Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
10 Szolnok megye múltjából 1988. JANUÁR 23. Régészeti térképezés, leletmentés és ásatások, tudományos elemzések Népvándorlás-kori telepkutatások a Közép-Tisza vidékén Az utóbbi esztendőkben igen jelentős előrelépés észlelhető az alföldi kora népvándorlás kori településrégészetben. Terepbejárások, szondázó és leletmentő föltárások nyomán ma már lelőhelyek, házak, egyéb objektumok, valamint tárgyi leletegyüttesek egész sora áll a kutatás rendelkezésére. Egyedüli történeti forráscsoport ez a germán kor településmódjának, építményeinek, összességében a korabeli mindennapi életnek a megismeréséhez. Pehely bél, gyapjúból ém brokátból „Negyven évig vótam paplankészítő” Bállá Veronika visszaemlékezése A közép-Tisza-vidéki gepida telepkutatás kezdete az 1950-es esztendők elejére, 1952 nyarára és 1953 őszére tehető, amikor is Kalicz Nándor két alkalommal régészeti terepbejárást végzett a Tiszazugban. Ennek során kora népvándorlás kori szálláshelyeket is lelt, így pl. Tiszainoka és Tisza- kürt határában, pecsételt és fésült díszítésű cserepekkel. A két telepet 1986 tavaszán és őszén sikerült ismét megtalálnunk, s az előbbinél a kiterjedést pontosan meghatároznunk. Az első ház (részlet) Kengyel mellett (Csöbörérpart) került föltárásra 1959 őszén, Csalog Zsolt szondázó-leletmentő ásatása alkalmával, igen pregnáns kerámiával és fémlelettel, egy díszített bronz tűvel. Ugyanő négy esztendővel később, 1963 nyarán Tiszaszőlős határában, a község és Tiszafüred között (Csontospart III) hasonlóan szondázással már három gepida házat ásott ki, gazdag emlékanyaggal. A leletek a településmódra is nyújtanak bizonyos információkat. Az 1960-as évek végén, 1969-ben Tiszafürednél (Éfölsőfokpart) Bóna István és Stanczik Ilona tárt föl egy teleprészletet házakkal és gazdasági építményekkel. Lényegében ez volt az első V—VI. századi telepásatás a Tisza-vidéken, mivel a korábbi, kengyeli és tisza- szőlősi emlékanyag az akkoriban még alig ismert gepida (telep) kerámia miatt római kori, közelebbről még nem határozott népvándorlás kori vagy Árpád-kori leletként került a Damjanich Múzeum leltárkönyveibe és a Régészeti Füzetekben ill. az Archeológiái Értesítőben megjelenő éves beszámolók, híradások közé. Ezzel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy abban az időben egyedül a jellegzetes sírokból is ismert pecsételt és besimított edénytöredékek esetében volt egyértelmű a korhatározás (szórványként, tehát nem zárt leletegyüttesben Kengyelen és Tiszaszőlősön is előfordult). Az 1970-es évek végén Indult és még tartó MRT- /terepbejárások szálláshelyek sorozatát lokalizálták Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Szelevény, Öcsöd és Kun- szentmárton térségében, néhány esetben díszkerámiával. Rendkívül fontos leletek kerültek a Damjanich Múzeumba Törökszenmik- lósról Kovács Gyöngyi révén 1982 őszén egy, a korábbi években talált VI. századi, a klasszikus pecsételt kerámia alapján közelebbről az 550—560—as esztendőkre tehető fazekaskemence anyaga. 1983—1984-ben az MRT- munká latokkal párhuzamosan Kengyel és Rákóczifal- va hátárából is térképre kerülték az V—VI. századi települések, összesen tíz lelőhely. Az első nagyobb gepida teleprészletet 1984— 1985-ben, három kampányban Tiszafüred mellett, az ún. örvényl morotva partján leletmentetite a Damjanich Múzeum és az ELTE BTK Régészeti Tanszék (Laszlovszky József). A föl- színre került tíz ház, három verem és egy szabadtéri tűzhely ill. kemence(?), egy kb. 250 m hosszú területsávon magányosan vagy tömbökbe rendeződve helyezkedett el, reprezentálja ezzel a korszak egyik településmódját, a tanyacsoportos formát, ill. a csoportos települést. A legújabb Gepida telepásatások (•) és terepbejárt területek (Ilii) hasonló leletekkel a Közép- Tisza-vidéken (1952—1986) gepida telepleletek 1986 augusztus—szeptemberében jutottak múzeumba a Slzolnok és Zagyvarékas között húzódó Zagyva-partról, ugyancsak leletmentéssel. Ennek az emlékanyagnak az Az első feltárt szelevényi kunyhó rekonstrukciós rajza értékelése azonban csak a leletek restaurálása és az ásatási térképek elkészülte után lehetséges. Még a Zagyva-parti munkák kezdete előtt, júniusban a Tiszazugban, Szelevény határában végeztünk szondázást egy kora -népvándorlás kori lelőhelyen. Ennek előzménye az volt, hogy tavasszal, az MRT-terepbejá- rások alkalmával egy kisebb áritéri szigetein (Szelevény 37. sz. lelőhely), az azon átvezető földút mentén kemence maradványára figyeltünk fel. Leletmentésre nem sokkal később sort is kerítettünk. A szabadtéri kemence maradványára figyel- tezheitő cserép alapján Árpád-korinak bizonyult. Mivel követlen 'közelében egy régebbi, kisebb földmunka nyoma látszott, ahol edénytöredékek is voltak, kutatóárokkal megvizsgáltuk a területet. Rögtön az első ásónyommal egy földbe mélyített ház sarka tűnt elő, amelyet un. rábontással tártunk föl, úgyhogy az pontosan szelvényünk közepére esetit. Kerámiája tipikus gepida volt. A szondázó-leletmentő munka folytatását határoztuk el és több kutatóárokkal, valamint a földút partfalának átvizsgálásával még két házra, egy gödörre és néhány más telepjelenségre bukkantunk, őskori leleteken kívül. A házak környékén, kb. 30 m-es körzetben nem találtunk kora népvándorlás kori telepnyomot, így az „eredménytelenségből”, a negatívumokból arra lehet következtetni, hogy a mintegy 100x50 m nagyságú, ovális ártéri szigetecske dél-nyugati részén, az egymástól néhány méterre lévő kunyhók alapján olyan telepet sikerült lokalizálni, mint amilyenre a tiszafüred—morotva-parti emlékanyagnál már utaltunk. 1986 őszéin ismét terepbejárást végeztünk a lelőhelyen, amely azonban eddigi ismereteinket alig bővítette. Az igen szórványos kerámia a föltárt házcsoporttól észak-keletre, 40—50 m-re, a földút túlsó oldalán jelezhet egy másik telpülési egységet, erre csak további ásatás adhat választ. Lelőhelyünk közelében, 500 —1000 méteres körzetben az MRT-terepbejárások és a már említett lelőhelypontosítás két gepida lakóhelyet hozott. Ezek kisebb telepek, az egyik magasparton, a másik pedig egy félszigetszerű magaslaton húzódik. A szelevényi föltárás tárgyi emlékanyaga a VI. században általánosan használt edények típusait, formáit reprezentálja. A kerámia gyorskorongolt, szürke, szemcsés anyagú konyhai alkalmatosságokból, fazekakból és füles korsókból áll. Egy részüket fésült vízszintes és hullámvonal- kötegekkel díszítették, külön említésre méltó egy edény, amelyet a gepida fazekas a peremen is ékített, elenyésző a durvább, kézzel formált fazék, s hiányzik a jó minőségű, gondos kidolgozású, besimított vagy pecsételt díszkerámia. A leletanyagot vas tárgyak, orsógomb, fenőkő, szövőszéknehezékek, malomkövek egészítik ki az állatcsont mellett. A ház elszíneződött, laza, hamus, faszenes foltjának kirajzolódása és kiásása után először fényképfölvételek készültek róla, majd 1:20 arányú kicsinyítésben milliméterpapírra vettük. Az alaprajzhoz általában két metszetrajz is tartozik, amely a telepjelenség földbe mélyedő részét szemlélteti oly módon, hogy lehetőleg minél több, a padlóba süly- lyedő oszlophelyet, karóhelyet, stb. föltünltessen. A tájolás, az északi irány jelölése fontos úgy a ház elhelyezkedése, mint a tető- szerkezet szempontjából. A helyszíni adatgyűjtést, adait- fölvételt már íróasztal melletti munka követi. A pauszpapírra történt átrajzolás, lényegében a publikációra való előkészítést követően lehet értékelni értelmezni a leletet: A kunyhó helyreállításához az ethnog- raphiai szakirodalom XIX —XX. századi adatait és recenes néprajzi megfigyeléseket használtunk föl. Erre támaszkodva szerkesztettük meg a ház egykori képéinek rajzát A gepida településterületen föltárt különböző méretű lakó- és gazdasági építményeket a tetőszerkezet jellege (oszlophelyek elhelyezkedése) és részben a forma alapján közel tíz csoportba sorolhatjuk, ezek egyikót képviseli a szelevényi is. Az épületek lényegében két részből álltak, egy földbe ásott, négyszögletes, 3x3 m nagyságú gödörből és az e fölé boruló könnyűszerkezetű tetőből. A szelevényi kunyhónál a szokásos két oszlopos, ágas- fás-szelemenes nyeregtető mutatható ki, habár hiányzik az egyik ágashely. Természetesen további kutatások szükségesek még ahhoz, hogy teljesebb, szélesebb körű ismereteink legyenek a térség gepida településeiről, az V—VI. században itt hazát lelt keleti germán törzs falvainak életéről. Cseh János Én nem győzök menni az utcán: Jaj, a paplanos Veronika! Mer csak így hívtak az egész világra nézve, nemcsak Kunszentmártonban. Hogy én negyven évig vótam paplankészítő, de negyven deka pehely vagy gyapjú nincs a kezemen, a kezemhez ragadva. A mestere Szentesen a Barta Gáborné volt. Én még pénzér tanultam a paplankészítést. Fizettem érte, hogy megtanítson, annak idején négy mázsa búza vót. Én nagyon gyorsan megtanultam, úgyhogy mikor a rajzhoz készülődött a mester- nőm, hát mondom: — Tessék megmutatni Barta néni, hogy melyik minta lesz az! — csak átlózott, mint ahogy ez a paplanrajzolásnál szokás, hogy a fókusz, a középpont meglegyen. — Mondom : Tessék megmutatni! — Nem, csak figyeljen engem! Hát a végéh csak rámutatott a mintára, és ő még el se kezdte, mikor már én az egyik ódalát kirajzoltam. És akkor azt mondta: — Köny- nyű magának, mert maga négy polgárit végzett! A rajzolás nálunk családi vonás. Mondhatnám, hogy mindannyian olyan ügyesek voltunk rajzban — pedig tízen voltunk testvérek —, hogy azt nem tudom kifejezni. Mivel én rajzolni nagyon szépen tudtam, hát ezért akartam paplankészítő lenni. Mivel ezelőtt ezek a virágos, meg díszes mintájú paplanok vótak a divatok. Aki nem tud rajzolni, az ne is nagyon legyen