Szolnok Megyei Néplap, 1988. március (39. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-26 / 73. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. MÁRCIUS 26. Történetek ügyeletben A Néplap ven dógo: fialsz Gusztáv miniszterhelyettes Cibakházáról az Egyenlítőhöz Ugyancsak meglepődtek, akik az elmúlt év decemberének utolján még mint a Cibakházi Vörös Csillag Tsz elnökének kívánhattak boldog karácsonyt, jó szilvesztert Raisz Gusztávnak, január első napjaiban pedig már arról értesülhettek a napilapokból, hogy a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettesévé nevezte ki a Minisztertanács. A megye mezőgazdasági nagyüzemeiben ha nem is mindennapos vendégként, de otthonosan mozgó jómagam Is kaptam bőven az éveleji jártomban-keltemben „mit tudsz, hogyan lett a cibaki elnökből miniszterhelyettes; hallottál valamit, ki a „keresztapja” Raisz Gusztinak: szerinted hogy került egyik napról a másikra a Mémbe a Raisz elvtárs?” — meg efféle kérdéseket. — Nos, miután az előléptetését valóban nem előzték meg, legalábbis a megyében hivatalos hírek, de még a jólértesülteknek a személyzeti és ' káderintézkedéseket kísérő jó hazai folyosópletykái sem, hadd tegyem fel én is így a kérdést: valóban, hogyan lesz valakiből — kis túlzással — egyik napról a másikra miniszterhelyettes? — Az, hogy egyik napról a másikra, egyáltalán nem túlzás. A karácsonyt megelőző napokban kéretett Váncsa Jenő miniszter, azután a vele való még két találkozás után december 31- én a Parlamentben átvehettem Grósz Károly miniszter- elnöktől a miniszterhelyettesi megbízólevelemet. Az év végi ünnepek után, január negyedikén pedig már itt kezdtem a munkát a Kos- suth-téren, a minisztériumban. Ami a konkrét kérdését illeti, nehezen fogja elhinni. az újságolvasók is valószínűleg hihetetlennek tartják majd, amit most mondok, de ez a valóság: nem tudom. Hallottam én is találgatásokról a kinevezésem körülményeit, az esetleges protektoraimat illetően, és tőlem személyesen is megkérdezték többen, amit ön. Mivel valóban nem lévén általam ismert előzménye az előléptetésemnek, mit válaszolhatnék nekik azon kívül, hogy nem tudom? Hogy kérdezzék meg a minisztert? — Ezt a tanácsát én sem fogadnám meg. Megkérem inkább, mondjon valamit a kiválasztásában bizonyára szerepet játszó eddigi szakmai pályafutásáról? — Szolnokon, a Verseghyben befejezett középiskolai tanulmányok után először általános agrármérnöki diplomát szereztem Mosonmagyaróváron, majd vízgazdálkodási szakmérnökit Debrecenben. A Cibakházi Vörös Csillag Tsz volt a mostanit megelőző egyetlen munkahelyem. Gyakornokként kezdtem ott, később főagro- nómus, majd termelési elnökhelyettes lettem. Az utóbbi kilenc évben pedig a szövetkezet elnöke voltam, összesen huszonhárom esztendőt dolgoztam a — nemcsak az én megítélésem szerint — megyei élvonalbeli közös gazdaságban. Évről évre dinamikusan növelni tudtuk a csökkenő ráfordítások mellett a búza, a kukorica és a napraforgó hozamait. A megyében a legnagyobb területen folytattuk a nagyüzemi. intenzív kertészkedést, és eredményesen integráltuk azt a háztáji és :kisüzemi gazdálkodásban is. Elsőként alakítottuk ki a térségben a zöldségtermesztési vertikumot, az alapanyagtermeléstől a saját feldolgozáson keresztül az exportértékesítésig. A biztonságosabb gazdálkodást szolgáló ipari tevékenység bevezetésében is élenjártunk, a település népesség- eltartó és -megtartó képességét is erősítve a cipőfelsőrész üzem létrehozásával. Visszakanyarodnék egy gondolat erejéig az első kérdésre: mindazzal, amit mi Cibakházán jól csináltunk, teljesen egybevágnak azok, a természetesen más nagyságrendű feladatok, amelyeket a minisztérium vezetésének és a főosztályoknak történt bemutatásomkor megismertettek velem. A több mint két évtizedes szövetkezeti gyakorlatomon kívül talán ez is közrejátszhatott abban, hogy rám esett a választás. Persze meg kell, hogy mondjam, van azért az országban a soroltakban élenjáró sok másik gazdaság is, és nálam- nál felkészültebb