Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-05 / 159. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 5. r—JogyzetlapoST Csapatmunka A Jászboldogházi Aranykalász Tsz-ből kaptuk a hírt: ma délben — valószínűleg elsőnek a megyében — megkezdik az őszi búza aratását. Hét kombájn állt csatasorba a közös gazdaságban, hogy minél előbb fedél alatt tudhassák a 600 hektárnyi terület termését. Itt is az ideje az aratásnak, no meg jó aratóidő is van. Egy meteorológus a minap, szellemesen így jellemezte a tévében a várható időjárást: üdülőknek kedvező, aratóknak szenvedő. Ha túlzás is némiképp a „szenvedés”, az aratás a mezőgazdaság gépesítettségének jelenlegi fokán sem tartozik a köny- nyű munkák közé. Nem véletlen hát. hogy megyénkben is mostantól jó két héten át nagy közérdeklődésre tart számot annak a mintegy hétezer embernek a munkája, akik közvetlenül és közvetve részesei a mindennapi kenyérnekva- ló betakarításának. Jó termés — a szakemberek által végzett legutóbbi becslés szerint nem lehetetlen, hogy többhe- lyütt a megyében rekord - hozamok — betakarítása vár idén az aratókra. Nem lesz könnyű a munkájuk. Itt-ott embert és gépet egyaránt próbára tehet a megdőlt, az átlagosnál — nem agronómiái mulasztás, hanem időjárási gondok miatt gyomosabb gabona vágása, cséplése. Négyszázötven-ötszáz ezer tonna szem átvételére készült föl a ga- bonaipac a megyében. Ha valamikor, akkor ilyen nagy termés begyűjtéséhez igazán szükség van a kampánymunkák idején nélkülözhetetlen csapatmunkára. A betakarítás egész vertikumában — az aratással, a szállítással, a szárítással, a tárolással, a minősítéssel, a műszaki feltételek biztosításával — foglalkoztatottak nagyon jó együttműködésére van szükség ahhoz, hogy minél rövidebb idő alatt minél kevesebb mennyiségi és minőségi veszteséggel kerüljön a magtárakba vagy exportra az új búza. Nemcsak a várhatóan nagy' termésvagyon óvása fontos azonban, hanem az is, hogy minél kedvezőbb munkafeltételeket teremtsenek a gazdaságok és a kiszolgáló, ellátó szervezetek a kampányban dolgozók számára. Sorolhatjuk az aratáshoz elengedhetetlen feltételeket. Ne kelljen sokáig meghibásodott alkatrész kicserélésére, üzemanyagra várakozniuk, a kombájnosoknak, átvételi helyeken félnapokat rostokolniuk, a gabonát szállító járműveknek. Ne várakozzanak tétlenkedve a búzaszállítmányokra a gabonaforgalmi vállalat éjszakai átvételre vállalkozó dolgozói. Legyen ott mindig idejében a munkahelyeken az étel, az üdítő ital. összefoglalva talán annyit: gondoskodjunk úgy az aratásban résztvevőkről, hogy minél kevesebb bosz- szúság rontsa a munkakedvüket, minél kevesebb zavaró tényező vonja el a nyújtott műszakokban amúgyis meglehetősen pró-, báratett figyelmüket. Mert a figyelemre is nagy szükség van ilyenkor aratáskor valamennyi munkaterületen. A csaknem ezer kombájn, az ezerszáz tehergépkocsi, a négyezernyolcszáz pótkocsi egyidejű üzemeltetése bizony magában hordja tűzkárok, üzemi balesetek lehetőségét. A megelőző rendszabályok maradéktalan betartása is olyan fontos, mint az például, hogy ne szóródjon a pótkocsikról kilométereken át az országútra a szem, hiszen nem a madaraknak termett az. Apropó: madarak. Miközben az emberről való gondoskodásra, a termés- vágyon óvására figyelünk, ne feledkezzünk meg a határ „lakóiról”, a nyulak- ról, a fácánokról, az őzekről sem. Ahol elengedhetetlen a tarló, — semmiképpen sem a szalma! —■ égetése, ott a vadakat leginkább kímélő módon tegyék azt a gazdaságok. Csapatmunka az aratás, a szó valódi értelmében. A mindennapi kenyérnekva- ló mielőbbi biztonságba helyezésén munkálkodva azonban nem szabad, hogy csupán az együtt dolgozást jelentse ez a fogalom. Annál jóval többet: vigyázzunk egymásra, értékeinkre, környezetünkre! T. F. Megmutatni magunkat Az elmúlt hetekben, országjárásaim során, többször ütköztem a Ki mit tud? területi selejtezőibe. Először mind a két szemem nevetett. Később már csak az egyik, mert. a másik, ha nem is sírni, de kicsit