Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
6 Nemzetközi körkép 1987. DECEMBER 19. A „nyílt föld” felé A washingtoni szovjet—amerikai rakétamegállapodás jelentőségét méltatva a kommentátorok elsősorban azt emelik ki, hogy ez az atomkorszak első tényleges leszerelési megállapodása. Az első lépés jelentőségét pedig sohasem lehet alábecsülni. Egy régi közmondás szerint a leghosszabb út is ezzel a lépéssel kezdődik. Az pedig az egész emberiség történelmében új, hogy feltalálói úgy ítélnek megsemmisítésre egy korszerű fegyverfajtát, hogy azt soha, sehol fel nem használták. Az SS—20-as és a Pershing—2-es rakéták, a manőverező robotrepülőgépek és a hadműveleti-harcászati atomfegyverek úgy tűnnek el az arzenálokból — amikorra a szovjet—amerikai egyezményt maradéktalanul végrehajtják —, hogy egy legyet sem pusztítottak el — pedig 200-szor annyi rombolóerőt hordoznak, mint a második világháborúban bevetett összes fegyverek. Mindennek fontosságát nehéz lenne túlbecsülni — tnégis lehetséges, hogy a történészek valamikor a XXI. században elsősorban nem ezért fogják emlegetni a Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan által aláírt szerződést, hanem azért, mert az ellenőrzés terén hozott forradalmat. A helyszíni kontrollra ebben az egyezményben nyújtanak egymásnak először lehetőséget a szerződő felek, és ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy ennek a megállapodásnak a betartását biztosítja a most létrehozandó bonyolult gépezet, hanem hogy a jövőben is lehetővé tesz új egyezményeket. Senki előtt nem titok ugyanis, hogy eddig a leszerelési dinamika kibontakozását nem csupán a fegyverzetek számbavételének nehézségei, szerkezetének eltérő volta, a katonai filozófiák — doktrínák — különbözősége akadályozta az olyan általános tényezők mellett, mint a világpolitikai ellentétek, a regionális konfliktusok, az eltérő politikai filozófiák. Az egyik legfőbb gát az ellenőrzés kérdésének megoldatlansága, a szükséges és lehetséges ellenőrzésről vallott nézetek eltérése volt. Az ember nem szokott idegeneket hívni a hálószobájába, mondotta egyszer erről a kérdésről Nyikita Hruscsov; ellenfeleit tehát nem engedheti azokhoz a kényes katonai berendezésekhez, amelyek biztonságát szavatolják. Különösen nem engedheti oda akkor, amikor az erőviszonyok az ellenfélnek kedveznek, ha saját erejének egyik fő tényezője éppen annak titkossága. Különösen akkor nem lehet megállapodni ilyen kérdésekben, amikor a másik fél politikai doktrínája éppen azt irányozza elő — ahogy az amerikai ideológusok, államférfiak tették az ötvenes években —, hogy „vissza kell szorítani” (roll back) az ellenfelet, azaz a szocializmust. A most elhatározott ellenőrzési lépések jelentőségét talán akkor mérhetjük fel a legpontosabban, ha összevetjük őket Dwight Eisenhower amerikai elnöknek a korunk történelmét rögzítő krónikákba „nyílt ég” elnevezéssel bekerült javaslatával. Az 1955-ös genfi csúcs- találkozón állt elő „Ike” ezzel az elgondolással. Nevezetesen: a fegyverzetkorlátozási, leszerelési egyezmények megkötésének előfeltételeként a nagyhatalmak engedélyezzék azt, hogy az ellenfél felderítő repülőgépei szabadon készíthessenek felvételeket a másik egész területéről. Erre reagált Hruscsov idézett mondása, és e javaslat alapján nem is valósult meg a nagyhatalmak megegyezése. Az ég, pontosabban a világűr mégis nyílttá vált a következő évtizedben: 1957-ben az első szputnyik megnyitotta az űr meghódításának korszakát, és hamarosan létrejött a katonai megfigyelő mesterséges holdak rendszere mindkét oldalon. Lehetségessé vált tehát a fegyverzetkorlátozási egyezmények ellenőrzése — következésképpen a megkötése is. Az ellenőrzési lehetőségek e technikai újdonsága így jelentősen hozzájárult a SALT-megállapodások és az ABM-egyezmény létrejöttéhez. Ezek, mint tudjuk, azt szabták meg, milyen fegyverrendszert hozhatnak létre a szerződő felek, milyen mennyiségi határok között. Mindezt a magasból ellenőrizhette a mesterséges holdak elektronikus tekintete. Ehhez nem kellett megnyitni a határokat, minden szerződő fél a