szövetkezeti elnök is nem egy... — Jó kezekben tudja továbbra is a cibaki téesz irányítását? — Egyetlen nyugtalan percet sem okozott számomra a Vörös Csillag Tsz jövője. Meggyőződésem, hogy a stafétabotot átvevő Túró- czi János, az új elnök hozzáértő irányításával a jól felkészült vezetőség képes az eddigi gazdálkodási színvonalat nemcsak megőrizni, hanem tovább emelni is. És ahogyan a huszonhárom esztendő alatt a cibakházi szövetkezeti gazdákat megismertem, az ő szorgalmuk, lelkiismeretes munkájuk is biztosítékot jelent azoknak az elképzeléseknek a megvalósítására, amelyeket még együtt alakítottunk ki. Gondolok a szuperintenzív öntözés megvalósítására, a savanyítóüzem bővítésére, a tehenészeti telep rekonstrukciójára. — A kinevezése időben egybeesett a MÉM szervezeti korszerűsítésével. Beavatna a kardinálisabb változásokba, és abba, hogy az új felállásban ön milyen feladatot kapott? — Először talán hadd mondjam el, hogy számomra ez az időbeni egybeesés nagyon szerencsés volt. Talán egy esztendőbe is telt volna teljes mélységben megismerkednem a tárca egész tevékenységével. A napirenden lévő átszervezés révén azonban mint egy nyitott könyvből egy hónap alatt betekintést nyerhettem mindenbe. Röviden a változásokról: százhatvannal csökkent a minisztériumban dolgozók létszáma, héttel a főosztályok száma. A korábbi öt helyett három miniszterhelyettes látja el a funkcionális felügyeletet három nagy témakörben, azaz termelés- politikai. a közgazdasági és kereskedelmi, valamint a hatósági feladatok terén. Személy szerint hozzám tartozik a mezőgazdasági és a vállalati-szövetkezetpolitikai főosztály, valamint a földügyi és térképészeti és az erdészeti és faipari hivatalok felügyelete révén a mezőgazdasági nagyüzemek és azok közös vállalatainak gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi probléma, kivéve az élelmiszeripari témakört. — Téeszelnökként nemcsak a cibaki határra volt úgymond rálátása, hiszen néhány éven át a Szolnok Megyei Teszöv elnökhelyettesi tisztét is betöltötte. Innen, a Kossuth-térröl, a miniszterhelyettesi székből hogyan ítéli meg a megye mezőgazdaságát? És még valamit, ha helyénvalónak tart egyáltalán egy ilyen kérdést: profitálhat-e egy térség agrárgazdasága abból, ha onnan kerül ki egy ágazati miniszter h elyettes ? — Nem titok, és véleményem szerint természetellenes is lenne, ha nem úgy lenne, hogy a magasabb szintű kapcsolatrendszerben végzett irányító munka, a nagyobb horderejű problémák közepette is közel állnak hozzám a szűkebb pátria agrárgazdaságának problémái. A törvényes keretek között igyekszem is a tőlem telhető legtöbb segítséget megadni azoknak a megoldásához. Frisskeletű példa erre a Nagyrévi Tsz éppen befejezett szanálása, központi megsegítése és a Mezőhé- ki Táncsics Tsz pénzügyi egyensúlyának folyamatban lévő helyreállítása. Az sem titok, hogy bizony sokan adták mostanában Szolnok megyei termelőszövetkezeti vezetők egymásnak az irodám kilincsét. Adódik ez nyilvánvalóan abból, hogy van megoldásra váró probléma bőven a megyében, amelynek a mezőgazdaságáról egyébként kedvező a megítélése a minisztériumnak. A tárca vezetése főleg a térségben elért búzatermesztési eredményeket, az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséért tett erőfeszítéseket tartja országosan is figyelemre méltónak. Elmondom azt is, miben látjuk szükségesnek a mielőbbi előbbrelépést. Ilyen például a termesztésitenyésztési vertikum szélesítése, a vállalkozói kedv élénkítése, a háztáji gazdálkodás nagyobb mértékű integrációja, általában az innovációs tevékenység fokozása. Beszélgetésünknek az immár harmadik miniszterhelyettes előjegyzési naptárát éberen és nagy rutinnal vigyázó titkárnő tapintatos figyelmeztetése vetett véget: indulnia kellett Raisz Gusztávnak a Magyar Televízió Székházába. Az aznap este adásba került Hazai Tükör című műsorba készítettek vele felvételt. Azt kezdte volna pedig éppen elmondani, hogyan is esett meg alig három héttel a kinevezése után, hogy