Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-30 / 128. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁJUS 30. Megkezdődött a szovjet—amerikai csúcs (Folytatás az 1. oldalról) csökkentésével, a vegyi fegy­verek és a hagyományos fegyverek csökkentésével, a nukleáris robbantási kísérle­tek betiltásával kapcsolatos kérdések. Ugyanilyen fele­lősségteljes hozzállással kell majd megvizsgálni a regio­nális konfliktusok, a huma­nitárius problémák kérdését. Természetesen — mondta Gorbacsov — a tárgyalások napirendjén fontos helyet foglal majd el a kétoldalú kapcsolatok témaköre is. Mindez nagy munkát követel meg a moszkvai csúcstalál­kozó résztvevőitől — hang­súlyozta. — Előző tárgyalásaink megmutatták, hogy van le­hetőség az előrelépésre — hangoztatta a főtitkár. — Er­re a legékesebb bizonyíték éppen a KHR—HHR-szerző- dés. Gorbacsov határozottan le­szögezte. hogy a Szovjetunió kész a találkozó sikere ér­dekében a lehetséges maxi­mumot nyújtani. Gorbacsov külön üdvözölte az amerikai elnököt és fele­ségét abból az alkalomból is, hogy először látogattak el a Szovjetunióba. Azt kívánta a Reagan-házaspárnak, hogy ismerje meg minél jobban a Szovjetuniót, találkozzék mi­nél több szovjet emberrel. A szovjet emberek igazi hazafi­ként nyitottak a minden néppel való barátságra, így jó viszonyt akarnak az Egye­sült Államokkal is. A főtitkár szavaira Ronald Reagan válaszolt. Megkö­szönve Gorbacsov szavait emlékeztetett rá, milyen hosszú utat kellett megten­niük első, genfi találkozójuk óta. Mint mondta, nemcsak az idő, hanem a politikai kapcsolatok légköre is hideg volt 1985 őszén. Nagy aka­dályokkal kerültek szembe, amelyeknek leküzdéséért kö­zösen tettek erőfeszítéseket. A folyamatok eredménye­ként tavaly decemberben Washingtonban már nagy haladást sikerült elérniük minden napirenden lévő kér­désben. A közös munka gyümölcse­ként aláírhatták az első olyan szerződést, amely a nukleáris rakétafegyverek két teljes osztályának meg­semmisítéséről rendelkezik. Az elnök emlékeztetett ar­ra, hogy a tavaly decemberi találkozó óta a két külügy­miniszter havonta találko­zott, s létrejött a két ország védelmi kérdésekkel foglal­kozó minisztereinek első ta­lálkozója is. Megkezdődött a szovjet csapatok teljes kivo­nása Afganisztánból, hozzá­láttak a rakétaszerződés végrehajtásának előkészítésé­hez. A következő nagy lépés­nek a hadászati támadó­fegyverek csökkentésének kell lennie — mutatott rá az amerikai elnök. A Genfben folyó tárgyalásokon már több száz oldal elkészült a szerződéstervezetből, de még nagyon sok kérdés válaszra vár. Létrejött a nukleáris veszély csökkentésére hiva­tott tudományos központ, a szakértők a nukleáris fegy­verkísérletek közös ellenőr­zésének módszerein dolgoz­nak, s fontos eredmények születtek a humanitárius és emberi jogi problémák terén. — A közöttünk lévő vilá­gos, alapvető különbségek, ellentétek dacára közös munkánk kezd eredményeket hozni, bár sok még az előt­tünk álló akadály. A közös cél érdekében ezeket le tud­juk küzdeni. Együttműkö­désünk népeinknek és az egész világnak is hasznot hoz. Ügy kell kapcsolatain­kat tovább építenünk, hogy azok rendszere hosszú távra fennmaradhasson — mondta Ronald Reagan végezetül. majd megköszönte a szívé­lyes fogadtatást. A moszkvai szovjet—ame­rikai csúcstalálkozó napiren­di pontjaival összefüggő kér­désekről tárgyalt vasárnap Eduard Sevardnadze és George Shultz. A szovjet és az amerikai külügyminiszter közös szakértői csoportokat alakított katonapolitikai és regionális kérdések, a két­oldalú kapcsolatok, illetve a humanitárius és emberi jo­gi problémák tanulmányozá­sára. A szakértői csoportok még a nap folyamán munká­hoz láttak. A tervek szerint Gorba­csov és Reagan ma először isimét a Katalin teremben tárgyalnak egymással. Közös szóvivői sajtóértekezlet Komoly, tárgyszerű szel­lemben, a jószándék légkö­rében zajlott le Mihail Gor­bacsov és Ronald Reagan el­ső