Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-09 / 33. szám

1988. FEBRUÁR 9.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Szolnok Megyei Tanács kisújszállási faipari vállalata két alaptípusból többféle méretben évente 11 ezer olcsóbb árfekvésű ajtót gyárt. A termékeket a Tüzép-vállalatokon keresztül értékesítik (Fotó: D. G.)

Apró Antal köszöntése

Apró Antalt, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnökét, az Országgyűlés nyugalmazott elnökét 75. születésnapja alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Kádár János, az MSZMP főtitkára levélben köszöntötte. A levelet Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára hétfőn a KB székházában adta át.

* * *

Az SZKP KB üdvözletével és ajándékával Borisz Sztu- kalin, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete köszöntötte Apró Antalt.

NEM ÉRVÉNYESÜL A PAPÍRFORMA

Végéemká - de csak nyereségért

A múlt év végéig huszonegy vállalati gazdasági munkaközösség 210 tagja jutott igen tisztességes kiegészítő jövedelemhez a Papíripari Vállalat szolnoki papírgyárában; az üzemben összesen 23 millió forintot fizettek a főmunkaidőn túl végzett munkáért a végéemeknek. Bár a döntés még nem született meg, hogy mely munkaközösségekkel köt 1988-ra is szerződést a gyár, az már biztos, hogy a 210 dolgozó

„Az előbb említett tények igazat, így csoportosítva, a kereset-kiegészítésre helyezve a hangsúlyt azonban azt a látszatot keltjük, hogy a végéemkák működésének támogatásával a gyár gazdasági vezetőségének legfontosabb célja a dolgozók anyagi gyarapodásának szolgálata volt” — vélekedett Kardos György igazgató. Tehát, úgy tűnhet, az üzem megvon dolgozóitól valamit, amit korábban megadott nekik. Pedig korántsem ilyen egyszerű a dolog, a gyár és a munkaközösségek közötti vállalkozási szerződések megkötéséről régen is, most is bonyolultabb összefüggések vizsgálata után döntöttek.

Hogy mik ezek a bonyolultabb összefüggések, azt jól példázhatjuk a gyár hármas számú papírgépét működtető négy (összesen 120 dolgozót foglalkoztató) végéemká történetével. Még közvetlenül a gyár új papírgyártó részlegének elkészülte előtt is az volt a terv, hogy a hármas papírgépet Szolnokon leszerelik, a berendezés azonban 1982 után is tovább dolgozott. Tovább dolgozhatott a Papíripari Vállalat szabta szigorú létszámgazdálkodási előírások közepette is, sikerült ugyanis embereket találni az üzemeltetéshez. Négy vgmk-ba tömörülve, az egyébként főállásban más feladatokat megoldó papírgyári dolgozók, négy műszakban működtetik a gépet, százhúszuk munkájával 40—50 újabb szakember felvétele vált fölöslegessé. (A gyárban nem lett volna pénz a hiányzó 40—50

A gyári számvetésből a géemkázókra nézve kedvező következtetések adódtak: a vállalkozási díjak miatti költségnövekedés ellenére a négy végéemká az idei gyári eredményhez a tavalyihoz hasonló összeggel járulhat hozzá. (A vállalkozókkal működtetett papírgép fontossága még növekedett is, hiszen a termelői árak és a szabályozók változása miatt az erre az évre várható gyári eredmény az 1987-esnél kisebb lesz.)

Ennek a négy géemkának tehát az idén is biztos munkája lesz a szolnoki papírgyárban. A többi tizenhét, vállalkozási díjait szintén 75—80 százalékkal emelő

közül jó néhánynak le kell mondania erről az évek óta megszokott, nem olcsón szerzett „kereset-kiegészítésről”. Ugyanannyi többletmunkával, közel ugyanakkora jövedelemhez ugyanis, (az adózási feltételek változása miatt) csak a tavalyinál 70— 80 százalékkal nagyobb vállalkozási díj esetén juthatnak hozzá a géemkázók — a több pénz megfizetését azonban nem minden esetben vállalja a gyár.

dolgozó bérére, a vállalkozóknak járó díjat viszont költségként lehetett elszámolni.)