hazatérve az északi féltekéről, egy Dániában megrendezett gépkiállításról, éppen annyi ideje maradt, hogy a bőröndjében a téli ruhaneműit nyárira cserélje, és máris indulhatott két munkatársával az Egyenlítőhöz. Pontosabban: Kenya fővárosába, Nairobiba a Holstein Friez Szarvasmarhatenyésztő Világszövetség konferenciájára. Meg sem kérdeztem, ezek után, hogy mennyire elfoglalt mostanság a MÉM-ben egy miniszterhelyettes. Temesközy Ferenc Sokféle ember keresi föl a kórházi és a központi orvosi ügyeletet. A beteget kísérő hozzátartozók is sokfélék: segíthetik is, gátolhatják is a gyógyító munkát. „Drága édesapám” A mentőautó éjfélkor hozta a beteget a kórházba. A mentőautó mögött személy- gépkocsi gördült az épület elé: azzal jöttek az aggódó hozzátartozók. A körzeti orvos vizeletre- kedést állapított meg a feltűnően sovány, nyolcvan- éves férfinál, ezért a kórházba utalta. A kórházban az ügyeletes orvos megvizsgálta a nyugtalan, nyöszörgő beteget. A katéterezés után így szólt a hozzátartozókhoz: — Haza lehet vinni a bácsit, a katéter benne marad, három nap múlva jelentkezzenek az urológiai szakrendelésen. — A mentőautó menetlevelére ráírta: „visszavihető az otthonába". A mentőápolók készültek, hogy az idős férfit a hordágyra tegyék. — Sehová! — kiáltott a férfi lánya. — Haza nem vihetik! Ilyen állapotban nem! Mit kezdek vele otthon? A doktor úr talán felelősséget vállal, hogy nem történik baj? — Ne vicceljen, asszonyom! — kapta fel a fejét az erőszakos hangra az orvos. — Nem lehet semmi komplikáció! Az urológián kell majd tovább kezelni és addig... — Semmi addig! — kiabálta az „aggódó” hozzátartozó. — Itt marad! Majd innen elviszik az urológus szakorvoshoz. — De asszonyom... — Különben is — folytatta a nő. — Nézze meg az édesapámat! Na, nézze csak meg! Ki van száradva a lelkem. Infúziót kell adni neki és. .. — Asszonyom, egy pillanat! Foglaljon helyet! — mutatott az orvos az íróasztal melletti székre. — Akkor tehát mit tegyünk, tessék elmondani, már írom is! —És valóban jegyzetelni kezdett. — Először is: infúziót adni. mert ki van száradva... — Nem tudták megitatni, vagy talán hányt a bácsi ? — vágott szavába az orvos. — Ugyan! — csattant fel az asszony. Isteni étvágya van a drága édesapámnak. Törődünk vele, nem úgy, mint egyesek a szüleikkel. Mindent megkap tőlünk, amit csak megkíván! Nem is szokott semmi baja, lenni hála a jó istennek. De infúzió kell, higgyen nekem! A mentőápolók még mindig ott tébláboltak, indultak volna már. — Vigyék a beteget a mentőautóba — szólt az orvos. Az asszony felugrott a székről, a hordagyat vivők elé állt. — Sehová! Ki vállalja a felelősséget, ha reggelig történik vele valami! Maguk? — körbemutatott. — Vagy én meg a férjem? Az apa megnyugodva szunyókált a hordágyon. — Mennünk kell, doktor úr — mondta az egyik mentős. — Ez az egv kocsink van szolgálatban éjszaka, és ki tudja, ki vár még ránk. — Sehová nem vjszik! — kiáltotta a nő, és r^borult a hordágyon fekvő férfira, aki erre felriadt. — Apukám, drága apucikám. hogy bánnak itt veled! Rángatnak jobbra-balra. nincsenek tekintettel senkire és semmire. Ne félj. nem hagyom annyiban! Az orvos közben áláírta a menetlevelet, elbocsátotta a mentőautót. A hozzátartozók ugyanis kocsival jöttek... A beteget ülő helyzetben is haza lehet vinni. — Drágám, egyetlenem, infúziót fogsz kapni — re- begte az asszony apja mellkasán fekve, majd hjrtelen kiegyenesedett. — Nézze meg doktor úr. hogy le van romolva! Másodszor tehát: vi- tamininjekciókat is adjon neki! — Mit kell tennünjc harmadszor? — kérdette az orvos. — Nézze csak meg! A bal oldalon lágyéksérve van édesapámnak. Minden pillanatban kizáródhat. Panaszkodik is rá eleget. Húsz éve kérem, hogy operáltassa meg, de nem jött még a kórház tájékára sem! Most jvégre itt1 van! Meg kell műteni! Még ma éjjel! — Felelőtlenség lenne, asszonyom! Ebben aj korban a legegyszerűbb műtétre is gondosan elő kell készíteni a beteget. írja alá, hogy az ön utasítására és felelősségére végezzük