Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-23 / 302. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. DECEMBER 23. KEZDEMÉNYEZŐ A NÉPFRONT Közelebb a fiatalokhoz Elgondolkoztató adatokat hallhatott a minap az az érdeklődő, aki nyomon követte a Hazafias Népfront társadalompolitikai bizottságának ütését a lakóterületi, ifjúságpolitikai munka tapasztalataiból. A jobb megismerés érdekében a megye népfront aktivistái a különböző településeken (városok, községek, falvak) tanuló és dolgo- 2p, fiatalok közül mintegy e^erkétszázki lene vénét kerestek fel kérdőívekkel. A kérdezettek többségének egyáltalán nincs, vagy csak alig volt véleménye a népfrontról, a tanácsról. A dolgozó fiatalok 87 százaléka, a középiskolások 60 százaléka Semmit sem hallott környezete, lakóterülete népfrontmunkájáról. Az őket, a lakóterületüket érintő döntésekről 45 százalékuk ismert valamit, bár több mint felük azt is igényelné, hogy bevonják őket a döntésekbe. Kritikaként fogható fel, hogy a felkeresettek 65 százaléka környezetük közösségi életéről azt írta: ilyen nincs, vagy csak elenyésző. Hozzáfűzték: szerintük erről nem nagyon lehet beszélni, csak kisebb, baráti közösségekről. A népfront munkájába a véleményt nyilvánított középiskolások közül eddig csak 7,3 százalék kapcsolódott be. Szolnokon a megGyerek- s ifjúkorában ki ne ábrándozna arról, hogy hires, az egész világon ismert ember lesz, s aztán felnőttként ezekből a régi álmokból csupán parányi szikrát őrzünk. Csak annyit, amennyi épp elegendő ahhoz, hogy őszintén kíváncsiak legyünk azokra, akiknek tényleg sikerült megvalósítani fiatalkori terveiket, s azokra, akik még most is szövik szárnyaló, mesés, vagy épp „földhözragadt” valós álmaikat. Ifj. Furkó Kálmán igaz már jócskán kinőtt a mesék világából a maga 17 évével, s 180 centiméteres magasságával, de mint a hasonló korú társai, ő is szikra helyett még parazsat melenget. — Az első kérdés magától adódik. Folytatod az édesapád által megkezdett utat — karatézol? — Az első sportág a karate volt az életemben, hat éves koromban kezdtem edzésre járni, de másfél év után abbahagytam, ugyanis akkor még főleg felnőttek foglalkoztak ezzel a sporttal. Abban a csoportban például egyedül én voltam gyerek, a követelmények sem hozzám igazodtak, így inkább más területeken prókérdezett gimnazisták közül senki sem végzett népfrontmunkát. Akik valahol vidéken vállaltak effélét, azoknál ezt a tevékenységet elsősorban a fásítás, a parkosítás, a hulladékgyűjtés, illetve az idősek segítése jelentette. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy — főleg a dolgozó tizen- és huszonévesek közül —, hogy a KISZ elveszítette a tekintélyét, ma már nem tudja összefogni a fiatalokat, mivel nem kínál érdekes, vonzó programokat. Egyébként a kérdezettek ötleteket is adtak. Legtöbben kulturált szeszmentes ifjúsági szórakozóhelyekért áhítoztak, ahonnan a kötözködőket a mostaninál jóval erélyesebb fellépéssel kizárnák. Több ötletet, lelkesedést, lelkesítést várnak a vezetőiktől is, hiszen úgy fogalmaztak: ez a korosztály, ha akad példaképe. még megfogható, jóra is, rosszra is befolyásolható. Mindezeket a tapasztalatokat a népfront megyei elnöksége már korábban tárgyalta és a javítás érdekében javaslatokkal élt. Kérte, hogy az illetékes népfrontbizottságok az eddiginél jobban ismerjék meg a lakóterületükön élő fiatalok élethelyzetét, érdeklődési körét, igényét. Népfront fórumokat is lehetne szervezni a munkahelyeken, iskolákban, ahol a tizen- és bálkoztam. Egy ideig csel- gáncsoztam, teniszezni is tanultam, de az „igazira” csak elsős középiskolás koromban találtam rá — ekkor iratkoztam be az MHSZ vitorlázórepülő tanfolyamára. — Mikor repültél először? — ’86 tavaszán, de ekkor még nem voltam 16 éves, ezért egyedül nem indulhattam útnak. Augusztus elején, néhány nappal a születésnapom után szálltam fel először egyedül. Hogy milyen érzés volt? Egy jól begyakorolt feladatot kellett végrehajtanom, mindössze 3—4 percig tartott az egész, így ekkor még nem volt időm nézelődni, s élvezni a su- hanást, de azért felejthetetlen élmény. — Ügy beszélsz a repülésről, mintha az a világ legveszélytelenebb dolga lenne, soha nem érezted az ellenkezőjét? — Az egyik