saját eszközeivel figyelhette meg a másikat, külön engedély nélkül. A leszereléssel más a helyzet: az arzenálokból eltávolított fegyverek megsemmisítését, vagy azt, hogy nem gördülnek isi újak a fegyvergyárak kapuján, nem lehet pusztán a már ma is nyílt világűrből ellenőrizni — főleg nem perdöntő jelleggel. Ha a korábbi hasonlat világánál akarunk maradni, a magándetektív feljegyzése arról, kit látott bemenni a ház kapuján, még nem bizonyíték a házasság- törésre. Ahhoz be kell menni a hálószobába. Erre viszont általában csak akkor adnak engedélyt a szerződő felek, ha voltaképpen biztosak abban, hogy egyik fél sem tervez házasságtörést. Az „ellenség-kép” alapvető megváltozása két tényezőnek köszönhető. Az egyik ma már voltaképpen általánosan elismert: a stratégiai paritás, az erők globális egyenlőségének létrejötte, amely jórészt megszüntette a korábbi titkolózás okait. (Ezek között külön utalnunk kell arra, hogy a Szovjetunió a második világháború hallatlan megpróbáltatásaira emlékezve dolgozta ki a maga honvédelmi koncepcióját). A nyílt világűrből mindkét fél már láthatta elektronikus szemeivel azt, amit Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan 1985-ös genfi csúcs- találkozóján úgy fogalmaztak meg, hogy egy atomháborúnak nem lenne nyertese, ilyen háborút nem szabad megvívni. Ez pedig már átvezet a következő tényezőhöz, az új politikai gondolkodáshoz, amelynek az utóbbi két és fél esztendőben a megújhodott szovjet vezetés vált a zászlóvivőjévé. Ez az új gondolkodás vezetett az ellenőrzéssel kapcsolatos áttöréshez, amely a bizalmatlanság falának lebontását jelenti egy igen lényeges szakaszon, a katonai erők terén. A nyílt ég már megvalósult — hála a technikának. A leszerelés útja a „nyílt föld” felé vezet. Ennek megvalósítása egészen a * washingtoni rakétaszerződés aláírásáig utópiának tűnhetett — azóta viszont tudjuk, hogy az új szemlélettel, amely az új realitásokra támaszkodik, ez sem lehetetlen cél. Baracs Dénes bontakoznak egy leendő központ körvonalai — bár még csak a gyarapodás elején tartanak. Itt található a December 20-a nevét viselő állami gazdaság központja. Körülötte húzódnak a dolgozók tipikus agyag- és téglaházai. A vendégeknek fenntartott házak a hegyi építkezésnek megfelelően cölöpökön állnak, az ifjúsági klub épülete viszont bambuszból készült, teteje pálmalevél. Felépült már a korszerű orvosi rendelőintézet is — egy modern, kétszintes kőház nyújt neki otthont. A település későbbi fejlődésének is motorja, a gazdaság, jelenleg még főképpen cukomádtermesztéssel és betakarítással foglalkozik, ám a közeli jövő terveiben szerepel, hogy a „négy kultúra birodalmává” szeretnének válni. A rejtélyesnek tűnő elnevezés azt takarja, hogy cukornáddal, kaucsuk- kal, földimogyoróval és ma- niókával akarnak foglalkozni a feltételek megteremtése, az öntözés és gépesítés után 10—10 ezer hektáron. — daróczi — Bizakodással teli ifjú telepesek hozzá a feladatokhoz. A több mint 4 ezer négyzetkilométernyi területű tartomány az Egyesült Államokkal vívott honvédő háború idején gyakran szerepelt a katonai híradásokban: e földeken próbálta felszámolni az amerikai hadsereg a dél-vietnami hazafiak központját. Az akció teljes kudarccal végződött, ám a harcok színhelye, az egykori áthatolhatatlan dzsungel kiégett, felperzselt pusztasággá változott. A háború befejeződése után több mint tíz évnek kellett eltelnie, hogy az emberek ismét művelésre fogják a különben termékeny földeket, ismét az élet, s ne a pusztulás jelei uralkodjanak a tájon. Vietnam minden részéről érkeztek, érkeznek az új telepesek, hogy munkájukkal megalapozzák a tartomány, és ezáltal az egész ország gondtalanabb jövőjét. Dong Rum településen is már kiA távoli szocialista országban, Vietnamban is mozgásba lendült a gazdasági-politikai fejlődés szekere, amely az elmúlt években bizony kátyúba ragadt. Az idén megválasztott új, de már nagy tapasztalatokkal rendelkező vezetőgárda irányítása alatt sorra születnek a kilábalást elősegítő intézkedések. Ezek sorába tartozik például a már meglévő kapacitások ésszerűbb