Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-08 / 162. szám

1988. JÚLIUS 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Mezőhéki Táncsics Tsz szárítóüzemében folyamatosan dolgozzák föl a beérkezett zöldárut. A kamillából 1420 ton­nát szárítottak, amely országosan is jelentős mennyiség. Jelenleg folyamatosan fogadják a petrezselymet, amelyből mintegy 250 tonna készárut állítanak elő. A termelés az el­múlt évhez képest 70 százalékkal emelkedett. (Fotó: T. Z.) Egyházi vezetők a megyei tanácsnál Tegnap délelőtt a megyei tanács elnöke. Mohácsi Ottó fogadta hivatalában dr. Har­mati Bélát, a Déli Evangé­likus Egyházkerület püspö­két, s tájékoztatta Szolnok megye helyzetéről, majd idő­szerű egyházi, társadalompo­litikai kérdésekről folytattak eszmecserét, amelyen részt vett Fodor Ottmár, a Csong- rád—Szolnok Egyházmegye esperese és Ürmössy Ildikó, a megyei tanács elnökhe­lyettese. Távfűtési rendszer Jászdőzsán (Folytatás az 1. oldalról) tonsági követelmények és a hulladék energia is haszno­sítható. Jellemző, hogy amíg nálunk az energiaválság idején válságba jutott, nyu­gaton felvirágzott a távfű­tés. A FŐTÁV piacot keres a kedvező tulajdonságú ve­zetékrendszerének, ezért ké­szítjük el Jászdőzsán refe­renciaként az alacsony hő­mérsékletű rendszert, melyet elsősorban községek intéz­ményeinek fűtésére aján­lunk, de gazdaságosan rá- köthetők lakások is. Ha a jászdózsai kísérlet beválik, akkor ez a telepsze­rű családi házas építkezé­seknél is bevezethető lesz. Arra számítanak ugyanis, hogy a szilárd tüzelőanya­goknál a dotáció megszűné­sével (áremeléssel) megnő a hulladékhasznosítás becsü­lete, ami már nemcsak ké­nyelmesebbé, hanem takaré­kosabbá is teszi a távhőellá- tást. A kivitelezés Jászdőzsán augusztusban kezdődik, és októberre a tanácsházától kiépül a takarékszövetkezet­hez, iskolához és egy szolgá­lati lakáshoz a vezeték, majd jövőre folytatódik az orvosi rendelő, a központban lévő üzletek és a nyomvonal mentén fekvő magánlakások bekötésével. A FŐTÁV jö­vőre átalakítással, új kazán telepítésével, hulladék tüze­lésére (az enyhébb időszak­ban) is alkalmassá teszi a tanácsháza kazánházát, ahonnan az egész rendszert fűtik. A távfűtő művek és a jászsági község együttműkö­dése nem idén kezdődött. A budapesti cég már évekkel ezelőtt társadalmi munká­ban bekapcsolódott a telepü­lésfejlesztésbe, ők tervezték és kivitelezték a tornaterem központi fűtését is. Most mintegy 2 milliót áldoznak az 500 méter hosszú távhő- ellátás kiépítésére, a községi tanács pedig a földmunkát és a helyreállítás költségeit fedezi. Az első fűtési idé­nyekben nem számítanak látványos megtakarítások­ra, de a rendszer kikísérlete­zésével, folyamatos tanul­mányozásával megalkotható a hosszú távon gazdaságosan és vidéken is elterjedten al­kalmazható fűtési rendszer. LP A Hungaroma Vegyesvállalatnál A végső cél biotermékek értékesítése Nyugat-Európában Öt év alatt megtérül a befektetett pénz Amint arról tegnapi la­punkban már hírt adtunk, Hungaroma néven vegyes­vállalatot alakított a svájci Andre And Cie S. A. keres­kedőház, a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat és az Abádszalóki Lenin Tsz hagyma és egyéb zöldség­gyümölcsfélék feldolgozásá­ra. A termeltetési, feldolgo­zási és értékesítési verti­kummal kapcsolatos közös elképzelésekről váltottunk szót a svájci cég és a me- gyénkbeli közös gazdaság vezetőivel. Frederic Schenk- től az Andre kereskedőház képviselőjétől először cégé­nek tevékenységéről érdek­lődtem. — Gabonafélék és növényi olajok termelésében és forgalmazásában a világ öt legnagyobb ifereskedőháza között jegyzik az 1877-ben alapított családi részvény- társaságot. A világban a két termékcsoport forgalmának 10—15 százalékát bonyolít­juk. A kereskedőháznak az a részlege — az önök fogalmai szerint főosztálynak mond­hatnám — amelynek én a vezérigazgatója vagyok, el­sősorban export fejlesztéssel foglalkozik. — Hogyan talált egy inas­ra a Genfi-tó partján, Lau­sanne városban székelő ke­reskedőház a magyar A]fóld egyik termleőszövetkezetc- vel? — Magyarországgal már 1954 óta tartunk fenn ke­reskedelmi kapcsolatot, mondhatom a megelégedé­sünkre. Most olyan export- fejlesztési lehetőséget keres­tünk. amelynek révén magas színvonalon feldolgozott, a minőséget illetően a világpi­acon tartós versenyképesség­gel biztató élelmiszeripari termékhez jutunk. Az abád­szalóki termelőszövetkezet olyan termelésbővítéshez ke­resett partnert, amely a ma­gyar mezőgazdaságban álta­lában jellemzőnél jobb haté­konyságot biztosít. A Techno­impex hozott össze bennün­ket mindössze 6 hónap alatt. Ennyivel ezelőtt került sor az első megbeszélésünkre, most aláírjuk az alapító szerződést, és még a nyáron társasági szerződést is. — Mit várnak önök a ve­gyesvállalattól, amelynek 264 milliós alaptőkéjéből ál százalékban, azaz mintegy 3 és fél millió svájvi frank arányában részesednek? — A Lenin Tsz-ben vasút­hoz, közúthoz közel egy szá­rítóüzem épül. Évente 2000 tonna szárítmányt. elsősor­ban hagymát fogunk onnan értékesíteni a nyugat-euró­pai piacokon. Megismerve az abádszalókiak zöldségter­mesztési adottságait, ter­mesztéstechnológiájukat és a termelés biztonsága érdeké­ben, például az öntözésfej­lesztésben tett intézkedései­ket, biztosak vagyunk abban, hogy meg tudjuk őrizni — természetesen tisztes tőke­arányos haszon mellett — a világban a magyar hagyma jó hírét. A magyar ízekre utaló Hungaroma fantázianévre „keresztelt” vegyesvállalat alapító szerződését a Lenin Tsz képviseletében aláíró Dóczy János főagronómustól megtudtam, tagsági érdekek is fűződnek a KFT formában működő társulás létrehozá­sához. — Azon túl. hogy egy. az átlagosnál jobb hatékonysá­gú ágazatra nagyon szüksége van a kedvezőtlen termőhe­lyi adottságú gazdaságunk­nak, olyan tevékenységet ke­restünk, amely a tagjaink meglehetősen alacsony kö­zösben szerzett jövedelmé­nek tisztességes kiegészíté­sére is lehetőséget biztosít. Az országban az ismerete­ink szerint legkorszerűbb­nek és legenergiatakaréko­sabbnak számító szárító üzem évi 15 ezer tonna alap­anyag szükségletét nagyobb­részt a tagok öntözött háztá­ji földjein fogjuk megtermel­ni. A szárító üzem és a 10 ezer tonna kapacitású táro­lótér építéséhez szeptember­ben fogunk hozzá és a jövő évi hagymatermést már ott fogjuk feldolgozni. — Nyilván nyereség érde­keltségű a jelentős külföldi működőtöké bevonásával létrehozott vegyesvállalat. Mire számít a termelőszö­vetkezet? — Az 500 hektárnyi háztá­ji és közös területen termesz­tett hagyma, majd később gyökérzöldségeket szárít- mányként értékesítve mint­egy évi 130 milliós export árbevételre tehetünk szert a partnereinkkel közösen vég­zett számítások szerint. Tő­kearányosán 15 százalékos nyereséggel számolva 5 év alatt megtérül a beruházás­ba fektetett pénzünk, öt év­nél előbbre kell azonban te­kintenünk máris. A jelenlegi termes ztés-technológiával előállított gyökérzöldségek iránti kereslet egyre csökken a tőkés piacokon, azok ma­gas nitrát tartalma miatt. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem biotechnológiai köz­pontjával, két konzervgyár­ral és egy külkereskedelmi vállalattal közösen kidolgoz­tuk az alacsony nitráttartal­mú és peszticidmentes zöld­ségek termesztésének tech­nológiáját. A nagyparcellás kísérleteknél tartunk, de a végső célunk a teljes bio­termesztés megvalósítása. Csak így látjuk biztosítva, hogy hosszú távon verseny- képes termékeket exportál­hasson a Hungaroma Ve­gyesvállalat az év 11 hónpa- jában három műszikban üzemelő, nyolcvan dolgozót foglalkoztató szárítóüzemből. — Temesközy — Választás több jelöltből Új elnök a Tisza földvári Lenin Tmz-ben Döntö szó a közgyűlésé Nem szállt volna fel a megegyezést jelző füst a Tisza- földvári Lenin Termelőszövetkezet nemrég tartott közgyű­lése után, ha a pápaválasztáshoz hasonlóan az elnökválasz­tás sikerét is szokás lenne ezen a módon jelezni a világnak. Megegyezés ugyanis nem született, mivel egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges kétharmados többséget, így a dön­tést elnapolták. A következő választásig — mindössze egy hétről volt szó — még a régi vezetés irányította a munkát. Valami újnak lehettünk tanúi a földvári választáson, és annak előkészítése során. Egy olyan gyakorlatnak, ami már összhangban áll a pártkonferencia szellemével, a széle­sebb, nyíltabb, tényleges demokrácia kibontakoztatásával. A lemondott földvári el­nök, Szabó Béla, betöltötte a hatvanadik évét, noha el­nöki ciklusából még hátra volt két esztendő. Romlott a szövetkezet gazdasági hely­Ki legyen az utód ? A szö­vetkezet tagjai túlnyomó többségben amellett voltak az előzetes beszélgetések so­rán, hogy legyen többes je­lölés, lehesren két, vagy több jó megoldás közül vá­lasztaniuk. A jelölőbizottság eszerint kezdte meg munká­ját, és ezen elvárás alapján alakította ki álláspontját. Saját jelöltjeként a téesz el­nökhelyettesét, Császár Szil­vesztert „vitte” a munkahe­lyi közösségek elé, a tagok véleménye nyomán pedig még ketten kerültek szóba •eséllyel. Lajkó László önkor­mányzati elnökhelyettes, valamint Fekécs Mátyás, a Tiszai öntöző Gazdaságok Együttműködésének (TÖGE) ügyvezető elnöke. (Az együttműködésnek a Lenin Termelőszövetkezet a gesz­tora, innen az ismeretség és a tagsági kapcsolat.) A jelöltek hamar ketten maradtak. Lajkó László el­nökhelyettes ugyanis még a választási eljárás legelején visszalépett. A tagság azt akarta, hogy a pályázók készítsenek prog­ramot, amiből látni lehet, melyikük hogyan képzeli a szövetkezet jövőjét. Ez volt Maga a közgyűlés a szo­kásos módon indult. A le­köszönő elnök beszámolt a vezetőség előző évi munká­járól. Ezután Szabó Béla a fel­mentését kérte az elnöki megbízatás alól, és a tag­ság egyhangúlag szentesítet­te a kérést. Némi meglepetésre Papp László, a megyei tanács osz­tályvezető-helyettese kért ezután szót, hogy elbúcsúz­tassa a leköszönő Szabó Bé­lát. Nem kapott nagy tap­sot azért, amit mondott. Af­zete, megindult az eladóso­dás útján, gazdálkodása pe­dig teljesen hozamcentrikus lett. Hátérbe szorult a költ­séggazdálkodás, háttérbe a nyereségesség követelménye. az első megmérettetés. A munkahelyi közösségek ta­nácskozásain már mindenki a saját elképzeléseivel sze­repelt, s a rengeteg kérdés­ből — amiket a dolgozók tettek fel a jelölteknek — világosan kitűnt, hogy már az előcsatározások is éles­ben folytak. Végül kialakult a „mezőny”: a tagok véle­ménye