Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-08 / 162. szám

XXXIX. évf. 162. sz., 1988. július 8., péntek a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Befejeződött a KGST'ülésszak Feltárt hiányosságok, új koncepciók I lelőtt iráni gép ügyében összehívták a BT-t A jövő hét keddjén ül ösz- sze az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa, hogy megtárgyalja az iráni utasszálító gép lelövé- sének ügyét. Ezt Paul No- gueira Batista, a tanács so­ros elnöke, Brazília küldöt­te jelentette be tegnap. Az időpontot úgy válasz­tották meg, hogy a vitában részt vehessen Velajati iráni külügyminiszter is. A tanács összehívását Irán kérte, s egyben javasolta: a testület ítélje el az Egyesült Államokat a 290 halottat kö­vetelő incidensért, követel­jen tőle bocsánatkérést, és érje el, hogy az Egyesült Ál­lamok vonja ki haditengeré­szeti erőit a Perzsa (Arab)- öbölből. Prágában 1988. július 5. és 7. között megtartották a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának 44. ülésszakát. Az ülésszakon a KGST-tag- országok küldöttségekkel képviseltették magukat. Az ülészakon Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság küldött­ségének vezetője elnökölt. A küldöttségek vezetői összegezték az 1986-ban és 1987-ben folyta tptt együtt­működés!, valamint a KGST tevékenységének eredménye­it. Ismertették az országaik­ban folyó szocialista építő­munka fő kérdéseit. Megál­lapították, hogy országaik figyelmének középpontjában azok a feladatok állnak, mé­lyek pártjaik kongresszusai­nak stratégiai célkitűzései­ből és a jelen ötéves tér' - időszakra szóló társadalrm- gazdasági fejlesztési tervek­ből erednek. Mindenekelőtt a népgazdaság erősítésére, hatékonyságának és kiegyen­súlyozottságának fokozásai a helyezték a hangsúlyt. A szocialista közösség or­szágaiban a dolgozók foko­zott erőfeszítéseinek ered­ményeként növekedett a.tár­sadalmi termelés. A KGST- tagországok többségében a gazdaság növekedését az utóbbi években gyakorlati­MA: Választás több jelöltből 3. oldal Valóra vált és még dédelgetett álmok 4. oldal II rádió és a televízió jövő heti műsora 5—6. oldal Lemoadássa! jár... 7. oldal (Folytatás a 2. oldalon) Hulladékok is hasznosíthatók Távfűtési rendszer Jászdózsán A Jászkiséri Vas- és Fémipari Kisszövetkezet legnagyobb kooperációs partnere a Jászberényi Hűtőgépgyár. Évente 20 millió forint értékben gyárt járművízhűtő-kereteket és egyéb hűtőszekrény-alkatrészeket a kisszövetkezet. Ezenkí­vül harmincöt dolgozójuk naponta bejár Jászberénybe és a hűtőszekrény-gyártásnál helyszíni szerelést végez. (Fotó: Mészáros) Grősz Károly fogadta Ibrahim Zakaríát Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke csütörtökön a Parla­mentben fogadta Ibrahim Zakariát, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkárát. A szívélyes, baráti légkö­rű megbeszélésen részt vett Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke és Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Referencia községi intézmények fűtésére Tisztelgők ezrei részvételével Újfajta távhőellátó rendszer kiépítése kezdődik meg Jászdózsán a nyáron, és az első ütemet a fűtési szezon kez­detéig üzembe is helyezik. Ez a Fővárosi Távfűtő Művek által készített hőellátás az országban eddig még ismeretlen módszer meghonosításának az első próbálkozása, éppen ezért referenciaként is szolgál. A Fővárosi Távfűtő Mű­vek az NSZK-beli ISOL- ROHR céggel közös vállala­tot alapított 1986-ban FŐ­TÁV— ISOLROHR kft név­vel. Egyéves engedélyezési eljárás, majd 3—4 hónapos