találkozója, amely a ter­vezett 45 perc helyett 71 percig tartott — hangsúlyoz­ta Gennagyij Geraszimov szovjet szóvivő a moszkvai csúcstalálkozó első napját lezáró, Mariin Fitzwater el­nöki szóvivővel közösen tar­tott sajtóértekezletén. Magáról a találkozóról szólva elmondta, hogy a két politikus rögtön a lényegi kérdésekre tért. Áttekintet­ték a két ország kapcsolatai­ban elért eredményeket. A két ország viszonyának fejlődését méltatva Geraszi- mov emlékeztetett a KHR— HHR szerződés ratifikálására, a hadászati támadófegyver­zet 50 százalékos csökkenté­se terén elért haladásra, s más biztonsági kérdésekben született eredményekre. Be­jelentette, hogy munkacso­portok alakultak a további teendők megvitatása érdeké­ben, s Eduard Sevardnadze és George Shultz is tárgyal egymással az este folyamán. Az első találkozón Gorba­csov javaslatot tett az ame­rikai félnek a Mars bolygó közös kutatására, s egy jö­vőbeni közös szovjet—ame­rikai űrrepülés előkészítésé­re. Az amerikai elnök meg­ígérte, hogy alaposan, nagy figyelemmel tanulmányozzák majd a kezdeményezést. A vasárnapi találkozón el- mélyülten elemezték a hu­manitárius és emberi jogi kérdéseket — mondta Gera­szimov és hozzáfűzte: a szovjet félben az a benyo­más alakult ki, hogy Reagan elnöknek nincs pontos képe a szovjetunióbeli helyzetről. Mariin Fitzwater elnöki szóvivő nyilatkozatát azzal kezdte, hogy csak keveset te­het hozzá a szovjet külügy­minisztérium sajtófőosztálya vezetőjének szavaihoz. Hang­súlyozta, hogy Reagan elnök is osztja Mihail Gorbacsov véleményét, miszerint a moszkvai találkozó jelentős szakasza a kapcsolatoknak, s jószándékúnak minősítette a megbeszélés légkörét. Ame­rikai részről is úgy vélik — közölte —. hogy az utóbbi években jelentős haladás történt a kétoldalú kapcso­latokban, s most nem merül­tek fel új. problémák. Az újságírók elsőként az emberi jogok témakörére kérdeztek rá a szóvivőknél. Mariin Fitzwater kifejtette, hogy Reagan elnök nagy je­lentőséget tulajdonít ennek az amerikai szempontból fontos kérdésnek, annak, hogy miként működik a két társadalom. Geraszimov azt emelte ki, hogy az emberi jogok kérdé­se kétirányú utca, mindkét félnek van mit mondania egymásnak, s utalt az ame­rikai társadalom általános problémáira. Kitért arra is, hogy nem a ’30-as évek tör­vénysértései alapján kell megítélni a jelenlegi társa­dalmat. WASHINGTON Ünnepélyes keretek között nyújtotta át Wigner Jenő­nek. a Nobel-díjas magyar származású tudósnak a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia tiszteletbeli tagságáról szóló oklevelet pénteken es­te Házi Vencel, hazánk wa­shingtoni nagykövete. A 86. életévében lévő kiváló fizi­kus tiszteletére tudományos ülésszakot rendeztek a ma­rylandi állami egyetemen, s ennek befejeztekor került sor az oklevél átnyújtására. BEIX5RÄD Dubrovnikban szombaton befejeződött a közlekedési szerencsétlenségekről rende­zett XI. világkongresszus, amelynek munkájában a vi­lág különböző országaiból több mint 500 szakember vett részt. Az ötnapos ta­nácskozáson a közlekedés­biztonság erősítéséről, a bal­esetek megelőzésének lehe­tőségeiről, a szerencsétlensé­gek következményeiről tár­gyaltak. * * * A jugoszláv szövetségi kormány pénteken 23,9 szá­zalékkal leértékelte a di­nárt. A kormány egyúttal egy sor döntést hozott bizo­nyos árak felszabadításáról, importkönnyítésekről és a devizapiac liberalizálásáról. GENF Egyfajta „afganisztáni Marshall-tervet” szorgal­mazott pénteken Stadruddin Aga Han, az ENSZ afganisz­táni humanitárius és gazda­sági segélyprogramjának újonnan kinevezett koordi­nátora. Genfi sajtóértekezle­tén közölte, hogy Afganisz­tánba indul a helyszínen fel­mérni. milyen mértékű és jellegű segítségre van szük­ség a menekültek hazatéré­séhez, illetve a háborús ká­rok felszámolásához. NEW YORK Az amerikai hadügymi­nisztérium olyan légi indítá­sú hordozórakéta kifejlesz­tését tervezi, amely katonai műholdakat