kihasználása, újak létrehozása, valamint a különböző okok miatt üresen álló földek megművelése is. Az ország déli részén fekvő Tei Ninh tartományban is nagy lendülettel láttak Munkában a cukornádaratók Óriási eredmény, hogy megszűnt a tömeges éhhalál Indiában s a „zöld forradalom”, a mezőgazdasági fejlődés nyomán egyre többen juthatnak a megélhetést biztosító élelemhez. A képen: a múlt és jelen találkozása Radzsasztán államban — az ásott kútból traktor húzza fel az éltető vizet <----------------------------------Hamisítatlan ázsiai atmoszférát OPEC Marad minden a régiben ? Az Idén ünnepelte függetlenségének 40. évfordulóját a szubkontinensnyi méretű India, földünk második legnépesebb országa. A négy évtized számos területen már jelentős sikereket, eredményeket hozott a 700 milliós állam életében. Így, ha Indiára gondolunk, a kirajzolódott képben már ott vannak az atomerőművek, a tükröző kép a főváros leghíresebb utcájáról, a Chandi- Chowk-ról korszerű és egyre fejlődő ipar, a hatékony mezőgazda- sági termelés is. A sikereket senki sem tagadhatja hát, ám az évszázadokon át felhalmozódott problémák — közülük is kiemelkednek a sajnálatosan véres vallási ellentétek — megoldására kevés volt még a negyven esztendő. Napjaink Indiájának nehézségeit az is fokozza, hogy a rendkívül rohamosan szaporodó lakosság ellátása óriási s nem is mindig megoldható feladatokat jelent. Nemzetközi téren India, mint az el nem kötelezettek mozgalmának egyik legmarkánsabb tagja, igen aktív és pozitív szerepet vállalt magára a világpolitika porondján — egyik kezdeményezője volt a például a Hatok leszerelési javaslatainak is. Üj-Delhi kiemelkedően együttműködik a Szovjetunióval és szoros, gyümölcsöző kapcsolatokat ápol a szocialista országokkal, így hazánkkal is. Változatlan marad a Kőolajexportáló Országok Szervezetének termelési és árstratégiája 1988 első felében. Hatnapos szívós alkudozás eredményeként a kartell miniszterei végülis csak abban állapodtak meg, hogy nem tudnak megállapodni, ezért az eddigi termelési kvótákat — hivatalosan ösz- szesen napi 16,6 millió hordóban — és az alapárat — hordónként 18 dollárban — 1988. június végéig meghosszabbítják. Az összkvóta ezek szerint megint csak irányszám lesz, mert Irak ismét kívül maradt a megállapodáson. Noha neki is megállapították a kvótáját —' mivel az nem változott, a többi OPEC-or- szágnak valójában csak napi 15,06 millió hordó marad —, ennek nincs jelentősége,. mert Irak változatlanul naponta több mint 2 millió hordót termel. Bagdad ezúttal is azért maradt ki a megállapodásból, mert nem sikerült keresztül vinnie azt a követelését, hogy Iránnal azonos — vagyis napi 2,3 millió hordós — kvóta illesse meg őt is hivatalosan. A miniszterek most először arról is döntöttek, hogy a termelési kvóták betartását a holland Kleinveld Kraayen- hof céggel, mint független megfigyelővel ellenőriztetik. Az értekezlet munkáját kezdettől fogva beárnyékolta a szervezet két legjelentősebb termelője, Irán és Szaúd-Arábia heves vitája a jövőbeni OPEC-stratégiáról. Teherán változatlan termelési kvóták mellett az olajárak 18-ról 20—20,7 dollárra való emelését akarta elérni, ellensúlyozandó a dollár gyengülését és az inflációt. Iránban úgy számítják, hogy a dollár gyengülése miatt az egy hordó olajért kapott 18 dollár külföldi vásárlóereje annyi, mint 15,3 dolláré volt tavaly. Teheránnak ezt a törekvését kezdetben Algéria, Líbia, Nigéria és más tagországok is támogatták, később azonban Irán egyedül maradt ezzel az álláspontjával. Szaúd-Arábia és a többi öbölmenti termelő ország a piaci realitásokból kiindulva ragaszkodott a jelenlegi alapár fenntartásához és elvetette az iráni követelést. A piaci valóság az, hogy a nyersolaj ára március óta ismét a hordónkénti 17 dollár alá csúszott. A Nyugat- Európában irányadónak tekintett északi-tengeri Brent olajfajta jegyzése hordónként 16,15 dollár körül mozog, vagyis alacsonyabb az OPEC által kívánatosnak tartott 18 dollárnál. New Yorkban is esett a nyersolaj ára és 16,85 dollár volt a jegyzése a napokban. U 40 éve független India Új élet a
