Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-22 / 148. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚNIUS 22. A kisújszállási retiff Vadásztársaság ax idén 3 ezer előnevelt vadkacsát vásárolt a Bala- tonnagybereki Állami Gazdaság Hunor Vadásztársaságától és telepített a város határában lévő használaton kívüli téglagyári tóba. ősszel a már kifejlett szárnyasokat részben a Hu- nar vadgazdaság által szervezett külföldi csoportok, valamint a vadásztársaság tagjai vadászhatják, s ez mintegy 30# ezer forint hasznot jelent a társaságnak. A vadkacsokon kívül 12 ezer fácánt is telepítettek Kisújszállás határába (Fotá: 0. G.) Javult a kínálat TIM a szíaes televízió és a awségép Szociális feszültségek Különbéke helyett összefogás lakk A tartós fogyasztási cikkeik jó részéhez — köztük a tavaly még hiánycikknek számító színes televíziókhoz, Videókészülékdkhez, automata mosógépekhez és fagyasztóládákhoz — az idén már jóval könnyebben jutnak a fogyasztók, s esetenként válogathatnak is a különböző típusok közül. Ennek az oka azonban elsősorban nem a kereskedelem kínálatának bővülése, hanem az, hogy ezeket a cikkeket írna már nem lehet OTP áruvásárlása hitelre megvenni, s egyiik-másiiknaik az ána is jelentős mértékben emelkedett. A kínálat és a kereslet Ilyen módon közelebb került egymáshoz, több terméknél egyensúlyba jutott, ám ez a legtöbb esetben korántsem jelenti az áruellátás javulását. A Kereskedelmi Minisztériumtól kaipott tájékoztaitás szerint színes televíziókból az idén már nincs hiány, e készülékeket országszerte Erzsiké Aki manapság — s elég régen így van már — sok nőt foglalkoztató munkahelyet keres a megyében, természetesen Martfűre, a Tisza Cipőgyárba megy. A kétműsza- kos nagyüzemben rengeteg nő, s méghozzá fiatal, lány, menyecske dolgozik. Sok fiatal édesanya, kisgyermekes asszony. Teljesen érthető lenne, ha a riportsorozatban először őket, a cipőgyári nőket kerestem volna. Hogy mégsem? Erzsiké, azaz Merena Istvánné épp úgy Tisza cipőgyári dolgozó, mint azok a társai, akik bent a gyár futószalagjai mellett töltik munkanapjaikat. Erzsiké viszont a szó nemes értelmében az ő szolgálatukban. A dolgozó édesanyák legféltettebb kincseit vigyázza — a gyári bölcsődében. A nagyközség ófalui részéből indul — műszakjától függően vagy hajnali öt órára megy dolgozni, vagy reggel fél nyolcra. Aki kicsit ismerős Martfűn, tudja, csak nyáron szép, kellemes a munkahelyére vezető út. Kerékpárra ül, úgy teszi meg a meglehetősen nagy távolságot. Belegondolni is elég, télen hajnali öt előtt ebbe a biciklizésbe. Ráadásul akkor minden üzletben lehet kaprai. Gond azonban, hogy kevés az olcsó készülék, a kis- és közepes képernyővel készült színes tévékhez nem tudnak a gyártók kellő mennyiségű import képcsövet beszerezni. Színes téleví- ziókészülékéket azok a vállalatok adnak részletre, amelyeknél nagyobb meny- nyiség van a raktárakban, s a hitelt a kereskedelmi cégek saját erőbőr nyújtják. A fekete-fehér televíziók közül a szovjet és román gyártmányok fólyaimatosan kaphatóik, a keresettebb hazai Orion készülékekből kevesebbet kínál a kereskedelem. Az év első öt hónapjának mérlege: színes televíziókból Ti százalékkal kisebb, féke- te-fehér tévékből 10 százalékkal nagyobb volt a forgalom. mint tavaly ilyenkor. Az automata mosógépekről is ugyanaz mondható el, mint a színes televíziókról: a hazai gyártó a korábbiaknál nagyobb mennyiségű korszemár otthon is dolgozott egy keveset: előkészítette a 10 éves Krisztina iskolába indulását. s a hatodik éves, óvodába készülő István fiát is. Körbenézte az udvart, enni adott a csirkéknek, malacoknak. Aztán beérkezés után ügyel a hat apróságra, most tipegő korosztályosok a saját gyerekek, (így hívják a rendszert, amelyben a bölcsődei nevelők dolgoznak) , egészen addig, míg a mamák meg nem érkeznek. Minden családban tudják, a gyerek egyik legnehezebb nevelési időszaka ez. amikor már elindult, kíváncsi az egész világra. A kíváncsiságból sok baj, baleset származhat. Erzsiké nem panaszkodik emiatt, egész lényében, megjelenésében benne van. hogy szereti a szép hivatást. Nem jutott hozzá könnyen, bár fiatal. A Martfűről karnyújtásnyira álló tanyák egyikéről, a Montágh tanyáról indult, nyolcgyermekes parasztcsaládból. Alig volt tizenhat éves, amikor a pályáért, a szakmáért elhagyta szerető nagy családját. Egerben. nevelőotthoni munka mellett szerzett gyermekgondozói képesítést. Csak akkor tért haza a szülőfaluba, amikor férjhez ment, — fészek- rakónak. Nos, a fészek már áll, 1982 óta saját, tetőtér- beépítéses háromszobás csarű, energiatakarékos, kisméretű, ám drága készüléket szállít a bélkereskedelemnek. A tapasztalatok szerint a ,.nagytudású” gépeket a háziasszonyok ki sem tudják használni, hiszen a 10—15 programból mindössze néhányra van szükségük. Nagyobb a keletje a Szovjetunióból és a Csehszlovákiából származó szintén helytakarókos, de olcsóbb gépeknek. ám ezekből sincs elegendő. A hagyományos hűtőszekrények iránti kereslet és kínálat nagyjából kiegyensúlyozott, néhány keresett hazai típusból azonban kevés van. Import gépek folyamatosan kaphatók. Mélyhűtőkből az idén 220 ezret hoznak forgalomba, ez 20 százalékkal több, mint tavaly volt, ám várhatóan nem lesz elég. A kereskedelem beszerzési lehetőségei nem igen bővülnek, bár a hazai gyártó is valamivel többet szállít, mint tavaly. ládi házban él a Merena család. A férj gépkocsivezető. messzi tájakon jár napjában, s Erzsiké nagy szeretettel szól arról: ők dolgozni akarnak a csalódjuk boldogulásáért, s bármennyire is nehezedik az élet, eddig különösebb gondjuk, bajuk nem volt. Az igaz. nincs sok idejük pihenésre, szórakozásra, — dehát amíg fiatal, egészséges az ember, bírja a munkát. A háztájiban is, amit így-úgy vállalnak a családban is, meg az otthoni kertészkedésben, állattartásban is. A szeme is mosolyog, ahogyan magáról, az életéről beszél. Hosszúak a nappalok, s előre, munkával eltervezettek a hétvégék, az ünnepnapok is. Egyből nem enged: bármennyire is fáradt, estére terített asztal mellett gyönyörködik jóétvágyú családjában. Magának nem terít — a kis női hiúság nem engedi vacsorázni. S hogy van-e más, nőkre jellemző motívuma életének ? Elszomorodik, amikor divatról, fodrászról faggatom. Hát manapság arra nem futja. Se haia, se arca nem árulja ezt el. s alakja is inkább karcsú, mint telt. Mosolyogva mondja, azért nem teljes a lemondó nyilatkozat, mert igen jó szomszédja egy fodrászüzlet tulajdonosa, aki szíves-örömest megigazítja a haját, ha időt szakít a szomszédolásra. , — Majd, pár év múlva — Anyakönyvi adatbank Megújított nyilvántartás Az ügyintézés egyszerűsítése, gyorsítása érdekében megújították az anyakönyvi „adatbankot" a Szolnok Megyei Tanács igazgatási osztályának munkatársai. A megye minden településére, kilenc városára és 65 községére kiterjedően felmérték, számba vették az anyakönyvi szervezeti változásokat, amelyek az állami anyakönyvezés bevezetése, 1895. október 1-től napjainkig bekövetkeztek. A körültekintően és pontosan összeállított jegyzék átfogja az anyakönyvi kerületek nevének történeti, időrendi változásait, a kerületi határok módosulásait, egyben megjelöli, hogy a megszűnt anyakönyvi kerületék dokumentumai* anyakönyvei hol lelhetők fel. Az anyakönyvi berendezés, az -új ,/adatbank” megkönnyíti a szakigazgatási szervek dolgozóinak munkáját, emellett módot ad arra, hogy az állampolgárok anyakönyvi kivonat kiadására vonatkozó kérelmét gyorsan intézzék. Ha a kérelem nem az illetékes helyen kerül beadásra, azt rövid idő alatt továbbíthatják a megfelelő címre. A körültekintően elvégzett munkával a megye 433 ezer lakójának anyaikönyvi nyilvántartását rendezték, pontosították. Ifjúsági hargásztáborok A Magyar Országos Horgász Szövetség budapesti és megyei intézőbizottságai, egyesületei a hagyományoknak megfelelően a nyáron 25 helyen — a Balaton több pontján, a Velencei-tónál, valamint a Duna, a Tisza és a Körösök mentén, továbbá különböző kisebb tavaknál — rendeznek ifjúsági horgásztábort. Általában 10—18 éves fiúkat, lányokat fogadnak ezekben a táborokban, hogy a fiatalok tapasztalt horgászok irányításával bővítsék halfogási ismereteiket, elsajátítsák a horgászat minden csínját-bínját. A tanultakról szellemi vetélkedőkön, barkácsolási és halfogó versenyeken adnak majd bizonyságot. sóhajt — bármennyire is nehéz a jelen, azért bizakodom, megyünk még országot, világot látni a gyerekkel nyaranta. Most is futja, de csak egy pár napos kirándulásra az öreg Polski Fiattal. Ügy tervezzük, hogy először az országot ismerjük majd meg együtt, aztán esetleg külföldre is eljutunk. Lánykoromban eljutottam a bolgár tengerpartra is. azóta a gyári üdülő volt csupán a család nyaralásának színhelye. Slzó se róla, jó volt. A szép gyári bölcsőde hatalmas parknak beillő udvarán élvezik a délelőtti kellemes napsütést a picinyek. Erzsiké bemutatja a „saját gyerekeit”, s gyorsan fölvilágosít: nem, Martfűn sose kellett félni, hogy kong az ürességtől a bölcsőde, az óvoda. Itt nem kell munka- nélküliségtől félni a gyermekgondozóknak. A minduntalan fiatalodó könnyűipari nagyüzemben rengeteg fiatal család dolgozik, alapozza meg jövőjét. És a jövőbe ugyebár, a gyerek is beletartozik. — És Martfű már nem egygyáras település — mond ja búcsúzóul. — Itt. a bölcsődében is gondozunk sok olyan apróságot, akinek a szülei a növényolajgyárban, az iskolákban, a sörgyárban dolgoznak. S. J. (Következik: Margitka) Lassan araszolunk kamaszfiammal a szombat délelőtti bevásárlási csúcsban az ABC pénztárához. A szomszédos kasz- szánál, a pénztárgép mellett kis fémpersely, fölötte tábla: Csak egy forintot a rákellenes alapítvány javára! Van aki feszengve, zavartan, mások meglepetten, tanácstalanul reagálnak a váratlan felszólításra, néhányan egy- egv pénzérmét csúsztatnak a perselybe, mások úgy tesznek, mintha észre sem vették volna a kis fémládát, s igyekeznek minél hamarabb messze kerülni a pénztártól. Mert az az igazság, hogy nem tudjuk valójában, „mi a szabály”. Pontosabban az évtizedes szabály változóban van, a jótékonykodást, az adakozást, a társadalmi önsegélyt hosszú időn át páncélba szorító burok repedezik, a fogalmak újraélednek, s mint minden újrakezdés ez is számos szélsőséget is magával hoz. Évtizedekig semmi dolgunk nem volt nem-állami kezdeményezésű perselyekkel, és felhívásokkal, ezek ugyanis nem léteztek. A mindenről gondoskodó állam ideájából következett, hogy nálunk az egészségügy, az oktatás a szociális gondoskodás központi feladat, és ezt a feladatot az állam egyre magasabb színvonalon meg is oldja — állítottuk. Az állampolgár adakozására nincs szükség — mondtuk —, s' elrettentő példaként emlegettük Róbert bácsi in- gy.enkonyháját, s az egykorvolt kormányzóné jótékony- sági báljait. Hosszú ideig úgy tűnt, e kérdésben konszenzus van a paternalista állam és a magángyarapodás lehetőségével megajándékozott állampolgár között, s csak néha jutottak a legális nyilvánosság elé a köztünk élő szegényekről, a deviánsokról szóló híradások. Később azonban egyre láthatóbb repedések nyíltak az úgymond általános és ingyenes, magas színvonalú egészségügy, és a közoktatás idealizált képén is. Az elmúlt évek keserű felismerése, hogy sem az egészségügy sem az oktatás nem általánosan hozzáférhető, nem ingyenes és sajnos korántsem olyan színvonalú, amilyennek korábban hirdettük. Mit tesz ilyenkor az állampolgár? Először felháborodik, tiltakozik, aztán megkísérli egyedül kivédeni a több évtizedes elhanyagolás miatt rogyadozó társadalmi infrastruktúra nyomását. Magántanárt fogad gyerekei mellé, a paraszolvenciával próbálja megszerezni az egészségügyi hiánygazdaság „áruit”: a kórházi ágyat, a gyógyszert, a soron kívüli műtétet, sokszor a puszta ápolást is. De nincs mindenkinek módjában effajta költséges különbékét kötni a nyomasztó hiánnyal, s ezen az úton a „fizetésképtelenek” még rosszabb helyzetbe kerülnek, ráadásul az elosztható javak összmennyisége semmivel sem növekszik. Az utóbbi időben azonban mind több jele van annak, hogy az állampolgárok a különbéke helyett a szó eredeti értelmében vett összefogást választják, hogy nem csak maguknak, hanem a többi rászorulónak is megoldást keresnek. Szinte naponta érkeznek a hírek különféle új alapítványokról, gyűjtésekről, jótékony célú rendezvényekről. Persze ami messziről nézve egyszerűen jótékonykodá- si hullámnak, netán társadalmi divatnak tűnik, az közelről, az egyes akciókat vizsgálva sok különféle szándékra, érzelemre, célra és eredményre bomlik: Van köztük sokat ígérő, egyértelműen nemes érzésektől vezérelt, vannak kérészéletű, bukásra ítélt kezdeményezések, s bizony olyan is akad, amely nagyon is reklám, vagy önreklámgyanús, netán a saját zsebre gyűjtés is megbújhat a háttérben. És azoknak is igazuk van akik szerint a magyar egészségügy, közoktatás, szociálpolitika számtalan égető gondja nem számolható fel közadakozással. A mértékről, a végeredmény nagyságáról lehet tehát vitatkozni, a szándék, a jelenség megítélésében azonban csínján kell bánni a lekicsinylő jelzőkkel. Ha egy társadalomban hirtelen sokan érzik úgy, hogy közösen akarnak tenni valamit, önként hoznak áldozatokat a közért, azt az olyannyira kívánatos önszervező, alulról építkező civil társadalom megnyilvánulásának kell tekintenünk, s mint ilyenről nincs jogunk sommás ítéletet alkotni, kötelességünk viszont minden lehetséges módon támogatni. Különösen nagy a felelősségünk abban, hogy saját kudarcainkból, csalódásainkból okulva, milyen muníciót adunk ezekben a kérdésekben a felnövekvő nemzedéknek. Azoknak a gyerekeknek, akik a közösséget figyelmen kívül hagyó privátboldogulás, a fogyasztási javak szerzésében kimerülő életstratégia talmi voltát nálunk gyorsabban átlátják. Akik többé-kevésbé még ép erkölcsi érzékükkel hiteles emberi kapcsolatokat, értékeket, közösségeket keresnek, és olyan „ódivatú” kérdéseik vannak, hogy mi az élet értelme, mi a helyes és a helytelen, ki az igaz ember, és miben lehet hinni. Persze nem biztos, hogy ezeket a kérdéseket nyíltan fel is teszik nekünk. Hiszen olyan felemásan alakult körülöttünk a világ az elmúlt években, hogy mi felnőttek lassan könnyebben találunk szavakat a gyerekek szexuális felvilágosításához, mint a közösség, a társadalom, az emberi együttélés erkölcsi normáinak megfogalmazásához. Ügy érzem ebben segíthetnek a perselyek, a társadalmi önsegély éledezésének apró jelei, a szolidaritás növekvő csírái. Az a gyerek, aki a szülői példa nyomán a napi kóla-, rágógumi-, fagyi-, csoki-kiadásainak egy részét a perselybe dobja, nem csak a szó szerint életeket mentő rákszűrő autóbuszok megvásárlását segíti elő, hanem leckét kap társadalmi szolidaritásból, önfegyelemből, a fogyasztói mentalitás önkéntes korlátozásából is. És el tudok képzelni olyan gimnáziumi ballagást is, ahol a maturálók kezében csupán egyetlen szál virág van, s azt a sok-sok ezer forintot, amelyért a mai pazarló divat szerint illik őket virágkölteményekkel elárasztani, egyszerűen átutalják az arra rászoruló kortársaiknak, netán alapítványt, ösztöndíjat létesítenek a nehéz helyzetben lévő -tehetséges gyerekek továbbtanulásához. Évtizedek óta nem érzett nagy várakozás, bizalom és remény van napjainkban ebben a társadalomban arra, hogy közösen úrrá lehetünk nyomasztó bajainkon. Sokáig bújtunk cinizmusunk mögé, hogy így leplezzük csalódásainkat, ezért is az ódzkodás bennünk a nagy szavaktól. Szerencsére kamaszgyerekeink olykor szavak nélkül is megértenek bennünket. — Pusztai — Mai madonnák