el a beavatkozást, mert én nem vállalom érte a felelősséget. Ez a műtét az apja életébe kerülhet. — Na ugye! — csattant fel megint az asszony. -4- Az orvos nem vállalja a felelősséget, nekem meg a nyakamba varrják, Maga az orvos, oldja meg! Reggelre meg kell operálni, utána átvinni a megyei kórház urológiai osztályára! Megértette, doktor? Ne félj, drága apucikám, jó kezekben vagy itt. — Más rendelése van-e még asszonyom? — kérdezte az orvos és még mindig mosolygott. — Látom, mindent ért. Vi- szontlására! — mint a villám, kicikázott a rendelő ajtaján. Az udvaron felbőgött az autó motorja, csikorogtak a kerekek. A sötétség leple — Jöjjenek gyorsan, nagyon lázas a kisfiam! Any- nyira köhög, majd megfullad! Hányt, megy a hasa. Jöjjenek gyorsan! — kapkodó beszédű, fiatal nő hangja hallattszott a segélykérő telefon pattogásán keresztül. — Tessék mondani a címet! — Az asszisztensnő jegyzetelt. — Hová küldjem a doktor urat? — Megvárjuk a segélykérő telefonnál! Nem megyünk el innen, csak jöjjenek gyorsan! Az ügyeletes orvos azonnal indult. Legalább negyedóra, míg odaérnék, ez a rövid idő is sok lehet, ha fullad valaki, hátha még gyerek! Rohant az ügyelet kocsija, az új Niva, j szerette a tempót, fúrta magát előre a csendes éjszakában. Közeledett az éjfél. A falu már rég elcsöndesedett, csak itt-ott lehetett látni fényes ablakot. Az utcai lámpák gyéren világítottak, majdnem koromsötét volt. A segélykérő telefonnál is alig gyertyafénnyi a világosság, mert egy gondozatlan, burjánzó fa teljesen körülfonta a villanyoszlopon lévő égőt. A sötétből egv férfi ugrott elő, kerékpár volt mellette, integetett: —Ide. ide! A házfal mellett fiatalasz- szonv állt, karján tíz év körüli fiú. A gyerek feje az anyja vállán, mélyen aludt, nem köhögött. — Ennyire rosszul van, hogy ki kellett hozni a kocsi elé? — csodálkozott az orvos. — Nem, dehogy doktor úr, nincs ekkora baj, de úgy gondoltuk, hogy... Álltak szótlanul a Niva mellett: A férfi kerékpárjára támaszkodott, dülöngélt, italszag áradt belőle. A nő a karján tartotta a gyereket. Az orvos alig látta őket a sötétben. — Nagyon lázas, csak úgy süt a homloka meg az egész teste, ni! Meg kéne nézni! — könyörgött az asszony. — De hol, tessék mondani? Itt, az országút közepén, a földre fektetve, vagy a kocsi ülésén a homályban? Hol laknak? — kérdezte az ügyeletes orvos. — Nagyon messze, drága doktor úr, gyalog meg különösen messze, karomon a kicsivel meg ezzel a félnó- tással, ni! — intett fejével a kerékpáros férfi elé. — Asszonyom hol, hogyan nézzem meg? Ismernek itt a közelben valakit, be tudunk menni valahová? — Ügy köhögött, majd megfulladt — kezdte a nő, mintha nem is hallotta volna a kérdéseket. Egyre ingerültebb lett. — A hasa is fájt, a torka is, hányingere volt, láza, hányt, a melle meg sípolt, szúrt a drágámnak! — Asszonyom, értsük már meg egymást. Sötét van! A gyereket fekve is meg kell vizsgálni. Világosság kell! Világosság! A nő kifakadt: — Ennyi totojászkodást, a francba is! Gyere apjuk! — szólt oda a férjének. Sarkon fordult, elrohant, eltűnt a sötétben. A férfi komótosan mozdult, talán elaludt a vita közben, és most riadt fel. — Csak bele kellett volna nézni a torkába, és felírni valamit! — mondta halkan, borízű, rekedtes hangon. —• Elviszem a megyei kórházba, el én, még ma éjjel! — Fölerősödött a hangja. Ha leszakad az ég, akkor is! — Megtántorodott, majdnem átesett a kerékpáron, de sikerült állva maradnia. A hangja még erősebbé vált. — Nehogy azt higgye, hogy ennyivel megússza, maga állat! így bánni egy nagybeteg gyerekkel! Utánanézek, ki maga, és feljelentem! Fel én! Bizonytalan léptekkel elindult és ős is beleveszett a sötétségbe. Dr. Jánosi Gábor A Kunhegyesi Kunság Népe Tsz baromfiága zata évente 600 ezer broiler csirkét értékesít, mintegy száz tonna mennyiségben. Az 1987- ben felépített két egyenként 25 ezer férőhelyes korszerű ól beállításával, javuló teljesít meny mellett, az ágazat tíz százalékkal tudta csökkenteni létszámát (Fotó: Mészáros)
