Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-26 / 73. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 26. Történetek ügyeletben A Néplap ven dógo: fialsz Gusztáv miniszterhelyettes Cibakházáról az Egyenlítőhöz Ugyancsak meglepődtek, akik az elmúlt év decembe­rének utolján még mint a Cibakházi Vörös Csillag Tsz elnökének kívánhattak bol­dog karácsonyt, jó szilvesz­tert Raisz Gusztávnak, ja­nuár első napjaiban pedig már arról értesülhettek a napilapokból, hogy a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettesévé ne­vezte ki a Minisztertanács. A megye mezőgazdasági nagyüzemeiben ha nem is mindennapos vendégként, de otthonosan mozgó jómagam Is kaptam bőven az éveleji jártomban-keltemben „mit tudsz, hogyan lett a cibaki elnökből miniszterhelyettes; hallottál valamit, ki a „ke­resztapja” Raisz Guszti­nak: szerinted hogy került egyik napról a másikra a Mémbe a Raisz elvtárs?” — meg efféle kérdéseket. — Nos, miután az előlép­tetését valóban nem előzték meg, legalábbis a megyében hivatalos hírek, de még a jólértesülteknek a személy­zeti és ' káderintézkedéseket kísérő jó hazai folyosóplety­kái sem, hadd tegyem fel én is így a kérdést: valóban, hogyan lesz valakiből — kis túlzással — egyik napról a másikra miniszterhelyet­tes? — Az, hogy egyik napról a másikra, egyáltalán nem túlzás. A karácsonyt meg­előző napokban kéretett Váncsa Jenő miniszter, az­után a vele való még két ta­lálkozás után december 31- én a Parlamentben átvehet­tem Grósz Károly miniszter- elnöktől a miniszterhelyet­tesi megbízólevelemet. Az év végi ünnepek után, janu­ár negyedikén pedig már itt kezdtem a munkát a Kos- suth-téren, a minisztérium­ban. Ami a konkrét kérdését illeti, nehezen fogja elhin­ni. az újságolvasók is való­színűleg hihetetlennek tart­ják majd, amit most mon­dok, de ez a valóság: nem tudom. Hallottam én is ta­lálgatásokról a kinevezésem körülményeit, az esetleges protektoraimat illetően, és tőlem személyesen is meg­kérdezték többen, amit ön. Mivel valóban nem lévén általam ismert előzménye az előléptetésemnek, mit vá­laszolhatnék nekik azon kí­vül, hogy nem tudom? Hogy kérdezzék meg a mi­nisztert? — Ezt a tanácsát én sem fogadnám meg. Megkérem inkább, mondjon valamit a kiválasztásában bizonyára szerepet játszó eddigi szak­mai pályafutásáról? — Szolnokon, a Verseghy­ben befejezett középiskolai tanulmányok után először általános agrármérnöki dip­lomát szereztem Mosonma­gyaróváron, majd vízgaz­dálkodási szakmérnökit Deb­recenben. A Cibakházi Vö­rös Csillag Tsz volt a mosta­nit megelőző egyetlen mun­kahelyem. Gyakornokként kezdtem ott, később főagro- nómus, majd termelési elnökhelyettes lettem. Az utóbbi kilenc évben pedig a szövetkezet el­nöke voltam, összesen hu­szonhárom esztendőt dolgoz­tam a — nemcsak az én megítélésem szerint — me­gyei élvonalbeli közös gaz­daságban. Évről évre dina­mikusan növelni tudtuk a csökkenő ráfordítások mel­lett a búza, a kukorica és a napraforgó hozamait. A megyében a legnagyobb te­rületen folytattuk a nagy­üzemi. intenzív kertészke­dést, és eredményesen in­tegráltuk azt a háztáji és :kisüzemi gazdálkodásban is. Elsőként alakítottuk ki a térségben a zöldségtermesz­tési vertikumot, az alap­anyagtermeléstől a saját