Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

6 Nemzetközi körkép 1988. MÁJUS 28. Lenini elvek szerint Rendkívüli ENSZ-Uíósszak A „peresztrojka” küldöttei Tíz év — három nekifutás „A legátfogóbb és a legreprezentatívabb tanácskozás, amelyet a leszerelés kérdésének megvitatására valaha is összeíhvtak" — ezzel a méltatással nyitotta meg Kurt Waldheim tíz évvel ezelőtt, 1978. május 23-án az ENSZ- Közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakát. A vi­lágszervezet akkori főtitkára tudta, hogy a világ abban az évben 400 milliárd dollár körül fog fegyverkezésre költeni, de hitt a szakértők becslésének, hogy a katonai kiadások évi összege az ezredfordulóra éri el az egybillió dollárt. A megdöbbentő szintet tizenkét évvel hamarabb sikerült elérni.... Az SZKP Központi Bizott­sága, amikor tavaly június­iban döntött a XIX. pártkon­ferencia összehívásáról, csaik egyetlen kritériumot szabott a küldöttek kiválasz­tásához: a peresztrojka el­kötelezett híveit, cselekvő 'kommunistákat kell küldeni, el kell utasítani minden fe­lülről megszabott arányszá­mot, a jelöléseket a legna­gyobb nyíltsággal és de­mokratikus módon, az egész társadalom részvételével kell lebonyolítani. A több mint ötezer kül­dött megválasztása (3780 párttagot képvisel egy em­ber) már május közepén megkezdődött, s az első he­A szovjet lapok természe­tesen nem kendőzik el: egy­általában nem megy kivétel- számba, amikor a pártbizott­ságok „felülről” egy telefon­nal intézik el, kit is jelöljön küldöttnek egy-egy nagyobb alapszervezet. Az SZKP KB napilapja idéz egy kirgiziai példát, amikor Ős városá­ban a megválasztott kül­dött csak a sorok írójától tudta meg, hogy ilyen meg­tiszteltetésben részesült. Ufában úgy döntöttek, hogy a pártbizottság saját jelöl­tekkel áll ki a gyűlésekre (a gyakolrat szerint egyes na­gyobb pártái apszervezetek ■ vagy a nagylétszámú gyá­rakban egyes üzemegységek kaptak jogot a jelölésre) — ezeken pántonkívüliek is vé­leményt nyilváníthatnak —, de a párttagság természete­sen más jelöltet is megne­vezhet. A Pravda ezzel kap­csolatban megjegyzi, akad­hatnak szkeptikusok, akik nem éppen demokratikusnak mondják ezt a módszert, azt állítva, hogy a pártbizottság tekintélye döntött, igy vá­lasztották meg a kollektíva számára „kiosztott” küldöt­tet. A szovjet lap értékelése szerint nem baj, ha a párt- bizottságnak ilyen tekinté­lye van a párttagok és a pártonkívüliek körében, igaz, nyugodtan lehetett volna több jelöltet állítani. Tovább Számtalan példa bizonyít­ja: a tagság számára még szokatlan az ilyen választás, a gyűléseken gyakran kérde­zik: kit is kell választaniuk küldöttnek, vezetőt, szakem­bert vagy pedig munkást? Másutt a pártbizottságok azt a fáradságot sem vették, hogy jelölőgyűléseket szer­vezzenek, a kollektíva csak az újságból tudta meg, hogy ki is képviseli jelöltként őket. A demokráciát még tanul­Thesszalonikiban, Észak- Görögország már-már fővá­rosi léptékű nagyvárosában, amelynek kereskedelmi ki­kötője nagyobb Pireuszénál, a város fő tengelyét alkotva halad az Odosz Ermu (Her­mész utca). A milliós város központja ez, ahol reggeltől estig lüktet az élet. A kereskedők és a tolva­jok istenéről elnevezett, mediterrán hangulatú utca megrendítő, s egyben törté­nelmi esemény színhelye volt negyedszázaddal ezelőtt. Olyané, amelyre az egész világ felfigyelt, amely meg­buktatta a görög kormányt, s amely egy mai — megle­hetősen fiatal —‘ köztársa­ság elnökének sikeres poli­tikai karrierjét indította el. Huszonöt évvel ezelőtt, 1963. május 22-én este Thesszalonikiban, az Ermu m és a Venizelu utca kereszte­ződésében egy