Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-10 / 59. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 10. 1988. MÁRCIUS 10.. CSÜTÖRTÖK ILDIKÓ NAPJA A Nap kél: 6.08 — nyugszik: 17.42 órakor. A Hold kél: 0.30 — nyugszik: 8.32 órakor. Csak lassan mérséklődik a szél % ELŐREJELZÉS az ország területére ma estig: Északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, már csak szórványos, futó hózápor várható. Az északi szél számottevően mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. Színház A Szigligeti Színház színháztermében 7 órakor III. Richard (Hegedűs bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag: fél 5- kor és fél 8-kor Bíborszín I—II. Tallinn: fél 6-kor és fél 8-kor Szenvedély végszóra. Tisza A- terem: 5-kor Ifj. Frankenstein, 7-kor Kobra (16 é.). B-terem: 5-kor Tex és a mélység ura, 7- kor Keselyűket nemtemetnek naponta. C-terem: 5-kor Chika- ra árnyéka, 7-kor A csapda. Jászapáti Táncsics: Asferix és Cleopátra. Jászberény Lehelékor és 8-kor Premier kortárs filmklub. Feltámad a vadnyugat. Kisújszállás Ady: A végső visszaszámlálás. Magyar archív sorozat. Kunhegyes Szabadság: Szerelem második vérig. Kunmadaras Petőfi: Asz. Kunszent- márton Körös: A kicsi kocsi legújabb kalandjai. Mezőtúr Dózsa: Szerepcsere. Szabadság: A Beverly Hills-i zsaru. Tisza- földvár Tárcsics: Biztos halál. Tiszafüred Tisza: Tiszta Amerika (16 é.). Törökszentmiklós Dózsa: A Nilus gyöngye. Túr- keve Vörös Csillag: Vang Vu a kungfu hőse. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az előtérben 14—20 óráig Játék a képekkel. A színházteremben 18.30 és 20.30 órakor LÉZERSZÍNHÁZ (Genesis). Kiállítások : A galérián: Joanovics Pál festőművész emlékkiállítása. A gyermekgalérián: 10 éves a Planetárium c. gyermekrajzpá- lyázat anyagának kiállítása. A bal oldali vitrinekben: Mezőtúri fazekasok kiállítása. A jobb oldali vitrinekben: Szolnok megye védett növényei és természeti értékei. A Pályaválasztási Tanácsadó bemutatója. Repülőtéri Helyőrségi Klub 18.30: Vang Vu a kungfu hőse (kínai film). 10—18 óráig Féner Tamás fotóművész kamarakiállítása. Tószegen Nő- és férfinap Hangulatos, vacsorával egybekötött nőnapot tartott március 7-én a tószegi művelődési ház nagytermében a község nyugdíjasainak nemrég megalakult klubja. Rendhagyó volt a rendezvény, mert egyúttal férfinapot is tartottak, ami a szokványostól eltérő színfoltja volt az estének. A klubf valameny- nyi tagja sikeresnek tartja az első zenés, táncos rendezvényt, ami sokáig emlékezetes marad. Tatarozzák a gyógynövénybolté! Március 11-én bezár a népszerű gyógynövényszaküzlet, amely Szolnokon, a Ságvári körúton található. A megyei gyógyszertári központ szaküzletében ugyanis belső tatarozás lesz. A bolt március 21-én nyit ki újra. Díjnyertes fotók Kada István képei Budapesten Tizenhárom évvel ezelőtt a ' hagyományteremtés szándékával hirdette meg Törökszentmiklós az alföldi életet, tájakat, embereket bemutató országos fotópályázatot, melynek zsűrizett anyagát kétévenként mutatják be a város felszabadulásának évfordulóján. A díjazott képek a városi művelődési központ tulajdonában maradnak, így lehetőség van arra, hogy több helyen bemutassák a kollekciót. Március 14-én, hétfőn 12 órakor ebből az anyagból nyílik kiállítás Budapesten, a mezőgazdasági szövetkezetek székházában. Ugyanitt nyílik: meg a város szülötte, Kada István naiv festő, a I népművészet mestere munkáiból válogatott tárlat, mellet Sülye Ká- rolyné, a művelődési központ igazgatója ajánl a látogatók figyelmébe. Ezt követően a törökszentmiklósi amatőr csoportok — a Ti- szatáj Tsz citerazenekara, a Béke Tsz népdalköre és a Miklós táncegyüttes — műsorát 'láthatják a budapestiek 15.30 órai kezdettel. Ildikó-------A germán lldico névből származik. A germán névvel először Jordanes VI. századi gát történetíró latin nyelvű műveiben találkozunk; Attila hun uralkodó második feleségének neve volt. Az asszonyt Kriemhilda néven emlegették. Az nem azonos az lldico névvel. A Kriemhilda rövidült germán becézője ugyanis Hilda. Ennek II- da alakváltozatából származott kicsinyítő képzéssel az lldico név. Nálunk Ildikó formában Arany János eposza, a Buda halála tette ismertté. Becézése: Ildi(ke), II- da. Ildácska„ Ildó stb. A világ végén Gyermekkönyv a Szent Jupátról Szent Jupát a világ végén címmel írt könyvet a gyerekeknek Gál József, a földet körülvitorlázó magyar hajó legénységének egyik tagja. A 8—10 éves korosztálynak szánt, a világ tengerein történt valós kalandokról szóló kötetet március 12-én, szombaton, fél kettőtől fél háromig a TIT Planetáriumában dedikálja a könyv szerzője. I MŰSOROK I Rádió I SZOLNOKI STÜDIO: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnoki Zenés hírműsor. Szerkesztő: Gulyás Erika. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform — Az ügyeletekről jelentjük — Hétközben — 6.30: Hírek. Lapszemle (Kossuth) — Reggeli körkép — Tegnap történt -v 7.00: Hírek, Tudósítások. Időjárás (Kossuth) — Ma történik — Heti piac — Lapszemle a Szolnok Megyei Néplapból.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor. — Kb. 8.15: Mai programok. — 8.20: Vállalkozástan. — 8.30: Fáy András szerzeményeiből. — 9.07: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak. — 9.30: Hírek, érvek, vélemények. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Labirintus. — 10.50: Brankovics György. — 11.34: Kicsi Biri királysága. — 12.30: KI nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Népdalfeldolgozások. — 14.35: Zenei Tükör. — 15.10: Rádiókabaré Kft. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Emlékezés Ránki György akadémikusra. — 17.30: Félóra népzene. — 18.00: Kritikusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.23: Az öt karika jegyében. — 19.38: Igor és társai. II/l. rész. — 20.21: Budapesti találkozás Kallós Zoltánnal. — 21.04: Ben Franklin Párizsban. — 21.30: Kórkostoló. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Látogatás a múltunkban ... — 23.30: Operaáriák. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után . . . PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Citeramuzsika. — 8.20: A Szabó család... — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Két Suppé nyitány. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: „Énekeltem én: Asztalos József”. — 12.45: Gyi- mesi muzsika. — 12.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Mi van? — 15.05: Operaslágerek. —15.40: Törvénykönyv. — 16.00: „Sokáig éljen a szerelem”. —17.05: Ipargazdák. — 17.10: Üj dzsessz- lemezeinkből. — 17.30: Mint (a) - film. — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Operettkedvelőknek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Rádiószínház. — 21.57: Country-világ. — 22.30: Csárdások. — 23.20: Rockpanoráma. — 0.15—4.20: Éjfél után . . . BARTÓK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.08: Időszaki kiállítások. —8.13: Három szerenád. — 9.00: Lort- zing operáiból. — 9.40: Barokk zene. — 10.50: Fúvósművek. — 11.05: Felhívjuk a figyelmet! — 11.10: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 12.10: Romantikus kamaramuzsika. — 13.05: Magyarán szólva ism.). — 13.20: Hídfők a végtelenbe. — 14.20: Megtervezett véletlenek. — 14.38: Csajkovszkij-áriák. — 15.00: Pophullám. — 15.45: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — Kb. 16.45: Mendelssohn-kórusok. — 17.00: MIKRO-fon. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05: Rádióhangversenyekről. — 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. — Kb. 21.30: Madrigálok. — 21.45: Brahms-művek. — 22.26: Napjaink zenéje. I Televízió I 1. MŰSOR: 8.55: Tv-torna nyugdíjasoknak. — 9.00: Képújság. — 9.05: Tele- doktor — Orvosi tanácsok tiz percben. Az újszülöttkor sebészete. — 9.15: A védelemé aszó — Tv-játék: Amit a halál sem old meg (ism.). — 10.05: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Hazai Tükör: — Benne: Kívánságára — A nézők kérései alapA híd-kötvény jó kötvény Kisorsolták a nyereményeket emmmm I ol rek i ■■■HManr A Korvinka táncosa a nyereménykerékben keresi a szerencsét hozó számot. A tévé minden valószínűség szerint Tiszafüredre, az utazási utalvány Törökszentmiklósra, a gépkocsi a Jászságba került (Fotó: D. G.) Tegnap délután Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban tartották a nyeremények sorsolását azok között a kötvénytulajdonosok között, akik 5000 forintnál nagyobb címletű értékpapírt vásároltak. A hangulatot a Korvinka együttes táncosai színesítették, majd a sorsolási bizottság nevében Bereczki Lajos, a megyed tanács általános elnökihelyettese köszönte meg azt a társadalmi összefogást, mely a kötvények vásárlásában megnyilvánult. Elmondta, hogy a híd-köt- vény jó kötvény, így a vásárlók a saját érdekük felismerése mellett a közügyet is szolgálták. Március 21-én tartja legközelebbi foglalkozását Békésen a virágkötők klubja, az Ifjúsági Házban (Korona u. 3.), délelőtt 9 órától délután 4-ig. A nagyhírű pesthidegkúti Rozmaring Tsz szakembere. Szabó János vezeti a foglalkozást, amelyen húsvéti virágkészítményekkel foglalkoznak. Ajádékko- sarat, díszeket, tálakat készítenek. Szó lesz a szárazvirág termesztéséről és felEzután került sor a sorsolásra és a kerékből a Korvinka együttes táncosad húzták ki a számokat. Az ITT színes televíziót a 256-os szám nyerte, a Penta Tours 75 ezer forintos utazási utalványát a 925-ös sorszámú kötvényt vásárló tudhatja magáénak, végül a Dácda személygépkocsi birtokosa a 168-as sorszámú sorsjegy tulajdonosa lett. Az ünneség végén Bálint Ferenc, a városi tanács elnöke az OTP dolgozóinak köszönte meg a kötvények terjesztésében kifejtett áldozatos tevékenységet és számukra tárgyjutalmat adott át. dolgozásáról. szárításáról, csomagolásáról, raktározásáról és értékesítéséről. A készítés technikáját is megismerhetik a jelenlevők a kompozíciók bemutatóján. A foglalkozást követően, délután 4 órától a helyi Vetőmag mintaboltban szárazvirág- és egyéb virágmáigvak vásárát rendezik meg. A nyílt foglalkozáson minden érdeklődőt szívesen látnak. Nevi kenyér és honismeret A túrkevei művelődési ház honismereti szakköre tartalmas programot állított össze az év első felére. Március végén A kenyér szerepe Túr- keve népi táplálkozásában címmel tart előadást Hagy- mási Sándor, a szakkör vezetője. amikor a szakköri tagokon kívül ráás érdeklődőket is szívesen látnak. A hallgatóság megismerkedhet a témán belül a búzatermesztéssel. a sütés módozataival. Szerepel a munkatervben Ecsegpuszta növényvilágának ismertetése is, valamint megemlékezés a híres kevi muzsikás cigányokról. — A KÖLTÉSZET napja alkalmából idén is rendeznek Kisújszálláson szavalóversenyt, külön kategóriában az általános iskolásaknak, külön a középiskolásoknak és felnőtteknek. A nevezési határidő április 11, a verseny április 14-én lesz. A nagycsoportos óvodásokat is bevonják a vers ünnepébe a városi könyvtár dolgozói, számukra vermondó találkozót szerveznek. — ZENÉS, tombolás nőnapi teadélutánra várja tagjait szombat délután 5 árútól a Csomóponti Művelődési Házba a Vasutasok Szak- szervezetének szolnoki nyugdíjas csoportja. _ REJTVÉNYFEJTÖK klubja alakult a hét elején Karcagon, a Déryné Művelődési Központban, összejöveteleit hétfőnként délután 4—6^ óra között tartja a könyvtárban, aihová mindazokat az érdeklődőket várják, akik e szenvedélynek hódolnak. — AUTÓVASÁR Jász- árokszálláson és Kunhegyesen lesz vasárnap, a megyén kívül pedig Békéscsabán, Dabason, Hatvanban, Hevesen, Hódmezővásárhelyen és Szegeden. — EGERBEN, a Szövetkezeti pávakörök és népzenei együttesek IV. országos találkozóján vesz részt pénVendégeket vár a virágkötők klubja ján. — 17.50: Telesport. —18.35: Reklám. — 18.50: Napraforgó.