és előzetes szavaza­ta alapján két név került fel a szavazólistára. Császár Szilveszteré és Fekécs Má­tyásé. Ekkor az elnökhelyet­tes kapott százzal több vok- sot, ezért ő került első hely­re a cédulán. A közgyűlésen a tagok több kérést vetettek fel a választás technikai lebonyo­lításával kapcsolatban, az előkészítés során. Például azt, hogy alakuljon újjá a szavazatszámláló bizottság, és azt is, hogy a közgyűlé­sen a szavazatok számlálása nyilvános legyen. Ne vonul­jon el a bizottság zárt hely­re, ahol nincs kontroli-lehe­tőség, hanem bárki bármi­kor megnézhesse, hogy mi­ként is dolgoznak a számlá­lók. így történt. Elkülönítve ugyan, de mégis szem előtt dolgoztak a bizottság tagjai. féle „csak a szépre emléke- zem”-beszéd volt, pedig a tagság várta, hogy szó essék őszintén az elnökváltás hát­teréről. A jelölőbizottság elnöke ' felolvasta a testület ajánlá­sának összegzéseként azt, hogy Császár Szilvesztert al­kalmasnak tartják a tsz- elnöki poszt betöltésére, Fe­kécs Mátyás szakmai gya­korlottságát azonban kevés­nek ítélik hozzá. A szavazást azonban a TÖGE ügyvezető elnöke nyerte, bár nem érte el a megválasztáshoz szükséges kétharmados többséget. (A pontos szavazatarány 439— 279 lett) Tehát a tagság más­ként döntött. A szövetkezet tagjai az egész előző vezetés ellen, egy korszak végleges lezárásáért voksoltak ezen a délelöttön. Legtöbben elis­merték ugyan az elnökhe­lyettes szakmai értékeit, hozzáértését, dicsérték tar­talmas programját, ám a teljes váltás hangulata min­den más érvet félresöpört. Még a szünetben, miköz­ben folyt a szavazatok össze- számláíása, sikerült szót vál­tanom mindkét idegesen sé­tálgató jelölttel arról, hogy vajon vesztesnek fogják-e majd tekinteni magukat ve­reség esetén, a szó súlyosabb értelmében is. Mindketten azt mondták, hogy nem, de gesztusaikon érződött: a dolgozók vélhetően rásütik majd ezt a bélyeget arra, aki a kevesebb szavazatot kapja. Császár Szilveszter még hozzátette, hogy ha nem választják meg, attól ő to­vábbra is a szövetkezet el­nökhelyettese marad, és végzi tisztességgel a mun­káját. Fekécs Mátyás azzal egészítette ki ezt, hogy nem­csak a választóknak, de a jelölteknek is tanulniuk kell még a demokráciát, hogy győzelmet és vereséget egy­aránt reálisan tudjanak ér­tékelni, elviselni. Csak így működhet ez a mechanizmus a gyakorlatban jól. Megtanulni elviselni Miközben a választás vé­geztével a tagokkal kifelé ballagtunk a gyűlés színhe­lyéről, természetesen az elő­ző órák fontos mozzanatait tárgyaltuk újra és újra. Egy ötvenes forma, kalapos fér­fi félig nevetve, félig meg komolyan mondta mellet­tem: na, most már akárkit választunk, azt magunknak választjuk; nem mondhatjuk utána, hogy a tanács hozta ide az elnököt! Vele kell együtt dolgoznunk. Mit lehet ehhez a végszó­hoz hozzátenni? Legfeljebb annyit, hogy ez pontosan így igaz. Ez is a demokráciával jár! A felelősség. * * * Időközben lezajlott a föld­vári elnökválasztás második fordulója is. A közgyűlés bő kétharmados többséggel im­már a szövetkezet első szá­mú vezetőjévé választotta Fekécs Mátyást. A döntés tehát megszületett. L. Murányi László Az esélyesek programja Ajánlás és szavazás Tisztább lesz a Zagyva A Jászberényi Városi Tanács megrendelésére a Jászkiséri Vízgazdálkodási Társulat végzi a Zagyva medrének kotrását az 1600 méteres városi szakaszon, amely a Terv utcai zsiliptől az Alkotmány útig a jövő hét végére készül el. (Fotó: M. J.)

Next

/
Thumbnails
Contents