háromkere­kű teherautó a közeli piac­tek tapasztalatai azt bizo­nyítják, hogy a pártdemok­rácia „érettségi vizsgája” — ahogy a Pravda fogalma­zott — több-kevesebb döc- cenővel, de sikeresen halad. A szovjet pártlapok beszá­molnak arról, hogy a terü­leti, határterületi pártbizott­ságok ülésein az üzemi munkahelyi pártszervezetek jelöltjeiből választják meg a küldötteket, törekednek ar­ra, hogy „kirakatemberek” ne kerüljenek a küldöttek közé. Ennek nem mond el­lent, hogy a pártbizottsá­gok vezetői is madántumhoz jutnak, hiszen a belső átala­kítás jelentős terhe éppen a párt választott vezetőire há­rul. kell keresni az utat, még csak az első lépés történt meg a pártfórumok küldött- választásának demoraktiku- sabbá tételében, de ezt a lé­pést már megtettük — írja a Pravda. A pártdemokráciát célul kitűző útkeresés jellemző a küldöttválasztási kampány­ra. Ugyanakkor nem ritkák az agyonszervezett, formális választások (érdemes meg­említeni, hogy az előző párt- értekezletet több mint negy­ven esztendővel ezelőtt, 1941- ben tartották a Szovjetunió­ban). Nyilvánvaló, hogy a választási mechanizmus né­ha még csikorog, de minden­képpen előrelépés történt. Egyáltalán nem baj, ha pél­dául a pártbizottság jelölt­jét nem szavazzák meg, hi­szen az egyes jelöltek igazi arcát azok az emberek is­merik legjobban, akik köz­vetlenül mellettük dolgoz­nak. A választási vereség viszont gyakran lelki sérü­lést Okoz, sokan bukásnak tartják. Nem meglepő ez — írja a Pravda —, hiszen a korábbi gyakorlat szerint a jelölt, „holtbiztosán” számít­hatott megválasztására, most pedig megbírálhatják, sőt leszavazhatják. A vereség bántó ugyan, de semmikép­pen sem szégyen, ugyanis a jelölés maga is már elisme­rést jelent. ni kell, s a pártkonferencia küldötteinek megválasztása kiváló gyakorlati próbája, útkeresés az átalakításnak az élet minden területén — ez szűrhető le a választások eddigi menetéből. Egybe­cseng a párttagok többségé­nek az az óhaja, hogy kül­dötteik ne statisztaként ülje­nek a Kremlben, hanem az átalakítást támogassák, von­ják ellenőrzés alá az irányí­tó apparátust, számoljanak le a bürokráciával. A szov­ról kiszáguldva szándékosan halálra gázolta Grigoriosz Lambrakiszt. az Egyesült Demokratikus Baloldal (EDA) parlamenti képvise­lőjét, a kitűnő sebészorvost, a maratoni békemenetek ha­gyományának elindítóját a népszerű balkáni atlétikai bajnokot. A Karamanlisz vezette jobboldali kormány szerint Lambrakisz túl sok vihart kavart „túlzottan demokra­tikus hangvételű” beszédei­vel a parlamentben. Egy ízben még attól sem riadt vissza, hogy az ülésteremben felpofozzon egy képviselőt, aki a háború alatt a német megszállókkal való együtt­működéséről volt közismert. A vizsgálatot a kormány­zat minden igyekezete elle­nére sem lehetett elkerül­ni. Az ügyet egy demokra­tikus gondolkodású, a tör­vény minden betűjét komo­lyan vevő szaloniki ügyész jet lapok levelezési rovatai­nak a konferencia közeled­tével mind nagyobb számú olvasói véleményt kell fel­dolgozniuk, főként arról, hogy mi zavarja még az új gondolkodás elterjedését, mi­lyen problémák vannak ■ a pártéletben, az SZKP össze­tételét, a párttagok tekinté­lyét illetően. S ez nem is meglepő, hiszen a XIX. párt- értekezelet fő témája éppen a politikai intézményrend«- szer, a demokrácia tovább­fejlesztése lesz. A párt- és az állami, taná­csi szervek szerepének el­különítése naponta téma a szovjet lapokban, akárcsak a szocalista pluralizmus, a párton belüli viták szüksé­gessége és hasznossága. A Pravda tavasszal több olyan levelet közölt, amelynek írói a Központi Ellenőrző Bizott­ság újbóli