A túlélésre ítélt papírgép az üzemnek és a mellette dolgozóknak egyaránt jelentős hasznot hajt. A Szolnoki Papírgyárnak nem kellett lemondania egy keresett, jól eladható termékéről, a gyár tavalyi 540 millió forintos eredményéből éppen ez a termék hozott mintegy 20— 25 millió forintnyit. A négy munkaközösség, a vállalkozók pedig, 9 millió bruttó (ebből a tényleges kereset kiszámításához le kell vonni a 10 százalékos társasági adót, az 5 százalékos társadalombiztosítási járulékot, a gyárnak fizetett 5 százalékos eszközhasználati díjat és az átlagosan 17 százalékos jövedelemadót) jövedelemhez jutottak.

Az idén, az év elején azonban, a tavalyi gazdasági számításokkal pontosan igazolható, kölcsönös érdekeltség meglétét, mindkét félnek ellenőriznie kellett. Számoltak a géemkázók, és — mert a vállalkozási adó 1988-ra 25 százalékra, a társadalombiztosítási járulék 10 százalékra, az új szabályok szerint számítandó személyi jövedelemadó pedig átlagosan 35 százalékra növekedett — a vállalkozási díjként a tavalyi összegnél 75 százalékkal kértek többet. Tetemes a növekedés, éppen ezért kellett alapos számításokat végezni a gyár vezetőinek is — nem volt elég csak azt figyelembe venni, hogy a hármas papírgépen készült termékekre az idén is köny- nyű vevőt találni.

munkaközösség sorsa azonban ma még bizonytalan, a gyár gazdasági vezetői azt számolgatják, magasabb árért melyikükkel érdemes az idén is szerződést kötni. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy továbbra is nagyon hasznos tevékenységet végeznének a termelési szolgáltatásokkal foglalkozó kisvállalkozók, hiszen igen megbízhatóan dolgozott eddig a főállásban is a gyárhoz kötődő raklapjavító brigád, az üzemekben otthonosan mozogtak az épületgépészeti munkákra vállalkozók, jó hogy bármikor el lehetett érni az emelőgépeket javító közösség tagjait, hogy az importkiváltáshoz kapcsolódó

feladatok megoldásával, a helyi lehetőségeket leginkább ismerő szolnoki tervezőket lehetett megbízni. Az így nyert rugalmasságon megszerzett előnyök azonban — a papírgyári tapasztalatok szerint — az idén már nem esnek egybe a forintban,, gyári eredményben is kife- jezhetőkkel. Jónéhány helyi végéemká szolgáltatása helyett érdemesebb tehát olcsóbban vállalkozó, „külső szervezetek” munkájára hagyatkozni.

Azoknak a kisvállalkozóknak, akiknek gyárukkal nem sierült szerződést kötni (hogy mely munkaközösségek jutnak erre a sorsra, az február elejéig nem dőlt el) kétségtelenül veszteséget okoz, hogy a többletmunkával szerzett jövedelemtől az idén elesnek. A gyár vezetői szerint az is kétségtelen, hogy a keresetkiesést a főmunkaidőben pótolni nem tudják. Még akkor sem lenne erre lehetőség, ha az egykori kisvállalkozók teljesítménye a főmunkaidőben ugrásszerűen megnövekedne 1988-ban és — bár ez amúgy is képtelenség — a korábban vállalkozóként megoldott feladatokat is elvégeznék a napi Jnyolc órában. A béreket hasonló ütemű növeléséért a keresetszabályozás mai előírásai szerint még a majdnem duplájára emelt vállalkozási díjaknál is nagyobb árat kellene a gyárnak fizetnie.

