Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-12 / 293. szám
Nemzetközi körkép 6 1987. DECEMBER 12. Mesterségesen táplált félslemérzot „Tudathasadás” a NATO-ban A NATO számos nyugat-európai tagállamának hadseregénél régebben rendszeresített, amerikai gyártmányú „Lance” harcászati rakéta, amelyet korszerűbb típussal kívánnak felváltani (Fotó: Der Spiegel—KS) A tekintélyes' New York Times nemrégiben egy Atlantában készült fényképet közölt a városban lezajlott katonapolitikai vitáról szóló beszámolójához. A felvételen hét elégedetten mosolygó férfi látható, akik a kisérő szöveg szerint teljesen atomos nézeteket vallottak a‘ szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú, illetve hadműveleti-harcászati rakéták felszámolásáról. Mindany- nyian egyetértettek az ezzel kapcsolatos szerződés aláírásával. - Véleményük már csak azért Is figyelemreméltó, mert ezek az emberek nem akárkik: Robert McNamara, Donald Rumsfeld, Melvin Laird, Clark Clifford, James Schlesinger, Hartold Brown és Elliot Richardson. Annakidején valamennyien az Egyesült Államok hadügyminiszte- ri székében ültek, ennélfogva pontosan tudták, mit beszélnek. Nagy-Britannia . összesen mintegy ezer atomrobbanó- fejjel a mostaninak csaknem ötszörösével rendelkezik majd — a Nyugat-európai Unió „kemény szárnyát” képviselő köreinek szándékait illetően aligha lehetnek illúzióink. Pótfegy ver kezesi tervek Caspar Weinberger, a Pentagon röviddel ezelőtt leköszönt főnöke nem volt köztük. Nem is lehetett, hiszen az atlantai „hetek” eszmecseréjének idején még aktív szolgálatban állt és azon fáradozott, hogy még egy utolsó kísérletet tegyen a kettős nullamegoldás alá- ásására. A NATO atomtervező csoportjának a kaliforniai Montereyben megrendezett ülésén ezt ugyan már nem sikerült elérnie, az atlantai tömb ott egybegyűlt belügyminiszterei azonban — nem kis részben talán éppen az ő ösztönzésére — úgy döntöttek, hogy a szovjet—amerikai megegyezéssel nem érintett európai hadszíntéri nukleáris fegyvereket (egyebek között az 500 kilométeren aluli hatótávolságúakat) mielőbb korszerűsíteni fogják, hatékonyságukat fokozzák és gondoskodnak „folyamatos szinten tartásukról”. Nem sokkal e- határozat- hozatal előtt egy másik szőkébb tanácskozáson hasonló állásfoglalás született. A hét NATO-tagállamot (az NSZK-t, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát és Luxemburgot) tömörítő Nyugat-európai Unió kétnapos hágai konzultációján résztvevő fcülügy- és hadügyminiszterek kijelentették: továbbra is ragaszkodnak a szövetség „el- rettentési” hadászati koncepciójához s az ennek alapját képező amerikai, eszközök fenntartásához. Azt is szükségesnek tartották leszögezni, hogy az Egyesült Államok közepes hatótávolságú rakétáinak kivonásával támadt „légüres teret” hagyományos erőik és fegyverzeteik nagyarányú fejlesztésével, gyártásuknak az eddiginél .tervszerűbb összehangolásával kívánják kitölteni. Más szóval: a NATO-ban sajátos szerepet magára vállaló Nyugat-európai Unió a megsemmisítésre kerülő Pershing—2-es rakéták és a robotrepülőgépek ‘^kompenzálására” egy újabb „pótfegyverkezési” programot akar beindítani. Nem könnyű az áttörés Számos jelből ítélve — gondoljunk csak az egyre szorosabbá váló francia— nyugatnémet katonai együttműködésre, London nukleáris ambícióira, avagy a NATO-n belüli viszonylag önálló államcsoportosulás aktivizálásának irányába mutató úgynevezett európai biztonsági charta kidolgozására — nem látszik könnyűnek a bizalmatlanság, a konfrontáció betonfalainak áttörése. Erre utalt a VSZ külügyminiszteri bizottságának legutóbbi októberi prágai üléséről kiadott közlemény egyik elgondolkodtató megállapítása: *,'. v ^súlyos aggodalmat keltenek a Nyugat egyes képviselőinek azok a nyilatkozatai, hogy az Európában lévő amerikai rakéták felszámolását