Szolnok Megyei Néplap, 1988. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-21 / 17. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JANUAR 21. Második nekifutás Hogy mennyire nem volt egyszerű dolog a kambodzsai válság rendezéséről folytatandó tárgyalások újabb menetének nyélybeütése, azt jól mutatja a viszonylag mellékes szempontnak számító kérdés, a helyszín kiválasztása is. Tavaly decemberben, amikor Hun Sen miniszter- elnök és Norodom Szihanuk volt államfő első ízben találkozott egy Párizs közelében lévő településen, mindössze abban állapodtak meg, hogy a megbeszélések nem érnek véget. Utána viszont hosz- szas bizonytalansági szakasz kezdődött: az egykori ''uralkodó néha napok alatt váltogatta álláspontját, egyszer elzárkózva, majd ismét sík- raszállva a Phnom Penh-i kormány képviselőivel kialakítandó dialógus gondolata mellett. A jelek szerint végül is győzött a herceg realitásérzéke. A színhely ugyan az eredetileg tervezett északkoreai főváros helyett ismét Franciaország lett, ám ez valóban másodlagos. A lényeg kétségtelenül az, hogy immár második ízben kísérlik meg a tanácskozás résztvevőd kimozdítani a holtpontról a tragikus indokínai konfliktus ügyét. Kilenc éve szedi áldozatait a sokat szenvedett Kambodzsában a gyilkos testvérharc, a vietnami segítséggel megbuktatott hajdani Pol Pot-rendszer fegyveresei, illetve a Phnom Penh-ellenes koalícióban résztvevő más csoportok — ha katonai győzelemben nem is reménykedhetnek, de — a külföldi támogatást is kihasználva jelentősen hátráltathatják az elmaradott délkelet-ázsiai ország talpraál- lását. Végső áttörést nyilvánvalóan a mostani eszmecserétől sem lehet remélni, ahhoz a szemben álló felek véleménye túlságosan eltérő. A népi Kambodzsa számára elsősorban a nemzeti megnyugvás. a jövőbeli koalíciós kormány létrehozása, a fegyvernyugvás elérése a fő cél. Szihanuk ezzel szemben mindenekelőtt a vietnami csapatkivonás sürgősségét hangsúlyozza. Ugyancsak bizonytalansági tényezőt jelent, hogy a hármas koalíció, amelynek a herceg hivatalosan még mindig a vezetője, távolról sem egységes. A vörös khmerek mindeddig mereven elutasították az együttműködést a Phnom Penh-i vezetéssel, a mérsékeltebb Son Sann- számy pedig előfeltételeket támaszt a tárgyalásokhoz. Könnyű megbeszélésekre, gyors előrelépésre tehát aligha lehet számítani most, Szihanuk és Hun Sen második találkozóján sem. Mégis, önmagában a tény, hogy a két politikus között nem szakadt meg az érintkezés, bizonyos reményekre ad okot. Harmadik nekifutásra esetleg még előbbre tudnak majd jutni... Szegő Gábor Afgán kérdés űz ENSZ kész a megfigyelő szerepre Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár kedden kijelentette, hogy az ENSZ felügyelő szerepet vállal az afganisztáni szovjet csapatkivonásban, A kedden közzétett nyilatkozatban az ENSZ főtitkára elmondta, hogy az afgán •kérdés rendezésének minden olyan részlete, amelyben szerepet kap a világszervezet, készen áll, beleértve a szovjet csapatok kivonásának megfigyelését is. Hozzátette, hogy az ENSZ jelenlétének — megfigyelői szerepe mellett — az is a célja, hogy elejét vegyék egy esetleges vérontásnak Afganisztánon belül, azután, a szovjet csapatok kivonulnak az országból. Hun Sen-Szihanuk Újabb tárgyalássorozat a nemzeti megbékélésről Norodom Szihanuk volt kambodzsai államfő és Hun Sen miniszterelnök a Párizs melletti Saint Germain-en- Laye-ben szerdáin újabb tárgyalássorozatot kezdett a nemzeti megbékélésről. A két kambodzsai államférfi XIV. Lajos egykori szülőhelyén, a szállodává átalakított IV. Henrik Palotában találkozott. Szihanuk herceg részéről részt vett a megbeszélésen fia, Ranariddh herceg, Hun Sen oldalán pedig két miniszterhelyettes. Az első eszmecsere öt és fél óráig tartott. A végén csak Hun Sen jelent meg a sajtó képviselői előtt. Közölte, hogy a vietnami csapatok