feldolgozáson keresztül az exportértékesítésig. A biz­tonságosabb gazdálkodást szolgáló ipari tevékenység bevezetésében is élenjár­tunk, a település népesség- eltartó és -megtartó képes­ségét is erősítve a cipőfelső­rész üzem létrehozásával. Visszakanyarodnék egy gon­dolat erejéig az első kérdés­re: mindazzal, amit mi Ci­bakházán jól csináltunk, tel­jesen egybevágnak azok, a természetesen más nagyság­rendű feladatok, amelyeket a minisztérium vezetésének és a főosztályoknak történt bemutatásomkor megismer­tettek velem. A több mint két évtizedes szövetkezeti gyakorlatomon kívül talán ez is közrejátszhatott abban, hogy rám esett a választás. Persze meg kell, hogy mond­jam, van azért az országban a soroltakban élenjáró sok másik gazdaság is, és nálam- nál felkészültebb szövetke­zeti elnök is nem egy... — Jó kezekben tudja to­vábbra is a cibaki téesz irá­nyítását? — Egyetlen nyugtalan percet sem okozott számom­ra a Vörös Csillag Tsz jö­vője. Meggyőződésem, hogy a stafétabotot átvevő Túró- czi János, az új elnök hoz­záértő irányításával a jól felkészült vezetőség képes az eddigi gazdálkodási szín­vonalat nemcsak megőrizni, hanem tovább emelni is. És ahogyan a huszonhárom esz­tendő alatt a cibakházi szö­vetkezeti gazdákat megis­mertem, az ő szorgalmuk, lelkiismeretes munkájuk is biztosítékot jelent azoknak az elképzeléseknek a meg­valósítására, amelyeket még együtt alakítottunk ki. Gon­dolok a szuperintenzív öntö­zés megvalósítására, a sava­nyítóüzem bővítésére, a te­henészeti telep rekonstruk­ciójára. — A kinevezése időben egybeesett a MÉM szerve­zeti korszerűsítésével. Be­avatna a kardinálisabb vál­tozásokba, és abba, hogy az új felállásban ön milyen feladatot kapott? — Először talán hadd mondjam el, hogy számomra ez az időbeni egybeesés na­gyon szerencsés volt. Talán egy esztendőbe is telt volna teljes mélységben megismer­kednem a tárca egész tevé­kenységével. A napirenden lévő átszervezés révén azon­ban mint egy nyitott könyv­ből egy hónap alatt betekin­tést nyerhettem mindenbe. Röviden a változásokról: százhatvannal csökkent a minisztériumban dolgozók létszáma, héttel a főosztá­lyok száma. A korábbi öt he­lyett három miniszterhe­lyettes látja el a funkcioná­lis felügyeletet három nagy témakörben, azaz termelés- politikai. a közgazdasági és kereskedelmi, valamint a hatósági feladatok terén. Személy szerint hozzám tar­tozik a mezőgazdasági és a vállalati-szövetkezetpoli­tikai főosztály, valamint a földügyi és térképészeti és az erdészeti és faipari hiva­talok felügyelete révén a mezőgazdasági nagyüzemek és azok közös vállalatainak gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi probléma, kivé­ve az élelmiszeripari téma­kört. — Téeszelnökként nemcsak a cibaki határra volt úgy­mond rálátása, hiszen né­hány éven át a Szolnok Me­gyei Teszöv elnökhelyettesi tisztét is betöltötte. Innen, a Kossuth-térröl, a miniszter­helyettesi székből hogyan ítéli meg a megye mezőgaz­daságát? És még valamit, ha helyénvalónak tart egy­általán egy ilyen kérdést: profitálhat-e egy térség ag­rárgazdasága abból, ha on­nan kerül ki egy ágazati miniszter h elyettes ? — Nem titok, és vélemé­nyem szerint természetelle­nes is lenne, ha nem úgy lenne, hogy a magasabb szintű kapcsolatrendszerben végzett irányító munka, a nagyobb horderejű problé­mák közepette is közel áll­nak hozzám a szűkebb pát­ria agrárgazdaságának prob­lémái. A törvényes keretek között igyekszem is a tőlem telhető legtöbb segítséget megadni azoknak a megol­dásához. Frisskeletű példa erre a Nagyrévi Tsz éppen befejezett szanálása, közpon­ti megsegítése és a Mezőhé- ki Táncsics Tsz pénzügyi egyensúlyának folyamatban lévő helyreállítása. Az sem titok, hogy bizony sokan ad­ták mostanában Szolnok me­gyei termelőszövetkezeti ve­zetők egymásnak az irodám kilincsét. Adódik ez nyil­vánvalóan abból, hogy van megoldásra váró probléma bőven a megyében, amely­nek a mezőgazdaságáról egyébként kedvező a megíté­lése a minisztériumnak. A tárca vezetése főleg a tér­ségben elért búzatermeszté­si eredményeket, az öntözé­ses gazdálkodás fejlesztésé­ért tett erőfeszítéseket tartja országosan is figyelemre méltónak. Elmondom azt is, miben látjuk szükségesnek a mielőbbi előbbrelépést. Ilyen például a termesztési­tenyésztési vertikum széle­sítése, a vállalkozói kedv élénkítése, a háztáji gazdál­kodás nagyobb mértékű in­tegrációja, általában az in­novációs tevékenység foko­zása. Beszélgetésünknek az im­már harmadik miniszterhe­lyettes előjegyzési naptárát éberen és nagy rutinnal vi­gyázó titkárnő tapintatos fi­gyelmeztetése vetett véget: indulnia kellett Raisz Gusz­távnak a Magyar Televízió Székházába. Az aznap este adásba került Hazai Tükör című műsorba készítettek vele felvételt. Azt kezdte volna pedig éppen elmonda­ni, hogyan is esett meg alig három héttel a kinevezése után, hogy hazatérve az északi féltekéről, egy Dániá­ban megrendezett gépkiállí­tásról, éppen annyi ideje maradt, hogy a bőröndjében a téli ruhaneműit nyárira cserélje, és máris indulha­tott két munkatársával az Egyenlítőhöz. Pontosabban: Kenya fővárosába, Nairobi­ba a Holstein Friez Szarvas­marhatenyésztő Világszövet­ség konferenciájára. Meg sem kérdeztem, ezek után, hogy mennyire elfoglalt mostanság a MÉM-ben egy miniszterhelyettes. Temesközy Ferenc Sokféle ember keresi föl a kórházi és a központi orvosi ügyeletet. A beteget kísérő hozzátartozók is sokfélék: segíthetik is, gátolhatják is a gyógyító munkát. „Drága édesapám” A mentőautó éjfélkor hoz­ta a beteget a kórházba. A mentőautó mögött személy- gépkocsi gördült az épület elé: azzal jöttek az aggódó hozzátartozók. A körzeti orvos vizeletre- kedést állapított meg a fel­tűnően sovány, nyolcvan- éves férfinál, ezért a kór­házba utalta. A kórházban az ügyeletes orvos megvizs­gálta a nyugtalan, nyöször­gő beteget. A katéterezés után így szólt a hozzátarto­zókhoz: — Haza lehet vinni a bá­csit, a katéter benne ma­rad, három nap múlva je­lentkezzenek az urológiai szakrendelésen. — A mentő­autó menetlevelére ráírta: „visszavihető az otthonába". A mentőápolók készültek, hogy az idős férfit a hord­ágyra tegyék. — Sehová! — kiáltott a férfi lánya. — Haza nem vi­hetik! Ilyen állapotban nem! Mit kezdek vele otthon? A doktor úr talán felelősséget vállal, hogy nem történik baj? — Ne vicceljen, asszo­nyom! — kapta fel a fejét az erőszakos hangra az or­vos. — Nem lehet semmi komplikáció! Az urológián kell majd tovább kezelni és addig... — Semmi addig! — ki­abálta az „aggódó” hozzátar­tozó. — Itt marad! Majd in­nen elviszik az urológus szakorvoshoz. — De asszonyom... — Különben is — folytat­ta a nő. — Nézze meg az édesapámat! Na, nézze csak meg! Ki van száradva a lelkem. Infúziót kell adni neki és. .. — Asszonyom, egy pil­lanat! Foglaljon helyet! — mutatott az orvos az íróasz­tal melletti székre. — Akkor tehát mit tegyünk, tessék el­mondani, már írom is! —És valóban jegyzetelni kezdett. — Először is: infúziót ad­ni. mert ki van száradva... — Nem tudták megitatni, vagy talán hányt a bácsi ? — vágott szavába az orvos. — Ugyan! — csattant fel az asszony. Isteni étvágya van a drága édesapámnak. Törődünk vele, nem úgy, mint egyesek a szüleikkel. Mindent megkap tőlünk, amit csak megkíván! Nem is szokott semmi baja, lenni hála a jó istennek. De infú­zió kell, higgyen nekem! A mentőápolók még min­dig ott tébláboltak, indultak volna már. — Vigyék a beteget a mentőautóba — szólt az or­vos. Az asszony felugrott a székről, a hordagyat vivők elé állt. — Sehová! Ki vállalja a felelősséget, ha reggelig tör­ténik vele valami! Maguk? — körbemutatott. — Vagy én meg a férjem? Az apa megnyugodva szu­nyókált a hordágyon. — Mennünk kell, doktor úr — mondta az egyik men­tős. — Ez az egv kocsink van szolgálatban éjszaka, és ki tudja, ki vár még ránk. — Sehová nem vjszik! — kiáltotta a nő, és r^borult a hordágyon fekvő férfira, aki erre felriadt. — Apukám, drága apucikám. hogy bán­nak itt veled! Rángatnak jobbra-balra. nincsenek tekintettel senkire és sem­mire. Ne félj. nem hagyom annyiban! Az orvos közben áláírta a menetlevelet, elbocsátotta a mentőautót. A hozzátartozók ugyanis kocsival jöttek... A beteget ülő helyzetben is ha­za lehet vinni. — Drágám, egyetlenem, infúziót fogsz kapni — re- begte az asszony apja mell­kasán fekve, majd hjrtelen kiegyenesedett. — Nézze meg doktor úr. hogy le van ro­molva! Másodszor tehát: vi- tamininjekciókat is adjon neki! — Mit kell tennünjc har­madszor? — kérdette az orvos. — Nézze csak meg! A bal oldalon lágyéksérve van édesapámnak. Minden pilla­natban kizáródhat. Panasz­kodik is rá eleget. Húsz éve kérem, hogy operáltassa meg, de nem jött még a kórház tájékára sem! Most jvégre itt1 van! Meg kell műteni! Még ma éjjel! — Felelőtlenség lenne, asszonyom! Ebben aj korban a legegyszerűbb műtétre is gondosan elő kell készíteni a beteget. írja alá, hogy az ön utasítására és felelőssé­gére végezzük el a beavatko­zást, mert én nem vállalom érte a felelősséget. Ez a műtét az apja életébe ke­rülhet. — Na ugye! — csattant fel megint az asszony. -4- Az or­vos nem vállalja a felelőssé­get, nekem meg a nyakam­ba varrják, Maga az orvos, oldja meg! Reggelre meg kell operálni, utána átvinni a megyei kórház urológiai osztályára! Megértette, dok­tor? Ne félj, drága apuci­kám, jó kezekben vagy itt. — Más rendelése van-e még asszonyom? — kérdezte az orvos és még mindig mo­solygott. — Látom, mindent ért. Vi- szontlására! — mint a vil­lám, kicikázott a rendelő aj­taján. Az udvaron felbőgött az autó motorja, csikorogtak a kerekek. A sötétség leple — Jöjjenek gyorsan, na­gyon lázas a kisfiam! Any- nyira köhög, majd megful­lad! Hányt, megy a hasa. Jöjjenek gyorsan! — kapko­dó beszédű, fiatal nő hang­ja hallattszott a segélykérő telefon pattogásán keresztül. — Tessék mondani a címet! — Az asszisztensnő jegyze­telt. — Hová küldjem a dok­tor urat? — Megvárjuk a segélykérő telefonnál! Nem megyünk el innen, csak jöjjenek gyor­san! Az ügyeletes orvos azon­nal indult. Legalább ne­gyedóra, míg odaérnék, ez a rövid idő is sok lehet, ha fullad valaki, hátha még gyerek! Rohant az ügyelet kocsija, az új Niva, j szeret­te a tempót, fúrta magát előre a csendes éjszakában. Közeledett az éjfél. A fa­lu már rég elcsöndesedett, csak itt-ott lehetett látni fényes ablakot. Az utcai lámpák gyéren világítottak, majdnem koromsötét volt. A segélykérő telefonnál is alig gyertyafénnyi a világosság, mert egy gondozatlan, bur­jánzó fa teljesen körülfonta a villanyoszlopon lévő égőt. A sötétből egv férfi ug­rott elő, kerékpár volt mel­lette, integetett: —Ide. ide! A házfal mellett fiatalasz- szonv állt, karján tíz év kö­rüli fiú. A gyerek feje az anyja vállán, mélyen aludt, nem köhögött. — Ennyire rosszul van, hogy ki kellett hozni a ko­csi elé? — csodálkozott az orvos. — Nem, dehogy doktor úr, nincs ekkora baj, de úgy gondoltuk, hogy... Álltak szótlanul a Niva mellett: A férfi kerékpárjá­ra támaszkodott, dülöngélt, italszag áradt belőle. A nő a karján tartotta a gyereket. Az orvos alig látta őket a sötétben. — Nagyon lázas, csak úgy süt a homloka meg az egész teste, ni! Meg kéne nézni! — könyörgött az asszony. — De hol, tessék monda­ni? Itt, az országút közepén, a földre fektetve, vagy a ko­csi ülésén a homályban? Hol laknak? — kérdezte az ügye­letes orvos. — Nagyon messze, drága doktor úr, gyalog meg kü­lönösen messze, karomon a kicsivel meg ezzel a félnó- tással, ni! — intett fejével a kerékpáros férfi elé. — Asszonyom hol, ho­gyan nézzem meg? Ismernek itt a közelben valakit, be tudunk menni valahová? — Ügy köhögött, majd megfulladt — kezdte a nő, mintha nem is hallotta vol­na a kérdéseket. Egyre in­gerültebb lett. — A hasa is fájt, a torka is, hányingere volt, láza, hányt, a melle meg sípolt, szúrt a drágám­nak! — Asszonyom, értsük már meg egymást. Sötét van! A gyereket fekve is meg kell vizsgálni. Világosság kell! Világosság! A nő kifakadt: — Ennyi totojászkodást, a francba is! Gyere apjuk! — szólt oda a férjének. Sarkon fordult, elrohant, eltűnt a sötétben. A férfi komótosan moz­dult, talán elaludt a vita közben, és most riadt fel. — Csak bele kellett volna néz­ni a torkába, és felírni va­lamit! — mondta halkan, borízű, rekedtes hangon. —• Elviszem a megyei kórház­ba, el én, még ma éjjel! — Fölerősödött a hangja. Ha leszakad az ég, akkor is! — Megtántorodott, majdnem átesett a kerékpáron, de si­került állva maradnia. A hangja még erősebbé vált. — Nehogy azt higgye, hogy ennyivel megússza, maga ál­lat! így bánni egy nagybe­teg gyerekkel! Utánanézek, ki maga, és feljelentem! Fel én! Bizonytalan léptekkel el­indult és ős is beleveszett a sötétségbe. Dr. Jánosi Gábor A Kunhegyesi Kunság Népe Tsz baromfiága zata évente 600 ezer broiler csirkét értékesít, mintegy száz tonna mennyiségben. Az 1987- ben felépített két egyenként 25 ezer férőhe­lyes korszerű ól beállításával, javuló teljesít meny mellett, az ágazat tíz százalékkal tudta csökkenteni létszámát (Fotó: Mészáros)

Next

/
Thumbnails
Contents