vizsgarepülésen nem mértem fel pontosan a légviszonyokat, s túl mélyre ereszkedtem. Ebből komoly baj is származhatott volna, de szerencsére sikerült újra felemelkednem. A társaim a földön nagyon izgultak értem, én fenn nem értem rá megijedni. huszonévesek megtudhatnák a Hazafias Népfront feladatait, lehetőségeit. Javítani kell a mozgalom jelző, felderítő és javaslattevő szerepét; főleg a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű fiatalok esetében. További alkohol- mentes szórakozóhelyek, klubok létesítése is indokolt.. Ha máshol nem lehet, a már meglévő intézményeken belül. Még hosszan lehetne- sorolni a népfront megyei elnökségének javaslatait, melyeket a társadalompolitikai bizottság előtt legutóbb ismertettek. Hozzáfűzve mindehhez: a legkisebb előrelépéshez sem elegendő ez az állásfoglalás, ha a benne kér- teket nem segítik a társadalmi és a tömegszervezetek, a családok. Szóval, mi felnőttek. Mert ha ezek a tizen- és huszonévesek érzik, hogy a véleményük nem fontos, javaslataikra, jobbító szándékukra, kritikáikra senki sem figyel, akkor más lehetőségeket keresnek a közéletiségre. A tereken, az utcasarkokon, a lépcsőházakban — és hadd ne soroljam tovább még hol... Elvégre ahogy az egyikőjük fogalmazott: ebben a korban még jóra-rosszra egyaránt fogékonyak. Tőlünk, felnőttektől is függ, hogy a jó ügynek nyerjük meg őket! D. Sz. M. — Az iskolát, a tanulást eddig nagy ívben elkerültük, pedig elég ritka mesterséget választottál. — Régebben sokat jártam horgászni, megszerettem a vizet, a halakat, s valahogy ez hozott a vízügyi szakközépiskola szennyvíztechnikusi szakára, de azért nem merném mondani, hogy ezzel lezárult a pályaválasztásom. Annyi minden érdekel! — legutóbbi felfedezésem a rockzene és a dob. Az osztálytársaimmal alakítottunk egy iskolazenekart. Az első fellépésen már túl vagyunk. Nagy terveink vannak, a középiskola befejezése után is szeretnénk együtt muzsikálni. — S a repülés? — Hát igen, erről se akarok lemondani, egy ideig még megférnek egymás mellett, de valamikor döntenem kell, s akkor azért a kiválasztott „egyért” szeretnék minden erőmmel dolgozni. Hogy mi lesz az az „egy”? A repülésből egyenesen következő katonai pálya, vagy a zenészélet, esetleg... Van még idő, a parázs sokáig izzik. K. Zs. Múlt és Jelon Tanulmányok az egyesületekrül Manapság országszerte az érdeklődés középpontjába kerültek az egyesületek; a társadalmi öntevékenység, a közösségi művelődés autonóm szerveződési formái, a helytörténeti, lakóhelyi érdekvédelmi, természetvédő közösségek, az amatőr mozgalom klubjai és csoportjai. Egyre-másra alakulnak meg a helyi gazdasági, társadalmi, művelődési egyesületek, egyletek, a diákköröktől a békemozgalöm kisebb csoportjaiig. E társadalmi jelenség, valamint az alkotó közösségek hagyományainak, értékeinek jobb megismerése érdekében hat országos intézmény és szervezet — köztük a Művelődési Minisztérium, a KISZ, a SZOT és a Magyar Történelmi Társulat — pályázatot hirdetett, melynek eredményét a szakmai és tudományos intézetek, egyesületek és nyilvános fórumok is hasznosítani igyekeznek. A pályázat két témát ölel fel: az egyesületek történetét, illetve mai életét és működését. Az Országos Köz- művelődési Központ címére (1231, Budapest, Pf.:- 33.) 1988. május 31-ig lehet beküldeni a maximum 60 gépelt oldalnyi pályaműveket, melynek legjobbjait díjazzák, illetve később a szaksajtóban publikálják. Nyugdíjasoknak Bővül az utazási kedvezmény Január 1-jétől bővül a nyugdíjasokkal azonos elbírálás alá esők utazási kedvezménye. A vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedésben az évi 16 alkalommal igénybe vehető 50 százalékos utazási kedvezmény megmarad, de a jövőben két 50 százalékos kedvezmény, egy 90 százalékosra is átváltható. Akár mind a tizenhat szelvényt fel lehet használni, összesen nyolc 90 százalékos kedvezményű utazásra. További változás, hogy ha mind a 16 szelvény elfogyott, akkor még további két alkalommal utazhatnak a nyugdíjasok 90 százalékos kedvezménnyel. Ezen kívül felhasználhatók jövőre azok az idei szelvények is, amelyeket a nyugdíjasok 1987- ben nem vesznek igénybe. A tűs, a víz, a levegő és a dob Azért a kiválasztott egyért...- &£$ É Foto: T. Katona László