új nukleáris éj nem-nukleáris fegyverzetek telepítésével, új katonai rendszerek létrehozásával ellentételezzék”. Serfőző László alezredes fiz FKP-konaresszus és a francia baloldal Széttartó pályán A Francia Kommunista Párt most zárult 26. kongresz- szusán megerősítette a néhány éve kijelölt irányvonalat: úgy ítéli meg a belpolitikai terepet, hogy jelenleg nincs olyan szervezett erő, amellyel lehetséges és célszerű lenne országos szinten összefognia. A párt ezért nemcsak a jövő évi köztársasági elnökválasztáson, hanem utána is maga vállalkozik a mai válságpolitikának ítélt irányzatot elutasító rétegek véleményének képviseletére. Miközben szavazóinak aránya a húsz évvel ezelőtti 25 százalékról 10 százalék alá esett. Keserű szájíz A baloldali meggyőződésű emberek helyzete kétségkívül nem könnyű ma Franciaországban. Az 1936-os népfront-kormány óta először hivatalba került közös baloldali kormány nagy társadalomátalakító lendületének kudarca, a kormány kényszerű irányváltása mély csalódást okozott a baloldali kormány nagy nak. A cserbenhagyottság, az elárulás egymást vádoló, keserű szájízét hagyta a kormányzásra szövetkezett két baloldali pártban. A két párt — talán törvényszerűen — úgy reagált erre a választási vereségbe torkolló megrázkódtatásra, hogy széttartó pályán indult meg, s visszatérni igyekszik saját politikai-társadalmi forrásaihoz. Az FKP-ban fordított irányú mozgás zajlott le. A párt úgy ítéli meg, hogy a szocialisták gyakorlatilag „egy követ fújnak a jobboldali pártokkal”. „Ha a szocialisták nem akarják megváltoztatni a társadalmat, nincs mire szövetkezni velük” — véli az FKP. Ugyanakkor maga szintén adós maradt ezen a kongresszuson azzal, hogy hihető és reális társadalomátalakító programot fogadjon el és kínáljon^ a társadalomnak. A közös kormány gazdaság- politikai fordulata annakidején kiábrándította a kommunista szavazókat, jobb, ha az emberek maguk is megtapasztalják, mire és kire számíthatnak — hangzott az érvelés. Egyszóval: „minél rosszabb • annál jobb?...” Mindenesetre a 26. kongresszus megerősítette: a szövetség és közös kormány- » zás hiba1 volt, elmosta a választók szemében az FKP sajátos jellegét, meggyengíA szocialisták reformvágyát jócskán mérsékelte a kudarc. Már a toulouse-i kongresszuson (1985) végrehajtották a maguk godes- bergi fordulatát. Mint „tapasztalatlan „naivitást” fél- reteték „a szakítást a kapitalizmussal” és elfogadták a válság óvatos, józan piac- gazdasági módszerekkel való kezelgetésének szerény célját. A Lille-i kongresszuson (1987) már jószerével a teljes tanácstalanság állapotában voltak, s ebből az elnökválasztás közeledtével sem tudnak kilépni. A szocialista ma a legnagyobb , francia párt, s kirívóan Í nincs egységes elképzelése arról, mit tenne, ha ismét kezébe kerülne a kormányrúd. tette a pártot, illúziókat keltett a szocialista párt, mint a baloldali fordulat hajtóereje iránt. Most vissza kell térni az alapokhoz, a munkásosztály harcos pártjához, amely megalkuvás nélkül küzd a kizsákmányoltak védelmében, és kinyújtja a kezét mindenki felé, aki a tőkés politika áldozata. Előbb legyen szélesedő akcióegység a napi követelésekért folyó küzdelemben, s ha a dolgozók újra felismerik, hogy csak az FKF-ra számíthatnak, és újra visszaáramla- nak a párt zászlaja alá, akkor vetődhet majd fel — . távlatban — újra a pártszövetség lehetősége. A 26. kongresszuson Félix Damet- te KB-tag fejtette ki, hogy a párt nem hajthat végre ilyen fordulatokat az egész elmúlt 15—20 év problematikájának alaposabb, önkritikus elemzése nélkül. A új irányvonallal egyet nemértők balsejtelmei erősödtek a tavalyi súlyos választási vereséggel. Szerintük a 9,8 százalék vészcsengő a pártnak. Ám a vezetés szerint csak „ fáziskeresés- ről” van szó, a tömegek egy év alatt még nem értették meg az