létrehozásának szükségességét hangsúlyoz­zák (mint ismeretes, Sztálin javaslatára a XVII. kong­resszuson szüntették meg ezt a Lenin kezdeményezésé­re létrehozott, főként a mun­kásság képviselőiből válasz­tott, számadással csak á kongresszusnak tartozó párt­ellenőrző szervet). A legfelsőbb ellenőrző pártszerv Egy permi párttag levelé­ben érthetetlennek tartja, hogy az eddigi kongresz- szusok miért nem hoztak döntést a Központi Ellenőr­ző Bizottság felállításáról, hiszen Sztálin halála óta már több mint 35 esztendő telt el: mi zavarhatta a leg­felsőbb ellenőrző pártszerv lenini elvek szerint történő létrehozását? — kérdezi a Pravda hasábjain. A párt­szervek gyakran nem a sa­ját feladatukkal foglalkoz­nak. Az SZKP KB Politikai Bizottsága például ülésein törvénytervezeteket, hagy jóvá, bocsát össznépi vitára, noha ezt a törvényhozó szer­vek, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének kellene meg­tennie. Vagy útépítési prog­ramot, hagy jóvá. Minek? Hiszen ez gazdasági kérdés. Talán a minisztertanácsnak nincs elegendő hatalma, hogy meghatározza ezt a programot, annál inkább, hogy a hozzá tartozó minisz­tériumoknak kell majd azt végrehajtaniuk? Minek van szükség az SZKP KB és a Minisztertanács közös, „ket­tős” határozataira? Vagy ta­lán a minisztertanácsnak nincs adminisztratív hatal­ma? — teszi fel a kérdést a Pravda hasábjain V. Ljufo- csik. Tamássy Sándor kapta, akit Hrisztosz Sza- arcetakisznak hívnak. És felgöngyölítette következete­sen, kiderítve, hogy a szél­sőjobboldali lumpen ele­mek mögött — akik a gyil­kosságot végrehajtották —, valójában a hatalmon áll. Szaarcetakisz rendőrtábor­nokokat is kihallgatott az ügyben — országos népsze­rűséget szerezve magának, s olyan tüntetés-sorozatban tetőző hangulatot teremtve a jobboldali Karamanlisz- kormány ellen, amely a mi­niszterelnök bukásához ve­zetett. A két gyilkost — Go- camaniszt és. Emanuilidiszt — elítélték. Az egykori szaloniki ügyész ma a Görög Köztár­saság elnöke. Lambrakiszról pedig utcát neveztek el. s emlékművét avatják május 22-én a negyedszázad előtti tragédia színhelyén. Nagy Károly Az évfordulóról azért is érdemes megemlékezni, mert egy hét múlva, május 31-én ugyancsak New Yorkban megnyílik a harmadik rend­kívüli leszerelési ülésszak, miközben a moszkvai szov­jet—amerikai csúcstalálko­zón eldől: mire készek és képesek a katonai szuperha­talmak a fegyverkezés visz- szafogása érdekében. A tíz évvel ezelőtti ülés­szak csaknem hat hétig tar­tó munkával 28 oldalas ok­mányt produkált. Igaz, az ülésszakot 1978. június 28-án kellett volna befejezni, de a konszenzus csak július 1-jén hajnalban született meg. Az általános vitában 126 ENSZ- tagállam képviselői szólaltak fel, közöttük négy államfő, 16 miniszterelnök, négy al- elnök és miniszterelnök-he­lyettes, 49 külügyminiszter. A NATO-országok éppen a rendkívüli ülésszak idején rendezték meg washingtoni csúcsértekezletüket, amelyen elfogadták a következő 15 évre szóló fegyverkezési mammutprogramjukat. Le­szerelésellenes manővereik­hez hathatós segítséget kap­tak az akkori pekingi mao­ista vezetéstől, amely nem­csak a leszerelési világérte­kezletnek volt ádáz ellenfe­le. de a rendkívüli ülésszak tervét sem támogatta. Végülis a záródokumen­tum keretében elfogadott le­szerelési nyilatkozat szaba­tosan meghatározta a lesze­relési erőfeszítések céljait, a feladatok sürgősségi rend­jét, prioritásait: nukleáris leszerelés, az atomháború, Nyugatnémet oktatás Elég a bölcsképzésbil — „Hihetetlen, mi mindent tudnak diákjaink. De ideje még többet tudniuk, csak másképp” — vélekedik a nyugatnémet egyetemi okta­tók