Szolnok Megyei Néplap, 1987. december (38. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-19 / 299. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. DECEMBER 19. A Nóp/ap vendége Polgár István Nehéz napok várnak a kereskedőkre Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója, Polgár István eléggé gondterheltnek tűnik, így év vége felé. Pedig beszélgetésünk közben akaratlanul tanúja voltam egy telefonnak, s kérdésre felelt: „levizsgáztam, én voltam a legöregebb a vizsgázók között, s az egyetlen igazgató is, nem hoztam szégyent az öregekre.” Ezt aztán meg is magyarázta, e héttől kezdve az üzemgazdászi képesítése szaküzemgazdászira változott, s Pesten vizsgázott, a főiskolán, hétfőn. Ahogy belemelegedünk a beszélgetésbe, igazat adok állításának: nem elkényeztetett szakma manapság a kereskedelem, az élelmiszerkereskedelem meg még az átlagosnál is nehezebb. Ez a tanácsi vállalat a megye- székhelyen kívül hét településen működtet boltokat, áruházakat. „Legyünk szerények, mert a 100 egységből legfeljebb 30—40 nagyobb, a többi kisbolt, a vidéki kisboltok minden rossz jellemzőjével.” December elején a vállalati létszám nyolcszázhetven volt, s ebben az évben snár kétszázhúsz a tanulóit száma, akik a szakmunkásképző három évfolyamán tanulnak, s akikről remélik, az ÉKV dolgozói lesznek. „Sajnos az utóbbi években 20—25 százalékos a fluktuáció. Mit mondjak, miért, úgyis tudja. A nyitva tartás, s a kereset. Nálunk az idén hat- százalékos béremelést tudtunk megvalósítani — de még így is évi hatvanezer forint körüli lesz a vállalati átlag! És vegye hozzá, hogy a dolgozók 95 százaléka nő! Sok a fiatalasszony, ami jó is, de gond is.” Az este hétig nyitva tartó boltokra gondolok, meg a szombaton is pult mögött állókra. Mondom, nehéz lehet a kisgyerekes kereskedők sorsa, ha nincs a közelben nagyszülő, vagy más munkarendben dolgozó férj. „Az ÉKV-s gyerekeket nem imádják az óvodákban. Ha reggel hatkor kell nyitni — s többnyire hatkor — az anya már fél hat előtt leteszi a gyereket az óvodában. Ha estés, elszalad érte, s ott ül a gyerek a zárásig az öltözőben, vagy a bolti irodában. Hát erről ennyi talán elég, sokatmondó is.” Ráadásul ez az év. Láttam árazógéppel bajlódó kereskedőket az év során szinte hetente. Most ennek aztán annak az ára változott, de miért kertelünk: fölment sok minden ára. A filléres apróságoké is. És ugye, arra figyelni kell. Hányszor zúgolódik a vevő, amikor nem tudja a rára- gasztásoktól, most melyik ár jelzés az igazi? „És nem gondoltuk volna, hogy az idei, a tavaszi húsáremelés annyi időn át érződik a forgalmon, mint most. Azelőtt pár hét alatt visszaállt a régi kereslet, most hónapokig tartott a vevők önmegtartóztatása. Különben a sör, meg borárak emelése még mindig hat — nem baj, hogy 20—30 százalékkal visszaesett a forgalom, mutatta, hogy egész évben nem volt sörhiány például —, de az már igen, ami a második félévben történt a szakmában.” És ami azóta történik, tegyük hozzá. A kereslet ugyanis megváltozott 1987 második félévétől. Amíg az iparcikk üzleteket szinte naponta „fosztogatták” a vevők, addig alig akartak benyitni, s ha megtették is, fogták a pénzüket az élelmiszerboltokban. Mindenki tudja, láthatta, a tartós fogyasztási cikkek, a bútor, a tévé, a hűtőszekrény és- láda, a video, a rádió, a magnó volt a sztár — a hasára ebben az időszakban csak szerényen gondolt az ember. „Még szerencsénk, hogy az év elején versenytárgyaláson nyertük el a megyében a Coca-Cola nagykereskedelmi forgalmazásának jogát. Hozott a konyhánkra, s a külkereskedelmi tevékenység is eredményesnek bizonyult. Csehszlovákiába, Jugoszláviába, Bulgáriába építettük ki a kapcsolatokat — áruért árut. Az idén már Tallinnból is kaptunk: pezsgőt, vodkát, halat. A jugo- szlávöktől jövőre egész kozmetikai családot hozunk, a már kedvelt édességeken és pástétomokon kívül. Szóval élni kell, a kiegészítő tevékenységnek helye, értelme van. Még annak is, hogy az idén a gyeses dolgozóink részére (kicsi a pénz, tudjuk jól) egy csomagolóüzemet hoztunk létre — saját csomagolású áruink vannak már, ami nekünk is jó.” Nem lehet az igazgatóval másról, csak a munkáról beszélni. Elém tesz egy zöld színnel nyomott leltárívet. December első felében tanfolyamon képezték ki a dolgozókat az év végi leltározásra. Egyszerűen érteni kell, meg kell tanulni ezt a nagy munkát, ami teljesen új is, először fogják csinálni. Az ÁFA bevonult a kereskedelem szakzsargonjába. Aki nem értené, az általános forgalmi adóról van szó... „Hétszázhetven vállalati dolgozó december 31-től, az utolsó zárási naptól éjszaka és újév napján is leltározni fog. Január másodikán az Egyest, meg az Aranykannát ki kell nyitni Szolnokon. És minden egyes áruféleségen új ár lesz. Nohát, nem lesz ez kis munka.” Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat az idén 15— 20 százalékos nyereségnövekedésre számíthat, eléri a 32—33 milliót. (Három évvel ezelőtt még 10 millió volt...) Jövőre még a visszafogottsággal együtt is kétmilliárdos forgalom várható, amiből már fél milliárdos lesz a nagy kereskedelmi tevékenység. Polgár István igazgató különben, amióta megszáradt a tinta a közgazdasági technikumi érettségi bizonyítványán, kereskedő.” Most miért beszéljek magamról? Tizenhét évet lehúztam az iparcikknél, s tizenegy beosztásom volt, amíg igazgató lettem. Az áruforgalomban szerezLem nagy gyakorlatot az eltelt évek során. Ami elvégre és utóvégre nem is baj...” Sóskúti Júlia Lakásgondok a megyeszékhelyen Tanácsit ezernél többen igényelnek 28 milliót fizettek a volt bérlőknek Ónálló lakásban lakni, zavartalanul élni saját életünket, az otthonnal rendelkezőknek természetes, megszokott. Sokaknak ez egyelőre azonban még csak óhaj. Ki- ki pénztárcájától függően dönt: vásárol, épít vagy ha körülményei úgy diktálják tanácsi vevőkijelölésre, kiutalásra vár. Ez utóbbira kényszerülnek azok, akik csak így remélhetik lakásgondjuk megoldását. Hogy a háromezer nyolcszáz tanácsi igénylő Szolnokon sok, még a kívülállónak is nyilvánvaló. Főleg akkor, ha köztudomású az is, hogy az állami építkezések lehetősége és üteme elmarad a kívánalmaktól. A képzeletbeli sor elején ugyan százak helyzete rendeződött, de mögöttük még jócskán maradtak. Amennyire ez az otthonra várakozók gondja, legalább annyira a Szolnok Városi Tanácsé is. Állami bérlakást ezerszázan igényelnek. Korszerű sorolási és elosztási módszerekkel olyan sorrendet próbálnak kialakítani, melyben tükröződik szociális helyzetük. Többségük alacsony jövedelmű, illetve nagycsaládos. A kiutalások nagyrészt megüresedett — zömében leadott — lakásokat érintenek. Számuk a tavalyihoz képest nőtt, ami az ez évben hatályba lépett 1985. évi 8. számú tanácsrendelet ösztönző hatását bizonyítja. A használatbavételi díj többszörösét kapják meg azok, akik építeni, vásárolni szándékoznak. A százötven volt bérlőnek kifizetett térítés 28 millió forint. 1987-ben kedvezőbben alakult a tanácsi építkezések száma. Kétszer annyian lehettek bérlők új épületekben, mint egy évvel ezelőtt. Egy részük kiutaló határozata a Molnár Anna útra szólt, félszáz család a Motor úton talált otthonra. Igaz, hogy az utóbbiak komfort nélküli lakások — néhány kisebb munkát a beköltözőknek kell elvégezni — de minőségük, küllemük az ittlakók korábbi körülményeihez viszonyítva színvonalasabb, kultúrált életfeltételeket teremt. Az előbbi lakástípusra várók duplája a tanácsi vevőkijelölésű OTP-s igénylők tábora. Ez évben kétszáz- nyolcvanhatan kaptak lakást, nagyrészük a Széchenyi városrészen. Az egymilliót megközelítő — néha ezt meghaladó — lakásárak, az esetek többségében nélkülözhetetlenné teszik a tanács anyagi támogatását. Ez a hozzájárulás lényegében a saját erőt egészíti ki. Az OTP-s lakásokra kijelölt személyek nagy részét érinti, de nem automatikusan. A tanácsrendeletben meghatározott vagyoni, jövedelmi megkötések alapján csak azok kaphatják meg, akik erre jogosultak. Ez évtől bővült a kedvezményezettek köre. A magánforgalomban vásárolt lakásokra is kérhető kedvezményes kölcsön, vissza nem térítendő támogatás. Odaítélésekor a kiszemelt ingatlan műszaki állapotát, nagyságát, árát vizsgálják, továbbá azt, hogy a kérelmezőnek mióta van lakásigénylése, milyen a vagyoni helyzete. így a lakásalap igénybevétele nélkül csökkenhet az igénylők száma. Az előbbi és a tanácsi kije- lölésü OTP-s lakásvásárláshoz kétszáznyolcvankilenc esetben adott pénzbeli támogatást a városi tanács. Sajnos nemcsak a ’/ikások száma korlátozott, hanem az előbbi célra felhasználható pénz is. — Szurmay — Az isteni szikrától Az újítómozgalom is az újításra vár A nyugtalan elmék — újítók és feltalálók — megyei kiállításán megszámlálhatatlanul sok méltató szó hangzott el azokról a dolgozókról, műszaki értelmiségiekről, akik munkahelyükön lépten-nyomon keresik a mind jobb és jobb megoldások lehetőségét. A takarékosságra, az ésszerűségre való törekvés becsületét, a munkadarabban megtestesülő szellemi teljesítmény rangját sugallták az előadások, de méginkább jósolták Szalai István igazgatónak gratulálok a díjnyertes újítóihoz, ő azonban szerényen magyarázkodni kezd. — A kiállításon az újításainknak csak a töredékével szerepeltünk. Igazán nem akarom lebecsülni azokat, akik harmadik helyezést értek el, de véleményem szerint mindenképp elismerést érdemelt volna a húzógépekre szerelt kétkezes indító. Ennek az előnye az, hogy nem kerülhet veszélyes térbe a dolgozó keze, hiszen a művelet alatt mind a kettővel a gombot kell nyomnia. Hogy mivel mérhető a haszna? Korábban minden évben volt csonkulásos baleset az üzemben, amióta bevezettük, szerencsére egyetlen emberünk sem lett nyomorék. — Hogy fizették meg az újítást? — Filléreket kaptak érte a kitalálók. Hiába mondtam én, hogy többet ér, az anyagyárban bírálták el, Budapesten, így én csak veszekedhettem — eredménytelenül. Hamar Sándor, az elektromos targoncákat javító részleg csoportvezetője, amúgy nyakig olajosán a szerelő aknából érkezik a beszélgetésre. — önnek hány újítása van? — Húsz — vagy talán több? Éppen május elsején kaptam jelvényt az eddigi munkámért. Hogy miért töröm állandóan a fejem valamin? Az élet adja a problémákat. Ha valahol baleset- veszélyt látok, vagy összeborul egy csomó áru, kitalálunk valamit, hogy ne úgy legyen. Jön az egyik gépkocsivezető és szentségei: Itthon még jó volt a féklámpa és Gödöllőnél megbüntetett a rendőr, mert az egyik nem világított. Csináljatok valamit! No, én akkor napokon át nyűttem az agyamat, aztán egyszerre kipattant az isteni szikra. Olyan visszaa megrajzolt prognózisok. De vajon milyen értékén mérik a munkahelyeken az újat akarókat? Erre a kérdésre kerestem választ az Alumíniumgyár tiszafüredi üzemében. Azért ott,- mert a dolgozók számos ötlettel jeleskedtek a kiállításon, közöttük díjnyertesek is akadtak. A választás szerencsés volt, amint a helyszínen kiderült, nem ritka ott az olyan ember, akinek, úgymond „srófra jár az agya”. — Azért az újítási kedv nem csökkent... — De igen. A mozgalmat megnyomorították azzal, hogy az újítási díj kifizetését az érdekeltségi alaphoz csapták. Hát persze, hogy az volt a legérzékenyebb terület, hiszen a túllépésért büntetést kellett fizetni. — Január elsejétől viszont a költségkeretet terheli. — Ez igaz, csakhogy jön az adó. Én nem tettem volna adókötelessé az újítási díjat. Ha műszaki fejlesztést akarok, akkor az adóval miért fogom vissza? — A pénzügyminiszter erre a felvetésre azt válaszolta, hogy nem az adó feladata az ösztönzés. Fizessen annyit érte a felhasználó, hogy még a levonás után is jól járjon az újító. — Ez igaz, ám félő, hogy az újító akkor is csak a levonást fogja látni. Nem azt mondja majd, hogy kaptam 30 ezer forintot, — hanem azt, hogy levontak belőle 10 ezret. jelzőt találtam ki, amelyik akkor is jelez, ha több von- tatvány is van a masinán. Nem a pénzért teszem, mert az nem sok. Ha jól tudom 5 ezer forintot kaptam érte, de bevettem az újításba két kollégámat és annyifelé ment a pénz. — Miért csinálja? — Hát csak valami belső indíttatásból. Mert az ösztönzés igen szegényes. Pedig vannak olyan dolgok, melyekből országos ügy lehetne: egy-egy újítással drága alkatrészt tudnánk kiváltani, de amíg a dologból lesz valami, addig elmegy az embernek tőle a kedve. Pecze LÁszlóné üzemvezető bólogat, ö is az az újító, aki hozzátesz mindig valamit a technikához. Műszaki mérnök, így már kész dokumentációt ad le, ám így is van 1978-as ötlete, aminek a sorsáról még mindig nem döntöttek. ö ezt mondja: — Tavaly októberben tettem rá a gépre egy szerkezetet, amellyel jelentős mennyiségű anyagot lehet megtakarítani. Már több mint százezer termékben van benne ez a szellemi többlet — visszajelzést azonban még mindig nem kaptam az újításom felől. Ugye elhiszi, hogy nem az elismerésért csinálja az ember? Mit mondanak erről a budapesti anyagyárban? Az Alumíniumgyár műszaki főosztályán dr. Szabó László főrnunkatárs gyakorta kap véleményezésre újításokat. Nála az átfutási idő egy-két nap. Hogy miért halad mégis szinte vonszolódva a megvalósulás felé egy-egy ötlet, erről így vélekedik: — Senkinek nem érdeke az, hogy lerövidüljön ez az út. A napokban harmadszor került hozzám felülbírálat- ra egy füredi újítás, melynek témája a pb-gázos hegesztés. Harmadszor is azt mondtam, az ötlet jó, szükség van rá. De nem biztos, hogy ezzel az újítás kétéves kálváriája befejeződött. Pedig a sikerélmény hajtóerő — Mi hát a teendő? — Nézze: legyen egy olyan érdekeltségi rendszer az egész társadalomban, hogy az emberek gerincén folyjon a víz, úgy dolgozzanak. Akkor az újítás sem kallódik majd el. Hogy lehetne-e Tiszafüreden is elbírálni az újításokat? Biztosan lehetne, ámbár én a jogunkat a felül- bírálatra indokoltnak tartom. Nemcsak az újítás az, ami minden kilométerkőnél elakad a bürokráciában; a megoldás mondom, nem lehet más, mint az érdekeltségi rendszer kimódolása. Több beszélgetőpartner véleménye erősítette meg az elmondottakat. A tiszafüredi gyár azonban még így is az egyik újítóbázisa a megyének, de máshol is töri a fejét számos újat akaró, jóllehet, hogy a bürokrácia útvesztőiben olykor évekig bo- lyonganak majd megvalósulásra váró ötleteik. Pedig az ember már csak olyan, hogy a sikerélmény élteti. Ha megalkot valamit, szereti a dicséretet bezsebelni addig, an'íg a megvalósulással járó szeliemi izgalom tart. Egy elkésett vállveregetés vagy pénzesutalvány már nem nyújtja a várt elismerés örömét. Ezért is mondta az egyik megkeseredett újító: ha a mi agyunk is olyan lassan forogna, mint a bürokrácia kereke, talán még mindig a kőbaltánál tartanánk. Palágyi Béla Én nem adóztatnám meg a gondolatot Nem a pénzért töpreng az ember Tél a Körösmentén (Fotó; Tárpái Zoltán)