A jó ötlet számíthat támogatásra

A helyi munkaközösségek egy részéről — gazdasági megfontolások alapján kény- szerűségből — lemondva, kétségtelenül veszít a gyár, hiszen eddig megbízható, jó szakembereinek adhatott „vállalkozásba” feladatokat, a helyben megszerezhető kereset-kiegészítéstől elesve azonban, valószínűleg, az eddigi vállalkozókat éri az érzékenyebb veszteség. Hogy tehet-e mégis valamit a nagyüzem az elveszített keresetek pótlásáért?

„A számítások szerint gyári szinten ráfizetésesnek bizonyuló vállalkozások valamiféle visszacsempészéséről szó sem lehet. Ám keresetüket kiegészíteni kényszerülő dolgozóinkat mindenképpen segíteni akarjuk. Csak hát ehhez már az ő, valóban vállalkozói ötleteikre is szükség van. Például — méltányos használati díj fejében — használhatják műhelyeinket, gépeinket, ha más üzemektől a végéemká- zók nekik — kifizetődő külső megrendelést kapnak” — vélekedett a papírgyár igazgatója.

Ez persze, tagadhatatlanul nem olyan kényelmes és biztos munka, mint az eddig megszokott, de aki hajlandó a megrendeléseknek utánajárni, annak az idén is jövedelmet biztosíthat.

V. Szász József

20 millió az 540-ből

Leértékelődött előnyök

Megmaradók és elhullók

terv-, és prognóziskészítők talán soha nem voltak olyan nehéz helyzetben, mint manapság. Ha pusztán! a jelenből hosszabbítják meg a jövő vonalát, nem biztos, hogy jó nyomot rajzolnak a fejlődésnek. Ezért az építőipar legközelebbi jövőjének felvázolásához is elegendő, ha azokat a követelményeket vesszük alapul, amelyek az egész népgazdaságot meghatározzák. Az első, hogy az egyensúly javításához gyors, operatív intézkedésekre van szükség, amelyekhez igazodni, alkalmazkodni nem lesz egyszerű a vállalatoknak. A másik, logikus feladat, hogy hosszabb távon is megalapozzuk egyensúlyi helyzetünket, mert ez a reform alapköve.

Mindezek ismeretében arra számíthatnak az építők, hogy a vállalkozói szellem felértékelődik, ennek következtében a verseny is élesedik. Egyre fontosabb lesz a piaci információ, például arról, hogy' az ország mely térségében van építési kereslet. Várhatóan tovább folytatódik az igények differenciálódása, és nem lehet arra számítani, hogy új nagyberuházások indulnának. Emiatt kevesebb, kisebb értékű megbízással keresik meg majd az építővállalatokat, amelyek számára az lesz a ritka, ha új épületet kell emelniük. Gyakrabban fenntartásra, felújításra, karbantartásra számi t- hatnalk.

Egyetlen ágazat sem lehet meg anélkül, hogy valamilyen határok között meg ne tervezné a jövőjét. Az előzetes számítások szerint az építőiparban 1988—89-ben a termelés mérsékeltebb

ütemben fog növekedni a

korábbiakhoz képest, mintegy 6 százalékkal.

Ez azt jelenti, hogy hosz- szabb távon is azzal kell számolni, az építőszervezeteknek át kell alakulniuk a piac megváltozott igényei szerint. A legdrasztikusabb változás a lakáspiacon várható. tekintve hogy az állami lakások építésének aránya nem fog tíz százaléknál többre növekedni. Ennek következtében a hagyományos lakást építő szervezeteknek is más megélhetési forrás után kell nézniük.

Hasonló sorsra jutnak a kommunális építéssel, vagy csak mélyépítéssel foglalkozó vállalatok. Mivel minden feladatból kisebb lesz az igény, az tud jól felkészülni a jövőre, aki „több lábon áll’, vagyis kapacitásával, termelési szervezetével készen áll arra, hogy bárhol, bármilyen kisebb értékű megbízást is elvállaljon.