szövetségének egyik szakértője. A német oktatá­si rendszer vagy száz éve ad a világnak nagy művé­szeket, írókat és filozófuso­kat, ám a bírálók szerint most már inkább a jövő századra kellene készülődni, kevésbé szigorúan szakosí­tott oktatásai. A középisko­lákat azért bírálják, mert túl bőségesen ad túlfinomí­tott ismereteket, de nem se­gít szélesebb tudásalap meg­szerzésében, az egyetemeket pedig azért, mert túl nagy csoportokban oktatják a diákokat, nincs lehetőség kérdezni. A nyugatnémet diákok hét évet töltenek a gimná­ziumban, ahol az ófelné­met ’ nyelv rejtelmeitől Goethe költészetéig, az ógö­rög mítoszoktól a modern angol nyelvig sokféle intel­lektuális titokba beavatják őket és még biológiát, fizi­kát és vegytant is bősége­sen kapnak. Mint más nyugat-európai országokban, az NSZK-ban is azzal foglalkoznak mosta­nában az oktatás reformerei, miképpen lehetne jobban felkészülni a gazdaság új, főként műszaki, pénzügy- technikai kihívásaira. Szerin­tük az NSZK-ban az első lépés az lehetne, hogy a diákok fejébe több általános „alapozó” ismeretet töltené- nek a jelenlegi kész. de túl­ságosan szakosított, önálló­an nehezen továbbfejleszt­hető tudás mellé — vagy éppen helyett. megakadályozása, az egyéb tömegpusztító fegyverek ki­iktatása, a fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet csökkentése. Rözítésre kerültek a lesze­relési tárgyalások és intéz­kedések olyan elvei, mint az ENSZ és Alapokmányának különleges szerepe, az ál­lamcsoportok egyenlő joga a biztonsághoz, az államok csorbíthatatlan biztonsága a leszerelés minden szakaszá­ban a fegyverzet és a fegy­veres erők akkor éppen le­hetséges legalacsonyabb szintjén, az adott leszerelési intézkedés által nem érintett fegyverzet és fegyveres erők „megóvása” az „ellenőrzésbe csomagolt hírszerzéstől”, az atomhatalmak és á nem­nukleáris országok kölcsönös felelősségének és kötelezett­ségének egyensúlya, a lesze­relési megállapodások egye­temessége. A záródokumentumban ke­reken 70 bekezdés alkotta az akcióprogramot, majd kö­vetkezett a „Mechanizmus” című fejezet, amely úgy ren­delkezett, hogy az ENSZ- Közgyűlés Politikai Bizottsá­ga a jövőben csak a lesze­reléssel és a nemzetközi biz­tonsággal kapcsolatos kér­désekkel fog foglalkozni, új­ból rendszeres munkához lát az összes ENSZ-tagállamokat magában foglaló „nagy” le­szerelési bizottság, amely 1965 óta nem működött, ki­bővítve — negyven ország részvételével — újjáalakul a genfi Leszerelési Bizottság. Az ilyen egyetemes lesze­relési világfórum megismét­Éveníe egymillió gyermek vakul meg a világon. Nem légpuskázás, kődobálás vagy egyéb baleset következté­ben, hanem azért, mert alul­tápláltak. Nem kapnak elég A-vitamint. A súlyos vita­minhiány először farkasvak­ságot idéz elő, majd a be­tegség elsorvasztja a szaru­hártyát, és a kisgyermekek, hat hónap és hat év közötti korban, teljesen megvakul­nak. A szerencsétlen apró­ságoknak csak egyharmada kényszerül arra, hogy egy életen át viselje ezt a sor­sot: a többi rövid időn be­lül meghal... Kevéssé ismertek e drá­mai adatok, a helyzet sú­lyossága, pedig ez volt az egyik központi kérdés az Egészségügyi Világszervezet idei genfi közgyűlésén. Föl­dünkön tízmillióra becsülik azoknak a gyermekeknek a számát, akiket a vitamin- hiány miatt vakság fenye­get. Túlnyomó részük az éhínség, az alultápláltság, a vitaminhiány sújtotta fejlő­dő országokban él. A fejlett brszágok lakosságának napi átlagos A-vitamin fogyasz­tása 25 százalékkal megha­ladja az EVSZ által aján­lott mennyiséget. Indiában viszont ugyanannyival ke­vesebb. Bangladesben a szükséges A-vitaminnak át­lagban csak a harmadát, az afrikai Burkinában a hete­dét fogyasztják. Közép- és Kelet-Afrika országaiban, India déli államaiban Dél- kelet-Ázsiában. Indonézi­ában, Brazíliában. Peruban, egyes középamerikai álla­mokban különösen súlyos a helyzet, de nem ismeretlen a betegség Egyiptomban vagy Törökországban sem. lésének szándéka már 1978- ban rögzítésre került. Az 1982. június 7.