kivonásának lehetséges ütemtervéről is beszéltek. Hun Sen és Norodom Szihanuk ma folytatja a tárgyalásokat. Q támadó iráni rohamcsónakokra A francia hadihajók ha kell füzet nyitnak A Perzsa(Arab)-öbölben állomásozó francia hadihajók a jövőben tüzet nyitnak a kereskedelmi hajókat megtámadó iráni rohamcsónakokra, ha azok felszólítás ellenére sem szüntetik be akciójukat — jelentette be szerdán Guy Labouerie ellentengernagy, az öbölben állomásozó francia flottacsoport parancsnoka. A hírt a The Washington Post helyszíni tudósítójának beszámolójára hivatkozva jelentették a hírügynökségek. Az ellentengernagy közölte, hogy a francia hadihajók segítségére sietnek minden kereskedelmi vízijárműnek — bármilyen zászló alatt hajózzon is —, de csak abban az esetben, ha segítséget kér. Laibouerie szerint ez része Franciaország öbölbeli politikájának, amelynek célja a kereskedelmi hajózás biztosítása, valamint a hajók személyzetiének védelme. Teheránnak az Egyesült Arab Emírségekbe akkreditált nagykövete szerdán Dubaiban közölte, hogy Irán a közeljövőben párbeszédet kezd az öböl-menti Együttműködési Tanács tagországainak képviselőivel. A találkozó témája az öböl-beli hajózás biztonsága lesz. Súlyos közlekedési baleset történt az NDK-ban: egy Lipcse és Berlin között közlekedő gyorsvonat ütközött egy szovjet harckocsival. A baleset hat halálos áldozatot és sok sebesültet követelt. A képen összeroncsolódott vasúti kocsik (Tele- fotó — AP — MTI — KS) Nicaraguában Feloldották a rendkívüli állapotot Kedden Nicaragua egész területén hatályon kívül helyezték a rendkívüli állapot rendelkezéseit és feloszlatták az 1983-ban létrehozott különleges népbíróságokat is — jelentette be aznap mana- guai sajtóértekezleten a ni- caraguai külügyminiszter. Miguel d’Escoto elmondta azt is, hogy a jövő hét közepén San Jóséban tarják meg a sandinista kormány és az ellenforradalmárok képviselőinek első közvetlen megbeszéléseit a tűzszünet életbe léptetéséről. Reagan elnök ennek ellenére szorgalmazza, hogy folytassák a katonai felszerelések szállítását a nicaraguai ellenforradalmároknak. A kongresszushoz intézett levelében az elnök arra hivatkozik, hogy a fegyverszünet nem valósult meg az eredeti határidőre, s ezért a sandinista kormány felelős. Technikai jellegű látogatáson Izraeli személyiségek Moszkvában Az amerikai kormány pozitívumnak minősítette kedden azt, hogy izraeli hivatalos személyek fognak a Szovjetunióba látogatni, amint erről megállapodás született a Szovjetunió és Izrael között. Charles Redman, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője kedden kijelentette: „Régóta az a véleményünk. hogy az Izrael és a Szovjetunió közötti hivatalos kapcsolatfelvételek gyakoribbá válása pozitív dolog.” Mint azt már jelentettük, egy technikai jellegű látogatásról van szó, amelynek keretében az izraeli személyek Moszkvában az izraeli érdekeket képviselő holland nagykövetség munkájával ismerkednek majd. Ismeretes, hogy a Szovjetunió és Izrael között 1967 óta nincsenek diplomáciai kapcsolatok, azóta ez lesz az első ilyen jellegű látogatás. Magáról a látogatásról egy Helsinkiben megtartott, előre be nem jelentett találkozón született megállapodás a szovjet és az izraeli külügyminisztérium képviselői között. Szovjet ürrepülügép Az első startra készülnek A közeljövőre tervezik a szovjet űrrepülőgép első startját — jelentette ki szerdán Moszkvában, a szovjet űrhajózás eredményeiről tartott nemzetközi sajtóértekezletén Alekszandr Duna- jév, a szovjet űrhivatal elnöke. Dunajev szavaiból kiderült, hogy az űrsikló fejlesztése befejező szakaszába jutott, noha még folynak a földi kísérletek. Az indításról idejében tájékoztatják a sajtót, akárcsak korábban a hordozórakéta, az Enyergia első sikeres indításáról (mint ismeretes, a december 29-i földet érést követően Lev- csenko egy TU—154-es