Szolnok Megyei Néplap, 1988. február (39. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-13 / 37. szám
c Nemzetközi körkép Francia —nyugatnémet katonai „hidverés" Ciprusi elnökválasztás 1988. FEBRUÁR 13. — kérdőjelekkel Védelmi tanács és vegyes dandár Jelöltek és programok á szigetország * déli részéé Amikor a világ nagy hír- szolgálati irodáinak szokásos aseménynaptárában megpillantjuk a február 14- re jelzett ciprusi elnökválasztást. nem árt rögtön pontosítani valamelyest e fontos esemény megnevezését. S ez a pontosítás egyben magában foglalja az évtizedek óta húzódó ciprusi válság lényegét is, hiszen most február közepén csupán a földközi-tengeri szigetország Teljes megosztottság Jogi, parlamentáris szempontból is teljesnek tűnik tehát az egykori legendákban Aphrodité istennő lakhelyének tekintett sziget megosztottsága. A viharos történelmi múlt, az évszázadokra visszanyúló görög— török ellentét új fejezete 1974-ben kezdődött, amikor — egy elvetélt, s a „fekete ezredesek” Athénjából támogatott puccskísérlet nyomán — török katonaság szállta meg Ciprus északi körzeteit. Több százezer görög ciprióta kényszerült menekülésre, s a két népközösség között folyó, sokmenetes tárgyalások azóta sem vezettek kézzelfogható eredményre. Pedig Négy induló Az elnöki székért harcba induló jelöltek valamennyien tapasztalt politikusok. Szpirosz Kiprianu, az eddigi államfő 1977-ben nyerte el hivatalát, s most újra megkísérli megbízatása megdőli, görögök által lakott részén rendezik meg az államfő-választást, míg az északi, török fennhatóságú területen 1985-ben külön tartcjttak meg minden voksolást. Ekkor fogadták el az úgynevezett Észak-ciprusi Török Köztársaság új alkotmányát, ekkor bonyolították le az elnökválasztást, és döntöttek a törvényhozásbeli mandátumok elosztásáról. az álláspontok közelítésére jónéhány kísérlet lezajlott már, s közvetíteni próbált az ENSZ is. A jelek szerint épp a kibontakozás, a két népközösség között kialakítható megegyezés jelentette a mostani elnökválasztás legfontosabb vitatémáját is. A jelöltek és az általuk ajánlott programok ellentétes volta meglehetősen zavarossá teszi az összképet, a közvéleménykutatások nem adnak szilárd támpontot a várható nyertes .legmélyének meigjóslásához. A legtöbb szakértő ezért arra tippel, hogy az első fordulóban várhatólag nem is születik győztes. szőr elmulasztotta a kiegyezés történelmi lehetőségét. Glavkosz Kleridesz, a Demokratikus Tömörülés fejeként a jobboldali elképzelések hirdetője, pártolja a NATO szempontjait. (KözisŰgy tűnik, ma már igencsak egybeeső a történelmi múltban oly sokáig szembenálló két szomszédnak, Franciaországnak és a Német Szövetségi Köztársaságnak az európai biztonságpolitikáról vallott felfogása. Ennek ékes bizonyítékaként január 22-én Párizsban — a még De Gaulle és Adenauer idején, 1963-ban aláA tárgyaló felek hivatalosan ugyan nem mondták ki, ám a beavatott megfigyelők nyíltan céloztak rá, hogy a NATO-n belül sajátos helyet elfoglaló Bonn—Párizs „tengelynek” — legalább is élet- rehívóik nézete szerint — voltaképpen azt a katonapolitikai „űrt” kellene kitöltenie, amelyet a decemberben kötött szovjet—amerikai INF-szerződés eredményezhet a nyugat-európai védelmi struktúra, az amerikai „atomemyő” állítólagos gyengülésében. Más szóval: amennyiben az Egyesült Államok — ugyanúgy, akárcsak a Szovjetunió — eltávolítja földrészünkről valamennyi közepes hatótávolságú és hadműveleti-harcászati rakétáját, akkor — úgymond — az így támadó „légüres teret” valamilyen módon a fokozottabb francia—nyugatnémet kooperációval kell majd megszüntetni a francia nukleáris védelmi garancia megadásával együtt. Dehát hogyan? És egyáltalán: ki ellen? Miért lenne erre szükség, ha egyik ország biztonságát sem fenyegeti senki? Ez aztán tényleg fogas kérdés. A szélesebb közvélemény számára az erre Vajon úgy keilene-e felfognunk a kontinentális enyhüléssel össze nem egyeztethető párizsi álláspont bonni kezelését, mintha ezzel a Rajnán túl hallgatólagosan egyetértenének? Az NSZK kül- és biztonságpolitikájának mértékadó képviselői erről hivatalos megnyilatkozásaikban egészen másként beszélnek, noha a szóbanforgó szövetkezés elve magában rejti ezt az ellentmondást. írt barátsági (béke)szerződés 25. évfordulóján — megtartott Mitterrand—Kohl csúcs- találkozón az ünnepélyes alkalomhoz illően bejelentették, hogy korábbi elvi döntésük gyakorlati végrehajtásaként megalakítják a közös védelmi tanácsot, és ennek az elhatározásuknak alárendelten a vegyes nyugatnémet—francia dandárt. válasz távolról sem olyan egyszerű és magától értetődő. Hiszen az említett washingtoni INF-megállapodás várható leszerelési következményei, továbbá a Varsói Szerződés tagállamainak a hagyományos fegyveres erők és fegyverzetek radikális adható meggyőző politikai vaslatai nem indokolják sem Párizs, sem pedig Bonn tervezett katonai lépéseit. Az „utca emberének” szemében az sem világos, hogy a Kohl-kormány, amely a Bundeswehr Pershing—1A rakétáinak felszámolásához való pozitív hozzájárulásával jelentősen elősegítette a szovjet—amerikai megegyezés útjában álló utolsó akadály elhárítását, miért szövetkezik ilyen látványosan az európai leszerelési folyamatban részt venni nem kívánó francia vezetéssel? A Chirac-kormánynak most különösképpen szembetűnő ez a negatív magatartása az 500 kilométeren aluli rakéta-nukleáris és az úgynevezett kettős rendeltetésű (tehát hagyományosan és nem- hagyományosan) alkalmazható harceszközök felszámolásának, Európa teljes atomfegyvermentesítésének ellenzésében. Van itt azután más természetű probléma is, amely érzékelhetővé teszi, mire gondol az egyik, és mire a másik fél. Mint a polgári és a katonai sajtóban egy ideje folyó vitákból kitűnik, a nyugatnémet területen állo- másoztatott 48 ezer főnyi francia hadtestnél jelenleg szolgálatban álló rövid ható- távolságú (legfeljebb 120 kilométerre célba juttatható) Plútón atomrakéták sokkal inkább a Német Szövetségi Köztársaságot fenyegetik, semmint a „potenciális ellenfelet”. Bonnak tehát érdeke lenne a harcászati nukleáris fegyverek — és ezen túlmenően minden más tömegpusztító eszköz — eltávolítása. De ez a gondolat nem így merült fel a kétoldalú „védelmi” tanácskozásokon; a téma csupán a veszélyeztetettség oldaláról foglalkoztatta az illetékes politikai és katonai vezetőket. A franciák — megértve bonni partnereik félelmeit — megígérték, hogy 1992-től telepíteni fogják a Pluto- noknál háromszorosannégyszerese.i nagyobb ható- távolságú, újtípusú „Hades”- eket, s így az ezzel kapcsolatos aggodalmak eloszlathatok lesznek. Az említett korszerűbb rakéták ugyanis —, amint a vezérkari emberek állítják — lehetővé teszik az NSZK területe feletti átre- pülést, és az ellenfél célpontjaira mérendő csapásokat”. Nem kell túlságosan nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, hol képzelik el azt a bizonyos „ellenfelet” ... Deklarált különállóság A megnövelt hatótávolságú francia rakéták kilátásba helyezett rendszeresítése persze könnyebben áthidalható haditechnikai