—július 10. között tartott második rend­kívüli leszerelési ülésszakon az ENSZ akkor 157 tagálla­ma képviseltette magát, mégpedig 17 — állam- és kormányfővel, és 58 — kül­ügyminiszterrel. Az általános vita mind a részvevők számát, mind az érintett problémák körét te­kintve szélesebb volt. mint az 1978-as ülésszakon. Ke­mény bírálat érte Angliát a Dél-Atlantikumban folyta-«' tott expedíciós háborúja mi­att. Izrael libanoni agresz- szióját. a dél-afrikai felsza- badítási mozgalmak elfojtá­sára irányuló kísérleteket. Miközben szovjet részről megerősítették, hogy elsőnek nem alkalmaznak atomfegy­vert. és az atomfegyverek be­fagyasztását javasolták a csökkentés felé mutató átme­neti lépésként, a NATO bon­ni csúcsértekezlete és Ro­nald Reagan közgyűlési fel­szólalása az „atomelretten­tés” apológiája volt. Az ENSZ-Közgyűlés má­sodik rendkívüli leszerelési ülésszaka záródokumentum elfogadása nélkül ért véget. Végeredményben az ülés­szak azt a következtetést volt kénytelen levonni, hogy az előző négy év fejle­ményei nem váltották valóra az első rendkívüli leszere­lési ülésszak reményeit. Az akkori záródokumentumban lefektetett célokat, prioritá­sokat és elveket általában figyelmen kívül hagyták, az akcióprogram jórésze meg­valósítatlan maradt. Számos fontos tárgyalást vagy el sem kezdtek, vagy felfüg­gesztettek. Két leszerelési ülésszak, egy évtized és a legutóbbi időszak ellentmondásos ta­pasztalatai konfrontálnak a harmadik nagy leszerelési ENSZ-találkozó küszöbén. Május 31. és június 25. kö­zött túlélésre való érettség­ből is vizsgázik a világ. Plrityi Sándor V iiágméretű felvilágosító munkával és A-vitamin szétosztásával folyik a nem­zetközi küzdelem a vagság- gal fenyegetett gyermekek megmentéséért. Az egészsé­ges fejlődéshez szükséges A-vitamint a májon és a vajon kívül a mangó, a pál­maolaj, a répa, a spenót is tartalmazza. Ahol semmi sincsen ezekből, az EVSZ és az UNICEF (az ENSZ gyer­mekalapja) szervezésében A-vitamin kapszulákat oszta­nak szét. A költség igen ala­csony, egy évi vitaminszük­séglet ára 3—4 dollárcent, de a vitamin a szó szoros értelmében gyermekek száz­ezreinek - életét, testi épségét menti meg. Egyes országok­ban, így Indiában, Indoné­ziában nemzeti programokat is indítottak már, a delhi kormány például A-vitamin szirupot oszt szét ingyene­sen a rászoruló lakosságnak. Ugyanakkor La tin-Amerika, Afrika koldusszegény orszá­gai változatlanul nemzetközi segítségre szorulnak. Napjainkban 30 millió vak ember él a Földön. Több, mint 90 százalékuk a fejlő­dő országokban, ahol a vita­minhiány, vagy a fejlett or­szágokban már ismeretlen, fertőző trachoma még min­dig tömegesen szedi áldoza­tait. A fejlődő országokban egyszerű, és nem is túl költ­séges módszerrel a jelenle­ginek ötödére lehetne szoríta­ni a vakok számát — mond­ják az EVSZ szakemberei. A küzdelem a tagállamok, más nemzetközi szervezetek, va­lamint nagy gyógyszergyártó cégek támogatásával az első sikerek után megújuló len­dülettel folytatódik. Heltai András A jelöltek igazi arca Garancia a hibák ellen Negyedszázada történt ■ A Lambrakisz-gyilkosság Alultápláltság, vitaminhiány II szegénységbe belehalni és belevakulni lehet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents