Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. DECEMBER 5. A Néplap vendége: Pomezanski György Nálam a gondolat a fontos Szoknya és pohár Közvetlenül fél nyolc, vagyis a Híradó előtt a figyelmünket kéri egy szemüveges, magyar-történelem szakos tanár, majd később, már tíz óra körül, rövid időre menedzserirodává változtatja a tévé képernyőjét. Olyanná, amilyenből a magyar gazdaság érdekei szerint sokkal .többnek kellene működnie, persze kamerák nélkül. Telefonál, gyártót keres, és forgalmazót, mindezt pillanatnyi üresjárat nélkül. Nein túlzás, nyolc esztendő alatt feltalálói berkekben „nagyhatalom” lett. Pome- zanski György műsora, a Felkínálom... A Magyar Televízió egyetlen önfenntartó programja, amelynek a műsorba kerülő találmányok sikeres menedzselése révén ki kell termelnie saját költségeit. És ki is termeli. — Jó húsz esztendeje a főiskola elvégzése után kerültem a tévéhez — mondja magáról a szerkesztő-riporter. — Talán hihetetlen, de minden különösebb protekció nélkül. Levélben jelentkeztem, aztán gyakornok lettem, majd később éveken át különböző ifjúsági műsorokat „csináltam”. Voltak köztük sikeresek, és voltak, amelyek kevésbé futottak. — Magyar-történelem szakos létedre jól elkalandoztál. Innovációval, műszaki fejlesztéssel, találmányokkal foglalkozol. Miért volt ez a „kanyar”? — Minden újságírónak fel kell azt mérnie, hogy mik azok a területek, amik hosz- szabb távon hangsúlyossá válnak, mik azok a távlati kérdések, amik mellett el kell köteleznie magát. Én úgy láttam nyolc-tíz évvel ezelőtt, és úgy hiszem, jól, hogy az innováció ilyen terület lesz. Ezért kezdtem el a Felkínálomot. — Mindaz, ami a tévé képernyőjére, a nagyközönség elé kerül, valószínűleg csak a találmány-jéghegy csúcsa. Miként készítesz elő egy-egy adást, hogy teszel műsorkésszé egy találmányt? — Hozzánk jelentkezés alapján kerülnek a feltalálók. A műsor indulásakor pályázatot hirdettünk, és azóta folyamatosan töltődik fel az adásidőnk. A nyolc év alatt körülbelül ötszáznál több találmány került nálunk képernyőre, és több mint ezer ember fordult meg a kis negyedik emeleti irodánkban. A jelentkezések alapján választjuk ki, mi kerüljön adásba, majd megkeresünk szóba jöhető cégeket. nézzék a műsort, mert az esetleg érdekelheti őket. Gyakran dokumentációkat is küldök nekik. Az adás nyomán aztán, úgynevezett rizikószerződéseket kötünk a hasznosítóval. A kockázat így közös, mert ha nem kell a menedzselt termék, akkor alig kapunk pénzt, viszont ha jó az üzlet, úgy részesedünk. — Amikor egy feltaláló bekopog az irodába, hóna alatt „a nagy ötlet” papírjaival, téged a találmány érdekel inkább, vagy a gazdája? — Újságíróként azt kellene most mondanom, hogy az ember a fontosabb, de mégis azt mondom, hogy a találmány. A gondolat a lényeg! A feltalálók többsége furcsa ember. Van köztük durva, van aki nem köszön, sőt veszekszik is. Én függetleníteni tudom már magamat mindezektől a külsőségektől. Csak a találmányra koncentrálok. Van persze, amikor ez nem sikerül egészen. Ha bejön egy bácsika, hogy feltalált valamit, amire egész életét rááldozta, nem tudom rögtön elküldeni, csak mert értéktelen, amit hozott... — Egy-egy szakma mindig gyanakodva fogadja a laikusokat. Vannak ilyenek is a feltalálóitok között? — Ez egy érdekes dolog. Kezdetben a jelentkezők többsége ilyen volt. Talán azért, mert általában ők vannak rosszabb helyzetben, nekik nehezebb a találmányuk hasznosítása. A szakmabéliek az első időkben nem fordultak hozzánk nagy számban. Ez azóta változott: egyre nagyobb horderejű találmányokkal jönnek, hogy segítsünk. Egyre inkább előtérbe kerülnek a fejlett technikát képviselő, értékes találmányok. — Mitől ilyen kapós, mitől „él” még most is a műsor? — Mi tisztességes, becsületes menedzserek kívánunk lenni. Nem a feltalálót „vágjuk meg”, hanem a hasznosítótól kérünk pénzt a szolgáltatásért. Érdekes, hogy sorra jönnek létre a menedzserirodák, és mégsem csökken nálunk a forgalom. A képernyő nagy vonzerő, és mi talán jobban ki is szolgáljuk a feltalálót. Eddig nem csökken a bizalom irántunk. — Rendjén van-e az vajon, hogy a tévé nyilvánossága kell mindahhoz, ami egy jól működő gazdaságban önmagától zökkenő- mentesebb lehetne? Elfo- gadható-e, hogy ilyen gyakran szükséges a „művi beavatkozás”? — Ez igaz, valóban nem nekünk kellene megoldani, felgyorsítani a konkrét esetekben az ügyintézést és a hasznosítást. Remélem azonban, hogy nálunk is a normális útra terelődnek majd ezek az ügyek, és akkor a mi műsorunk is változni fog. Elmozdul egy újdonságokat bemutató, információs program irányába. A műsornak fél lépéssel mindig az igények előtt kell haladnia. A szolgáltatásainkkal mindenkor a gazdasági elvárásokhoz akarunk igazodni, és amíg ezt meg tudjuk tenni, addig nem lehet megkérdőjelezni a létünket. — A jelek azt mutatják, hogy van értelme, de ehhez kell az a sajátos magyar gazdasági közeg is, amelyben kereslet van egy ilyen formájú Felkínálom iránt... — A magyar gazdaság állapotairól, Magyarország innovációs kultúrájáról van szó. Az elmúlt évtizedekben sajnos sikerült a vállalkozó szellemet csaknem teljesen száműzni a magyar közgondolkodásból, és ez nagy baj. Az állam minden gazdasági feladatot magára akart vállalni, de ma már világos, hogy erre nem képes. A fej, a fejben lévő lehetőségek kiaknázásában így nagyon lemaradtunk. A másik nagy gondot abban látom, hogy az információnak mi nem tulajdonítunk kellő jelentőséget. Lekezeljük, leértékeljük, pedig jól hasznosítva nagy érték ám! Ezt már szerte a világban tudják. A Felkínálom ebben a hazai „információs űrben” tud megélni, és itt tud olyan szolgáltatásokat nyújtani, amelyeket az ügyfeleink igényelnek. — Nem gondoltál még arra, hogy ilyen menedzsermúlttal a hátad mögött függetlenítsd magad a tévétől és menedzserirodát nyiss saját vállalkozásban? — Nem, hiszen én elsősorban újságíró vagyok. Az igazság az, hogy engem a képernyő, a tévé ereje tett olyan menedzserré, amilyenként most számon tartanak. Újságíró vagyok, és mást nem tudnék, de nem is szeretnék csinálni ebben az életben. A mi falunkban három utca volt, meg két kocsma. Cigány viszont egy szál sem. Így hát parasztemberekből verbúválódott a zenekar. Csak úgy, „fiihallásból” játszottak lakodalmakban, meg esetenként a kocsmában. Minden valamirevaló legény hazakísértette magát velük a bálból. Óbégatott, mint a fába szorult féreg. Mögötte a rezesbanda rémítgette a a kutyákat, amelyeket az istentelen hangzavar jobban lázba hozott, mint a Hold réztányérja. Részeg nő viszont sosem ugrált a banda előtt. Kinéz-/ ték volna a hetedik határból is. Mindez azért jutott eszembe, mert azt mondja a kollegám: — Képzeld, Űjbögön meg kellett állnunk a kocsival, mert egy részeg asszony borosüveggel a kezében ott táncolt az úton. Dél sem volt még, korán nekilátott az ivásnak. Hallgatói közül senki sem kapja fel a fejét. Nem először hall vagy lát ilyet az ember. Egy nyolcvanötös adat szerint megyénkben mintegy tizenegyezer alkoholista volt. Számuk egy évtized alatt több mint kétszeresére nőtt. Közöttük jelentős mértékben emelkedik a nők aránya. Mivel magyarázható ez? Ezzel a kérdéssel kopogtatok be Paróczai Dezsőnéhez, a megyei alkoholellenes bizottság titkárához. — Tényleg növekszik a nők aránya az alkoholisták között — mondta bevezetőül. — Ezért is jó, hogy már minden nagyobb községben és munkahelyen van alkohol- ellenes bizottság. A nőknél különösen elkel a segítő kéz, hiszen ők általában későbben fordulnak orvoshoz, sokszor csak akkor, ha viszik őket. Annak meg sokféle oka van, hogy a pohár után nyúlnak. Az élet nem válogat, sokszor, hozza nehéz helyzetbe őket. Előfordul például, hogy harminc évi házasság után is kisem- mizi egyiket-másikat a társa. Akárhánnyal elbeszélget az ember, szinte mindegyikőjüket meg lehet érteni. A létbizonytalanság, a gyökér- telenség talán a fő ok. Van köztük mindenféle — Ezek szerint az alkoholizmus nemcsak a nők egy- egy rétegére jellemző... — Van köztük mindenféle, orvos is meg munkás, pedagógus is. Sokuknál nem elég a szakszerű gondozás, hiszen némelyiküknek sem lakása, sem munkahelye nincs. Ezért építünk kapcsolatot a családsegítő központtal, mert az jobban el tudja őket helyezni. Az elfogyasztott szeszesitalok mennyisége egy lakosra számítva évi 11,5 liter száz százalékos alkoholnak felel meg Magyarországon — legalábbis a statisztika szerint. De hát abban nem szerepelnek a bögrecsárdák adatai. — Sajnos a bögrecsárdákban sok pancsot mérnek. A betegségek egy része ebből származik, — mondja Paró- czainé. — Tulajdonosaikkal szemben erőteljesebben kellene fellépni, hiszen azt a néhányezer forint büntetést nevetve kifizetik. Ha meg lehetne szüntetni a bögrecsárdákat, akkor is maradna elég italbolt. Azokat is gyarapítani akarják. Közbenjárásunknak is köszönhetően Kunszentmártonban két italmérési engedélyt nem adnak ki. A kérelmezők vállalati érdekre hivatkoztak, de hát az igazi érdek a lakosság egészsége. — A nők italozásában nem a kocsmák száma a döntő... — Persze, hogy nem. Más és mélyebb okok játszanak ebben közre. A férjek egy része hajszolja a pénzt, mondván, hogy a család érdekében teszi. Valójában a család rovására megy ez. Ritka manapság a normális családi élet. Ugyanakkor nincs olyan kis közösség, ahová eljárhatnának a nők. És ha lélektipró dolgok miatt elkezdenek inni, a szomszédok hallani-látni sem akarnak semmit, becsukják az ajtót. Nem tagadom az egyén szerepét sem az alkoholbetegségben, sem a gyógyulásban, de akinek fogják a kezét, az könnyebben kigyógyul, önként is hamarabb kéri a szakszerű gondozást. Akkor pedig nincs any- nyi hercehurca, soronkívül, inkognitóját megtartva kezdheti a gyógyulást. Az a jó, ha mielőbb sor kerül erre, hiszen ronccsá lett embert nehéz gyógyítani. Amulett az alkohol — A kényszerelvonókúránál sok a tortúra? — Hosszadalmas az ügyintézés. A tanácsi dolgozók nem sérthetik a jogszabályt. Egyszerűsíteni kellene azt, hiszen véleményem szerint nem követi az életmód változását — pedig az alkoholisták számának ilyen mérvű növekedése megköveteli azt. Vannak persze olyanok is, akik azt mondják: így a jó, mert személyes szabadságában senkit nem lehet megsérteni. Ezesetben azonban nem korlátozásról, hanem az ember mentéséről van szó. Dr. Fügi Sarolta, a megyei kórház osztályvezető főorvosa sok megbicsaklott életet látott már: — Az utóbbi tíz évben nagyon megugrott a nők aránya az alkoholisták között és várhatóan továbbra is nőni fog, hiszen előfázisban is sokan vannak. Külön csoportot alkotnak sokan a gyesen lévők közül. A megszokott munkatársi légkörből kiesve egész nap otthon vannak, bezárva. Olyan szorongásokat élnek meg... Az elvált nők úgyszintén. Az alkohol segít nekik azt hinni, hogy minden oké. A nőkre inkább a zugivás a jellemző. A férfiak ivása társasági. A nőket visszatartja attól az a társadalmi fék, hogy egy nőnek nem illik berúgni. Megaztán napjainkban státuszszimbólum lett az, hogy otthon kinek, milyen itala van. —■ És az is, hogy menynyi... / —• Az alkoholizmust tekintve nem minden függ a mennyiségtől. A férfiak és a nők között sok a biológiai különbség, az italkínálat viszont egyforma. Azt szoktam mondani, hogy amulettformát öltött az alkohol. Az emberek isznak ijedtségükre, örömükre, keresik az ital feszültségcsökkentő hatását. Az ivás ma már nemcsak férfidolog. A nők egy része a munkahelyén férfi szerepet tölt be és iszik is „férfiasán”. A gyógykezelés után komoly maradványtünetek vannak náluk. Végső soron népbetegségről van szó, amit nem lehet kampányszerűen, szankciók tömegével megszüntetni. — Az alkohol káros hatását nem mérik fel az emberek... — Nem ismerik saját biológiájukat, ez érthető, de azt azért el kellene hinniük, hogy a szervezetbe kerülő vegyi anyag kiszámíthatatlan hatást kelt. Nem ajánlom én a teljes absztinenciát a nőknek sem, mert az úgysem tartható be, de azt szeretném, ha kulturált örömforrásnak tekintenék az ivást az emberek. Akkor alkalomszerűvé válna, nem lenne rendszeres és ilyen mérvű. Az iváskultúrát otthon, a családban kell kialakítani. Nemcsak tiltani kell az italtól a fiatalokat, hanem megértetni velük annak hatását. — Hallottam olyan véleményt is, hogy a nők azért isznak, mert túlterheltek. Állandó lelkiismeretfurda- lásuk van amiatt, hogy minden feladatot nem tudnak százszázalékig ellátni... — Az egyedüllét, a szexuális problémák mellett bizonyára az is hozzájárul ehhez, hogy egy kicsit túlfoglalkoztatás tapasztalható a nők körében. Sokszor erőgyűjtésként is isznak. Életük ritmikusságát össze-vissza szabdalja a sok kötelezettség. Lelkibetegséggel több nő kerül kórházba, mint férfi. Eddig azt mondták: a férfiak elisszák a neurózisukat, de most már a nők is kezdik. — Alkoholfogyasztás esetén miről ismerheti fel egy ember, hogy veszélyhelyzetbe került? — Kezdetben arról, hogy nő a tűrése. Egyre többet tud inni anélkül, hogy baja lenne. Később már keresi az ivóhelyet és az ivást mentő magyarázatot. Amikor meg bekövetkezik a filmszakadás, akkor elkezdődik a veszélyhelyzet. Ha valaki sokat fogyaszt és másnap tud rá inni, akkor baj van. Ilyenkor ritkítani kell az ivást és megválasztani az italt. Ebben a stádiumban még képes erre az ember. A következő fázis a kon troli vesztés. Ekkor már legalább két évi absztinencia kell. És végül az alkoholfüggés a legsúlyosabb. Az már csak orvosi segítséggel szüntethető meg. Régebben jó tizenötévi ivás után jutottak ide az emberek, most viszont rövidebb idő alatt. — Mivel magyarázható ez? — Több fázisú a szervezet mérgezése — gondoljunk csak a mértéktelen kávézásra, az altatók szedésére, vagy a dohányzásra. Az idegrendszer állapotától is sok függ. — Válsághelyzetbe mindenki kerül... — Így igaz. Ugyanakkor a szeretethálók lecsupaszodtak. Az emberek kapcsolatai beszűkültek, sok esetben csak a lakásra és a munkahelyre szorítkoznak. Az érzelem helyét sokszor a feladatok foglalták el, pedig a normális életvitelhez szükség van gazdag érzelemvilágra és arra is, hogy az ember megőrizze képességét a játékosságra, megőrizze a világra irányuló kíváncsiságát. És mi van, ha nem iszik? — Sok igazság van abban, hogy az alkoholizmus elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat... — Az alkoholbeteg nem csatornapatkány. Ha csak a lumpenelemeket tartanánk alkoholistának, nagyon leszűkülne ez a kör. Olyanok is ide tartoznak akiknek lehetne segíteni, ha az ivást okozó feszültséget oldani tudnánk. És ez már nemcsak orvosi feladat. Ha például egy asszony iszik, akkor biztos, hogy a családban baj van. Ezért nagyon fontos kérdés minden gyógyult alkoholbeteg esetében, az, hogy mi történik vele azon túl, hogy nem iszik? Ez már eleve felveti a visz- szaesés problematikáját. — És egyúttal a megelőzését is.. — Az a fontos, hogy a bajba jutó korán kapjon segítséget. Képletesen szólva: jobb begipszelni valakinek a bokáját, mint később mankót adni a hóna alá, vagy tolószékbe ültetni. Simon Béla L. Murányi László A Compackt Kereskedelmi Csomagoló Vál lalat tiszaroffi üzemében sokféle árut cso- mogalnak. Képünkön 60 grammos üvegekbe Otthon instant kávékeveréket töltenek. Havonta 10—15 ezer kilogrammot szállítanak így a boltokba (Fotó: T. Z.)