paplankészítő, én csak annyit mondok. A paplankészítéshez csak ráma köll, meg tű, meg lukas gyűszű, amelyiknek nincs teteje. Én a harmincas évekbe kezdtem nagyba folytatni a paplankészítést — gyönyörű brokátok vótak! — és nekem folyószámlám volt Pesten a Teher és Tusár gyárosoknál. És én már akkor hozattam is anyagokat. Ez most is 140 centiméter széles brokát, vagy 160 centiméter széles brokátok vannak, direkt paplanbrokátok. Mán kétoldalú brokátok vótak utóbb a paplanok. De azelőtt még a jobb módú családoknál is csak klott vót. Utóbb vótak ezek a zejdiniák, olyan mint a klott, de finomabb és selymesebb. Az vót az egyik oldala, a másik oldala meg virágos brokát. Ez vót az egyoldalas paplan. A kétoldalas paplannak meg mind a két oldala brokát vót. Utóvégre ezek a pehelypaplanok legszebbek, ha csak négyszögletes kockásak. Mer mikor elkezdjük, hajtjuk, akkor nem törik. Míg egy virágos minta az egyik helyen nagyon elvékonyítja, a másik helyen meg szabadon hagyja. És a pehely az. mindig fújja az anyagot, így még az is fönnáll, hogy kiszakad ott. ahol nem fér a pehelv. Itt van a paplanráma vége. Ilyen szegecsekkel kiaggatva a brokát. Előbb kiag- gatiuk az alsó részt, azután a tölteléket, bármilyen. Lehet pehely, gyaDjú vagy vatta. Ha gyapjúból csináltam, az volt a legszebb. Ki- kártolva. gyönyörűen kimosva és megkártolva. Úgyhogy lapokba, úgyhogy beteljen az a 140 centi széles selyem. A gyapiút vót. aki kártolva hozta, de vót. akit csak én kártoltattam. Pesterzsébeten. a huszadik kerületbe laktak. Wittner néni... A régi paplant is föl lehet például, mikor leszakadt rúla, akkor fölkűdeni, és fölkártolták. Úgyhogy akkor föllazult a régi összenyomott anyag. Hát nekem háromféle kínai vattám volt. Egv IA. egy B meg egy harmadik. De ha éntőlem az elsőrendűt rendelték, én nem tettem hozzá huszonöt dekát se másmi- lyet. Én annyira becsületesen dolgoztam. És akkor voltak alacsonyabb minőségű vatták is, amék olcsóbb volt. Például 5,50 volt a kínai vatta. 4,30-as, meg 2,70- es, meg ilyenek, szóval többféle anyagból készítettük. Utóvégre a pehely lett nagy divat. A libáról leszedik elsőbb a tollat, és utána a pehely rajtamarad, és annak csak pelyhit fejtik le és abbul csinálom a paplant. Ebből kell egy paplanba, ha szép száraz meg beérett pehely, csak egy kiló tíz — tizenöt — huszonöt deka. Több nem, mer a másfél kiló az már kemény. Az már nem jó, nem hajlik, és nem is melegebb. A pehelypaplannak nem brokát, hanem ez a selyemangin kellett. Mer az puha, könnyű, harmincöt-negyven deka. Én nem is vállaltam kemény anyagbul, mert avval lehetetlenség szép, könnyű paplant csinálni. De azt direkt gyártották, végszámra hozattam, mert mondom, folyószámlám volt Teher és Tusáknál. Azt szerettem, amikor én adtam az anyagot, mert akkor tudtam, hogy mibül dolgozom. Mer sokszor olyat hoztak, ami nem megfelelő anyag volt. A töltelékre jött a színe. A pehelypaplannak .nyolc méret inglett — inglettnek nevezik azt a most, valamikor angin vót — kellett. De az az erősebb, amibe a párnákat is töltik. Emez meg, a paplaninglett ez nagyon vékony, de nagyon erős, nagyon vékony anyag. És abba tesszük bele a pelyhet, és azt csak szabadkézzel, csak gondolomra, szóval egy bizonyos helyre lepedőt