FKP új irányvonalának értelmét. A 25. kongresszuson még megtűrték az egyet nem értőket, mostanra elfogyott a türelem, öt—hat megyei szervezetben kemény belső csata után alapos őrségváltás történt a KB hathatós segédletével a pártbizottságok élén. Idén négyen kiléptek a KB-ból, ketten a PB-ból. A kongresszuson már az egyöntetűség szelleme uralkodott. A küldöttségek túlnyomó többsége üdvrivalgással •ünnepelte a meg nem alkuvó határozatot. Részsikerek * és valóság A kongresszuson senki sem foglakozott a valóság olyan súlyos tényeivel, mint a tavalyi választási kudarc vagy a népi mozgalom apálya. A küldöttek a sztrájkok, követelések aprócska részsikereit méltatták sorra, de senki sem nézett szembe azzal, hogy két év óta az egyetlen számottevő munkás- és diák sztrájkmozgalom spontánul robbant ki, a politikai irányítás nélkül, ösztönösen zajlott le Franciaországban. A hárommillió körüli munkanélküliség szorításában még a szak- szervezetek is elvesztették a kezdeményező erőt, s hiába van tele az FKP programja szociális követelésekkel, ha megvalósíthatóságuk módját nem jelölik meg, a tömegek nem hiszik, hogy ezek reálisak, még kevésbé, hogy a párt egyedül magában sokat tehet kivívásukért. , A városok, falvak százaiban még élnek a szocialista kommunista tanácsok. A baloldali egység híveinek jó része idén kilépett, vagy kizárták az FKP-ból. Az * igazság órája szerintük az elnökválasztáson , jön el amikor André Lajoinie, a kommunista jelölt csúfosan leszerepelhet. A pártvezetés és háttérbe szorított. részint frakció ellenzéke szorongva és nagyon ellentétes reményekkel várja azt az áprilisi napot. László Balázs A kommunisták értékelése Tényleg védtelenek7 Amikor az ember arról hall és olvas, hogy a nyugat-európai kormányok hivatalosan üdvözlik a szovjet—amerikai megállapodást, ugyanakkor pedig „nem-hivatalosan” a leszerelési folyamat fel- gyorsulásának lefékezésén fáradoznak, nem könnyű felfogni, tulajdonképpen mi az oka, magyarázata ennek a „tudathasadásnak”. A fé- , lelem? De mitől? Mostanában bizonyos konzervatív körökben gyakran hallani aztNaz érvelést, hogy — úgymohd — az Egyesült Államok nukleáris garanciájának gyengülése Nyugat- Európát „védtelenné” teszi a Szovjetuniónak, a Varsói Szerződés tagállamainak a hagyományos erőkben állítólag meglévő „nyomasztó fölényével” szemben. Ilyen tényleges fölény azonban, még a különbözőségek. az aszimmetriák ellenére sem létezik, hiszen a két szembenálló politikai-katonai szövetség Képességei összességében nagyjából azonosak. A katonai elemzők ezt már Keleten és Nyugaton többször megállapították, így hát a. mesterségesen táplált félelemérzet alaptalan. Ami például a „védtalen- séget” illeti, a Nyugat-európai Uniónak a pót-, vagy átfegyverzés mellett kardoskodó politikusai a közvélemény előtt egyszerűen agyonhallgatják, hogy a kettős nullamegoldás egyáltalán nem azt jelenti, hogy csökken az Egyesült Államok katonai jelenléte a kontinensen. Az úgynevezett euróha- dászati rakéta-nukleáris (az 500—5500 kilométer ható- távolságú) fegyverek eltávolítása után is legalább négy-ötezer, amerikai kézben lévő harcászati atomtöltet marad földrészünkön az itt — nagyrészt az NSZK területén — állomásoztatott több mint 300 ezer amerikai katonával együtt. Ehhez jönnek még a biit és a francia nukleáris erők nem elhanyagolható j esapásmérőj eszközei! És ha azt is számításba vesszük, hogy a NATO brüsszeli főparancsnoksága tengeri telepítésű robotrepülőgépek rendszerbe állítását, a tüzérségi tűzrendszerek modernizálását, a harcászati légierő támadókapacitásának igen jelentős növelését terveid — miközben az 1990-es évek elejére Franciaország és Az NSZK-ban Képviselőnők a hímnemű szavak uralma ellen A nyugatnémet parlamentben a minap kínosan feszengtek a honatyák. Főként a törvényhozás jogi doktorai