probléma, mint az, hogy Franciaország 1966 óta nem tagja a NATO integrált katonai szervezetének. Haderői — ideértve az NSZK-ban tartott csapatkontingenseket is — a nyugatnémet hadsereggel ellentétben nem tartoznak az egyesített fegyveres erők fő- parancsnokának alárendeltségébe. A dilemma tehát az, a mintegy 4500 főből álló vegyes nemzetiségű dandárt miként illesszék be úgy a „közös erőbe”, hogy az ne keltse a francia „visszatérés” látszatát. Megtalálták rá a legmegfelelőbbnek tűnő megoldást: az év vége tájt megszülető (katonai jelentőségét tekintve alig több, mint jelképes) magasabb egységbe sorolt francia alakulatok az NSZK úgynevezett terroriá- lis erőivel működnének együtt, mivel ezek sincsenek közvetlen NATO-alárendelt- ségben. így hát a gordiuszi csomót egy ügyes mozdulattal kettévágták, hasonlóan a 20 ezer francia és 55 ezer nyugatnémet katona bevonásával megtartott „Szemtelen veréb” közös gyakorlathoz, amelyet a NATO szokásos őszi „Autumn Forge ’87” gyakorlat-sorozatától elkülönítetten rendeztek meg, ezzel is demonstrálva a francia „különállóságot”. Csakhogy a deklarált különállóság nem is annyira bizonyos és valóságos, hiszen például a francia hadiflotta már nem egyszer kapcsolódott be a NATO atlanti-óceáni erőfitogtatásaiba. Ez a kétértelmű magatartás azt a gyanút táplálja, bizonyos párizsi hatalmi körök nem arra spekulálnak-e, hogy — akár közvetve, akár közvetlenül — valamilyen módon ismét szorosabban hozzákössék az ország szekerét az atlanti szövetség katonai szervezetéhez? Párizsban erre mindeddig határozott nemmel válaszoltak, a kérdés azonban ettől még nyitott maradt. Végül is akármelyik oldalról szemléljük Párizs és Bonn különleges házasságát, ebben — enyhén szólva — aligha fedezhető fel az európai katonai szembenállás mérséklésének, a radikális leszerelés előmozdításának szándéka; ezt a frigyet nyilván más törekvések motiválják. Serfőzö László összeállította: zsoldos György hosszabbítását. Esélyeit ugyanakkor csökkenti, hogy több — elsősorban baloldali — csoport túlságosan merevnek tartja fellépését a közösségközi tárgyalásokon. Néha egyenesen azt vetették a szemére, hogy az engedmények elutasításával többmert. milyen stratégiai ,ie- lentőséget tulajdonít az atlanti szervezet a mediterrán keleti medencéjében „lehorgonyzón anyahajénak”, ahol még napjainkban is találhatunk brit katonai támaszpontokat.) A harmadik jelölt a szocialista irányvonallá EDEK elnöke, Vasszosz Lisz- szaridesz, aki messzemenő segítségre számít Athénból, míg a negyedik csatasorba állt politikus független színekben indult. Öt, Georgisz Vasziliut pártolja nemcsak a kommunistákat tömörítő AKEL, hanem a liberálisok, sőt a jobboldal egy része is. Vasziliu — mellesleg milliomos üzletember, s külön érdekesség, hogy tanult hazánkban is — úgy tűnik abban a vonatkozásban különbözik (Leginkább ellenlábasaitól, milyen feltételek és körülmények között tartja elképzelhetőnek a görög és a török ciprióták megállapodását. Az eddigi kísérletek rendre olyan akadályokba ütköztek, mint a török alakulatok kivonásának időrendje, a betelepített török lakosság hazatérése, a létrehozandó államszövetség felépítése és hatáskörei, a menekültek visszatérése otthonaikba, és így tovább. Második forduló? Vasziliu az, aki programja alapján a legtisztábban átlátja: a ciprusi krízis korántsem a kis sziget bel- ügye, ellenkezőleg, erős kisugárzása van a térségre, így rendezését elősegítheti egy nemzetközi értekezlet. Azt is ő vallja a legkövetkezetesebben, hogy hiba szem