Ennek következtében az állóeszköpark is „mozgásnak indul”, és oda rendeződik, ahol a legjobban hasznosul. A szakmunkási gárda is abba az irányba mozdul majd, ahol a legtöbb szükség van rá, és ahol a legjobban megfizetik. Erre csak azok a kisebb-nagyobb szervezetek lesznek képesek, amelyek az építési piacon stabil és biztos helyet vívnak ki maguknak a versenytársak között. Így várható, hogy az életképes szervezeteknél növekszik a termelés hatékonysága, amelyek viszont alkalmatlannak mutatkoznak a jövedelmező munkára, azok sem megélni sem munkatársaikat megfizetni, sem önmagukat fejleszteni nem lesznek képesek.

A következő esztendőkben érdekes jelenségek tanúi leszünk. Például annak, hogy egyszerre, egy időben megy végbe a termelési kapacitások fejlesztése, máshol pe- dik azok leépítése. A kereslet változásai nyomán a termelésben és a fejlesztési politikában is az alkalmazkodóképesség lesz a vezérelv.

Az évek óta szorgalmazott, de jövőre már élesben tapasztalható változások a magasépítőipar vállalatait hozzák a legsúlyosabb helyzetbe,' amelyek már eddig is nehezen álltak meg a lábukon. Részben a nagy állami elvonások, részben pedig a vállalatok gazdálkodásának gyöngeségei okozzák, hogy a legnagyobb lakásépítő szervezetek tartósan „gyengélkednek”. Értük már senki nem nyújthat mentőövet. Ha saját programot dolgoznak ki életbenmaradásukra, és azt sikerül is végrehajtani, akkor 1988-ban átviszik a „lécet”, és újból állhatnak a startvonalhoz.

versenybe indulóknak csak akkor van esélyük a gazdaságos, jövedelmező termeléshez, ha szervezetüket a piaci igényekhez alakítják, ami nem feltétlenül a zsugorodási politikát követeli meg. Hanem azt, hogy például a jótállás kötelező vállására kisebb, belső szervezeti egységeket hozzanak létre.

A minőségi munka egyébként is az a kulcsszó amit minden építőnek tanácsos a zászlajára írni. Az építési költségek, és ennek következtében az árak növelésével párhuzamosan ugyanis ez lesz a választóvonal a megmaradók és az elhullók között.

Sz. K.

Hazai géplánc világszínvonalon

Átfogó felmérés, elemzés után

Kormányzati döntés előtt a gépkocsigyártás

fFolytatás az 1. oldalról)

korszerűsítéseket is elvégezték: munkavédelmi követelményeknek megfelelően «a kabinokat hő-hangszigetelés- sel látták el, megoldották a fűtést, szellőzést.

Alkatrészeket 23 és fél millió forint értékben gyártottak vagy újítottak fel. Ebből csaknem 8 millió értékű volt az importpótlás, amivel mintegy 120 millió forintnak megfelelő, hasonló minőségű nyugati terméket helyettesítettek. Az ilyen nagy arányú import helyettesítésével érték el, hogy évközben a gépek zavartalanul dolgozhattak a vasúti pályákon.

Ugyancsak jelentős valutamegtakarítást eredményezett az új gépek gyártása. Az osztrák Plasser—Theurer céggel 1985 óta tartó együttműködésben vonali vágányszabályozó és kitérőszabályozó gépeket gyártanak — idén kettő gördült ki a szerelőcsarnokból. A korábban csak Nyugatról beszerezhető gépek együttműködésben történő gyártásával a költségek kevesebb, mint felére, a valutaigény pedig negyedére csökkent. A MÁV szempontjából is jelentős eredménye a múlt évnek, hogy Jászki- séren elkészült az első komplett magyar géplánc. Ilyen jellegű, világszínvonalú, teljes gépláncot a szocialista országokban sehol sem gyártanak. Négy saját fejlesztésű gép is készült az építő- gépjavító üzemben.

Erre az évre a tavalyihoz hasonló termelési értéket, de jelentősen kevesebb nyereséget terveztek. Munkájuk van egész évre, a megrendelések arról tanúskodnak, hogy takarékosság miatt idén a meglevő vasúti pálya, valamint a géppark felújítása, karbantartása a tavalyinál még hangsúlyozot- tabb feladat. Folytatódik a saját fejlesztésű és az osztrák—magyar együttműködésben készülő új gépek gyártása is.