szerelés után a gyár a múlt év áprilisában kezdte meg a termelést. Termékei az elő­reszigetelt, közvetlenül föld­be fektethető távhőellátó rendszerekhez alkalmazha­tó, különböző átmérőjű csö­vek a szükséges idomokkal, csatlakozásokkal, előre szi­getelt elzáró szerelvények­kel. Farkas Mátyás, a FŐTÁV üzemvitel felügyeleti osz­tályvezetője elmondta, hogy azonos átmérő esetén a ha­gyományos távfűtő vezeté­keknél 20—30 százalékkal ol­csóbban fektethető az újfaj­ta cső. A távfűtő vezetékek részére közműalagutakat, de legalábbis vasbeton védőcsa­tornákat kell építeni, hogy az energiát szállító csöve­ket hőszigetelni tudják, és azt a különböző hatásoktól megvédjék. Különös gondot jelent a közműalagutak épí­tése a talajvizes területeken, illetve ott, ahol a vízelveze­tés még megoldatlan — pe­dig ez általános jellemzője a lakótelepi építkezéseknek. Az előreszigetelt csöveknél úgy egyesítik a hőszigetelést, a mechanikai és vegyi vé­delmet, hogy az acél haszon­csövet nagyobb átmérőjű, kemény polietilén védőcső­be helyezik, és a köztük lévő légrést poliuretánhabbal töl­tik ki. ami nemcsak hőszi­Alferia-kártyával Kedvezmény turistáknak Ezentúl Magyarországon is értékesítik az úgynevezett Alferia TCI kártyát, mely­nek birtokában több más or­szág turistáihoz hasonlóan a magyarok is 20 százalékos visszatérítést kapnak mint­egy 2.700 nyugat-európai szállodában a szállásköltség­ből. Az erről szóló megál'a- podást csütörtökön a buda­pesti Béke Szállóban írta alá Gyökössy Gyula, a Hun­garHotels Szálloda és Ven­déglátó Vállalat vezérigaz­gatója és Kosa Lajos, a sváj­ci Alferia turisztikai cég igazgatója. Az Alferia még korábban szerződést kötött a nürnbergi székhelyű Travel­lers Club International nem­zetközi utazási klubbal ar­ról, hogy — közvetítésével — magyarok is megvásárol­hatják a klub által kibocsá­tott TCI kártyát,-s ezzel a klub tagjai lehetnek. Úgy tervezik, hogy a HungarHotels szállodáinak egy része is bekapcsolódik a TCL-hálózatba, ' Ingatlanok külföldieknek getelésre szolgál, hanem az együttdolgozást is biztosítja a köpeny és a haszoncső kö­zött. így szükségtelenné vá­lik a jóval nagyobb föld­munkát igénylő vasbeton csatorna építése és a hely­színi hőszigetelés. Ráadásul — ahogy a szolnoki példa mutatja — az nem is nyújt megbízható védelmet, mert a Széchenyi lakótelepen a vb. védőcsatornában összegyűlt talajvíz tönkretette a távfű­tő vezetékek hőszigetelését, és elkorrodálta a csövet is. Az egyesített csőnél pedig a polietilén köpeny esetleges meghibásodását az előre be­épített elektromos ellenőrző rendszer jelzi, azonnal meg­állapítható tehát a nedvese­dés pontos helye, és meg­előzhető a későbbi baj. — Magyarországon a táv­fűtő rendszerek 150 fokon üzemelnek — mondta Far­kas Mátyás —, míg nyugaton csak 90—100 fokon. Az ala­csonyabb hőmérsékletnél nem olyan szigorúak a biz­(Folytatás a 3. oldalon) Sokan kötnek szerződést erejű rendelet teszi lehető­vé, hogy külföldi illetőségű­ek Magyarországon tartós használatba vételi engedély- lyel ingatlanhoz jussanak. A- hazatelepülni kívánók közül sokan veszik igénybe a SZÖVORG különböző szol­gáltatásait , így például a visszatéréssel, letelepedéssel kapcsolatos jogi. és közigaz- tási eljárásra adnak megbí­zást, illetőleg segítséget kér­nek vagyonuk behozatalá­nak meggyorsításához, eset­leg a tőkebefektetéshez. Örök nyugalomra helyezték Bartók Béla hamvait A turistaszezon beköszön­tésével egyre több magyar származású külföldi állam­polgár keresi fel személye­sen azokat az ingatlanokat, amelyeket bérbe kíván