terítve kiterítettük rá, és akkor összefogva rátettük a kifeszített alsó anyagra, utána rá a brokátot, aztán a rajz, és így varrtuk a paplant. A rajz nem papírsablonnal készült, csak centire. A felsőre, hát arra rárajzoltam, már ott a rámán, krétával, például itt van egy paplan. Na most, ha pehelypaplant akartunk, akkor 18—20 centi a ráma. (Keret, mind a négy oldalán az anyagnak.) Azután átlóztuk, leginkább kockásra. (Ilyenkor hosszában hét, szélességében négy kocka van egy sorban.) De lehet srékocká- sat is. Csak mondom, azt azért nem sajnálom, mert mikor ezt ágyba tesszük, nem úgy áll. így meg olyan gyönyörűen — majd megmutatom — lehet hajtogatni a varrás mentén. De emezt a virágos paplant nem. Ez a krétarajz, ez kimegy belőle. Mintakönyv vót nekem is. Megmutattuk neki, hogy melyiket óhajtja, és akkor rámutatott, hogy ezt varrjam bele. A vattapaplannak két rámát (két, egyenként tíz centiméter széles keretet az anyag szélén körbe) csináltunk. összevarrni a szélétől kezdtem. Először is 18 centire a rámát az anyag szélitől. És utoljára szegtem, mer én mindig kézzel varrtam, nem géppel. A (tartó) rámának a két oldala úgy van szögelve, hogy az anyagot mindig hajtani lehet fölfele. Mindig a jobb sarkán kezdtük varrni körbe a keretet, utána végig. Valamikor nagyon jó cérna vót. Az osztán ötven évig is elég vót egy paplanba, de a mostaniak bizony nem. Mindig dupla cérnával varrtam mán inkább, ezzel a hímzőfonállal. Gyöngyhímzővel. De még így se reklamáltak ... Régen vót ez a harlandi cérna, olyan fagurigán, de az nagyon jó volt. Egy pici kis tűvel varrtam. De az aztán acél legyen ! Mer különben törik, nem lehet nagy tűvel varrni. Folyóöltéssel (fércöltés) varrtam. Szóval 1922 óta képesítéshez kötött ipar a paplankészítés. És én 1941-ben mestervizsgát végeztem, így vagyok én paplankészítő mester. Ez azzal jár, hogy be kellett menni Debrecenbe, és ott egy bizottság előtt le kellett tenni a mestervizsgát. Hogy az ipari tanulók szegődtetése, az ipartörvényeknek cikkelyét tudni, és aztán a gyakorlati munkát is elvégezni. Csak ottan meg különös ellentétbe ütköztem én: úgyhogy ők le-fel ütéssel csinálták (gépöltés), nem folyóöltéssel. És én meg is ijedtem, hogy hű, nem fogadja el ez a mester az én munkámat, mert valamivel nagyobb az, ha folyóöltéssel csinálja az ember. De ha le-fel öltéssel csinálja, akkor a másik oldala csúnya. Mikor én a paplan mellé ültem, hát azt mondja a mester : Remek! Folyóöltéssel ugyanolyat ölt, mint én! — Hát akartam is olyat ölteni. Nagyon nagy munka. Most tudom már, hogy aránylag olcsón dolgoztam. öt-hat pengő volt a munkadíj, ha hozta az anyagot és a tölteléket. Azt hiszem ’49-ben, vagy ’50-be már megszűnt a kiutalás a kisiparosok részire. És én akkor már csak hozott anyagból készítettem. Még most is — bár nem foglalkozom paplankészítéssel, mer már nem bírom — 120 forint áru virágcsokrot kaptam, hogy csak még az ő lányának csináljam meg a paplanét, mer már három iparosnál is jártak, de senki se dolgozik olyan szépen, mint én dolgoztam. Mer amit azelőtt tizenöt évvel csináltam, az még mindig olyan szép. Lejegyezte: Tóth Judit Összeállította: Tálas László Néhány a varrásminták közül: kockás, srékockás, leveles, csillagos, virágos