Közvéleményünk időről időre felfokozott várakozással kíséri figyelemmel a hazai gépkocsigyártási lehetőségekről szóló híreket. Az MTI munkatársa megkérdezte az ipari minisztert, mi a realitásuk ezeknek a híreknek, hol tartanak az előkészítő tárgyalások, és mikor születik végleges döntés a gépkocsigyártásról ?

Berecz Frigyes elmondta, hogy hazánkban jelenleg mintegy másfél millió személygépkocsi fut az utakon. A járművek átlagéletkora meglehetősen magas, 10 év körüli, és átlagfogyasztásuk is meghaladja a 10 litert. A motorizáció fejlődésével arra számítanak, hogy 2000- re legalább kétmillió gépkocsi lesz az állampolgárok, illetve a közületek tulajdonában. Addigra el kellene érni, hogy az autók átlag- életkora a jelenleginek mintegy a felére mérséklődjön, és fogyasztásuk is jelentősen csökkenjen. Ehhez azonban már ebben az évben körülbelül 200 ezer új személygépkocsit kellene importálni és forgalmazni. Egyelőre azonban csak 130 ezer új jármű beszerzésére van garancia, döntő részben a szocialista országok ismert márkáira és típusaira. Nincs realitása annak, hogy ezt a keretet további számottevő szocialista importtal bővít- hessük, a konvertibilis piaci beszerzésekre pedig nincs elegendő pénz.

Ugyanakkor meg kell találni az utat az ellátási gondok megoldására, mégpedig mielőbb. A kormányzat részleteiben és átfogóan felmérte és elemezte a kérdést. A számítások szerint legalább 25—30 milliárd forintnyi egyszeri beruházás mindenképpen elengedhetetlen ahhoz, hogy gazdaságosan és korszerűen épüljön ki a magyar gépkocsigyártás vagy összeszerelés. A gyártásban 80—100 kisebb-nagyobb iparvállalat venne részt, például autóüvegek, műanyagelemek, karosszérialemezek és műszerek gyártásával.

A végleges döntés elhúzódásának egyik alapvető oka az, hogy azok a vállalatok, amelyek részt vesznek egy ilyen vállalkozásban, mindent — elsősorban a szükséges pénzt — az államtól várnak. Pedig az érintett gyárak, ha érzik a piaci hátteret, biztosak a jövedelmező termelésben, kockázatot kell vállaljanak.

Bonyolult, de nem megoldhatatlan kérdésről van tehát szó. A kormányzat még az év első felében döntést hoz. Jelenleg hat-hét lehetséges javaslatot, ajánlatot vizsgálnak a szakemberek, ezek között van olyan, amely összeszerelésre, végszerelésre, komplett gyártásra, vagy csak alkatrész-részegység gyártási együttműködésre vonatkozik. Így előrehaladott megbeszélések folynak például a csehszlovák Skoda gyárral kialakítandó kooperációról, szó van a Skodákhoz való magyar motorgyártásról is. Hasonló szinten állnak a megbeszélések az új szovjet ZAZ 1102 (korábban Zaporozsec) autók magyar, bolgár, szovjet kooperációs előállításáról, mégpedig úgy, hogy mindhárom országban összerelnék azokat. Lehetőség van a megújuló lengyel autógyártásba való fokozottabb bekapcsolódásunkra éppúgy, mint a román Oltcit, vagy esetleg a Dacia személygépkocsik előállításába, ez utóbbiak esetében részegységek szállításával. Ugyancsak beható tárgyalások folynak a Suzuki céggel, gépkocsik összeszerelésére vonatkozóim, de más japán, továbbá nyugat-európai és amerikai autógyárakkal is. A végleges döntésre előreláthatólag a félév végéig még várni kell —mondotta Berecz Frigyes ipari miniszter.