ven­ni. Eddig 130-an, mintegy 12 millió dollár értékben kö­töttek szerződést magyaror­szági ingatlanok tartós hasz­nálatba vételére, és több mint 400-an a következő Jetekben írják aiá az erről szóló szer­ződést. Mint ismeretes, több mint egy esztendeje törvény­nek körén, évtizedek óta ele­venen fénylő jelképe ha­zánknak. Csak a saját mér­céjével mérhető életművé­vel példát mutatott arra, hogyan kutassuk fel a ma­gyarság legtisztább értékeit, hagyományait; arra, hogy miként becsüljük a velünk sorsközösségben élő szom­széd népeket; és arra is, hogy miként legyen való­ban európai a magyar, az ezerarcú emberiség méltó tagja. A zeneszerző földi ma­radványait őrző koporsót és a ravatalt borító koszorú­kat ezután fekete gyászautók vitték a sírhoz, amelyet Borsos Miklós szobrászmű­vész fekete gránittömbből faragott, lírát mintázó szob­rával jelöltek meg. A hant­nál Űjfalussy József, a Ma­gyar Tudományos Akadémia alelnöke búcsúzott Bartók Bélától, a magyar muzsikus-, művész- és tudóstársadalom nevében. A temetési szertartást Fe- rencz József püspök szavai zárták; az egyházi vezető — Bartók szülőföldjére emlé­keztetve — a Hargitán sze­dett havasi gyopárt dobott a sírgödörbe. A Győri Le­ánykar elénekelte a Him­nuszt, majd a gyászünnep­ségen összesereglett tisztel­gők virágcsokrokkal borí­tották el a nagy magyar zeneszerző sírját. gyarság képviselői is. Bar­tók Béla szülőfalujából, a romániai Nagyszentmiklósról — a vendégváró magyar meghívás ellenére — nem érkezett küldöttség. A nagy magyar zeneköltő földi maradványainak rava­talánál a tisztelgő katonák sorfala mellett a hazai poli­tikai, kulturális élet vezetői álltak felváltva díszőrséget. Pontosan három órakor kez­dődött a temetési szertar­tás, amelyen elsőként Fe- rencz József unitárius püs­pök lépett a lobogó kande­láberekkel körülvett, feke­te gyászlepellel borított ra­vatal elé. Ugyancsak a ravatalnál bú­csúzott Bartók Bélától Tra­utmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke. Az esemény, amelynek most részesei vagyunk — mondotta —, emlékezésre késztet. A Kossuth-hamvak hazahozatala a múlt század utolsó évtizedében az egész országot fellelkesítette. II. Rákóczi Ferenc hamvainak kései megtérése, 1906-ban or­szágos ünnepségsorozattá te­rebélyesedett. Amidőn e száműzetésbe kényszerített szabadságharcos államférfi­ak földi maradványait hazai földbe helyezték, népünk legszentebb óhaja teljesült. Századunk kimagasló ze­neszerzője, Bartók Béla messze túl művészete értői­Az ország minden tájáról tisztelgők ezrei gyűltek ösz- sze csütörtökön a Farkasréti temetőben, hogy végső nyug­helyére kísérjék az egyete­mes zeneirodalom kiemelke­dő alkotójának, Bartók Bé­lának hamvait. Ezzel utolsó állomásához érkezett a ten­gerentúli ferncliff-i temető­ből a csendes budai sírker­tig tartó csaknem kéthetes út, amelynek során Európa- szerte díszkoncertekkel, em­lékünnepségekkel adóztak Bartók Béla munkásságának. A budapesti temetési szer­tartásra Bartók Béla család­jának tagjai, egykori bará­tai, tisztelői mellett eljöt­tek a hazai társadalmi, szel­lemi élet vezetői. Elhozták a kegyelet virágait több kül­földi kulturális intézmény és a határainkon túl élő ma­A Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet mezőtúri gyárában befejezték a galvánozó re­konstrukcióját. A 13 millió forintba került felújítás így jobb felületvédelmet, na­gyobb kapacitást jelent. Egészségügyi szempontból pedig az itt dolgozóknak je­lentős védelmet nyújt. A próbaüzem jövő hét elején induú (Fotó: T. Z.)

Next

/
Thumbnails
Contents