összeszűkülni volt kénytelen. Az a bizonyos nevető szemem még ma is bizakodva kacsint a jövőre, mert javarészt kulturált versmondásokat hallottam. S hogy miért szűkült össze töprengőre a másik? Nehezen tudom megfogalmazni. Az egyik kis falu művelődési házának igazgatója szomorkás hangon jegyezte meg a sokadik szavalat után: — Ne hidd, hogy ezek a gyerekek mind a szépség amatőr kézbesítői, illetve — költői művek interpretálásáról lévén szó — „fül- besítői”. A mezőny zömét régóta ismerem, mindig ugyanazzal a verssel próbálnak szerencsét. Azt az egyet szavalják évek óta, más művet nemhogy szépen elmondani, de iskolásán felmondani sem tudnának. Ezek korántsem az irodalom elszánt misszionáriusai, csupán kitűnni vágyó, türelmetlen ifjak. Igen, kitűnni szeretnének elsősorban, s ehhez csak eszköz nekik a magyar líra egy-egy remeke, mégha figyelemre méltó színvonalon adják is elő. Egyet lehetne: bekérni tőlük egy harminc-negyven versből álló repertoárlistát, s a zsűri csak a helyszínen közölné velük, hogy melyik alkotást akarja hallani. Nem akartam hinni a barátomnak. Ügy éreztem: ünneprontó egy kicsit. Hiszen — lírikus lévén — szívesebben hittem az első benyomásnak: lám, ebben a dehumanizálódó korban is beszélhetünk még a verskultúra terjedéséről. Ám a bogár már bent volt a fülemben: néhány fiatalt felszólítottunk, hogy adjon elő még egy költeményt. Az eredmény lehangoló volt: vagy nem volt raktáron több vers, vagy monoton darálást hallottunk olyanoktól, akik kevéssel előbb még elismerésre méltó nívón tálalták az évek óta dajkált, formál- gatott, tanárok és szakkörvezetők által kimunkált strófákat. Hát ezért szomorú az én másik szemem. S hogy mégse sír, annak egy oka van. Csupán annyi, hogy hiszek a költészet erejében. Egyetlen remekmű is csodákat művelhet, ha indulataival, hangulatával és a közéjük csempészett gondolattal sikerül elárasztania a serdülő lélek és a cseperedő szellem minden ze- gét-zugát. Ha a vetélkedők eredménye csak annyi, hogy a fiatalok néhánya egyetlen versnyi „fertőzést” kap az emberhez, méltó indulatokból — már nem rendezik meg hiába. Picardiaiak színesítették a programot Szövetkezeti fiatalokkal a Tisza-tónál Állami gondozottaknak Átmeneti otthonok Átmeneti otthon-hálózatot épít ki a volt állami gondozottaknak, illetve a rossz anyagi körülmények között élő fiataloknak az Otthonteremtők Országos Egyesülete. A május végén alakult szervezet az állami gondozásból kikerültek, és a 30 év alatti hátrányos helyzetű fiatalok lakáshoz jutásának segítését vállalta fel. Olyan átmeneti otthonokat kíván létrehozni, amelyekben néhány évig alacsony bérleti díjért lakhatnak a rászorulók. A fiatalok — a takarékfeltételeket vállalva — ösz- szegyűjthetik a lakásbefizetéshez szükséges összeg egy részét. A hiányzó pénzt az egyesület alaptőkéjéből pótolja. Az egyesület most arról tájékozódik, hogy megyénként hányán kérnének támogatást lakáshelyzetük megoldásához. Számbaveszi az otthonok kialakítására alkalmas, használaton kívüli házakat, valamint a beépíthető telkeket is. Az első vizsgálódások szerint Békés megyében mintegy 80 első otthonra váró. támogatásra szoruló fiatal él; 32 településen csaknem száz otthon megépítésére alkalmas épületet találtak. Az egyesület az átmeneti otthonok építése és kialakítása mellett a hozzá forduló fiataloknak tájékoztatást nyújt a lakáshoz jutási lehetőségekről és feltételekről. Várhatóan szeptembertől jogi, műszaki és pénzügyi tanácsadó szolgálatot is indít. Ezúttal az időjárás kegyeibe fogadta a megye szövetkezeti fiatalságának képviselőit Tiszafüreden, ahol háromnapos találkozón politizáltak. játszottak, szórakoztak és cseréltek véleményt. A rendezvény kellemes színfoltjaként szombaton este folklór-műsor keretében idézték fel a dal- és néptánckultúra legszebb hagyományait az ifjúsági üdülőközpontba érkezett francia fiatalok legnagyobb meglepetésére, akik saját népük táncaiból adtak ízelítőt. Nagyszerű hagyomány már a megyében, hogy így nyár elején, az