— 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Tv-torna. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.10: Reklám. — 20.15: Szomszédok — Teleregény 23. fejezet. — 20.45: Van öt perce? — Bizet: Carmen — Virógária. Gulyás Dénes énekel. — 21.00: Hírháttér — Nézetek, vélemények közérdekű kérdésekről. — 21.40: Tájkép. — 22.25: Kapcsoljuk a Hilton Szállodát. Pillanatkép Presser Gáborról. — 23.10: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.40: Képújság. — 17.45: Sprá- vy — Hírek szlovák nyelven — A szegedi körzeti stúdió műsora. — 17.55: A láthatatlan nyomozó — Amerikai tv-film- sorozat: „A Kié erőforrás”. — 18.40: Dzsesszencia — Gonda János műsora XII/2. rész: Népies és klasszikus blues. — 19.00: Nas ekran — A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.30: Tehenek és számítógépek — Svéd- magyar koprodukció. — 20.05: Képújság. — 20.10: Unokáink is látni fogják... de hogyan látja ön? — 20.55: Híradó 2. — 21.10: 24. Nemzetközi Dalfesztivál — Sopot 1987. Díjazottak gálakoncertje. — 21.55: Képújság. MOSZKVA: 13.30: Hírek. — 13.45: Glinka müveiből. — 14.30: Dokumentumfilmek. — 15.35: Hírek. — 15.40: M. Vajszman hegedül. — 16.00: A XIX. pártkonferencia elé. — 16.30: Rajzfilmek. — 17.05: Világhiradó. — 17.25: „Gotvald" című film 2. rész. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Sz. Mihalkov író munkássága. — 21.05: Világhiradó. — 21.15: A Petrov: Mester és Margarita. Fantasztikus szimfónia. — 21.50: ,,Az utolsó út” című film. — 23.30: Hírek. — 23.35: Koncert. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.40: Hírek. — 16.45: Iskola- tv. — 17.05: Szabadkáról Újvidékre — Jugoszláv dokumentumfilm. — 17.30: Tudósítóink jelentik... — 17.50: Vészjelzés a tenger alól — Tv-dráma. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárás- jelentés. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: A pásztor felesége — Tv- dráma. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Bonza a szamuráj — Japán történelmi film. ÜJVIDEK: 16.45: Műsorismertetés — magyarul. — 16.50: Tv-napló — magyarul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18,00: Újvidéki képeslapok. — 18.55: Reklám.— 19.00: Ma: tájékoztató műsor: szerbhorvát nyelven. — 19..15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 20.00: Belpolitika — románul. — 21.00: Tv-dráma — magyar nyelvű felirattal. — 22.00: Tv- napló. — 22.15: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.25: Mezőgazdasági műsor. — 20.55: Grant kapitány nyomában című folytatásos film. — 21.50: Tv- híradó. teken, szombaton és vasárnap a mezőtúri Galagonya citeraegyüttes. — TŰRKEVE Város Tanácsa február 8-i ülésén az 1988. évi 1. számú tanácsrendeletével módosította a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról szóló korábbi rendeletét. A módosítás megtekinthető a városi tanácstagoknál, a tanács ügyfélszolgálati irodájában. — A TISZA vízállása Tiszafürednél 411 centiméter (duzzasztott), Szolnoknál 104 centiméter (apadó); a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 179 centiméter (áradó) volt. A víz hőmérséklete Szolnoknál 3,6 C-fok. Üjhelyen Változatlan árakon! Széles választékkal állunk vásárléink rendelkezésére Kesztölci tapétáinkkal SzakUzletUnk új olme: Szolnok, Tanácsköztársaság u. 12 d.