatott párbeszédben elérte volna, hogy hallgassanak szavára. A jelentésből kiderül az is, hogy a sztrájkhullám Jerevánon kívül más örmény városokra is átterjedt. Az MTI tudósítójának az azerbajdzsán külügyminisztériumból kapott értesülése szerint, Karabah-hegyvidé- ken ugyancsak folytatódik a sztrájk, bár az utóbbi két napban nem került sor tüntetésekre és más megmozdulásokra. Iraki légitámadások olajipari létesítmények ellen Az iraki légierő gépei 24 órán belül kétszer bombáztak két iráni olajipari létesítményt. Bagdadi katonai közlemény szerint a repülőgépek csütörtökön sértetlenül visz- szatértek támaszpontjaikra, miután felgyújtották az Imam Hasszán olajfinomítót és megsemmisítették a Gor- reh olajtárolót. A támadásokkal azt kívánták megakadályozni, hogy az iráni rendszer az olajból származó jövedelmet „az Irak és az Arab nemzet ellen irányuló agressziós célokra használja fel” — hangoztatta a közlemény. A légierő ugyanezt a két létesítményt bombázta szerda reggel is, és a bagdadi közlemény már szerdán a két üzem „megsemmisüléséről” adott hírt. Jugoszlávia Befejeződött a sztrájk Csütörtökön Belgrádban véget ért a horvátországi Borovóból a jugoszláv fővárosba vonult cipőgyári dolgozók tiltakozó megmozdulása. miután elfogadták a velük tárgyaló állami és szakszervezeti tisztségviselők javaslatát: a szövetségi szervek és a horvát tagköztársaság képviselőinek bevonásával kidolgozzák a nagyvállalat szanálási programját, s ebben világos választ kell majd adni a kollektíva jövőjére is. A dolgozók ugyanakkor kijelentették: amennyiben augusztus 1-jéig nem készül el a program, ismét sztrájkba lépnek és Belgrádba indulnak. Bár a sztrájkoló dolgozóknak, így a mostani megmozdulás résztvevőinek az elégedetlensége is jórészt valós okokon alapul, a gazdasági reform és a fejlődés problémáit nem lehet megoldani olyan követelések teljesítésével, amelyek nélkülözik a megvalósításukhoz szükséges gazdasági alapot. Ezt hangsúlyozza a jugoszláv államelnökség szerda esti üléséről csütörtökön Belgrádban kiadott közlemény. Varsói Szerződés Gorbacsov fogadta a honvédelmi minisztereket Mihail Gorbacsov csütörtökön fogadta a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának soros moszkvai ülésén résztvevő katonai vezetőket, köztük Kárpáti Ferenc vezérezredest, hazánk honvédelmi miniszterét. A találkozón részt vett Viktor Kulikov marsall, az Egyesített Fegyveres Erők (EFE) főparancsnoka és Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az EFE törzsfőnöke. A testület moszkvai ülésén elnöklő Dmitrij Jazov hadseregtábornok, szovjet honvédelmi miniszter tájékoztatta az SZKP KB főtitkárát a bizottság munkájáról. Mihail Gorbacsov beszédében nagyra értékelte a baráti hadseregek közötti együttműködést. Mint mondta, a katonák vállán nagy felelősség van. — Népeink békés munkája, az egyetemes béke nagyban függ Önöktől, távlatokban való politikai gondolkodásuktól — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. Európai Parlament Elítélték a román nemzetiségi politikát Az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban elfogadott határozatában elítélte a román kormánynak a nemzeti kisebbségek, kivált a magyar nemzetiség ellen irányuló „brutális politikáját”. A parlament figyelmeztette Bukarestet, súlyosan veszélyezteti az Európai Közösség és Románia kialakítandó együttműködését, ha továbbra is ragaszkodik a kisebbségek jogait csorbító politikájához. A határozat megállapítja, hogy a falvak ezreinek felszámolását, és a lakosok új városokba való áttelepítését célzó román program az emberi jogok és a helsinki záróokmány súlyos megsértését jelenti. A határozat egyúttal a parlament sajnálkozását fejezi ki a magyar és a román kapcsolatok kiéleződése miatt. Az Európai Közösségek brüsszeli központú Bizottságának környezetvédelmi felelőse, Stanley Clinton-Davis a határozatról szólva úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs szó a Romániával kezdett párbeszéd megszakításáról. Washingtonban Szcrgej Ahromejev, a Szovjetunió marsall- ja, vezérkari főnök amerikai kollégája, William Crowe, a Vezérkari Főnökök ^Egyesített Bizottságának elnöke kíséretében ellép a díszszázad előtt a Pentagon előtti ünnepélyes fogadáson (MTI-Telefotó) ITelcxen 1 n é ál w™tti MOSZKVA Edward C. Aldridge, az Egyesült Államok légierőinek minisztere július 4-én delegáció élén a Szovjetunióban kezdett hivatalos látogatást — közölte csütörtöki számában a Krasznaja Zvezda. A szovjet katonai lap beszámol arról is, hogy Aldridge Moszkvában megbeszélést folytatott a szovjet űrkutatási állami bizottság vezetőivel és látogatást tett a szovjet tudományos akadémia űrkutatási intézetében. BANGKOK Az Egyesült Államok változatlanul ellenzi a népirtó Vörös Khmer szervezet újbóli hatalomra jutását Kambodzsában — jelentette ki csütörtökön Bangkokban az amerikai külügyminiszter. George Shultz annak a tanácskozásnak a megnyitó ülésén szólalt fel, amelyen az ASEAN-országok külügyminiszterei találkoznak a délkelet-ázsiai tőkés országokat tömörítő szervezet legfontosabb partnerországait képviselő kollégáikkal. ADDISZ-ABEBA Űj helyi választási törvényt fogadott el szerdán végétért ülésszakán az etióp nemzetgyűlés, a Sengo. A törvény alapján szeptembertől alakulnak meg a választott helyi közigazgatási szervek. JOHANNESBURG A dél-afrikai hatóságok úgy döntöttek: ha a fekete lakosság tovább folytatja lakbérfizetési bojkottját, akkor egész Sowetóban kikapcsolják az elektromos áramot. A döntést csütörtökön jelentették be, miután a feketék lakta johannesburgi külváros négy, a lakbérfizetési bojkott által leginkább sújtott körzetében már keddtől beszüntették az áramszolgáltatást. Átrendeződtek az erőviszonyok Uj kezdet a francia politikában Franciaországban véget ért a féléves permanens választási időszak. Két elnökválasztási, majd két parlamenti választási forduló Után megalakult Michel Rocard kormánya. Ezzel lezajlott az erőviszonyok nagy átrendeződése és a Rocard-tkonmány új szakaszt nyit a polit:'kad életben. A De GauLle-á ötödik köztársaság 30 éve alatt először olyan kiegyenlített erőviszony alakult ki a parlamentben, hogy egyik nagy formáció sem birtokolja az abszolút többséget. Mitterrand elnök ebben a helyzetben a kisebbségi kormányzás mellett döntött, ami szintén nem fordult még elő az ötödik köztársaságban. Az -elnököt kétségkívül meglepte, hogy május 8-i fényes győzelmét, az 54 százalékot nem tudta nemzetgyűlési’ többségre is váltani. Bennfentesek szerint mégis azt mondta, hogy ha előre látta volna ezt az eredményt, a Szocialista Párt viszonylagos többségét, akkor is felosztotta volna a régi nemzetgyűlésit. Ez a parlamenti képlet ugyanis jól kezelve talán még kedvezőbb terepet nyújthat nagy vállalkozásához, egy tartós balközép kormány- zótcbbség kikovácsolásához és a ha- gycmányos jobboldal felmorzsolóisiáJ hoz. Ennek a középre nyitási stratégiának a kulcsa, hogy a polgári centrum kiváljon haigyományos szövetségéből és együtműiködésre lépjen a Szocialista Párttal. „Az nevet igazán, aki utoljára nevett” — mondta vészjósló arccal Raymond Barre volt miniszterelnök, amikor az elnökválasztás első fordulójában kis különbséggel alulmaradt Chdrac- ifcpl -szemben, s így nem ő mérkőzhetett meg a második fordulóbain Miitter- randdal. Kevesen sejtették még akkor e figyelmeztetés értelmét. Barre sokáig bizonyosra vette, hogy a jobboldali jelölték vetélkedéséből ő kerül ki győztesen és vereségét nagyrészt annak tulajdonította, hogy a mögötte felsorakozó liberális és középpártok csak lanyhán támogatták és közben Chirac felé kacsingattak. Mitterrand fölényes győzelme után nyomban megindult a helyezkedés a vesztes jobboldal vezért posztjáért. A súlyos vereséget szenvedett Chirac háttéribe szorult és eljött a régi centrista vezérek ideje. Giscard d’Estaing volt elnök megpróbálta mindenáron visz- szatartami Mitternand-t a parlament feloszlatásától és „konstruktív” ellenzékiséget” ígért az új szocialista kormánnyal szemben. Amikor Mitterrand mégis kiírta a választásokat, de a Szocialista Párt csak viszonylagos többséget szerzett, Giscard újra kézbe akarta venni a kezdeményezésit. Azt javasolta az elnöknek, hogy a szocialisták hozzanak létre nagykoalíciót egyenlő alapon a jobboldali pártokkal. Barre azonban keresztülhúzta a számítását; ösztönzésére kivált a jobboldal kebeléből egy 40 feletti parlamenti csoport, a Szociális Demokraták Centruma, hogy az új helyzetet kihasználva önálló politikai erőként léphessen fel. Mitterrand-t és kormányát nem aggasztja a kisebbségi helyzet, ugyanis kettős biztonságban érzik magukat. Ami nem tetszik terveikből a centralistáknak, azt megszavazzák majd a kommunistáik, vélik, ami pedig nem tetszik a kommunistáknak, azt megszavazzák velük a centristák. Ez a lavirozgatás De Gaulle óta ismeretlen volt a francia politikai életben; a baloldal nem is lelkesedik érte. A Szocialista Párti szavazóknak nem tetszettek a választáson pártjuk színeiben benevezett különböző pártonkívüliek és centristák — veszni is hagyták őket. Telivér szoioaldsta jelöltekkel talán kivívták volna az abszolút többséget is. Az elnök és Rocard mégis olyan kormányt állított össze, amiben a kulcspozíciók ugyan a szocialisták kezében maradtak, de ugyanolyan számban vannak pártonkívüliek és centristák, a nyitás képviselői. Rocard programnyilatkozata még világosabbá tette, hogy nagy refonmitervek- ről szó sincs, ez a színtelen, szagtalan törvényhozási program a CDS-szel való összemelegedésére szolgál. A jobboldalt mélyen megrázta a kettős választási vereség és a centristák kiválása. Az RPR-ben senki sem vonja még kétségbe Chirac vezetését, de megindult a harc a Gaulle-ista párt megújításáért. Az első menetében a régi gárda győzött Bemard Pans parlamenti frakcióvezérré választásával. A második menetben a fiatal, liberális nemzedék visszavágott Alain Juppe főtitkárrá választásával. Gisoard átvette az UFD elnöki tisztségét és megpróbálja átszervezéssel új életre kelteni a centrista és liberális pártocskák szövetségét.. A jobboldalon tehát bomlás és széthúzás; Barre pedig valóban utoljára nevet, legalábbis eddig. László Balázs