érezték magukat kényelmetlenül: kolléganőik súlyqs vádakat olvastak fejükre, s zászlót bontottak a férfiak és a nők nyelvi egyenjogúsításáért. Az emelvényen a sort dr. Rita Süss- muth professzor- és miniszterasszony nyitotta meg. „Uraim és Hölgyeim, már nem £ XIX. század végén élünk. Akkor kizárólag férfiak voltak a jogalkotók, és ők is szabták meg a törvények nyelvezetét. Most azonban végre elérkezett az ideje, hogy változtassunk az egyenlőtlen helyzeten.. Mert a nőket még manapság is éppúgy hátrányosan megkülönböztetik a közjogi nyelv- használatban, miként régen a közéletben” — emelte fel hangját az ifjúsági, család-, nővédelmi és egészségügyi tárca birtokosa. „Bár köztudott, hogy az igazság és a jog mitológiai megszemélyesítője is asszony, nevezetesen iustitia, joggyakorlatunk nyelvét, de sajnos néha még a köznyelvet is mindmáig a hímnem uralja” — jelentette ki a képviselőnők zajos helyeslésétől kísérve. És hozzátette: erről megvan a maga szomorú tapasztalata. Előfordul, hogy ilyen címzéssel kap levelet: dr. Rita Süssmuth miniszter úrnak! Mert hát némelyek tudatában miniszter és doktor csak férfi lehet... Hát nem a hűbéri magatartás maradványa az is — kiáltott közbe egy női hang —, hogy a szövetségi építkezési törvény az építtető vagy építkező személy kötelmeit felsorolva mindannyiszor „bauherr”-t (szó szerint: építőuraság) emleget? Vagy talán nők nem építkezhetnek? arcpirító az egészségügyi minisztérium egyik szociális rendelete is. Ez nemes egyszerűséggel a csak férfiakra utaló „orvos” szót alkalmazza azok esetében is, akik „terhességük miatt kénytelenek megszakítani kórházi gyakorlatukat”. A parlament vitában ez alkalommal is a Zöldek pártjának képviselőnői voltak a legkardosabbak. Szemére lob- bantották a Tiszelt Ház férfiainak: a foglalkoztatási törvényben lefektették ugyan, hogy senkit sem szabad neme miatt hátrányosan kezelni, de a birtokos névmás a szövegben hímnemű. A törvény betűje szerint tehát csak a férfiakat védelmezik. S szelleme szerint? Az NSZK alkotmányában a nőkről csak háromszor ejtenek szót: Egyszer a férfiak és nők törvény előtti egyenlőségével, egyszer az anyasággal, végül azzal kapcsolatban, hogy nők alkothatják esetleg a polgári védelem tartalék- állományát. Egyébiránt mindenütt csak „férfiakat”, „embereket” és „németeket” ismer a törvény. Jutta Österle-Schwerin szerint még az- „emberek” szó olvastán is mindenki főleg férfiakra gondol. Vagy netán elképzelhető egy ilyen mondat: „sok ember gyűlt össze. Tarka szoknyát viseltek” és csecsemőiket szoptatták”? Ugye, hogy nem — kiáltotta. A német irodalom klasszikusait sem kímélte, amikor azt fejtegette, milyen régi és mély a megkülönböztetés hagyománya. Schillert is megrótta, amiért az „óda az oromhoz” című művében — bármilyen felemelő is ez az alkotás — a költő verséből ridegen kitaszította a nőket. Ezt írta ugyanis: „Egy-testvér lesz mindem ember, hol te szárnyad nyugtatod”. Mert ugyebár a parlament fér- fiai sem vonatkoztatnák magukra, ha Schiller ezt írta volna: „egy-nővér lesz minden ember” — így a felháborodott képviselőnő. A zöld asszonyok a parlamentben bejelentették, hogy ezentúl nem tekintik magukra nézve kötelezőnek azokat a törvényeket, amelyekből kifelejtik a nőket. A vitának a miniszterasszony vetett véget azzal a közlésével, hogy a képviselőnők panaszait, javaslatait a tárcaközi kormánybizottság elé terjeszti. Így a jövőben a törvényekbe, a rendeletekbe nemcsak a hímnemű, hanem a szakmabeli nőt jelölő nőnemű szót is bele kell foglalni. Vagy lehetőség szerint olyan szót válasszanak, amely értelemszerűen mindkét nemre vonatkozik. Például a választási törvény szövegét úgy kell módosítani, hogy a többi között a hímnemű „bizalmi” helyett aÉ „bizalmi személy” szót alkalmazzák... Flesch István Összeállította; Zsoldos György i