Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-06 / 134. szám

Ara: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! I ért. 1*4. o, IMS. június •„ kétf< a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Fontos, hogy ki von a vonal végén A GMV karcagi körzeti üzemében tartott brigádtalál­kozóról készült írásunk a 3. oldalon A szerkesztőség postájából Válogatás olvasóink leveleiből a 4. oldalon Magyar fotésé a FIDP aranyérme Az V. Nemzetközi Kör­nyezetvédelmi Fotópá­lyázat kiállításának meg­nyitójáról szóló beszá­molónk az 5. oldalon Megamállt területek Újabb rendezési javaslat A Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet vezetője egyet­ért azzal az olasz kezdemé­nyezéssel, hogy az ENSZ fel­hatalmazása alapján a jövő­ben a nyugat-európai közös­ség gyakorolja átmenetileg a közigazgatást az Izrael által megszállt területeken — kö­zölte Guido Derosa, olasz szenátor, aki szombaton tért vissza Tuniszból Rómába. Mint a szocialista párti szenátor elmondta, Jasszer Arafattal folytatott megbe­szélésén a PFSZ-vezető he­lyeselte Bettino Craxinak, az Olasz Szocialista Párt veze­tőjének fenti elképzelését. amelyet néhány hete vetett fel. Mi több, Arafat arra fi­gyelmeztette az olasz szená­tort — s rajta keresztül Nyu- gat-Európát —, hogy „ha az EGK húzódozik a szerepvál­lalástól a közel-keleti válság rendezésében, nem csupán politikai veszteségek fogják érni, de érdekei is csorbát szenvedhetnek a térségben”. Arafat szerint a moszkvai csúcstalálkozón Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök elő­re lépett számos nemzetközi probléma — köztük a közel- keleti kérdés — rendezésé­ben „kétoldali (szovjet— amerikai) alapon”. Hétvégi határszemle Biztató terméskilátások a közösben és háztájiban A változó csapadék okoz gondot Június első hetében já­runk, s a megye termelő- szövetkezetei túl vannak az ilyenkor szokásos előze­tes termésbecslésen. Fel­mérték a szántóföldi nö­vényeik terméskilátásait, képet kaptak a határ pil­lanatnyi állapotáról. Mint ismeretes,, a tavaszi szántóföldi munkákat a ké­sei kitavaszodás és a szoká­sosnál jóval több csapadék miatt a nagyüzemek többsé­ge csak jó kéthetes késéssel kezdhette meg. Május köze­pére ezt a lemaradást leg­több helyen sikerült behoz­ni, annak ellenére, hogy vegyszerezni és műtrágyázni alig-alig tudtak „földi” gé­pekkel. (A repülőgépes szó­rás jelentős többletköltsége­ket jelentett tavasszal a gaz­daságoknak.) A Szolnok Megyei Teszöv- től kapott információk sze­rint az utóbbi 10—15 évben nem tapasztalt mértékű a táblák gyomosodása. A hely­zetet nehezítette, hogy az alapgyomirtókból áprilisban komoly mennyiségi és vá­lasztékhiány lépett fel. má­jusban pedig a rovarölősze­reknél állt elő hasonló helj'- zet. Az egyes növényfajták kö­zül: ä répa egytizede — mintegy 1200 hektár — ki­pusztult, újra kellett vetni; a fővetésű szemeskukorica állománya jó, talán ez a nö­vény biztatja legtöbb jóval a termesztőket; a napraforgó nagyon széles minőségi szél­sőségeket mutat, mert a jó talajokon sokat ígérő a kép, a szikes földeken viszont gyengék a kilátások; a búza tőállománya és kalászszáma jó, a téeszek termésbecslése 4—6,5 tonnáig terjed, ami 4,8 tonna körüli megyei át­lagot jelent, annak ellenére, hogy a Jászságban az aszály némileg már károsította az állományt; őszi árpából 4,2 tonnás átlagot hozott a ter­mésbecslés, repcéből pedig közepesek a kilátások. Szeszélyesnek bizonyult a tavaszi csapadékeloszlás is. Kisújszállás például egyedül (Folytatás a 3. oldalon) Hová lett az ünnep A címben szereplő kér­dés a hétvégi barangolása­im során vetődött fel ben­nem igen élesen, amikor a megyeszékhely utcáit jár­va meglepve kellett lát­nom, mennyire nem ünnep már az ünnepi könyvhét. Mennyire elszürkült, meny­nyire csendessé, mondhat­ni érdektelenné vált az egész. Néhány lelkes könyvárus — valóban csak egy-kettőről van szó! — ki­pakolt ugyan, s az új kiad­ványok híre is bekerült úgy ahogy a köztudatba, de engedtessék meg nekem, hogy megállapítsam, ez már nem is igazi. Nem tehetek róla, de hi­ányzik a könyvünnep is­merős, semmihez sem ha­sonlítható hangulata. A sátrak a könyvheti utcán, amelyeknél meg lehetett állni, böngészgetni, órá­kig keresni egy-egy cse­megének számitó „kincset”. Hetekkel előbb izgatottan vártuk a híreket, s tud­tuk jó előre, hogy mire fo­gunk majd kiadni az ak­kor sem bőséges zsebpén­zünkből. Fontos volt ez az egész. Fontosabb, mint most. Sikknek számított vvorsan megszerezni és el­olvasni ig könyvheti „sztár­kiadványokat”, és elegáns volt megcsillogtatni a be­szélgetések során tulajdon gyorsaságunkat. Nem tudom, mikor kez­dődhetett a könyvünnep presztízscsökkenése. Való­színűleg akkor, amikor a könyvé s az olvasásé. Ta­lán..., amikor mind keve­sebb pénz kezdett jutni — saját zsebünkből és a költ­ségvetésből — az irodalom­ra. Jó néhány éve már an­nak is, hogy a könyvheti kiadványokat hetekkel ko­rábban piacra kezdték dob­ni a kiadók és a terjesztők. Tudjuk, hogy ennek na­gyon is szorongató pénz­ügyi okai vannak, elfogad­ni mégis nehéz, mert va­rázsából vesztett ezáltal a könyv ünnepe. Hiányzik a városból a könyvhetek ismerős, meg­szokott hangulata. Talán nem szabadna ilyen köny- nyen lemondanunk róla! Az írók ünnepéről s az ol­vasók, önmagunk hétköz­napoktól eltérő egy heté­ről. Már csak azért sem, mert a ((jó)) könyvnek, az olvasásnak is kell a cégér! Ma különösen... — 1. m. 1. — Svéd, NSZK, olasz exportra dolgozik a Mezőtúri Szőnyegszövő és Fonalnemesítő Háziipari Szövetkezet f egy verneki részlege. A Kordováner János iparművész tervei alapján készülő padlószőnyegek és faliképek keresettek a külföldi vevők körében (Fotó: T. K. L.) Alpok-Adria Munkaközösség Valóra válthatók a helsinki ajánlások Várkonyi Péter nyilatkozata „Az Alpok—Adria Munkaközösség kitűnő példa arra, hogyan lehet a helsinki ajánlásokat valóraváltva fokozato­san kiépíteni az európaiakat szolgáló sokrétű együttműkö­dést”. Ezt hangsúlyozta Várkonyi Péter külügyminiszter az MTI különtudósítójának adott nyilatkozatában. Külügymi­niszterünk szombaton a karintiai Millstattban részt vett a munkaközösség alapítása tizedik évfordulója alkalmával megrendezett kormányszintű tanácskozáson. Az ülésen jelen volt Alois Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter, Bu- dimir Loncsar jugoszláv külügyminiszter, August Lang bajor belügyminiszter, Giovanni Manzolini olasz külügyi államtit­kár. valamint más vezető politikusok a munkaközösséghez tartozó olasz, jugoszláv, NSZK-beli, osztrák és magyar tar­tományokból, megyékből. Hazánkba látogat Mauno Koivisto A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghí­vására június 6. és 8. között hivatalos, baráti látogatást tesz Magyarországon Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke. Útjára elkíséri fele­sége is. A moszkvai pártórtekezleten Szokatlan kiildöttválasztás A moszkvai városi pártbi­zottság pénteki ülésével be­fejeződött az SZKP XIX. konferenciáján részt vevő küldöttek megválasztása és lezárult az előkészítés egyik fontos szakasza. A három hét múlva kezdődő pártfóru­mon a fővárosi párttagság képviseletében vesz részt többek között Mihail Gorba­csov, Andrej Gromiko, Lev Zajkov, Jegor Ligacsov és Nyikolaj Rizskov. Az már az értekezletet megelőzően is kiviláglott -a szovjet sajtóból, hogy nem a szokásos, „sima” küldöttvá­lasztásról lesz szó: volt rá eset, hogy a moszkvai utcán gyűjtöttek aláírást egy-egy ismert személyiség jelölésé­hez. Különösen bonyolult, helyzet alakult ki az oktatá­si és tudományos intézmé­nyek egész sorával rendelke­ző kerületekben, ahol minden intézmény a saját jelöltjét szerette volna bejuttatni az értekezletre. Egyebek között így történhetett meg, hogy Fjodor Burlackij politológus, Gavriil Popov, a Lomonoszov egyetem professzora, Tatyja- na Zaszlavszkaja szociológus, Alekszandr Gelman író, Nyi­kolaj Smeljov közgazdász, Mihail Satrov író első fokon nem került be a küldöttek közé. Ugyancsak körülmé­nyes volt Vitalij Korotics- nak, az Ogonyok cimű • lap főszerkesztőjének megválasz­tása, akit, miután moszkvai kerületében elesett a jelölt­ségtől, Ukrajnában választot­tak meg a konferencia kül­döttévé. Egy merénylet évfordulóján Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon. „A közös munkának igen sok tartaléka van, ezt tük­rözi az Alpok—Adria tízéves tevékenysége is — mutatott rá nyilatkozatában Várkonyi Péter. Sokrétű együttműkö­dés alakult ki a gazdaság­ban, a kultúrában, a környe­zetvédelemben, az idegenfor­galomban — s mindez egy­úttal segítette a politikai megértést is ebben az egye­dülálló szervezetben, amely­nek vannak tagjai a NATO- ból. a Varsói Szerződésből, van semleges és van el nem kötelezett résztvevője”. Csak­nem 40 millió ember lakja ezt a térséget, sokban közös történelmi-gazdasági és kul­turális hagyományokkal — és sok tekintetben közös is­mérvekkel. így természetes feladat arra törekedni, hogy a térséget érintő kérdésekre közösen keressünk választ, együtt fejlesszük az együtt­működést a tudományban, az egészségügyben, a környe­zetvédelemben, közösen fej­lesszük az infrastruktúrát, a szállítást, stb. Miután a tér­ségben sokhelyütt élnek nemzeti kisebbségek, ugyan­csak közös feladat az együtt­működés erősítése ezen a te­rületen is. A munkaközös­ségben való részvétel már az első tapasztalatok szerint hasznos az érintett magyar megyék számára gazdasági­kereskedelmi szempontból is, hiszen a kölcsönös megisme­réssel új lehetőségek tárul­nak fel. A magyar állampolgárok utazási lehetőségeinek növe­kedése természetesen ugyan­csak nagymértékben éppen ennek a térségnek forgalmát gyarapítja. Az NSZK-ban el­ért bizonyos vízum-könnyí­tések után Olaszországgal is arra törekszünk, hogy leg­alább egyszerűsítéseket ér­jünk el — mondotta külügy­miniszterünk. Várkonyi Péter a zártkörű tanácskozáson elhangzott fel­szólalásában igen elismerően méltatta a Munkaközösség által megtett utat. Hangoz­tatta: hazánk két- és több­oldalú kapcsolataiban telje­sen nyitott minden kezde­ményezés iránt, amely az együttműködés gazdagítását szolgálja. Ezért kísérjük kü­lönös figyelemmel e Munka- közösség kibontakozását köz­(Folytatás a 2. oldalon) Szalóky hiába kapaszkodik, Sugár fejese túljutott rajta. Szarka Zoltánban (8) talán még a vér is meghűlt. Piem cso­da, hiszen ez már a harmadik szolnoki találat volt, s mind­össze tizenegy perce folyt a játék (Részletes tudósításunk a 7. oldalon) Mozgalmas sporthétvége A bajnoki címre törő Szolnoki Vízügy SE OB I-es vízi­labdacsapata szombaton gólzáporos győzelmet aratott a tavalyi bajnok BVSC ellen. A szolnokiak olykor szipor­kázó játékkal ontották a gólokat és meglepő, de teljesen megérdemelt 15:4 arányú győzelmet arattak. Felvételün­kön a válogatott Pintér István (fehér sapkában) ejtésével már 7:2-re alakult az eredmény a Vízügy SE javára. Tudósításunk a 7. oldalon (Fotó: Mészáros)

Next

/
Thumbnails
Contents