elől téveszteni a realitásokat, s az 1974 előtti állapotok maradéktalan visszaállítását követelni. Vagyis a rendezéshez a jogos török igények elismerésén át vezet a legbiztatóbb út, s a közös nevező megtalálásához nem a merevség, hanem a kompromisszumkészség szükséges — természetesen az alapelvek maradéktalan fenntartásával. Ilyenek Ciprus egységének, függetlenségének és önállóságának megőrzése, a külföldi csapatok távozása. Kérdés csupán, kap-e (akár az első, akár az esetleges második fordulóban) elegendő támogatást ez a program, vagy megőrzi helyét Kiprianu. Egyelőre az ankarai vezetés között kialakult jobb viszonyról, Papandreu és özal davosi nyilatkozatai a kapcsolatok javításáról miként befolyásolják a ciprusi belső fejleményeket. Remélhetőleg ez is, akárcsak az ENSZ erőfeszítése elősegíti, hogy oly sok év feszültsége után közelebb kerüljenek a megnyugváshoz és megbékéléshez Aphrodité istennő paradicsomi szépségű szigetén. Dél-afrikai Köztársaság A dél-afrikai Pietermaritzburgban egy hatéves, fehér szülőktől származó kisfiút eltanácsoltak a csak fehérek számára fenntartott iskolából pusztán azért, mert bőrének árnyalata „túlságosan napbarnított” volt. Az anya elmondása szerint a többi szülő válaszút elé állította az intézmény igazgatóját: vagy kizárják a fiút, vagy ők veszik ki gyerekeiket az iskolából. A kis Jeremy így került egy jóval távolabb eső, alacsonyabb színvonalú, meszti- cek számára létesített iskolába. Ugyanakkor egyre nő azoknak a dél-afrikai fehér családoknak a száma, amelyek színes bőrű gyermekeket szeretnének örökbe fogadni. Különösen azóta, hogy a hatóságok két évvel ezelőtt eltörölték a vegyesházasságokat vagy a különböző bőr- színűek közötti nemi kapcsolatokat tiltó törvényt. Ezeket a kéréseket azonban a felsőbb szervek minden esetben elutasítják arra hivatkozva, hogy a kérvényezők, „rosszul értelmezték” a törvényt, az az örökbefogadásokra nem vonatkozik. A múlt évben 25 fehér család jelentkezett egy durbani kórházban, hogy feketebőrű csecsemőt szeretne örökbe fogadni, de a hatóságok minden egyes kérést elutasítottak. Ugyanakkor a kórház egyik orvosa elmondta, hogy nyomorgó szülők havonta legalább húsz újszülöttet „felejtenek ott”. A törvény ebben az országban arra kötelez, hogy az örökbefogadásnál szóba jöhető gyerekeket bőrük színe szerint előbb osztályozzak. Eszerint egy gyerek lehet ázsiai, mesztic, fekete vagy fehér. A vizsgálódásnál elsősorban a hajat, a bőrszínt és a körmöket veszik figyelembe. Megnézik, hogy deréktájon viselik-e például az úgynevezett „kék mongol foltot”, ami állítólag indiai vagy mesztic származásfa utal. Nem minden eset világos és egyértelmű. A kormányhivatalok fenntartják maguknak a jogot, hogy megváltoztassák a szociális és szakértő bizottságok megállapítását egy-egy esetben — mondta el egy johannesburgi szociális gondozó, aki nem akarta megnevezni magát. A kis Jeremy tehát a kegyetlen törvények, s azok szemellenzős alkalmazása következtében hátrányosabb helyzetbe került fajtársainál. Egy előnye azért mégis származik belőle: annak idején nem kell majd katonai szolgálatot teljesítenie a fajüldöző eszmék szolgálatában. Az csak fehérek számára kötelező. Bessenyei Mária Bonn—Párizs tengely kölcsönös leépítését célzó ja 1944 óta először ismét német katonák menetelnek Párizsban (Fotó: AP—MTI—KS) Plútón helyett Hades A főváros, Nicosia központja (Fotó: MTI Külföldi Képszerkesztőség — KS) Kohl kancellár és Mitterrand elnök kézjegyével látja cl a katonai együttműködési okmányt