állíthatna Föld körüli pályára — írta vasár­nap a The New York Times című lap kormányzati forrá­sokra hivatkozva. Szovjetunió, Legfelsőbb Tanács Hz Elnökség jóváhagyta a rakétaszerződést Beirt! További szir erük érkeztek Az amerikai kormány üd­vözölte a szír csapatok és a libanoni rendőri erők bevo­nulását Bejrút déli körze­teibe, ahol előzőleg öldöklő fegyveres küzdelem folyt két ellenlábas síita szervezet kö­zött. A libanoni fővárosból származó hírek szerint szom­baton további szír alakula­tok érkeztek a körülbelül kilencszáz gyalogos katonát számláló szír csapatkontin­gens megerősítésére. A szír hadsereg közbelépése nyomán pénteken — 22 napja elő­ször — hallgattak a fegyve­rek a véres csaták helyszí­nein, Bejrút déli nyomorne­gyedeiben. Kevéssel odébb, a bejrúti Bordzs el-Baradzsne palesztin menekülttáborban viszont heves harc bontako­zott ki két ellenségeskedő palesztin csoport fegyveresei közt. Nicaragua Részleges eredmények a tárgyalásokon A nicaraguai kontrák kül­döttsége pénteken elutasítot­ta azt a managuai indít­ványt, hogy az álláspontok közelítése érdekében hosz- szabbítsák meg a tárgyalási fordulót. Mint Ismeretes, a két fél közötti ideiglenes tűzszünet május 30-án jár le, s a jelenlegi megbeszé­lések célja egy végleges fegyvernyugvás kidolgozása. A kormány és az ellenfor­radalmárok közötti pénteki tárgyalásokon egyébként né­mi előrehaladás mutatkozott. A megbeszéléseket mind a két küldöttség „nagyon ha­tékonynak” minősítette, s Manuel Espinoza nicaraguai tájékoztatási miniszter kö­zölte: azokon sikerült meg­állapodásra jutni néhány — a tűzszünet technikai prob­lémáira vonatkozó — kér­désben. Ennek ellenére az álláspontok még mindig sok pontban eltérnek egymástól, A pakisztáni kormány két héttel az Afganisztán körüli helyzet rendezéséről aláírt megállapodás érvénybe lépé­se után sem kezdett hozzá kötelezettségei teljesítéséhez. Magatartásával elősegíti az afganisztáni vérontás foly­tatását, sőt erősödését — mutat rá a szovjet külügy­minisztérium szombat este közzétett nyilatkozata. Hivatalos pakisztáni kor­mányszervek lehetővé teszik a fegyveres afgán ellenzéki csoportok zavartalan átdo­bását a hegyi hágókon — mutat rá a nyilatkozat, pon­tosan felsorolva az ilyen cé­lokra leggyakrabban felhasz­nált hegyi útvonalak neveit is. Khomeini Ajatollah. Irán vallási vezetője szombaton állást foglalt az Irak—iráni harcok folytatása mellett, s azt hangoztatta, hogy a há­ború a frontokon, nem pe­dig a tárgyalóasztaloknál dől majd el. A vallási vezető közvetve elismerte, hogy országa az elmúlt időszakban többször is kudarcot szenvedett a harcokban, s felszólította az iráni haderőt; támadja tel­jes erővel az ellenséget. A Szovjetunió Legfelsőbb (Tanácsának Elnöksége szom­baton egyhangúlag jóvá­hagyta a közepes és rövi- debb hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről kötött szovjet—amerikai megálla­podás ratifikálására vonat­kozó javaslatot. Az elnökség vitáját és a szavazást a szovjet televízió egyenes adásban közvetítette. — A megállapodás megfe­lel a Szovjetunió katonai­politikai és népgazdasági ér­dekeinek — jelentette ki Eduard Sevardnadze kül­ügyminiszter. A törvényho­zás két házának külügyi bi­zottságai e hét hétfőjén úgy foglaltak állást, hogy java­solják az elnökségnek a meg­állapodás törvényerőre eme­lését. összegezve az elhangzotta­kat, Andrej Gromiko, az SíZKP KB PB tagja, a Leg­felsőbb Tanács Elnökségének elnöke méltatta a szerződés ü Száva palotában Az új-belgrádi Száva palo- lotában vasárnap megkezdő­dött a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének országos értekezlete, amelyre kivéte­les felelősség és rendkívül nagy feladat hárul. Az egész társadalom azt várja tőle, hogy világosan állást foglal a halaszthatatlan gazdasági reform, a politikai intéz­ményrendszer tökéletesítése és a párt megújítása kulcs- fontosságú kérdéseiben, s ezzel megindítja azt a döntő fordulatot, amely biztosítja a már huzamosabb ideje tar­tó válsághelyzet leküzdését, a fejlődési ütem fokozatos meggyorsítását és a dolgozók Éjjel-nappal működnek a pakisztáni hadsereg raktárai több nagyvárosban, ahonnan pakisztáni katonai transz­portok látják el fegyverek­kel és hadianyagokkal az afgán kormányellenes erőket. Mindezek fényében telje­sen magától értetődő, hogy a Szovjetunió és az Afgán Köztársaság — látva a gen­fi megállapodás pakisztáni részről történő megsértését — megfelelő következtetése­ket von le a csapatók kivo­násának menetrendjére vo­natkozóan — mutat rá a nyilatkozat, pontosabban meg nem jelölt konkrét in­tézkedéseket is kilátásba he­lyezve. Ali Mohammad Besarati iráni külügyminiszter-helyet­tes az ÍRNA iráni hírügy­nökség által közölt szombati nyilatkozatában Irak támo­gatásával vádolta az Egye­sült Államokat és a Szovjet­uniót, mondván, hogy a bag­dadi haderő legutóbbi táma­dásait a szovjetek és az amerikaiak együttműködése tette lehetővé. Mint ismere­tes, Bagdad már korábban közölte, hogy az iráni váro­sokra kilőtt rakéták saját fejlesztésűek voltak. megvitatásának részletes és sokoldalú munkáját. A kép­viselők — mutatott rá Gro­miko — egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy a szerződés, ha azt ra­tifikálják és mindkét fél tel­jesíti, megfelel az SZKP kül­politikai vonalának, a Szov­jetunió és Szövetségesei vé­delmének, a világbéke erő­sítésének. Gromiko az összefoglaló beszéd után szavazásra bo­csátotta a ratifikációs rende­let tervezetét. Ezt — amint arról a televíziónézők milliói is meggyőződhettek róla — a testület ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóvá­hagyta. A közepes és rövidebb ha­tótávolságú rakéták meg­semmisítését előíró megálla­podás szovjet ratifikációs okmányát Andrej Gromiko a televízió nyilvánossága előtt ífta alá. életkörülményeinek javítá­sát. A háromnapos tanácskozá­son 585 választott küldött, valamint a Központi Bizott­ság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai vesznek részt. Külföldi vendégeket nem hívtak meg. Egyetlen napirendi pontként „A JKSZ eszmei-politikai veze­tő szerepének szilárdítása, egységének erősítése és fele­lősségének fokozása a válság leküzdéséért folytatott harc­ban” témakört vitatják meg. Erről Bosko Krunics, a KB Elnökségének elnöke tartott bevezető beszámolót. Franciaország Parlamenti választási hadiárat A francia parlamenti vá­lasztási hadjáratban egyre világosabban kibontakozik a Szocialista Párt és a polgári centrum, másfelől a hagyo­mányos jobboldal és a Nem­zeti Front által képviselt szélsőjobboldal közeledése — akkor is, ha a választási listák még nem ezt mutat­ják. Az FKP és a CGT szak- szervezet elítélik a szocia­lista szövetség keresését a centralistákkal, ami szerin­tük fenyegeti a dolgozók ér­dekeit. Michel Rocard miniszterel­nök Bordeux-ban és An- gouleme-ben tartott válasz­tási gyűlésein hangoztatta, hogy a leendő szocialista párti kormány politikája „nyitni szándékozik nemcsak az ellenzék, hanem az egész társadalom felé”. Rocard azt bizonygatta, hogy ez nem je­lenti a jobboldallal való szövetkezést, hanem azt, hogy a kormány minden tör­vényjavaslatánál, módsze­resen igyekszik megszerezni minél több más pártcsoport egyetértését is, saját szocia­lista párti felfogását csak „munkaalapnak” tekintve. Rocard szerint a mai és a leendő kormány fő céljai a a kettős társadalom (sikere­sek és jómódúak, valamint a szegények) felszámolása lesz, Raymond Barre, a polgári középpártok volt elnökjelölt­je egy lapnyilatkozatban ki­fejtette, hogy Franciaország politikai erőviszonyainak az NSZK-éhoz hasonló irány­ban kellene fejlődniük. Megnyílt a JKSZ konferenciája Pakisztán magatartása miatt Módosulhat a szovjet csapatkivonások rendje Khomeini szerint Az Öböl-háború nem a tárgyalóasztalnál dől el Az első találkozás a Kreml Szent György termében (Telefotó — MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents