Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
Tanácsülés Jászberényben Fordulat — reform — megújulás Megkétszereződött a társadalmi munka értéke Tegnap délelőtt ülésezett Jászberény Város Tanácsa. A napirendek tárgyalását régen várt esemény előzte meg — Jászberény a megyei területi fejlesztési versenyben a múlt évi eredményei alapján a városok rangsorában 2. helyezést ért el. Be- reczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese elismeréssel szólt a város állami, társadalmi szerveinek, gazdasági egységeinek és elsősorban a lakosságnak az összefogásáról, a szervező, irányító munkáról, az elért eredményekről. A tanács helyesen meghatározott célokkal, ösztönző támogatással hangolta össze az egyéni és közösségi érdekeket, mozgósította a településfejlesztés érdekében az egész várost. A Jászságban nagy hagyományai vannak a település érdekében vállalt önkéntes áldozatoknak, ezt számtalan dobogós helyezés, sőt nemzeti zászló is jelzi. A megyében a múlt évben másfél milliárd forint értékű társadalmi munkát könyvelhettek el a tanácsok, a növekedés kétszerese az országos átlagnak. Jászberény ehhez — és természetesen elsősorban önmaga fejlesztéséhez — 103,2 millióval járult, ami duplája a ’86 évi munkának. A lakosonként 3385 forint értékű társadalmi munkával jelentősen kiegészült a tanács szűkös fejlesztési pénzügyi forrása, javult a lakosság életkörülménye. A közműhálózat bővítésében vették ki leginkább a részüket a lakók, így épült közös erővel 1650 méter víz-, 850 méter szennyvíz-, 5 és fél kilométer gázvezeték, 2 és fél kilométer járda és 4,4 kilométer út. < Bereczki Lajos ezútán Búzás Sándor tanácselnöknek a versenyben elért 2. helyezésért oklevelet, vándorzászlót, valamint 650 ezer forint jutalotnról szóló okmányt adott át. Vidra Jánosné tanácstag pedig a megyei tanács elnökhelyettésétől a Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt vehette át. Kovács Miklós, a jászberényi városi pártbizottság első titkára méltatta az-olyan körülmények között elért eredményt, amikor erőteljesen csökkent a tanács bevétele, emiatt módosításokra átütemezésekre kényszerült, ugyanakkor a lakossági igények nem mérséklődtek. A tanács gondjaival nem maradt magára, a tavalyelőttinek a kétszeresére nőttek a lakossági, többszörösére a vállalati befizetések, és 63 millió forint értékű volt a konkrét kétkezi munka. A testület ezután a napirendek között megtárgyalta a múlt évi gazdálkodásról, valamint a tanácsi bizottságok tevékenységéről szóló jelentéseket, majd az előterjesztések között határozott a 650 ezer forint felhasználásáról. A tanácstagok három javaslat közül választhattak, s amint a hozzászólásokból kiderült, valamennyi fontos feladatot jelölt meg. A kerékpárút vasúti átkelő szakaszának megépítését sorolták leghátulra, voltaik szószólói a parkolóhelyek építésének, ami különösen nyáron a strand körül megoldatlan. Végül egyhangúan a Zagyva városi szakasza rendezésének meggyorsítására adták a voksukat. Pedagógusukat köszöntöttek, átadták a megyei tanács díjait (Folytatás az 1. oldalról) tették ki Pápay Lászlónét. a megyei könyvtár igazgatóhelyettesét, a gyerekek olvasóvá nevelésében kifejtett munkájáért; a Szolnok Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Közművelődési Bizottságát a munkahelyi művelődés feltételeinek megteremtéséért; valamint Hajnal Imrét, a Tiszaörsi Általános Művelődési Központ igazgatóját a gyermek és felnőtt kiscsoportok szervezéséért, a honismereti munka megalapozásáért. A megyei tanács Durst Já- nos-díját ugyancsak hárman vehették át. Dr. Selmeczi Pálnak, a karcagi kórházrendelőintézet osztályvezető főorvosának eredményes vezető, irányító munkáját, életútját jutalmazták a díjjal. Dr. Tóth László szolnoki üzemorvos, a betegségek megelőzésében, az egészséges életmódra nevelésben kifejtett tevékenységéért; Szécsi Gyuláné, a törökszentmiklósi gyógyszertár vezetője a lakosság zavartalan gyógyszerellátásáért kapta meg a kitüntetést. A megyei, városi és községi ünnepségeken, öten kaptak Szocialista Kultúráért, százhetvenötén Kiváló Munkáért kitüntetést, kétszáz- haminchatan miniszteri dicséretben részesültek. A Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kilencvenhatan vehették át. A Szolnoki Varga Katalin Gimnázium Kiss Árpád Emlékérmet kapott a pedagógus nap alkalmából, Szabó Mihályt, a Szolnoki Münnich Körúti Általános Iskola igazgatóját pedig a Sport Érdemérem ezüst fokozatával'tüntették ki. Az úttörőszövetség megyei elnökségén ugyancsak kitüntetéseket adtak át tegnap a pedagógus nap alkalmából. A Gyermekekért Érdemérmet Nemes Imréné, a Túrkevei Kossuth Üti Általános Iskola rajvezetője vehette át; dr. Gurzó Lászlóné, a Jászapáti Beloiannisz Üti Általános Iskola tanárnője munkáját pedig az Ifjúságért Érdeméremmel ismerték el. Gyermekekért plakettet kapott a Tószegi Petőfi Termelőszövetkezet. a Jászberényi Aprítógépgyár KISZ- szervezete, a Tiszafüredi Hámán Kató Termelőszövetkezet Petőfi Sándor, Szocialista Brigádja és a kunhe- gyesi sütőüzem November 7. Szocialista Brigádja. Tízen úttörővezetői Érdemérem, harmincötén pedig Kiváló Üttörővezető kitüntetésben részesültek. T. G. Szabó Csabáné átveszi a pedagógiai díjat (Fotó: Mészáros) Szellemi gazdagodás és erkölcsi szilárdság gazdasági fejlődést fékezik olyan társadalmi körülmények is, mint az iskolázottság- a szaktudás, a műveltség szintjének elmaradása a kor követelményeitől ■— állapították meg az országos pártértekezleten. A felismerés talán még soha nem fogalmazódott meg ilyen markánsan. Minden fontos feladatunk csak korszerű képzettséggel, szellemi tevékenységgel valósítható meg. Anyagi előrehaladásunk, életünk minősége, társadalmi, politikai kai megújulásunk alapia. talapzata a tudomány, a kultúra tégláiból épül. s ió erkölcsi kötőanyag szilárdítja meg. Hosszú és gyökeres, gyötrelmes átalakulás vár ránk. amihez szellemi gazdagságra és erkölcsi erőre egyaránt szükség van. Hozzátehetiük azt is. hogy a műveltség ad hitet, józan bizalmat a jövőhöz. Ezért nem a szocializmus eredményeinek tapadásából, hanem elkerülhetetlen továbbfejlesztéséből kell kiindulnunk gondosan tanulmányozva, hogy a kapitalizmus milyen válaszokat adott a kor kihívásaira. Az elmúlt hónanok vitáiban hangot kantak olyan vélekedések, miszerint a kultúra csak fogyasztó, mintegy feneketlen zsák csak nyeli a gazdaság pénzét. Sainos reális vészéivé van annak, hogy felerősödik egy kultúraellenes szemlélet.. Hamis kérdés: mi most a fontosabb, a gazdaság vagy a művelődés? Arról inkább lehet szó. hogy miként a gazdaságban, a kultúrában is azt szükséges gyorsítva fejleszteni, ami a legszínvonalasabban elégíti ki a társadalom megváltozott érdekeit. (Természetesen minden mai lépésünknek távlati céljainkkal összhangban kell lennie.) A kölcsönhatás hatékonyságát kellene növelnünk, mert ez segíti legjobban a fordulatot a gazdaságban s reformot a politikai életben, kultúrában. A reálfolyamatok elemzése ad komoly képet, és nem a statisztikák, felmérések leegyszerűsítő válasza. Ügy gondolom, hogy reálértékben már kevesebbet nem lehet fordítani az oktatásra, . művelődésre, tudományra. Többet kellene, sokkal többet, ha most volna miből. De nincs. Pedig a szűkösség ellenére javítani kell a feltételeken, elsősorban helyi forrásból, s józan takarékosság révén. Emiatt jobban a ..körmére kellene néznünk a felhasználásnak, a szükségtelen tevékenységeknek. teljesítményeknek^ a minőségnek. Vagyis a valódi kérdésnek azt tartom, hogjtan, s mire „fogyaszt” a művelődés, á tudomány (vagy éppen az egészségvédelem. egészségügy) s hogy milyen minőségű embereket „termel” a gazdaság- gi-társadalmi átalakulásához. Felzárkózásunk. a világgal való hasznos együttműködésünk erősítése elsősorban és mindenekelőtt a szellemi tőke minőségétől, sokoldalú felhasználhatóságától, képezhetőségétől függ. S ez nem csupán afféle értelmiségi ügy. A reform folytatása, meggyorsítása szilárd elhatározásunk. Természetes, hogy a gazdaságra ható tényezők. így művelődés-felfogásunk és gyakorlatunk sem maradhat változatlan. Egy megújuló gazdaság, a teljesítményelv következetes érvényesítése fogja igazolni, hogy miben áll a szaktudás, a műveltség minősége — és ez alapján válik el, hogy ki képes tartósan alkalmazkodni a növekvő munkakövetelményekhez, a minőségi igényekhez. Erre — jó előre — fel kell és fel is lehet készülni. . A felkészülés terepének elsősorban az iskolát tekintjük. Nem sajnálhatjuk azt a rengeteg pénzt, energiát, amit az utóbbi évtizedekben az iskolaügyre fordítottunk. Egy olyan megyében, ahol az iskolázottság örököltén alacsony szintű volt, ez nagyon is indokolt. Lehetne sorolni az eredményeket, mégis most azt tartom fontosnak, hogy a szakmunkásképzés gondjait és hiányait hozzam szóba, mert a tapasztalható feszültségek túllépték az elviselhetőség határát. A ma szakmunkástanulói legkésőbb három év múlva a termelés részesei lesznek. Tanúi, alanyai a minőségi változásoknak. Felkészítjük-e őket megfelelően, építhetünk-e tudásukra, kitartásukra? Reméljük, igen, — ha az élet megtanítja őket. Mert a szakmunkás- képzők — a nevelők áldozatos munkája ellenére — erre most még képtelenek. A képzés körülményei erősen romlottak, zsúfoltak a tantermek, a tanítás többműszakos. a képesítésnélküliek aránya többszörösen meghaladja az alsófokú iskolákét, A tanműhelyek gépi feltételei mintegy tíz évvel elmaradnak a magyar ipar — magasnak amúgy sem nevezhető — mai, átalános színvonalától. A testi nevelés körülményei többnyire rosszak — pedig később kinek-kinek nyolc órát kell állnia a gép mellett, s most fizikailag háromra sem képes. A szakképzésben a vállalati érdekeltség romlott, a kereslet csökkent, a munkaerőgazdálkodásban nincs távlati gondolkodás, nincsenek jól kifejezett érdekek, ösztönzők. A gond felemlítese természetesen nem azt jelenti, hogy megoldását csak felülről várjuk. Politikai szándékunk, hogy a jövőben az oktatásfejlesztésben kiemeljük a szakmunkásképzés feltételeinek javítását. Meggyőződésünk, hogy . a jövő szakembereinek a termelési érdekek alakulásával jobban összehangolt, azt rugalmasan követő korszerűbb képzése nélkül, fejlett gazdaságú Magyarország, Szolnok megye nem képzelhető el. Egy ilyen koncepció csak a vállalatokkal való szoros együttműködésben, folyamatos érdekegyeztetéssel valósítható meg. Legjobb bizonyítékát adná, ha létrejönne megyénkben is vállalati fenntartású szakmunkásképző intézmény. Az országban ebből azonban még csak kettő van. Szó sincs róla. hogy a gimnáziumokat. a szakközépiskolákat, az általános iskolákat elhanyagolnánk. Gondos mérlegelést, tervezést kíván, hogy hosszabb távon miként fogjuk maid növelni a középiskolai képzésben részesülők arányát: mennyiben szakközépiskolai, illetve gimnáziumi képzés útján, s hogyan teremtünk hozzá minőségi alapot az általános iskolában. A művelődés ügyének alakulása kétségtelenül azon múlik, hogy milyen á politikai-közéleti viszonyunk az. értelmiséggel. Nekünk a megyében jó a politikai együttműködésünk velük, de tapasztaljuk az utóbbi időben, hogy hangulatuk, közérzetük romlott. Társadalmi hasznosságukat illetően többen elbizonytalanodtak, a gazdasági nehézségek. az értékek változása zavart okoz körükben. És ez a kérédés is elhangzik: a mostani anvagi-erkölcsi megbecsüléssel várhatunk-e nagyobb odaadást, teljesítményt az értelmiségtől? Csökkenő életszínvonal mellett nehéz, de szükséges bizonyítani e társadalmi réteg növekvő szerepét, megbecsülését. A szorító anyagi helyzet sajnos nem teszi lehetővé, hogy az értelmiség érdemei és értékei szerint, azonnal a kívánatos szinten kapjon anyagi elismerést, de a szellemi teljesítmény és a jövedelem ilyen mértékű megbomlásával nem lehet kibékülni. Kiváló elmék napi anyagi gondokkal nem küzdhetnek. De kérdezem: csak általános, általában vett megbecsülésre van-e szükség? E téren is át kell gondolnunk a helyzetet. A tényleges teljesítménnyel összhangban álló anyagi elismerést valósítsuk meg. Az igazi tehetségeket, a vállalkozó talentumokat fizessük meg, támogassuk az átlag fölött! teljesítmény fokmérőjének a borítékban található fizetés tekinthető. Ha valahol nem a szellemi eredmény hasznossága szerint honorálnak, a megbecsülés hangoztatása gyorsan elveszti hitelét. Mégsem lehet a kérdést pusztán anyagi alapokon kezelni. Tapasztalatok igazolják, hogy a megbecsüléshez tartozik a bizalom is, és az, hogy a. tudás erejére számít a politika, igényli, érvényesíti a hozzáértést, megfelelő teret biztosít a felkészültség kamatoztatásához. Egyszóval: minden lényegi kérdés eldöntésének előkészítésében a leghozzáértőbbek sokszínű véleményére szükséges támaszkodni. A megvalósításban magabiztosabban lehet majd rájuk számítani. Évszázados tapasztalat, hogy a vállalkozó típusú, alkotó kisebbség szellemi erejének kibontakozása mozdítja elő a fejlődést. Figyeljünk fel idejében a tehetségekre, támogassuk, bátorítsuk őket már gyerekként, s felnőttként egyaránt. Hallgassunk rájuk, építsünk tág társadalmi-gazdasági terepet kezdeményezéseiknek. hozzáértő beleszólásuknak — vállalva az ütközéseket, a kölcsönös tisztelet, a közös érdek és felelősség alapján. Az alkotó ember számára lesújtó, ha feleslegesnek érzi magát, ha kezdeményezéseinek nem látja értelmét. ha a döntés lehetőségétől és felelősségétől megfosztják, ha packáznak vele. Az értelmiséggel való hatékonyabb politikai kapcsolat feltételezi, hogy minden emberben tiszteljék a személyiség teljességét, saját világát és önállóságát. Nem terepszínű arcokra van szükség, de sokoldalúságra, gondolati elevenségre, jellemes vitázó kedvre és partnerekre. bátor kezdeményezésekre annál inkább. A meggyőződés kölcsönössége a legerősebb társadalmi mágnes. (Ámbár a fentiek érvényességét foglalkozás nem korlátozhatja, csupán a reagálás érzékenysége eltérő). A nálunk élő mintegy húszezer értelmiségi nagy szellemi kincsünk, amellyel jobban kell sáfárkodnunk. Látjuk, hogy érzékenyen rezdülnek minden új törekvésre, készek a progresszív cselekvésre. Ezért a jövőben méginkább azon leszünk, hogy értelmiségünk felhalmozott tudása, tehetsége igazán hasznosuljon, s jól működjön az értékek — érdekek érvényesítésének mechanizmusa. Szeretnénk mindenütt elérni, hogy az értelmiség ne csak szavakban érezze megkülönböztetett szerepét és felelősségét. Mindennapi kérdéssé vált a gazdaság és a kultúra viszonya. A kultúra érdekelt abban, hogy a gazdaság megújuljon, mielőbb bekövetkezzék a kedvező fordulat. Olyan alapon is, hogy egy jól prosperáló gazdaság több pénzt tud adni a kultúrának. Másrészt, ha valóban kialakul a versenyhelyzet, akkor az áruviszonyokban megnő a közvélemény szerepe. Vagyis: például az adott üzem milyen mecénás a kultúrában — s mit támogat — üzleti értékké válik. Megnyílik az út az érdekek tényleges találkozásához, a segítőkész vállalatokból a kölcsönös előnyöket felismerő partner válik, s a kultúra képviselői önérzetesen, tartással köthetnek velük megállapodásokat. A vállalatok külföldi vevőkörük kiépítésében, megtartásában, bővítésében jobban felhasználhatnák például művészeti együtteseink nemzetközi kapcsolatait, népszerűségét. A sponzorálás, tehát kölcsönös érdek alapján ezen a területen szintén kialakítható. Természetesen ilyen viszonyok között változatlanul szükség van az állami felelősségre és támogatásra. Különösen a piacnak ki nem tehető kulturális értékek védelmében, a művelődés távlati céljainak megvalósításában, hiszen á közvetlen haszonelvűség nem lehet kizárólagos nézőpont. Nem mentesíthető azonban az egyén sem saját szellemi gyarapításának érdeke és kötelezettsége alól. Világos tehát, hogy anyagilag is vállalnia kell, hogy általános tudása, képzettsége ne kopjon meg, sőt bővüljön. Határozott törekvés tapasztalható, hogy a közművelődési intézmények és üzemek önállóan vagy közösen egyre több olyan művelődési formát működtetnek, amelyben a megszerzett ismeretek közvetlenül is alkalmazhatók a termelésben. Az érdekeltség tehát kölcsönös, a felelősség is az. A kérdés másik oldala: célszerűen, okosan használjuk-e meglévő anyagi erőinket? Oda jut-e a támogatás, ahová szántuk? Megértjük-e hogy a társadalom érdekei most másképp szabályozzák a szükségest, a lehetségest? Valljuk be itt sincsen minden rendben. Az új helyzethez lassan igazodunk. A kultúrában is sokan siratják az „elveszett paradicsomot”, ahelyett, hogy itt a földön a realitások keretei között keresnék a megoldást. A kulturális területen dolgozóknak el kell sajátítaniuk a gazdálkodás szabályait, logikáját. Vagyis a kultúra társadalmi fontossága senkinek sem biztosíthat előjogot a gazdasági hozzá nem értéshez, pazarláshoz. Viszont a mecenatúra, a támogatások, közpénzek felhasználása sem bízható avatatlan kezekre. Nagyobb nyilvánosságra, társadalmi ellenőrzésre lesz szükség. Az összefogás, az erős akarat, a célszerű támogatás szinte csodákra képes, így még szűkös anyagi viszonyok közepette is lehet gyarapodni — példa erre nálunk néhány község, város új korszerű művelődési létesítménye. Emellett — sajnos — a megyei könyvtár, múzeum, színház állapota már-már elviselhetetlen. Mindent elkövetünk az áldatlan állapotok felszámolására. Nem egyik vagy másik intézmény rovására, mert ha ezt tennénk, a nemzeti értékként szá- montartott színházkultúránk jövőjét kockáztatnánk, vagy a könyvtár esetében olyan információs bázisról mondanánk le, ami nélkül a reform aligha képzelhető el. A megyében a politika és állami élet felelős irányítói tisztában vannak a kultúra stratégiai szerepével, s azzal, hogy művelődéspolitikai elképzeléseinket meg kell újítani. A gondolatokat és a gyakorlatot, a szerepköröket egyaránt át kell rendeznünk például a közművelődésben. Szükséges előmozdítani, bátorítani az öntevékenység, kulturális cselekvés sokszínű mozgását és formáját. A művészetek értékszemléletű, szelektívebb támogatásán belül az ösztönzési módok korszerűsítésre várnak. AZ intézmények irányításának további demokratizálása elengedhetetlen ahhoz, hogy a reformszellem kiterjedjen a művelődés társadalmi bázisára. emérdek a tennivalónk, ezért újabb és újabb általános programokra, reformszólamokra. címkékre nincs szükség. De arra igen, hogy konkrét feladatokat kitűzve céltudatosan. szervezetten és főleg önállóan lásson munkához minden pártszervezet, minden kommunista. Jobb, okosabb, embenközelibb, tehát hatékonyabb politikai-mozgalmi munkát kívánunk végezni. A siker záloga, hogy az új politikához haladéktalanul felzárkózzunk, hitelét a gyakorlatban növeljük, az emberek erősödő bizalmát minden tettünk szilárdítsa. Személyes meggyőzésre épülő közakaratot, használni vágyó közszellemet és állampolgári társulást kell létrehozni mielőbb. A megújuló párt vezetésével megteremtett közakarat a biztosítéka annak, hogy minden nehézség közepette a mainál következetesebb, s gazdagabb szocializmusban legyen részünk és biztos jövője a gyermekeinknek . Fábián Péter a megyei pártbizottság titkára