repülőgépet vezetett pilótaként, hogy a szakemberek a gyakorlatban tanulmányozzák: a leszállás mennyire viseli meg az ember szervezetét, képes-e megfelelően irányítani a visszatérő egységet). A sajtóértekezleten Jurij Romanyenko — aki december végén tért vissza a Mír űrállomásról — beszámolt 326 napos, minden eddigi rekordot megdöntő űrutazásáról, az ott végzett tudományos munkáról és kísérletekről. Romanyenko beszámolt arról, hogy szervezete nagyon gyorsan adaptálódott a súlytalansághoz, s visszatéréskor a readaptáció is rövid idő alatt ment végbe. A szovjet űrhajózás irányítói — Dunajev és Satalov altábornagy — hangsúlyozták, hogy fontos tényezőként veszik figyelembe, hogy az űrkutatás miként szolgálja a népgazdasági célokat, mennyire kifizetődő. A Szovjetunió a világűr békés hasznosításában kész a kereskedelmi együttműködésre más országokkal, egészen az űrhajósok utaztatásáig. s már folynak tárgyalások e kérdésekről. Megszállt területek — Izrael Tűzharc a határ mentén Szerdára virradóan három palesztin gerilla kísérletet tett, hogy Libanon felól behatoljon Izraelbe. A határon a már riasztott izraeli katonasággal tűzharcba keveredtek. Mindhárman meghaltak, és egy izraeli katona is megsebesült. A megszállt területeken folytatódnak a sztrájkok és a tüntetések. A katonaság könnygázzal és botokkal verte szét a ramallahi megmozdulást és más tüntetéseket nyolc környékbeli településen. Jeruzsálem arab szektorában is összecsapások voltak a hatóságok és köveket dobáló fiatalok között. Egy rendőrautó, melynek ablakát betörték, elgázolt egy tüntetőt. A jeruzsálemi rádió szerint hamarosan Izraelbe látogat Michael Armacost amerikai külügyi államtitkár. Erre azt követően került sor, hogy Izrael diplomáciai csatornákon sürgette Washingtont, tegyen lépéseket a helyzet romlásának megakadályozására. A tel avivi amerikai nagykövetség viszont fontosnak tartotta hangoztatni: Armacost útja rutinjellegű, és semmi köze a hat hete tartó palesztin tiltakozáshoz. ÚJDELHI Életének kilencvennyolca- dik évében a pakisztáni Pe- savarban szerda reggel elhunyt az indiai szubkontinens szabadságmozgalmának utolsó nagy alakja: Han Abdul Gafar Han. A harcos patán nemzetség vezetőjeként csatlakozott Mahatma Gan- dihoz és Dzsaváharlál Nehruhoz az indiai függetlenség kivívásáért indított küzdelemben, ő is az erőszakmentesség elvének híve volt. NYUGAT-BERLIN Az NDK államügyészsége letartóztatás! parancsot adott ki és eljárást indított 22 személy ellen, akik zavart akartak kelteni a vasárnap Berlinben Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht emlékére tartott tömegfelvonuláson — közölte szerdán a Die Wahrheit, a Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt lapja. BECS Az Osztrák Kommunista Párt nyilatkozatban foglalt állást az ellen, hogy az ország csatlakozzék az Európai Gazdasági Közösséghez. A Közös Piacba való belépés mindenek előtt a parasztgazdaságok és kisipari vállalkozások ezreinek tönkremené- sét vonná maga után. Reformtörvények Vietnamban A múlt héten közzétett törvényekkel és rendeletekkel kialakult az új gazdaságirányítási rendszer politikai-jogi mechanizmusa Vietnamban. A reformokkal itt is megszűnt a központosított- elosztásos, közvetlen tervutasításos gazdasági rendszer. Hogy kialakul-e új, szocialista piacgazdaság, az persze a távoli jövő titka egyelőre. A változtatásokkal lényegében felszámolják a háborús időkből örökölt, az elmúlt évtizedben súlyos gondokat előidéző gazdasági szemléletet és gyakorlatot, amely erősen a „hadikommunizmus” jegyeit viselte. Átfogó és általános jelleget öltenek az utóbbi évek részleges és kísérleti reformtervei. Az új gazdaságirányítási rendszer az áru- és pénzviszony ok fejlesztésére, a köz- gazdasági szabályozókra, a vállalati önállóságra, a termelőegységek önelszámolására épül. Párosul mindez azzal a szándékkal, hogy a közéletben rendet teremtsenek és a társadalomban erősítsék a demokráciát. A kiadott magas szintű jogszabályok közül a legfontosabb a tervezést és a vállalati önállóságot szabályzó minisztertanácsi rendelet. Ennek célja pénzügyi önfenntartással, önállóan gazdálkodó szocialista vállalatok kialakítása tervszerűen irányított szocialista piac- gazdálkodás keretei között. Részletesen szabályozza a tervezést és a vállalati gazdálkodást. A vállalati önállóság kiterjed a munkaerőgazdálkodásra is: az állami-szövetkezeti szektor dolgozója nem „állami alkalmazott” többé, aki bérét és a természetbeni juttatásokat az állami költségvetésből kapja. A vállalattal munkaszerződésben álló dolgozó bérét ezentúl a munkáltató fizeti, a felső határokat eltörölték. A vállalatoknál a (vezér)igazgató egyszemélyi felelős vezető, akit meghatározott időre, választás alapján neveznek ki. A legfontosabb vállalatok önálló külkereskedelmi jogot kaptak. Ennek kiegészítéseként bevezették az első exportimport adótörvényt is. A kivitt, illetve behozott áruk után adózni kell majd. Ugyancsak a múlt héten lépett érvénybe a külföldi beruházásokat engedélyező törvény. Az igen széles körű politikai-gazdasági biztosítékokat, kedvezményeket adó jogszabály módot ad teljes egészében külföldi tulajdonú vállalkozásokra is Vietnamban. Részletesen szabályozza a vegyesvállalatok, vállalati egyesülések lehetőségeit. A szocialista országokkal Vietnam kétoldalú megállapodásokat szorgalmaz a közvetlen, vállalatok közötti együttműködés szabályozására. A Szovjetunióval már létre is jöttek ilyen megállapodások. A termelő ösztönzését, biztonságát, a földvagyon védelmét és jobb hasznosítását célozza az új földtörvény. Ez — fenntartva, hogy Vietnamban a föld össznépi tulajdon, és magántulajdona tilos — részletesen szabályozza a tartós és ideiglenes földhasználati jogokat. A jogszabályok saját területükön nagy vonalakban kialakították a régóta hiányzó új árrendszer elveit is. A termékek nagy része felső határhoz kötött, illetve szabadáras lesz. A központi ármeghatározás csak az állami megrendelésekre vonatkozik. Más szóval: a vállalatok termékeiket az államnak szabott áron adhatják csak el, míg egymásnak szabad árakon. A jogszabályok mindezzel együtt döntő fordulatot jelentenek, konkrétan körvonalazzák a gazdasági reformot. Késlekedésükért — ami hivatalos értékelés szerint a tavalyi gazdasági visz- szaesést okozta — a legfelsőbb vezető szervek önkritikát gyakoroltak. Folytatódik a jogszabályok korszerűsítése. Addig is Pham Hung miniszter- elnök felhatalmazta a termelőegységeket, a középvezetőket új megoldások kikísérletezésére. Ugyanakkor rendeletben mindenkit felszólított a meghozott jogszabályok szigorú betartására. Tovább tart a párt- és államgépezet megtisztítása, a korrupció felszámolása, a rendteremtés. A Nhan Dan, a párt központi lapja újabb két nagyszabású perről adott hírt: gazdasági bűncselekményeket elkövető, hivatali hatalmukkal visszaélő középvezetőket állítottak bíróság elé. Füzes Oszkár PÁRIZS Franciaországban jelenleg 3073 AIDS-beteget tartanak nyilván, a betegség vírusát feltevések szerint 150—250 ezer ember hordozza szervezetében. Az állam idén közel egymilliárd frankot fordít a betegek gyógyítására és a járvány terjedésének lassítására. MAPUTO Az angolai kormányerők oldalán harcoló kubai csapatok légiereje a múlt hét péntekén bombatámadást Intézett az ellenforradalmi UNITA szervezet és a délafrikai katonaság állásai ellen az ország délkeleti részén — jelentette az AIM mozambiki hírügynökség Luandából. WASHINGTON Tüntetésekkel fogadták a kanadai békeszervezetek azt, hogy az Egyesült Államok újabb manőverező robotrepülőgépet próbált ki az ország területe felett. A Pentagon közlése szerint a kísérlet eredményes volt s a gép mintegy 2400 kilométeres út megtétele után elérte a célkörzetet.