aratás kezdetén találkoznak a szövetkezeti mozgalom különböző ágazataiban — a mezőgazdasági, az ipari, valamint a fogyasztási és értékesítési szövetkezetekben — dolgozó fiatalok. hogy ki-ki erőt gyűjtsön a következő hetekre. A legfontosabb ez természetesen a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok számára, hiszen ők éppen a napokban kezdték a legnehezebb, a legnagyobb figyelmet és odaadást igénylő kampánymunkát. az aratást. Ügy látszik a rendezőknek és a fiataloknak egyaránt szimpatikus a Tisza- tó környéke, az Alföld egyik legrohamosabban fejlődő üdülőkörzete. Tavaly nyáron Abádszalók látta vendégül a szövetkezeti fiatalokat, most a megye legfiatalabb városát. Tiszafüredet keresték fel kétszáznyolcvanan. Az üdülésre, a táborozásra, a kikapcsolódásra sőt a politikai rendezvényekre is egyre kevesebb pénz jut napjainkban, ezért a korábbi rendezők mellé újabbak is csatlakoztak, azonosulva a politikai céllal; a szövetkezeti mozgalomban tevékenykedő fiatalok megbecsülésével és az aktuális közéleti ismeretek átadásának lehetőségeivel. így az idén a megyei tanács ifjúsági és sportosztályát, a Mészövöt, a Teszövöt. a Kiszövöt, a KISZ megyei bizottságát és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Ifjúsági Tanácsát is a rendezők között jegyezhetjük. A programismertető helyett nézzük inkább azt, hogy érezték magukat az elmúlt három napon Tiszafüreden a fiatalok. Nagy Judit, az Áfész Áruház kozmetikai cikkeinek eladója — fiatal szakemberként éppen mától — Túrke- vén: — Barátnőimmel együtt örömmel jöttünk Tiszafüredre, hiszen korábban nem jártunk erre. Nem is sejtettük, hogy ilyen csodálatos tájat rejt a Tisza-tó környéke. A tábor vezetőjétől megérdeklődjük, hogy kisebb csoportokat, munkahelyi kollektívákat, baráti köröket milyen feltételekkel tudnak itt, az ifjúsági üdülőközpontban fogadni. Nyilván azért tesszük ezt, mert megtetszett a környék, jó volna még több túrkevei fiatallal együtt idelátogatni. Nagypál György, a Jászapáti Velemi Tsz géplakatosa, traktorosa, gépkocsivezetője, gépkezelője e sorok megjelenésekor vagy a szárító garatjába emeli a frissen aratott gabonaszemeket, vagy a teherautó visszapillantó tükrében figyeli, hogy egyetlen szem se csorduljon a plató mellé a kombájnról érkező vastag sugárból. Az univerzális gépész-szakember nemcsak véleményt, kritikát is mond a háromnapos rendezvénysorozatról. — Tudom, milyen nehéz minden részletében összehangolni a rendezők szándékát, mégis állítom, valamivel eredményesebben is eltölthettük volna az időt! Persze hihetetlenül nehéz a fürdésnél és a napozásnál vonzóbb programot kínálni a fiataloknak, akkor, amikor hétágra süt a nap. De ha már politikusokat hívunk a táborba, lássunk vendégül olyanokat is, akik nemcsak beszélni tanultak meg, hanem mondanivalójuk is van a mai tizen-, huszonévesek számára! Mire céloz Nagypál György kritikájában? Arra a szombat délelőtti fórumra, amelynek előadóitól kevés kézzel fogható tanácsot hallhattak a fiatalok. Leginkább a bérreformmal. a lakásépítési és vásárlási támogatással, a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységével és a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdések érdekelték a hallgatóságot. Az is igaz. — ahogy az egyik hozzászóló megfogalmazta —, ezekről a kérdéseikről lassan már nemcsak beszélni kellene, hanem alkalomadtán meg is kellene oldani őket! Elsősorban agrárfiatalok voltak a tagjai annak a csoportnak, amely a Picardia bemutatkozik Szolnok megyében elnevezésű rendezvénysorozat alkalmából tett látogatást a hét végén a Tisza mentén és a Hortobágyon. A francia fiatalok nagy érdeklődéssel érkeztek a Tiszafüredi Ifjúsági Központba. hiszen magyarországi kollégáikkal találkozhattak. A szombat estének kellemes színfoltja volt a magyar és francia nyelvű folklór-műsor. — E — Balatonkenesén felszíni csúcsvíz- mü kezdi meg júliusban az üzemelést, amely napi ötezer köbméter ba- latonvizet tesz emberi fogyasztásra alkalmassá. * Képünkön az új vízmű szűrőtornyai (MTI fotó: Arany Gábor) Erről jut eszembe Mennél jobban elszáll az idő az ember feje fölött, annál inkább kezd hasonlítani Svejkhez. No. nem mint a „derék katoná”-hoz. hanem mint olyan mésélőhöz, akinek mindenről — mindig eszébe jut valami. Persze, az anekdoták kiapadhatatlan buzogtatása dolgában jó lenne Svejknek akár csak a „bokájáig” felérni... Nem is szerénytelenség, hanem inkább az örök-huncut klasz- szikus figura iránti tisztelet kifejeződése, amikor a csevegés közben gyakran elhangzó fordulatról — „erről jut eszembe" — Svejk jut eszünkbe. Valahányszor eljöttem a kecskeméti Nagykőrösi utca 35. sz. ház előtt, és rápillantottam a falán levő szürke márványtáblára, amelyen ez áll (betéve tudom, hiszen majd húsz esztendeje mint ingázó úgyszólván naponta elhaladtam mellette): „E házban lakott 1910 júliusától 1912 februárjáig Kacsóh Pongrác zeneszerző 1873— 1923 — Kecskemét Város Tanács VB 1964” — mindig eszembe jutott egy volt tanítványa visszaemlékezése. Dr. Bartók Imre egyetemi tanár volt ez a valamikori diák. Aligha él már, hiszen 1975 táján is mélyen benne járt már nyolcvanas éveiben. Szóval megírta az öreg, hogy Budapesten — a Tavaszmező utcai gimnáziumban fizikára és matematikára tanította őket Kacsóh Pongrác tanár úr. A két tantárgy órája rendszerint egymás után következett. Egyik fizikaóráról távoztában — a katedra melletti fogason lógó felöltőjére pillantott a tanár úr. —r Fiúk. itt hagyom a kabátomat, vigyázzatok rá. A zsebében levő öt koronát ne lopjátok el. De hát az akkori diákok se voltak kevésbé kíváncsiak, mint a maiak. Pláne, hogy tilalom is segített azt felcsigázni. Akadt is vállalkozó. aki a szünetben — a többiek érdeklődésétől sarkallva „kézzelfoghatóan” meggyőződött róla, van-e csakugyan pénz a felöltő zsebében. De biz’ nem lelt abban egy fityinget sem. Na de az ifjúságra jellemző tiszta lelkiismeretesség éppúgy sajátja volt a nyolc évtizeddel ezelőtti nebulóknak. mint a maiaknak. Pánikszerűen tört az osztályra a lelkifurdalás irtóz- tató szégyen lesz, ha Kacsóh tanár úr nem találja a zsebben az öt koronát, még azt hiszi, közülük lopta ki valaki! Döntöttek: összeadták a pénzt, belecsúsztatták a kabát zsebébe. Becsöngetéskor megnyugodva ültek a helyükön. A matézis órájára visz- szatérő tanár úr első tekintete és szava mindjárt a felöltőt illette. — No, nem loptátok el az öt koronámat? — Nem. megvan! — zengett a választól a tanterem, ahogy csak tiszta naiv lelkek gazdáitól kitelik. Kacsóh nem kis meglepetéssel kérdezte. — Megvan?! S most ő kutatott a felö1- tője zsebében, meglehet, hirtelen maga sem fogva fel egyfelől a magabiztos harsogást — .Nem, megvan!”—, másfelől a „varázslat” ösz- szefüggését. — Hát ez hogy került ide? — fedezte fel ámulva. A gyerekek őszintén referáltak mindenről. Lett aztán orrcsiklandozó derültség, mikor Kacsóh Pongrác meg magát leplezte le, s bevallotta, hogy egy fillér nem sok, de annyi se volt a zsebében. Gondolhatják, hogy Kacsóh Pongrác tréfáját egyszer s mindenkorra eszembe véstem az aggastyán Ka- csóh-tanítvány „meséjéből”. De ugyanígy egy latin versrészletet is. Annakidején szinte naponta játszották a Király Színházban a János vitéz-t. Az osztály is nagyon megszerette dalait, és Kacsóh tanár úr iránti tiszteletből, ami érthető büszkeséggel is párosult, lefordították latinra a János vitéz „verseit”. Kukorica János belépője például így hangzott latinul: Ego magnus rex pastorum Pascor mean gregem. Non timeo tempestatem, Aestas est in corde Amoris fervida aestas. .. (etc.) Én a pásztorok királya Legeltetem nyájam, Az idővel nem törődöm A szívemben nyár van... stb.) Mondani se kell, mennyire megindította Kacsóh tanár urat, mikor az ő órái előtt dalolgatták ezeket a a diákjai. Azt se kell mondani, hogy szívesen megtanultam magam is ezt a dalrészletet s megértettem az egykori tanítvány őszinte bánatát, hogv nagy bánatukra Kecskemétre nevezték ki igazgatónak Kacsóh tanár urat. így már nem ő érettségiztette őket. Tóth István
